20241226
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 február 17, vasárnap

Az ékírástól a rovásírásig - 2. kötet

Szerző: Fehérné, Walter Anna

VIII. Rész: Tollalírt rovásemlékek

TOLLALÍROTT ROVÁSÉMLÉKFK

Idők folytán az íráströgzítő alkalmatosságok sorra megváltoztak. A változást igényelte a beírt felületek cserélése a puha agyagtól a kemény kőig vagy a rovásbottól a papírig. Így lett a véső és rovóbicsak utódja a hasítotthegyű madártoll.

Gyérszámu írásosemlékeink sorában szerepelnek olyan leletek, melyeket az eredeti kővésetről, vagy a rovásbotról másoltak le és így jelentőségük számottévő, hisz a megsemmisült, elpusztult őspéldány időbelileg korábbi írástudásról tanúskodik. Ilyen a legnagyobb, leghosszabbszövegű írásemlékünk a híres MARSIGLI-féle másolat az eredeti, középkori rovásbotról kalendárium-szövegével és a konstantinápolyi szeráj-istáliónak a márványfalába vésett, KEDEI SZÉKELY TAMÁS nevéhez fűződő panaszirat. Mindkettőt szerencsésszemű régiséggyűjtők örökítették meg tollal s így a székelyföldi rovásnaptár és az istanbuli istállófelirat, bár elpusztultak, szövegük, betűsoruk reánk maradtak. Ugyancsak ilyen "átmentett" rovásemlék a BOD PÉTER-féle templomi feliratnak a másolata is. Az eredetit már rég befalazták és ha figyelmes régiséggyűjtők nem másolták volna le ezt is, egy rovásemlékkel még szegényebbek lennénk.

Érdemes szóvátenni a magyar íráskutatók, rovásemlék gyűjtők tevékenységét és azt a jellegzetes tudós adottságot, amellyel a magyar kutatók, sokszor csak alkalmilag előttük felbukkanó régészeti adatokat, főleg felírásokat számontartják és több esetben le is jegyzik. Etekintetben TARDY LAJOS "Régi magyar követjárások Keleten" c. munkája nyújt sűrített adatokat, elhanyagolt részleteket a konstantinápolyi istálló-felirat körülményeiről. Egész Európa még ma is úgy tudja, hogy a SZULIMÁN török szultán és FERDINÁND bécsi császár közt állandóan folyó diplomáciai tárgyalások megbízottjai közül - a magyarok mellőzésével - a belga BUSBECQ és a cipszerek közt élő DERNSCHWAM játszották az oroszlánszerepet és egyben nevükhöz kapcsolja a római műveltség egyik nagyjelentőségű, a mai Ankara mellett talált feliratának, AUGUSTUS császár "végrendeletének" megörökítését. A követség igazi feje VERANCSICS ANTAL egri püspök és titkárja a humanista műveltségű, udvarhelyszéki születésű BELSEY JÁNOS is, aki nagyon sok epigráfiai, írástörténeti leletet örökített meg másutt is. Meg kell jegyeznünk, hogy Európa tudománya nagyon mostohán bánt el nemcsak magával a követség fejével VERANCSICCSAL, hanem méginkább BELSEYVEL. Erre vonatkozólag idézem TARDY munkáját:

"A művelődéstörténetbe, elsősorban az epigráfia történetébe egyedül BUSBECQ neve kerül be, mint az ancyrai (ankarai) lelet felfedezője. Semmi okunk nincs arra, hogy ne őt tartsuk az egyik felfedezőnek, de arra sincs ok, hogy megfeledkezzünk VERANCSICSRÓL és a kőtáblát megfejtő, lemásoló, elveszett emlékezetű magyarokról..." (Idézett mű, Budapest 1971. 130-131. old.)

Az ankarai epigráfiai lelet megtalálása megismétlődik pár hónappal később a szultán-városban, Konstantinápolyban is. Itt találták meg a rovásírástörténet egyik legdöntőbb emlékét a szultántól a rendelkezésükre bocsátott szálláshelynek, az azóta leégett "Elcsi Hán" is[t]állójának a falán. Azelőtt negyven évvel egy hasonló követségjárásban ott tartózkodó írástudó, az ugyancsak udvarhelyszéki származású KEDEI SZÉKELY TAMÁS. A szöveg mélységesen emberi szorongást fejez ki - írja TARDY - olyan betűkkel, amelyeket hozzáértő földieken, honfitársakon kívül senki más nem tudott magának kibetűzni. (I. m. 195 old.) Azzal a nagyfokú valószínűséggel, hogy BELSEY fedezte fel és másolta le a betűsorokat, az írástörténeti kutatók nem sokat törődtek, ők azt a nevet emlegetik örökké, aki az egész esetről naplót vezetett és akinek az írása egyedül maradt reánk, míg a magyaroké elpusztult.

Íme bemutatunk egyet a "tollalírott rovásemlékek" közül. A MARSIGLI-féle székelynaptárral külön fejezetben foglalkozunk. Viszont szót kell ejtenünk a többi jeles rovásemlékről még abban az esetben is, ha nem valami régebbi rovásról másolták le őket. Ilyen a híres "nikolsburgi" emlék a maga nagyszerű rovás-ábécéjével és magyarázatával, valamint TELEGDI kis rovásírásos tanulmánya, amelyet teljes egészében közlök az alábbiakban. Az un. "tudós-rovásírás" értéke bár nem olyan perdöntő, mégha ma már "régiség" számba megy mindegyikük, azonban arra mutat, hogy a 17. század folyamán humanista műveltségű, sokszor külföldetjárt tudósaink régi hagyományként mint "szkíta" írásról emlékeznek meg, akkor, amikor még a középkori krónikáink az ismeretlenség homályában lapultak... Ez azt mutatja, hogy a magyar népies és tudós közvélemény egyetértően vallotta a rovásírás ősiségét és kapcsolta a magyarság eredettudatát a szkítákkal. Vannak tollalírott rovásemlékeink, amelyeket egy későbbi tudós generáció vett a hovatovább feledésbemenő írástudás felfrissítésére. A nép egyszerű fiai azonban - mint láttuk - nemzedékről nemzedékre, töretlen vonalban őrizte és vitte tovább ősi kultúrörökségét és még ma is találkozunk korosabb honfitársi vonalon olyanokkal, akik egy-egy számadójuhász, vagy barkácsoló ezermester kezeügyében még látták működni a rovásolóbicsakot. Ez a szó "bicsak" - jellegzetesen - az ó-török nyelven faragószerszámot (bicskát!) és egyben betűt is jelent!

A KONSTANTINÁPOLYI ROVÁSEMLÉK ÉS SZERZŐJE

Az istanbuli "Elcsi-Hán" - Követek Szállása istállójának egyik márványkövére vésett rovásemlék a maga jellegzetesen tömör, "kevés "betűvel sokatmondó" szerkesztésével, három sorban egy egész és az akkori időkben világraszóló eseményt örökített meg, szereplőivel, és magának a szerzőnek nevével együtt. De álljon itt maga a feloldatlan szöveg tájékozódás végett, amíg végső kibetűzésével foglalkozunk:

ezer öcáz tizenöt esztendőben írtáq eszt; László király öt követét várattáq itt: Bilaji Barlabás kettő esztendejik it vak; nem tőn császár...; Keteji Székel Tamás írtán eszt; Szelimbök császár itt té ben száz lóval

fa_er_2-125

fa_er_2-126

A szövegben jelzett LÁSZLÓ király, azonos II, ULÁSZLÓVAL, aki a nagyhatalommávált Ozmán Birodalommal többízben fegyverszüneti tárgyalásokat folytatott. A jelzett követség öt tagjából ismerjük PAKSY MIHÁLY, HORVÁTH MÁTÉ és PETÁCI FÉLIX nevei mellett a szövegben is szereplő királyi megbízottat, BÉLAY BARNABÁST. Jelzi továbbá a szöveg a "kettő esztendejik" tartó vesztegelést, amellyel a szultán a követséget visszatartotta. Ez az idő - mint később látni fogjuk - megnégyszereződött. Ezek után a szerző neve következik: "KETEJI SZÉKEL TAMÁS írtán eszt.."

A felirat történeti háttere rövidre fogva a következő: A BÉLAY-féle követséghivatása az volt, hogy SZOLIMÁN szultánnál a már lejárt első és hét évre terjedő fegyver, szünetet mindenáron meghosszabbítsa. SZULEJMÁN szívesen fogadta a magyar király embereit és mint fortélyos, ravasz diplomata azonnal felmérte a fényes kíséret jelentőségét. Ez a kíséret ugyanis nyolcvan válogatott, színpompás díszbeöltözött, viháncoló lovakon érkezett huszárból állott. Oly nagy hatásuk volt, hogy a szultán legszívesebben örökre ott tartotta volna őket. SZULEJMÁNNAK ezekben az években minden erejét össze kellett szednie, hogy IZMAIL perzsa sahhal szembe tudjon szállni és az Ozmán Birodalom keleti határait biztosítani tudja. Míg tervei kialakultak, egyre váratta a követséget és tétlenségre kényszerítette a, délceg huszárokat.

fa_er_2-127

Így múlt el a megérkezéstől, 1513-tól fogva két kerek esztendő, mikorára már bizonyára nagyon unták a kényszervendégséget, "baráti fogságot", amikor 1515-ben a magát megnevező KETEJI SZÉKELY TAMÁS az istállófalára rótta a késői kornak szánt izenetét, megírta az istanbuli rovásemléket.

KETEJI SZÉKELY TAMÁS felől sok vita folyt. SZÁDECZKY LAJOS helytörténeti kutatásai szerint nem KETEJI, hanem KEDEI származású volt, az Enlaka melletti kis székely községből Kede faluból Udvarhelyszékből. Ma már mindenki elfogadja ezt a nevet. Székely származását már neve is bizonyítja és SEBESTYÉN GYULA szerint a felirat helye és körülményei arra mutatnak, hogy rejtett írásnak szánta, tartva esetleges megtorlástól a törökök részéről.

A követség további sorsáról még csak röviden annyit, hogy a szultán BÉLAY BARNABÁST mindenüvé magával vitte hadjárataiban. Voltak így Kairó ostrománál és az ázsiai katonai manővereknél is. Az volt a trükk, hogy rengeteg magyar és bosnyák hadifoglyot - egyesek szerint mintegy hatezer főről volt szó - magyar huszár mundérba öltöztette, magyar zászlók alatt vezette a perzsa és egyiptomi uralkodók ellen, azt a látszatot keltve, hogy Magyarország az ő oldán áll.

KEDEI SZÉKELY TAMÁS sorsáról és személyéről - sajnos - nem sokat tudott kíderiteni a szorgos kutatás, de ősi írásunk megörökítése halhatatlanná teszi őt.

*

A ROVÁSFELIRAT FELFEDEZÉSE

Bár a tollalírott rovásemlékekről szóló bevezetősoraimban némileg értintettem ennek a nagyfontosságú emléknek a felfedezési körülményeit, részletesebben is szót érdemel, hogy megörökítésének történetét taglaljam. Maga az a tény, hogy ez a rovásemlék kapcsolta véglegesen a belsőázsiai törökrovásírásrendszerhez az addig oly sokszerű kísérletezéssel, erőltetett hasonlítgatásokkal föníciai és egyéb ábécék rokonságába sorolt székely-magyar rovásírást, megérdemli, hogy a közreműködő személyekről megemlékezzünk.

Mint már említettük, VERANCSICS ANTAL egri püspök és ZAY FERENC, a dunai magyar hajóhad parancsnoka, korábban neves végvári kapitány 1553 július 3-án, alig egy évvel FRÁTER GYÖRGY meggyilkolása után I. FERDINÁND megbízásából Istanbulba indultak, hogy a szultánnal fegyverszüneti szerződést kössenek. A fényes követségi kíséret hatvankét személyből állott és a már említett DERNSCHWAM felvidéki cipszer származású tanácsos, meg a belga születéső [születésű] BUSBECQ kivételével színtiszta magyarokból verbuválódott. A követségi napló sorra említi VERANCSICS és ZAY mellett DŐRY MIHÁLY, TÓDOR, NAGY IMRE, KUN BENEDEK, SZABÓ LÁSZLÓ naszádosvajdák, GODOCSY GÁBOR, OLÁH GYÖRGY, BALLAGI LUKÁCS, GÁSPÁR FARKAS, SIMAI GYÖRGY huszárok, VAJKAI TAMÁS, ORBÁN, LIPPAI DEMETER, MOLNÁR MÁTYÁS, TÓTH MÁRTON, OLÁH IVÁN és TOLNAI MÁTYÁS kocsisok, MIKLÓS káplán és a kísérő pap, GÁSPÁR valamint VELKY BALÁZS és BELSEY JÁNOS "diákok", LOVAS SIMON és MIKLÓS szakácsok, LUKÁCS szabó, ANDRÁS borbély s egy másik ANDRÁS komornyik neveit.

Tehát egész "udvartartás" érkezett a szultán-városba, hogy a magyarság drámai éveiben a törökveszedelmet elhárítsa. Fogadtatásuk nagyjából kellemes volt, bár megtörtént egy alkalommal, hogy a felbőszült szultán házífogságra ítélte őket. Szálláshelyük a mai Top Kapi Szerály területén, a régi "Ercsi-Hán"-ban, azaz a "Követek-házában" volt. Éveket töltöttek itt és ha másként nem, unalomból minden részletet megfigyeltek lakosztályukban. Így egészen magátólértetődő, hogy VERANCSICS tízenkét kötetnyi naplót vezetett a történtekről és megfigyeléseiről, amelyekben a régészeti leletek is sűrűn szerepelnek. ZAY FERENC is rászánta magát, hogy hivatáshozillő módon a magyar hadtörténet egy tragikus eseményének, Nándorfehérvár elvesztésének oknyomozó történetét megírja.

Szükségesnek láttam eme részleteket megemlíteni, mert sajnálatos módon magyar részről a "hivatalos" tudományos körök részéről SEBESTYÉN leírásában a leletkörülmények apró mozzanatai teljes egészében DERNSCHWAM nevéhez fűződnek s a magyar követségi tagok, főleg a székelyek egyáltalán nincsenek megemlítve. Ez részben érthető is, hiszen ő teljesen BABINGER FERENC würzburgi írástörténész hatása alatt állva annak minden tájékozatlanságát és részben elfogultságát szükségszerűen átvette. Így történt aztán, hogy a DERNSCHWAM-féle naplóban szereplő adatokból is csak azokat a részleteket vette figyelembe, amelyeket BABINGER felsorolt és nem mélyedt el az eredeti útinaplóban, amely egyébként maga is megemlíti, hogy BELSIUS "schreiber", máskor "dijack", azaz "diák" rajzolgatta le neki utazásuk közben az írástörténeti emlékeket, többek közt a híres AUGUSTUS-féle "végrendelet" márványtáblába vésett szővegét. SEBESTYÉN nagyszabású munkájában BELSIUS-ról, magyarul BELSEY JÁNOS diákról mégcsak említés sem esik, pedig nagyszerű szerepléséért visszatértük után FERDINÁND nemességet adományozott neki "Eperjesi" előnévvel. A kiváltságlevél részletesen kiemeli, hogy régészeti és nyelvészeti tudományáért az ország szolgálatában tette magát érdemessé a kitüntetésre. TARDY szerint: "BELSEY JÁNOS egyike volt az elsőknek - vagy talán éppen az első -, aki diplomáciai szolgálatokért és tudományos, - közelebbről régészeti - érdemekért nemességet kapott." (I. m. 132)

fa_er_2-129

Belsey János cimereslevele a
budapesti Országos Levéltárban

Bár SEBESTYÉN azzal, hogy a rovásszöveg feoldásánál bizonyos ellenvetéseket tett BABINGER véleményével szemben, ennek érzékenysége miatt éles ellentétbe került a BELSEY-DERNSCHWAM-féle másolatok felfedezőjével, mégis tulon-tulbecsülte az érdemeit és mintegy kizárólagosságot biztosított neki. BELSEY és a többi magyar követségi személy, mint láttuk, teljesen mellőzve vannak a konstantinápolyi felirat megtalálásánál.

A kutatás azóta kiderítette, hogy BELSEY JÁNOS éppúgy udvarhelyszéki származású volt, mint magának a rovásfeliratnak a szerzője, KEDEI SZEKELY TAMÁS. Így több okunk van feltételezni, hogy a feliratot nem a Fuggerek és a velük rokonságban álló Thurzók megbízottja találta meg, bár ennek az útinaplójában van megörökítve. Erre a feltevésre késztethet bennünket az a körülmény is, hogy a rovássorok olyan helyen voltak bevésve - mintegy rejtekben -, ahol csak alantasabbrangú személyeknek tűnhetett fel. A helyet - szerencsére - pontosan leírja az útinaplómásolatok ismertető részlete. Másolat ugyanis több is akad. A prágai másolatot HANKA fedezte fel és az ő nyomán a híres RANKE LIPÓT történész közölt tőle ismertetést. Az augsburgi példányt, amely a Fugger-család könyvtárából került elő és magyarul WENZEL GUSZTÁV "A Fuggerek jelentősége Magyarország történetében" (Budapest, 1882) értékelte ki. Hamarosan hírement, hogy a wolfenbütteli nagyhercegi könyvtárnak szintén van egy másolata. Mindegyik másolat végén ottszerepel a konstantinápolyi rovásmásolat a megfelelő helyszíni leírással az Elcsi-Hánban. Ezek a helyszínleírások a következő szöveggel szerepelnek latinból magyarra fordítva: "Konstantinápolyban, egy szerályban, mely alapítójáról ALI basáról van elnevezve és ahol a királyi követ urak hosszabb ideig elszállásolva voltak, az istálló külső részén, a fal alján alig a föld felett, egy hosszúkás fehér követ találtunk, amelybe a következő három sor írás volt olvashatóan bevésbe, [bevésve] senki által nem értett betűkkel..."

Az említett fehér kő tehát az istálló falába volt beépítve közel a földszintjéhez. S visszatérve megkezdett bizonyításomra, hogy a felirat felfedezése inkább a követség alantasabb beosztású személyzetéhez fűződik, semmint a rangjukra oly féltékenyen vigyázó vezetőkhöz, azt kell mondanunk, hogy a kísérőszemélyzet sorában feltűnően sok a lovász, huszár és kocsis. Ezek mindennapos elfoglaltságuknál fogva sokkal közelebb forogtak a felírást viselő fehér kőhöz. Kapcsolataik a "diákokhoz", akik sorában BELSEY JÁNOS is szerepelt, kézenfekvőbb, mint magukhoz a "királyi követ urakhoz". Észrevételeiket sokkal közvetlenebbül közölhették a "minden régi írást" feljegyző "diákkal", mint a nagyurakkal. Így BELSEY személye a legeslők [legelsők] között szerepelhetett a felirat megfigyelői közt.

Erről az ésszerű feltételezésről SEBESTYÉNNEK ellentétes véleménye van, amelyet egészében idézek: "Arra az állításra vonatkozólag, hogy a felirat jól olvasható betűit senki sem értette meg, fölemlítjük, hogy a követség magyar főpapja, VERANCSICS ANTAL, egyike volt azoknak a tudós emlékíróknak, akik bennünket a székelyföldi rovásírás használatáról elég körülményesen tájékoztattak. Midőn sorait ismert ettük, már kifejezésre juttattuk azt a sejtelmünket, hogy VERANCSICS aligha volt tisztában a rovásírás mibenlétével... Mert a helyszínen ha felismerte volna a felirat magyar tartalmát, a DERNSCHWAM - nap[l]óban okvetlenül nyoma maradt volna..."

fa_er_2-131

fa_er_2-134

Szerintem ez a vélemény nagyon is ingatag érvelés, hiszen tudjuk, hogy maga az egri érsek, bár eléggé ismerte a székelység szokásait, jómaga szlavóniai családból származva nem mélyedhetett el ilyen részletekben. De ettől eltekintve, ma már tudjuk róla, hogy az ő útinaplójának és jegyzeteinek csak töredéke maradt reánk és éppen azon részek mentek veszendőbe, ahol a konstantinápolyi követség eseményeit örökítette meg. ZAY FERENC pedig komáromi lévén, valószínűleg valóban járatlan volt a feliratok kibetűzésében. Így annak ellenére, hogy DERNSCHWAM magának tulajdonítja a felfedezés dicsőségét és naplójában így is örökíti meg, BELSEY JÁNOST mindenesetre igyekezett elmellőzni a felirat lejegyzésének eseményéről.

Szerintem a legerősebb érv DERNSCHWAM kizárólagos felfedezésével szemben az a körülmény, hogy az összes reánkmaradt másolatok gót rúnáknak tartották a székely rovásfeliratot, hisz minden másolat végén, a háromsoros magyar szöveg után a következő feljegyzés szerepel: "Tale alphabetum reperitur in Cronica Gotorum OLAHI MAGNI", azaz magyarul: "Ilyen ábécé van OLAHUS MAGNUS gót krónikájában." Ez az idézett mű, amely 1555-ben Rómában jelent meg, valóban közli a gót-északgermán runasor betűit. Az a körülmény, hogy DERNSCHWAM annyira kiemeli a "gót" jellegét a székely ábécének, mutatja ama törekvését, hogy a felirat szövegét igyekezett megoldani, de magyarul nem tudván "kisajátította" a sokban hasonló rovásjeleket a rúnák javára. Feltételezhetőleg vitatárgya is lehetett közte és a követség magyar tagjai közt a felirat betűinek eredete és a germán felsőbbségi érzés jegyében a Fugger-megbizottat arra késztette, hogy a saját véleményét tartsa helyesnek. Így került bele - a magyarok mellőzésével - a kultúrtörténetbe DERNSCHWAM "felfedezése". Ismerünk hasonló eseteket magában az írástörténetben is. Ilyennek számít ZALÁNKEMÉNYI KOKAS ISTVÁN leírása, amely 1582 táján, mint II. RUDOLF követe Perzsiában a babiloni romokon talált feliratok másolata készült. Sajnos küldetése közben meghalt és jegyzeteit titkára HENNING CROSSEN adta nyilvánosságra "Iter Persicum" címen 1610-ben, ahol a magyar tudós szorgos munkája épp csak meg van említve. Még mostohábban bánt el a tudományosvilág az ugyancsak magyar BARTHA JÁNOSSAL, aki 1891-ben a híres W. BLECK-F. LEHMANN exepedició [expedició] mérnökeként az örményországi Menuas-csatorna rovásírásos feliratait másolta le, miután a két német tudós a felfedezések "jogán" összevesztek, BLECK sértődötten visszatért Berlinbe, LEHMANN pedig betegen és tehetetlenül feküdt egy kórházban. Az expedíció tudományos beszámolójában BARTHA neve nem is szerepel...

Összegezve a konstantinápolyi felirat valódi megtalálójának személyéről való eszmefuttatásaimat, vallom TARDY megállapítását:"A kérdés tudományos szempontból lezárt, ugyanakkor azonban nem kaptunk választ arra, hogy vajon a szintén udvarhelyszéki származású BELSIUS azaz BELSEY JÁNOS felismerte-e az írásjelekben a magyar rovásírást, vagy sem, illetve hogy ő hívta-e fel DERNSCHWAM és VERANCSICS figyelmét a leletre. BELSEY életének és hagyatékának felkutatása után lehet majd minderre választ adni." (I. m. 286. jegyzet.)

VERANCSICS jártasságát a rovásírás technikájában mindenesetre szemelőtt kell tartanunk a konstantinápolyi felirattal kapcsolatban is. Ma még a részben elkallódott tanulmányai alapján nehéz megállapítani, hogy ezt a jártasságot pécsi püspök korában szerezte-e, amikor Erdély és a Székelyföld egyházmegyéje is az ő hatáskörébe tartozott, vagy talán később. Mindenesetre a reánkmaradt írásai egyikében, általánosságban a székely-magyar rovásírásról a következőkben nyilatkozik: "Betűk gyanánt bizonyos jegyeket metszenek kockamódjára négyszögletűvé faragott botokra s a sort, mint a zsidók, egyiptomiak és törökök, jobbról balra viszik és egy, legfeljebb két ilyen sor, némi pontok hozzátételével, a jegyek számához képest, igen sok értelmet ad. Földiek széltére azt beszélik, hogy a hunok is ezeket az írásjegyeket használták..." VERANCSICSNAK talán a konstantinápolyi felirat rovásmivoltának megállapításánál mindössze az a szokatlanság tűnhetett fel, hogy ez esetben az írássorok nem négyszögletesre faragott boton, hanem laposfelületű márványkövön jelentek meg.

*

A ROVÁSEMLÉK MEGOLDÁSA

A konstantinápolyi szöveg megoldásán sokan kísérleteztek. Maga a másolat felfedezője a fiatal egyetemista BABINGER, aki tulajdonkép germán rúnákat gyűjtött, nem tudott vele megbirkózni és azért küldte el THOMSENNEK, az ázsiai ótörök feliratok tehetséges megfejtőjének. Szerencsére THOMSEN magyarul is tudott és így jutott az egész lelet a magyar tudományos világ köztudatába. Szerencsére olyan felkészültségű tudóst bízott meg a Tudományos Akadémia az ügy lebonyolításával, mint SEBESTYÉN, aki 1913-ban tartotta róla első szakelőadását.

Előadása miatt BABINGER megneheztelt SEBESTYÉNRE és heves viták alakultak ki a végső szövegmegoldás körül. THOMSEN kísérletében, bár magyarul tudott, voltak ugyan tévedések, de ezek a szereplő személyek és történelmi körülmények nemismeréséből eredtek. Különben a nagy dán tudós nemzetközi tekintélye érte el, hogy a felirat nem a germán rúnák, hanem az ótörök-rendszerü rovásjegyek listájára került és így hivatalosan is kénytelenek voltak elismerni mindenütt, hogy a magyarságnak is volt eredeti, őshazából hozott saját írásrendszere. THOMSEN megfejtési kísérletét alább közöljük hasonmásban.

Ez volt a kezdet. Azóta egész irodalom támadt a szöveg körül. Megnyugtató és véglegesnek tekinthető CSALLÁNY megoldása, aki NÉMETH GYULA olvasatából indul ki. A rovásszöveget - nyomdatechnikai nehézségek miatt hat sorba szorítva - a következő módon közli:

fa_er_2-137

fa_er_2-138

A konstantinápolyi rovásfelirat érdekessége, hogy az előrelátó furfangos székely írója az egészet "tükörképben" írta, azaz balról jobbra irányuló sorokban. Ez talán azért történt, hogy az esetleges beavatatlanoknak megnehezítse a szövegben rejlő panasz megértését a hosszú várakozás miatt. Egyben írástörténeti jelentősége magyar vonatkozásban az, hogy a megoldásával THOMSEN ráirányította a figyelmet és a hazai tudományos körök is kénytelenek voltak végre komolyan venni a rovásírást. Láthatjuk ezt SEBESTYÉN munkájából is, aki 1915-ben tanulmányában egyik fejezetcímeként "A M. T. Akadémia beavatkozása" fejezi a kényszerhelyzetet a külföldön előbb, mint Magyarországon, megindított tudományos szintű kutatás és érdeklő tájékozódása láttán.

Bár az Akadémia sokszor igényelte magának az irányítást és vezetést a tudományok különféle ágazataiban, a történelmi ágazatban mindig az események lezajlása vagy a "műkedvelők" eredményeinek és sikereinek láttán "avatkozik" bele a jelzett tudományágazat új irányzatába. S ez rendszerint azzal kezdődik, hogy "tudománytalannak" bélyegzik a szorgos "műkedvelők módszereit, bár sokszor egyszerűen beiktatják saját tudásuk gyümölcseként az eredményeiket...

THOMSEN próbálkozásának kéziratát már SEBESTYÉN GYULA közölte facsimilében, hogy ezzel is kifejezze az Akadémia megbízásából, hogy "nemzetünk nagy büszkeségére, örök időkre beírta nevét a magyar tudomány történetébe is", annak ellenére, hogy ez a megoldási kísérlet teljesen a dán tudós török nyelvészeti jártasságának tudható be! Így utólag, mintha VÁMBÉRY újból felemelte volna a vesztesnek vélt török rokonság zászlaját a látszólag diadalmas finnugorizmussal szemben. Ezért én is újraközlöm a kísérlet fénymásolatát, de most a Közép Ázsia tereiről a Kárpát-medencébe vándorolt ősök tiszteletére!

*

A NIKOLSBURGI ROVÁS ÁBÉCÉ

Ezzel a rovásírásos-emlékkel szintén JAKUBOVICH EMIL foglalkozott először érdemben (1935). A herceg DIETRICHSTEIN-család morvaországi, nikolsburgi könyvtárának árverésekor figyelt fel rá egy budapesti antikvárius fia RANSCHBURG GYÖRGY, aki felhívta a magyar nemzeti múzeum illetékeseit, hogy szerezzék meg gyűjteményük számára a jelentős írást. A rövid írás egy régi inkunábulumon, ősnyomtatvány első-belső oldalán, mint táblatöltelék szerepelt. Az árverezőket sikerült meggyőzni jelentőségéről és leválasztották az ősnyomtatványról és így került a Széchényi Könyvtár gyűjteményébe, ahol ma is megtalálható.

Magáról a kéziratról JAKUBOVICH a következőket írja:

Maga az Országos Széchényi Könyvtár birtokába került s "Magyar Nyelvemlék 70." jelzettel ellátott, hátsó védőlevélül szolgált pergamentlap, melynek versoján a székely rovásábécé olvasható, 30X21 cm. nagyságú, jól kidolgozott, finom, sárgásfehér, ú. n. északi hártya. Előlapja teljesen üres. Beírt hátlapjának jobb oldalán meglehetős széles margója van, bal oldalán a rovásbetűs sorok egészen a lap széléig kiérnek. Ugyancsak a bal oldalon a lap felső és alsó szélétől egyenlő távolságra, két helyen lyukak és rozsdás szegek nyomai meg egy függőlegesen levonuló gyűrődés világosan mutatják, hogy a pergamentlap, mielőtt az ősnyomtatvány hátsó védőleveléül alkalmazták, már egy korábbi könyv, nyilván kódex, első táblájának belső borítólapja volt. Ennek megfelelőleg a levél hátlapjának három külső szélén széles sávban a ragasztóanyag nyoma, az előlapon pedig a nedves ragasztóanyag okozta felhólyagosodás jól látszik. Á két lyukacsos, elrozsdásodott helyre voltak a kódex első táblájának zárócsatjai felszögezve, a függőleges gyűrődést pedig a tábla bőrbevonásának behajtott széle okozta. A lap latinbetűs írásának palaeographiai jellege is igazolja, hogy a székely és zsidó alphabetumot, a betűjegyek latinbetűs hangértékével meg a latinbetűs zsidó hónapneveket nem az 1483. évi ősnyomtatvány védőlevelére, hanem jó pár évtizeddel korábban, legalább is a XV. század derekán, egy régibb kódex első táblájára ragasztott belső borítéklapra jegyezték föl.

A lap felső felét egészen a székely ábécé foglalja el. Felette vastagbetűs, vörössel írt, törtsarkú gót kódexírással, két

fa_er_2-140a

in lignis" olvasható, tehát a székelyek betűi, melyeket fába metszenek vagy vágnak, vagyis röviden 'a székely rovásírás'. Utána következik jobbról-balra haladva harmadfél sorban a 46 (s nem mint az árverési katalógus írja 47) 10-12 mm. magas székely betűjegy, illetőleg betűösszevonás. Mindegyik fölé kisebb s hajlékonyabb latin betűvel hangértéke van jegyezve a következő sorrendben {a zárójelben levő magyarázatokat mi toldottuk közbe}:

CSALLÁNY nagy gyűjteményes tanulmánya, amely mindig a leglényegesebbet, azaz magát a pontos vonalvezetésű rovásjegyeket is közli s nyomában járva reprodukáljuk idevonatkozó adatait:

fa_er_2-140b

fa_er_2-141

fa_er_2-142

Mint az eredeti fényképfelvételen látható, nemcsak rovásírásos betűrendszer szerepel a nikolsburgi kéziraton, hanem a pergamentoldal alsó részén héber betűkkel jelzi hajdani írója a hónapok zsidó neveit a megfelelő latin kifejezésekkel. Ez azonban számunkra semmi jelentőséggel sem bír.

KÁJONI JÁNOS CSÍKSOMLYÓI CSERI-BARÁT ROVÁSEMLÉKEI

KÁJONI JÁNOS a Kolozs-megyei Jegenyén született 1629-ben görögkeleti szülőktől, akik - mint ő saját maga írja - református-pappal kereszteltették meg. Az a körülmény, hogy szülei görög-keleti vallásúak voltak, a későbbi kutatások szerint arra a tévhitre vitte életrajzíróit, hogy oláh nemzetségűnek állítsák (natione vlachus) őt. Magyarországon ui. akárki, aki görögkeleti vallású volt, magától értetődően, de tévesen azonos volt az "oláh"-hal. Tízenkilencéves korában, 1648-ban belépett a csíksomlyói ferences barátok szerzetébe. Nagyszerű zenei érzéke miatt orgonistává tanít[t]atták ki és mint ilyen messzeföldön híres lett, egész sor tanítványt képzett ki zenei szakemberekké. Legnagyobb érdeme azonban az, hogy nagy lelkesedéssel gyűjtötte Erdélyszerte a középkori ének emlékeket. Több száz ilyent mentett meg az utókorra "Cantionale" c. gyűjteményében.

fa_er_2-143

KÁJONI JÁNOS munkájának 46. oldalán a következő megjegyzést írta székely rovás ábécéjéhez:

"Régi módi szerint való SZÉKELY A. B. C. mellyel régenten a Székelyek éltek, melyet vissza kell olvasni és írni amint ebből kitetszik. (Most következik a rovás ábécé sora.) Ha ki pedig mostani mód szerént akar velek élni, írja ügyében őket, mint a mastaniani A. B. C. D., de régenten a Székelyek így pronuntiálták: A, eB, eCS, eC, eD, eF, E, eG, eGY etc. Minden betű eleibe E betűt tettek pronuntiálandó.

Abreviationes. (Következik a ligaturák, összevonások sorozata, amely azonos a TEGEDI-féle sorral.) S latin zárószavai: "Sed gravi sibilo prolata, ut Sálya. Fr. Joannes Kajoni scribebat 1673."

Igen nagyjelentőségű KÁJONI több apró jegyzete azért is, mert rovásjegyeit azonosították a MARSIGLI-féle rovásnaptár ősi rovásjegyei közül a legrégebbiekkel, melyek a középkorban használatos ünnepi liturgikus szokásokat is magukba zárják és ez azt mutatja, hogy még KÁJONI korában erősen divatozott a székelység között a koraközépkori rovásbetűk használata. Ezt az érdemét a cseri barátnak SEBESTYÉN is kihangsúlyozza sok már jeles gyűjtése mellett.

Egyúttal közlöm CSALLÁNY összegező betűtáblázatát KÁJONI ábécéjétől.

fa_er_2-144

Amint a CSALLÁNY-féle illusztrációból is kitűnik, KÁJONI ismerte a "capita dictionum" vagyis a sorkezdő "írás-főket", amelyeket "hüllőkhöz" szoktak hasonlítani.

A GYULAFEHÉRVÁRI KOLLÉGIUM SÁFÁRJÁNAK ROVÁSOS BORJEGYZÉKE

Ez az új rováslelet első ízben CSALLÁNY DEZSŐ nagy rovásírásos tanulmányában látott napvilágot. A tudós íráskutató elmondja, hogy a szegedi múzeumban véletlenül összetalálkozott egy másik szorgos rováskutatóval HEREPEI JÁNOSSAL, aki kolozsvári és szepsiszentgyörgyi kutatásainak eredményét közölte vele. Elsőnek említi HEREPEI leletei közt az un. gyulafehérvári sáfár jegyzéket, amelyet PORTSALMI ANDRÁS kolozsvári pap és egyben a BETHLEN GÁBOR, illetőleg II. RÁKÓCZI GYÖRGY fejedelemek [fejedelmek] kollégiumának gondnoka jegyzett fel 1655-ben.

fa_er_2-145a

Szöveg:

1. Írtam Szent Mihály havának
2. tizen harmadik naplán,
3. Szent Kerészt emelésekor,
Fejérvárat ezer hat száz ötven ötben.

A háromsoros szöveg mellett egyúttal egy ábécé táblázat is szerepel rovásjelekkel:

fa_er_2-145b

Ez a HEREPEI JÁNOS által felfedezett szöveg különös értékű a székely rovástörténetben, mert egyben azt is bizonyítja, hogy az erdélyi fejedelmi udvarokban szívesen látták a régi rovást ismerő papokat, ez esetben ANDRÁS papot, mint a kollégiumnak a gondnokát. A "gyulafehérvári ábécé" és az azt megelőző szöveg nyelvtörténeti szempontból is érdekes, amennyiben az "Exaltatio Crucis" magyar fordítását a maga zamatosságával "Kereszt Emelés" ünnepnek fordítja és a helyhatározókban egy egészen újdonságszerű adattal szolgál: "Fejérvárat" - formában. Jellegzetes az "E" rovásbetű két különböző formája is, főleg a mai folyóírás "F"-jéhez hasonló vonalvezetésben.

*

KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY EMLÉKKÖNYVI ROVÁSÍRÁSOS BEJEGYZÉSE

Ugyana[h]hoz az ó-szövetségi mítoszban élő református teológus generációhoz tartozik a szerző, mint az előbbiek. Tudását a héberben, görögben és latinban fitogtató, és ezért a rovás írást is mint "tudástöbbletet" használja volt tanára VESZELIN PÁL teológiai tanárnak ajánlott soraiban. Mint debreceni teológiai tanár 1655-ben kiadott magyar nyelvtanában is említi, hogy az ősi magyar rovásírásnak 32 jegye van. Kétségtelenül TELEGDI ábécéjét alkalmazta és nem is igyekezett a rovásírást a székely népi rétegeknél nyomozni, vagy annak emlékeit felkutatni.

Az alábbiakban közlöm SEBESTYÉN és CSALLÁNY után írása facsimiléjét, illetve betűinek vizsgálatát, szövegének értelmezését.

fa_er_2-146

Az albumlap rovásírásos szövege:

= Elég énnekem az Isten kegyelme. Te esmérd meg magadat.

A következő betűk fordulnak elő: a, d, e, é, g, gy, i, k, k, l, m, n, r, s, l.

Hiányzanak: b, c, cs, è, f, h, j, ly, ny, o, ó, ö, ő, p, sz, t, ty, u, ú. ü, ü, v, z, zs.

fa_er_2-147

Mint látjuk ezek a tudós emeberektől [emberektől] gyakorolt rovásírásoknak egytől egyig TELEGDI "Rudimenta"-ja volt a forrásuk és tulajdonképpen csak gyakorlatba igyekeztek ismét hozni a lassacskán elfelejtett, elhanyagolt ősi rovásírást, de azt magát nem igyekeztek sem tovább fejleszteni, sem már írásrendszerekkel összehasonlítani, így a népi kapcsolatok megszűnése látszólag íróasztal tudománnyá silányította ősi örökségünk gyakorlatát. Ez azonban csak látszólagos, mert az egyszerű nép fia, főként a pásztorkodó, barkácsoló ezermester hegyi-pusztai néprétegben mindig akadt, aki függetlenül a tudósok rovásírástudományától fenntartotta a rovásírás gyakorlatát.

*

MISKOLCZI CSULYÁK ISTVÁN KÉT ROVÁS ÁBÉCÉJE

Ennek a Miskolcon született tudós papnak, BETHLEN GÁBOR tábori lelkészének rovásírásos ábécéiével érdemben JAKUBOVICH EMIL foglakozott (1935), ahol életrajza sok minden részletet feltár a tudós szerző és méltatja írásának jelentőségét. Munkájáról írt tanulmányát facsimilében közlöm:

Miskolczi Csulyak (Chuliak) István vagy tudós nevén Stephanus Pastor Miscolcinus 1575-ben Tolcsván született, Zemplén megyében. Tanult Liszkán. Sátoraljaújhelyen, Debrecenben és Sárospatakon. Itt báró Thököly Sebestyén fiának, Miklósnak nevelőjévé lett (1600.), kit Késmárkra, majd németországi tanulmányútjára kísért. Együtt tanultak a görlitzi (Lausitz) gimnáziumban (1601-1602.), a wittenbergi (1602.) és a heidelbergi egyetemen (1603-1607.). Hazatérve a tarcali iskola igazgatója (1607.), szerencsi prédikátor (1608.), majd miskolci lelkipásztor (1612-1616.) lett. 1616-ban liszkai másodlelkész, 1621-ben Bethlen Gábor tábori papja. 1621-től liszkai első lelkész s végül 1629-ben a zempléni egyházmegye esperese meg a sárospataki kollégium gondnoka, curátora volt, Liszkán 1645 decemberében bekövetkezett haláláig.

Miskolczi Csulyak István az 1605-1610. években sűrű levelezésben volt Szenczi Molnár Albert (1574-1633 körül) nagynevű nyelvészünkkel, szótárírónkkal és zsoltárfordítónkkal. Úgy látszik, az ő kedvéért kutatta fel és jegyezte be naplójába a két székely alphabetumot is. Szenczi Molnár Albert említi az 1604. évben Nürnbergben kinyomtatott Dictionarium Ungarico-Latinumának ajánlósoraiban, hogy ősei székely eredetűek voltak. Dédatyja, Székely János Havaselföldéről került Mátyás király korában Báthory István seregébe s kijött Magyarországra. A nápolyi segélyhadban lábán megsebesült s neve Sánta János lett. Így megrokkanván nem ment vissza többé a Székelyföldre, hanem Mátyusföldén, Vága faluban - amely, közbevetőleg mondva, az Árpádok korában székely határőrtelep volt - nemes leányt vett nőül. Fia, Ferenc, a Duna egy patakján malmot szerzett s családi neve Molnárra változott. Tőle származott nagy tudósunk azonosnevű atyja, Molnár Albert.

Közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy a híres-neves székely zsoltárfordító egyik munkájának, "Novae Grammaticae Vngaricae libri duo"-nak a megírásánál CSULYAK segítségére volt, aki a külföldönlévő földijének megküldte tanulmányozás végett az egyik közkézenforgó, erdélyi nyelvtant Marburgba. Sajnos, nincs megemlítve pontosan a nyelvtan címe, de feltételezik, hogy DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS 'Orthographia" nevű könyvéről volt szó, A tudós szerző rádöbbent a székely rovásírás ősiségére és azért új műve előszavában hazafias buzdítással körítve kéri különösen székelyföldi barátait és az olvasóközönséget, hogy ha ilyen írások volnának kezükben, vagy valami ilyesmiről tudomásuk lenne, közöljék azt vele, vagy legalább tegyék közkinccsé. Elmondja azt is, hogy ő elsőízben BENCZÉDI SZÉKELY ISTVÁN "Magyar Krónikájá"-jában találkozott ezekkel a betűkkel, amely Krakkóban jelent meg 1559-ben.

Minden valószínűség kedvéért MISKOLCZI CSULYAK ISTVÁN ezért mellékelte a két ábécét írásához, amelyet Marburgba küldött. A levelezésük, amely elég gyakori esemény volt, körülbelül ebben az időben, tehát 1610-ben szakadt meg végleg.

Csulyak István két, egymás alá írt székely rovásábécéje úgyszólván azonos. Mindkettő 2-2 sorban írva 33 egyszerű betűjegyből áll. A felsőben a jobbról-balra haladó betűjegyek fölé "nomen" szóval bevezetve a betűk nevét, alájuk "Scala" kezdettel hangértékét jegyzi. Az alsóban csak ezt az utóbbit írja a jegyek alá.

fa_er_2-149

A két "alphabetumot" CSALLÁNY DEZSŐ nyomán betűzzük át:

A két rovásábécé betűsora:

a, á(a), b(eb), c(ez, ecz), cs(ch, ets), d(ed), e,é(e),
f, g(eg), gy, h(eh), i,í(i) j(ei), k(ek. ehr), k(k, ak),
l(el), ly(ely), m, n, ny(eny), o,ó(o), ö, ő(ö),
p(ep), r(er), s(es), sz(esz), t(et), ty(ety), u,ú(u), ü,ű(ü, eő),
v, z,(ez), zs(ezs, sak).

a, á(a), b, c(cz), cs(ch),
d, e,é(e), f, g, gy, h, i,í(i),
j, k(k), k(chr), l,
ly(ely), m, n, ny, o,ó(o),
ö, ő(ö), p, r,r, s,
sz, t, ty, u,ú(u),
ü,ű(ü), v, z, zs(sch).

MISKOLCZI CSULYÁK GÁSPÁR EMLÉKKÖNYVI ROVÁSÍRÁSOS BEJEGYZÉSE

A már említett MISKOLCZI CSULYÁK ISTVÁNNAK A FIA. Sz ő Az ő művével és személyével is JAKUBOVICH EMIL foglalkozik említett művében, amelyet alább közlök:

Csulyak Istvánnak tíz gyermeke közül csak az 1627-ben született Gáspár nevű fia maradt életben. Előbb Sárospatakon tanult, majd onnan kicsapatván az utrechti és franekeri egyetemre ment ki. Eltanulta apja székely írástudományát és Kismarjai Veszelin Pál emlékkönyvének 297. lapján "Franequerae Frisiorum 3. Februarii, 1654." keltezéssel székely betűkkel jegyezte be a következő emléksort: "Légy hű mind haláliglan és teneked adom az életnek koronáját."

Az eredeti emlékkönyvi bejegyzést SEBESTYEN GYULA adta közre facsimilében, s az ő nyomán ismertetem:

fa_er_2-150

Alaposabb kiértékelését végérvényesen szintén CSALLÁNY DEZSŐ végezte el: Az albumlap rovásírásos szövege:

= Légy hű mind haláliglan és teneked adom az életnek koronáját.

Előforduló belük: a, á, d, e, é, g, gy, h, i, j, k, l, m, n, o, r, s, t, ü.

A szövegből hiányzó rovásjelek: b, c, cs, è, f, ly, ny, ö, ő, p, sz, ty, u, ú, v, z, zs.

*

GRÓF RÉVAI MIKLÓS "HUN-SZÉKELY ÁBÉCÉI"

A rovásírást nemcsak az egyszerű pásztornépek, barkácsoló székelyek, öreg "kőrakó mesterek" művelték, hanem a főúri rendhez tartozók sorában is találkozunk ősi írásunk kedvelőivel. Mint a későbbiekben szó esik róla, a RÁKÓCZI-féle emigráció titkos levélváltásainál, erdélyi főúri kúriák jegyzeteinél is felhasználták. Ez alkalommal Tata hajdani urát, gróf REVAI MIKLÓST említjük meg, mint rovásírást használó főurat. A mellékelt: "Alphabetum Hunno-Scythicum Siculicum" táblázat tőle ered.

SEBESTYÉN GYULA kikutatta, hogy került sor arra, hogy RÉVAI is foglalkozzék rovásírással. Röviden összefoglalva: Bécsben BATTHYÁNY nádor fiát, FÜLÖP grófot egy igazi székely származású piarista (kegyesrendi) tanár HORVÁTH BENEDEK nevelte és tanította a magyar nyelvre. Annyira alaposan végezte feladatát, hogy a székely ábécével is megismertette és külön nyelvtant szerkesztett számára. Korai halála után nevelői szerepét rendtársa HÁJOS ISTVÁN vette át, aki a nádor titkárával OSVÁLD FARKASSAL egyetemben befejezte HORVÁTH megkezdett nyelvtanát s mikor a fiatal gróf nevelése végetért a kéziratban maradt könyvet HÁJOS a tatai grófnak, RÉVAI MIKLÓSNAK küldte el, aki lelkes gyűjtője volt minden régi írásnak és rovásnak. A kéziratos nyelvtan ábécéjét aztán RÉVAI saját kezűleg felhasználta összehasonlításokra, főleg BÉL MÁTYÁS rovásjelei alapján.

RÉVAI ábécéje mellett szerepel a táblázaton a kétsoros "Abbreviaciones" fejezet is, ami tulajdonképpen a ligaturákat, betűösszevonásokat jelenti. Ezek szerint a tatai főúr már lényegesen előbbrevitte a kutatások vonalát, amely eredetileg KÁJONI ábécéire és ligaturáira vezethető vissza, mert HORVÁTH tanár maga is megírta ezt.

Annak ellenére, hogy RÉVAI MIKLÓS nevéhez egész különleges rovás ábécé fűződik, ő maga kételkedett a székely-írás valódiságában! Mint "Grammatica"-jában és különösen "Magyar literatura"-ja hasábjain a következő véleményét fejezi ki:

"Úgy tarthatjuk, hogy csak a székelyeknek találmányok ezek a betűk már itt laktokban. Elgondolhatjuk pedig az okát, hogy ez a régi és magát a többi magyaroktól igen megkülönböztető nemzet, különös betűk nélkül sem akart lenni... Korán tehették pedig ezt a székelyek, mivel korán vagyon már e különös betűkről is a szó, nevezetesen Kézai Simonnál, noha hibásan. De nagyobb világosságra, az ő tulajdon képekben, igenis későn jöttek, Telegdi János által. A hunniai betűket is tehát, amelyeket csakugyan nem lehet teljességei eltagadnunk, ezekből a székely betűkből meg nem mutathatjuk: hogy micsodásak voltanak a valóságos eredeti képekben..."

fa_er_2-152

OTROKOCSI FÓRIS FERENC ROVÁSSORA

Egyike a legtöbbet idézett tudós alapon rovásoló kutatóknak. Tőle magától csak az ábécét ismerjük 34 jegyével, mert nála a lágy "GY", "LY", "NY" és "TY" mássalhangzóknak más és eltérő jegyük van, mint a "G", "L", "N" és "T"-nek. Munkája, ahol ezt az ábécét közli 1693-ban jelent meg és itt írja, hogy a rovássort egy barátja Velencében adta neki, amit aztán az "Origines Hungaricae" I. kötetében közölt is.

OTROKOCSI művének jelentősége abban rejlett, hogy mint külföldi hivatkozású adat szerepelt a "velencei barát". Már SEBESTYÉN nyomozásai kiderítették, hogy ez az ábécé is TELEGDI JÁNOS munkájára vezethető vissza. OTROKOCSI sem bízott a rovásírás ősi mivoltában, hanem fenntartással későbbi székely találmánynak minősítette a rovássort.

"Minthogy ezek a betűk - írja jelzett könyvében - magamnak is gyanúsak még, különösen mert a magán és mássalhangzók európai betűk módjára vannak egymással elkeveredve, azért róluk való végső ítéletemet elhalasztom, míg - ha Isten engedi - rólok máshonnan jobban értesülendek. Mert az az ember vagyok, a ki nem szeretek semmit is homokra építeni..."

fa_er_2-153

*

BÉL MÁTYÁS ÍRÁSTÖRTÉNETI MUNKÁSSÁGA ÉS ROVÁSEMLÉKEI

A székely-magyar rovásírás tudományos kutatói közt BÉL MÁTYÁSÉ az elsőség. Ő foglalkozott "forráskritikával" és nevéhez fűződik, az 1715-ben Lipcsében kiadott kis könyvecskéje "De vetere litteratura hunno-scythica xercitatio" címmel valóságos rovásírás-lázat keltett országszerte a tudományos körökben. Az egyszerű népréteget természetesen nem érte el a rovás reneszánsza, újjászületése. Papok, tanárok egész sora azonban pro és kontra szólt hozzá a felvetett írásrendszer eredeti ősmagyar, vagy hun-székely mivoltához. BÉL nagy és széleskörű levelezést kezdett, hogy az esetleges rovás-emlékeket összegyűjtse. Berlinből már 1713-ban szétküldött a hazai káptalanok, kolostorok, városi levéltárak és nagyobb főúri családok gyűjtemény-kezelői címére egy körlevelet, amelyben felszólítja őket a magyar kultúrkincsek lajstromozására, számontartására, főleg a régi rovásírásos emlékek terén. Szándéka az volt, hogy egy külön tudós társaságot szervezzen, amely állami költségen vizsgálja felül az eredményeket és egyben jutalomdíjat is tűzött ki a leletekért.

Felhívása nem maradt eredménytelen. Megkapta a KAPOSI SÁMUEL gyulafehérvári tanártól az első ábécét még 1713-ban, majd kezébekerültek SZÉKELY ISTVÁN-nak, KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY debreceni tanárnak, MOLNÁR ALBERT és OTRKOCSI FÓRIS FERENC íráskutatóknak a gyűjtései, írásai és ezek annyira fellelkesítették az idegenben élő tudóst, hogy SEBESTYÉN szerint

"...lelke annyira megittasult és szédülő szárnyalással arra az eredményre jutott, hogy ez a hun scytha írás volt az, amelyet Jafet kis unokája, Fenisious, vagy Fennius elterjesztett. Az a Fennius t. i., akit a szkíták FÉNYES-nek neveztek, mivel a finneknek és magyaroknak őse volt."

A közzétett, említett könyv hatása Magyarországon és külföldön egyformán nagynak mondható, mert nyomán újabb művek jelentek meg. A kis "kézikönyv"-nek mondható "Der ungarische Sprachmeister" követte ezt német nyelven 1729-ben.

Talán ez volt az első és egyben utolsó ilyszerű könyv, amely igyekezett a külföldiek rokonszenvét a magyar nyelv számára megnyerni. Címlapján a kor szokása szerint barokk korlátlan díszítéseit halmozta össze, ahol Bécsben élő magyar testőrségi mundérban, kucsmában egy magyar vitéz igyekszik meggyőzni a copfos-parókás udvaroncot és a csapott kalpagos-tógás lateinert a régi, ősi magyar nyelv, sőt a rovásírás megtanulására. A magyar testőr ujjal mutat a könyvnek címlapján szereplő "Alt ungarisch a. b. c." négy sorba rajzolt betűire, míg a kép alatti felírás a következő rigmusba szedett mondókát közli: "Wie glücklich ist ein deutscher Mann Der unter Ungarn ungrisch kann.." azaz a mi nyelvünkön: "Mily boldog a német ember, aki a magyarok között magyarul tud"

fa_er_2-154

A kis könyvecske, a "Magyar nyelvmester" tudtunkkal kilenc kiadást ért el és a jelzett címlap állandós maradt. Népszerűsége oly nagy volt, argumentumai oly ésszerűeknek tűntek, hogy GOTTFRIED ÖRTELI rátámaszkodva írta meg a keleti-nyugati nyelvek közti "harmoniá"-ját, amelyben a magyar és zsidó nyelvek közötti hasonlatosságot domborítja ki a jobbról balrahaladó írásirány, valamint a szögletes, merev betűhasonlóság alapján.

fa_er_2-155

BÉL MÁTYÁS "íráspróbának" a legismertebb evangéliumi részletet a "Miatyánkot" választotta, mint TELEGDI és mások is. Íráspróbáját mellékeljük. Külön írt azonban a tőle megismert rovásbetűkről egy külön "alphabetum"-ot, azaz ábécét is. Ennek marosvásárhelyi példányát szintén közlöm CSALLÁNY nyomán:

fa_er_2-156

*

BOD PÉTER FOGARASI TEMPLOMI FELIRATA

BOD PÉTER Magyar-Igen református pásztora literátus ember volt. "MAGYAR ATHENAS"-a nyomán a "Régi Magyar írók Tára" sorozatban is szerepel. Rovásírással a jelzett mű 1766-ban megjelent példánya előszavában szereplő BARANYAI DÉCSI JÁNOS-nak rovás-emlékével foglalkozik első ízben, ahol már nyíltan állítja, hogy a székelyeknek valóban volt ősírásuk. Tőle származó emlék a fogarasi református templom falába illesztett verses felirat és alatta rovásjelekkel: "Bod Péter készítette Igenben"

A fogarasi templomi emlékvers Gróf BETHLEN KATA és családja tiszteletére, mint templomalapítókra vonatkozik és szövege a következő:

BOD PÉTER egyébként 1743-1749 közt BETHLEN KATA udvari papja volt, majd a nemeslelkű íronó halála után 1759-ben került Magyar-Igenbe lelkésznek, amikor is az írást szerkesztette.

E torony oldala tartja e nagy követ,
E kő befoglalja amaz áldott nevet,
Mellyröl akárkiis méltán példát vehet
S példáját követvén az egekbe mehet.

Gróf Bethlen Kata ez, Betlen Sámuelnek
Kit szült Nagy Bórbára mint édes férjének.
Éltében hív társa Teleki Jósefnek,
Ki volt fő ispánnja Fejérvármegyének.

Ez úr e templomot másokkal fundálá
Ez aszszony az után bolt és tserép alá
Vétette költséget érte nem sajnála,
Mellyböl az Istenre térjen örök hála!!

Huszonhét esztendőt töltött özvegységben,
Minden rendek előtt példás kedvességben.
Ötvenkilentzeket világi életben.
Amit kívánt vagyon már Jésus ölében.

fa_er_2-157

*

NEMES ÁRKOSI MIHÁLY GYÖRGYHÖZ ÍRT ROVÁSLEVÉL 1770-BŐL

Levélfogalmazvány, írója nevének kezdőbetűivel jelzettel küldte NEMES ÁRKOSI MIHÁLY GYÖRGY sepsiszentgyörgyi földbirtokoshoz valószínűleg KOVÁCS GÁBOR nevű atyafia, mint névnapi köszöntőt.

A névnapi levél olvasata: "Sok Szent György-napokat, kívánatosokat sokokat, érni és tölteni, kívánok nemzetes uramnak és kedvessinek. K. G. "

fa_er_2-158

*

RETTEGI ISTVÁN ROVÁSSORA

Elsőnek JERNEY JÁNOS jutott nyomára az amúgy ismeretlen RETTEGI-féle történelmi műben "Historia Transilvaniae hungaricae..." címmel, amelyben említés van a firenzei Lorenziana-Könyvtárban, vagy ahogy akkoriban jelezték "etruriai nagyhercegi bibliotheca"-ban létezett rovásírásos könyvről. Erről már SZAMOSKÖZY rovásmunkásságánál megemlékeztünk. JERNEY (Tudománytár VIII. kötet, 111 old) szerint az eredeti példánya ennek az erdélyi történetnek a TELEKI grófok gyűjteményéből került az Akadémia könyvtárába. SEBESTYÉN és SZILY KÁLMÁN nyomozták azután ki, hogy a RETTEGI-féle kézirat valójában egy HUSZTI ANDRÁS "Ó és ÚJ DÁCIA" c. könyvének a kivonata és a végső szavaival a szerző megjelöli önmagának a nevét: "Descripta per Stephanum Rettegi Anno 1743. Mense Octobris" A szerző ismerte TELEGDI "Rudimentá"-ját, SZAMOSKÖZY munkáit is.

fa_er_2-159

*

DOBAI ISTVÁN MAROSVÁSÁRHELYI ROVÁS ÁBÉCÉJE 1753-BOL

DOBAI ISTVÁN, aki nem azonos az ugyancsak rovásírás-kutató DOBAI SZÉKELY DÁNIELLEL, átvette egy marosvásárhelyi gyűjtemény számára a BÉL MÁTYÁS-féle ábécé és Miatyánk szövegének jeleit. Egyike a legpontosabbaknak. Az alábbiakban közlöm a tőle eredő jegysort CSALLÁNY nyomán.

fa_er_2-160a

*

A MAROSVÁSÁRHELYI KÉZIRAT "LIPSIUS" ROVÁS-ÁBÉCÉJE

A marosvásárhelyi gyűjteménybe bekerült a Lipcsében 1718-ben kiadott németnyelvű "írástudományi" munkák közt szereplő LIPSIUS-féle ábécé is. A könyv címe egyébként a következő: "Die so nötige als nützliche Buchdruckerkunst und Schrieftgiessererey" azaz: "Az oly szükséges és hasznos könyvnyomtatási művészet és betűöntés".

fa_er_2-160b

*

A MAROSVÁSÁRHELYI EGYÉB ROVÁS ÁBÉCÉK

A már felsorolt rovásjel-gyűjteményekről LAKATOS ISTVÁN csíkkozmási plébános már 1702-ben összeállított "Siculia accuratius..." című kéziratos, nyomtatásban még nem közölt könyvecskéjében egy rovás-ábécét 9 különféle forrásból, de amelyek zömmel TELEGDIRE vezethetők vissza. A táblázatot, amelynek összefoglaló címe:"Characteres Siculorum" az alábbiakban közlöm.

fa_er_2-161

fa_er_2-162a

*

HICKES ANGOL SZERZŐ MUNKÁJÁNAK ROVÁS ÁBÉCÉJE 1703-BOL

Az első TELEGDI-féle rovás-ábécé teljes egészében Oxfordban jelent meg HICKES GYÖRGY: "Antiquae literaturae septentrionalis libri duo" két kötetes munkájában. Sajnálatos módon, már ez eredeti és Európa-szerte ismertté vált és elterjedt TELEGDI-féle "Rudimenta" 1598-ban kiadott jegyeit a sok másolás megrontotta és torzította. Így történt ez HICKES esetében is. Ez a lelkes angol különben 1678-ban egy magyar barátjától, az erdélyi HARSÁNYI JÁNOSTÓL kapott egy kéziratos rovás ábécét is és ez is befolyásolta elírásaiban.

fa_er_2-162b

*

GÖNCZI GYÖRGY KÖNYVÉNEK "MAGYAR ÁBÉCÉ"-JE

Egészen finom tollal írt, sorszámozott, részben már "cifrázott" rovásjel sort írt bele valaki ismeretlen a református lelkész, GÖNCZI GYÖRGY "De disciplina ecclesiastica" című, 1613-ban, Debrecenben kiadott könyvének táblájára. A tiszta írási kép alsó bal sarkában rovásjelekkel: "Magyar ábécé" van két aláhúzott sorba írva. Maga a beírás azonban későbbi, mint a könyv megjelenésének éve és szakértők véleménye szerint kb. 1680 tájáról származik.

fa_er_2-163

*

THELEGDI JÁNOS ROVÁSÍRÁSOS TANULMÁNYA

Egyik legjelentősebb rovásírós tanulmányunk TELEGDI JÁNOS személyéhez fűződik, aki "Rudimenta priscae Hunnorum linguae"- címmel jelentette meg Leydenben, 1598-ban ezt a latinnyelvű írását. Személye körül viták folytak. Egyesek, mint JERNEY, azt állítják, hogy TELEGDI MIKLÓS pécsi püspök unokaöccse lett volna, mások - SEBESTYÉN - inkább az erdélyi református TELEGDI család tagjának véli, azzal a megokolással, hogy Marosvásárt barátságot kötött BARANYAI DÉCSI JÁNOSSAL, aki szintén komolyan foglalkozott a rovásírással.

A "Rudimenta" annyira jelentős, hogy hasonmásban közlöm az alábbiakban. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy TELEGDI felfogása a héber és magyar nyelvek hasonlatosságáról és egyben az elsőnek, mint kultúrforrásnak megjelölésében a korabeli "bibliás", református közfelfogását tükrözi: tévesen. Írástörténetileg kifogástalan.

A "RUDIMENTA", AZAZ "A HUNOK RÉGI NYELVÉNEK ELEMEI" TELEGDITŐL

Midőn nekem a minap a scytha ábéczét átnyújtottad és megkérdezted, méltónak tartanám-e, hogy közzétedd, nemcsak ez ügyben kifejtett tiszteletre méltó törekvéseidet dicsértem, hanem azon munkálkodtam, hogy mihamar közrebocsásd, és segítségedre is voltam ebben. Nem kételkedem ugyan, hogy sokak előtt kicsinyesnek és gyermekiesnek látszik az időt ezen betűk terjesztésével és tanulásával tölteni: én mégis teljesen ellenkező véleményen vagyok és a dolgot méltónak tartom arra, hogy ne csak a mi népünk, hanem a külföldi nemzetek is megismerjék Először is, mert ha bennünket minden egyéb okoskodás cserben hagyna, magukból ezen iratokból bizonyosan megállapíthatnék, hogy a magyar nép sokkal régebbi és azon kelet-ázsiai scytháktól származik, a kikről azt olvassuk, hogy Cyrust, Dariust és más igen nagy hatalmú uralkodókat is legyőztek. Mert, miként a héberek, syrek, chaldok, arabok és törökök és a többi keleti népek - a görögök és rómaiak szokásával ellentétben - jobbról balra írnak; úgy a mi betűink is hasonló módon iratnak. Kiviláglik ez nemcsak abból, hogy kiejtésünk, írásunk és szóhajtogatásunk módja közös a héberekével, hanem számtalan szavunk is van, melynek úgy a hébereknél, mint nálunk, majdnem azonos jelentése van. Továbbá jollehet ezek mit sem jelentenek ezen ábéczé ajánlására - mégis mindenkor becsületére vált bármely nemzetnek, ha az tulajdon írásával élt és annak hasznát vette. Azt látjuk ugyanis, hogy csak igen kevés, egyébként műveltség és hatalom tekintetében kiváló nemzet van, a mely saját betűivel tolmácsolhatná nyelvét. Mert kétségtelen, hogy saját írásjegyeik nincsenek se az olaszoknak, se a spanyoloknak, se a francziáknak, se a németeknek, hanem mindezen népek betűi, közös forrásból, a latinból erednek. Dicsekedtek ugyan a görögök, hogy ők, tudom is én hány betűt, Phöniciából hoztak magukkal, másokat azonban a darvak repülésének megfigyeléséből eszeltek ki és sorozták azon rendbe, melyben most látható. Innen van, hogy nem átalják maguknak tulajdonítani a bölcselet és minden tudomány és régiség föltalálását. Pedig már a mi betűink is bőven megczáfolják meséiket és biztos adatokkal bizonyítják azt, hogy egyrészt az ázsiai scythák náluk régebbiek, másrészt hogy ezek az Isten népéhez sokkal közelebb állottak és hogy a régi bölcsészet a héberektől az ázsiai népekhez és csak ezektől került végre a görögökhöz. Már pedig akár betűink számát tekinted, minden más nemzetek írásjegyeit fölülmúlják, akár szépségüket veszed szemügyre, a külföldiek semmiféle betűinél sem állanak hátrább, abban a tekintetben pedig messze fölül is múlják, hogy egyrészt pontozás nélkül iratnak, másrészt minden egyéb betűknél tökéletesebben fejezik ki összes beszédhangjainkat és végül könnyebben is sajátíthatók el. A görög, héber, latin nyelveket egész életünkön át alig tanulhatjuk meg középszerűen, a németet, francziát, spanyolt igen nehezen sajátítjuk el, és mesterséges megértésükhez sok könyvre, sok költségre, papirosra, írótollra, tintára és mit tudom én, még mi más minden eszközre van szükségünk. Ezen betűinket bárki igen rövid idő alatt, igen könnyen és pedig bármely könyv, toll, tinta, papiros nélkül akár Iacedaemon hengerhez hasonló fára, akár valamely más anyagra írni nagyobb fáradság nélkül megtanulhatja. Miért is ezen betűket nemcsak arra tartom érdemeseknek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek és parasztok, egy szóval: mindazok, kik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg. Dicsérem tehát szándékodat, hogy a scytha nyelv ezen elemeit összegyűjtötted és a tanulni szándékozók részére közzé akarod tenni. Mert, bár rövidebbek és kezdetlegesebbek, mintsem talán némelyek óhajtanák; mégis bízom, hogy akadnak mások is, kik e példa nyomán nyelvünk szabályait gyarapítani és tüzetesebben tanítani kívánják. Ama Janus Pannonius pécsi püspök, költőink leghíresebbje, hatalmas tudománya és tekintélye daczára sem röstelt magyar nyelvtant írni; melyet, ha őseink gondatlansága folytán el nem vesztettünk volna, bizonyára e tudományágban is volna mivel dicsekednünk. Most, minthogy az elveszett, helyesen cselekszel, ha azon vagy, hogy nemzetünk írástudományát megmentsd az elfeledéstől, és mások is nagy dicséretre lennének méltók, ha a magyar nyelvtant és ősi szavaink és szólásmódjaink eredetét tudományos rendszerrel megírnák, hogy - ha már a görögök módjára, hazánkat javarészt elvesztettük és hacsak az isteni kegyelem meg nem könyörül, úgy látszik, elvesztjük az egészet - legalább nyelvünket, történetünket és írástudományunkat örökítsük meg. Ámbár, ha szabad kimondanom, a mit gondolok, a török uralom bukásától minden jót várok és megjóslom, hogy az a dicsőség a mi nemzetünk részére van Isten rendeléséből föntartva, hogy nem sok idő múltán Isten jóvoltából magyar fegyver előtt bukjék el a török hatalom. Hogy ezt Isten az o kegyességéből megadja, titeket velünk és az egész igazhitű egyházzal megtartson, szívemből kívánom.

Kelt Székelyvásárhelyt (Marosvásárhelyt), 1598. évi márczius 5-én.

A hun betűkről,
melyek közönségesen székely betűknek neveztetnek.

Hány hun betű van? - Az erdélyi székelyeknek összesen 32 betűjök van, a melyek jobbról kezdődve, balra haladnak ekként:

fa_er_2-165

Miként ejtetnek ki? - Ezen írásjegyek hangját vagy kiejtését hallás nélkül legkönnyebben úgy tanulod meg, ha a latin jegyekkel egybeveted; mert azok kiejtésétől, kivéve azt, hogy a latinok mássalhangzóikat kétféleképpen mondták ki, nem igen különböznek. Némelyek ugyanis úgy hangzanak, mintha hangzó volna utánuk: pl. be, ce, de, ge, ka, pe, te, ze; mások pedig magánhangzóval látszanak kezdődni, pl. ef, el, em, en, er, es. A székelyek azonban csak egyféleképpen ejtik ki, t. i. az egyes mássalhangzók előtt e magánhangzóval, pl. eb, ecs (erz), ecsi (ecs., ed, ef, egg, egi (egy), ek, el, em, en, eni (eny), ep, er, es, esz, et, eti (ety), ez, ess (ezs).

Miért több a székelyek betűje a latinokénál? - Ha téged az riasztana el a megtanulástól, hogy a székelyeknek oly sok betűjök van és a latinokénak számát túlszárnyalják, arra kell gondolnod, hogy a római betűk elégtelenek anyanyelvünk kifejezésére, miért is kénytelenek vagyunk némely, pl. a c', g', l', n', t' betűk értelmét megváltoztatni és egy i magánhangzó hozzáadásával (a mit élesen hangsúlyozni kívántam) nyelvünk szolgálatába vonni, pl. giamoltalan, niavalias (gyámoltalan, nyavalyás). Hasonlóképpen az o és u magánhangzók jelentését is megváltoztatjuk

fa_er_2-166a

nemsokára meglátjuk - mindezek számára megvan a saját jegyük. A rómaiaknak is hiányzik két betűjök. miért is az i és u magánhangzók alakját és használatát más magánhangzók előtt ilyképpen változtatják meg: justus, viuens, vivet. Holott a székelyeknek ezek helyett megvan az ő, j és v jegyük, melyek mássalhangzók jelentésével bírnak és mindig magánhangzó elé helyeztetnek, mint:

fa_er_2-166b

Miként ejtetnek ki az összes betűk? - Az egész ábéczét kemény kiejtéssel, vagy tompa hangon eképpen kell kiejteni: A, eb, ecs, ec', ed, ef, egg, egi (eg' helyett), ah (így!), i, ei, ek, ak, cl, el', em, en, en', o. ó, ep, er, es, sz, et, et', u, ű, eu (azaz: ev), ess (azaz: ezs).

Mondj szabályt a betűk átírásáról? - A melyek a latinoknál ugyanazon hangzóval mondatnak ki, mint f, l, m, n, r, s, hogy könnyebben megérthető legyen, egyszerűen magánhangzók nélkül vannak átírva; a többi mellé azért van írva magánhangzó, hogy a kiejtésük elsajátítható legyen.1

Miképpen osztatnak fel a székely betűk? - Magánhangzókra és mássalhangzókra.

Hány mássalhangzó van? - Huszonhárom

fa_er_2-166c

fa_er_2-167

Az összevonásokról.

Mi jelentősége van a székelyeknél az összevonásnak? - Van a székelyeknek néhány, rövidség okáért feltalált szótagjegyük, midőn a magánhangzók a mássalhangzók oldalához csatoltatnak, pl.

fa_er_2-168

fa_er_2-169a

ORATIO DOMINICA. (Az Úr imádsága.)

Mi atyánk ki vagy menyégben szentel | tessék meg az (ismét: az) te neved : jöjön el az te országod : legyen te akaratod : miképen | menyégben azonképen it ez földönis : | mi kenyerünket minden napit ad meg nékü | nk ma: és bocsásd meg az mi bűneinket, miképen mi es meg bocsátunk ellenünk véteteknek : és ne vigy minket az ki sirtetben : de szaba- (kimaradt: dits meg az gonosztul: mert | tied az ország az hatalom az dicsőség | mind örökön öröké : amen:

fa_er_2-169b

Symbolum Apostolicum. (Az apostoli hitvallás.)

Hiszek egy istenben mindenható atyában menn | ek (így!) földnek teremtőjében jezsus | cristusban egyetlen egy fiában mi | urunkban ki fogontaték szentlélek | tül születék szusz máriátul kinzaték pontiusnak alatta : megfeszíteték, meg | hala harmadnapon halotaibul | fel támada mene menyégben üle atyaisten | nek jobjá ra onnan leszen eljövendő | itélni eleveneket és holtakat : | hiszek szent-lélekben: közönsé | ges keresztyén anya szent egy házat szent : eknek egyességet : bűnünknek bocs | ánatyát : testnek feltámadását : és az | örök életet : amen :

fa_er_2-170

fa_er_2-171

TELEGDI JÁNOS "Rudimenta" című közölt és magyarra fordított szövege alapvető funkciót töltött be a magyarországi rovásírás fejlődésében, mert legtöbb tollal írott rovás-emlék erre a kéziratra vezethető vissza. Az ő ábécéje és méginkább ligaturás táblázata nagy segítség a rovásírás kutatásában. Ezért fontosnak tartom, hogy az eredeti szövegből kiválasztott ligaturákat CSALLÀNY nyomán közöljem.

fa_er_2-172

____________________

[Lábjegyzetek nincsenek]

*


Hozzászólás  

#4 Rovásírás oktatás és festmény készítés (Csollár Nelli festőnő) - Esztergom/Zsarátnok Műhely - Csollár Nelli előadásMandala75 2021-11-04 16:06
Rovásírás oktatás és festmény készítés:

A magyar rovás a mindenséget, az ősi tudást jelöli szépen rendszerezve az élet értelmét. Ha a rovásjeleket újra használni kezdenénk a mindennapjainkban, az ősi rezgés és tudás feléledne és segítené az életünket.

Zsarátnok Műhely (Esztergom) 2021 okt 22., Csollár Nelli rovás festés, oktatás:

- első tíz percben bemutatja hogyan készítették az alap festményt.
- a 11. perctől kezdődik a rovásjelek fel-festése és tanulása.

Mindez megerősítő rövid mondatokkal, így könnyen szinte játszva megtanulható.
Akár ált.isk-szakköri foglalkozáson, vagy technika vagy rajz órán is.
1ó 22p az előadás hossza:
www.youtube.com/watch?v=sgY-As-XSBQ

Meghallgatni is érdemes, de lefesteni is :)


megjelent a könyve melynek címe: "A jelek játéka”.
www.facebook.com/csollarnelli/

www.facebook.com/search/top/?q=Csoll%C3%A1r%C2%A0Nelli%C2%A0
#3 még egy segítség:vándor 2013-12-30 13:37
#2 Belgium, Andenne/5300lajos 2013-12-30 00:18
csak kettot ;

- az Egyház sehol sem tiltotta meg azt, hogy amikor egy nép fölvéve a kereszténységet megtartsa saját írását

- a tudomásom szerint egyetlen tárgyi bizonyítékunk nincs (jelen pillanatban), hogy Arpádék használták volna a rovásjeleket. Pedig ezek használtak voltak a K-M -ben már a VII. sz. -tól (szarvasi csonttutartó; nagyszentmiklósi aranyedények ...). Az egyedüli rovásos szövegecske, melyet egy honfoglaló sírjában találtak, nem értheto magyarul ...
ezen elobbi alapján azt kell mondjuk, hogy Arpádék nem voltak magyarok (ugyanis nem magyarul beszéltek) és így a székelynek mondott rovás elé, nem szabad a magyar szót tennünk (tehát az egy "magyar rovás" helytelen, nem létezo) ...
vagy a magyarazonosságot kell áttennünk a befogadók javára ...

- egy harmadikat ráadásként; a IX. sz. végén bejött népség (hogy az honfoglalt, vagy sem) a maga 10-15 % -ával nem tarthatta fenn nyelvét. Ezért a nyelvünk, amelyet ma magyarnak nevezünk, nem
a magyaroknak nevezettektol jön, hanem az ezeket
befogadó, akkor avaroknak nevezett néptol ...
+1 #1 2440 SzázhalombattaPetrás Magda 2013-06-03 15:44
Tisztelt Címzett!

Az alsósófalvi számadóbot valóságát szeretném igazolni, ha szóban is.
Édesapámtól tudom, aki 82 éves, hogy dédapám testvére Petrás Mihály még az ő gyerekkorában is róvásbetűkkel írt, mert más betűket nem ismert, és mint major sok mindent számon kellett tartani az állatokkal és tulajdonosaikkal kapcsolatosan.
A cikkben szereplő Petrás János az én ükapám dédapja lehetett, aki 1910 halt meg és fejfája a sófalvi házunk közelében levő Lukács-féle temetőben ma is megtekinthető. A mesterség fiúról fiúra szállt, mert az én nagyapám is major volt, folytatva az ősi mesterséget.

Üdvözlettel:
Petrás Magda

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló