A népek önrendelkezésnek jogát az ENSZ 1514-es közgyűlési határozata szabályozza, amely 1960-ban született. A mai nemzetközi jog egyik legelismertebb elve az önrendelkezési jog, melyet a törvényes Ukrán államvezetést megpuccsoló és az un. Gladio egységeinek a gyilkos mesterlövészeit felhasználó, valamint a média hamisítás eszközével gátlástalanul visszaélő szélsőségesek – természetesen az EU támogatásával – lábbal tipornak, s nem szól ellene egy európai államvezetés sem. Mindez magáért beszél.

Az ukrajnai válság valójában, a Susan George által megjósolt belső polgárháború, amelyet szerinte minden országban előkészítenek, s amely a túlnépesedő földünk lakosságának a drasztikus csökkentését célozza. A halottak, sebesültek és menekülők száma ezért nő napról napra, s egyre erősebb a veszélye az említett fiktív regény – a Lugánói tanulmány – egyik legfőbb tételének a megdöntésére. Világháborút ugyanis az atomháború veszélye miatt nem akart még akkor a bankárkaszt és annak pénzpórázon tartott kiszolgáló személyzete sem. Legalábbis a regény születésekor. Mára azonban vagy gátlástalanabbak lettek a bankárkaszt tagjai, vagy megtalálták a saját megmentésük technikai módszerét atom-biztos bunkerekben, vagy akár speciális, földalatt felépített városrészekben. Ez a veszély tehát itt van a kapuk előtt, s Ukrajna szomszédai – közöttünk hazánk is – egyre rosszabb gazdasági és politikai helyzetbe kerülnek. Sőt az un. Oroszország elleni szankciók, újabb öngólokat jelent majd.

Így érthetetlen számomra az, hogy miért nem ismeri fel a magyar (?) kormány a helyzet tarthatatlanságát, s miért nem kezd egyrészt lobbizni, másrészt nyíltan is fellépni a jogok – alapvetően az önrendelkezés jogának – a betartása és nemzetközileg ellenőrzött népszavazás kiírása érdekében. Ennek több, komoly eredménye is lenne. Először is lehetőséget adna arra, hogy világossá tegyük a világ előtt, hogy nem gyáva, megalkuvó és nem Brüsszelből vezérelt kormányunk van, másodsorban arra, hogy a magyarságot ért legnagyobb traumát feltárjuk a nemzetközi közvélemény előtt.

Hiszen ha 1920-ban, nyúlszájú puccsistánknak a hadsereget lefegyverző manőverének sikere ellenére is meg lehetett volna győzni a világot arról, hogy a wilsoni pontok szerint kötelező a népszavazás az elcsatolni szándékozott területeken, akkor bizony egy centit sem tudtak volna elcsatolni hazánktól. Ugyanis akkor még elevenen élt a Kárpát-medencében élő emberekben – ruszinokban, rácokban, tótokban, oláhokban, stb. – az egyetlen bevált módon működő un. harmóniateremtő állameszme: a Szentkorona. Ha ma nem a bankárkaszti diktátumok, nem a pénzpóráz szájkosara vezérlik hazánk pártpolitikai vezető rétegét, akkor egyértelműen kiáll a Kelet-Ukrajnában oly annyira szükséges népszavazás mellett, hiszen ez egy ENSZ alapelv is! Sajnos azonban nincsenek illúzióim. A világot gazdaságilag és politikailag irányítani tudó bankárkaszt, nem tűri az ellentmondást, s azonnal reagálna is egy ilyen lépére. Csakhogy ezzel rögtön le is leplezné azt a kettősmércét, amit mi magyarok - legalább már egy évszázada - a bőrünkön érzünk. Ha a donyecki és a luhanszki lakosság az önálló állam kialakítását választaná, akkor ez ellen nem tehetne semmit a világ, de főleg az Ukrán állam nem. Bár, ahogy Kárpátalja 1992-es népszavazását elhallgatták, félretették, sajnos még ez sem biztos.

Az 1975-ös Helsinki Alapokmány szerint - amelyet egy véreskezű magyar diktátor is aláírt - az európai status quót nem lehet, nem szabad megváltoztatni. Ez a kádári kompromisszum azonban mélyen erkölcstelen volt, s ha a korszak erőviszonyai érhetővé is teszik az aláírását, de ettől még nem lett igazságos. Azóta azonban ez már nem betartható, s Németország egyesítése, Jugoszlávia, Csehszlovákia szétesése alaposan megtépázta elfogadhatóságát, s kiderült róla – amit mi magyarok régóta tudunk és érzünk –, hogy alapvetően igazságtalan. Így ha az önrendelkezés kérdésében Kelet-Ukrajna mellé állunk, akkor a határainkon kívülre szakított magyarjaink önrendelkezéséért is kiállunk! Legyen már vége a kettősmércének!

Szeged, 2014-08-20 BG