20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 június 11, péntek

A Fénygyermek

Szerző: B. KÁNTOR JÁNOS

Fénylények márpedig vannak, a nap minden percében nyílik valahol egy virág. Más kérdés, hogy a szemeinkre bocsátott párától, a lelkünket befedő portól nem látjuk a ragyogást, nem érzékeljük az Igét. Csak a csomagolást csodáljuk, izgatottan találgatjuk; vajon kire hasonlíthat, kinek a génjeit örökölhette? Miközben a földre szállt fényszikra kétségbeesetten kering körülöttünk. 

 

Átkarol, körbefon, édes csókkal, zengő szóval köszönti régen látott testvéreit. De mindhiába, az anyagba süllyedt lényünk a rárakódott rétegeken keresztül csupán halovány szeretet-nyalábokkal képes válaszolni. Súlyos tömlöcajtók sora választ el minket egymástól. Az idők folyamán a kis jövevény is beletörődik sorsába, és lassan beágyazódik a növekvő tömeg, az anyagi lét sűrűjébe.

Az ember kiemelkedik a létezők sokaságából, nemcsak az életben tartó sugárzást, az Izt fogadja be, hanem birtokosa az istenszikrának, a Szentmagnak is, így megvan az esélye az öntudatra ébredésének. Amennyiben rádöbben kettősségére, anyagi és isteni származására, a benne lévő mag gyökeret vet az anyagba, és zsenge hajtásai nyújtóznak a fény felé.

A jó kertész módján ápolt növényünk idővel csodálatos fává, egyedi Világfává terebélyesedik, s gyümölcsöt terem. A „látóvá” váló személy nem tesz egyik oldala ellenére sem, szeretettel fordul az „élettelen” formák irányába, és képes társai szemében megtalálni önmagát, az anyagban szunnyadó fénylényt.

De nem ebben az irányba haladunk, a növekedés, a tömegvonzás, az önzés korát éljük. A felhalmozás érdekében megtagadjuk testvéreinket, a lelki egység hiányában rohanunk a totális anyagba süllyedés felé. A kritikus tömeg kialakulásának pedig törvényszerű végkifejlete a robbanás, a mindent eltörlő katasztrófa. Úgy tűnik, nincs aki útját állhatná az egyre inkább valószínűbb tragédiának, hacsak újra el nem jön közénk a Szentmag, az Isteni Követ, az Isteni Sólyom, a Főnix, az Anya méhének gyümölcse, a Fénygyermek. Aki lényének, sugarainak megosztása érdekében ismét megtöretik, megfeszítetik, és máglyává tétetik. Fényénél majd megvilágosodik minden, élő könyvként nyilatkozik meg előttünk, és csodálkozva kérdezzük; hogyan nem láttuk eddig a napnál is világosabb igazságokat?

Nem látjuk, mert nem nyílt meg a szívünkbe ültetett Szentmag, még nem fedeztük fel másokban önmagukat. Az önző anyagtestekbe zárt lélek pedig esendő, nem képes a kapuk megnyitására, nem képes a Megváltó fogadására. Csak az egyesülő, eggyé váló lélek sajátossága a mindent legyőző teremtőerő. Hiszen nem más Ő, mint a Szentlélek maga.

Az Atya akaratából a Szentlélek ereje által lesz áldottá a kiválasztott Anya, általa érik be, jön világra az „annai”, köztes burokkal született Világ Világossága, az Istenember, a Fénylény. Aki különböző formákat öltve gyógyít, tanít, majd „ruháját” levetve a már gondosan megművelt talajba ülteti önvalóját, az Igét. Avagy evilági létének feláldozásával emeli magasabb szintre az anyagba süllyedt szíveket.
 


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Válasz
(Kántor, 2010.06.14 20:22)

Köszönöm a hozzászólásokat, meggyőződésem, hogy egyre közelebb kerülünk az Igazsághoz. Egyébiránt az a véleményem, hogy a tagadhatatlan globálmédia diktatúra mellett mi magunk is tehetünk arról, hogy ide jutottunk. Ezen kell, ezen tudunk  mármint magunkon  változtatni. Igaz, ez a legnehezebb, de a leghatásosabb módszer. Bár mindkét út képes az összetartozás látszatát kelteni, de a szeretetre épülő egység állja ki az idő próbáját.

Válasz
Eden
(Gyongyi, 2010.06.12 13:00)

Koszonjuk a szep es valo igazsagot.

Válasz
A HITÉT VESZTETT ORSZÁG
(Tamáska-Varga Ákos, 2010.06.12 11:08)

Több jó kertészre lenne szükség - írja Ön -, akik a Világfa terebélyesedését szolgálnák. Így igaz!

Szerencsére egyre több magyar ébred fel! A küzdelem nehéz, hiszen nyelvünket, történelmünket, kulturális jelképeinket évszázadok óta hamisítják. Cél a magyarok agymosása ( Lásd egyéb írásaimat és hozzászólásaimat ezen a honlapon ).

A nyugati kultúra nem is érti ( nem is akarja érteni ) a mi gondolkodásunkat.

Tagadják és elutasítják a Szent Korona-tan nemzettartó erejét. 1919-ben például Khon Béla, a karizmatikus nagy vezér el akarta zálogosítani beavató koronánkat. Hiába: a vér nem válik vízzé.
A seft az seft. Lehetőleg minél több haszonnal.

Válasz


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló