20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

Ezt a magyarországi – KÜLSŐ hatalommal megvalósított, alkotmányellenes, jogilag ÉRVÉNYTELEN – DIKTATÚRÁT, csak JOGGAL, a Magyar Állam (ideiglenes nevén a Magyar Köztársaság) hatályos jogával (ideiglenes Alkotmányával, a 89-90-ben többször módosított 49. évi XX. törvénnyel) lehet felszámolni.

A magyar jogrendről

Kategória: Olvasóink írják
2016. október 15.
Tudomásomra jutott, hogy a második ciklusát töltő kormány az alaptörvény újabb módosítását terjesztette az országgyűlés elé. Mint a jogkövetés gyakorlatával élni kívánó gondolkodó emberben, bennem is felmerült, hogy a mindenki számára kötelező érvénnyel betartandó „Magyarország Alaptörvénye"
Az ember önmagát a Teremtőtől származtatja, még akkor is, ha az evolucionista elméletre hivatkozik. Mert, bár az anyag felépítését magyarázni tudja, a még ismert legapróbb összetevő, a színtöltés viselkedését és az összetartó erőket is ismerni véli,
„Alapvető célként az alkotmányt a néphez kell igazítani." Mottó: Az alkotmányos tervezés nem az optimális forma megtalálásának a tudománya, hanem inkább a régi és az új vegyítésének a művészete, méghozzá úgy, hogy az a lehetőségek egymásba...
A „VESZÉLYHELYZET” KIHIRDETÉSE ÉS A RENDKÍVÜLI JOGREND BEVEZETÉSE Atv-ELLENES ! Ennek okán a „Korona Igazsága” pertársaság a Polgári és Nemzeti Jogvédő Egyesület segítségével alkotmányügyi panaszt adott be 2021 04 01,-én, amit az AB 04 10.- én...
Ez a fogalom az Alkotmány jogfolytonosságának kérdését tartalmazza. - először is tisztázni kell, hogy mit értünk Alkotmányon. A 2011-es alaptörvény előkészítéseként összehívott rendezvényeken két alkotmány-formáról beszéltek: Történeti Alkotmányról (ezeréves Alkotmányról), ami István (voltképpen Géza) óta jelenti a...
A 19. századi magyar történészek körében még egyértelmű volt az, hogy az Anonymus által megörökített vérszerződési eskü volt az első magyar történelmi alkotmányának alapja, amikor is a szövetséget kötő törzsek szabályozták az új államot vezetők jogait...
A 19. századi magyar történészek körében még egyértelmű volt az, hogy az Anonymus által megörökített vérszerződési eskü volt az első magyar történelmi alkotmányának alapja, amikor is a szövetséget kötő törzsek szabályozták az új államot vezetők jogait...
A magyar alkotmányos rend helyreállítása érdekébe Felhívás ! Tisztelt Nemzettestvérek! Sokan vannak már a Kárpát-medencében, akik felismerték a jelenlegi rendszer tarthatatlanságát. Egy társadalom nem működhet hosszútávon egy maffia berendezkedés alapján. Korrupció, hazudozás, nemzetkifosztás mindennapi életünk részévé...
Rudolf Kučera, cseh politológus, 2008-ban kiadott: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével c. könyvében egy elismert cseh történész, František Palacký érvelését idézi (70-71 o.) František Palacký Az osztrák állameszme című dolgozatában így értékelte a magyar alkotmányt:

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló