20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 április 10, péntek

A Hercegprímás Vétója

Szerző: GEÖNZCEÖL GYULA

A Hercegprímás a Koronatanács tagja, és mivel annak tagjai 1945-ben külföldön tartózkodtak, a Hercegprímás az államfő. Bölcs őseink törvényei szerint, hogy Magyarország sose maradjon bölcs vezetés nélkül.

 A Hercegprímás Vétója

Mai állapotunk igazi gyökerei hiteles dokumentumok tükrében

GEÖNZCEÖL GYULA A Hungária Szabadságharcos Mozgalom és a Nagy Szittya Történelmi Világkongresszus, vezetőségi tagja.

Cleveland, Ohióban három nagy magyar katolikus templom van. A templomokat a katolikus, clevelandi püspök, a magyarság határozott tiltakozása ellenére be akarja zárni és a magyarok által emelt magyar templomokat el akarja az egyház a magyaroktól venni. A világiak hevesen tiltakoznak, a templomok magyar papjainak pedig az egyház a tiltakozásban való részt vételt "megtiltotta".

A magyar ellenesség tehát napjainkban nemcsak a közép- európai, benesi-gyurcsányi szovjet zónában folyik, tehetségtelen, önjelölt és hazaáruló "magyar" politikusok segítségével. Az árulók és júdások nélkül, akiket az idegenek közülünk szednek össze, ezt velünk, magyarokkal az idegenek, nem tehetnék.

2009. jan. 13.-án Clevelandben, a Szent Imre katolikus templom egyik kis könyvtárában akadtam Kovách Aladár, Archívum Hungaricum, A Mindszenty Per Árnyékában c., 16O oldalas kiadványára, amelyet a szerző Innsbruckban szerkesztett és adott ki, 1949-ben. Külföldre csempészett Dokumentumok, Pásztorlevelek, Rendőri utasítások, jegyzetek közreadásával. A kiadványban találhatók azok a dokumentumok is, amelyek rávilágítanak arra, hogy hogyan keletkeztek a jelenlegi és Mindszenty József Hercegprímás által idejében megvétózott, tehát ma jogtalanul létező, anyaországi halálrendszer igazi "közjogi" alapjai.

A Hercegprímás a Koronatanács tagja, és mivel annak tagjai 1945-ben külföldön tartózkodtak, a Hercegprímás az államfő. Bölcs őseink törvényei szerint, hogy Magyarország sose maradjon bölcs vezetés nélkül.

A Hercegprímás kezdeti üzeneteiben bírálta a pártoskodást, a társadalom atomizálását. Alapozást végez a tömegek védelmére, megtartására, és feszült figyelemmel kíséri a bolseviki terv hadmozdulatait a politikai életben.
Világosan látja, hogy ami végigszánt a magyar romokon, az nem forradalom.

A megtört Magyarországgal az orosz hatalom "forradalmat" játszat. A megbénított nép felett a népszuverenitás elvét lobogtatja, hogy ezalatt az ezeréves állam közjogi alapjait szétverhesse.
Az elv: Mindent szétverni, ami Magyarország kohéziós ereje lehet. A történelmi tudat megsemmisítése a legfőbb feladatok közé tartozik.

A HERCEGPRÍMÁS - a történelmi Magyarország utolsó pillére - SEMMIT SEM AD FEL az ezeréves TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉGBŐL és a Történelmi Alkotmányból. Egyedül is, MEGINGATHATATLANUL megtartja az ezeréves államgondolat tartóelemeit.

A hatalom valóságos kézbetartója a moszkvai csoport (Rákosi, Révai, Gerő a hídverő, Vas) mi mást is tűzne napirendre, 1945 végén, mint a protogyurcsányi, "köztársaság" bevezetését. November végén Tildy, akit Sztálin parancsára Vorosilov mindenható szovjet katonai helytartó ültet a kormány élére, több más, a szovjeteknek megfelelő személlyel együtt, még nem adja fel a királyság fenntartásának gondolatát. A Kisgazdapárt emigrációban élő vezetőjét, Eckhardt Tibort Sztálin parancsára nem engedik be az országba. Hatheti alattomos csend következik. 1945 szilveszterén a Hercegprímás a következő átiratot intézi Tildyhez:

Miniszterelnök Úr!

Hivatalosan ugyan nem kaptam erről eddig tájékoztatást, de mert a hír komoly helyen is erősen tartja magát, kénytelen vagyok rá kitérni és amennyiben való alapja lenne, a terv ellen súlyos okokból óvást emelnék.
Úgy értesülök, hogy a nemzetgyűlés a közel jövőben napirendre szándékozik tűzni az alkotmányreformokat, köztük a köztársaság behozatalát, az ezeréves magyar királyság megszüntetésének tervét. Ha ez a hír megfelel a valóságnak, ha nem is kaptam erről hivatalos tájékoztatást, a magyar prímások több, mint 900 éven át állandóan gyakorolt közjogi tisztéből folyóan óvást emelek eme tervek ellen.

Mindszenty József s.k.
hercegprímás, esztergomi érsek
1945. december hó 31-én

A Hercegprímás az átiratot a mellékelt levél kíséretében megküldi Varga Bélának

VARGA BÉLÁNAK, A NEMZETI FŐTANÁCS TAGJA

"Megküldöm csatoltan Nemzeti Főtanácsi Úrnak a Miniszterelnök Úrhoz a hír szerint tervezett alkotmányreformok kapcsán intézett átiratomat".

Bizalmas

Nagyságos és Mélyen Tisztelt Kanonok Úr, Nemzetgyűlési Képviselő Úr!

Nagyságod ismételten irányítást kért tőlem, minő álláspontot foglaljon el az időszerű kérdésekben. Elérkezettnek látom az időt, hogy a jelentős fordulónál tájékoztatást adjak. Nagyságod sohasem kötelezte el magát a köztársaságnak, ellenben a király őfelségétől fogadott el megbízatást. Ehhez képest Nagyságod csak a király oldalán állhat és pedig a dolog természete szerint nyílt kiállással, a másik gondolat időszerűségének hirdetésével és az ezt valló tábor határozott támogatásával.
Különben november 16-án ezt az álláspontot foglalta el előttem a Nagyságoddal nálam megjelent miniszterelnök úr is.

Az a gondolat, amely uralomra tör, szemben áll az ezeréves magyar alkotmánnyal, még tovább sorvasztja önállóságunkat.

M.J.

És a legrövidebb időn belül megy a válasz Varga Béla levelére:

"Nagyságos és Főtisztelendő Kanonok Úr, Képviselő Úr!

Január 2-i levelére a következőket jegyzem meg: Az államforma kérdésében komoly fellépés kellett volna. Ezt nem láttam sehol. Nemcsak kezdeményezést nem mutattak fel a leghivatottabbak, de még a világiak kezdeményezésének a támogatását sem látom. A közéletben az elvekért való komoly kiállás szükséges, nem a mentegetődzés. Eddig azt hallottam Nagyságodtól, hogy viszi a pártot. Most azt látom, hogy a párt magával ragadja a papságot is".

Pásztorlevél, Esztergom, 1945.október 18.-án:

"Az ember értékéről, a lelkiismereti szabadságról, az újabb terror jelentkezéséről. Ellenállni!...Az igazi demokrácia alappillére, hogy sértetlen természetjogi elveket ismer el, melyekhez soha semmiféle emberi hatalomnak erőszakkal nyúlnia nem szabad...Az igazi demokrácia a lelkiismereti szabadságot, a szülök jogait, a munkásnak szabad egyéniséggé kialakulását, a munka rabszolgaságának megtörését írja zászlajára...A földosztásnál pártpolitika érvényesült és katonáink is kimaradtak a földosztásból...

Mindenfelé azt látjuk tehát, hogy az alapvető jogokat vetik meg s a társadalom leghatalmasabb pilléreit, az erkölcsiséget és az igazságosságot semmibe veszik... A rendőrségünk pedig ugyanakkor papokat tart fogva szentbeszédeik miatt és védtelen polgárok internálására rendezkedik be... Titeket pedig, Kedves Híveink, felszólítunk, hogy fontoljátok meg szavainkat, s a választás alkalmával adjátok szavazatotokat arra a jelöltre, aki
az erkölcsi tisztaság, a jog, az igazság és a rend érdekében fog síkra szállani s képes lesz küzdeni e jelenlegi szomorú állapotok visszaélései ellen.

Ne rettenjetek meg a gonoszság fiainak fenyegetéseitől. Könnyebb egyszeri fenyegetést kiállani s elszenvedni, mint rálépni arra az útra, ahová meggondolatlan s lelkiismeretlen emberek csábítani akarják a magyarságot. Az erőszak és a zsarnokság annál nagyobb lesz, minél kevesebb ellenállásra talál...Ne feledjük a súlyos figyelmeztetéseket, ne feledjük és vonjuk le a következtetéseket. Magyar édesapa, magyar katolikus édesanya, aki felelősséget érez gyermekei lelki tisztasága, földi és örök boldogsága iránt, nem habozhat a választások előtt. Csak olyan jelöltre adhatja szavazatát, aki emberileg szólva kezességet nyújt, hogy ilyen világ, ilyen szellemiség, ilyen eltévelygések többé nem ismétlődnek a magyar földön. Ámen".

A Hercegprímás következetesen szembeszállt a felvidéki magyarsággal szembeni szovjet-csehszlovák, összehangolt, és Budapestről gyáván támogatott eljárásokkal szemben is. A határon túli magyarság elárulását a mai napig láthatjuk a hazai kormányzat ügynökei részéről.

A Magyar Püspöki Kar 1948 nov. 3.-án a "felbecsülhetetlen apostoli munkáért hálás köszönetét fejezte ki Őeminenciájának. Ugyanakkor annál nagyobb megütközéssel és szomorúsággal látja a katolikus hívek tömegeivel együtt azokat a méltatlan támadásokat, amelyek öt különösen a sajtóban, rádióban, gyűléseken rendszeresen érik. Amikor a Magyar Püspöki Kar a vallási és szabadságjogok nevében is felemeli szavát a támadások ellen, biztosítja Őeminenciáját bizalmáról, együttérzéséről az Egyház a Haza és a magyar népünk ügyéért folytatott munkájában teljes egységben összeforrva vele azonosítja magát".

A Magyar Hercegprímás Levele, amelyet letétben hagyott, letartóztatása pillanatában vált időszerűvé. Akkor írta ezt a levelet, amikor látta, hogy titkárát Dr. Zakar Andrást valami vegyszerrel kezelték a börtönben és amikor kiengedték, tánclépéseket lejtve járt és állandóan nevetett.

Ezt Dr. Zakar András nekem személyesen többször kihangsúlyozta. A Hercegprímás kézirata az utolsó üzenet volt a püspöki karnak. Ez a zseniális négy mondat üzenet a mai napig.

  • 1. Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben.
  • 2. Nem mondok le érseki tisztemről.
  • 3. Nincs vallani valóm és semmit sem írok alá.
  • 4. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye s azt eleve semmisnek nyilvánítom.

Az első pont nyilván arra a szovjet vádra vonatkozik, hogy a Hercegprímásnak a nyugati szövetségesekkel kapcsolata volt. Valóban, a nyugat öt tekintette a magyar államfőnek, mert Truman és Churchill tisztában voltak a Történelmi Magyar Alkotmánnyal. A szovjetek kiszorításának Közép-Európából és ezért a Hercegprímás támogatásának kérdése a nyugat szempontjából kulcskérdés volt. Mint szuverén államfőnek, a Hercegprímásnak joga volt bárkivel tárgyalni az ország függetlenségéről. Ebben a tekintetben pontosan annyi joga volt, mint bármelyik megkoronázott magyart királynak.

A második pontban pontosan megvédi az első pontban foglalt tényeket, illetve a Magyar Történelmi Alkotmányból következő államfőként Magyarországon betöltött helyét. A Hercegprímási tisztségtől pedig a pápa sem foszthatta meg. Mint szuverén államfőnek, neki semmi tárgyalnia valója a szovjet belügyesekkel és az AVH-val nem volt, ez áll a harmadik pontban.

A mai hazai rendszer azzal foglalkozik, hogy még a föld kincseit is idegeneknek adja és pl. a magyar föld kincseit, pl. földgázt az ö szélhámosságaik miatt, egyelőre, idegenektől kell méreg drágán megvenni.
Magyarok százai fagynak meg, milliók nyomorognak. Mindent megadóztatnak, ami repül, úszik és jár, Caligula a véres kezű császár nyomán haladva. Idegeneké lett a sok haszonnal termelő magyar gyár. A Rákosi utód hazai gyűlöletrezsim a határon túli magyarok megtagadására biztatott idegen cégektől kapott párt, illetve állami, adójövedelmekből, pénzekből. A sérelmeket fölsorolni is képtelenség. Azért történik mindez, mert nem vagyunk következetesek. Nem a tudatlanság, kishitűség, az árulók útját kell járni. Igen, azt tanítják, hogy ezt kell csinálni. De ezek az Ö iskoláik, az Ö újságjaik, az Ö médiájuk! A Rákosi utód literálbolsevikoké.

És mégis, van kiút. A Hercegprímás megmutatta az utat, amikor minden erőszakkal szemben hajthatatlan maradt.

"Szent István népe vagytok. Az Ö nemzetnevelő tanításán a magyar nemzedéksorok magyar folytatását szaporítsátok"

Budapest, 1948. szept. 1.

Aláírás: Mindszenty József s.k. bíboros hercegprímás, esztergomi érsek.

A Hercegprímás a magyar nemzet ősi alkotmánya értelmében a neki adott jogon, idejében megvétózta a gyűlöletrezsimet. Vétózzuk meg mi is. Minden Nap a Napnak minden Órájában! Mi magyarok a magyar föld őslakói, bennszülöttei. Ez a magyar feltámadás kezdete!
Geönczeöl Gyula
Cleveland, Felvidék,
2OO9. január 17.

Hozzászólás  

+1 #2 leszerelt 2012-02-20 01:29
Senkinek a hiedelmébe sem akarok belegázolni, de ha ez a téma már idetalált, nézzük csak meg ezt a "hercegprímást"...

Senkit se tévesszen meg Pehm József (1941-től kezdve Mindszenty József) álhazafiassága. Tudatosan vagy tudatlanul, ez az idegen származású zsidókrisztián pap sohasem a magyarságért állt ki, hanem a nyugati zsidók magyarországi, ezer éven át szipolyozott "gazdatestének" elvesztését próbálta megakadályozni. Egész élete és támogatási háttere azt bizonyítja, hogy a Magyarországon - és magyar népen - élősködő bolsevikok ellen harcolt, de nem a magyarságért, hanem nyugati zsidó gazdái "tulajdonáért". Úgy a negyvenes években, mint 56-ban, vagy az amerikai nagykövetségen, a Vatikánt irányító nyugateurópai vagy amerikai bankárdinasztiák parancsait teljesítette. Minden nyilatkozata, föllépése oda vezet vissza: Pl. 56-ban, amikor a magyarok kiszabadították, és amikor a Nemzetnek lelki vezérre volt legnagyobb szüksége, a Vatikán magyarországi helytartója válaszul azt követelte, hogy adják vissza a római katolikus egyház tulajdonait.

Amit a jóhiszemű zsidókrisztián magyarság Pehm "hazafias" föllépéseinek tekintett - és, sajnos, ma is tekint -, az ténylegesen két zsidó rabszolgatartó közti verseny játékai voltak a magyar verejtékért és vérért. Ezt a versenyt akkor a bolsevik zsidók nyerték meg, akik saját zsidókrisztián papjaikat (békepapok) ültették be a magyar katolikus püspöki kar páholyaiba - és küldték világszerte. Pehm ezekkel viaskodott. A magyar gazdatest elvesztésért a nyugati zsidó meg is büntette Pehm-t: 1973-ban a római katolikus pápa megfosztotta egykori magyarországi helytartóját egyházi rangjától, címeitől.

Nem szándékom elítélni Pehm Józsefet - Isten nyugtassa. De, magasztalását sem hagyhatom szó nélkül. Trombitálják azt gazdái Bruxellesben... ha akarják.

Ugyanakkor, nem helyeslem az általános támadásokat egyházközségeink vagy lelkészeink ellen. Magyarjaink - akár lelkész, akár laikus - júdaizmustalanításra szorulnak, épp úgy, mint ahogy a leprások fertőtlenítésre. (lásd: pl. magyarmegmaradasert.hu/szerzok/oszkatona/item/1813)
-1 #1 Rekabea 2012-02-19 19:56
Nyugodtan be lehet zárni nemcsak Clevelandban, mindenhol a világon judeo-keresztény egyházak templomait.
Csak jót tenne az emberiségnek, ezen hazug egyházak
fölszámolása, de nekünk magyaroknak maga volna az újjászületés !!
Bölcs öseink törvényeit kell követnünk, de ilyenek csak Árpád Apánk elött voltak nekünk !!!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló