Politika és szex
(AGGÓDÓ ÉLCELŐDÉS A TRAGIKOMIKUSON)

A csörtető szexuális nyomulás és az elővigyázatlan politika kifigurázása, kusza kötelékeik pellengérre állítása láttathatja legszemléltetőbben mibenlétük, hogylétük lényegét. A feladat így sem egyszeregy. Ám mulasztás lenne visszariadni tőle, hiszen a politikának eleve tárgyai vagyunk, s immár a szexuális tolakodásnak is célpontjává váltunk. Tisztában kell lennünk velük, s talán őket is tisztába, legalább tisztábba tudjuk tenni.

A kristálytisztától távolabbra nem is eshető feszélyező és sikamlós terepen a tévedés nincs kizárva, de úgy tűnik, egymásba gabalyodásukat, viszonos viszonyos teherbe esésüket nem annyira a politika zaklató behatolása okozta a szexbe, inkább a szex erőszakolta meg a politikát. Csak gyanítható, hiszen nem lehet kizárni, hogy a másállapotuk fordítva esett meg. Egymásnak szolgálnak eszközül. Az biztos, a politika sem most vesztette el szűziességét, és a szex is minduntalan ott bujkál a politika tájékán. Zavaros összemelegedésük idegesítő gyümölcsei között említendő a szűznek nem mondható nemi és a feddhetetlennek nem nevezhető politikai nyelvezet megrontása, a szex ízléstelen truppjainak fetrengő, a természetes hajlamúakat gúnyoló, kihívó menetelése utcáinkon, s az emberiséget kétségbe ejtő, az ésszerűtlenséget is meghaladó közös, vagy egymás elleni cselszövéseik. Mindezek kártékony hátulütői az emberekre zúdulnak. Eközben a szex éli bomlott világát, a politika pedig árva gyerekként téblábol, mert telebeszélték a fejét, maga sem tudja, fiú-e, vagy lány, megnézni sem meri, hiszen közszemlére van kitéve, s tart tőle, hátha ő sem az már, aminek gondolja magát.

Mindez nemcsak nem független a pénzügyi szabadkőműves háttérhatalom mesterkedésétől, hanem annak a következménye. Azzal a céllal idézte elő e válságot is, hogy megtizedelje az általa soknak tartott emberiséget. Érezhetjük, e válság felölel nemcsak szexet, nyelvet, politikát, hanem az egész közéletet ostromolja. Nemcsak háborúkkal, betolakodással lehet kivetkőzni az értelmes emberi létből, hanem a nemi korcsosulások terjesztésével is. Vészesen megnövekedett hordozóiknak száma, különösen eltúlzott cselekvési hajlama.

Természetes hajlamú, nemzeti érzelmű magyarokként, eleinte nevettünk, majd szánakoztunk rajtuk. Öntelt, szervezett nyomulásukat látva azonban van néminemű okunk az ijedtségre. Annak ellenére, hogy politikánk válságtűrő, őseredeti nemiségünk, s ősi szókincsünk sincsen válságban. A történelem folyamán sem voltak, remélhetőleg nem is lesznek. Sőt, a szemünk előtt játszódó események mutatják, válságba azok kerülnek, akik félrebeszélnek, félrelépnek szexben, politikában, tudatosan és felelőtlenül terjesztik a nemi korcsosulásokat, s erre csalogatnak, ösztönöznek, kényszerítenek, akit csak lehet. Mindez elvezetett ahhoz, hogy a szex, különösen a szexuális zaklatás vádja a világ számos országában első számú politikai eszközzé vált. Ha valakit, tönkre akarnak tenni, vagy a hatalom közeléből el akarják távolítani, megvádolják szexuális erőszakkal. Akkor is, ha harminc éve történt, ha semmi bizonyíték nincs rá, de még akkor is, ha meg sem történt. S az illető nem tehet mást, mint védekezik, tagad, de a bélyeg már rajta van. Feltűnő, sokatmondó rokon eljárás ez az antiszemitizmus ugyancsak ellenünk alkalmazott bevett vádjával.

Szexuális ellenforradalom

E fogalom nem megy újdonságszámba, de tárgyalásához kívánatos a szexuális tévelygőknek a természetes hajlamúakra vonatkoztatott mon-dományaiból kiindulnunk. Megérteni akkor sem fogjuk, de logikátlan voltának felfogásához is szükséges valamiféle támpont. Az internetes szexuális szakszótárak és irományaik zagyva fejtegetései szerint, mivel mi csak két biológiai nemet ismerünk, a férfit és a nőit, a nemiségünk bináris gender. Nem bináris pedig, azaz megközelítően pánszexuális, vagy multi-szexuális jellegű minden más nemi identitás, amely a bináristól eltér. (Megközelítően, hisz e témakörben a megkörnyékezésen temérdek múlik, közvetlen és átvitt értelemben egyaránt). Nem bináris, például, ha valaki se férfinak, se nőnek, avagy mindkettőnek érzi magát, illetve teljesen más neme van. Egyébiránt valamennyijüket felháborítja, hogy a bináris nemi rendszer „elnyomó mindenki számára, aki nem azonosítja önmagát a születésekor ráosztott szexussal, de főleg azok számára, akik nem illenek egyikbe sem a két társadalmilag elfogadott gender közül”. Ne szokjunk hozzá, de vegyük tudomásul, hogy érveléseik nem szabatosak, vagy számunkra felfoghatatlanok. Tudományosnak álcázott tanokban hirdetik, hogy binárisok, azaz heteroszexuálisok nincsenek is; valójában mindenki potenciális multiszexuális, nők, férfiak egyaránt, csak nem tudnak róla, s ők ennek a tudatosításán dolgoznak. Nos, ők a szexuális ellenforradalmárok, hiszen évezredes természetes beavatottságunkkal művileg kitenyésztett nemi korcsosulásaikat állítják szembe. Azon a ponton vannak, hogy már nem tudnak elképzelni nőt pénisz nélkül, vagy férfit vagina nélkül, akiket ezért nem hívhatnak sem nőnek sem férfinak, s akik teljesen szabadok a nőkre és a férfiakra kirótt mindennemű társadalmi kötelezettségtől. 

Mi meg alighogy megtudtuk, lesajnálandó túlhaladott bináris neműek vagyunk, akik hozzászagolni is képtelenek a túlszárnyalhatatlan szexuális tudománytalansághoz, e kéretlen tájékoztatást máris megtetézik a fejbekólintó közléssel, hogy kettőnél sokkal több nem van ám. Bár számuk állítólag már meghaladja a hetvenet, ami az elegendőnél jóval többnek tűnik, őket mégis tovább csigázza valami a még különösebb nemtelen nemiségek felfedezésére. Az Andrássy úton bravúros dramaturgiai érzéktelenséggel megrendezett seggszemléjükön a szexuálpatológia szivárványszínekben vonagló, hiányos öltözetű, mákonyos kellékekkel gazdagon felszerelt marconái, a feministákkal meg a zöldekkel kart a karba, meg egyebet az egyebekbe öltve, melegen ajánlják az új szexuális módszereiket, s feleségek helyett szorgosan fedezik fel a féleségeket. Pedig, ahogy a saját szakirodalmukból kitűnik, hiába cicomázzák őket, józanésszel nézve e mutánsok csak egy köpésre vannak egymástól. A hetven nemiség jórészt azon alapuló puszta feltételezés, hogy az ismert dalszöveg szerint „mindenki másképp csinálja”. Az ösztönösen előbukkanó, vagy mesterségesen kiagyalt egyéni fogásokat, feslettségeket, romlottságokat pedig eleve okszerűtlen módszerekké előléptetni. Érzelmet színlelve, szextárgyként kezelik egymást. A kacifántosnál kacifántosabb elnevezéseik is csak azért szükségeltetnek, nehogy el… elszabják a csíziót. Nem veszik észre, hogy a kezdet kezdetétől félreizélték, félreízetlenkedték az egészet.

Tudvalévő, hogy mindezt nem saját erőből teszik. Villámgyorsan világméretűvé vált felnőtt, ifjúsági, illetve valós, vagy feltételezett mássági mivoltuk szerint szakosodott klubjaik, szervezeteik, hálózataik rendkívüli háttérhatalmi támogatást élveznek, segédcsapataik is számtalanok. Szerényen a hétbetűs LMBTQIA-val jelölik önmagukat. Helyénvaló szemérmesség, hiszen hetven betűből álló rövidítés hosszabbra nyúlna az abc-nél, s még a nagy méretek imádói számára is pajkosabbnak bizonyulhatna a befogadhatónál. A mérhetetlen méret nemcsak a kilátást zavarná, hanem valakik (Csak valakikről beszélhetünk, hiszen környezetükben már a férfi, nő szavak sem dívnak) még úgy éreznék, hogy karóba húzzák őket. Bár nem kizárt, hogy a mazochistáik éppen ezt élveznék.

Mi tagadás, „fejlődésük” szédítő iramú. Hol vannak már attól, hogy kezdetben ismerkedési formaként azzal szólították le a másikat, hogy "Elveszett a kutyám, a Zsuzsi, nem láttad errefelé?" Később a farzsebben hordott kendőkkel tudatták, ki milyen szex ínyence, amit a zsebkendő színe és az jelezte, hogy melyik farzsebben helyezték el. A járatlan binárisok olyasmire még csak nem is gondolnak, hogy tudni kell dugni a zsebkendőt is. Bonyolult szimbólum-rendszereik is vannak. A rózsaszín háromszög a szolidaritás és büszkeség jelképe a homoszexuális férfiak, a fekete háromszög a feministák és a leszbikusok számára. A biszexuálisok szimbóluma az egymást fedő rózsaszín és kék háromszögek kombinációja, stb. „Fejlődésüket” az jellemzi, hogy minőségről nem lehet beszélni. Csak szexuális békétlen fordulatként utalhatunk arra is, hogy a meleg büszkeség születésnapját az 1969. június 11-i new-yorki rendőrségellenes homoszexuális lázadáshoz kötik. Másik kulcsfontosságú eseményük az ENSZ Nők az Egyenlőségért Világkongresszusa Pekingben 1995-ben, amikor elindították a gender mozgalmat (az egyén által tetszés szerint meghatározandó nemi önazonosság). Ekkor hirdették meg hivatalosan, hogy a korcsosulások különleges nemi identitások, a biológiai nemiségben a férfi-női szerepkülönbségeket fel kell számolni, s követelték, hogy a biológiai nemiség legyen szabad döntés tárgya. Szexuális forradalomról szónokoltak, de tartalma szerint szexuális ellenforradalom volt, hiszen a nemi kapcsolatok rontásához, kiürüléséhez vezető egyéni szexuális önmegvalósítást emelte trónra. Hihetetlen, de átalakíthatónak és csereszabatosnak nyilvánították az emberi nemeket, ami túllép az ember hatáskörén, beleszól az evolúció törvényeibe.

        Unalmasnak tűnhet, de legalább a gender szó vonatkozásában kukkantsunk bele, hogy időközben milyen „fejlődést” is ért el e mozgalom és nyelvezete. A gender megköveteli, hogy mindenki a kedve szerint határozza meg a nemét, nem pedig azon összetéveszthetetlen jelekkel egyezően, amelyeket maga is lát, ha töviről hegyire szétnéz önmagán, vagy, ahogy annak idején a szüleik és az anyakönyvvezetők értelmezték ugyanezen jeleket. Tehát: aki nem efféle gender, az agender, vagy non-gender. A effélék alfajai pedig, többek közt az alábbiak: atipikus gender, gender-bender, bigender, ciszgender, crossgender, demigender, egygenderű, eldönthetetlen genderű, genderbűnöző, gender-dysphoria, gender esszencializmus, genderfuck, gender-nonkonformista, gender szerep, gender prezentáció, gender-queer, gendertelen, gendervariáns, gender-zavar, harmadik gender, intergender, kétváltozós gender, genderfluid, multigender, poligender,  gendersemleges, társadalmi gender, pángender, transzgender, trigender. Ám van már legalább még egyszer ennyi genderféleség, amelyekről még nem is hallottunk. Erős idegzetű és képzelőerejű ember legyen a talpán, aki eligazodik e műnyelvben. Aki pedig nem teszi, hitvány, szexre érdemtelen binárisnak minősül a szemükben.

Csakhogy a büszke genderék között is dúl az osztályharc. Igaz, véres párbaj helyett leginkább páros vérbaj formájában jelenik meg. A nemi beosztást, rangsorolást féltékenyen betartják. Az egyféleképpen mások lenézik a másféleképpen másokat. A poligender (neki háromnál több gendere van) szóba sem áll gendersemlegesekkel, vagy egyszerű neutroisokkal, monoszexuálisokkal, de még a biszexuálisokkal sem. A legmagasabb beosztás talántán a pángender, „olyan ember, akinek a gendere minden gender identitást magába foglal, amelyek vagy egyszerre vannak jelen, vagy az idő során váltakozva”. Így aztán be-bekövetkezik, hogy amikor a frász kerülgeti őket, egykönnyen transzba is esnek. E bonyolult helyzetben a binárisoknak szerfelett körültekintőknek kell lenniük, még véletlenül sem szabad valakit csajbulira, vagy kanmurira hívni. Olyasmit sem szabad mondani, hogy ha férfi vagy, légy férfi, vagy számba vesszük, számon kérjük a dolgokat, mert előreláthatatlan fejleményekhez vezethet. Sértésnek veszik a „Hölgyeim és Uraim” megszólítást is. Ők maguk pedig a nem binárisokat Mx-nek (miksznek) hívják.

A szexuális ellenforradalmárokat mustrálva, meglepetés meglepetést követ, meghatározásaik egészen elütő értelmet kapnak. A nemiség (szóhasználatukban gender, szexus, vagy szexis) meghökkentő felfogásuk szerint nem függ attól, hogy valakinek milyen nemi szervei vannak, merthogy a kettő nem feltétlenül fedi egymást. A születési-anyakönyvi kivonat csak a „társadalmi nemet” állapítja meg, az egyén viszont ettől, de még a saját nemi szerveitől is függetlenül, szabad döntése alapján másféleképpen határozhatja meg, illetve megváltoztathatja a rája szülei által önkényesen kiszabott biológiai nemiségét. Ezért jogilag is el kell ismerni a sorjázó nem bináris nemi identitásokat. Az elavult férfi és a nő mellett lehet „X”, vagy bármi más a hetven változat közül, azaz közelebbről nem meghatározott nemű is valaki, s ennek kell bekerülnie az illetők személyes okmányaiba. Ugyanis, olvasható egyik irományukban, ennek gyászos elmulasztása „sok problémát és szenvedést okoz. Egy személy az eurocentrikus társadalmakban kevés kivétellel mindig 'születésekor nőnek beosztott' vagy 'születésekor férfinak beosztott’”. Nem helyeslik, hogy a csecsemőt megszületésekor a nemi szervei kinézete alapján „beosztják” a női vagy férfi nemi kategóriákba. Azért ezt is elismerik külön nemnek és „testi nemnek” nevezik. A korcsosulások tehát értelemszerűen a „lelki nemek”, akkor is, ha gyakorlatilag testi kíntornák.

Szokatlan szokásaikon túl a társadalmi károsságukat növeli, hogy a páros nászon kívül komálják a kollektivizmust, a csoportos közös üléseket, hiszen így gyorsabban terjeszthetik a betegségeiket. Nől is a táboruk. Emellett a nemi korcsosulás sűrűn összekapcsolódik a kábítószerrel. A bonyolultabb pozitúrák kábítószer nélkül nem is igen mennének. A kábítószerrel nincs semmi problémájuk; nélküle annál több. Körükben ismeretlen fogalom a perverzió is. Amikor rájuk jön a hacacáré szó szerint semmilyen körülmény nem számít: hőstettnek tekintik még a szivárványcsókot is, ami menstruáció idején végzett cunnilungus (menstruáló nő kielégítése orálisan). Mindent szabad, már akivel szabad. A kínálatot már állatokkal is bővítik, nehogy a túlhajszolt nemi élet hiánya szenvedélybetegségeket váltson ki bennük. Ennek egyik legfőbb propagandistája a nálunk dőrén népszerűsített és bőkezű ráfordítással futtatott ukrán Oleg Kulik. Ő nemcsak prézsmitált, hanem példát is mutatatott: nyilvánosság előtt egy tehén hüvelyébe próbálta belenyomni a fejét. Több országban vannak már nyilvános házak, ahol állatokkal lehet közösülni. Ha az egyén "elszenvedni" szereti, mazochistának, ha "nyújtani" szereti, szadistának nevezik. De körültekintőnek kell lennie, mert húsevőkkel folytatott pásztorórán arra döbbenhet, hogy nemi szerve helyett csak némi szerve maradt. Itt írásban csak egyetlen vessző a különbség, de ott, a valóságban – minőségi. Reméljük, nem feledkeztek meg a férfi-női egyenjogúságról, s hím és nőstény állatok egyaránt rendelkezésre állnak. Elismerendő, bizony nem mindennapi lehet a kenguruval ugrás közben, a túzokkal futás közben. A gorillával pedig alighanem lélegzetelállítóan kanfasztikus, s akár nyolc napon belül sem gyógyuló könnyű testi sértéssel járhat. Clinton is jobban tette volna, ha nem a Fehér Ház Ovális termében Mónikázik, hanem elugrik Casablancába orális légyottra egy tevével (A teve nem húsevő).

Ha már ismét eljutottunk a politikához, kukkantsunk be máshova is. A nemi és a női egyenjogúságért folytatott harc ma már tárgytalan. Példa rá, hogy szélkakas helyett Németországban már széltyúk mutatja az irányt. (Ilyen trónkövetelők nálunk is akadnak, főleg az LMP táján). Merkel tyúkanyó ül a forgószéken, s hol mássági zsidót, hol kanos muszlimot ölel keblére, csak arra vigyáz, nehogy természetes hajlamú német legyen. A gall kappan Macron pedig homoszexuális kvótát vezetett be a kormányában. Még a FIFA is sokszínűségi felelősi posztot létesített, hiszen tűrhetetlen megkülönböztetés, hogy csak fehér binárisok rúgják a labdát. A hollandok színes-java viszont magyarellenes kisfilmben felszólít bennünket: „Ne cseszegesd Sargentinit”. No, nem a hollandok sajátították el hirtelenjében a magyar szex-zsargont, hanem a film itthon készült, valahol a tömegtájékoztatásban buján terjengő meleg filoszemita zártkörben. Kiérződik színvonaltalanságából és elvakultságából. Lehet, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP ex-elnöke nekik címezte szavait, amikor Ujhelyi Sándornak (a magyarellenes Migration Aid eszmei atyjának tartják) kiöntötte a lelkét egy pottyantós árnyékos árnyékszéken, imigyen: „Kedves más módon gondolkodók, ne tessék bezárkózni a budiba! … Tessék kikiabálni a budiból, tessék kijönni! … Ki a budiból, de be a Budi TV-be!”  Az egykori heti-hetes üdvöske Hernádi Judit viszont úgy mutatkozott be érzelgős videójában, hogy ő senki. És a többi senkit hívta harcba a kormány ellen.

Az ilyesmik, amiket itt csak kis vonalakban érinthettünk, már nem csak szexuális túlfejletlenségre utalnak. Ezért bűn lenne említés nélkül hagyni, hogy internetes források szerint a gender ide-odalógia hazai bevezetésében Gyurcsányné Dobrev Klára élenjáró szerepet játszott. 2009-ben bábáskodott a gender közelítésmód népszerűsítésén buzgólkodó szervezet létrehozásánál. Lelkesen támogatta kezdeményezését Göncz Kinga külügyminiszter, Gurmai Zita szocialista EP-képviselő, Király Júlia, az MNB alelnöke, Lamperth Mónika, az MSZP elnöki kabinetiroda vezetője és más hölgyek. Aljasságukra jellemző, hogy nemtelen támadásukat a védekezésre képtelen cseppségeken kezdték. A 1004/2010. januári kormányrendeletben kötelezően íratták elő a gender szemlélet érvényesítését az óvodákban; kerülni kellett a bináris nemi látásmódot, beleértve a magyar népmeséket. Biztosítani kell a migránscsaládok gyermekeinek az önazonosság ápolását, erősítését, a magyar kisgyermekek számára pedig a másság elfogadására és tiszteletére szoktatását. (Gyurcsány egymillió ázsiai betelepítéséről beszélt, s a talaj előkészítését ezzel kezdték).

Még visszaidézni is félelmetes a gazemberségüket. Szerencsénkre 2010-ben a Fidesz-KDNP kormány egyik első intézkedése volt e rendelet eltörlése. A gender szövedék azonban már behálózta az állam- és közigazgatást. Milliárdokkal támogatták a gender és a migráció eszméit népszerűsítető személyeket és intézményeket, sőt, az egyetemi képzést, amit végül Kásler Miklós, az emberi erőforrások új minisztere nemrég leállított. Az okítás azonban folyik, elsősorban a Soros-féle CEU-n; itt nevelik a szexuális ellenforradalmárok következő nemzedékét, akik még nem sejtik, hogy a szexuális ellenforradalom is felfalja a gyermekeit.

Fránya négybetűs szavak

Érintenünk kell az érintettek egyéb csiklandós témáit is; meg kellene mondani, hogy is hívják a hogyishívjákjaikat. Magyarul nincs a társaságban kényelmetlenség nélkül kimondható nevük. Bár vagy kéttucatnyi van mindegyikre, de nem váltak közhasználatúvá. Az inkább orvosi pénisz és vagina megjárja, de nem magyar. Így, ha meg kell nevezni, zavarba esünk, vagy ügyeskedünk olyanféle műszavakkal, mint hancúrléc, bájdorong, avagy bögre, kéjrés, de leginkább körülírásra kényszerülünk. Más nyelvekben is hasonnemű a helyzet. Ezen a szexualizmus sem változtatott, ami szemlélteti, hogy nem a nyelv a hibás. E látszólagos nyelvi lemaradás beszédesen leplezi le a szexuális ellenforradalmat. Ugyanis, ha a szexuális „kultúrája” fejlődést jelentene, a nyelv igazodna hozzá, ahogy minden más területen teszi.

Nyelvünkben nincsenek nemek sem. Mégis igazán találóan jellemezni a néminemű tökfejeket és szexamazonokat két tévedhetetlenül nemiséget megtestesítő négybetűs szóval lehet; az egyik férfiak, a másik nők legjellegzetesebb összetéveszthetetlen és váltogathatatlan sajátját jelöli. Mintha csak összebeszéltek volna, e négybetűsökkel végzendő világszerte legkedveltebb művelet, a szex is négybetűs. Akárcsak az emésztés puha, vagy folyékony végtermékei, s azon helyek is, ahonnan és ahova pottyantják/csurgatják, avagy a nemi aktus végén a férfi nemi szerv végterméke, de még mindezek becenevei is. De négybetűs az AIDS is. Újabban az „alsó” és a tiszteletbeli négybetűs ötbetűs „felső” is; ilyen műtétekről egyre többször hallunk: a négybetűs testrészek (a mell is az) szikével történő illesztését jelentik az elérendő másfajta gender identitáshoz. Injekciókkal, hormonkezeléssel, mesterséges kínzásokkal lelassítják az eredeti nemi szervek természetes fejlődését, avagy a kifejlett nemiséget átoperálják. Elégedetlenek azzal, ahogy a természet, vagy a teremtő létrehozta őket. Még ha valaki mindezt átvészeli s felébred e rémálomból, önmagát is hiába keresi, nem találja. Elvesztett visszaorvosolhatatlan biológiai tulajdonságokat, anélkül, hogy valós cselekvőképes újakat kapott volna. Rettenettel jön rá, ez az ego már nem az, amelytől ő felelőtlenül elbitangolt, s amelyhez már soha nem találhat vissza. Csak vegetálásra képes talajtalan here lesz, aki önmagával sem tud békében és hasznosan élni. Végleg elvész a társadalom számára is. Őrültségre merészkednek, akik erre adják a fejüket, illetve a testrészeiket. Mindezt egészségügyi intézményekben, gyógyításra felesküdött orvosok végzik úgymond törvényesen. Jó pénzért Istent játszó műtétek végzésére vetemednek, megsértik az orvosi esküt, s a hippokratészi legfőbb szabályt: Ne árts! Mert ártanak, személynek, társadalomnak egyaránt.

Nemcsak erkölcstelen és káros, hanem a kétesnél bizonyosabb, hogy azt a négybetűs férfi, vagy női nemi szervet, amely évezredek alatt alakította ki tulajdonságait, egy szikével rá lehet venni, hogy játssza el a másik nemi szervnek a szerepét, amely ugyancsak évezredek alatt egészen másféle tulajdonságokat fejlesztett ki. Szerepzavarba esnek. Sőt csak fordítva sülhet el a dolog, azaz most már el sem sül. A sebészeti és gyógyszeres beavatkozás ugyanis a génállományt nem változtatja meg. Ezért az ilyen műtét a már bekövetkezett testi képzavaron kívül megháboríthatja az agyat is. Az izmussá izmosodott szexualizmus vulgárisságát kölcsönözve, kimondható, nem is hallunk olyasmit, hogy férfivá operált nő (Nem tévesztendő össze a kardos menyecskével) gyereket csinált volna, vagy, hogy nővé operált férfi gyereket szült volna. Saját létüket sem tekintik meggyőzőnek, pedig ők is vegyes házasságból születtek: apjuk férfi, anyjuk nő volt. Még akkor is, ha lombik-bébiként jöttek e világra. A homo- és egyéb szexuális párok feltűnő módon ezért is törekednek gyermek örökbe fogadására. Szerencsétlen gyermeknek két apukája, vagy két anyukája lesz; egyikük a férfi férje, a másikuk a nő felesége. Két apuka, akik közül az egyik valahogy mégiscsak az anyuka, illetve két anyuka közül az egyik nemileg hiányosan, de mégiscsak apuka. Ilyen visszás családban a legszerencsétlenebb a gyermek, hiszen megrázkódtató közjátékok tárgyává válhat; esti mese helyett testi mesében részesülhet. Ő maga pedig, mivel fiuknak, vagy lányuknak nem nevezheti magát, „szüleihez” politikailag korrekten csak így fordulhat: „Egyes – vagy kettes – számú szülő, adjál pénzt fagyira.”

A homoszexuálisok, s a leszbikusok azzal a behozhatatlan előnnyel rendelkeznek, hogy náluk a terhesség veszélye nem áll fent. Esetükben az aktus alkalmasint úgy játszódik, hogy az egyik meghomoszexualizálja, illetve megleszbikálja a másikat, majd a másik az egyiket. Egyszerre nem megy mindkettőjük által ismert szemléletes testhez nem álló okoknál fogva, amelyekhez idomulniuk kell. Elképzelni is nehéz, milyen kikötéseket követelő pozitúrákban játszódik ennél bonyolultabb nemiségű pár partija. Nem tudható, mi hogyan zajlik, ők meg nem kimelegbeszélik magukat. De az biztosra vehető, hogy nemcsak a képzeletük, a gyakorlatuk is túlfűtött, szakszerűbben mondva túlmelegített. Tény az is, hogy már nemcsak a férfiak nőznek, hanem maguk a nők is, amit a félszegek hímzésnek mondanak. Lassan értelmét is veszti a szellemes mondás, hogy a nők azért élnek tovább, mert nincs feleségük; ma ugyanis már lehet. De a férfiak sem csak nőznek, hanem férfiznek is. A férfizés és a hímzés szavak még nem közhasználatúak, de tartunk tőle, ismét reménytelenül le vagyunk maradva, hiszen a Microsoft helyesírás-ellenőrzője nem kérdőjelezi meg; lehet, hogy ez a KisPuha is tud már valamit.

Ami a homoszexualitást illeti, azt tartják, hogy egyidős az emberiséggel. Arról vita folyik, hogy veleszületett betegség, vagy el lehet kapni. Többen hajlanak az utóbbi felé, s a tények is ezt sejtetik, hiszen tagadhatatlanul terjeszthető. A történelem folyamán sok homoszexuális művész, tudós, politikus volt ismert, akik nagy többsége hasznos tagja volt a társadalomnak. A gond a terjesztéssel, az ízléstelen magamutogatással, s azzal kezdődik, hogy előjogokat követelnek, szembefordulnak a természetes hajlamú társadalommal. 

Akárhogy fürkésszük, se füle, se farka az egésznek, de a homosze-xualitást lepipáló egy-két talányban még mélyedjünk el. Vannak ám feminin leszbikus nők és maszkulin leszbikus nők is, akik meglőhetősen dörgölődznek a fasziknak kinézettekhez. De leszbikus maszkulin férfiak is akadnak, akik „a ’bináris spektrum’ férfi végét közelebb érzik magukhoz”. Pucckirálynőnek hívják a magukat nőként előadó férfiakat, selyempincsinek becézik a meleg előkelőség tagjait, s kengurunak keresztelik, „akiknek üres az erszényük és a farkukra támaszkodnak”. A transzgender alatt transzba esettet lehet sejteni, de olyan személyt értenek alatta, aki nem emberként azonosítja magát, hanem, például kutyaként, s amit csóvál, az nem farok, hanem műanyag dildó. (Ez is négybetűs, így könnyű kitalálni, hogy felcsatolható mű….). De lehet „olyan férfi, akit születésekor nőnek osztottak be”, így nem csoda, hogy transzba esett. Ámde van transz nő is, azaz „olyan nő, akit születésekor férfinak osztottak be.” Ide kapcsolódik az általuk elítélt „transznőgyűlölet”, azaz mikor valakik kétszeresen el vannak nyomva, mert "feladják a férfiságuk, hogy alantasabb nőkké váljanak". Mindez nyílván a kétszeresen téves „beosztásuk” miatt történik, hiszen vadonatúj genderük és születéskor „ráosztott” nemük között néminemű kibékíthetetlenség feszül.

Amit mi devianciának ismerünk, ők azt politikailag korrekten másságként akarják elfogadtatni. Nem nevezik nevükön a dolgokat. Szó-hulladékot erőszakolnak rá a nyelvre, amit sokan nem is értenek (s hogy elhűlnének, ha a gyakorlatát is látnák), illetve csak a genderré szelídített „illetékesek” veszik a lapot. Zavarkeltő, hogy megmagyarázhatatlan okokból szüntelenül változik az elnevezésük is. Régebben buzinak, majd homokosnak és tucatnyi más módon hívták őket, de ezek nem nyerték el tetszésüket. Most hogy megsokasodtak és politikailag korrektnek akarnak tűnni, melegnek hívatják magukat, amit az angol gay nem szakszerű fordításából eredeztetnek. A bátorságukat növelő megsokasodás együtt járt az előbújással (coming out). Korábban „Titkos Ilonának” is nevezték a rejtőzködő meleget. (Titkos Ilona színésznő volt a nemi vonzerő megtestesítője). A meleg – közli a gender-szótár – „A homoszexuális és/vagy homoromantikus emberekre használt köznyelvi szó, de gyakran csak a férfiakat értik alatta”. Megkülönböztetés? A létező egyenjogúságért vívott felbőszült harcuk közepette a nő nem lehet meleg? Ráadásul sokan közülük a meleg szót is sértőnek tartják, mivel úgy vélik, ők nem melegen, hanem másképpen mások.

Arra rá sem hederítnek, hogy a meleg szó kisajátítása sérti a társadalmat. Fontos szerepet játszó szavunkat kétes értékűvé, nevetségessé, kerülendővé teszik. Sajátos értelmezése és az emiatti túlreagálások okán ugyanis kerülni kell az olyan szokásos kifejezéseket, hogy melegem van, meleg a helyzet, melegen ajánlom, langymeleg, melegségre vágyom, de még az időjárás előrejelzésekben is mellőzendő. (Azt viszont naponta halljuk, hogy „a holnapi napon”). Alapvető szavunk kompromittálódott. Mi több, a legkedvesebb közhasználatú szavainkat is ki akarják irtani, mint apa, anya, fiú, lány. Korunk szexuális hőseinek és alázatos kiszolgálóiknak nyelvtudománya abban áll, hogy trágár módon dobálódznak a négybetűs szavakkal, köznapivá teszik az intimet, miközben féltékenyen vigyáznak rá, nehogy mi olyan szavakat használjunk, amelyek bárkit megkülönböztetnek, holott a dolgok, fogalmak, emberek megkülönböztetése minden társadalmi tevékenység alapja. Ne teremtsünk tabut, ami/aki létezik, annak neve is van, s a baj épp azzal kezdődik, hogy tiltani kezdik a megnevezésüket, s azzal folytatódik, hogy politikát csinálnak koholt mivoltából.

Az okos ne engedjen

Fordítsuk komolyra a szót. Azt tartja a mondás, okos enged, bolond szenved. De ha az okos mindig enged, a bolondok jutnak hatalomra. A tárgyalt témakörben érzékelhetően erre tartunk. Merthogy engedjük mindazt, ami összességében a kihalás kultuszának trónra emelése. (Ld. a Kapu, 2017/9 számát. – Akkor még csak ötvenhat féle nemiségről prézsmitáltak. Ki hiszi el, hogy egy év alatt tizenhat új nemiséget fedeztek fel. Ez csak azt mutatja, hogy az egész szexuális gönc mesterséges, politikailag felturbózott). Amit a szexizmus eddig mutatott társadalmunknak, abból nem emberi melegség, hanem a meleg embertelenség árad felénk. A fiatalokat nem szerelemre, emberi szeretetre, családalapításra, hanem pusztán szexuális önmegvalósításra igyekeznek nevelni, s a felnőtteket is ebbe az irányba tuszkolják. Tomboló őrjöngésük, pökhendi masírozásuk, a természetes hajlamúak kigúnyolása, kormányellenes fellépésük nem ártalmatlan, nem céltalan. Önmegvalósítási törekvéseik összegeződnek, s hagyományaink, családjaink, társadalmunk ellen irányulnak. Nemcsak a tömegtájékoztatásban túlképviseltek, hanem nemzetközi érdekvédelmi, politikacsináló lobbyt alkotnak. Ez már nem egyszerű feltűnési viszketegség; túllépte az ingerküszöböt, s a tűréshatárokat. Kiérezhető tendenciája a viccnek szánt közhely irányába mutat: hamarosan kötelező lesz. A hagyományos szexet máris szégyenletesnek tartják. Abortusz, szingli, aberráció, pedofília, pornográfia, szexuális trágárság, zaklatás és erőszak már napi esemény a társadalom minden szegletében, megspékelve a keresztény jelképek gyalázásával. Hihetetlen, de néhány országban már büntetik, ha a lányt lánynak, a fiút fiúnak nevezik, s az évezredes természetesség szókincsét követik. Az ilyesfajta bolondéria az izmusok természete, már ha hagyjuk őket kikupálódni. Gyanús politikai mulasztás miatt nemrég így jártunk a filoszemitizmussal, amely törvényileg kötelezővé tette a zéró toleranciát az antiszemitizmussal szemben. Ne pánikoljunk, de ezzel megtettünk egy lépést a genderizmus kötelezővé válásának irányába is; ők ugyanis együtt kurizálnak.  

A szexizmus, genderizmus, a korlátlan szabadsággal, s megszerzett jogtalan előjogaival visszaélve, két egymással látszólag szembenálló szélsőséget is meghonosított: az ellenforradalmi szexuális szabadosságot és a szexuális túlérzékenységet, s ezeket politikailag is kamatoztatja. A szabadosság ijesztő jellemzője a halálos betegségek terjesztése, a túlérzékenység jele, hogy a feminizmus már férfigyűlöletté nőtt át, s a sima bókokat is zaklatásnak állítja be, politikai irányultságát pedig olyasmik mutatják, hogy már a holokauszt homoszexuális áldozatairól is elkülönítve emlékeznek meg, még az izraeli Jad Vasem intézményben is. (A világháború szörnyűségei között valakik külön figyelték, kik homoszexuálisak az elhurcolt zsidók között?) A feminista és a szingli mozgalom azzal súlyosbítja a demográfiai problémát, hogy kisiklatta a hagyományos női életmódot. Ennek olyan jelei is vannak, mint a bíróságok és néhány más szakma elnőiesedése. E folyamat igencsak feltűnő az EU-ban is. Mindennek kártékony következményei sújtják a férfiakat. A szexizmus, a feminizmus megkérdőjelezi két férfi barátságát. Elhiteltelenítették a férfiaknak hagyományosan nagyra becsült testi-lelki barátságát. Ma már ez teljesen mást jelent; ha két férfi rendszeresen találkozik, azonnal felmerül a homoszexualitás gyanúja. Még fel sem fogtuk, hogy csak ez az egyetlen nemkívánatos körülmény milyen kártékony kihatásokkal jár.

Mindez visszataszító, viszolyogtató; a társadalom által elutasított, de a globalista erők támogatása miatt mégis terjedő agresszív, megtévesztésül szexuálisnak beállított társadalomellenes, magyarellenességtől sem mentes politikai áramlattal állunk szemben. Legfőbb ideje az ébredésnek, és sajnos, ébreszteni kell hatóságainkat is. Amíg nem késő zéró toleranciát kell elrendelni a szexuális ellenforradalommal, s a mögötte álló nemzetidegen belső bitangok magyarellenes ügyeskedéseivel szemben. Kegyetlenül ráfizetünk, ha nem tesszük, tűrjük, hogy ezt szükségtelennek, túlzásnak tekintsék, s még minket intsenek le. Hatóságaink még szavakban sem szállnak szembe mindezzel, holott rég tettekre lenne szükség. Nem a természetes hajlamú magyarok tiltakozását, hanem az ő kihívó, provokáló, követelődző, politikai szerepre törő, család- és nemzetellenes buzgólkodásukat kell kordonok közé szorítaniuk, majd kiküszöbölniük. Ha a beindult szexuális ellenforradalomhoz hozzávesszük a mobiltelefonok és egyéb szerkezetek mindenhová eljutó állandó sugárzását, a kálisóval már rég folyó ivartalanításunkat, a repülőgépekről évek óta végzett vegyi permetezésünket gyorsan a kihalás vészhelyzetébe kerülhetünk. Hatóságaink feltűnő és megkérdőjelezendő hallgatása, bárgyúsága, időhúzása mindegyik kérdésben a globális nemzetellenes harc szerves részét képező szexuális ellenforradalomnak kedvez. 

Nyakatekert nézeteiket, ízléstelen vonaglásukat, szivárványságukat jogosan nevetjük ki, folytassuk is, ez azonban messze nem elég; sokkal többet kell tennünk. Ők ugyanis nagy erőkkel támogatott politikát csinálnak, megvannak a terveik, ezért a kinevetéssel a szóbeli elítéléssel nem megyünk semmire. Jogtalanul privilegizált helyzetük ellenére, elnyomottaknak állítják be magukat, hogy további előnyöket csikarhassanak ki, politikai előjogokat követelhessenek. S el is érik. Nem lehet elégszer elítélően említeni, hogy mindezt a rendőrség és a politika védelme mellett. Ki tekintené ezt másnak, mint közvetett támogatásnak. Vajon miért nincs meg rá a politikai akarat, hogy a természetes hajlamúak mellé álljanak? Illetékeseink nem lennének tisztában vele, hogy távlatilag jóvátehetetlen kárt okoznak a társadalomnak, önmaguknak, s a melegeknek is? Mi, vagy ki köti meg a kezüket? Holott a veszély nyilvánvaló: a melegek a párhuzamos társak kialakítása után immár párhuzamos társadalmukról szövegelnek. Akárcsak az Európába betolakodó migránsok, nem beilleszkedni akarnak, hanem uralkodni. Nem véletlen az egybeesés, hisz ugyanaz a nemzetellenes pénzügyi szabadkőműves-zsidó világelit szervezte meg, irányítja és pénzeli mindkét nyomulást. A globális filoszemita összefonódás miatt a tömegtájékoztatás jó része a kezükben van, s ezen keresztül akár a nevünkben is szólhatnak ellenünk. A nemekről beszélnek, de ez a társadalmat provokáló egész gyöngyházgomb-színű hóbelevanc valójában nemtelenség.

Az ide kapcsolódó kérdésekben, legyenek bármennyire is érzékenyek, engedményt nem lehet tenni, mert a globális neoliberalizmus és hazai nemzetidegen követőik ideológiájával és gyakorlatával állunk szemben. Akárcsak a politikában és a gazdaságban, irányított gondolati-cselekvési erőtérbe kényszerítenek mindenkit szexuális vonalon is. A szexuális ellenforradalmárok pedig nem veszik észre, vagy nem törődnek vele, hogy az ellenük is irányuló globális politika eszközei. Hazug módon még világgá is kürtölik, hogy korlátozzuk jogaikat, sőt létüket, holott nemcsak mindent, hanem olyan előjogokat is kapnak, amelyeket mi akkor sem élvezhetünk, ha követeljük, s olyan tettekért sem büntetik őket, amilyenekért ránk kíméletlenül lesújt a törvény. Mindez szervesen illeszkedik a háttérhatalmi elit azon törekvésébe, hogy csökkentsék az emberiség létszámát. A népvándoroltatással, genderizmussal világszerte káoszt akarnak teremteni, vért folyatni, hogy ürügyet teremtsenek a „rendteremtésre”, a beavatkozásra. Egy csepp kétely sem merülhet fel; komolyan gondolják, amit hirdetnek és tesznek. Törekvéseik szembe mennek a kormány helyes irányba tartó család- és népességpolitikájával. Nyilvánvaló, hogy a háttérhatalom a melegek csatasorba állításával szított újabb szociális feszültséggel akadályozza e politika érvényesülését is.

A saját belső világával való azonosulás, énjének meghatározása nemzetileg, világnézetileg (nemileg is, bár ez adott) mindenki számára alapvető fontosságú; nemcsak nem ítélhető el, hanem meg is kell tennie. De ez legyen az ő saját befolyásolatlan és befolyásolhatatlan döntése, önértékelése. Ne legyen önbecsapás, vagy mások által elvárt magatartás, sem pedig kihívás a társadalom számára. Belsőleg és kifelé ugyanaz a személy legyen. Nincs ennél bonyolultabb feladat az egyén számára. Ennek értelmében tenni kell azért, hogy ne a korcsosulások, hanem a természetesség kerüljön ki győztesen a szexizmus köreiben is. Nem szégyellnivaló, ha különös tulajdonságokkal születtek, de ez társadalmilag nem lehet büszkeség tárgya, s nem járhat előjogokkal. A józan emberi értelemnek és érzelemnek ők sem lehetnek híján, szembe kell fordulniuk a természetellenes törekvésekkel és a rájuk erőszakolt korcsosulásokkal. Segítsük elő visszailleszkedésüket a társadalomba, gyógyítsuk azokat, akik gyógyulni akarnak, de tántoríthatatlanul ragaszkodjunk mindenben a hagyományoshoz, a természeteshez.

Mindezt tudva, parancsoló, hogy a meghirdetett helyes általános politikai jelszavakat se csak hangoztassuk, hanem következetesen ültessük át a gyakorlatba: a magyar nemzeti érdekek vezéreljék mindenki lépteit, mindig és mindenben. E szellemben a nők továbbra is a férfias férfit keressék, a férfiak pedig ezután se a női „Nem”-et, hanem a női „Igent” szeressék. Eddig is ez volt, s ez is marad a magyar megmaradás kulcsa.

---

* A szerző nyugalmazott nagykövet, közíró.

/Megjelent a KAPU 2018/11-12. számában//