20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 november 03, szombat

"Meggyújtottam a nemzeti színű gyertyát"

Szerző: Dr. Bene Gábor

gyertyát gyújtott mindazon eltávozottak emlékére, akik a magyar fennmaradást szolgálták, majd így folytatta:

Hangsúlyosan jelentem ki, hogy a magyar fennmaradás értékrendi kategória, ahol a Szent Korona élő személye – amelynek minden tagja a múltban, jelenben, jövőben élő és magyarul gondolkodó ember – , amely koronának a főhatalmi szerepéről le nem mondhatunk, hiszen akkor a saját szuverenitásunkat adnánk fel!

Gyertyát gyújtottam tehát a magyar állameszme, a „szolidarizmus” értékrendjéért küzdő és a küzdelembe életét vesztő, minden emberért a földön.

Égjen a gyertya az őseinkért, akik a magyar kultúrát, nyelvet, lelkialkatot, hitet és erőt adtak nekünk azzal, hogy hazatértek a Kárpát-hazába, s olyan államot alapítottak, mely évszázadok alatt sem veszítette el sajátos alkotmányosságát, s így Európa egyik legősibb és valóban alkotmányos királysága volt.

Égjen a gyertya azokért is, akik 907-ben, vagy a kalandozásoknak nevezett - de valójában örökség visszaszerző hadjáratokban - adta az életét a hazáért, s kincseinek visszaszerzéséért!

Égjen a gyertya az Árpádház minden királya, honvédője és a kor szintjén a legemberségesebb állam szolgálatában elesett, vagy a kultúrharcában elvérzett magyar értékrendet vallókért!

Égjen a gyertya a két pogánnyal szemben harcoló keresztesek – kurucok – emlékére, a pénz és posztó nélkül is harcoló végvári vitézekért, Bocskai, Rákóczi nemes és nemtelen vitézei lelkéért! S égjen a Koronához hűséges erdélyi fejedelmeinkért, s a harcos nemzetmegtartók sokaságáért!

Égjen azokért, akik bár nem voltak etnikailag magyarok, de jobb magyarként haltak meg az alkotmányosságunk védelmében, mint azok, akiknek ez szent kötelességük lett volna akkor. Égjen a 48-as honvédok lelkéért, a megtorlásban elhunytakért, valamint a gazdaságilag tönkretett, kiszipolyozott, becsapott és jobbágytelküket, vagy birtokaikat elveszítőkért.

Égjen az idegenbe szakadt harcosokért, de az idegenbe kényszerülő kivándorlókért és a haza földjébe temetett belsőszáműzetésbe kényszerült sok-sok igaz magyar emberért is.

Égjen a világháborúk őrületében elpusztultakért, de a gonosz vörösterror ártatlan áldozataiért, valamint a szülőföldet el nem hagyó, de számukra mégis idegenbe kényszerített hőseink lelkéért! Égjen a megalázottan kivégzett önérzetes: magyar, sváb, tót, oláh, horvát, rác és ruszin testvéreinkért, akik a Szent Korona Országainak tisztességes polgárai voltak, s nem fordultak azok ellen, akiktől az alkotmányos jogaikat 1848-ban megkapták!

Égjen a gyertya azokért is, akik bár nem harcban estek el, de helytállásuk példamutató a mai utódok számára is, valamint akik végigszenvedték a vagyonlakásokban való gyötrelmet, de nem lettek hűtlenek a Szent Korona állameszméhez, mert hittek a magyar nemzet felemelkedésében!

Égjen azokért is, akik elutasították a szocializmusnak hazudott rendszerek hazugságait, s akik hősi halált haltak valahol Oroszországban, vagy valahol Európában. De azokért is, akik nem tudtak gyűlölni senkit, de pontosan felismerték a két pogány közé ismételten beszorult haza gondjait, s akkor voltak szolidárisak, hősök, építők, menekülők, amikor éppen az kellett. De égjen a százezer számra megbecstelenített magyar lányokért-asszonyokért, s a védelmükben hőssé vált rokonokért, apákért, férjekért, papokért, püspökökért, szomszédokért.

Égjen a bolsevik vérbosszú áldozataiért éppúgy, mint az 1956 világot rengető bátorságával küzdő pesti srácokért, az akasztottakért és az arccal lefelé temetettekért! De égjen a vidéki szabadságharc hőseinek, valamint a honvágytól szenvedő menekültek szíveiért is.

Égjen a megszállás ellen öngyilkossággal tiltakozókért, a TSZ-be kényszerített parasztokért, akiket veréssel agitáltak, de a rendszer eltüntetett ellenzéki tagjaiért, s minden szenvedőért, akit úgy vittek ki a temetőbe, hogy nem érte meg a legvidámabb barakk levitézlett végét.

Végül égjen azokért, akik belehaltak a monetáris diktatúra hazugságállamának hamis törvényeibe, a globalista kapitalizmus embertelenségébe, az éhezésbe, a fűtetlen szobáikba, vagy az életfontosságú gyógyszer kiváltásának lehetetlenségébe. De égjen azokért is, akiket a kilakoltatás lehetőségének megrázkódtatása kergetett halálba, vagy a munkanélküliség miatt fellépő depresszió vetett véget életének. Égjen a gyertya, s emlékezzünk!

Mert örökké őrizzük az emléküket, örökké meggyújtjuk értük a gyertyát e napon.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások