20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 március 31, vasárnap

Gyöngyöspata utat mutat a nemzetnek! I.

Szerző: Bene Gábor

Nagy köszönettel tartozom egy furcsa grimaszú és tudatlan embernek, akit Szily Lászlónak hívnak. 2013. március 22-én ugyanis feltett egy írást az internetre, melyben hazánkat „Dilinyósok országának" titulálja. Fontos határkő ez annak a felismerése érdekében, hogy mekkora is a tudatlanság és a rosszindulat minden hírrel szemben, amit nem ért meg a népesség hazánkban. De nem is érthet, mert világosan és egyszerűen érthető módon nem is állnak a rendelkezésére semmilyen információk már évtizedek óta. Ezt a hiányt majd igyekszem a jövőben pótolni!

(Vigyázat! Az aláhúzott szöveg egy tudatlan gúnyolódóé, amelyben a hibákat sem javítottam ki!)

Szeretném, ha most teljesen érthető legyen a mondanivalóm, s így először leközlöm Szily levelét, s közbeszúrva megpróbálom megvilágítani csúsztatásait és tévedéseit. Íme:

„Dilinyósok országa: A Szent Korona tulajdonába (vagyis a teljes nemzet köztulajdonába) adták Gyöngyöspata vagyonelemeit a korona előtt. Kezd tényleg elszabadulni a pokol, most már igazából nem értem, miért kellett visszazsarolni szegény Szaniszló Ferenc Táncsics-díját. A friss hír az, hogy Juhasz Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere ma a Parlament Kupoltermében odaállít a korona elé, ahol kihirdette a település új Szervezeti és Működési Szabályzatát. Amiben a képviselőtestület megszavazta, hogy a rendeleteit ezentúl a Szent Korona nevében alkotja meg, sőt a forgalomképtelen vagyonelemeit, például az erdőket és földeket - a Korona tulajdonába adja."

(ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem szerezhet rajta tulajdonjogot sem bank, sem személy, s csak birtokolhatja, tehát használhatja - a köz és a magánérdek egyensúlyának figyelembe vételével - az, akit a nemzet erre alkalmasnak talál érdemei miatt. Ezek között lehetne pl. Ángyán prof. de tolvaj Gyurcsány és Bajnai semmiképpen!)

„Ehhez képest semmiség, hogy hivatalos írássá tették a rovásírást és saját himnuszt fogadtak el."

(Ha ezt gúnyosan írja, akkor ezzel csak a primitívségét bizonyítja. Ha nem, akkor sem ismeri kultúránk valódi alapjait, mert amíg a nyugati kultúrnépeknek semmiféle írása nem volt még, akkoriban a magyarság „elmaradott" ősei már régen rótták a betűket, államokat alapítottak, stb.)

„Juhász Oszkár közleményt adott ki, amiben hasonlókra biztatja az ország többi önkormányzatát is." (Végre megszületett egy valóban gyakorlati megoldás a történeti államaink sorozatával való jogfolytonosság visszaállítása ügyében! Gyöngyöspata nem ismeri el történeti alkotmányunk felfüggesztését, s a „hazug rendszer elkergetését" szeretné elérni, amit a Fidesz deklarált is.)

„A képviseleti demokrácia egyik legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy a hangyások is lehetőséget kapnak arra, hogy ha elegen megszavazzák, évekig szórakoztassanak minket" (Ezzel viszont egyet tudok érteni. Csak nekem azok a „hangyások" akik nem hajlandók utána nézni a magyar alkotmányosság nemzetmegtartó és modern rendszerének, s a bolsevik-globalista kifosztóink buta, de érdekükben álló szlogenjeit ismételgetik politikusként és civilként.)

„Hogy senki se higgye, hogy viccelek, íme a teljes, csonkítatlan felhívás Juhász Oszkár tollából":

Ma az Országházban a Szent Korona előtt kihirdettük Gyöngyöspata új Szervezeti és Működési Szabályzatát

Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában megjelöli, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette állami önrendelkezését. Gyöngyöspata képviselőtestülete országunk függetlensége megszűnésének 69. szomorú évfordulóján, mintegy gyógyírként egyhangú szavazással helyi jogszabályt fogadott el, amely nem ismeri el történeti alkotmányunk idegen megszállás miatt bekövetkezett felfüggesztését.

Ezért Gyöngyöspata képviselőtestülete 2013. március 19-én helyi szintű szabályozásként az Alaptörvény R. cikk (3) bekezdése, valamint az azzal összhangban lévő és értelmezendő Nemzeti Hitvallásban foglaltakra tekintettel érvényes rendeletet alkotott.

Gyöngyöspata választópolgárainak képviselőtestülete ennek megfelelően kimondta, hogy helyi szintű jogszabályait a nemzet egységét megtestesítő Szent Korona nevében alkotja meg, Magyarországot a Szent Korona országának tekinti, a Heves megyei település védőszentjének Boldogasszonyt, Magyarország Nagyasszonyát ismeri el, egyedülálló nemzeti kulturális kincsünket, a rovásírást védelemben részesíti, s az önkormányzat forgalomképtelen vagyonelemeit – különösen a termőföldet, vízkészletet, erdőket – a Szent Korona tulajdonjogának tekinti, amelyek Gyöngyöspata gazdasági függetlenségének biztosítékát jelentik.

Ahogy a székely zászlót Gyöngyöspata elsőként tűzte ki a budafoki önkormányzat felhívása után, most mi fordulunk egy hasonló felhívással minden önkormányzat felé. Szakmailag, az Alaptörvény és az új Önkormányzati Törvény adta lehetőségekkel élve kérünk minden helyhatóságot, hogy kövessék példánkat, és helyi jogszabályi szinten szerte az országban nyilvánítsák ki azt, hogy Magyarország a Szent Korona országa, s az Alaptörvény kinyilatkoztatása értelmében ők se ismerjék el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.

Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő

(Az utóbbi személy nem tagja a Jobbiknak, hanem jogász és az ügyvédekből álló Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetője)

Nagy köszönettel tartozom tehát mindenkinek, aki ebben a valóban példát mutató akcióban részvett, de azoknak is, akik ki akarják ezt gúnyolni, mert végre nyíltan kimutatják, hogy mennyire félnek a magyar közjogi múlt, azaz a történeti alkotmányosság vívmányaitól.

S zárásként, ígéretet teszek arra, hogy megírom ennek az állameszmének a rövid és érhető elemzését, mert Szily végtelen primitív rosszindulata értette meg velem azt, hogy mekkora itt a sötétség az ősi, nemzetvédő alkotmány ügyében.

S ha valaki nem érti a saját érdekeit is védő történet alkotmányosság elveit, akkor gúnyosan ismételgeti a saját kirablójának a mondatait. Ez már nem a 'proletariátus', hanem a 'monetariátus' – mindenben hazudó – diktatúrája!

Szeged, 2013-03-30                 Dr. v. Bene Gábor


Gyöngyöspata történelmet írt / Videtó

 

Hozzászólás  

#2 6721 Szeged Dugonics u 14dr Bene Gabor 2016-01-04 00:56
A cikket 2013-ban írtam, s ígértem benne a magyar állameszme rövid és tömör elemzését. Nos ez már 2014-ben megtörtént, s az Emelkedjünk magyarrá című Nemzetépítő zsebkönyvem a telefonszámomon megrendelhető! 70/360 3595
Honféltő szeretettel: Bene Gábor
#1 gyöngyöspataGyulabácsi 2015-05-10 11:02
Gyöngyöspata cigányfertőzött vidék.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló