20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 március 09, kedd

Ki is ez a Geri Tibor ?

Szerző: G Ági

Ez a Geri 10 évvel ezelőtt eljátszotta, hogy "átáll" a nemzeti oldalra. Oka: az akkori kis társaságát kirugták az akkor szeveződő ellenzéki demokrata kerekasztalból, a jelentkezés formai okára hivatkozva .

Saját bevallása szerint ő ezután „megvilágosodott” mint Pál apostol, és elhivatottságot kezdett érezni a nemzet megmentésére …..

geri1Akkor kezdte ezt a mantrázást, hogy alkotmányos ellenállás, ami azt takarja, hogy ne csinálj semmit, mert itt úgysem érvényes semmi.

Össze is rakott egy levezetést, hogy miért a 49-es /kommunista/ alkotmányra kellene visszamenni, hablaty a jogfolytonosságról, - a levezetése se jó, de akkor sem magát az államcsínyt támadta! Ott és akkor se ő se más meg se próbáltak jogi utat, csak hangoztatták hogy ezért-azért érvénytelen, hatálybaléptetése is jogsértő, huuu ,háááá, mi történt itt !

Majd amikor a jogifórumán elbukott az elmélete, elkezdett nyilatkozatokat gyűjtögetni, mondván, ha azokból összejön 100 ezer db, majd így lemondathatjuk a kormányt. De ez sem jött össze !

És máig ez a mantra, de mindenkit, aki rákérdezett, hogy akkor miért nem jogi úton támadja meg, miért nem tevőlegesen cselekszik, - letiltott mindenhonnan. Akkor is, - most is arra buzdítja az embereket hogy ne pereljenek semmilyen ügyben, ne menjenek tüntetni, meg semmit se tegyenek, mert bla bla bla..... Közben létrehozott a Norvég alap pénzével egy Demokraták Hálózata nevű szervezetet, meg egy politikai elméletet színes golyókkal ábrázolva, hogy milyen liberalizmusok váltják egymást, meg ideológiák, eszerint melyiknek kell éppen uralomra kerülni ,- és itt ő az, aki tudja a tutit !

Gyurcsány tartótisztje volt, ezt sokan tudják róla, barátságukat sose titkolta 

A "100 ezren mondják ki egy helyen és attól majd békésen lemondanak" mantra sikertelensége után egy időre el is tűnt, egészen idáig ,és ebből lett mostanra tömeges nyilatkozatgyűjtés ,de a korábbi fiaskója okán, most már az MVSZ-t vonta be, ezzel a csellel: Ha összejön a sok nyilatkozat, akkor az MVSZ hívja össze a jogifórumot !

Na persze, hiszen derék nemzetmentő Gerink hívó szavára egy épelméjű jogász se jelentkezne már! Blogjaiból, korábbi kijelentéseiből, dolgaiból és kapcsolataiból tudható, hogy a "néphatalom" számára egy proletárdiktatúrát jelent, a "nemzetközi internacionálé", azaz a kommunista világrend szószólója, ugyanoda tartozik, mint Gyurcsányék ,aki a mai napig jó barátja !
És most, pont most érzett elhivatottságot arra hogy hazajöjjön, és az élére álljon a nagy rendszerváltásnak?

Akiket tudott, rávett hogy terjesszék a nyilatkozat kitöltésére a felhívását, mert majd 100 ezren ha aláírták, az MVSZ szervez egy jogi fórumot, ahol kimondják az érvénytelenségét az alaptörvénynek, és Orbánék békésen lemondanak / sic /

Ezzel párhuzamosan mindenkit betámad, aki jogi úton keresi a megoldást, vagy pártot alapítva a választásokon próbálna törvényesen kormányt buktatni, - jóformán lehülyézi , hazaárulózza őket, most már szétrobbantotta a humanista mozgalom orvosokkal való kapcsolatát is, belekeverve a Sanyi saját szerverre való gyűjtését, de nemrég beleállt Gődénybe és dr Lenkeibe, is, - ki tudja miért, - de több kisebb mozgalomba is a perelés okán, és következetesen hivatkozik az őt ebben - szerinte! - támogatókra, tovább bomlasztva ezzel azt az összefogást, is ami éppen a jogi út mellett állt fel !

És nem mellesleg az „alkotmányos rend megdöntésére" hív fel !

Tehát nem kis bajt csinál, nyilván szándékosan, a pereket indítani akarók se ok nélkül tartották eddig titokban, kikkel,és mibe fogtak, számítva a fellépésére, és egyéb támadásokra akár a hatalmát féltő kormány részéről is ! Tudva, Gerink mit kezdett, mit szervezkedik és miért és kiket húzott bele. A Sándort politikailag már kicsinálta a karaktergyilkossággal, és sorba fog menni mindenkin, aki perelni akar, vagy pártot alapít !?

Nem tudható biztosan, de amilyen helyzet van, az is benne van, hogy a háttérből egy balliberális puccsot szerveznek a nemzetközi szervezeteik támogatásával, és egy pillanat alatt úgy járunk, mint annak idején Ukrajna, és nyakunkra kerül egy másik bábkormány, mert Orbán már útjában van a háttérhatalmi erőknek !,?

Itt jön össze, hogy mi a feladata ennek a Geri nevű beépített titkosügynöknek, hogy belülről bomlasszon, ossza meg az egységes akaratot a fellépésre a túlreagált intézkedések ellen  és ezzel akadályozzon meg bármiféle komolyabb összefogást is.
A törvényesen perelni akaróknak nincs "szervezetük " ! Nem is lesz, egy maroknyi civil és kisebb mozgalom csupán, akik keresték a kiutat a többi ország perein felbuzdulva Összeállítottak egy közérdekű beadványt a Pcr tesztek alkalmatlansága mentén, utána találták meg a jogi irodát, ami a peres úthoz kell, és kerestek támogatókat, egyetértőket, így lettek a "Korona Igazsága" civil csoport, és találtak módot a jogi útra . Tehát nem "szervezet " ! ! A "betelt a pohár" c írásukban, saját honlapjukon mondják el, mit akarnak, és miért. Akik eddig egyetértettek velük, - azokkal együtt alakult ki a pertársaság, ezt tették "hivatalossá" a jogi egyesületbe való belépéssel, hogy azáltal védve legyenek, és , ehhez keresnek további támogatókat és perekhez csatlakozókat !
És ez a Geri is pont most érzett "elhivatottságot" arra, hogy előbújjon és úgy állítsa be magát, mintha egyedül az ő nyilatkozata, meg "jogi fóruma" lenne a megoldás a helyzetre?
És nekimegy mindenkinek, keményen ostorozva azokat, akik más utakat keresnek, mert a jog útján akarják a túlreagált intézkedéseket leállítani ,és visszakapni elrabolt emberi méltóságukat?

Azok a nemzet árulói, akik az egyetlen valóban békés, és jogszerű megoldást választják, nem mellesleg ezen belül immáron saját puszta létükért, és szabadságukért küzdve?
Vagy azok tesznek rosszat, akik a jelenlegi jogrendszernek megfelelően, pártokat alapítva ,és azok segítségével bekerülve, belülről rombolnák szét ezt az Istent és emberséget nem ismerő ,kegyetlen orbáni diktatúrát ,ami kiépült, és fogságban tart minket ?

Miért gondolja magáról ez az ember, hogy neki kell feltétlenül az élére állni a felháborodott, megnyomorított és genetikai kezelésre kényszerített embereknek, és csakis az ő elmélete a kivezető őt, - aki ellene van, az mind gáncsoskodó, "hazaellensége ", hiteltelen rosszakaró?

Geri soha senkinek nem mondta el, mi lenne, ha Orbánék valami csoda folytán ugyan, - de elismernék hogy államcsínnyel jutottak hatalomra, és "érvénytelen" az alaptörvényük?
Hogyan jutnának be, és KIK az országgyűlésbe?
Mert ha nem az érvényben levő választási törvény módján kiírt új választások módján ,pártjaikkal, vagy független képviselőkként,- akkor hogyan ? Ha minden azonnal érvénytelenné válna, akkor hogyan írna ki, és kicsoda bármilyen választásokat is?

Vagy csak egy káoszba vezetné az elmélete az országot, aminek egyenes következménye lehet egy polgárháború? Vagy külföldi beavatkozás segítségével puccsot hajtanának végre a háttérhatalom emberei, mint Ukrajnában is tették az Eu csatlakozás okán ?

- EZ AZ,AMIRŐL  HALLGAT !

De arra se válaszolt még senkinek sem, hogy ha ő már 10 éve is tudta, mi a megoldás, akkor azt ott és akkor miért nem tette meg ? Miért engedték hatályba léptetni az alaptörvényt  az akkori ellenzői, - a most is  annak érvénytelenségét hangoztató és bizonygató volt alkotmánybírók és jogászok ?

Geri már 10 éve megmondta, hogy tudja, tudta a módját, hogyan akadályozható meg a hatályba léptetés, mégis sem ő, sem Vörös Imre és társai NEM TETTEK SEMMIT, - HOLOTT MEGTEHETTÉK VOLNA ! - DE MIÉRT ?????

És most a történet folytatódik ! Ugyanazok a résztvevők, ugyanazok az érvek, de most már nagyobb háttérrel, markánsabban megfogalmazva és fellépve , - letarolva mindent és mindenkit, aki nem ért egyet velük ? Kik lehetnek a hátuk mögött, akikről sejtésünk sincs ? Kik azok, akik az egyre növekvő elégedetlenséget meglovagolva mindenáron át akarják venni az irányítást ,minden erejüket beleadva, hogy letiporják azokat a valóban alulról szerveződő  kezdeményezéseket, amik kiutat keresnek a jogtiprásokból egy nagy összefogás keretein belül ?  
Őt ugyanazok támogatják, akik a DK-t, azt pedig maga a "háttérhatalom", a kommunista internacionálé, aminek van egy "jobb" meg egy "bal" szárnya és világuralomra tör, a "világ proletárjai egyesüljetek" jelszó alatt, egyenlőséget és néphatalmat ígérve, ami azonos a "Szép Új Világ", - vagyis a Világkormány" létrehozásának tervével !? Összefogva az eugenistákkal, "feljavítva " az emberiséget és lecsökkentve a létszámukat, hatalmas monopóliumokra bízva a gazdaságot, ellátást, egészségügyet egyforma törvénykezést és oktatást, ideológiát létrehozva az egész bolygón !?

Most hogy gondolja? MI A TERVE ? - És hogyha ekkora nagy „megmentő”, mert csak ő tudja a tutit, - akkor miért kell neki ehhez 100 ezer ember személyi adata ?
És miért nem tette meg ezt a „nagy eltávolítást „ már 10 évvel ezelőtt ?

Nem lehetséges, hogy az a feladata, akadályozza meg a jogi fellépést ,és a mantrájával lehetetlenné tegye az egységes fellépést ,megosztva ezzel a békés megoldást keresőket is?

 Vagy csak egy egoista ,pszichikailag zavart elme, aki személyiségzavarban szenved, amit mostani megjelenése : bibliai „apostoli szakáll” és bot, - is alátámaszt ?

Ki ez az ember ? Mit akar valójában ?

És mindez „KINEK AZ ÉRDEKE " ?

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló