A szólásszabadság jegyében beszélgessünk a tabukról 1. rész

A pol-korrektnek átnevezett véleménydiktatúra, teljes ellentétben áll azzal, amit a szólás szabadságáról hirdet a jelenkori szocializmus, liberalizmus, de még a konzervatívok is!

Vannak olyan tabutémák, amelyekről szó sem eshet! Ilyen például a II. zsidótörvény vitája az Országgyűlés képviselőházában. Pedig nagyon is fontos lenne végre kibeszélni azon okokat, amelyek részben a nemzetközi nyomás, a német expanzió és a nemzetpolitikusok felvetései nyomán alakultak ki Magyarországon a két világháború között. Nem valami antiszemita, pontosabban antijudaista elképzelés vezérel abban, hogy erről szót ejtsek. Sokkal inkább a tisztánlátás erősítése az ok. Hangsúlyoznom kell: számomra minden kiontott vér, minden elvett élet tragédia. Azt azonban nem szívesen fogadom a hazai politikusoktól, hogy ők nem beszélnek a legfontosabb kérdésekről, helyette valami szörnyű egyoldalúsággal próbálnak meg a nemzetre erőltetni valamit, ami nem úgy és nem az általuk diktált okból következett be! A kibeszélést tehát nem úszhatjuk meg, de nem is lenne szerencsés, hiszen így csak erősödnek a sebek mind a magyarság, mind a többi Kárpát-medencében élő nép lelkében.

Egy országgyűlési képviselő fogalmazta meg a legszabatosabban akkor a zsidóság parazita rétegének a működését, amely működéshez nagyon is sok lakájmagyar is csatlakozott. Hiszen azt világosan kell látni, hogy az így kialakult parazita réteg a más nációk és a lakájmagyarok nélkül nem tudta volna birtokba venni a magyar államot!

„A zsidóság (egy vékony rétege) a monopolkapitalizmuson keresztül kezében tartja a tőkét, a szociáldemokrácián keresztül kezében tartja a munkást, tehát mindkét termelő tényezőt, végül a sajtón keresztül biztosítja a nemzeti társadalom mozdulatlanságát, amely az ő hatalmának előfeltétele s egyúttal tenyészterülete is!

Aki áttekinti ezeket a viszonyokat, annak el kell ismernie, hogy a gazdasági hatalom után a kultúra hatalmának is a zsidóság ölébe kellett hullnia és a valóságban ezek az erőtényezők együtt azok, amelyeken keresztül a zsidóság Magyarország politikai fejlődését az utolsó ötven esztendőben - mondhatni - meghatározta. Ebben a politikai fejlődésben keletkezett és alakult ki a polgári radikalizmus már a századforduló előtt, amely polgári radikalizmus szabadkőműves-páholyok mélyén helyet foglaló zsidó vezetőrétegek által meghatározott tervek és célok, sőt szervezetek szerint indul el, hogy később birtokába vegye a magyar államot.”

No de nézzük a teljesebb szövegkörnyezetét a beszédnek:

„…a mai magyar kapitalizmus egyoldalúan a zsidó érdekek szerint fejlődvén ki, konstrukcionális hibákkal van tele, amely konstrukcionális hibák elferdítik a magyar gazdasági élet nemcsak termelési, hanem jövedelem-eloszlási processzusának majdnem egész felületét. Az oka pedig ennek az, hogy a zsidókérdés érzékeny kérdéssé, sőt hatalmi kérdéssé lett, tehát akadályozza a gazdasági rendcsinálást is Magyarországon…….Visszatérve a hazai viszonyokra, felteszem a kérdést, t. Ház, hiszi-e valaki, hogy ha meg nem történik a zsidóság kicserélése a vállalatok vezetésében, akkor a kapitalizmus vezetői felhagynak azzal a gazdasági rendszerrel, amelyet eddig folytattak? Én azt hiszem, hogy nem, kiváltképpen azok után az adatok után nem, amelyeket a múlt évi zsidótörvény végrehajtásáról kaptunk. A hivatalos adatok ugyanis arról számolnak be, hogy a helyszínen ellenőrzött 300 vállalat között csak egyetlenegy akadt, amely a törvény rendelkezéseit teljesítette - ez is csak azért, mert felszámolóban volt! - a többi pedig egyöntetűen szabotálta a magyar törvény rendelkezéseit.

Én éveken át hangsúlyoztam a t. Házban s több felszólalást szántam annak bizonyítására, hogy a magyar kapitalizmust a saját vezetői ellen is meg kell védeni, mert a kapitalisztikus termelési rendre a magyarság erőinek kifejlesztése érdekében és a magyarságnak a régi határok felé való jövő expanziójának céljából szükségünk van és ezért fenn kell tartanunk. Ezt hangsúlyozom ma is, hangsúlyozom az újabb idők közgazdasági novíciusaival szemben, akik azt hiszik, hogy az etatizmus irányában van a kitérés, holott ellenkezőleg a monopóliumok, a privilégiumok leépítéséből, az egyéni iniciatíva, kezdeményezés legteljesebb mértékű gyámolításából, elősegítéséből állhat elő az a gazdasági rendszer, amelyre jövő boldogulásunkat alapíthatjuk. Igénytelen nézetem szerint ez a javaslat a múlt évivel szemben az első lényeges lépés a jogegyenlőség helyreálltásához. Lényegileg nem más, mint a zsidóság önmaga által teremtett szeparáltságának, a saját különleges faji érdekei szerint az idők folyamán konstruált területenkívülisége konzekvenciájának levonása, a de facto helyzetnek de jure szabályozása, csakhogy természetesen a magyar faj védelmének intenciójával. De egyúttal az első komoly defenzív lépés is, mert az elmúlt nyolcvan esztendő alatt a magyar faj - az ellene irányuló offenzívasorozat ellenére - még csak nem is védekezett. És itt, hogy mindezt megvilágítsam, két dologról kívánnék beszélni, amelyek a kérdéssel kapcsolatosak. Egyik a sajtó, a másik a szociáldemokrácia kérdése.

A kapitalizmus….és az úgynevezett liberális sajtó egy és ugyanazon anyaméhből születtek és most összenőtt ikrek, akik egymás nélkül nem élhetnek. A kartellkapitalizmus azért nem, mert ha lett volna az elmúlt évtizedekben önzetlen és az ország összességének érdekeit szolgáló sajtó, akkor a kartellkapitalizmus kinövései és ferdeségei régen eltűntek volna a közvélemény hatása alatt. A sajtó pedig azért, mert önmagában lógó, különálló cölöpépítmény, amelynek a közönségben csak igen kevés talaja van és nem alulról, hanem felülről tápláltatik, a bankok, a trösztök és a kartelek által, mégpedig - mint szakértők mondják - igen súlyos összegekkel. Ha a régi liberális sajtónak is - az újnak is, a régebbinek is egyformán - a bőségnek ez az emlője kellő időben kihúzatott volna a szájából, sajtóviszonyaink régen átalakultak volna.

Sokban hasonlatos a szociáldemokráciával való viszony is. A kartellkapitalizmus azáltal, hogy magasra csigázza az árat és az árfenntartás érdekében különböző kartellmanipulációkhoz folyamodik, leszorítja a termelést és ezáltal nagyra növeli azt a munkástartalék-sereget, amely a munkásság elégedetlensége folytán állandó bázisa a szociáldemokrata vezetők uralmának és minthogy gyári vállalat nem vesz fel mást, mint akit a szakszervezet hozzáutal, a magyar munkás kénytelen a szakszervezethez csatlakozni. Ehhez képest a zsarnoki függésnek olyan folyamata keletkezett, amilyent semmiféle más szervezetben utánozni nem lehet.”

A hozzászólást elmondó Krúdy Ferenc 1883-ban születtet Szécsényben, s meghalt 1973-ban Torontóban. Széles látókörű jogász, egy időben az Országgyűlés alelnöke is, de alapvetően agrárpolitikus. 1907-ben szolgabíró Nógrád vármegyében, majd a vármegye élelmezési ügyeit intéző másodfőjegyző. Baja város főispánja (1922-23), a Nemzeti Egység Pártja programjával a szécsényi kerület (1926-31), később a feledi kerület országgyűlési képviselője (1934-40). Mint tüzértiszt, három éven át harcolt a világháborúban. Szakértőként képviselte Magyarországot a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal genfi állandó mezőgazdasági szakbizottságában (1938). A Magyar Élet Pártja programjával Mezőkövesd országgyűlési képviselője (1939-44). A bolsevizmus elől kivándorol Kanadába, a fenti mondatai pedig remélhetőleg a tudatunkba vésődnek. Mert nem zsidógyűlölet motiválta szavait, hanem az ország és a nemzet féltése, sőt a közjó akarása. Remélhetőleg ezt, a legvérmesebb zsidóvédők is pontosan kiérzik a szavaiból, amelyek nem a zsidók elhurcolásához, hanem éppen az időleges mentésükhöz járult hozzá egészen a német megszállásig.

  Szeged, 2011-06-03                                                 Dr. Bene Gábor S.
 

Ui: Talán ezt kellene a hazai zsidóságnak olvasgatnia. S a népirtó bolsevik zsidók pereiről elgondolkodni, s nem Képíró Sándor megalapozatlan perével kapcsolatos hazugságokat.

A szólásszabadság jegyében beszélgessünk a tabukról 2. rész