Az, hogy kétezer év után visszatérnek a kufárok a templomba, sajnálatosan bekövetkezett materiálisan is. Tesco lett egy templomból Nagy-Britanniában, Bournemouth-ban. Az épület három éven át üresen állt, aztán megvette az áruházlánc. Már nem harang és orgona szól benne, hanem kasszák csilingelése. Ez az ún. "profilváltás" állítólag az emberek mai igényeit mutatja, pedig az emberi igényt manapság a véleményipar alakítja, amely a nagytőke kezében van, s ez ellen nyújtok át Önnek néhány gondolatot: magam alkotott ajándékként.

Hazánkban évek óta romlik a helyzet a karácsonyi vásárlási roham kapcsán. Egyre jobban nőnek a televízióban látott „boldogság minta" és a saját lehetőségeink közötti különbségek. Eszeveszett versenyfutás ez, amit az ember nem nyerhet meg, csak akkor, ha megáll és elgondolkodik a felgyorsult világ értelmetlenségén és a meghitt karácsonyainknak egy vásárlási őrületté való formálódásának közvetlen okairól. Szendi Gábor pszichológus fogalmazta meg ezt szépen egy cikkében: „Jó lenne visszahódítani a karácsonyt a tőzsdétől és megint szívüggyé tenni. Ha a karácsony újra a szeretet és nem a jólét, nem a gazdagság és a kereskedelem ünnepe lesz, akkor szívében megint egyenlővé válik minden ember, aki szeretni tud. Az igazi karácsony lehetősége ott lapul mindannyiunkban." Csakhogy képes-e az ember kiszakadni az „agymosás" napi rutinjából és szépen visszatérni az évezredek alatt hagyománnyá erősödött szokásaihoz úgy, hogy az nem tűnik majd elviselhetetlenül maradinak, réginek. Mert sajnálatosan igaz mondat az, amit a pszichológus ír: „A kamasz ósdi szüleivel összezárva még inkább érzi a szülői ház nyomasztó sivárságát"

Ezen a mondaton nagyon el kell gondolkodnunk. Ha az én számomra a szülői ház volt az egész életemre szóló minta, akkor mi okból vált a gyermekeim számára nyomasztó sivársággá? Talán valamit – vagy szinte mindent – rosszul másoltam le a szüleimtől? Vagy a társadalmi környezet változott meg oly drámai módon, hogy a gyermek a sok évszázados hagyományt és a szülői mintaadást érzékeli ósdinak és elfogadhatatlannak?

Szoktam beszélgetni a hasonló helyzetbe került szülőkkel, s ők is értetlenül állnak e jelenséggel szemben. A társadalom tagjai ugyanis a fokozatosan belénk csöpögtetett gátlástalansággal és a hamis verseny, hamis szellemével sincsenek tisztában. A népszerű akciófilmek, az erőszakos mesék, a hírek tendenciózus szerkesztése mind-mind a rettegést szolgálják éppúgy, mint az utcákon alvó hajléktalanok látványa. A rettegést szolgálja minden, de nagyon óvatosan becsomagolva, finoman adagolva, hogy rá ne ébredjünk a valóságra. A rettegés a munkahely elvesztésétől, politikai vélemények őszinte kimutatásától, a gyermekeink szeretetének elveszítésétől, a világvégétől, a kiszámíthatatlan jövőtől, az inflációtól, a vallásunk és nemzeti hovatartozásunk megvallásától, stb., stb. A véleményipar annyira ránk telepedett már, hogy szabadulni sem lehet a kegyetlen szorításától, lelki terrorjától és szellemi életünk feletti uralmától. A pénz, ezek a festett papírfecnik – és a vele azonos „értékű" elektronikus jelek – emelkedtek Istenné, mégpedig a véleményipar tudatmódosító diktátuma által, s a napi számlák befizetési nehézségei következtében. Nem karácsonyra, nem kerecseny röptetésre, de nem is Jézus születésére készülünk ilyenkor, hanem a mammon feletti győzelemre, ahol megmutatjuk neki, hogy minden szorítása ellenére, minden mesterséges rettegés és a szegénység bizonytalanságába való taszításunk ellenére: hatalmas ajándékokkal lepjük meg szeretteinket, mert szokás.

Csakhogy e szokást átformálta a véleményipar, s a magunk alkotta ajándék helyett vásárolunk valamit, azaz áldozunk a pénz és profit oltárán ismét.

Valójában az áldozatok - amit bemutatunk e hamis oltáron - saját magunk vagyunk! Pedig csak annyit kellene tudnia minden hívőnek és hitetlennek, hogy Jézus annak idején azért is korbácsolta ki a kufárokat a templomból, mert véget akart vetni az áldozati állatokkal (ma velünk) való kegyetlen kereskedelemnek. Ugyanígy a pénzváltók uralmának, akik nagy felárral váltották át a hétköznapi görög és római érméket az akkori templomi fejadót jelentő tíruszi érmékre.

Jézus korában azonban még csak a templomot vették körül, vagy költöztek belé a kufárok, de mára az Isten élő templomát – az embert – veszik körül a kufár lelkek, sőt nagyon sok helyen már – észrevétlenül ugyan, de – belé is költöztek. Különösen karácsonykor nyerészkednek az embereken, s leginkább a fiatalokon. Számukra készítik elő a terepet a szélsőségesen liberális szervezetek. ( Ilyen Pl. a Kendermag Egyesület, de sorolhatnám...) A függőség azonban nemcsak az ismert szenvedélyek kapcsán alakul ki (drog, szex, alkohol, dohányzás) hanem a szerencsejáték és az ártatlannak tűnő vásárlási őrület kapcsán is. E függőségek terjesztői azok, akik a mai véleményipar legfőbb reklámozói és celebjei. Ők a Kufár lelkek, akik az ártatlan lelkek körül ólálkodva használják ki gyengeségük minden rezdülését, a szeretethiányban vegetáló lelkek szeretetre való éhségét.

Ám ezek a népszerű médiaszemélyiségek, írók, színészek, rendezők, énekesek, zenészek, csupán egyszerű csalók, mert nem valóságos szeretetet adnak, hanem helyette semmit érő (sőt időnként nagyon is káros) örömpótlékot. Számukra az a siker, ha a legsilányabb „árut" sikerül úgy eladni, hogy a vevő még elégedettnek is látszódjon. Ez persze csak ideig-óráig sikerül, de az árúdömping őrületében ez, fel sem tűnik a szerencsétlen becsapottaknak. A földünk véges erőforrásaival szemben hirdetett, végtelenül „fenntartható" fejlődés hamis mítosza pedig ezt, még hosszútávon is ígéri – persze hamisan - az emberiségnek.

Ennek a mammonimádó világnak persze minden áru, még maga az ember is.

A kufár szellem cselesen uralkodik rajtuk, pedig Jézus mintát mutatott nekünk! A kommunizmus, a kapitalizmus, a liberalizmus lealjasítja az embert...

Nekünk pedig karácsonyi ajándékot kell venni, ahelyett hogy magunkat adnánk, szeretettel és bizalommal....