20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 április 09, hétfő

"Olvasd el és kritizáld"

Szerző: Bene Gásbor dr.

Nincs kétségem, hogy ezzel a médiatúlsúllyal a Fidesz nyer egy kicsivel! Azonban figyelni kellene a jövőben minden jó magyarnak arra, hogy a kritika sokszor tartalmaz igazságot is, így pl. én sem ellened, hanem érted haragszom!

Kedves Barátom!

Ezért olvasd el és kritizáld is meg az írásomat, ami már nem fogja befolyásolni a választásokat, mert nem jut el a szavazókhoz idő előtt!

Honféltő szeretettel ölellek: Gábor

HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG...

Gyakorlatilag ismét célt ért a monetáris diktatúra által eltervezett megosztási kísérlet a 2018-as választási kampányban. Egyre több gyűlölet halmozódik fel a magyar emberekben és egyre inkább belevadulunk az értelmetlen, önpusztító harcba. Ebben a helyzetben pedig, meg kell őrizni a józanságunkat.

Le kell szögeznem, hogy ma a Fidesz az egykori Jobbik programját és nyelvezetének jelentős részét használja. A 2006 őszi Kossuth téri szóhasználat is belekerült a kormányzat fegyvertárába, sőt azt is elismerem: egyre jobb külpolitikai stílust alakított ki. Ám azt is látni kell, hogy a belpolitikában nagyon sok a hiba. S a tényleges cselekvés helyett sokszor, csak ügyes kommunikációval él. Elég ha csak a banki devizahitel-csalások álmegoldásait, vagy a legalacsonyabb bérek és legmagasabb állami adóztatást említem, természetesen azzal, hogy közben a multik kedvezményei a közteherviselés elvével még köszönőviszonyban sincsenek! Ráadásul a nagyon felületes kampányában, csak és kizárólag a bankárkaszti Soros tervet, az „Európa színesítő" veszélyeket említi, amelyek már az EU-ba való belépéssel elkezdődtek, csak most vált teljesen ismertté a szuverenitásunk elvesztése.

Én nem voltam, de nem is lennék migránspárti! Különösen úgy, hogy a fiatal, katonakorú muszlim férfiak nem menekültek, hanem kifejezetten Európa iszlamizációját előkészítő „invázorok", akiket bíztatnak és pénzelnek a monetáris diktatúra ügynökei, vagyis ők a végrehajtói az ún. Kalergi tervnek. Soros-Schwartz, vagyis Gyuri bácsi tulajdonképpen ennek az ügynökhálózatnak csupán a leginkább látható lobbistája, aki egész életében a bennfentes információkból származó tőzsdei hasznát vonta ki az USA-ban az adózás alól, a civilszervezeteknek, alapítványoknak való juttatással. Nem vagyok az IRS szakértője, de olyan hatalmas pénzeket vont ki így az amerikai adóhivatal és az államok ellenőrzése, vagyis a közteherviselés alól, ami már ott is feltűnt néhány tisztességes embernek. Vagyis számomra teljesen érthető a hazai liberálisok állandósult sipítozása az ún. „sorosozás" miatt, s a Fidesz plakátkampánya szintén. Számomra Soros György nem filantróp, hanem a társadalommérnökösködő bankárkasztnak a strómanja, aki élemedett kora ellenére is megszeretné valósítani a „Praktisher Idealizmus" céljait.

A nagyobb nehézségem azonban a Fidesz és a Jobbik kibékíthetetlennek látszó viszonya kapcsán van. Ugyanis azt, hogy két magát következetesen „nemzetinek" nevező párt, miért nem tud a nemzeti közjó érdekében, s a legnagyobb alázattal együttműködni, nos ez számomra sokáig érthetetlen volt. S éppen a választási kampány mutatta meg azt is, hogy a gyűlölködés már egy olyan szintet ért el ami nem könnyen lesz feloldható, pedig a választási eredményt fel kell majd dolgoznia, minden hazai politikai erőnek. Részemről ez már akkor megtörtént, mikor vállaltam a NEEM pártnak, pontosabban a Nemzetegyesítő Mozgalomnak az ernyője alatti megmérettetést, vagyis a szentesi Magyarok Szövetsége felkérését arra, hogy induljak el a Csongrád megye 3-as választókerületében pártonkívüli jelöltként. Én már akkor is pontosan tudtam, hogy teljesen esélytelen vagyok arra, hogy egyéni jelöltként legyőzzem a hatalmas ismertséggel és választási költségvetéssel rendelkező többi jelöltet. Ráadásul olyan választókerületben vállaltam az indulást, ahol senki sem ismer, amely távol van a lakóhelyemtől. (Ezért most csak néhány szavazatra számítok, viszont a kampány során sikerült több ezer emberrel beszélgetnem, ami meggyőzött arról, hogy valószínűleg helyes úton indultunk el!)

Azonban azt is tudtam, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Le kell ugyanis leplezni a hazai mezőnyben induló pártok mindegyikét, hisz valamennyien „bizniszpártok" amiatt, hogy állami segítséggel és nem a saját tagjaik által befizetett összegekből kampányolnak. Ha ez nem történik meg, akkor a magyarság el fogja hinni, hogy az a természetes ami nyugatról begyűrűzött hozzánk! Vagyis az állami költségvetés megterhelésével, illetve az adósságcsapda növelésével képesek csak a pártok működni és kampányolni. Azonban megalakult hazánkban elsőként egy (NEM) párt, amely nem vesz fel semmiféle állami pénzt a választásokra, nem kezdi a közpénzt elpocsékolni, hanem kizárólag olyan személyeket indít képviselőjelöltként, akik szintén nem igényelnek közpénzt, mert helyben ismert és elismert személyiségek, s így nincs is szükségük felesleges reklámköltségekre.

Engem eleinte meglepett, hogy a hazai értelmiség miért nem képes felfogni e politikában szokatlan „trójai falónak" az óriási jelentőségét. Ám hála Papp Lajos professzor úrnak, rájöttem később, hogy nagyon nehéz kiszakadni a pártoskodás hagyományos értelmezéséből. Különösen úgy, ha felületesen ismerik a Nemzetegyesítő Mozgalom szándékait. Később az lepett meg, hogy az alulról szerveződő nemzeti kiscsoportok – amelyek többnyire a Magyarok Szövetségének régebben önállósult egységei – kiállítottak ugyan 41 főt, akik nemzeti elkötelezettségűek és így helyben ismertek és elismertek, ám mégsem sikerült nekik összegyűjteniük a választási induláshoz szükséges 500 jelölő személy aláírását.

Valójában tehát a magyar népesség körében régóta jelentkező „pártellenesség", nem igazolódott vissza, bár akivel csak beszéltem, szinte mindenkinek tele volt a feje a pártok marakodásával, egymásra való mutogatásával, gyűlölködésével. Néha szinte az volt az érzésem, hogy csupán azért kritizálják a pártokat, mert az valamiféle divat, s nem azért mert a valóságban becsapják a naiv választóikat a felelőtlen ígérgetéseikkel. A rengeteg „biznisz-párt" ellenében tehát nem is akarták észrevenni a Nemzetegyesítő Mozgalmat, az egyetlen valódi lehetőséget a tisztességes politizálásra, az önként felvállaltan visszahívható és pártfüggetlen jelöltek ernyőszervezetét. Legalább majd a választások után jó lenne kielemezni, hogy mi annak a „farkasvakságnak" az oka, amely eltakarta ezt a lehetőséget a nemzeti értelmiség szeme elől! S jó lenne nem tragédiaként, hanem előremutató tapasztalatként levonni a tanúságokat, valamint tökéletesen megérteni végre azt a néhány magyar népi bölcsességet, amelyeket ennek kapcsán feltétlen meg kell most említenem.

1: Segíts magadon, s az Isten is megsegít!

2: Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!

3: Három a magyar igazság!

Ugyanis valóban csak hárman mutathatunk egy másik mintát – egy nem biznisz jellegű politikusi mintát –, a magyarságnak. Név szerint Géringer Gyula gazdálkodó, Pethes Ferenc fogathajtó, s jómagam: Bene Gábor közjogász. Ha azonban a magyar értelmiség, valamint a nemzeti gondolkodású kisközösségek hajlandók lesznek véget vetni a saját „farkasvakságuknak", akkor talán a következő választásokon már más eredmény születhet. Ehhez azonban meg kell értenie minden jó magyarnak Széchenyi István mondatát: „A pártoskodás a nemzet megosztása"! Valamint el kell olvasnia Papp Lajos professzor úr írását az interneten: Volt egy álmom – címmel. Bizony a magyar igazság óhajtása népünknek régi álma. S higgyük el végre: a magyar ember nem tud élni igazságtalan rendszerben!

Szeged, 2018-04-08                                           Dr. Bene Gábor

Hozzászólás  

#3 belgium/Andennenagy lajos 2018-04-14 10:00
igaz, hogy mellé-beszéd ez, de megfontolandó, életbe(n/be) vágó is egyben :

ami a magyarságnál, nálunk hiányzik, az a mi el¨kötelezettségünk az igaz (IGAZ) iránt. Mindazokat, amikrol már Bene úr ír, azon csak ennek következményei ...

ez egy látlelet részemrol ... és mivel a magyarság olyan rossz állapotban van már ennek soha sem volt foganatja a fejekben ...

amikor én egyszer elmeséltem volt osztálytársaimnak azt, hogy ezen X személy a nevükben hazudott (mint élpolitikus, oket képviselo),
ott két reakció volt erre. A pártoskodó és az álltalánosító ("ez a cigány embere" és a "mind hazudik"). Na ezen álltalánosító a legsúlyosabb, mert az azt jelenti, hogy a magyarság nagy többsége aktív, vagy legalább is passzív hazudozó
(ezért a képviselete is az) ...

ezért volt pl-ul nyugaton egy nagy meglepetés, amikor Mo-on a hazudozásain lebukott miniszterelnöküket a posztján hagyták (ilyent, egyetlen EU-s ország nem tett volna meg -szerintem- ) ...

minden orvoslási kisérlet lehetetlen akkor, ha nem ismerjük a tényezoket, a pontos helyzetet. Ezt pedig csak az igaz-on keresztül lehet ...

egyszeruen mindenek elott egy olyan összeesküvés-lavinát kellene indítania a magyarságnak az igaz mellett. Egyedenként és egyre többen egy fogadalmat kellene tegyen kb.
így ; ez után soha többé nem hazudok és ilyent másoktól sem fogadok el ...
hatalmas eredménye lehetne ennek (apródonként)
...
szeretettel, Lajos
ps.; még egyszer, ezt nem kimondattan Bene úr értekezésére ...
#2 Magyar mozgalomOlvasó 2018-04-11 16:03
Kedves Gábor!

Írásodban sok igaz és jó meglátást említesz, de ...
Amit most írok, azt korábban is már megírtam Neked, amikor a választási együttműködésünkről beszéltünk, egyeztettünk.

1./ Olyan területen küzdj, ahol van esélyed. A parlamentben semmi esély sincs ezek ellen. Tehát a nemzeti érzelmek, érdekvédelem pártosítása jelenleg nem járható út. Hiába ülsz be a parlamentbe, legfeljebb hozzá fog szólni, de tenni nem tudsz. Márpedig most tenni kell! Nos, szerintem területet kell találni, hozzá pedig stratégiát és programot valamint résztvevőket kell szerezni. Az országjárásodon nagyszerű dolog, hogy sok emberrel találkoztál. Remélhetőleg tudod is, hogy ezek az emberek milyen területen akarnak és tudnának tenni is a mostani bajok ellen. Ez kulcsfontosságú a megszerzett kapcsolataid értékére nézve.

2./ A "hívó szó" ereje: A NEEM nekem nem tetszik, bár jó a mozaik kibontva, de alapvetően tagadó, ellenkező. Ez pedig feszültséget, vitát kelt. Olyan üzenetek kellenek, amelyekkel minden magyar embernek egyet kell értenie, ha tényleg magyar - függetlenül attól, hogy melyik pártra szavaz(ott).

3./ Krízis helyzet van - mi a legfontosabb, amit tennünk kell: Világos helyzetelemzés alapján a nemzet halálát okozó legfontosabb "mérgeket" fel kell tárni és azokra azonnal és hatékony gyógymódot kell találni. Ehhez információ, szakember és végrehajtó erő kell. Van?

4./ Nagyon helyesen az összefogást emeled ki és sürgeted. Akkor hadd kérdezzem meg: mi (volt) a bajod a MIÉP-pel? A mostani írásodban sem említed őket. Olvasom a MIÉP elnök írásait, hallgatom március 15-i beszédét és azt kérdezem: mi lehet, amivel Te nem értettél egyet?

Én sem fogok tétlenkedni, mert "Tűz van, babám!" E kis eszmefuttatásommal csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a sok jószándékú magyar embernek legyen végre egy eredményes "táncrendje" és el is tudja azt táncolni. Ehhez viszont tánctanárok kellenek. Erősek, határozottak, felkészültek. Ezen dolgozzunk, akár közösen is.
#1 Az invazív politikusCsorba Tibor 2018-04-10 07:22
Az invazív politikus

Orvvadász a politikus:
mézesmadzag a puskája,
rá hallgatni nem praktikus –
bolond szelet fúj a szája.

Varázsló volt a mestere:
nem azzal csal, amit nézel –
szava hazugsággal tele,
s tényleg meglop dupla kézzel.

Fűt-fát ígér gyümölcsössel,
s ő lesz benne majd a kertész:
kifoszt aztán minden ősszel –
hoppon maradsz, mint Láertész.

Négyévente szólít néven,
üveggyöngyöt szór elébed –
a vámon nyer, nem a réven:
adódból fizet ebédet.

Szaporodik, mint a gomba
választások előtt főleg,
önfényezése goromba,
bár többnyire sötét tőzeg…

Veszélyes faj! Magyarhonban
egyértelműen invazív –
legjobb ellenszere ottan
a józan ész, s a tiszta szív!

2018.04.03. Csorba Tibor

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló