Az általános paradigmaváltás hatása alól nem maradhatnak ki a történések részesei, a jelenlegi viszonyok előidézői, így az egyházak, a vallások sem. Törvényszerűen más színezetet kapnak bizonyos események, de átértékelődnek a korábban működőképesnek hitt, szentnek és sérthetetlennek tartott dogmáik is. Melynek okán az érintettek a jól bevált hatalmi sémákat alkalmazván támadásba lendülnek, inkvizíciós eszközök hiányában lepogányozzák, nevetségessé teszik a keresőket, a földi érdekek mentén történt hamisítások feltáróit. Holott a kialakulófélben lévő erőterek már sejteni engedik a követendő utat, a gyökerekhez, de még inkább a maghoz való visszatérés szükségszerűségét.

Ilyen kiútkereső, előzetes elvárásoktól mentes emlékezés eredménye a Magonc című, a www.magvallas.hu honlapon található írás is, melynek feltárt hittételei a fenti nézőpont következtében nyilvánvalóan újpogányságnak minősülnek. A pogány kifejezést vizsgálva - a szó eredeti értelmezését most kihagyva a sorból -, megállapíthatjuk, hogy elsősorban a több istenhitű, vagy az „igaz” Istent nem ismerő vallások megbélyegzésére volt használatos. Ámde, a tökéletességre, kizárólagosságra törekvő vallások egymásra is alkalmazzák a pogány megnevezést, annak szinonimáit, vagy más hasonlóan degradáló meghatározásokat. Pogány a hindu, a buddhista, a mohamedán, de másrészről hitetlen gyaur, vagy éppen goj a keresztény. Sőt mi több, a reformáció kezdeteinél bálványimádóknak, azaz pogányoknak minősítették még a katolikusokat is. A többféle értelmezés miatt, talán az a leghelyesebb, ha a tudatlanságból, vagy emberi érdekektől vezérelvén, mesterséges istenképet kialakított vallásokat minősítjük pogányvallásnak.

Mindezek tudtával nézzük, hogyan állunk a magvallás Istenével? A magvallás és a keresztényvallás között az egyik alapvető különbség az anyag megítélésében keresendő. A kereszténység a gnosztikus gyökerei következtében alsórendűnek, megvetendőnek, az ördög, a rossz felségterületének tartja az anyagot, míg a magvallás egy ma még teljességgel nem ismert csodálatos entitásnak, a belőle létrejött formák millióit felvonultató, számunkra érzékelhető világot pedig Isten megnyilvánulásának tekinti. Ennek következtében a Szenthármasságba, vagyis a helyére emeli az anyagot szimbolizáló, a kereszténység által „földi származásúvá” tett Anyát.

E miatt a kitaszítottság miatt bánkódik az Égi Anyánk, erre a megcsonkított isteni egységre figyelmeztetnek a fából, fémből, kőből, festékből, azaz Anyagból formázott Mária szobrok, képek vérré váló könnyei, ezért látják az Ősanyára még emlékező csángók a holdsarlón álló, a Nap sugaraira vágyakozó Babba Máriát.

A magvallás a keresztény Szenthármasság részét képező Fiút az Atyától, az Iztől (Szentlélektől) és az Anyától származó, tulajdonságaikat bíró, teremtő, sugárzó és megtestesülő isteni teljességként, Isten üzenetét hordozó isteni követként tiszteli. A magvallás Istene egy hármas természetű egység (Íz-Ten-Anya), melyben egyik isteni összetevő sem értelmezhető önmagában. Az egymásra gyakorolt kölcsönhatásaik határozzák meg a rész és az egész természetét. Bármelyikük híjával összeomlana a „rendszer”, értelmét, létjogosultságát veszítené az Egy és az egyed. Úgy is fogalmazhatnánk; Isten a szuperszinergiát megjelenítő, a mindenséget magában ringató, mindenben megnyilvánuló holisztikus alapelv, egy a lélek és test alkotta személytől magasabb rendű, csodálatra méltó lény. Mindez által nem egy elkülönülő rendszer, nem szuperintelligencia, nem jó, nem rossz, nem szeret, Ő a rend, az intelligencia, a gondoskodás és a szeretet.

Ezzel ellentétben áll a zsidó-keresztény Jahve, a természeti erők formáiban is felbukkanó, de leginkább a bölcs, büntető, jutalmazó, öreg Atya képében szerepeltetett Isten, aki a mindentudó, mindenható tulajdonságai ellenére, folyton próbára teszi a saját képére formázott teremtményeit. Egyszer azt mondja, ne ölj, másszor megköveztet embereket, vagy sziklához, földhöz csapatja a szófogadatlanok csecsemőit. Szövetséget köt, majd old, és újra köt. Tekintet nélkül a nemzetek fölöttiségére kedvenc népet választ magának, s más népeket, főként azok megszerzett javait, országait adja a kezükre. Egy szó, mint száz meglehetősen sok gyatra emberi jellemvonással sikerült felruháznunk a Magasságost, avagy a kimondott tiltása ellenére (képmásunkra) faragott Istent imádunk.

Persze, ne legyünk igaztalanok, úgy a Bibliában, mint számtalan más forrásban is fellelhető a magvallás Istene, akit valamilyen formában érzékelhetővé, foghatóvá kellett tenni a szélesebb tömegek számára is. Ennek okán, a korabeli viszonyokat ismerve, és az Anya megjelenítő képességének híjával tulajdonképpen érthető Isten bizonyos mértékű földre rántása.

Ellenben érthetetlen Isten gyarló, evilági célok érdekében történő felhasználása, nemkülönben a manapság tapasztalható, a kiválasztottság téves érzetéből adódó türelmetlenség és a féktelen pogányozás.

Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Partus Birodalom
(Az igazi Jezus, 2010.06.19 13:02)

A leirtak a Mag-vallas vedelmere es a Magyarsag vedelmere szolak azok ellen, akik poganynak es barbarnak neveznek bennunket.
Mindez azert van,hogy soha ne tudjuk meg,hogy nem Ok
a valasztott nep,hanem a magyarsag.A Mag nepet leteritettek utjarol 1ooo eve,itt az ido a visszateresre.
Poganysag csak a magyarsagot irtokra mondhato.