20210804
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2015 április 01, szerda

Igaz történelmünk a Honfoglalásig - I. Rész

Szerző: Badiny Jós Ferenc

IV. A Kárpát-MEDENCEI ŐSHAZA

A magyar néphagyomány nagy ismerőjével - Istenben boldogult MAGYAR Adorjánnal - sok levelet váltottunk. Ő - szinte prófétai hittel - kitartott azon elgondolása mellett, hogy "nem jött a magyar sehonnét, mert a mi őshazánk a Kárpát-medence". Csak egyetlen ellenvetést tettem ebben a gondolatban akkor, amidőn azt kérdeztem tőle: "hogyan illeszted be a Kárpát-medencei őshazába nagy Árpád papkirályunk népének honfoglalását...?" Erre a kérdésemre azonban sohasem kaptam választ, pedig még kitértem a hun-avar honfoglalásokra is - megkérdőjelezve ezeknek mind a Kárpát-medencéből való eredetét.

Feltett kérdéseimre máig sem találtam választ sehol, és éppen ezért kell elválasztani a Kárpát-medencei őshazától a hun, avar és árpádi magyar népek eredet-kérdését. "A Kárpát-medencei élettér ősisége" c. fejezetben ismertettem az ÉRD-i. BÜKK-i és SZELETA kultúrák őshonos voltát. Itt most hangsúlyoznom kell azt a szándékot, hogy a régészek minden erőlködése arra irányult, hogy a Kárpát-medencei ősember, Homo sapiens, vagy "pre-sapiens"-ét a félvad neandervölgyivel azonosítsák. Így ugyanis könnyű volt (a finnugorizmus érdekében) egymástól elszigetelni az egyes őskori kultúrákat. Én is csak azt írom, amit Gábori Miklós mond: "nem szabad elfelejtenünk, hogy mi csak azokat a településeket találjuk meg, csak annyit ismerünk belőle, amennyit ma találunk. Nyolcvanezer évvel ezelőtt nyilván kiszámíthatatlanul több település volt... Senki sem hiszi el, hogy mondjuk a bükki Szeleta-kultúra embere egy-kétezer eszközt használt - még annyit sem - egy egész interstadiális korszakon át. De csak ennyit ismerünk. Ennyit találtunk meg az iparából. És hiába kis létszámúak ugyan ezek az embercsoportok, mert ugyanakkor a generációs váltás, forgás sokkal gyorsabb volt, mint ma. A paleoathropusok egyedi életkora biztosan nem volt több huszonöt évnél, hiszen azért olyan lassú a fejlődés, mert a tapasztalat átvétel és -átadás ideje sokkal rövidebb volt. Tehát talán úgy fejezhetném ki magam, hogy sok és kis átmérőjű fogaskerék sokkal gyorsabban forgott. Gyorsítsuk fel most kissé a fejlődés fogaskerekeit. A középső paleolitikum kultúrája szinte észrevétlenül, folyamatosan alakult ki az előzőből."(Id. m. 276. old.)

Ha pedig most összehasonlítom dr. Gábori azon munkáját, melyet Grúziában végzett, és "négy" barlang anyagának kiértékeléséből megállapította a Kaukázustól délre lévő őskorok folyamatos fejlődését - ismétlem, ha ezt a kiértékelést összehasonlítom azzal a szándékkal, ahogyan a magyarországi számos őskori telepek kultúráinak egybetartozását erőszakkal szétrángatják, akkor azt kell mondanom, hogy a szaktudósok tollát nem az igazság, hanem az ideológiai kényszer irányítja.

Ugyanis, ha a Tata-Érd-Bükk őskori leleteit Gábori Miklós "grúziai módszerével" értékeljük ki, láthatjuk, hogy: "a hévforrás melletti mousterian csoport található, igen fejlett mousterian kultúrával. Ugyanakkor levalois anyag is előfordul és nem kell több, csak a subalyuki és a Jankovich-barlang anyagát kiértékelni ahhoz, hogy ezekkel a mousterian típusú és igen fejlett formájú szerszámokkal (melyek között a "mousterian hegy" helyi specialitás és sehol másutt Közép-Európában nem fordul elő) megállapítsuk azt, hogy itt megtörténik a "váltás"... azaz a folyamatos átnövés a felső paleolitikumba, ahol már a kaparók, kettős kaparók, a miskolci szakócák, kések és pengék is bizonyítják a fejlődés őshonos folyamatosságát.

Aki a szakember lelkiismereti igazságosságával és a kárpátmedencei természetkörnyezet ismeretével értékeli ki a kárpátmedencei ősember hagyatékát, annak azt kell megállapítania, hogy az őskori kultúrák helyi, tehát őshonos fejlődésének szakaszai úgy kapcsolódnak egymásba, mintha nagy, vastag láncszemek lennének. Együvé vannak öntve. A középső és felső paleolitikum időszaka között semmiféle törés nincs ebben a folyamatosságban.

A sok ezer éves őskori és őshonos folyamatosság "állítólag" meg lett szakítva a keleti síkvidéki kultúrát magával hozó ún. "gravettiek" Kárpát-medencei letelepedésével. Ez a Kaukázusból eredő új népség úgy van beállítva a régészeti ismertetésekben, hogy "népvándorlásszerűen" jelenik meg a Kárpát-medencében. A leírások és szakmunkák szinte azt tükrözik, hogy a Kárpát-medencében már nincs más ősember - csak ezek a "gravettiek". Érdekes, hogy mindenütt másutt - Nyugat-Európában is és Grúziában is - folyamatos a fejlődés. Vagyis az új ember átveszi a régi hagyatékát. Csak a Kárpát-medencében "tűnnek el" a régiek a régészeti könyvek oldalain, hogy helyet adjanak a következő szakaszba belépő újaknak. Itt - ezeknél a "gravettieknél" - azonban igen sántít ez az eltüntetési szándék. Ugyanis ezek csak a síkvidékeken telepedtek. A folyók mentén. Ott, ahol a "síkvidéki kultúrát" folytatni lehet. De mit értsünk "síkvidéki kultúra" kifejezés alatt...? Miután megtaláltuk kapáikat, sarlóikat, földlazító szerszámaikat - csak a földmívelést vélhetjük "síkvidéki kultúrának". Azt is írják róluk, hogy "a Kárpát-medencében tértek át a rénszarvas vadászatára". Gondolkodjunk csak ezen a kifejezésen. A rénszarvas ebben az időben Közép-Európában és főleg a Kárpát-medencében volt szintén "őshonos". Nem a gravettiek hozták magukkal, mert a kelet-európai síkságon a gravetti nép mamutvadász volt. "A gravettiek vándorlása csak lassú szivárgás formájában történt, és több, kis "hullámban évezredekig tartott" ... írja Gáboriné. (GCSV 208. o.)

Ezzel a lassú szivárgással tulajdonképpen a gravettiek rátelepedtek a Kárpát-medencei őshonos, már sok ezer éve ott élő és a gravettiek előtti őskultúrákat kialakító és folyamatosító ősnépre. Ugyanis valószínű az, hogy a gravettiek éppen azért jöttek, mert valamelyik vándorló kis csoportjuk hírt adott a rénszarvas létezéséről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak akkor kezdődött a rénszarvas vadászata a Kárpát-medencében, amikor a "gravettiek" bevándoroltak. Ugyanis már a Würm interstadiális idejében, Balatonlovason létezett egy őskori festékbánya, ahonnan a Kárpát-medencei ősember bányászta a vörös festéket, mely hiedelmének kultuszához volt szükségen. A bányában az ősember otthagyta csont- és agancsszerszámait. Ezek pedig a rénszarvasnak Kárpát-medencei létezését mutatják sok ezer évvel a "gravettiek" előtt. Tehát a Kárpát-medencei önhonos és a gravettiek bevándorlását megelőző őskori kultúrák ősembere is vadászott a rénszarvasra. Ebből viszont az következtethető ki, hogy a gravettiek - mint bevándorlók - a kárpátmedencei "őshonosoktól" tanulták meg a rénszarvas vadászatát és valószínűleg a háziasítását is. Így egészítik ki a "gravettiek" a Kárpát-medencei őshaza őskultúrájának folyamatosságát. Azt el kell ismerni, hogy ezek a "gravettiek" már sok mindent tudtak. Tulajdonképpen ők építettek és használtak először mesterséges lakást. Ők készítettek először agancsból a földmíveléshez szükséges kapát, nyeles kőkéseket, fa- és csontmegmunkáló szerszámokat, melyekkel remek kis Anya-Istennő szobrokat faragtak. Mivel agyagot is gyúrtak, agyagszobrocskák is maradtak utánuk, valószínűleg már agyagedényeket is készítettek. Rájöttek a rénszarvas tömeges mészárlására, és felfedezték a hús szárításának módját is, amivel konzerválták ezt a fontos eledelt. Talán iparuk volt ez és valószínűleg exportálták, miképpen már sok ezer éves elődjük tette ezt a vörös festékkel. Ne értékeljük le az ősemberi. Már Homo sapiens volt. Tudta, hogy mit csinál és a természeti körülményeknek megfelelően- hatalmas területen mozogtak. Tehát nemcsak "vándoroltak", hanem kereskedtek is, Mondhatjuk azt, hogy ezek a "gravettiek" úgy beolvadtak a Kárpát-medencei őshonos lakosságba, hogy onnan őket kiválasztani nem lehet. Mint előbb is említettem volt, az új korszakokban összeötvöződött népcsoportok használták az előttük lévő kultúrák jól bevált szerszámait is, és eszközkészletüket kiegészítették a maguk által gyártottakkal. 10-20.000 év elmúltával most már nem lehet széjjelválasztani őket csak azért, hogy a régészeknek lehetőségük legyen kronológiai táblázatokba sorvasztani az őskor értelmes emberét.

És haladjunk csak tovább a vizsgálatunk forradalmával. Miként a középső és felső paleolitikum kultúráinak fejlődési folyamatosságában semmiféle törést nem találunk, ugyanúgy jutunk át- minden folyamatossági szakadás nélkül a mesolitikumba és újkőkorba. (Sokan a "mesolitikumot" átmeneti kőkornak mondják.)

A régészek úgy mondják, hogy: "Hazánk területén megjelenik a legkorábbi földmívelő, állattartó civilizáció, és most önkéntelenül felmerül a kérdés: vajon volt-e ennek helyi, hazai alapja...? A kutatók véleménye ezen a téren némileg megoszlik..." (GCSV 249. old.)

Ha a finnugorista "ideologikus" történelem írásában "megoszlik" a kutatók véleménye - akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a földmívelő és állattartó civilizáció is őshonos a Kárpátmedencében. Ugyanis a kiértékelések és magyarázatok érthetetlenek. PI. GCSV is így ír: "Régen elkészült már az első, agancsból csiszolt kapa: ugyanolyan, mint amellyel egy-két ezer évvel később az ember a földmívelést elkezdte. Gyakran kőéket, immár csiszolt kőbetétet erősítettek a nyélbe a föld megmunkálásához - ezt a módszert azonban már 10 ezer évvel előbb kitalálták." (GCSV 248. old.)

Legyünk logikusak. Használjuk az eszünket és kérdezzük meg - visszafordítva az állítást : "ugyan miért csinált az ősember földmíveléshez szükséges kapát, ha azt csak 2000 év múlva kezdte használni...?"

Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a földmívelő és állattartó civilizáció a Kárpát-medencében már élt és virult akkor, amidőn az újkőkori új bevándorlók ide megérkeztek. Kétségtelen, hogy az újkőkorban is volt népáramlás a Kárpát-medencébe. Ezzel csak folytatódott az ún. "gravettiek" beszivárgásának folyamata, hiszen- mint mondtuk- már az őskorban is volt ide-oda vándorlás. A Kárpát-medencéből valószínűleg Anatólia-Kaukázus vidékeire. A Kárpát-Duna-medencei ősnép kialakulásának, nyelvének, kultúráinak és embertani kifejlődésének magyarázatát csak úgy kaphatjuk meg, ha a Kárpát-medence felé irányuló és folyamatos népáramlatokat valóságnak fogadjuk el.

Mindenkor azonban hozzátéve azt, hogy a Kaukázus alatti "melegágyból" a Kaukázus feletti síkvidéken át, vagy talán anatóliai közvetítéssel a Kárpát-medencébe-az évezredek folyamán meg-megújuló hullámokban - érkező népmozgalmak emberét a Kárpát-medencei "őshonos"-ok magukba olvasztották. Így vált a Kárpát-medence, éppen az újkőkor kezdetén már a népek olvasztókemencéjévé, mely kitermelte a Kárpát-medencei őshaza autoktón gyökerű emberét Azt az embertípust, melyet proto-magyarnak nevezhetünk.

A keleti élettérből érkezők embertanilag azonban éppen olyan azonos sajátosságokkal rendelkeztek, mint az Aral-Pamír Tarim medencék népessége, mely szintén a Kaukázus alatti térből népesedett be. Közel-Kelet őskori és újkőkori népsége is megtartja a Kárpát-medenceiekkel való homogenitását kb. L e. 3000-ig, mint majd látni fogjuk a következő fejezetben.

A régészet úgy tanítja, hogy az újkőkor az agrárforradalommal kezdődik, vagyis a földmíveléssel és az állattenyésztéssel. Teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencébe az újkőkor kezdete semmi újat nem hozott, mely a kultúrszintet emelte volna, mert az őshonosok magasabb fokú művészettel rendelkeztek, mint az új bevándorlók. Egy érdekes felfedezést azonban ismertetnünk kell. GCSV felfedezése ez, mely nemcsak egy szomorú emlék, hanem sok ezer év óta - napjainkig - a mai ember létalapját is képezi. Így ír GCSV: "A földmívelés kezdetétől alig telik el ezer év, és megjelennek azok a fegyverek, melyekről tudjuk, hogy már nem az állat, hanem az ember ellen használják. Milyen "hirtelen" fejfödés...! És milyen különös is, hogy sok százezer éven keresztül nem volt szükség rájuk...

A történelem további útjait pedig ismerjük. Földszerzés, rablás, egyik nép elhajtja a másikat, újabb földszerzés, hódítások... az a történelem, amelynek az utolsó híreit mindennap a televízióban, rádióban halljuk, látjuk. Nem kőbaltával ugyan de sajnos, szinte azonos tartalommal." (248. o.)

Kárpát-medencei őshazánk őstörténelmében meg kell említenünk azokat a Kőrös-kultúrköri (i. e. 5500) apró és őskori erődítményeket, melyek biztosították ezeknek az őstelepeknek az Ojtozi-, Törcsvári-, Tömösi- és Bodza-szorosok felől való megtámadását. Tehát igaza van Gáborinénak. Az újkőkori protomagyarok védték az őshazát az idegen támadók ellen.

A Kőrös-kultúrkörbe sorolt TORDOS-i lelettel, a tordosi amulett írásával azonban joggal feltesszük azt a kérdést, hogy a Kárpát-medencei őshazának azok a lakói, akik az Isten-Anyához intézett imádságukat amulettre ÍRTÁK, és magukat NAP-ARCÚ-nak - SA-PIR-nak - mondták, nevezhetők-e proto-magyaroknak...?

Nem indokoltabb-e részükre a SA-PÍR - SZABÍR elnevezés...? Az a népnév, mely a következő évezredek folyamán - egészen Álmos-Árpád népéig - kimutatható..?

Az őskoroktól Tordosig való barangolásunkat befejeztük. Elérkeztünk annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy igaza van-e Magyar Adorjánnak...? Igaz-e az, hogy "nem jöttünk mi sehonnét.., a mi őshazánk a Kárpát-medence,"

Történelmi nyomozásunk megállapítja azt, hogy az őshazakérdést ily diktatórikus kijelentéssel egyoldalúsítani nem lehet, mert igenis vannak őseink, akik a Kárpát-medencébe KELETRŐL jöttek. Legrégibb őseink azok, akikre rátelepedtek a keleti gravettiek. Ezekkel újra ötvöződött az őshonos nép, és sok ezer éven át megint kialakította az új ötvözetű kárpátmedencei őshonos népet. Ez a fejlődési folyamat - az évezredek során-újra és újra ismétlődik. Vagyis minden "új honfoglaló" őshonos lakosságot talál a Kárpát-medencében. Az "újra-ötvöződés" folyamata ismétlődik, és ennek elősegítője, létrehozója pedig az a valóság, hogy az őslakók nyelvével azonos az új honfoglalók nyelve, mely bizonyosságot az i. e. 5500-ig, a Kőrös-Tordos kultúrkör emberéig, a megtalált nyelvemlék segítségével tudunk valószínűsíteni.

A Kárpát-medencei őshonos és az elmondottak szerint újraötvöződött utolsó népesség az, amelyre Álmos-Árpád népe telepedett rá. Létezik-e valaki közülünk, aki genetikailag ki tudja mutatni magáról, hogy a Kárpát-medencében sokszor újraötvöződött őshonosok, vagy avar elődeink, vagy árpádi honfoglalóink vére csörgedez ereiben...?

Kétségtelen, hogy a magyarság legmélyebb gyökere itt, a Kárpát-medencében van, melyhez éppen a sok ezer éves őshonosságunk alapján van jogunk. Ez az őshonosság azonban elválaszthatatlan Közel-Kelet életterétől, mely szintén őshazaként csatlakozik a Kárpát-medencéhez.

V. A KÖZELKELETI ŐSHAZA

Azért álltunk meg a Kárpát-medencei őshaza tárgyalásánál Kőrös-Tordosnál, mert ebben a kultúrkörben talált leletek kapcsolnak minket szorosan össze Közel-Kelethez és kifejezetten a Tigris és Eufrátesz közén kifejlődött műveltségek emberéhez. A tordosi nyelvemléken leírt SA-PÍR-SZABÍR népnév pedig a Kaukázus alatt már az igen korai időben keletkezett és "subar" (subarean) néven ismert kultúrkört kialakító néphez utasít. Nagyon fontos adat ez, mert ez a közel-keleti subar-szabír nép már az I. e. 7000 körüli években településekbe tömörülve, házakban lakik és rézolvasztó kemencéiket ásták ki a régészek, melyekben - mint a radarsugárral dolgozó elektronmikroszkópokkal végzett mérés megállapította - 1100 C=B0 hőfokot tudtak elérni. Ez elegendő a rézöntvények készítésére. Bíró József említett könyve ad nagyszerű szintézist arra vonatkozólag, hogy ennek a népnek rézből öntött szerszámaik voltak, melyekkel nemcsak a földmívelést forradalmasították, hanem a csatornarendszerek, öntözőcsatornák építését is könnyen elvégezték.

Az Észak-Mezopotámiába települt subar-szabírok és a kárpátmedenceiek azonosságát a régészek által kiásott kultúrtermékeik bizonyítják. Így pl. neves régészünk- Makkay- a mezopotámiai Tel Halaf és Hassuna kultúrköröket időbelileg megegyezőnek véli a Kőrös-kultúrkörrel. A két helyen talált kerámia-azonosság mellett a téglalap alakú szobaterv egyezése is kimutatható településeik házainál. Emellett azonos a hiedelemvllág kultusza is - az Isten-Anya tisztelet igen erős gyakorlatával. A kapcsolat igen erős tehát az újkőkorban, és éppen ezzel hangsúlyozható az azonos etnikum és azonos nyelv létezése. A mezopotámiai szabírság tehát feltétlenül aktív részt vett a Kárpát-medencei agrárforradalom kialakításában és valószínűleg ők vitték ide az árpa- és a búzaszemeket és honosították meg e terményeket. Az állattenyésztésben a juh és a hozzátartozó és mezopotámiai eredetű "puli" kutyánk volt a délről bevándorló subar-szabírok útitársa.

E sorok írójában felmerült az a gondolat, hogy a két "szabír élettér" közvetlen kapcsolata nem a Balkánon át bonyolítódott le, hanem a mai Fekete-tenger partvidékéről - a Duna-Olt mentén. A négykerekű kocsit már készíteni tudták és a vízi utakon való szállítás eszközeit is ismerte a neolitikum embere. Az erdélyi rézbányák érckészletének esetleges leszállítása is éppen azért feltételezhető, mert a későbbi időben - mint majd látni fogjuk - nemcsak Mezopotámiába, hanem még Egyiptomba is szállítanak nemesfémet a Kárpát-medencei- szintén őshonos rézkor szabírjai.

A mezopotámiai subar-szabíroknak a Kárpát-medenceiekkel való etnikai azonosságát azok a "gravettiek" biztosítják, akik a Kaukázus alatti "melegágyból" évezredek folyamán szivárogtak be a Kárpát-medencébe és ott megtelepedtek. Az észak-mezopotámiai szabírok is ugyaninnen - a kaukázusi "melegágyból" erednek, hiszen ez volt a legközelebbi terület a már ismert "etnodinamikai nyomás" levezetéséhez. Megtelepednek a Kaukázus déli lába alatti folyók mentén, és ott kialakítanak öntözőcsatornás földmívelést és művészi kerámiájuk tanúskodik kultúrszintjükről. A kerámiáknál azonban igen fontos megjegyezni azt, hogy az a Kárpát-medencei kerámia, melynek formája és díszítése azonos a mezopotámiai kultúrkörök kerámiájával, nem kereskedelem útján került a Kárpát-medencébe, hanem helyi anyagból készült. Ez pedig azonos emberi képességekre, azonos műveltségre utal, ami csak és kizárólag közvetlen népi kapcsolat útján jöhet létre. Itt most feleslegesnek tartjuk felsorolni a részletes és műveltségi körökbe osztályozott kultúra egyezést, hanem ezekből azt a következtetést vonjuk le, hogy: a mezopotámiai és Kárpát-medencei azonos népetnikum ez újkőkortól kezdődően szoros kapcsolatban állt egymással, miután az újkőkor hajnalán ez az észak-mezopotámiai SUBAR-SZABÍR nép tömegesen megtelepedett a Kárpát-medencében, ahová magával vitte déli hazájában kialakított és elsajátított tudását és kultúrvívmányait.

A tordosi nyelvemlékek (i. e. 5200) a két nép közötti nyelvazonosságot bizonyítják és valószínűsítik a gondolatközlés legelső írásba foglalását. De itt, az írás megjelenésénél, a figyelmes kutató gondosságával kell megvizsgálnunk a tatárlaki leleteket. Ugyanis Torma Zsófia által kiásott- majdnem 11 000 - tordosi leletanyagon-a cseréptöredékeken és a korongocskákon rovásszerű jelek láthatók, melyekről az 1875-ben dolgozó régésznő határozottan felismert négy ősi, székely rovásjelet. Most Forrai Sándor, a tatárlaki képírásos anyagkorongocskák egyikén felfedezte a székely rovásírásunk Z, Ny és GY betűit. Két ásatás adataiból "hét írásjel" a máig élő rovásírásunkból. Sohasem kerestük írásbeliségünket. Torma Zsófiától, 1875 évtől kezdve ástak Erősdön a Székely Nemzeti Múzeum irányítása mellett néhány évig. Aztán Roska Márton rendezi az anyagot, mely utána csaknem 100 évig ládákban hevert, mint halott anyag. Miután VLASSA 1961-ben Tordostól 120 km-re lévő Tatárlakánál megtalálta azt a három agyagtáblácskát, melyeknek egyike az itt hivatkozott "tatárlaki amulett", 1968-ban Vlassa újra rendezte a Roska által regisztrált Tordosi anyagot, és megtalálta azt a korongot, melyet Roska is említ és amelyen - Harmatta prof. tudósítása szerint - "huszonhat írásjegy" található. Sajnos egyetlen magyar szakember sem tartotta fontosnak ezeknek az írásjeleknek a rovásíráshoz való hasonlítását vagy azzal való egyeztetését. Így veszejti el a még ma is otthon uralkodó "finnugorizmus" a magyar eredetkutatás legfontosabb bizonyítékait.

Minden ellenkezés és ködösítés ellenére azonban kétségtelen az, hogy a Kőrös-kultúrkör embere MÁR ÍRT. Kevés leletet tudunk felmutatni, mert keveset kutattunk. Keveset ástunk, hiszen a Habsburg uralom idején Erdély nem tartozott a magyar kormány hatáskörébe. Ha valami archeológiai lelet onnan előkerült, azt Bécsbe kellett bejelenteni. De az a kevés, ami van, bizonyítja az írástudást. Ha pedig rovásírást is használtak, azt feltétlenül fapálcákra rótták. A fa elpusztul az évezredek korhadásában. Ami megmaradt agyagba nyomva, az is eléggé tanúsítja azt, hogy a mai napig az emberiség első írása a tatárlaki amulett imádsága.

Ez bizonyítja azt, hogy a mai napig az emberiség első írása a tatárlaki amulett imádsága.

Lehetséges, hogy ez az írástudás a Mezopotámiából a Kárpátmedencébe és Erdélybe is érkező subar-szabíroknak talán magasabb tudásszintje következtében keletkezett, de magát az írást az őshonos fejlődés hozta létre, az őshonossá lett tudás termelte ki. Ugyanis, ha Mezopotámiában írtak volna ebben az időben, úgy ezt megmutatná a Mezopotámiában kiásott óriási mennyiségű leletanyag. Főképpen az a sok kerámia, melyet éppen a díszítő elemei után csoportosítottak a különböző újkőkori korszakok idejébe. A Kőrös-kultúra kerámia anyaga főként a mezopotámiai, özönvíz előtti Al-Ubaid korszak anyagával egyezik. Ez a katasztrófa- az eddigi vélemények szerint- az i. e. 5. évezredben pusztította el Mezopotámiának déli településeit. A rétegtani vizsgálatok szerint a mai Perzsa öböltől kb. 150-200 km távolságban észak felé terjedő területen volt ez a vízözön, mely-Sir Leonard Wolley szerint-teljesen megváltoztatta a két folyó országának etnológiai képét. Új népek jelennek meg Mezopotámiában, akik összeötvöződött és igen magas szintű műveltséget fejlesztenek ki. Ezt a népet nevezi a mai szakirodalom SUMER-SUMÍR népnek.

Majd látni fogjuk a IV. fejezetben azt, hogy a mezopotámiai már sumírnak nevezett-népségnek az a része, melyet a szakirodalom JEMDET NASR néven különböztet meg - az özönvíz természeti katasztrófája után - a Kárpát-medencéből jött és véglegesen megtelepedett Mezopotámiában. Indokolásaimban hivatkoztam arra, hogy ennek a népnek hiedelmében még a zsugorított temetkezési rítus is azonos a Kárpát-medencei szokásokkal. Ugyanúgy az Isten-Anya tisztelet is, mely az Isten-Anya szobrok készítését behelyettesítette a "vigyázó két szem" idolokkal és oltárokkal, miként azt a mezopotámiai subar-szabírok vidékén épített TEL BRAK-i "szem templom" mutatja. Ugyanez a nép kezdi az írást is Mezopotámiában, de éppen olyan jelekkel, mint amilyeneket a tordosi korongon találunk- jó 1000 évvel korábbi szerkesztésben.

Közel-Kelet és a Kárpát-medence térsége - mint élettér és mint "őshaza" - egymástól el nem választható, mert az özönvíz utáni időszakokban az állandó kapcsolat nemcsak a népcserében, hanem az anyagbeszerzésben és kereskedelemben is megmutatkozik. Nem kell mást említenünk, csak azt az egyetlen valóságot, hogy Eurázsia összes aranybányái között az egyetlenek a Kárpát-medence erdélyi érc-lelőhelyei, ahol "tellur" tartalmú az aranyérc. Az a tény, hogy a Mezopotámiában eddig kiásott aranytárgyak (az UR városi királysírok anyaga) mindegyike ebből az erdélyi aranyból készült, talán elegendő bizonyítékként szolgál a két tér állandó kapcsolatára. De Tutenkamon aranykincsének anyaga is ugyancsak innen való, és amikor a 2. évezredre fordul a mezopotámiai történelem, és a feketefejű serviták rövid ideig uralomra jutnak (I. Sargon kora), megszűnik az aranyszállítás. Sir Wolley szerint az ebből a korszakból származó sírokban alig találni egy-egy rézgyűrűt vagy rézkarperecet. Aranyat soha.

Ez a Közel-keleti - mezopotámiai - "őshaza" azért is sorsdöntő számunkra, mert ez biztosítja a hun-avar népekkel és az Álmos-Árpád-i őseinkkel való népi homogénitásunkat és az eddig szétszabdalt etnogenézisünket egybefoglalja. Ugyanis az özönvíz után a Kárpátmedencéből érkezett és a szakirodalomban Jemdet Nasr népnek nevezetteken kívül, a Káspi-térségben lévő ARATTA állammal állanak kapcsolatban és prof. Kramer fejtette meg annak az ékiratos agyagtáblának a szövegét, melyben az azonos Anyaistennőt tisztelő és a sumir INANA kultuszt gyakorló UNUG-HI és ARATTA uralkodói, termékeik kicserélése érdekében, egymással, azonos nyelven és azonos írásban, leveleznek. Káldeától Ister Gámig I. c. könyvemben ismertetem bőven ezt a témát és bizonyítom, hogy ARATTA királya is SUBAR-SZABÍR. Tehát a mezopotámiai "őshaza" kutatás által megtudjuk azt, hogy a Káspi-Aral élettér is a "sapír"-ok a "naparcúak" birodalma és így nem csodálkozhatunk Sztrabo - már említett közleményén, amikor MEOTISZ néven az ARAL-TÓ déli területeit nevezi. (Éppen azt, ahonnét előkerültek a legcsodálatosabb "szkíta aranykincsek".)

A Közel-keleti "őshazánk" élettere azonos a KU-MAH-GAR-RI-ES-MA - előbbiekben ismertetett - "erős, hatalmas nemzetség birodalmával". Vagyis Mezopotámia-Adzsem-Káspi-Aral térség és Közép Ázsia. Csakis ennek a hatalmas nemzetség létezésének valósága indíthatta a mezopotámiai sumirokat arra, amikor a feketefejű semita-akkádok (Hamurabi) diktatórikus terrorja nyíltan és a megalkotott semita törvénnyel kiirtásukra törekszik, észak és észak-kelet felé, vagyis régi hazájukba menekültek. De a subar-subir-szabír földön alakult meg NIMRUD-nak az az országa is, ami későbben AS-URU (Asszíria) néven kerül be a történelembe. (The Interpreter's Dicttonary of the Bible, Abingdon Press N. 551. old. Nimrud alatt.) Ugyanitt azok a KASSITA-KUSITÁK (servita akkád nyelven KASSU), akik megdöntik Hamurabi semita uralmát, szintén Nimrud fiainak, azaz KUSITÁKNAK vannak identifikálva. Tehát még a hivatalos biblikusok is elismerik a nimrudi hagyománnyal élő mezopotámiai nép KUS ősnevét.

Sajnos a hajdani Nimrud-ország-AS-URU - mint Asszíria- fél évezred leforgása alatt teljesen átveszi a feketefejűek semita ideológiáját, és az északon (a Kaukázus déli részénél) települt subar-szabírok pusztításával foglalkozik legfőképpen. I. e. 612-ben végződik be a történelemnek ez a talán legvéresebb fejezete, amikor Ninivénél az egyesült kusita népek (akiket a görög írók médeknek, szkítáknak és egyéb sok névvel illetnek) végleg legyőzik ezt a semita ideológiájú asszír uralmat.

Dr. Bobula Ida nagyszerűen adatolja a sumír gyökerű népek vándorlását, és kimutatja, hogy a "subar"-nak nevezettek tulajdonképpen azonosak a régi káld-kus néppel. "A Sumír-Magyar Rokonság" c. könyvében (Bs. As. 1982) "A Mágusok Vándorlása" c, fejezetben - az adatforrások halmazát sorolja fel a sumír tudáskincset megőrző "tudás népének" küzdelmében, akiknek végső bástyája a VAN-TÓ melletti Káld királyság lesz, ahol megélik hatalmas ellenfelüknek - az Asszír Birodalomnak a bukását is. A történelem nehéz fejezetei közé sorolt annak a sumír népnek élet-halál küzdelme, mely közel-keleti "őshazánkat" kialakította, és itt megteremtette azt a magas kultúrát, melyből az emberiség a következő évezredekben táplálkozott. Érdemes felvázolni és megismerni sokoldalú műveltségüknek részleteit és tudni, hogy

MIT TARTALMAZ A SUMÍR KULTÚRA...?

Meg kell ismernünk a ma sumírnak nevezett kéld-kus népnek a tudáskincsét azért, mert - a földszerzés és megtartás mellett az akkád-sumír élet-halál harc valóságos indoka az akkádok részéről: a tudás megszerzése és a sumírok részéről: a tudáskincs megóvása volt. A semita-akkádokat minden szakmunka "a sivatag feketefejű nomádjainak nevezi, akik csoportosan hagyták fel a sivatag környéki csavargó életüket, hogy beszivárogjanak a gazdag és velük határos sumír városokba-főképpen Alsó-Mezopotámiában". (Cassin, Bottéro, Vercoutter id. m. 82. old.) Ezt a műveltséghiányukat sok évszázadon át meg is tartják, és ez annak a jele, hogy nem bírták megszerezni a sumírok tudását. Nem kell másra hivatkoznunk, csak az első semita uralomra, amit I. Sargon alapított AGGADE városában. Ez az ún, "akkád dinasztia" 150 évig uralkodott, de sem kerámiát, sem fémipart kitermelni nem tudott, hanem híressé tette nevét a történelemben a népek öldöklésével és a sumír városok - köztük NIPPUR- elpusztításával.

Pontosan ellenkező helyzetet találunk a sumíroknál, akik valóban hatalmas műveltség kifejlesztésével - kinccsé tették a TUDÁST. És itt meg kell jegyeznünk azt, hogy a sumír időkben a TUDÁS többet ért az aranynál. Tehát pontosan mai korszakunk ideológiájával ellenkező volt a társadalmi felfogásuk. A fent említett munka szerzői a sumír társadalom legnagyobb felfedezésének a kozmológiát vélik. Vagyis azt az intelligens elgondolást, mellyel a természeti erőket a világot teremtő "Hatalmas" kozmikus részeinek tartották és - megszemélyesítve őket - a világ rendjének, ritmusának, minden történésnek irányítóiként és felelős végrehajtóiként iktatták be mindegyiket hiedelemvilágukba. Ennek pedig egyenes származéka az a társadalom volt, mely az erkölcsös életét, jogtiszteletét és társadalmi rendjét is ennek a hatalmas kozmikus törvénynek szerves részeként hitte. A mindenkori uralkodó pedig az "ég küldötte", az "Ég fia" volt, akinek karizmatikus hivatása, munkája és rendelkezései is a Természet Nagy Rendje szerintiek és ahhoz alkalmazkodók voltak. Szaknyelven ma TEOKRATIKUS uralmi rendszernek nevezzük ezt az államformát, mely a földi társadalmat az égi társadalom kiegészítő részének tekinti és mind a kettőt egyformán az EGYETLEN ISTENI ERŐ alá rendelve hiszi. A sumírok "EGYETLENE" néha TE-RAM-TU formában van megnevezve, de általános neve AZ. Az "egyistenhit" tehát szintén vallásfilozófiájuk tartalma. Ez az "egyetlen" - AZ - pedig a kétszeres háromság szimbóluma szerint uralja az "égi" és a "földi" szentháromságot. Ugyanis az égen és a földön egyformán ATYA-ANYA-GYERMEK (fiú) a társadalom jelképes megnyilatkozása. Ezt a "kétszeri hármasságot" (vagyis a hatágú csillagot) megtaláljuk az emberiség első törvénytáblájának homlokán, ami UR-NAMMU sumír papkirály idejének terméke (i. e. 2200). Ennek a szimbólumnak vallásfilozófiai értelme a sumír hiedelemben: "miképpen a mennyben - úgy a földön is". A "tudás" - jobban mondva. "az égből szerzett tudás" neve: MAG. Minden, ami ebből ered - az a MAG-I. Így lett a sumír vallás neve: MAG-I-A, vagyis "a tudásból való".

A sumírok vallásába- a MAGIA-ba tartozik- az örök élet hite. Az "Istenes élet itt a földön" - a mi földi hivatásunk teljesítéseként- ennek az "örök életnek" a földi része.

A vallásgyakorlathoz, a kultuszok törvényeinek teljesítésében pedig ott találjuk az emberek egészségének ápolását, a gyógyítást, a különféle gyógymódok és orvosságok ismeretének tanítását, tudósok nevelését. Ugyancsak a "templom"-ban vannak az írástudók iskolái is.