20241204
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 július 21, kedd

Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig 7

Szerző: Badiny Jós Ferenc

A HÉTEZER ÉVES NAPBAÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONYUNK - Ide - a cím mellé - teszem annak akultikus szobrocskának a képét, melyet TORDOS-on ástak ki, és - a szakértők szerint - a 7000 év előtti vallásos hiedelem "anyaistennőjét" ábrázolja.

bjf_itva035

A hozzánk érő ősi hagyományok összesítésével adtam nevet neki, "napbaöltözöttnek" azért is nevezem, mert primitívségében ezt is kifejezi, hiszen fejét a napsugárra emlékeztető, vonalas koszorú ékesíti, éppen úgy, miként a középkori "szentek" egyszerű, de kifejező képein is látjuk. Aztán majd, a szövegmegfejtés is bizonyítani fogja elnevezésünk helyességét.

Életet adó képessége is kifejezésre jut itt a természet emberének ártatlan, primitív közlése útján, és itt gondoljunk arra is, hogy 1500 évvel későbbi és ma "sumernek" nevezett képírásban a "női nem" írásjele is ugyanez, vagyis a belső vonallal ellátott háromszög - a vulva.

Ez az "istenanya" van említve a tatárlakai táblácskák egyikén, az amuletten, és erre kell hivatkoznom jelen fejezetem megkezdésekor is.

Ugyanis sokan kísérleteztek a rajta lévő írás megfejtésével, de eredménytelenül. Éppen ezért ma is "rejtélynek" nevezik a táblácskákat is és a rajtuk lévő írást is.

Kezdjük meg együtt a betekintést tehát abba, amit így neveznek:A TARTAR-TÁBLÁK REJTÉLYE

A szakirodalom "Tartana-Tábláknak" nevezi a fent bemutatott három táblácskát, amit 1961-ben talált Vlassa, kolozsvári régész, az erdélyi Alsó-Tatár lakán, melynek mostani rumén neve: Tartaria. E három táblácska létezését azért nevezik "rejtély"- nek, mert megjelenésűik igen nagy riadalmat keltett a tudományos körökben. A "riadalomnak" oka kettős volt. Ugyanis:

A jugoszláviai Duna-szakasz mentén, Lepenszki Vimél átmeneti kőkori településekre bukkantak, melyet a Kr. e. VII-VIII. évezredben már letelepült, állattenyésztő és kapás földmívelést folytató közösségek hagyatékának kellett elismerni. A kiásott tárgyleletek, házmaradványok, cseréptálak, faragott és csiszolt kőeszközök, kőszobrok, vagyis a zárt lakótelepekbe tömörült, telepes kultúra leletei azt bizonyították, hogy az eddigi feltevéseket el kell vetni, mert ez a "telepes kultúra" - az eddigi hipotézisekkel ellentétben - nem Közel-Keletről érkezett Közép- Európába, hanem az itteni posztglaciális korszak közösségeinek a terméke. Miután Lepenszki Vimél is kiástak írásos táblácskákat, nehéz volt a közel-keleti elsőbbséget fenntartani. Lepenszki Vir ugyanis csak ékes kiegészítője volt a múlt század utolsó negyedében Erdély TORDA (Tordos) vidékén feltárt hasonlótelepüléseknek, melyek TORMA Zsófia tízezren felüli leletanyagával a mai napig sem lett tudományosan kiértékelve és kronologizálva.

Aztán a véletlen játéka volt, hogy a kolozsvári Történeti és Régészeü Intézet munkatársa, N. VLASSA, a közeli TARTARIA (Alsó-Tatárlaka) mellett rétegtanulmányokat végzett 1961-ben.

A nem is feltáró célzatú ásatás váratlan eredménnyel járt: két méter mélységben új kőkori település nyomaira bukkantak. Egy hamuval teli gödör alján, kupacba gyűjtve 26 agyagszobrocskát, egy tengeri kagylóból készült karperecet és három, vésettél, írásjelekkel ellátott agyagtáblácskát találtak. A közelben egy felnőtt ember csontvázának különálló és megperzselődött darabjai hevertek. "A gödör nyilvánvalóan vallási célt szolgált"... írja a Scientific American 1968. májusi számában M. F. S. Hood angol régész (Knossos kiásója), és azt is megállapítja (hogy miből, azt nem mondja), hogy "itt a kannibalizmus valamilyen formájával összekapcsolt emberáldozatról van szó". Miután "szakvéleményét" így zárja: "nem engedhetjük meg, hogy az emberiség legrégibb írása a barbár balkáni vidék terméke legyen" - pártatlanságról és igazságos kiértékelésről részéről szó sem lehet. De cáfolja véleményét a 26 agyagszobrocska, melynek mindegyike kultikus vonatkozású, mert "anyaistennőt" ábrázolnak.

A C-14 mérések ugyanis a tatárlakai táblácskákat a Köröskultúra időszakába - Kr. e. 5000-5500 körüli - sorolták, és így legalább 1500 évvel megelőzik a legrégibb mezopotámiai, sumír írásbeliség termékeit. Persze ez teljesen felborítja az eddig tanított elméleteket.

Az elégetett ember (aki az amulettet a nyakán viselte) szerves maradványainak rádicarbon (C-14) mérését dr. Hans E. SUESS, a San Diego-i egyetem professzora végezte. Annak ellenőrzése és megerősítése megtalálható dr. Gimbutasnak a könyvében és dr. Renfrew tanulmányában. (Lásd: "Előszó"6 alatt.)

A magyar régészeket nem nagyon érdekelte ez a kiértékelés, hiszen az átvétel és ezzel való foglalkozás felborított volna minden "finnugor" elméletet, az a valóság, hogy a tatárlakai amulette Kr. e. 5200 évből való, és a rajta lévő "írás" így 1500 évvel megelőzi a legrégibb sumer képírást, azt is bizonyítja, hogy: "az emberiség történelme a Kárpát-medencében kezdődik".

Ugyanis a szaktudomány megállapítása az, hogy:"történelem az írásbeliséggel veszi kezdetét, és az írásbeliség előtti időszakot nevezzük »pre-históriának«, azaz őstörténelemnek".

Megdöbbenéssel kellett tudomásul vennem 1995-ben, hogy az általam legkiválóbbnak tartott, otthoni "magyar" szakember - a történelemtudományok doktora - az én kezemből ismerte meg dr. SUESS adatait, mert - miként mondotta - a legjobb szándéka és igyekezete ellenére sem tudott ehhez hozzájutni a MTA útján.

A tájékozatlan érdeklődők, olyanok, akik sohasem foglalkoztak a sumer írásbeliséggel, mégis nekiestek a megfejtésnek (dr. Harmattá és dr. Erdélyi). Szakszerűtlen megállapításaik közlését nem tartom érdemesnek.

Igen meglepett azonban az, hogy a jól ismert rovásírás-szakértőnk- Forrai Sándor- 1994-ben kiadott könyvének fedőlapján az amulett itt bemutatott képe díszeleg. ("Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig". [Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994.])

bjf_itva036

Annak ellenére, hogy a szerző, könyvének címe szerint "írással" akar foglalkozni, meglepetés volt nekem az, hogy mint "írásszakértő", kizárólag csak "régészeti" véleményeket közöl az amulettről, pedig a rajta lévő írást maga is "képírásos leletnek" minősíti. De Forrai módszerét, amellyel a tatárlakai táblácskák "írásához" nyúl, nem tartom sem eredményesnek, sem helyesnek.

Már azért is, mert ha a négy részre osztott amulettkorong írásjeleit "képírásnak" minősítjük (amint azt most is – ismételten - bizonyítom), akkor talán nem szakszerű azokban, mint "piktografikus fogalomjegyekben" - azok szétbontásával - csupán hangértékű rovásjeleket keresni. És nem is lehet mert ha képírás, akkor NEM rovásírás, és ha rovásnak minősítjük, akkor NEM képírás. Minden írásnak megvan a saját szabálya. A leolvasás előtt tehát az írás "mineműségét" kell megállapítani. Például ez a protosumír "képírású fogalomjegy": Q. a legrégibb sumír képírásban is megtalálható ugyanígy írva, és a "SZEM" jelölője. Kiejtése: "IGI", vagy "Sí". (L. 449. jele.) Kérdezem, hogy: milyen írásfejlődési indokolással bontható fel rovásírásunk "N" és "D" hangjaira...? De ugyanígy megkérdőjelezhető a többi "szétbontás", amit Forrai nagyszerű könyvének 24. oldalán találunk. Kérem olvasóimtól azon megállapításom elfogadását, hogy:

kárpát-medencei történelmünk feltárásában a tatárlakai amulett felbecsülhetetlen értéket képez, mert "írásban" tudósít a 7000 évvel előttünk élt elődeink világáról. Az írás megfejtése pedig perdöntő eredményeket adhat.

Értékét - vagyis azt a körülményt, hogy ennek az előttünk 7000 évvel Tatárlakán (tehát a Tordos-Kőrös kultúrkör időszakában) élő társadalomnak megvoltak-e azok a feltételei ahhoz, hogy már "fogalomkifejező képírással" rendelkezhetett – valóban a régészet mutathatja ki és döntheti el. Az írásmegfejtési módszer alkalmazásában tehát a műveltségi foknak a megállapítása az első lépés.

A "Tordos-Kőrös" műveltség foka és minősége a régészeti szakkörökben közismert valóság, és ennek ismeretében e kultúrköri írás megfejtésének mellőzése - egy írásszakértő részéről - nekem érthetetlen.

Ugyanis az UNESCO szerkesztői bizottságának közreműködésével 1963-ban kiadott és a nagyvilág minden egyetemén tankönyvként bevezetett, tehát a nemzetközileg elfogadott "hivatalos álláspontot" közlő szakmunka (History of Mankind: Pre-history and the Beginnigs of Civilization, by Jacketta Hawkes and Sir Leonard Wolley) 218. oldalán közölt táblázata az erdélyi •Kőrös kultúrkör" kezdetét Kr. e. 5500 évben mutatja. (Tehát a mezopotámiai Teli Halaf és Al-Ubaid kultúrák között, és így régebbi az Al-Ubaid-inál.) A szövegmagyarázat összefonja ezt azún. Dunai-kultúrkörökkel, és kiemeli, hogy:

"hiedelmükben az Isten-anyát (Mothergodess) tisztelték". Különös megbecsüléssel említik (a 251. oldalon) az "OLT" folyó melléki lakosságot, akik "az Erősd nevű nagy városukról ismeretesek". Bemutatják (290. old.) az itt közölt házformájukat is, melyeket "cserépkályhákkal fűtöttek, és szobáiknak plafongerendáit művészi fafaragásokkal díszítették". Tatárlaka TORDOS körzetében van. A Tordos-kultúrkör pedig a Körös-Erősd népességhez sorol. (Innen megy hatása dél felé

bjf_itva037

Ezekből az adatokból megállapítható, hogy Erősd-Tordos- Tatárlak térség népeségének magas szintű műveltsége nemcsak egy anyagi kultúra által jut kifejezésre, hanem szellemi fejlettségük is eljuthatott - mint ahogy el is jutott – az írásbeliségig. A Felső Világhoz igyekező hiedelemviláguk pedig tárgyi leletekkel bizonyítható.

Most azt kérdezheti az olvasó, hogy miért adom ezt a régészeti tudósítást bevezető felvilágosításként...?

Feleletem: "azért, mert a tatárlakai amulett mellett – mint Forrai is írja könyvében - 26 agyagszobrocskát és 2 kőfigurát" találtak. Itt helyesbítek és hivatkozom N. Vlassa írására, aki nem agyagszobrocskát, hanem "Istenanyát ábrázoló 26 agyagfigurát" említ.

A nyakon viselt "amulett" és az "Istenanya" ábrázolások azt bizonyítják, hogy Tordosnak megvolt az oltalmazó Istennője, akinek képét bemutatom a címhez illesztve (átvettem: Vladimir DUMITRESCU: "Arta Prehistorica in Románia". [Editura Maridiana, Bucaresti 1974. 174. o.l), és aTatárlak-tordosi Istenanya szobrocskák különböző formáit is, azokat, melyeket Vlassa Tordoson és Tatárlakán talált. De hogy teljes legyen a látvány, a "2 kőszobrocskát", mely nem kő, hanem alabástrom, és egy tordosi "reliefet" is, a "két szemmel".

bjf_itva038

bjf_itva039

Mindezek a tárgyi leletek a maguk kifejező formájában azt bizonyítják, hogy készítőiknek hiedelemvilága az "Istenanya" (Anyaisten) tiszteletén alapszik. Ez a hiedelem pedig magába foglalja az életadás misztériumának magasztos gondolatát és az isteni hatalomig felérő anyaságnak a gondviselésében való bizodalmát is. Itt tehát a primitív civilizációt messze maga mögött hagyó "kultúrát" kell felismernünk, amelyben az írástudás nemcsak lehetőség, hanem kultúrfejló'dési következmény, hiszen pl. a házépítés sem primitív, méretekkel dolgoznak az építők, az előbb készített tervek szerint.

bjf_itva040

Ezek voltak megállapításaim és elgondolásaim az említett Tordos- Kőrös-tatárlaki társadalom értékének keresésében és lemérésében. Az írásmegfejtés módszerének megválasztásában igazolva láttam az eddig elmondottakat MALLOWAN professzor kutatási eredményeiben, amelyeket közöl M. E. L. MALLOWAN:

"Early Mesopotamia and Irán" (Thame and Hudson, London 1965.) c. könyvében. Ugyanis Mallowan SUBARTU- nak földjén, ős-Szabíriában, a Teli Halaf melletti, mai Teli Brakban kiásta a "Vigyázó Két Szem" Istenanyának a templomát, ahol az oltáron lévő "Két Szem"-et ábrázoló szobor figyelmeztetett az ő gondoskodó lényére. Bemutatom itt, átvéve könyvének 46. oldaláról.

Mallowan megállapítja, hogy ez a "Két Szem"-hez tartozó hiedelem az ún. Jemdet Nasr kultúrkör népének a terméke, de jn Uruk, UR, Mari és Lagas városokban is megtalálható ez a kultusz mert a "Két Szem" idolokat ott is kiásták.

bjf_itva041

Bemutatom ezeket is, és miután ezt a részégeti anyagot így megismertem, utána fogtam a tatárlaki amulett megfejtéséhez.

Ismerem jól a sumír gázfejlődés periódusait és annak szakaszaiban használt kép(fogalom)-szó(gyök)- szótag és a már klasszikusnak nevezhető ékírásokat. Rögtön láttam itt, a tatárlakai amuletten, a korongnak "négy" részre való osztásával meghatározható bal alsó negyedében a "Vigyázó Két Szem"- et jelentő írásjeleket. Ugyanis ezek majdnem ugyanilyen formában találhatók meg a Djemet Nasr és Uruk néven ismert sumír kultúrkörök képírásaiban.

bjf_itva042

Ez a három fogalomjegy már jelezte nekem azt, hogy itt valóban azzal az Istenanyával kapcsolatos szöveg van írva, aki "Vigyázó Két Szemével" őrködik az emberek felett. A sumír ékiratos szövegekből tudjuk ugyanis azt, hogy minden sumír településnek (városnak) megvolt a Felső Világban az isteni erejű védelmezője, aki – legtöbb esetben - maga az "Istenanya" volt, különböző néven. Pl.: URUKban - INNANA v. INNIN, ISIN-ben - GÚLA és SIR-BUR-LA-KIé (LAGA- g e ) - GATUM-DUG stb. Es itt fel kell hívnom az olvasó figyelmét arra a fontos "képjelre", mely a sumír Szűz ANYA-INNANA első, írásbeli meghatározása. Itt láthatjuk, hogy szintén a "Két Szem" van valami sugárkévéhez hasonló, horizontális síkú rajzban kifejezve úgy, mintha két földi oszlopon támaszkodna. Ez a képjel tehát a misztika törvényei szerinti égi és földi kapcsolatot ábrázol.

Már sokszor közöltem ennek az amulettnek a megfejtését, de látom, hogy ismétlésekbe kell bocsátkoznom, hogy tudáskincsünknek ez a - szinte kimondhatatlan értékű - valósága, az igazságát kereső Magyar Nép tudomására jusson. Ugyanis a megfejtéssel bizonyításra jut az a valóság, hogy:

ez a tatárlakai amulette az emberiség első értelmes és nyelvtani szabályokat is tartalmazó írásemléke.

Így a történelem a Kárpát-medencében kezdődik, ezzel az írásbeliséggel.

bjf_itva043

Végezzük együtt a megfejtést:

bjf_itva044

Kezdjük a korong bal felső negyedével, ahol két írásjel van. Olvasatuk: "DÚR" és "DIS".

DÚR (L. 436. sz. jele) jelentése "lakóhely, település, fundamentum", és igei használatban: "lakni, települni".

DIS (L. 480.) Eredeti jelentését a sumír szótárak szerkesztői a sémita akkád nyelvből igyekeztek értelmezni, ahol a kiejtése nem DIS, hanem ISTEN... és a számrend "első" számát jelenti. (A sumír nyelv használja az "egyetlen" fogalmának kifejezésére az ESTEN kiejtési formát is, de a Lábat szótár ezt már nem közli, csak Deimelnél találjuk meg.)

Nyugodtan mondhatjuk tehát a régi magyar nyelvünkből ránk maradt értelmét így: DICS, amiből értelmezhető a DICS-ő és minden fejlesztménye (dicsőség, dicséret stb.). Egyben fel kell fedeznünk e szónál azt a nyelvünkbeli különlegességet is, hogy minden, ami DICS, az egyben - a megjelölt vonatkozásában - egyetlen is.

Érdekes itt megjegyezni azt, hogy a "DÚR" létraszerű képjel egyik szára felfelé, a másik pedig a földfelé mutat, szinte kifejezve - valóban képszerűén - az égi és földi összetartozást, vagy itt - az égre-földre vonatkozó szöveg-tartalmat.

De a korongon lévő összes írásnak kulcsjele az a nagy kereszt, ami azt "négy" részre osztja. Ugyanis csak másodlagos hivatása lehet a négy részre való osztás. Az egész írásra kiterjedő hatását a nagysága jelzi, mely arra mutat, hogy mind a négy "negyedre", vagyis az egész szövegre vonatkozik. UGYANIS EZ A NAGY KERESZT IS "írásjel", fogalomjegy (L. 74.), és kiejtése: "MÁS" vagy "PÁR". Jelentése: "védelmező", könyörületes, vagyis "MÁS", mint a közönséges vagy közönyös. A "keresztet" is jelenti, és az ide írt ékiratos formában vT" olvasva-Dingir "MÁS", Nimrud alvilági hatalmát, a növényzetet életben tartó erejét fejezi ki "dingir NIN-UR-TA, vagy NIB-ÚR-TA (eltávozott Párduc Úr)" néven. Ha pedig a "dingir" meghatározó után kétszer írjuk a keresztet, ezzel megkapjuk az alvilág fejedelmének, NERGAL-nak nevét ékiratos formában, így: dingir "MÁS-MÁS". Ez nekünk azért fontos, mert a KUTI-GUTI-Kutainak nevezett szkíta népeink NERGAL-tól kérték csatába indulásuk előtt a haláltmegvető bátorságot és erőt.

Ezt a nimrudi vonatkozást csak tanításként említettem.

Hogy az első sumír képírás igen közel áll ehhez a jó 1000 évvel régebbi erdélyi, tatárlakai íráshoz, azt helyesen indokolja MALLOWAN a megnevezett könyvében, amikor az URUK-i "Blau táblák" írásához hasonlítja. Bemutatom itt az egyik "Blau táblát", ahol a legalsó sorban ugyanúgy van írva a "DÚR", mint az amuletten. (Olvasatom: URUK-DÚR-NU.)

DÚR-DIS tehát értelmezhető "egyetlen település", "dicső lakhely" stb. kifejezésekkel, és azután a következő "kereszt" jelének hozzáolvasásával így:

bjf_itva045

DUR-DS PÁR-ja, vagy DÚR-DIS-MAS-a. És itt a PÁR vagy MÁS feltétlen az "égi párt" jelenti, aki nem lehet "démon", hanem a földi tartozékánál jobb, tehát oltalmazó, patrónus, védőszellem, oltalmat adó isteni erő.

Csakis így logikus a kereszten nyugvó lyuk helyzete, mely - minden kétséget kizáróan - arra szolgált, hogy valaki nyakába akasztva hordja a táblácskát, mint amulettet. Miért ne tételezzük fel elődeinkről ugyanazt, mint amit ma mi is teszünk...? Hányan hordják nyakukban "védőszentjüket", vagy Szűz Mária sokféle változatát...?

A DÚR képjelnek a Lábat szótár megnevezett helyén van TUR hangértéke is. Ezek szerint igazolt a TURDIS kiejtés. Ha pedig alkalmazzuk a sumír nyelv hangzóilleszkedésitörvényét (amelynek létezését minden sumerológus elismeri), akkor máris így olvashatjuk e két képjelet: TUR-DOS. Ez pedig annyit jelent, hogy a mai TOR-DOS neve már "hétezer éves".

Az ilyenféle megfejtések mindig érdekesek és izgalmasak, mert - mint itt észleljük - ennek a táblácskának - mint amulettnek (vagyis varázserővel bíró tárgynak) - mondanivalója feltétlenül olyan lesz, mely "védelemért, oltalomért" cseng.

A képjelek nagy részénél azonban szinte változás nélküli azonosságot állapíthatunk meg. Továbbá azt is szem előtt kell tartsam a "megfejtésnél", hogy ezek mind ún. "fogalomjegyek", melyek főnevet, melléknevet vagy igei cselekvést fejezhetnek ki, és a jelek értelmi összefüggéséből adódik a "birtokviszony", vagy az egyéb nyelvtani vonatkozás.

E módszertani alapismeretek után kezdjünk hozzá együtt a további leolvasáshoz. Következő feladatunk a kereszt "jobb felső" negyedében írt jelek mondanivalójának megismerése. Itt az első jel éppen olyan, mint a "bal felső" negyedben a második - már ismert - jel, csak kisebb alakban van írva. Jelentése ugyanaz: dics.

A következő jel olyan, mint egy gereblye. Utána következik egy kis köröcske, majd az utolsó hasonlít a mai "e" betűhöz, A szótárhivatkozások számait a táblázat tünteti fel, valamint e jelek mezopotámiai fejlesztett formáit is. Itt tehát a leolvasással foglalkozunk kizárólag.

A "gereblyeszerű" jel olvasata: SAL-ÁS... jelentése: "bűbájos asszony", aki a "varázserők" birtokában van.A "köröcske" olvasata: SÁR... és "tökéletességet" vagy "teljességet" fejez ki.

bjf_itva046

A mi "C" betűnkhöz hasonló utolsó jel pedig BUZUR... azaz "titok". Összeolvasva tehát így hangzik ez a jelegyüttes:

DIS-SAL-ÁS-SÁR-BUZUR, és mai nyelvünkön úgy értelmezhetjük, hogy:

MINDEN TITOK DICSŐ NAGYASSZONYA, vagy a TITOK TELJESSÉGÉNEK EGYETLEN BŰBÁJOS ASSZONYA.

A két felső negyed olvasatából tehát megtudjuk, hogy az amulett fohásza egy megszemélyesített isteni varázserő asszonyához szól, aki TUR-DOS-t onnan oltalmazza.

Mindazoknak, akik a megfejtéssel próbálkoztak, ez a "gereblye formájú" jel okozta a legnagyobb nehézséget. Ugyanis a sumír-akkád szótárakban és szószedetekben nem található meg. Tehát mindenki szétbontotta és a szétbontással akart valami értelmet találni most már a két jelnek. De a szabály az, hogy minden "fogalomjegy" úgy közli mondanivalóját, amint írva van. Szétbontani nem lehet. Én is sokat keresgéltem ezt a jelet mindenütt. Labatnál, Gaddnál, Falkensteinnél is, míg végre megtaláltam P. Anton DEIMEL S. J. legrégibb jel-összesítésében, mely valószínűleg a Sumerische Lexicon előtti, és "TRANSCRIPTIONES MÓDI" cím alatt közli az összes régi 196 képjelet és azoknak "első" ékiratos átírását, formáját. Ebben a gyűjteményben a 329. jel mutatja az itteni jobb felső negyed 2. fogalomjegyét, mint mondtam "SAL-ÁS" kiejtéssel. Jelentése: "bűvölő (bűbájos)" asszony. Itt találjuk meg az első nyelvtani törvényszerűséget, az itt alkalmazott "rag nélküli birtokviszony" jelenlétében, ami a sumír-mahgar-magyar nyelv sajátossága. A "birtokos" és "birtoknak" egymás mellé helyezése feleslegessé teszi a ragokat. Tehát nem úgy írjuk, hogy "minden titok(nak-az) asszonya", hanem a birtokos eset ragjai elmaradnak, és még jelző-szó is illeszthető a "birtok" elé. (A képjelek szótári számát külön táblázatban közlöm, ahol az "L" betű: René Lábat: "Manuel d'Épigraphie Akkadienne" [P. Geuthner S. A. Paris 1952.] szótárának rövidítése, a jelek számaival.)

Így érkeztünk el a bal alsó negyedhez, amelynek írásjeleit sumírnak ismertem fel már az első pillanatban. Itt három jelet találunk, és az itteni első jelről már kimutattam, hogy a "SZEM" jelölője.

A második "MIN" (L. 471.). Jelentése nemcsak "kettő", hanem kiemelt (azaz "fordított" formában, mint itt van) "a kettő", miként Labatnál is megtaláljuk így írva: "les deux" (lásd: a hivatkozott L. 471. jelnél). A harmadik is közismert - "PA" (L. 295.). Jelentése: "fő, főnök, tiszt", és az akkádok (Lábat szerint) megkettőzve, így: "PA-PA" nevezték a katonai "generálist", akit "SA-PÍR-U"- nak neveztek. De a sumírban "PA" mindig a magasabbrendűt jelenti, mint pl. "PA-TE-SI"; AN-PA = "ég közepe".

Ilyen indokolással olvastam a három fogalomjegyet együtt "VIGYÁZÓ KÉT SZEM"-nek, a már elmondott és itt bemutatott régészeti tárgyi leletek által ösztönözve. Nyelvtani szempontból vizsgálva az eddig leolvasott szövegeket, azt kell megállapítani, hogy a felső jobb negyed szövege e "három" jel olvasatával szintén birtokviszonyt mutat. Tehát a kettőt együtt így kell helyesen olvasni és értelmezni:

"Minden titok dicső nagyasszonya-NAK A Vigyázó Két Sze-me"... és a következő leolvasandó jel NEM a jobb alsó negyedben van, hanem az a korongot négy részre osztó nagy keresztnek ide érő ága, a "PÁR", az "oltalmazó" Istenanyára való írásbeli hivatkozás. - Tehát a "Vigyázó Két Szem" u t án azt kell olvasni "óvjon", "védelmezzen", "oltalmazzon", és csak ezután mehetünk tovább az alsó jobb negyed jeleihez.

Ismételten hangsúlyoznom kell azt a valóságot, hogy ez a tatárlakai amulettnek az írása, és rajta a "Vigyázó Két Szem" kifejezés jó 1000 évvel öregebb, mint a sumír-szabír földön megépített "Vigyázó Két Szemű" Istenanya templomai és a bennük talált szobrai. így az írásnak a régészeti anyaggal való összekapcsolása azt a logikus következtetést eredményezi, hogy:

1. A kárpát-medencei és a Tigris-Eufrates (Mezopotámia) mellékén települt népeknek azonos nyelve és azonos hiedelme volt.

2. A Mezopotámiát elöntő vízözön (kb. Kr. e. 4000) után a Kárpát-medencéből is áttelepült nagy mennyiségű népesség Mezopotámiába, a vízözön által elpusztított nagy mennyiségű népnek pótlására, a maradék feltöltésére, és ezek vitték magukkal kultúrájukat és hiedelmüket is.

Azt pedig, hogy miképpen nevezte önmagát ez az ősnép - megmondja nekünk az amulett jobb alsó negyedének írása.

De talán szövegezzük azt, amit eddig leolvastunk. íme:

"TOR-DOS OLTALMAZÓJA - MINDEN TITOK DICSŐ NAGYASSZONYÁNAK VIGYÁZÓ KÉT SZEME ÓVJON...", és folytassuk a jobb alsó negyed megfejtésével:

Itt az első jel "SA" (L. 353.) Ez a jel a Jemdet Nasr-nak nevezett mezopotámiai kultúrkör írásain ugyanígy található meg. Jelentése: "arc" és "ügyelni", "valamire tekinteni".

A következő két jel talán egybetartozó, mert a felső: *Jf* a "felkelő Nap" jele és kiejtése: "PÍR". (A "lenyugvó Nap" fordítva van:/T\, így írva, és kiejtése: "SZIK"... (al)-SZIK...?) -A "PÍR" fogalom napjainkig nyelvünk sajátossága. Ugyanis, ha az ősi mahgar (sumír) nyelven azt mondón: "PÍR-KA-AN"... mindenki megérti ma is. Pedig "sumírul" mondom, ahol "PÍR" = pír, "KA" = száj és "AN" = ég, menny. Értelmezve: "PÍR az ÉG SZÁJA"... vagyis "pirkan" az égen a hajnal. De menjünk tovább:

A "PÍR" alatti oszlop az "ős-atya", "eredetet adó ős", az "APA" legrégibb írásformája. Kiejtése: "AB". - "PÍR-AB" tehát "NAP-ATYA". De az előtte lévő "SA" hozzáadásával "SA-PÍRAB" = "SAPÍR (szabír) ATYA".

"SA-PÍR" "fényarcút, fénylátót" (Istenre nézőt) jelent, és itt van a mi ősi népnevünk, már 7000 évvel előttünk írásban, tehát írott bizonyítékkal igazolva.

De ez a "SA" jel nagyon fontos a mi ősi NIMRUD-i hagyományunkban. Ugyanis a Tahiri Üngürüsz" azt írja, hogy "Nimrud birodalma »ADZSEM« volt, és innen jöttek fiai a Csodaszarvast űzve arra a földre, ahol velük azonos nyelvet beszélt a nép, vagyis a Kárpát-medencébe".

"ADZSEM" arabosított formája az "ANSAN" névnek, mely annak a területnek volt a neve, melyet a sémi-akkádok "ELAM"-nak neveztek. Az ékiratokon így van írva: "AN-SAAN" = ELAM. (DSL. 13./100 jele.) Jelentése: "ég-arcúak mennyországa". Tehát NIMRUD büszke népe is "égarcú", "fénylátókból" állt, éppen úgy, mint a "SA-PÍR" szabírok voltak, hiszen egyazonos nép volt ez. Nyugodtan tudatosíthatjuk tehát azt, hogy:

"a mi őseink fénylátó, naparcú, égarcú Istenes igazhitűek voltak, akár Szabinából, akár Adzsem-ANSAN-ból tértek HAZA a Kárpát-medencébe."

De fejezzük be az amulett olvasatát. Az "óvjon" után tehát ez a szöveg következik:

"SA-PÍR ATYÁNK", vagy "FÉNY-ATYÁNK TEKINTETÉBEN" vagy talán így: "NAP-ATYÁNK ORCÁJA ELŐTT".

De így is mondhatjuk: "Napatyánk Fényében", és ki az, aki itt a "Fényben" van? A "Napbaöltözött Boldogasszony", hiszen az amulett imádságának "alanya" az ő "vigyázó két szeme".

Véletlen nem lehet tehát, hogy a csíksomlyóiak, akik megőrizték az Istenanyára vonatkozó BABA-MÁRIA kifejezést is, valahová igen mélyre tudtak lenyúlni a lelkek hagyománykincsébe, és onnan eredően mentették át a "Napbaöltözött Boldogasszony" kifejezést. így mondhatjuk most itt, hogy a "napbaöltözött" Istenanyát megtaláltuk 7000 évvel előttünk élő őseinknél.

El kell mondanom tehát itt kiegészítésül a "Boldogasszony kifejezésünknek eredetét, hiszen ez is sok ezer évvel megelőzi az ún. "szentistváni" térítést.

 

Eltárolt hozzászólások

Az 1-7 rész e munka kb. egyharmada. A teljes könyv, Badiny Jós Ferenc, IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG, PDF akta ITT


IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 1.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 2.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 3.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 4.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 5.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 6.

IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG 7.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló