Miért „kalandoztak” a magyarok?

Bulcsú teljesítményének értékelését régóta figyelmen kívül hagyta a nyugati történelemtudomány, ami pedig mindenképpen figyelmet érdemel. Mikor Ottót királlyá koronázták Kr, u. 936-ban, mindjárt hozzálátott egyesíteni a közép-német államokat. Már apja, Madarász Henrik (szász herceg 919-936) uralkodása alatt sok feudális herceg ellenezte ezt az egyesítési igyekezetet, és 1. Ottó uralkodása alatt ez az ellenállás tovább erősödött.

Ebelhardt herceg Baváriából vezetett egy felkelést a király ellen. Szászországban Ottó öccsei: Thankmar és Henrik szintén fellázadtak, és felkelést vezettek ellene. Lotharingiában Ottó sógora, Giselbert vezette embereit a frankok részéről a király ellen. Hugo, Észak-Olaszország királya követelte magának a burgundi hercegséget. A csehek fellázadtak Boleszláv vezetése alatt (950).

Bulcsú és az ő elválaszthatatlan társa Lehel, aki egy másik magyar törzsnek volt a vezére, nagyon jól tudták, milyen veszély fenyegeti Magyarországot, ha Ottónak sikerül egyesíteni a német tartományokat. Csak Bulcsú és Lehel tudták felmérni a veszélyt, mert az Ő „nemzetük” szomszédos volt Bajorországgal.

A többi magyar törzs, nemzetség, és azok vezetői nem a határ mellet, hanem távolabb éltek, és nem hallottak sokat a német államok előkészületeiről és az egyesítési igyekezetről. Ezért egyszerűen nem észlelték a veszélyt. Bulcsú és Lehel jól mérlegelték a helyzetet. Ők ismertek három esetet is a történelmükből, mit jelent az, ha a német hercegek egyesülnek.

Az egyik ilyen alkalom az volt, amikor Atillát meggyilkolták a nászéjszakáján. Kr. u. 453-ban. (Ezzel kapcsolatban a források ellentmondóak.) E tett után a német hercegek ideiglenesen egyesültek, hogy összetörjék a népes és erős Hun Birodalmat.

A másik eset, amikor Nagy Károly megverte az avarokat Kr. u. 796-ban, és elrabolta a napi létezéshez szükséges javaikat. (Élelmiszer, állatok, szerszámok, arany és ezüst kincsek, stb.)

A harmadik eset 907-ben volt, amikor Gyermek Lajos király megtámadta Magyarországot egy egyesült német hadsereggel, de Pozsonynál 907 júniusában a mieink tönkreverték a németeket.

Bajorország népe az erdők mélyébe, a hegyekbe és mocsarakba menekült, és ott próbált menedéket találni. Így nyílt meg az út Németország belsejébe.

Elődeink ekkor elkerülték, megkímélték a kastélyokat és városokat, de feldúlták a templomokat és a kolostorokat, hogy visszaszerezzék a korábban elrabolt kincseiket - beleértve a Szent Koronát is -, amelyeket Nagy Károly rabolt el.

A krónikák leírják, hogy a németek fegyverraktáraknak is használták templomaikat, kolostoraikat. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a magyar törzsek egyesített seregei miért a templomokat és a kolostorokat, valamint a hozzájuk köthető monostorokat, apátságokat és más egyházi intézményeket dúlták föl.

Kiemelések és a külalak Zolitól.