20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 április 15, hétfő

Árpád! Ott leszek április 21-én!

Szerző: Bene Gábor

Gratulálok Kásler Árpádnak! - Pár éve már, hogy ismerjük egymást a Devizaadósok Szervezetének elnökével.

Ám Árpád más úton járt eddig, mint én. Ő nem a magyar alkotmányosságot akarta helyreállítani eddig, hanem –maga is bevallja az írás végén szereplő linkben–, az idegenből hozott jogrendben akarta a „bírósági” perek nyerésével a kifosztott és megalázott magyarságnak a védelmét biztosítani.

Azért gratulálok Árpádnak, mert az elmúlt években felkészült a magyar történeti alkotmányosságából, s most kiállt a joghelyreállító Nemzetgyűlés megtartásáért, mert maga is felismerte ennek alapvető szükségességét!

Azzal, hogy saját korábbi nézeteivel, hibás naivságával szembenézett, nemcsak gratulációmat, hanem a tiszteletemet és a mesterségesen kicsire zsugorított magyar nemzet bizalmát is megérdemli!

CSATLAKOZOM TEHÁT ÁRPÁD FELHÍVÁSÁHOZ, S ÁPRILIS 21-ÉN OTT LESZEK A HŐSÖK TERÉN!

Az egyik alkotmánybíró állítólag azt mondta, hogy az AB tagjainak mellén függő aranybulla pecsét mögött álló, írásban is rögzített szokásjog, ma már nincs hatályban, mert „ha másképp lenne, akkor az Aranybulla alapján is lehetne döntéseket hozni, mert az ma már éppúgy nincs hatályban, mint az 1949 évi XX. törvény.”

Nem tudom, hogy ki volt a nyilatkozó, mert ezt a Népszava nem írta.

Azt viszont tudom, hogy a politikai színház leleplezéséhez e mondat nagyon is hozzájárult. Mert ezek szerint anépés az abból érdemek alapján kiemelkedő nemzetszokásjogi rendje helyett, valami más van „hatályban”, valószínűleg a nyugatról jött pénzhatalmi szabályzat. (amit alkotmánynak csúfolnak)

Mivel politikusnak tartom magam –nem pártpolitikusnak, hanem nemzetpolitikusnak-, így az egyedül lehetséges megoldás oldaláról tudok csupán véleményt mondani, s azt tényekkel támasztom alá. A hatály és az érvényesség kérdését is így elemezetem az alábbi linken:

http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg&cikk=2#cikk

(Árpád sarjának „dicsérő” vádjaim ellenem címmel!)

Az elmúlt két évtizedben sajnos nem tudtuk visszaszerezni még az alkotmányjogi tanszékeket sem az egyetemeken.Ez valószínűleg már régen eldőlt Máltán az egykori Bush-Gorbacsov találkozón, hisz nem rendszert váltott az államvezetés, hanem kifosztási módszert.

„Jogállamban a pénz a fegyver” írta József Attila, s azt is tudta, hogy „fortélyos félelem igazgat”, mert a szuverén személyek közössége, azaz a magyar nemzet tagjai már nem szuverének, hanem nagyon is függők, főleg egzisztenciálisan.

Magyar Testvéreim!

Az elmúlt két évtizedben sajnos nem tudtuk visszaszerezni semmit, de most szerezzük vissza magát az alkotmányt, azaz őseink iránymutató akaratát az ősi szokásjogi rendünket. Mutasson most minden magyar ember alázatot, s álljon be a zászló alá amely a Szent Koronát adja nekünk vissza, amely a Szentkoronás államrend igazságos és nagyon is modern eszméjével száll szembe az eddigi monetáris diktatúrával!

Gyűljön össze minden olyan magyar – s itt sem etnikai, hanem értékrendi meghatározást alkalmazok –, aki nem fogadja el a fortélyos félelem igazgatását, s a jogállam pénzfegyverét sem!

Gyűljön össze mindenki, aki a magyar értékrendet magáévá teszi és nem hajlandó szolgaságban élni, s legyünk ott a jogfolytonosságot helyreállító Nemzetgyűlésen április 21-én!

Nem a népet hívom tehát, hanem a nemzet tagjait, a szuverén magyarokat!

Hogy miért nem a népet hívom, arra álljon itt Wass Albert egy írása, amelyet ma már egyszer elmondtam Csanádpalotán, de nem lehet elégszer ismételni, mert ez a nemzet és a nép elhatárolásának az alapja. Wass Albert úgy írta meg ezt, hogy mindenki megértse és el is tudja dönteni, hogy hová tartozik!

"Háromféle magyar
Háromféle ember van ebben az országban,.. háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.
Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.
Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted?
Ez a nagy tömeg. Ez a nép."

CSATLAKOZOM TEHÁT A FELHÍVÁSHOZ,

S ÁPRILIS 21-ÉN OTT LESZEK A HŐSÖK TERÉN!

GYERE EL TE IS!

Mert a magyar alkotmányosság szerint nem csak jog, hanem kötelesség is az alkotmánysértő hatalommal való szembefordulás, ez pedig nem jelenti azt, hogy csak néhányunknak kell menni, hanem mindnyájunknak!

Minden Fideszes és Jobbikos szavazónak is ott kell lennie!

A magyar nemzet minden tagjának ott kell lennie!

Kásler Árpi már másodszor üzente, hogy elfogyott a regimentje!

Szeged, 2013-04-13 Dr. v. Bene Gábor

Hozzászólás  

+2 #3 A rendezvényrölZoli 2013-04-19 08:18
idézek Árpád honlapjáról

Rendezvény ismertető
2013. április 17., szerda Kásler Árpád

Április 21-én a Hősök terén, 11 órai kezdéssel megnyitjuk a rendezvényt. Színes programokkal készülünk, remélhetőleg felejthetetlen élményt nyújtva az ott megjelenőknek kaslerarpad.hu/?p=3353#more-3353
#2 1173 Budapest, Csordás u. 30.Vargáné Mohácsi Ágn 2013-04-17 11:29
Kedves Kásler Árpád!

A múlt héten monda be a rádió a hírekben, hogy ápr.21-én minden demonstrációt, gyülekezést letiltottak, kivéve az ápr. 21-i holokauszt megemlékezést.
Most az a kérdés menjünk 21-én a Hősök terére - meg lesz tartva a mi demonstrációnk, vagy esetleg hiába megyünk ki? Ha még sem 21-én lesz akkor mikor?
Üdv: Ági
+1 #1 Dobrova ÉvaDobrova Éva 2013-04-15 08:54
Én is úgy gondolom,-és nem csak gondolom-hogy ezen a "megmérettetésen"ott a helyem,mint szivében IS MAGyarnak! Lehet eső,szél,rettenetes idő,semmi nem tántorít el,hogy ott legyek Barátaimmal,Ismerőseimmel EGYÜTT!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló