A nagy választék ellenére az áru minőségében kivetnivaló, nem található! Mindenki megtalálhatja azt amit keres, nagyságban, minőségben és kiszerelésben is. Ketten voltunk mi magányosok és, talán mondanom sem kell, hagytunk időt magunknak, hisz azért jöttünk, hogy bevásároljunk.

Kedves barátom még az elmúlt évben felhívta a figyelmemet erre a bevásárló központra. Gyere, mondta, menjünk el, ott mindent megtalálsz, még spórolhatsz is, pénztárcád hálás lesz érte.

Ebben túlzás, egy csepp sem volt. Mindenütt leszállított árak, bő választék, a levegőben pedig, feszültség, maszkok mindenütt! Én éreztem így az első pillanattól kezdve és nem is sejtettem, hogy Barátom lelkében ugyanaz játszódik le, mint nálam! Nem múlhatott el öt-tíz perc sem, amikor a feszültség első jelei, félreérthetetlenül, láthatóvá váltak. Az emberek a két évi szellemi terror eredményeként, kínos, megerőltetett igyekezettel próbálták a „szükséges” a politikusok, és a média által unos-untalan ismételt távolságot, betartani. Persze, ez lehetetlen volt ott is, és ezúttal is! Kerülgettük egymást, mint macska a forró kását, miközben, annak gőze, lépten-nyomon elérte valamennyiüket! Mindenki megpróbált természetes, emberi módon viselkedni, addig, ameddig közelebb nem kerül valakihez, az ott lévők közül.

Olyankor a maszkok felett a szemek beszéltek. Hirtelen tágra nyílt szemek, tele voltak figyelmeztető villanásokkal, ne gyere közelebb, üzenetekkel. Nem törődtünk velük, és talán éppen ezért történhetett meg, hogy sor került a következő jelenetre.

Akkor már egy órája bent voltunk a bevásárló központban, mindketten, lecsúsztattuk maszkjainkat, az orrunk alá, hisz levegőt rendesen, nem kap az ember a maszk miatt. A kijárat felé vonultunk éppen, a kávét kerestük, amit mindketten kedvelünk, a Latte Machiatót, amikor egy idős házaspár, kerekes székében ülő nőtagja, ránk dörrent, hogy tessék a maszkot felhúzni az orrunk fölé! Ebben a pillanatban mint egy önálló lény, kikéredzkedett a helyzet komikumának köszönhetően az első pillanatban, mindkettőnkből, a kérdés, a hölgy felé. Komolyan? Szinte kipattant a székéből, annak az agresszivitással töltött válaszának köszönhetően, amikor, fejünkhöz vágta, hogy hülyék vagyunk! Aj-aj! Határozott hangon közöltük vele, hogy nyugodtan menjen tovább, magunk döntünk arról, hogy mikor mit és hogyan teszünk! A férj, egy jókora nagy darab, szikár, férfi, egy megveszekedett szót sem szólt. Mint egy engedelmes öleb állt úrnője oldalán, rezdületlenül, de inkább érdektelenül. A hölgy, még jelezte kéz mozdulatával, jobbkeze tenyerét homloka előtt, ide oda mozgatva, hogy nem vagyunk normálisak! Most már szégyen ide vagy oda, hogy egy öreg nőről, nem hölgyről volt szó, határozottan közöltük vele, felváltva, hogy menjen tovább, igyekezzen, mert még elfelejt valamit vásárlási cédulájáról!

Ebben a pillanatban, elment mellettünk egy legalább két méteres néger ember, aki lazán lépdelt, felemelt fővel, arcán megvetéssel, maszk nélkül! Két ellenfelünk pedig szó nélkül, látták ők is a „menekültet”, megfordult, és tovább állt! Senki nem mert szólni, mindenki kitért az útjából! Mi meg, későn reagáltunk, mert már kilépett lát körünkből! Tovább mentünk, amikor a következő sorhoz érve, útban a szeretett kávé felé, újra találkoztunk az előbb említett házaspárral. Ezúttal nem volt a hölgy, a társadalom őrének részéről, semmilyen megjegyzés. Amikor újra meglátott bennünket, elfordította kerekes székét és tova gurult. Férje pedig, aki éppen arra tartott mint mi, nagy ívben került ki bennünket! Édes drága jó Istenem! Ennyi buta ember egy helyen, nem csoda, hogy nagy a zűrzavar a Német demokráciában! Miután megtaláltuk, hőn szeretett kávénkat, és bőségesen raktunk, mindkettőnk részére a hatalmas bevásárlókosárba, megindultunk a kasszák felé.

Beálltunk azon sorok egyikének végére, amelyről úgy ítéltük meg, hogy az eltöltött másfél óra után a legmegfelelőbb lesz ahhoz, hogy hamar sorra kerüljünk, és majd kifizetve mindent gyorsan távozhatunk! Meg ahogy azt Mórickáék elképzelik! Miközben barátom úgy rakodta fel az árut a szalagra, hogy ne kelljen éppen mindent felrakodni, hanem amiből kettő volt, mint például a kenyérből, csak egyet, no meg persze a kávékat sem rakta fel mindet, hisz két kartonra való volt belőle, sikeresen fel is rakodott, majd megjegyezte, mondd majd el kérlek a kasszás nőnek, hogy bediktáljuk, hogy miből mennyi van, így hamarabb meg lehetünk. Jó szándék megvolt a részünkről, el is készítettünk mindent. A szalag már annyira előre haladott volt a rajta fekvő áruval, hogy a kasszánál ülő nőnek csak a szalagon lévő egyedi darabokat kellett volna beszkennelni, a többit mi bediktáltuk volna, így akartunk neki segíteni. Gyorsabban és kényelmesebben végezhette volna munkáját. Tőlünk, ezáltal hamarabb szabadult volna meg.

De az, ami történt, az enyhén szólva lelőtte az ismert medvét. A kasszás nő a lehető leggorombább hangján ránk förmedt, hogy rakjunk mindent fel a szalagra. Mi is van egy ilyen helyzetben? Sokan, ledermednek, és engedelmeskednek. Mi ketten egymásra néztünk, és kirobbant belőlünk a nő goromba parancsoló hangjára a spontán válasz! Ezt komolyan mondja? Lehetne kedvesebb, még ha nehezére is esik? Egek ura! A germán felsőbbrendűség hangja csak erősebb lett! Azonnal rakodjanak mindent fel a szalagra! Segíteni akarunk, próbálkoztunk utoljára, és amikor nem használt a normális hangnem, ellenőrizhetetlenül átváltottunk. Mit képzel kivel beszél? Könnyíteni akartunk a munkáján, Ön meg itt őrjöng mint egy bolond, aki éppen most szabadult az intézetből? Végezze a munkáját és ne játssza meg itt a nagy főnököt. Hajthatatlan maradt, feldobáltunk mindent a szalagra és árgus szemekkel figyeltük mit csinál, miközben, tovább morgott, műveletlen tuskó módjára!

Fenyegetőzni kezdett, hogy hívja a főnökét, erre biztatni kezdtük, most már tegezve, hogy hívd ki te senki, hívd már, mire vársz. Közben, az általunk is leellenőrzött áruk elfogytak, fizettünk. Még fizetés közben sem állt be a szája, morgott, most már érthetetlenül, majd a telefonjához kapott, felhívta a főnökét (hiszi a pici), majd közölte velünk, hogy menjünk a főnökéhez! Barátomból és belőlem egyszerre tört ki a kérdés: hülyének néz bennünket, vagy csak egyszerűen elment a maradék kevés esze? Gorombáskodott, randán beszélt velünk és még Önnek áll feljebb! Agymosott, erőszakos, rendszer szolgája! Dühében a következő félhez fordult és elkezdte annak az áruit be szkennelni. Visszanéztem az emberekre akik akarva akaratlanul végignézték az egész jelenetet. Maszkba dermedten álló, szótlan, béna birkákat láttam. Egyik sem mert egy fikarcnyit sem mozdulni az egész rossz színjáték ideje alatt! Engedelmes, a demokrácia birka-izmusának bábjai, mint egy sci-fi filmben, sorban álltak, várták amíg sorra kerülnek, és nem voltak hajlandóak, mert gyávák és agymosottakká váltak, egy szó sem szólni!

Kifelé menet azon nevettünk, most már felszabadultan, hogy el kellett volna menni a főnökhöz, aki, mellesleg, a nő hívására meg sem jelent, és közölni vele, hogy itt vagyunk, mi a gond? Kifelé menet még vissza néztem a kasszás nőre. Ott ült, maszkban, beoltottan egy átlátszó műanyag fal mögött, és hatalmasnak érezte magát, úgyis mint egy beoltott, agyhiányos birka! Egek ura, ha ennek, gyerekei vannak! Szegény gyerekek! Klaus Schwabnak sikerült ezt a kasszás nőt átbillenteni az új világba, talán első rabszolgaként, miközben ő, észre sem vette, mert buta!

Közben, az új megválasztott Német kormány tehetetlen miniszterei, azon vitatkoznak, hogy legyen-e kötelező oltás vagy sem, a gyógyultak hat vagy csak három hónapig lehetnek gyógyultak! Kívánom csendben, hogy gyógyuljanak ki valamennyien ebből az emberi agyat szégyenítő, „pandémiából” amely nem más mit egy gazdasági zsarolási folyamat! Nagy bajban vannak a Németek, nagy bajban van Európa, az európai Unió, recseg ropog, hamarosan összeomlik, és tudva lévő, hogy minden nagy szervezet összeomlása, magával rántja környezetét! Vajmi kevés remény van arra, hogy ezt Európa karcolásokkal ússza meg, mert túlságosan át meg át van szőve az egész európai kontinens azokkal az agresszív, gyilkos szervezkedő erőkkel amelyek, még véletlenül sem az emberek javát akarják, vagyis hát éppen azt, az emberek javát! Mindent el akarnak tőlünk venni. Mit mondott Claus Schwab? Nézzük csak: "Semmit sem fogsz birtokolni és boldog leszel!"

Tudod mit Claus? Pusztulj el, a tieiddel együtt. Azok is dögöljenek meg akik eszméidet terjesztik, erőszakkal bevezetik! Részvétet nem érdemelsz! Amit megérdemelsz az a halál! A halál legrettenetesebb, lassú formája! Tudjuk ki vagy, tudjuk kik vagytok. Hamarosan lehull a lepel rólatok, a fény eláraszt majd mindent. Kegyelmet ne várjatok, de beteljesülő átkok sorozatát igen!

Németországban meghalt, nem, elpusztult a demokrácia, bármi legyen is az!
Sajnos nagyon sok, rengeteg ártatlan férfi, nő, idős és fiatal sínyli meg azt, amit a saját kormányuk tesz velük!

Pataky Zoltán