Kelet-Európában: északon a proto-finnugorok és délen a kaukázusiak nyelve. Ezt a kaukázusi alapnyelvet három összetevőre bontják: a proto-hatik, a proto-elámiák és a protourartuiak vannak feltüntetve ős-alapnyelvként.
Tekintve, hogy Közép-Európában ezen a "nyelvi térképen" csakis indo-európai nyelven beszélhet az ősember, innen nem tudunk kiindulni. Már csak azért sem lehet ez a kiindulásunk egyik pontja, mert legújabban a nyelvtudósok teljesen felszámolták azt a hipotézist, hogy egy indo-európai "alapnyelv" létezett volna.
A finnugor "alapnyelv" hasonlóképpen sohasem létezett, és ezt elismerik a hazai finnugor nyelvészek is, hiszen Hajdú Péter állítja, hogy:
"Nincsenek olyan szövegeink, melyek a finnugorság alapnyelvén... szólnának hozzánk. Ennek következtében mind az alapnyelv szókészlete, mind nyelvtani szerkezete a maga teljességében és legapróbb részleteiben ismeretlen előttünk... így legfeljebb az áll módunkban, hogy a nyelvtudomány eredményeit Jelhasználva próbáljunk rekonstruálni egy hipotetikus finnugor alapnyelvi szöveget." (Finnugor népek és nyelvek. Gondolat, Bp., 1962. 98. és 101. oldalakon.)
Ha nincs finnugor "alapnyelv", akkor "proto-finnugor" nyelv sem létezhetett soha. Aminek nincs gyökere - annak hajtása sem lehet.
Nézzük és vizsgáljuk meg azokat, amik még elérhetők ezen a "nyelvi térképen". - Hattik, Elámiak és URARTU-iak valóban léteztek. Saját nyelvükön írt nyelvemlékek tudósítanak történetükről és őseik is vannak. Itt a gondos nyomozás eredményes lehet. Vizsgáljuk meg tehát együtt e nyelvek népeit. Kezdjük a legfiatalabb elnevezésen. Derítsük fel, hogy kik voltak
A PROTO-URARTUIAK.
Azért mondtuk az "urartu" elnevezést a legfiatalabbnak, mert ezt a nevet az asszírok adták egy másik népnek, aki sohasem nevezte saját magát "urartui"-nak.
Dr. Bobula Ida derítette fel legjobban ezt a történeti problémát, mely szerint az "urartu"-iak identitását ellenségeik érdeke homályosította el. Legjobbnak azt véljük, ha átadjuk dr. Bobulának itt a szót és idézünk "A Sumír-Magyar Rokonság" c. könyvéből (Editor Esda, Bs. As. 1982. 84-85. oldalakról.)
"...»kusiták« (nem sémita és nem indo-európai) kulturális és politikai hatalmának egyik központja kétségtelenül átélte az Asszír Birodalmat, és ez a kaid királyság volt a VAN-TÓ partján. Ennek a népnek az ékírásos feliratai csak nemrégen kerültek megfejtésre". (G. F. Lehmann-Haupt. Corpus Inscriptionum Chaldicarum. Berlin, 1928. 128-136. olda.)
Történelmüknek legfőbb ismerője - Lehmann-Haupt – panaszkodik azon szokássá vált tévedés miatt, mely szerint ezt a népet - a legnagyobb ellenségük - az asszírok által adott néven »urartuiak « (urartean) nevezik. Ugyan ő javasolja, hogy adjanak végre ennek a magas kultúrájú népnek, a »Vanic, Urartean, Alarodian, Haldic« vagy egyéb - többé-kevésbé önkényes - elnevezés helyett olyan nevet, amelyet ők maguk használtak. Bebizonyítja azt a tényt, hogy ez a nép önmagát örökké »káld«-nak nevezte, sennek következtében azt kívánja, hogy ők a saját nevükkel legyenek ismertek és elfogadottak. (G. F. Lehmann-Haupt: Armenien einst und jetzt. Berlin, 1911. és Von Aussterbenden Vorderasiatischen Sprachen. Annalecta Orientalia – Roma. 1935. 207. old.)
Johannes Fridrich a subarean és urarteanról írt, nagyszerű összehasonlító tanulmányában ezek rokonságát állapítja meg. (Zum Subarische und Urartischen. Annál. Orient. 1935. 135. old.) "A fent idézett munkák adatai alapján tehát megállapíthatjuk, hogy az urartui nyelv tulajdonképpen a káld-ok (kaldeusok) és a subarok nyelve, és csak önk nyesen lett ez a nép és nyelv az asszírok által urartuinak nevezve. Ezekkel a valóságokkal már mélyebbre tudunk haladni a történelmi időszakokban, hiszen ékírásos agyagtábla létezik az i. e. 3. évezredből, mely arról tudósít, hogy a kaid és a subar nép egyazonos nyelvet beszélt, egynyelven imádta az Istent. Prof. Kramer közölte a fordítását a philadelphiai University Museum egyik táblájának, melyen ez van írva. (29. 16. 422. sz. tábla a Nippur Collecüonból.) Mezopotámia őslakóinak is ezeket a "subar"-okat tartja, akik - szerinte - ős-Sumírnak az első civilizációját alakították ki.
Ők voltak az első földmívelők, építők, az első halászok, ácsok, kovácsok, kőmívesek, bőrmunkások, fazekasok stb. (N. S.
Kramer: The Sumerians, their History, Culture and Character. Chicago, 1936. 40. oldalon.) Egy másik könyvében közöl egy térképet is, ahol a subar nép országát a Tigristől a Káspitengerig tünteti fel. (Sumerian Mithology. Harper, 1961. 7. old.) Özönvíz előtti népnek mondja őket.
Káldeától Ister-Gamig c. könyvem II. kötetének 221. oldalán közlöm az Ashmolean Múzeum 1924. 475. számú agyagtáblájának ékiratos másolatát, amelyen ugyancsak az "egynyelvű" országok vannak felsorolva. Itt "subur" mellett szerepel HA-MAZI- KI is. (A 6. sor utolsó jelcsoportja ez.) Általában azt szokták mondani, hogy ez a "HAMAZI" a Zagros-hegység keleti oldalának egyik területe, de a jelcsoport jeleinek tartalma egészen mást
mond. Ugyanis: "ha" = hal, "ma" = hajó, "zi" = élet és "ki" =ország. A jelcsoport tehát olyan területet fejez ki, ahol "hajóval halászó élet" van. Ez pedig nem lehet más, mint a Káspi-tenger vidéke, tehát a Káspi és Aral térség, hiszen szintén van ékiratos bizonyítékunk arra, hogy a mezopotámiai URUK város és a Káspi térségben lévő ARATTA város uralkodói szintén "egynyelven" leveleztek egymással, és mind a két helyen az Isten-Anya - INNANA - kultusza volt követve, mint a vallásos hiedelem megnyilatkozása. A legrégibb sumír mítosznak éppen prof. Kramer adta azt a címet: "ENMERKAR és ARATTA királya". (Megnevezett könyvem 206. oldalán láthatjuk, hogy Aratta királyais "subur".)
Ebből a rövid történelmi nyomozásból máris azt az eredményt kapjuk, hogy Mezopotámia és Közép-Ázsia népei, az i. e. 4. évezredben egy-azonos nyelven beszéltek. Az egynyelvüség azonban kiterjed az említett két térség között lévő hegyvidék lakóira is, akiket ezen az "egy nyelven" (mai sumír) KUR-i névvel különböztetnek meg a síkvidékiektől. KUR = "hegy". KUR-i pedig "hegyi". KURRITA, vagy HURRITA néven ismeri őket a szakirodalom, ahol rokonosítva vannak a "subar" és az "urartu"-i néppel. Látjuk tehát, hogy tulajdonképen az elnevezésekkel történő körbeforgással van dolgunk éppen azért, mert ezeknek a népeknek a nyelve tulajdonképen egy folyamatos nyelvfejlődést mutat, hiszen sokszor 1-2000 év különbség van egyes megvizsgált nyelvemlékek között. - így azok egyazonos nyelv különböző időben leírt fejlődési fokozatai vagy nyelvjárásbeli különbségei. Mivel egyik változatát sem lehet besorolni sem az indo-európai, sem a sémitának nevezett nyelvekbe - tehát megmaradnak a "hasonlatosság" nagy ismeretlenségében.
Az igazságot kereső szakemberek azonban azonosítják őket, és "egynyelvűnek" vélik a különböző név alatt szereplő népcsoportokat.
De haladjunk tovább a "subar-subir" nyelv és nép kutatásában. Még senkinek sem jutott eszébe, hogy egy alapos tanulmányban felderítse mondazokat a történelmi, népi és - talán azt is mondhatjuk, hogy - nemzetpolitikai tartozékokat, melyekennek az elnevezésnek használati értelméhez kapcsolódnak. Ugyanis az i. e. kb. 2300 körül keletkezett "aggade" (akkád) uralkodója - SARRUGIN (SARGON) - ékirataiban talá juk meg legelőször a SUBARTU kifejezést, az ő "királyi címében". Az előtte lévő sumír királyokhoz hasonlóan, Sargon is magát a "négy világrész urának" nevezi, és ebben a "négy világrészben" SUBARTU az északi területeket és azok népét jelöli. Ezekből az okiratokból nem tudjuk megállapítani, hogy mit is jelent valójában SUBARTU - a sumír "fül" szerint. Dr. Bobula úgy értelmezi, hogy subar = szabad és tu = születni. SUBAR-TU tehát annyit jelent, mint szabadnak született. Ezt igazolni vélik a későbbi akkád írású és nyelvű ékiratok. Ugyanis ezekben subar, sabar ékjelekkel írják a rabszolgát. így az írásban is igazolódik prof. Kramernek az a kijelentése, amit a sumír-akkád nép egymássalszembeni életére vonatkoztat, mondva:
"Korai Mezopotámia történetét manapság úgy nézzük, mint két különböző fajtához tartozó népcsoport elkeseredett, halálos harcát." (Id. m. 288. old.)
Megerősíti prof. Kramer véleményét a többi szakember is. A több nyelven és sok kiadásban megjelent egyik könyv is éppen ezért közli azt, hogy "SUBARTU kifejezés alatt a nem sémita nép és annak északi területei értendők". (Cassin/Bottéro/ Vercoutter: Die Altorientalischen Reiche, Fischer, 1965. Fr. a.M.)
Az élet-halálharchoz csatlakozik az ideologikus küzdelem is, ami abban az időben a semita-akkád népnek abban a törekvésében nyilvánult, mellyel meg akarta szerezni mindenképpen a nem sémita sumírok tudáskincsét. Első lépés ebben az ékírás kisajátítása volt, de bizony jó 500 év telik el addig, amíg – már Hamurabi korában - az akkádok hajlító és nem ragozó nyelvére sikerül megfelelő ékjeleket szerkeszteni - természetesen a tökéletes rendszerű sumír ékírás alapján. A "harc" tehát az értelmi síkon is folyik, és a sumír értékek ellenkező értelemmel kerülnek át az akkád nyelv és akkád ékírás használatába. Ennek első példája a már említett "subar, sabar" kifejezésnek "rabszolga-sorsra" való juttatása. Ha azt vesszük azonban tekintetbe, hogy a régi képírásos és "archaikusnak" nevezett vonalas írású sumír szövegekben miképpen szerepel a SUBAR név, érdekeseredményekre j utunk.
SUBAR... előfordul a legrégibb képírásban, és jelentése: "jövőbe látó pap". Lábat szótárában szerepel ékírással is átvéve a neoasszír és kassita ékiratokból. (L. 181/182.) De ott kiejtése nem SUBAR, hanem A-ZU (talán a régi magyar NÉZŐ ősi formája). Jelenti a "jövőbe látást" is.
Érdekesebb azonban az az ékjei, melyet ugyancsak megtalálunk a legrégibb sumír írásokban, és ez a SU (L. 545.). Jelentése: védelem, oltalom, tökéletesség, felsőbbrendűség. Ezt a sémita akkádok átvették azonos értelemmel és ékirataikban "dingir SU"... nem más, mint vallásuk szakállas istene, MARDUK.
Igen fontos magyarázatot ad ez az ékjei sok - és talán eddig nem kellőképpen értékelt - történelmi adatra is. Pl. most tudjuk csak megérteni Strabo (i. e. 1, században élt) tájföldrajzának azt a kijelentését, hogy az ő idejében:
"A Káspi-tengertől délkeletre azok a szkíták élnek, akik a »SU« törzshöz tartoznak." (Geographia Vol. II. II. szak. 2. jegyzete.)
Ezzel a "SU" szóval képzett "su-bar" fejlesztés jelenti a "védelem, felsőbbrendűség mását" (L. 84.), és a "bírvágy pír" ékjei (L. 381.) csatolásával a "su-bír" pedig az "örök védelmet". így kell értelmezni a sumír felfogás szerinti elnevezéseket. A történelmi idők folyamán azonban már legtöbbször subar és sabír (szabír) alakban találjuk meg e népnevet. Herodotos pedig már sa-pír elnevezést használ, és e sorok írója úgy véli, hogy ez a helyes. Ugyanis a Kárpát-medence-Közel-Kelet élettér legrégibb írásában
- mint nyelvemlékben - is ilyen formában látjuk.
Itt a Tatárlakán talált és égetett agyagból készült amulett írására gondolok, amely - mint "nyelvemlék" - bizony igen felborzolta az indo-európai felsőbbrendűséget hirdető és vezető állásban lévő tudósok érdeklődését. Felháborodásuknak is kifejezést adtak, hogy a "barbárok" Kárpát-medencéjében találták meg az emberiség első írását, mert ez annyit jelent, hogy "a történelem a Kárpát-medencében kezdődik". Az "elsőseget" a C-14 vizsgálatok eredménye mutatta, mely szerint ez a tatárlakai amulett majdnem kétezer évvel megelőzi az első mezopotámiai - és eddig legrégibbnek elismert - írásokat.
A IV. fejezetben részletesen foglalkozom ezzel a témával. Itt csak prof. Sinclair HOOD véleményét közlőm, aki hiába ért el hatalmas eredményeket Knosos kiásásával, tudománytalan és az indo-európai sovinizmus által sugallt érveléssel óhajtja ennek a tordosi kultúrkörhöz tartozó tatárlakai írásnak értékét csökkenteni, indokolatlan végkövetkeztetésének magyar fordítását írom:
"...a tartanai táblák a balkáni őstörténet egyetlen különlegességét képezik. Váratlanul jelennek meg vakmerő ellentéteként annak a barbár háttérnek, ahol e táblák elkészítése után is hosszú ideig ez a barbár életforma uralkodott, mely nem teszi lehetővé az írás meghonosodását. Lehetetlenségnek látszik, hogy a Balkán Újkőkora volt az a miljő, melyben az ember eljutott az írástudás fokáig." IS. Hood: The Tartanon Tablets", Scientific American, 1968. March. 30-37. old.)
Akármilyen furcsának is minősíthető prof. Hood "tudományos" véleménye, a lényegen nem változtat. A lényeg pedig az, hogy a mi kutatásunkban, amikor a Kárpát-Közei-Kelet-Kozep- Kelet nagytérség Ősnépének ősnyelvét keressük, az i. e.-i KŐRÖS kultúrkörbe (i. e. 5500) tartozó TORDOS mellett előkerült az a "nyelvemlék", mely az "ősnyelven" szól hozzánk. Benne pedig felfedezzük azt a népnevet, mely a kárpát-medencei ősnépet összekapcsolja az Álmos-Árpád-i magyarsággal. Ez a népnév pedig a SA-PÍR... szabír. Bemutatom prof. Hood táblázatát, ahol a nyelvemlékek írásjeleit összehasonlítja. Itt utolsó sorban láthatjuk a SA-PÍR népnevet Mezopotámia-Knosos-Karpát- medence térségében, teljesen azonos formában.
"Both of these finds were briefly headlined in the world press but soon forgottén. Scholars, however, headed by Dr. Colin Renfrew of the University of Sheffield in England and Dr. Marija Gimbutas of the University of Califomia at Los Angeles, were greatly excited. The Lepenski Vir and Tartaria discoveries became doubly important in the light of the recalibrations of radiocarbon datings worked out in the laté 1960's by Dr. Hans E. Suess of the University of California at San Diego. Briefly, Dr. Suess work shows that due to variations in the amount of solar radiation reaching the earth and affecting the radioactive carbon content of living organisms, dates which have been established for organic matériái from sites earlier than 1000 B. C. are incorrect by 800 to 1000 years. That is, the matériái is 800 to 1000 years older than previously believed. Applied to Danubian matériái, the Suess recalibration pushed the beginnings of the culture back to about 7000 B. C. and at One stroke a great mass of data from scores of excavations feli intő logical sequence. With the publication of Dr. Renfrew's paper »New Configurations in Old World Archaeology« in 1971 and Dr. Gimbutas bookThe Gods and Goddesses of Old Europe, 7000-3500 B. C. in 1974, the full extent of the Danubian civilization finally emerged intő full view«.
Majd a következő oldalakon kétségtelenül leszögezi a tatárlaki leletek korát - mondva:
„To this period belong the Tartaria Tablets, now dated from their associated organic remains to about 5200 B.C. Whose script we cannot and probably never will be able to reád."
Magyarra fordítva: „Ehhez a periódushoz tartozik a tatárlaki tábla, most így korhatározva a vele kapcsolatos organikus maradványok szerint kb. 5200 Kr. e. - amelyik írást mi nem tudunk és talán sohasem leszünk képesek elolvasni.”
Egyetlen tévedése erre a leletre vonatkozólag az, hogy mégiscsak elolvastuk a tatárlaki írást, és annak szövege éppen azt az érdekességet is megfejti, hogy miért találtak annyi sok istennő szobrocskát ezen a helyen...? A tatárlaki amulett szövege felel erre a kérdésre, mert az akkori embernek imádságát tartalmazza a táblácska szövege, és ez az imádság pontosan az "anyaistennöhöz" van intézve. Kétségtelenül tehát egy amulett ez a táblácska, melyet az elégetett ember a nyakában viselt életében.
De a kormeghatározást igazolják a Tatárlaka környékén található települések, melyeket a szakmai kiértékelés a "Tordoskultúrkörbe" sorol, és ez a tatárlaki amulett is "TUR-DIS" (TORDOS) oltalmazójához fohászkodó imát rejt. A Tordos-kultúra Pedig a mellette talált KŐRÖS-kultúra része és azzal mutat azonosságot minden lelete. Ezt a kultúrát pedig már igen kiértékelve és kormeghatározással találjuk az UNESCO által kiadottnagyszerű munkában (Woolley & Hawkes: The Beginrüg of Civüizaüon), ahol a MAP VII. együtt tünteti fel TORDOS-t és ERŐSD-öt, mint az i. e. 5500 évre datált KŐRÖS-kultúra lelőhelyeit. "Oltenian" népnek nevezi ezt a kultúrát kifejlesztő és már városokba települt népességet, akikről azt állapították meg, hogy:
They lived porched houses of megaron type furnished with domed clay ovens and their roff gables embellished with ornate finials." (p. 251.)
Ily magas kultúrájú népről, mely csaknem 2000 évvel a sumerek előtt már ily településekben élt - feltételezhető, hogy írni is tudott. És ÍRT! Miképpen pedig a tatárlakai (Tartaria) táblácskák mutatják, írt már az eddig legrégibbnek nevezett ősmezopotámiai és ma sumemek ismert nép írásbelisége előtt jó "ezerötszáz" évvel hamarább. Tehát a "történelem" Tatárlaka írásával kezdődik.
Sokat kellene foglalkoznunk az emberiség első írásával, hiszen az Isten ezt is nekünk adta. Talán jobban kellene megbecsülnünk, mert az elmondottakból észrevehetjük az indo-európaiak sejtését is, ami abban a szorongásban jut kifejezésre, hogy „csak a magyarok meg ne fejtsék"! Őstörténetünk kutatásában részletesen kellene foglalkozni vele, hiszen az "ősnyelv" kutatása itt nem hipotézisen alapul, hanem "nyelvemlék" mutatja.
Hát az írás megvan. De mit mond...? Milyen a nyelve az írásnak, és talán mondjuk így... milyen az emberiség első nyelve az emberiség első írásában...? Az indo-európai tudósok már előre látják azt a - nekik elképzelni lehetetlen, de elfogadni még lehetetlenebb - "lehetőséget", hogy a tatárlaki tábláról megfejtett ősnyelv a kárpát-medencei őshonosság hangsúlyozásával - a Kárpát-övezet magyar ethnogenezisének kezdetét és kialakulásának egyik részét is ide - a Kárpát-medencéhez - köti.
Ugyanakkor azonban a közel-keleti térséget is véglegesen ide kapcsolja, és a mezopotámiai aglutinatív nyelvi kultúrközpontnak Közép-Ázsia területén található nyelvekre gyakorolt hatását nem "hatásnak", hanem az ősnyelvből történt differenciálódásnak értelmezi. Ez pedig nem más, mint a Kárpát-Közép-Ázsia- Közel-Kelet nagytérségben már az őskortól beszélt ősnyelv dialektikus tagozódása. De még tovább is mehetünk a kiértékelésben. A nyelvtudomány módszere szerint - abban az esetben, ha az "ősnyelv" szókincséből és grammatikai rendszeréből találunk azonosságot ehhez az ősnyelvi területhez kötődött élő, vagy íráshagyománnyal rendelkező nyelvekben - úgy ezeket az ősnyelvből fejlődött formaváltozatoknak minősíthetjük.
A IV. fejezetben közlöm ennek a tatárlakai amulettnek a megfejtését, és láthatjuk majd, hogy ez a képírásos szöveg már nyelvtani elemeket is tartalmaz.
Ha a képírást jelentő szavakat összehasonlítjuk a legrégibbnek nevezhető magyar nyelvemlékünkkel - a Tihanyi Apátság alapító levelének ún. "magyar szórványaival" - nem idegen nekünk a szöveg, és néhány szavát egyeztetni tudjuk ide, de a sumernek nevezett nyelvhez - mindegyiket, és a ragozási sajátosságok azonosak.
De az "írással" már a történelem korszakába léptünk, és azt is hozzá kell mondanunk, hogy: "az emberiség történelme itt, a Kárpát-medencében, a Körös-Tordos műveltségben kerdödik!"
Ezek után feltesszük az olvasónak nagy kérdésünket: hogy nevezzük ezt a megtalált ősnyelvet...? Nem fog a nagyvilág "tudománytalansággal" illetni bennünket, ha PROTO-MAGYARNAK mondjuk...? És a nagy, hatalmas térséget nevezhetjük- e KÁRPÁT-SZABÍR-nak...? Tudom, hogy új gondolatok ezek, de az új történések mindig új kifejezéseket szülnek. Vagy talán nem is újak a kifejezések, hanem csak az "értékük" nagyobb, mert az igazságra támaszkodnak. De sokaknak fáj az igazság. Érdekes azonban, hogy az őskori viszonylatban teljesen lehetetlen kibontakozású "proto-urartui" kifejezés ellen senki sem tiltakozott. Most az a kérdés, hogy nyissunk-e új fejezetet a "proto-elámi" és a "proto-hatti" irány tárgyalásának? Ha arra gondolunk, hogy a tatárlakai amuletten lévő írásnálrégebbi nyelvemléket nem lelünk sem a proto-hatti, sem aproto-elámi és eddig csak feltételezett ősnyelvek kialakulásával
kapcsolatba hozható területeken, akkor egyelőre feleslegesnek látszik minden további kísérletezés. Ugyanis jobb és elfogadhatóbb eredményre nemjuthatunk.
Indokolja álláspontunkat az a teljesen sémi alapú, biblikustörténelemszemléleti megállapítás is, mely szerint sem az "urartuiak", sem az "elamiak" nem vették át az akkád nyelvet, hanem "anyanyelvükön" írt ékírásos textusokat hagytak az utókorra. (The Interpreter's Dictionary of the Bible "A" 303. old. Abingdon Press, 1962.)
A tatárlakai írás azonban összekapcsol minket a katti és az elami nép - kétezer évvel késöhb lett - nyelvével, és pedig a mezopotámiai - ma sumírnak nevezett - nép írásemlékeiböl megfejtett nyelvvel. A kattik és az elámiaknak legrégibb írásemlékei is a sumír ékírás termékei. Ezek a körülmények pedig - minden feltételezés határán túlmenően - azt a következtetést jogosítják, hogy ezek a népek is beletartoznak az általunk felderített nagy élettér egynyelvűségébe. Eddig ugyanis a nyelvtudósoknak az a csoportja, mely az emberiség ősiségében az "elsőszülöttség jogát" az indo-európaiaknak akarja juttatni, mindent elkövetett, hogy az összes kaukázusi nép szájából indo-európai beszédet varázsoljon elő. Azonban minden erőlködés hiábavaló volt, hiszen a ragozó nyelvek nem illeszthetők be a hajlítok családjába és az összes - legrégibbnek nyilvánított
nyelvemlékekről bizony ragozó rendszerű nyelvet olvastak el, amivel az indo-európai nyelvészek nem tudtak mit kezdeni.
Kiragadtak tehát egyes szavakat az ősnyelvből és azt "hasonlítgatták" saját nyelvükhüz.
Itt pedig meg kell említenem egy oly - szinte mesébe illő - történetet egy cseh nyelvészről, kinek fejét az indo-európaiak babérkoszorúja díszíti. A neve HROZNY. Szerencséje: hogy tudott magyarul. Ez a Hrozny foglalkozott a mai Törökországban kiásott ékiratos táblák megfejtésével, és ezt azzal a céllal tette, hogy azokon megtalálja az indo-európai nyelvek ősét. Hosszas keresés után végre talált egy szót: EKUT-ENNI. Erre az egyetlen szóra van felépítve az az elmélet, hogy a katti (hitita) nép indoeurópai volt. Hrozny magyarázata a következő: ENNI... annyit jelent németül: ESSEN, tehát megvan a kapcsolat a német nyelvhez, mely indo-európai. De az ékiraton talált ENNI szónak semmi köze nincs a magyar nyelvhez. Tiszta véletlen, hogy magyarul is úgy mondják az "evést": ENNI.
Sok idő telt el azóta, és - mint már említettük - megbukott az indo-európai "alapnyelv-teória". Most mindazokat a keleti népeket és nyelveket, melyeket be akarnak sorolni abba a nagy erőlködésbe, hogy saját őstörténetet szerkesszenek maguknak, egyszerűen "jafetita" népnek, vagy "jafetita" nyelvnek nevezik, a "sémita" nyelvek elnevezéséhez hasonlóan.
Ebből az igyekezetből láthatjuk, hogy őstörténetünk kutatásában nekünk is be kell kapcsolódni a biblikus hagyomány szerinti szóhasználatba. Annál is inkább, mert erre minket a Mezopotámiában kiásott és ma sumírnak nevezett ékiratok kényszerítenek. Meg kell néznünk, hogy vannak-e
Csak az ékiratos nyelvemlékekhez tudunk nyúlni, mert ezek az egyetlenek, melyeken irodalmi szövegek találhatók. Egyetlenek, melyek történelmet is tudósítanak. Az eléggé hibás kronológia szerint az i. e. 4000-ig részletes történelem-írást adnak nekünk, az utókornak. Elsősorban a ma sumírnak nevezett nép által ránk hagyott ékiratokhoz kell nyúlnunk, mert ez a nép ránk hagyta - írásban - saját történelmét, leírva az uralkodók és hatalomra került városállamok neveit, de tudósítanak "öt" vízözön előtti város létezéséről is. Tanulmányunkba nem illik most be ezeknek részletes kifejtése, de meg kell említenünk a szellemi néprajzba illeszthető azon hiedelmet, mely magyarázatot ad az őskori "anyaistennő" soksok és szintén őskori ábrázolására. Ugyanis ezen az ékiratos sumír agyagtáblán az "öt" özönvíz előtti város és uralkodójának, valamint uralkodási idejének leírása után, a következő szöveget olvashatjuk:
ISMÉT az égből küldetett a földre".
Az "ismét" szó itt nagyon fontos, mert - egyrészt - azt jelenti, hogy az özönvíz előtt is már úgy hitték az emberek, hogy az égiek küldötte uralkodik a földön. Ez visszavetíthető arra az őskori hiedelemre, mely a termékenységet tartotta a földön égi uralkodásnak, és az életadást hitte a legnagyobb hatalomnak.
Az "ismét" szónak azonban ma már ideológiai vonatkozása is létezik. Ugyanis, ha ezt az 5000 éves szöveget az "ismét" szó nélkül írjuk le, így: "az uralkodó hatalom az égből küldetett le a földre" - tápot adunk arra, hogy a világuralomra törekvő hatalom vagy hatalmak egyike - mint jövendölést vagy isteni kinyilatkoztatást - saját magára vonatkoztathassa. E sorok írójának akkor ötlött eszébe ez a gondolat, amikor prof. André PARROT "SUMER" c. hatalmas albumának 96. oldalán közölt szövegben észrevette az "ismét" szó hiányát. Szolgáljon tehát ez a példa is arra, hogy a magyarság jobban becsülje meg a sumíroktól eredő hagyományt, hiszen ez nem más, mint a magyar nép nimrudi őshazájának írott történelme.
Ez az ékiratos hagyaték ugyanis a "jafet" és "sem" szavakhoz ragadt bibliai neveket nem ismeri. Tehát "sémita nyelv" vagy "jafetita nyelv" és "nép" elnevezésekkel nem lehet a történelem előtti korokba hatolni vagy azokat történelmi meghatározásoknak minősíteni. Ezeket csak azért használják a "nem ragozó" nyelveket beszélő népek szakemberei a saját ősiségük terminus technikusaiként, mert jól tudják azt, hogy a Kaukázusból kiáradó és "ragozó" nyelvet beszélő ősnép - ma mitológiának nevezett - vallási hiedelmében önmagát KOS-KUS néven nevezte.
I A bibliai hagyományt a zsidók a babiloni fogságban "szerkesztették" a kaldeus ékiratokban megismert és tőlük merőben idegen kaid nép hiedelméből és a saját érdekük szerint átalakítva - saját kánonjukba illesztették. (Ezt írja Sir Leonard Woolley: UR in Chaldea c. könyvében és Cyrus GORDON: The common background Greek and Hebrew civilizations c. munkájában.)
Krónikáink és ösgesztáink Nimrudtól indítják a hunok és magyarok etnogenezisét. Nimrudot a Biblia is említi, mint hatalmas birodalomnak a királyát, és így nyilvánvaló, hogy ő csak ennek a Kaukázusból kiáradt ősnépnek az egyik uralkodója lehetett.
A Bibliában előforduló neveket tehát meg kell keresnünk a bibliai kéziratok előtt sok ezer évvel előbbi nyelvemlékeken, és itt meg is találjuk őket. Ezek a "nyelvemlékek" pedig nem mások, mint az írásos sumír agyagtáblák, melyeket a 4. évezred második felétől kezdődően (i. e.) Mezopotámiában találunk. Itt bemutatom az i. e. 3. évezred közepe táján uralkodó sumír király - LUGALZAGGISI - ivópoharának felírását.
Itt fogalomjegyekkel írottan, a következő szöveget olvashatjuk:
A 9. sorban: DUMU KUS KUS = KUSOK FIA.
A 24. és a 25. (bekerített) sorokban: DINGIR NAP KUS-A... a NAPISTEN KUSA. (Káldeától Ister-Gamlg I. c. könyvem 186. és kk. oldalain bőven kifejtem ennek a szövegnek Nimrudhoz csatolt vonatkozásait is.)
Ebben a szövegben előforduló "kusok fia" kifejezés kétségteleníti azt, hogy a KUS fogalom feltétlenül népelnevezés. De ezt megerősíti a Biblia is, mert az Édenkert leírásakor, az Édenből kijövő egyik folyóra vonatkozóan így ír: (Gén. 2. 13.)
"A második folyónak neve pedig Gihon: ez az, mely megkerüli az egész KUS földét."
(Érdekes megjegyezni a bibliai szövegre vonatkozóan azt, hogy még az Isten nem teremtett embert, de KUS-föld már létezik.)
Tehát a biblikus hagyomány ismeri a "kusokat". Itt most az nem érdekes, hogy a Biblia Noétól származtatja a KÁM-KUS NIMRUD-ot, mert ez a leírás a régi sumír-káldeus hagyatékból ered, ahonnét a héberek kisajátították. Az Édennek a KUSOK földjével való azonosítása azonban azt látszik igazolni, hogy a ma sumírnak nevezett Káld-KUSOK hiedelemvilágában ugyanaz az őshaza-tudat élt, mint amit Gábori Miklós ma az emberiség kaukázusi melegágyának nevez, ahonnan Közel-Kelet és Közép- Európa is benépesedett.
Annak a sumír fogalomjegynek az értelmezésénél azonban, jnelyet a mai szakemberek KUS értékkel ejtenek ki, a biblikus "szöveg hatása észlelhető. Ugyanis a mai sumírnak nevezett A Káld-Kusok nevüket (mellyel népüket nevezték) feltétlenül arról a szárnyas KOS-ról kapták, mely a hiedelemviláguk - szerinti "teremtéstörténet"-ben őket a Tudás Fájához vezette.
Vallási kultuszuk szent állata is a KOS, melyet Sir Wolley ásott ki UR városában, aranyból és lápiszlazuliból készített csodás formájában. Igazság szerint tehát: ha a "szent állat" neve KOS, akkor a nép neve is ugyanaz, vagy KUS mind a kettő. (Sajnos a mai sumír szótárak segítségével ezt leellenőrizni ma nem tudjuk, mert a sumír hangállományt - a magyarul nem beszélő megfejtők - a semita-akkád szövegek alapján állították vissza, e S a sémitáknál nincs "O" hang, csak "U". így a sumír szószedetek is hiányolják az "O" hangot - annak ellenére, hogy hangtanilag az "O" előbb keletkezik, mint az "U" és az "U" is az "O" hang családjába tartozik.)
Talán ezért is van az, hogy a klasszikus írók a KUSITA, KUSI népeket mind a két formában nevezik. Mondják KUS-I és KOS-I formában is. Fogadjuk el a gyakorlatban lévő KUSI, kusita formát, és a ma sumírnak nevezett nép hivatalos neveként.
Mondhatjuk tehát, hogy:
a kusita nyelvet beszélő kusita népek töltötték be a Kárpát-Közel-Kelet nagy életterét, és e népek ragozó nyelve csak tájszólásilag különbözött egymástól.
Természetesen nem a mai magyar nyelvből kell kiindulni, hanem a régi formából. Ehhez a régi formához pedig a szanszkrit is csatlakozik, hiszen Körösi Csorna Sándorunk már elvégezte a szanszkrit-magyar összehasonlítást, és azt ösnyelvünk egyik formájának ismerte fel. Kutatni kell a régi elnevezéseket is. Pl. a „TAHIRI ÜNGÜRÜSZ" azt a területet, melyet ma IRÁN néven ismerünk, ADZSEM-nek nevezi és Nimrud ősapánk birodalmához tartozónak mondja. Ez a név másutt ADZSA-M formában található. Érdekes véletlen lenne, hogy a szanszkritban ADZSA jelentése KOS...? ADZSA-M pedig... "a KOS földje", a "KOS országa".
Ezt a területet nevezik későbben Perzsiának - de csak akkor, amikor a perzsák ezt elfoglalják az 500 évig ott uralkodó pártusoktól, akik itt kialakították i. e. 256-tól i. sz. 260-ig azt a Birodalmat, mely Róma egyetlen legyőzője volt. A szakirodalomban IRÁN név alatt találjuk meg a legtöbbször, de a Bibliában neve ELAM. Az Apostolok Cselekedeteinek késői írója valószínűleg a szájhagyomány alapján írta le azt az esetet, amikor Jézus Apostolai a mindenféle országból összegyülekezett néphez szóltak (2-7, 8, 9). A szentíró a galileus apostolok igehirdetéséről úgy írja, hogy „minden nép a saját nyelvén hallotta a szavukat". - A Szentlélek csodájának minősíti ezt. A mai kutatóban, aki most a népek egynyelvűsége ügyében nyomoz, azonban egy nagyon valószínű "nyelvazonossági" esetnek a lehetősége mutatkozik meg, hiszen a hallgatók (mint a Biblia írja) "pártusok és médek, elámiták és kik lakoznak Mezopotámiában, Júdeában, Kapadocíában, Pontusban és Ázsiában..." voltak.
Ezek mind beletartoznak az egyazonos nyelvet beszélő Nagy Népbe. Megértették a "galileusokat", hiszen ők is Mezopotámiából lettek Palesztinába telepítve akkor, amidőn a "nagy asszír király" deportálta onnan az izraelitákat, és helyükbe Mezopotámiából vitt lakosságot. Az olvasó itt joggal megkérdezheti, hogy miért nevezi a Biblia ELAM-nak azt a területet, melyet a klasszikus hagyomány ADZSEM, ADZSAM néven ismer...?
A válasz egyszerű: "azért, mert a szentíró a saját, sémi hagyományaiból merített". Említettük az előbbiekben a sumír akkád küzdelmet. Ez természetesen a kulturális síkon volt állandóan tapasztalható. (Még ma is.) Akkád nyelven nevezik ezt a területet ELAM-nak.
Káld-sumír neve megint egy perdöntő bizonyítékot szolgáltat.
Az ékiratokon ugyanis AN-SA-AN-KI ékjelekkel van írva. Itt a "SA" jele pontosan ugyanaz, mint a tatárlakai amuletten lévő SA-PÍR szöveg "SA" írásjele. AN-SA-AN-KI annyit jelent: "istenes égarcúak országa".
A történelmi hagyományokban eddig ilyen hatalmas párhuzamot sehol sem találunk, mint ebben az esetben. A Kárpátmedence "NAP-ARCÚ" - SAPÍR népének vallási hiedelmét találjuk meg Közel-keleten, az Adzsem-Elam-ANSAAN soknevű terület "ÉG-ARCÚ" népénél. Az őskorokig visszanyúló hagyományok ezek, melyek a kőkorszakokkal megkövesedtek az emberi lélekben, hogy aztán a fémkorszakok ékszerekbe, arany kegytárgyakba öntve ragyogtassák Isten felé a hiedelem erejét.
Visszakanyarodva kutatásunk tárgyához - mondhatjuk, hogy a Biblia segítségével - gazdagabbak lettünk a keresett "egynyelvűség" egy bizonyítékával, melyet a vallási hagyomány emberi öntudata emel a bizonyosság fokára. A mai materializmusból visszatekintve, csodálatos és szinte irigylésre ösztönző 32 a valóság, hogy a sok ezer éves, legendás múlt embere önmagát Istenhez hasonló "Isten-Arcúnak", "Nap-Arcúnak" hitte. A történelemnek kellene lenni életünk tanítómesterének. Sajnos nem az, hanem éppen az ellenkező szerepet kapta a történészektől, akik saját kényük-kedvük szerint írják vagy közlik, és nagyon sokszor meg is hamisítják a múlt történéseit.
E sorok írója úgy véli, hogy nagyobb szeretettel kell fogadni a hirtelen felbukkanó "Isten-Arcúakat". Ugyanis, ha arra is kiterjesztjük elmélkedésünket, hogy mi indokolta náluk azt az elhatározást, hogy emberi mivoltukban, önmagukat Istenhez hasonlították - talán sokkal magasabbrendü "filozófiát" észlelünk náluk, mint amit a mai vallások a saját rozoga szekerük kerekébe törtek. - De haladjunk tovább a megkezdett történelmi nyomozásunkban.
Az ősnép ösnyelvének a keresésében, az i. e. 5200-ból származó tatárlakai tábla írásáról lefejtett szöveget a mai sumírnak nevezett káld-kusok nyelvével azonosítottuk, és a szintén aglutináló szanszkritig értünk. A Kárpát-Közel-Kelet nagytérségben Gordon Childe azon meghatározásához, mely szerint:
"a Kárpát-medencétől Mezopotámiáig - egyazonos nép települését látja" - mint régész, az "egynyelvűség" tételét is csatolhatnánk, ha az égéi térség nyelvét ismernénk. Itt a krétamikénei műveltségnek - igaz már bronzkori, de eddig ismeretlen - írására gondolok. Nevezetesen a phaisztoszi korongra és a mínoszi lineáris A és B nevezetű írásokra. Bár ezek az i. e. II. évezred termékei, de minden "indo-európainak" nevezett görögség előttiek.
Pár évvel ezelőtt ZEBITSCH Herbert osztrák mérnök számítógépes eljárása oldotta meg ezt a nyelvi titkot. Megfejtette a nevezett írásokat, és megállapította, hogy a megnevezett írások:
"ugyanazon a nyelven készültek, mely nem a görög nyelű, hanem egy eddig ismeretlen és egyelőre pelazgnak nevezett nyelv, mely az aglutináló (ragozó) nyelvek típusába tartozik. A jelek szótagokat jelölnek. A szótagok többségükben magánhangzóra végződnek, a ragozás pedig kizárólag elő-, utó- vagy szóközi ragokkal történik. A ragok mindég önálló szótagok."
A pelazgnak nevezett nyelv ismertető leírása tökéletesen ráillik mind a káld-kus-sumír, mind pedig a magyar nyelvre. Zebitsch megfejtésével tehát igazolódik CHILDE megállapítása azzal a csekély módosítással, hogy
A Kárpát-medencétől Mezopotámiáig települő egyazonos nép nyelve is azonos volt.
Az a káld-kus-sumír nyelvemlék pedig, melynek szövege elmondja, hogy a mezopotámiai felsorolt népek - és köztük a SUBAR-SABAR-SAPÍR nép is - egy nyelven dicsérték az Istent, kiegészítődik a "nagy élettér" többi területeiről származó írásokkal ennek az "egynyelvűségnek" a bizonyítására. A "szabír" térség és benne az őshonos szabírság élettere a Kárpát-medencétől Észak-Mezopotámiáig szélesül. Ugyanis itt a "subarean"- nak nevezett szabírok már az i. e. 9000 évben települve találhatók. (Bővebb felvilágosításra ajánljuk: BÍRÓ József: A Szabírok Őstörténete c. könyvet.)
IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 1.
IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 2.
IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 3.
IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 4.
IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 5.