XI.

ŐSVALLÁSUNK NYOMÁBAN GUDEÁTÓL- JÉZUSON ÁT- A "RIDEG VALÓSÁGIG"

Az IGAZ "MAGYAR VALLÁS"

Foglalkoznom kell ezzel a témával is. Ugyanis mind az emigrációban, mind pedig Magyarországon nagyon sokan élnek olyanok, akiknek a lelki szükségletét nem elégíti judai- keresztény hitvilág.

Megindult tehát már régen egy olyan jószándék, az olyan Istenhez vezető út keresésében, aki a Magyarok istene IS és NINCS kiválasztott népe. Magam is tevékeny részt vettem ebben az útkeresésben, és hosszú évek tapasztalatával jöttem rá arra, hogy "magyar nemzeti" egyház megteremtésének egyetlen alapja van, és ez: a TUDÁS.

(Így, nagybetűvel írva, mert nagy tudásra, bölcsességre van itt szükség.)

Csakis a "tudók szövetsége" képes erre, mert másképpen az egyesült "jószándék" két úton kerül lenyakazásra.

Az egyik úton: a jószándék lelkiismeretlen ügyeskedők (opportunisták) kezébe kerül, akik a "megvalósításhoz" anyagi segítséget kérnek a rendszerint tőlük távollévő "jóhiszeműektől", és - bizony sokszor tetemes összegeket zsebre vágva - maguknak jólétet és sokszor egzisztenciát biztosítanak, "nemzeti egyházi" szolgálatot hirdetve. Megy is aztán ez addig, amíg a jóhiszeműek rá nem jönnek arra, hogy itt valójában Jézus Urunk szent nevét cégérnek használó, "egyszemélyes" egyház létezik, csak a szép "levélpapíron", amit a lelkiismeretlenek küldenek szanaszét a világba az adakozóknak.

A "lenyakazás" másik útja: ősi hitvilágunk tartalmának felhasználása a zsidóság jelenlegi hatalmának erősítésére.

Ezt a módszert alkalmazva indította "nemzeti egyházát" 1974- ben Homonnay Ottó János. Itt van előttem levele, amelyben értesít erről az "Egyházalapításról", és - többek között - azt is kéri, hogy az általam szerkesztett "Ősi Gyökér szűnjön meg és legyen a "szittyakürt" c. újságnak egy "4 oldalas" havi melléklete.

Szándékát és "hittételeit" leírta a "Rideg valóság" c. könyvében, amelyet az alábbi tanulmányban vizsgálok meg részletesen. Azért tartom szükségesnek e könyv alapos kiértékelését, mert szerzője az ősi, és Sumeriából eredő hitvilági elemeket is igyekszik "elirányítani" a magyari hagyományokból. De az igazság rögzítését azért is fontosnak vélem ebben az ügyben, mert sajnos - ennek a "Rideg valóság"-nak terjesztői és hívei otthon is működnek. Szükséges tehát a "félrevezetés" módszerének és útjának ismerete, amit itt meg is teszek, de a "Lelkiismeret Aranytükrének" vetületében bemutatom a "Rideg Valóság"-gal ellentétes és szembenálló "Igaz Magyar Vallás"-t is úgy, amint azt látom és érzem.

GUDEÁTÓL JÉZUSON ÁT A "RIDEG VALÓSÁG"-IG

Ezek a sorok tulajdonképpen egy könyvet említenek, amelynek szerzője azt a címet adta: "A RIDEG VALÓSÁG".

A szerző megmondja, hogy mit akar könyvében kifejteni, és a célt, amelyért könyvét írta, így fejezi ki: "Melyik az az istenképzet, melyik az a vallás, mely a magyar számára biztosítja a tejes lelki békét, az istenhit és a nemzeti érdek azonosságában formálja feladatát egy közös nevezőre...?" (19. old.)

Természetes tehát, hogy igen nagy érdeklődéssel vettem kezembe ezt a munkát.

Különösképpen fokozta az érdeklődésemet az utolsó oldal amint mondja: "TÉRJÜNK VISSZA ÚJRA A MAGYAROK ISTENÉHEZ, TÉRJÜNK VISSZA ELHAGYOTT ŐSI VALLÁSUNKHOZ..."

Miután azt hirdetem, hogy a Magyar Nemzet Új Ezerévéhez feltétlenül szükségünk van a magyar nemzeti vallásban való lelki megújulásra. Igen nagy reménységgel fogtam hozzá a megnevezett könyv olvasásához. Az 56. oldalon olvasottak azonban valami kellemetlen érzést keltettek bennem, amikor a szerző arról tudósít, hogy: "ősi hitünk elhagyása, keresztény mivoltunk tulajdonképpen a rákfenéje minden történelmi baklövésünknek, nemzeti dicsőségünk elmúlásának. Kereszténységünk történelme és mai helyzetünk éppen ezért történelmileg elválaszthatatlan a zsidóságtól."

Letettem a könyvet és gondolkodni kezdtem azon, hogy hol is olvastam ehhez hasonló mondatot? Vágtattak a könyvcímek és a sok összeolvasott adat keresztül-kasul cikázott fejemben, míg végre felálltam és teljes biztossággal nyúltam Köstler könyve után ("The Thirteenth Tribe"), és ebben ugyanígy van írva: "a magyarság történelme elválaszthatatlan a keleti-zsidóságtól."

Igen sok könyvet kell átolvasnom. Mint minden egyetemi tanárnak, úgy nekem is megvan már a gyakorlatom abban, hogy "kiszedjem" a velejét egy könyvnek az első olvasással. Itt is így tettem. Mint a nyomozó kerestem az adatokat erre az "irányított" történelmi szemléletre, és nem csalódtam.

A könyv a dicséretek halmazát hozza egymás után... a zsidókra. A "magyar ősvallást" keresi és a zsidókat "magyarosítja", Nézzük csak jól meg az ilyen célú mondanivalóját: "Míg hazánkban a zsidó lassan kivetkőzik fajtájának elzárkózottságából, s velünk minden tekintetben azonosítja magát... "

A zsidók bevándorlását a felsőbb hatalmak nem akadályozták meg, és ezek a bevándorlók bizony úrrá lesznek a földeken, a falusi népen. Alapjában véve kinek a hibája ez? A bevándorló zsidóké, vagy azé, akt az országba beengedte?" (57-58. old.)

Ezek a kitételek azonban csak "idézetek". A szerző teljesen önálló és bizonyíthatatlan történelmi "kiértékelése" a zsidókat "honfoglalókká" teszi a Kárpát-medencében, és ez azért érdekes, mert eddig ezt senki sem merte ily "Rideg valóság"-nak hamisítani így: "Úgy a hun, az avar, majd a IX. századkori utolsó magyar bevándorlások, a honfoglalás idején, minden keletről jövő vándorlás alkalmával jöttek nemcsak zsidó vallásra tért, de fajilag is tiszta zsidó népcsoportok. Az Árpádok uralmának megszilárdítása után... Balkánról már régebben a bolgárság között élő zsidók nagy csoportjai is vándoroltak hazánkba."

Mindez pedig "állítás - mint rideg valóság" minden történelmi kútfőadat és hivatkozás nélkül. Ilyesmit a hunokról még maga Jordanes sem mert írni, pedig ő valóban igazi zsidó volt. De mit értsünk azalatt, hogy "fajilag tiszta zsidó csoportok"... midőn prof. Henri V. VALLOIS, a Sorbonne tanára. "Les Races Humaines" (Presses Universitaires de France, Paris. 1944.) c. könyvében így tanítja: "a zsidók nem mondhatók "faj"-nak" (36. old.)

De menjünk tovább a "Rideg valóság"-nak nevezett írásban. Ugyanis találunk benne olyan kitételeket is, melyek teljesen a mai Magyarország zsidó szellemű és magukat "kazár-zsidó" ivadéknak nevező urainál valóban nagy tetszést arattak, hiszen Nagy Árpád népével egyenrangúnak dicséri fel a zsidókat, és ez talán már túlmegy a türelmes, de magyar lelkű olvasó "rideg valóság-érzetén" is, amint az írva található az 50. oldalon, a következőképpen: "a magyarokkal bejött zsidók egyenlő hódítókként léptek fel az itt talált zsidókkal szemben, és ugyanúgy, mint a honfoglaló magyarok, idegennek tekintették őket.

A honfoglaláskor magyarokkal bevándorolt zsidók erősen különböztek a meghódított Dunántúlon talált zsidóktól. A keletről jövők főleg fegyverforgatók voltak... "

Kérdezem a kedves és magyar olvasótól: ..."mi ez...?" Honfoglaló és vérrel hazát szerző árpádi őseink "honfoglaláskori magyarok" CSAK és éppen olyan "hódítók" CSAK, mint a "fegyverforgató zsidók"..,? És ezek A HONFOGLALÓ őseink a "Rideg valóság" írójának is CSAK POGÁNYOK, és úgy véli, hogy "őseinknek nem volt "Jézushite" e "pogány" korszakban..." (51. old.)

E kitételéből láttam, hogy történelmi ismereteiben igen nagy hézagok vannak, és ezt könyve ki is mutatja.

Az ŐSI GYÖKÉR 1980. 3. számában - "AZ IGAZ MAGYAR VALLÁS" című értekezésben bizonyítom azt, hogy nemcsak az árpádi magyar nép, hanem az előttük a Kárpát-medence "avarnak" nevezett magyarajkú népe és Atilla hunjai is "Jézushitűek" voltak, és az ázsiai HUN BIRODALOMBAN már hét püspökség létezett, melyek az ún. "ázsiai Jézus-hitű" egyházhoz tartoztak.

Ez a könyv- "A rideg valóság" - "ridegen" és "valóban" kizárja Jézust a magyar lélekből. Őt zsidónak hirdeti. A magyar ősvallást keresi, de ugyanakkor, mint "fegyverforgató, bevándorolt és árpádi jogokkal rendelkező zsidóságot" hirdet és tanít, s ez ellen semmiféle tiltakozást nem tűr, mert imperialista tónusban kijelenti, hogy: "újabb ezeréves keresztény magyar államot antiszemita politikai elméletek szerint nemhogy fenntartani, de megvalósítani sem lehet " (131. old.)

Viszont ha te tiltakozol azon elmélet ellen, mellyel a zsidókat Árpáddal egyenlő jogú honfoglalóknak jelenti ki, akik "fegyverrel" szerezték meg a Kárpát-medencét, akkor te antiszemita vagy.

Egyszerű anakronizmusnak (kortévesztésnek) nevezhetjük teljes jóindulattal - mindazt a történelemszemléletét is tehát, amit a könyv 65"%-ában a zsidók és zsidóság életének leírására fordít. De miért is? Miért ír zsidókról, amidőn "magyar ősvallást" keres és akar tanítani. Miért van ebben a "rideg" könyvben csak 2% "VALÓSÁG" az árpádi magyarság honfoglalásának történetéről...? Miért nincsen megfordítva... hogy a könyv nemcsak a zsidóknak szánt 65%-os mennyiséget fordítaná a MAGYAR ŐSVALLÁS TÖRTÉNETÉRE, hanem a 100%-os tartalmat, és akkor minek foglalkozni egyáltalában a zsidókkal...? A zsidóság nagyszerűen leírja a saját történelmét anélkül, hogy egyetlen szót vagy hivatkozást vesztegetne a magyarokra... Egyetlen teória a Köstleré, aki azért, hogy turáni és magyar leszármazott legyen, megtagadja zsidó mivoltát, és e könyv "rideg valóságához" hasonlóan így ír: "a mai modern zsidóságnak ősei nem a Jordántól, hanem a Volgától jönnek, és nem Kánaánból, hanem a Kaukázusból... és fajilag ezek sokkal szorosabban tartoznak a HUN és magyar törzsekhez, mint Ábrahám, Izsák és Jákob fajához."

Bármilyen nagy jóindulattal forgatom tehát ezt a "Rideg valóság" című könyvet - "rideg valóságnak" kell elfogadnom azt a paralellizmust, mely felfedezhető benne a köstleri ún. "turáni zsidóság" történelmi létezésének igazolása érdekében írt kitételeiben.

Ennek a tendenciának elködösítését szolgálják azok a fejtegetések, melyek a Judai-kereszténységet" "rákfenének" nevezik. Ugyanis a judai-kereszténység a judaiságtól el nem választható, hiszen a judai-vallás szent könyve - a Thora - képezi a judaikereszténységben az "ószövetséget". A 138. oldalon a zsidó rabbi - Saul-Pál - által szerkesztett és alapított judai-kereszténységet "friss kereszténységnek" nevezi és érdekes beállításban tünteti el éppen az ősi "mahgar" Istenszemlélet egyik összetevőjét, amikor azt egyszerűen "Perzsiában" játszatja le - így írva: "E friss kereszténységre azonban a legnagyobb veszélyt nem a zsidó nézetkülönbségek közötti harc jelentette, hanem a Közép-Keleten újjáéledő perzsa feltámadás- elmélet, a MIDRÁS- féle vallási felfogások.", és ezt a "Midrást" az i. e. 5. században "születteti" Perzsiában, egy barlangban, december 25-én.

De ki ez a MIDRÁS...? (Ez héber szó és a "talmudi vizsgálatot" jelenti.)

Ennek ismerete aztán véglegesen tisztázza a "Rideg valóság" igazi tendenciáját, mely minden Sumeriából eredő mahgar ősvallási elemet elirányít a magyar hit hagyományaiból,

Ugyanis, ha csak egyetlen részletben betekintünk az ősi - ma sumírnak nevezett - mahgar hitvilágba, felállított dominóként hull le minden és kerül napvilágra az egész ősvallás minden szépsége, hiszen a hit-elemek láncszemekként vannak egybefűzve.

Ugyanezt mutatja meg nekünk a helytelenül "MIDRÁS"-nak nevezett "feltámadás elmélet" is. Ugyanis ezt a "MIDRÁST"... MITRA néven ismeri a mahgar ősvallás, és semmi más, mint a kozmogonikus Istenszemléletben meglevő azon "meleg valóság". amikor a "téli napfordulóval a NAP- MITRA, vagy TUR- ULLU- feltámad, vagyis visszanyeri erejét".

Ez nem "perzsa feltámadás-elmélet", hanem Sumériában is, a Kárpát-medence őslakosainál is és az egész Római Birodalomban, jóval a római judai- kereszténység bevezetése előtt létező, a Naptiszteleten alapuló, nagyon tiszta és erkölcsös vallásszemlélet, mely bizony nem ölt bárányokat, hanem az "Égi bikát" győzte le mindig a papkirály egy földi bika megölésével, amiből a hívek, a téli napforduló ünnepén, lakomát csaptak. Ez azonban csak egyszer volt egy évben. A jóságra való törekvésük jelképes megnyilatkozása volt az "agapé" - a kenyér és a víz ivásával- mint "szeretetvendégség".

A téli napforduló ünnepe a római birodalomban "a legyőzhetetlen Isten napja" nevet viselte. Ezt az ünnepet azonban a zsidók nem ismerték. Egyszerűen azért, mert vallásuk - éppen úgy, mint a judai-kereszténység is - az embert állítja a vallás központjába. Így a vallás az ember, a nép érdekében szerkesztett politikai elvű alapokon áll, nem pedig a természet ritmusához igazodó, azaz kozmogónikus szemlélete. A zsidók soha sem szerették a NAP-ot, a fényt.

A "naptisztelet" univerzális, vagyis a Nap mögött lévő Istenalak mindenkié, hiszen a Napot senki sem tudja kisajátítani. Aki nem ilyen "Istenalakot" alkot magának - hanem "titkos, láthatatlan és csak egy néppel szövetkező Istent" ismer - az valláspolitika és nem Istenhit.

Mitra sumír szó, és PA-SU-ULLU jelentésű, három fogalomjeggyel van az ékiratokon. Értelme: "Fényt ad a Gondoskodó", (lásd: DSL 295/ 138.). Tekintve, hogy ez az Isten-képzet Perzsia létezése előtt már jó 2000 évvel van leírva az ékírásos sumír-mahgar vallási Iratokban - innen vette át minden nép. Egyetlen kivétel ebben az a lehetőség, hogy a Kárpát-medencei őslakosságnál már azelőtt megvolt, mielőtt a mezopotámiai deltába a település megtörtént.

A "rideg valóság" azon tendenciája, mellyel a nem létező "midrási bárányvért" hozza kapcsolatba a názáreti és nem zsidó Jézusnak "bárányként" való feláldozásával - a judai rítus azon törvényét feledteti el, mely szerint "egyszer egy évben a főpap egy kost áldoz magáért és a nép bűneiért" (2 Móz. 30. 10. 3. Móz. 9-19. Pál Zsid. 9. 7.).

A judai- kereszténység Saul-Pálja megmondja, hogy "abban" az esztendőben Jézus feláldozása vitte el a nép bűnét, hiszen "vérontás nélkül nincs bűnbocsánat" (Zsid. 9, 22.). Jézus mint KUS FIA- a "KOS", az "áldozati állat".

Hasonlóképpen a "sátán, mennyország és pokol" fogalmak származása is a judaiságból jön és nem az "etruszk" mitológiából.

A félrevezetések központja most már kezd kibontakozni, és a "főcél" is ugyanúgy megvilágosodik vele, ami nem más, mint a "sumír-mahgar ősiségünknek megsemmisítése".

Így lesz a sumir-mahgar MITRA-TURULLU - "perzsa" "midrás", a sumír-mahgar Szűzanya-AMA-HIT (Anahita, Anyahite) szintén "iráni". Tehát van mindenféle örökségünk, csak sumir-mahgar nincs.

Pedig csak egyetlenegy krónikát kell elővenni, mely a perzsák és zsidók történetének egy részét nagyon jól elmondja, és ékírással van agyagtáblára vésve. A British Museumban található a "neo-babylonian chronicles" között (B. M. 35382. számú). Ugyancsak a British Museum kiadásában jelent meg egy könyv erről - D. J. Wiseman: "Chronicles of Chaldaean Kings" címmel (London, 1961.).

A minket érdeklő krónika "Nabonidus Krónikája" címet viseli és a következő érdekes szöveget tartalmazza: "Tasritu hónapban történt, amikor Cyrus (Kúrás) megtámadta URI-KI (akkád) hadseregét, a Tigris menti OPIS- ban, az ország lakosai fellázadtak, de Nabonidus lemészároltatta a lázadókat.

A hónap 14. napján elfoglalta SIPPÁR- t minden küzdelem nélkül. Nabonidus elmenekült. A hónap 16. napján UGBARU - GUTIUM kormányzója - és Cyrus serege bevonult Babilonba ellenállás nélkül. Nabonidust Babilonban letartóztatták..." Cyrus felvette az ősi királycímeket a régi hagyomány szerint és így nevezte magát: "Én vagyok Cyrus, a világ ura, a nagy király, Babilónia uralkodója, SUMER és AKKÁD királya, a Négy Világrész Ura."

Ebből az ékiratból megtudjuk az alábbiakat:

1. "Az Ister-Gami oroszlánok titka" c. könyvemben kus népnek és így sumírnak igazolt GUTIUM (ősi anyanép országa) még Cyrus idejében is (tehát 539. év október havában i. e.) létezik.

2. Még mindig tündöklő királyi titulus a SUMER és AKKÁD királya cím (i. e. 539.).

3. A "kus nép" kormányzója UG-BAR-U. ősi, sumír nevet visel, melynek jelentése: UG (ük) - "ősnép", BAR (pír) - fény, tündöklés. UG-BAR tehát a "nemzet szemefénye", uralkodója volt. (Megjegyzés: Nabonidus azonos a bibliai Dániel Könyv "Belsezar"-jával.)

Szándékom az, hogy meggyőzzem az olvasót a sumir eredetű hagyománykincsünk ápolásának szükségességéről. Ugyanis teljesen egyetértek a "Rideg valóság" azon kitételével, hogy: "a magyar vallásban tudni kell. Nem hinni." (231. old.)

Abban is, hogy: "A magyar vallásban a meggyőződés váltja fel a hitet... de meggyőződni csak a valóság ismerete alapján lehet." Sajnos ebből a könyvből hiányzik az alapos tudás, és a "meggyőződés" igen felületes.

Igen kár, hogy a "Rideg valóság" alapindítéka valami elégedetlen gyűlölet-féleség, mert a szeretettel való írás talán több és nagyobb eredményt tudna felmutatni. Ugyanis kevés ez a könyv a gyászos és szenvedéssel teli magyar történelemnek a megírására. Igen sok oldalt és kötetet lehetne telehinteni annak a bizonyítására, hogy minden bajunk oka bizony a MAGYAR NEMZETI VALLÁS elhagyása volt. A "Rideg valóság" igen jól és könyörtelenül írja le a római judai- kereszténység intézményeinek, királyainak és hatalmasainak uralmát édes hazánkban. De nem tudok egyetérteni azzal a szándékával, hogy tudni akarásában és az általa magyar vallásnak nevezett meggyőződésében nem akarja megismerni azt a valóságot, hogy a názáreti Jézus zsidó sem volt és "messiás" sem volt, hanem a judai- kereszténység szent iratainak zsidó írói tették Őt azzá.

Kérdezem: hogyan lehetséges az, hogy egy oly sokoldalú ismerettel rendelkező író, mint a "Rideg valóság" szerzője, nem vett fáradságot ahhoz, hogy a tucatjával megjelenő és erre vonatkozó könyvek valamelyikét elolvassa?

Hogy nem tűnt fel neki az, hogy Jézus apostolai mind galileaiak, tehát nemzsidók voltak, ellentétben az Újszövetség íróival, akik nem apostolok, hanem - Márk evangélista kivételével - mind zsidók, és a názáreti Jézust soha sem látták.

(Itt azt a hipotézist alkalmazzuk, mely szerint János evangéliumát nem János apostol írta.)

A zsidó rabbinak, Saulnak, aki az Újszövetség Pál apostola, fogalma sem volt arról, hogy a názáreti Jézus mit tanított, hiszen soha nem hallotta, soha nem látta ŐT, és Jézus tanítványaitól semmit nem tanult. Nem akart tanulni tőlük, és ezt leveleiben mondja is.

A szerző kiváló intellektuális képességeinek ismeretében tehát azt kell feltételeznünk, hogy ezeket a "valóságokat" tudatosan hagyta el a MAGYAR VALLÁS- ra való tudási törekvéséből.

Ismerve a szerzőnek egyéniségét, én feltételezem, hogy teljesen egyetértett a judai- keresztények Pál apostolával, amikor az- mint rabbi Saul, a zsidó kabalisták egyik tudósa - megalkotta a zsinagóga vezetőivel azt a rendeletet, mely a templomi jegyzőkönyvekben így van héberül írva: "jimmach semó vezikronb".., azaz "irtassék ki neve és emléke" (Jézusé). Saul irtja is nevét és emlékét a Jézus-követőkkel együtt s aztán - a "pálfordulás" idejétől-bizony a nevét sem ejti ki így: "HÉ-IZ-U" (Jésu). hanem CRISTOS lesz az ő neve a "Szent Pál-i" iratokban. Ugyanígy a "Rideg valóság" is csak Krisztusként- azaz messiásként- említi meg a mahgar vérű és mahgari SZERETETVALLÁS TANÍTÓJÁT.

Ha jól körülnézünk MAI világunkban, megértjük ezt az irányzatot.

Ma- a nem zsidó Jézus (arámi nyelven Hé-Iz-u, azaz az "Isten Lelkének Temploma") ebben a világban, ahol a judaizmus uralja a kapitalista és a marxista rendszerű államokat, az első számú közellenség, mert Életre kelésével, korunkban NEM ZSIDÓKÉNT ÉS NEM ÁLDOZATI BARÁNYKÉNT VALÓ MEGJELENÉSÉVEL, porba hull a messianizmus, a judai- kereszténység "szenvedés-ideológiája" és maga a judai- kiválasztottsági tévtan is eltűnik szemünk elöl, akkor megjelenik a NAP FIA, aki úgy mondta magáról, miképpen azt az ősi mah-gar ékiratok előtte 3000 évvel írják a "Lélek Istenéről" aki így van írva "ÉN-LIL" (En- lélek) : ÉN VAGYOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA.

(És azon sem szabad csodálkozni, ha ez a NAP-FIA olyan "szűrt" hord, mint a mi régi MAGYAR HITÜNK papjai hordtak, hiszen ez volt a mah-gar nép közhasználati ruhadarabja is, miként azt az UR sumír- mahgar városból származó ún. "mozaik standard" táblán láthatjuk a British Múzeumban. De miért szebb a római vagy görög ruha ennél?)

Nem szabad tudás nélkül és meggyőződés hiányában handabandázni Ősvallásunk Istenalakjának megalkotásában, miként azt az "Rideg valóság" teszi egy "ős-ten" emlegetésével.

Nem lehet a mai magyarságot egy olyan nemlétező ősvallásba beleterelni, mely kizárja a sumír- mahgar GUDEA- tól jövő és az ugyancsak "turáni fajtájú" názáreti Hé-IZU-val (Jézussal) feltámadt SZERETET-VALLÁST. (Itt a "turáni fajt" azért említem, mert Vallois prof. említett könyvében így található, mint embertani szakkifejezés.)

Nem volt sohasem olyan ősvallása a magyarok elődeinek, amelyben TEN lett volna a lemérhetetlen és kifejezhetetlen egy igaz Isten. Ez a szerző elmélete. A magyarság mindig IS-TEN tudó volt, ahol az "ÍZ" ma is az "Isten-lélek" szava, hiszen minden teremtett dolognak és lénynek van "ÍZ-e". Ugyanígy a másik összetevő - a TEN - már 6000 év óta írásban szerepel, mint a "kezdet mozdulatlansága". (Nyelvünk ma is TEN- te, baba. TEN- te dallal ringatja csendre, alvásra, mozdulatlanságra a kisdedet.) Ugyanis, ha a mozdulatlanság megmozdul, ez nagy GAR-ral jön bizony, és így lesz a TEN-GÁR (ten-ger), ami nemcsak vizet jelent, hanem a mozgásban lévő sokaságot, hiszen ugye, így mondjuk: "tengernyi dolgom van".

Jó lesz talán, ha egyszer s mindenkorra elintézzük ezt a "Jézus ügyet".

Két eset lehet. Vagy élt és "feltámadt" Jézus - vagy nem élt.

Ha nem élt, akkor hagyjuk az egészet. De ha nem élt, akkor a zsidók miért gyártják egymás után az ő személyét kicsúfoló filmeket és azokban miért hárítják a "meggyilkolása" miatti felelősséget teljesen a római Pilátusra...? Most, amikor e sorokat írom - itt, Buenos Airesben - éppen három különböző "Jézus-story" megy a mozikban, és az egyiknek a rendezője azzal hívja fel a figyelmet a filmjére, hogy annak minden szereplője zsidó színész.

Tehát azt kell mondanunk, hogy élt a názáreti Jézus és FELTÁMADT -vagyis LEGYŐZTE A HALÁLT. Így ember feletti képességéhez kétség nem fér. Ugyanis mi, emberek, "halandók" vagyunk. Nem tudunk "feltámadni". A galileai nem zsidó Jézus feltámadásáról azonban megvan a jeruzsálemi zsidó hitközség jegyzőkönyve, mely szerint a Galileába nyomozásra kiküldött két rabbi, akik Péter apostol köré összegyűlt "tíz" apostol mellé szegődtek, kijelentik és jegyzőkönyvileg okmányosítják azt, hogy látták a názáreti Jézust a hegyen fényalakban megjelenni a tanítványainak, és azt is, hogy ez az emberi alakot vett fény lassan emelkedni kezdett és eltűnt szemük elől a felhőkben. "Az igaz magyar vallás" c. tanulmányban leírom a British Múzeum azon kéziratának tartalmát, mely azt állítja, hogy: "Jézus fényből született. A felülről sugárzó fény összesűrűsödött csecsemőtestté."

E világra való jövetele és távozása tehát tökéletesen megegyezik a természettudományok azon törvényével, ahogy az energia anyaggá alakul át. Ezt az átalakulást azonban nem emberi, hanem - eddig ismeretlen - természeti hatalmak (erők) irányítják.

Jézus születését, feltámadását és fénnyé válását tehát nyugodtan nevezhetjük a "tudás egyik tartalmának" azzal a hozzáadással, hogy a tudásnak ezt a magas fokát eddig más "ember formájúnak" nem sikerült megismerni és elsajátítani. Miután a turáni vérű Péter és a vele lévő "tíz" meggyőződtek Jézus effajta felsőbbrendűségéről, látták és tudták, megtanulták azt, hogy a Hé-IZU (Jézus) valóban a VILÁG VILÁGOSSÁGA

Így az ázsiai népek tanításánál (akarattal nem használom a "térítés" szót) - akik úgy hitték, hogy az Isten a NAPPAL nyilatkozza ki életet adó örök szeretetét - semmi nehézségük nem volt annak a megértetésével, hogy Jézus a NAP FIA, hiszen ők is annak tartották magukat.

De miért ítéli halálra mindezt a "sumír- mahgar hagyományt" a "Rideg valóság"? Miért csúfolja ki? Miért nem vizsgálja " igaz lelkiismerettel" mindnyájunk örömére?

Mert ugyan ki legyen a MAGYAR NEMZETI VALLÁS alapítója, feltámasztója és életre keltője...? Lehet-e más, mint aki a vérünkkel lett a "fényből", aki legyőzte a halált és maga is "feltámadt"...? Lehet-e más, mint a nem zsidó, hanem galileai (azaz: galil hag gojimi - "idegenek földjének fia") Jézus?

Kérem olvasóimat, hogy fogadják el azt a valóságot, hogy Kárpát-medencei és általunk történelmileg elérhető őseink - hunok-avarok - és az árpádi magyarok éppen úgy, miként a pártos birodalmi elődeink és a Duna-medencében lakozó - velük (a pártusokkal) azonos - "DAHA" nép is a Naptiszteleten alapuló s majd a jézus- péteri tanítással megújhodott (mondhatjuk úgy, hogy "aktualizált") "Jézushitnek" voltak követői.

Ez a vallás nem épített színházszerű templomokat, hanem az "égi tudás ismeretére szolgáló" körkörös "Napházakat" és "csillagvizsgálókat", miként a sumír-mahgar földi "zigurat"-ok voltak.

NEM KELL MÁST TENNÜNK az erre való visszatérésben, mint elhagyni a judai szokásokat. NEM ÁLDOZNI, HANEM ISTENBEN ÉLNI és LELKIISMERETET VIZSGÁLNI MINDENNAP.

Egyetértek a "Rideg valóság"-gal abban, hogy "legnehezebb elhagyni a tévhiteket". Kérem tehát azokat, akik meg akarnak maradni eddigi vallásformájukban, hogy ne tűzzék maguk elé céltáblának azokat, akik keresik és építik a MAGYAR NEMZETI VALLÁS- t.

Maradjanak meg ott, ahol vannak, de gyűlölet nélkül éljenek. Igyekezzenek talán a "nemzettestvéri szeretetet" gyakorolni.

Hiszen mai, felfordult világunkban éppen az a baj, hogy a családi élet már nem rendelkezik olyan családi tűzhellyel, ahol az Isten is mindig jelen van és ahol a család együtt - pap nélkül is - tud imádkozni. Ugyanis az ilyen "családi hit és ima" nélküli fiatalokat hamar elviszi a szél akármerre, s ez éppen az egyik oka a mai fiatalság irányítatlanságának.

A másik ok pedig ott van a nyugati, judai- kereszténység világában, hogy ennek minden szektája vagy felekezete vallási öntudatra neveli a hívőt és a nemzeti öntudat itt nem fontos. Az egyháztag tehát egy "nemzetközi" egyház szolgálója.

Most ha véletlenül (miként az esetek 60%-a bizonyítja) az egyház dogmatikus tanításaival összeütközik az igazságot kereső fiatal "józan gondolkodása", otthagyja a vallást, de a nemzetköziségre való nevelés megmarad. Így keletkeznek aztán a különféle felforgató eszmék "nemzeti zászló nélküli" partizánjai. Mindezt pedig főképpen - mint azt a "Rideg valóság" ismerteti - az a szadista vallásszemlélet eredményezi, mely szerint egy "női teremtő erőt" nem szükségelő, egyedülálló férfi Isten - mint "ATYA" - örömmel veszi, hogy neki "egyszülött" fiát feláldozzák. Megöljék azért, hogy elvegye az emberiség állítólagos "bűnét". Ezt egy józanul gondolkodó és a természet csodálatos szépségében gyönyörködni tudó fiatal lélek bizony "bevenni" nem tudja, hanem szabadulni akar attól a patologikus gondolattól és elindul másfelé.

Ilyesmi azonban az "ázsiai kereszténységként" jelenik meg a Hun Birodalom hitvilágában, hiszen az Ő feltámadása idejében éli aranykorát a Hun Pártos Birodalom, mint Róma egyetlen tiszteletre méltó ellenfele. Azt tudjuk, hogy a Pártos Birodalom "nyugati" határa ebben az időben az Eufrates vonala, de az északi határt eddig még történész nem határozta meg. Ugyanis az Altájon át a kínai falig és a Kárpát-medencében is azonos nyelvű és azonos fajú nemzetségek élnek. Ezek között hirdette Péter és Jézus apostolai a Jézushitet, melyet mai nyelvünk "evangéliumnak" nevez, de egész biztos, hogy Jézus másképpen nevezte.

Így került be Jézus az "ázsiai kereszténység" hun hitvilágába, hiszen a náluk létező "szentháromság" azonos volt az égen is és a földön is így: ANYA-ATYA-FIÚ.

NAP-FIA és ISTEN-FIA ebben a hitvilágban egy és ugyanazt jelentette. Az "Isten- Fia" pedig az Istennel él és az ANYA-ATYA-FIÚ égi és földi "szentháromsága" maga a SZERETET, mely "föntről" árad és "terjed" itt a földön is. Az a jelkép, ahol egy "háromszögben" egy szem formát látunk, ennek a "földi szentháromságnak" szimbóluma, ahol a szem az Isten örökké való gondoskodásának, gondviselésének és szeretetének a kifejezője. Ha aztán egybe teszünk "két háromszöget" - úgy, miként a zsidók által használt ún. "Dávid-csillag" - ez az égi és földi ANYA- ATYA- FIÚ, tehát a "kétszeres hármasság " ábrázolása, mely a "miképpen a mennyben - úgy a földön is" törvény kifejezője, és az emberiség első - UR NAMMU sumír-mahgar papkirálynak - törvénytáblája homlokzatán látható. (Tehát a zsidók innen "sajátították" ki.)

Nem szabad tehát a magyar ősvallás keresésében a "kereszténységet" CSAK "judai-kereszténységnek" venni. Mint sokszor leírtam már-a kereszténységnek két formája van.

Egyik: a judai-kereszténység, aminek alapítója Saul rabbi, a judai-keresztények Pál apostola, akit Jézus sohasem látott és őt "apostolnak" nem nevezte ki.

A másik: A Jézus-Péteri kereszténység, melyet mi "ázsiai kereszténységnek" nevezünk. Ez a "Jézushit" az Úr által kinevezett, megbízott és tanított APOSTOLOK munkájának eredménye, de az ő írásaikból a hozzánk nyugatról érkezett "római judai-kereszténység" semmit nem őrzött meg, hanem mindent elpusztított,

Mi a különbség a kettő között? Judai- kereszténység a zsidó hitvilág áldozatra épített doktrínáinak folytatása. Itt a legfontosabb a "bűntől való megváltás". tehát Jézus meggyilkolása rituális áldozati aktusnak van szentesítve, mely minden mise alkalmával újra megismételtetik - a bűntől való megváltás judai tanának megerősítésére.

A jézusi "ázsiai kereszténységben" nincs áldozat és nincs "eredendő bűn". Az Isten fiai bűntelenek s oly tisztán és világosságban kell élniük, miképpen ez Isten Erejeként őket éltető NAP.

TÖRVÉNYÜK: egymás szeretete - vagy ahogy írva van "atyádfia szeretete és megbecsülése". Tehát a "nemzettestvéri szeretet" a legnagyobb kötelesség.

És mindez az ősi sumír-mahgar szeretetvallás Jézussal megtisztult és "feltámadt" formáját képezi.

Minden vallás fejlődik. Alkalmazkodik az emberi társadalom intelligenciájának fejlődési fokához. Aktualizálódik. Ezt megtaláljuk az összes keleti vallásoknál, mert pl. ha Buddha ma megjelenne, bizony csodálkozva látná tanainak kifejlesztését.

Elmélyülnek és megtisztulnak ezek a vallások. Nem úgy, mint a judaizmus és a judai-kereszténység, mely csökönyösen megmarad a "hamis tanoknál". Hisz éppen az a gyűlölet fakasztója, hogy ezek a vallási szervezők érzik tudásbeli hiányaikat. Maguk is tudják, hogy érvekkel, igazsággal nem tudják meggyőzni a másik - a mi - oldalunkon állókat, mert nincsen náluk igazság. Tehát megjelenik a "bosszúállás", az elnémítás és az igazak elpusztítása.

Nem szabad nekünk abba a hibába esnünk, hogy őseink Jézus előtti Istenszemléletét elválasszuk annak Jézus megerősítésétől és valóságos szeretetté való alakításától. Ugyanis Jézus előtt senki sem hangsúlyozta az atyádfia-nemzettestvér elsődleges szeretetének kötelezettségét. A régi sumír-mahgar világban ez azért nem került így lefejezésre, mert egynyelvű és egyfajú világban éltek. Volt ellenségük, akik országukat akarták elvenni, de Istenhitükre senki sem tőrt.

A "fekete fejűek" azonban felfedezték, hogy a lelki uralom a valláson keresztül történhet csak, és megváltoztatták a tiszta és istenes képzeteket.

A sumír-mahgar SZŰZANYA is más értelmezést kapott. A "szűzi" forma lett a "harc istennője", és az "ÉDESANYÁBÓL" "szerelem istennőt" csináltak a sumír-mahgar földön. Jó 1000 év kellett ahhoz, hogy az "ázsiai fény", az ősi föld és KU-MAHGAR erő visszafordította a tartalmat megint és a méd mágus Gaumata (Dárius legnagyobb ellensége) - aki Esmeris személyében archemeruda királyként uralkodott- 444-ben i. e. szeplőtelennek kanonizálja a méd-perzsa hitvilágban az egyiptomi ISIS-Szűzanyát. s ezzel ugyanilyen tartalmat kap az iráni élettér ANAHITA ja is. Visszatért az "édesanya" tekintélye és a női hivatás szentesítése ezzel így: "előbb szűz-majd a családdal édesanya". Visszatért tehát megint az ősi hitvilág tartalma: "Az ISTEN és a Család".

Iszonyú nagy erő kellett ennek a tartalomnak a megtartásához, és a galileai Jézus az, aki tisztán látja, hogy népe a politikai Isten-képzetek rabszolgaságában forgácsolódik szét. Látja, hogy ezek a "tévhitek" éket vernek testvér és testvér közé. Ezért kapcsolja össze az Istentudást az atyádfia-nemzettestvér feltétlen szeretetével, mindennél előbbre valóbbnak és fontosabbnak hirdetve ezt a testvért ragaszkodást.

Az apostolok munkája, az, amit az "ázsiai kereszténységben" végeztek, nem hasonlítható a római judai- kereszténység látható szervezetéhez. Ugyanis ők a láthatatlan lelki, nemzettestvéri összekötő erőt, az Istenben élő nemzeti öntudatot helyezték a hitvilág központjába, ahol az Isten Fia- Napfény- tisztasága és ereje volt a mindenekfeletti indíték.

És hogy ez micsoda egységet és hatalmat adott ennek a népnek, azt bizonyítják a fölrésznyi birodalmaik, melyeket harccal, de nem kegyetlenséggel alapítottak ennek a nemzeti vallásnak a segítségével.

De el is pusztultak ezek a birodalmak abban a pillanatban, amikor megbomlott a nemzeti vallás összetartó ereje. Amikor "más" vallást véltek jobbnak a magukénál.

Atilla is és az avar-magyar királyok is Jézushitűek voltak és hitték azt, hogy a NAPFIA visszatért oda, ahonnan jött. Ez az "égi" Jézus alakja. Amint azonban a "földi és keresztre feszített Jézus" keresztjével közelítettek hozzájuk a judai-keresztények - keletkeztek azok a történelmi események, amiket olyan kegyetlenül leírt a "Rideg valóság".

Nehéz idők előtt állunk. A judaiság uralmát és a mai élet minden rekeszében való megtalálhatóságát igen jól tükrözi a "Rideg valóság". Ha nem állunk össze a MAGYAR NEMZETI VALLÁS EGYSÉGÉBEN - elvész a magyarság, és "turáni magyarok" lesznek azok a zsidók, akiket eddig összetartott és megerősített a nemzeti öntudatra épített hitviláguk.

Viszont ha én azt hirdetem, amit ők, vagyis, hogy a MAGYARSÁG-nak hasonló nemzeti öntudatra NEMZETI VALLÁSRA van szüksége, "új messiánizmus" bevezetésével vádolnak. Soviniszta, másokat uralni akaró hitviláguk prófétájaként csúfolnak ki, pedig én semmi mást nem kérek, mint azt, hogy: mindazok a nemzetek, akik elfogadják az atyádfia- nemzet- testvér elsőbbségi szeretetének, támogatásának és szolgálatának Jézus által elrendelt szükségességét, helyettesítsék be

SAJÁT TÖRTÉNETÜKKEL ÉS HAGYOMÁNYTISZTELETÜKKEL AZ EDDIGI JUDAI ÓSZÖVETSÉGET és azt adják vissza a zsidóknak.

Így a Jézushitben valóban "nemzetköziek" vagyunk, mert minden nemzet követi Jézus tanítását, vagyis: A CSALÁD SZENTSÉGÉBENI ISTENBEN VALÓ ÉLÉST és minden nemzet VALLÁSOS KEGYELETTEL ÁPOLJA SAJÁT NEMZETI HAGYOMÁNYAIT és ezek a NEMZETI HAGYOMÁNYOK a NEMZETI VALLÁS HITVILÁGÁNAK kánonját képezik.

Ezzel a Jézushittel tiszteljük és becsüljük - mint minden nemzet - saját nemzeti hagyományainkat, és senki sem kötelez bennünket más nemzet hagyományainak tiszteletére - miként azt eddig a judai- kereszténységben tennünk kellett.

Egy AZ ISTEN. Akinek kinyilatkoztatott ereje az életet adó NAPUNK, mely földünk és kis életünk megtartója. Feléje fordulunk éppen úgy, miként a galileai Jézus is tette mindég.

Legyen naptisztelő őseink SZENT HAGYOMÁNYA hitvilágunk egyik tartalma. Ismerjük meg az Ég Törvényeit és éljünk a természet ritmusa szerint, az ISTEN és CSALÁD szent egységében.

Ez a NEMZETI VALLÁS és semmi több.

Végezetül pedig azokhoz szeretnék néhány szót intézni, akik a "Rideg valóság" írójának elgondolása szerint kialakított Isten-modellt "ŐS-TEN"-ként tisztelik és "egy"-házba csoportosulva tartják tiszteleteiket.

A hinduk "Bhágavad Gitá"-ja igazságát idézem, amikor - szerintük- így nyilatkozik meg az Isten: "...az emberiség sok-sok úton tart Felém. De bármelyiken is közeledik, szívesen fogadom- hiszen az összes ösvények Enyémek".

Ez így helyén való - az Isten felé való haladásban. Én csak egy kérelmet teszek ehhez a bölcsességhez.

Azt kérem, hogy az Isten által "övének" mondott egyik út-a MI UTUNK- MAGYAR ÚT LEGYEN, amelyen haladva tartsuk első törvénynek NEMZETÜNK és NEMZETTESTVÉREINK szeretetét. Ahogy Hé-Izu mondta: "hagyd ott az oltár előtt a Te ajándékodat és menj el, elébb békélj meg a Te nemzettestvéreddel" (Máté, 5, 24.).

Az ősi hit ősi törvénye ez, melynek tartalma a NAPISTEN és a CSALÁD vallásos kegyelettel való szolgálata volt. A "KIS" család, a Tied, a NAGY pedig a NEMZETED.

Világpolgársági szempontból másodlagos kérdés tulajdonképpen az, hogy valaki befogadja-e szívébe Jézust, vagy nem. Hogy elismeri-e Őt "Napbaöltözött Prédikátornak", aki fényből jött és fénnyé lett. Az Ő elfogadása mindenkinél személyes ügy valóban... Mindenkinél, aki nem magyar.

A magyar népnél más a helyzet.

Ugyanis az "ősi gyökerünk", fajtánk legszebb hajtása Jézus, és ha az ugyancsak turáni fajtánk egyéb "nagyjait", mint Buddhát és Zarathustrát, olyannyira elismerjük, hogy tanaikból sokat veszünk át, akkor miért zárjuk ki hitvilágunkból azt a Jézust, aki minden elődjének igazságát megerősítette? Hiszen Ő az egyedüli embertestben megnyilatkozott Isten-Lélek, Istenfiú, aki betöltötte megjelenésével azt a sumír földi próféciát, melyet - már ő előtte 5000 ével - így hirdettek és írtak a

Mah-Gar nép "mah"-jai: "a Szűzanyától született Isten-fia (EN-LIL) anyagi formát véve leszáll a földre".

E sorok írója úgy véli, hogy JÉZUS (Hé-Izu) beletartozik a mahgar- magyar őstörténetbe, és a nélküle haladók útja MAGYAR ÚTNAK NEM NEVEZHETŐ.

AZ IGAZ MAGYAR VALLÁS

A magyar lelki megújhodás perzselő lángjának élesztgetésére és erősítésére - alkalomszerűnek mutatkozik egy rövid vizsgálódás lefolytatása - a rendelkezésre álló hiteles adatoknak egyszerű felsorolásával. Ennek érdekében nézzük meg együtt, hogy milyen is volt

A HONFOGLALÁSKORI Kárpát-MEDENCE NÉPÉNEK ÉS A HONFOGLALÓ MAGYAROKNAK A VALLÁSA...?

Mind a két kérdésre feleletet adnak:

1. A Kárpát-medencének - mint vallási területnek hovatartozandóságára vonatkozó történelmi adatok és

2. Nagy Árpád és népének letelepedésekor itt talált és az árpádi magyarság által is használt templomok.

Az 1. pont vizsgálata:

Az 1848 előtti népiskolai és középiskolai oktatást szolgáló "magyar történelem könyvek" hun-avar-magyar azonosságról beszélnek és 1848-ig a magyarok egyáltalában nem tudják azt, amit a szabadságharcot eltipró "osztrák Bach-korszak és Habsburg érdek" kényszerített az oktatásba, vagyis, hogy a magyarok finnugorok. Így vissza kell kanyarodnunk a régiek hiedelméhez annál is inkább, hisz László Gyula "Kettős honfoglalásában" ugyanazt bizonyítja, vagyis hogy az avarnak hitt nép is magyar volt.

De ugyanezt mondja a középkori krónikáinkat sok száz évvel megelőző ősgesztánk is, melyet I. Szulejmán személyi titkára és tolmácsa - Terdzsüman Mahmud - ültetett át török nyelvre TARIHI ÜNGÜRÜSZ (Magyarok története) címen.

A Geszta idevonatkozó szövege a következő: "amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak és az ő nyelvükön beszélnek... "

A geszta a Kárpát-medencét nevezi "annak az országnak", és HUNOR népének megtelepedéséről számol be, mondhatjuk tehát, hogy a "hunok" találtak a Kárpát-medencében olyan népre, ahol az ottlakó ősnép az ő nyelvükön beszélt. Ha a "hun áradat" Pannoniában való letelepedését a történelmi események időrendjében keressük, úgy meg kell állapítanunk azt, hogy Pannonia megszállása már az i. sz. 375, táján megindul... Ázsia felől. És itt fontos annak a rögzítése, hogy "Ázsia felől", ugyanis a Közép-Ázsiában létező NAGY HUN BIRODALOM-ban ebben az időben már hét keresztény püspökség létezik. Ezek a "keresztények" azonban nem tartoznak a "római valláshoz", hanem Péter és a többi apostolok által szervezett ún. "keleti kereszténységhez".

Egészítsük ki ismereteinket ennek a "kétféle" kereszténységnek a megmagyarázásával.

A JÉZUSI HIT, a SZERETET TÖRVÉNYÉNEK VALLÁSA Jézus apostolainak munkája útján terjedt el, melyet ŐK Jézus rendelkezése szerint végeztek. "Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia és Simon, a zelóta és Júdás, Jakab fia... és Mátyás, aki a tizenegy apostol közé számláltaték." (Ap. Csel. 1, 13 és 26.)

Ez a "tizenkettő" kapta meg a "szentlelket" Pünkösd napján. "És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdenének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta neki szólniok." (Ap. Csel. 2, 4.)

Jézus által kiválasztott és a Szentlélektől megszállt apostolok közül azonban egyetlen egy sem hirdette az Úr Igéjét a Római Birodalom területén. Ennek az oka egyszerű és érthető. Mindenkinek, aki a Római Birodalom területére akart menni és nem volt római állampolgár, az illetékes konzultól vagy terület helytartótól kellett engedélyt szereznie. Miután a "názáreti", tehát galileai és nem zsidó Jézus tanítása a rómaiakkal nagyon jó barátságban lévő zsidó állam politikai és egyházi vezetőinél a legnagyobb ellenszenvet váltotta ki és itt üldözni kezdték az apostolokat annyira, hogy Herodes Agripa Jakab apostolt kivégezteti és Péter apostolt tömlöcbe záratja (Ap. Csel. 12.), természetes az, hogy az apostolok innen elmenekülnek és - mint galileai állampolgárok - menedéket találnak a Római Hatalom egyetlen egyenrangú ellenfelénél - a Pártos Birodalomban. Itt szeretettel fogadják őket, és Babilonban is és Antiochiában is (mely ebben az időben szintén Pártos Birodalmi Kormányzó fennhatósága alatt állt) "egyházi központot" tudnak létesíteni. Innen terjed el ez a "keleti kereszténység" a Jézushit - minden judaiságtól és ma ószövetségnek nevezett ideológiáktól mentes - egyszerűségében és tisztaságában.

Ez lett az ún. "ÁZSIAI KERESZTÉNYSÉG", és ennek tudásával és ismeretében megérthetjük az önmagát "apostolnak" kinevező Saul-Pál szavait, aki Timotheushoz írt 2. levelében mondja: "elfordultak tőlem az Ázsiaiak mind..." (II. Tim. 1. 15.), és azt is, hogy Saul-Pálnak fogalma sem volt arról, amit az Úr Jézus tanított, hiszen az Urat sohasem látta. Saját maga készítette "evangéliumot" hirdetett, azt igaznak, sőt "Krisztus ( - Messiás) Evangéliumának" nevezte, és a Jézus által tanított és választott, valódi apostolok igehirdetését és a Jézus által nekik tanított "evangéliumot" tagadta. A rabbinizmus ügyes dialektikájával még átkot is szór erre a jézusi és szerinte "más evangélium" hirdetőire, mondva: "Csodálkozom, hogy... ilyen hamar más evangéliomra hajlottatok. Holott nincs más, de némelyek zavarnak titeket és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát... de ha... mennyből való angyal hirdetne is nektek valamit azon kívül, amit nektek hirdettünk, legyen átok." (Pál levele a galacbeliekhez, I. 6, 7. s.)

Igazi "judai és átkozódó" szavak ezek, de megérthetjük belőle máris a későbbi egyházi történések indítékát. Ugyanis: Péter és az apostolok a galileai Jézus Evangéliumát hirdetik és tanítják. Ennek lényege:

1. "Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek." (János 13, 34.)
2. "Én nagyok a jó Pásztor... az én juhaim hallják az én szómat... és én örök életet adok nekik... az Isten Fia vagyok... én és az Atya egy vagyunk." (János 10, 14, 27, 28, 30, 36.)
3. Aki hisz énbennem - amint az írás mondotta - élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből" (János 7, 38.)

(Az "írás", amelyre Jézus hivatkozik, az Gudea ékirata, ahol is az "A." cilinder szövegében ugyanez található, és a Louvre-ban látható egy szobor is, ahol szemléltetve van az "élő víznek folyama". Gudea tart a szíve fölött egy kelyhet, melyből áramlanak a "víz folyamai" és a szöveg szerint a szív szeretetének kell így a szívből eredni és áramlani.)

Ez a "szeretetideológia" képezi az alapját az "ázsiai-kereszténységnek", ahová a hun püspökségek tartoznak. Ez a "szeretet-törvény" található meg a "Jézus Evangéliumában", mely nem azonos a Saul-Pál által szerkesztett "Krisztus,.. azaz Messiás.., evangéliumával". (Messiás héberül van. Görögül - Christos... Krisztus... politikai elnevezés, mely alatt a politikai elnyomástól való "megszabadítót" értik.)

Az "ázsiai-kereszténységben" nincs "áldozat", és így e hit szerint Jézus sem "áldozta fel magát" a világ bűneiért, miképpen azt a judaizmus folytatásaképpen Saul-Pál tanította és a judai-kereszténység ma is hirdeti és vallja. Ugyancsak nem eszik és nem ették az "ázsiai keresztények" a kenyeret a "bűnök bocsánatára", hanem - miképpen az Úr meghagyta - "eledelként az életre". Nem "embertestet" vesznek magukhoz ezzel, hanem az - "Én és az Atya egy vagyunk" ideológia szerint a kenyérben lényegül át az a hatalmas isteni erő, melyet a hívő eledelként vesz magához azért, hogy ennek az "isteni erőnek" birtokában megerősödjön a jóra és legyőzze a gonoszságot mindenütt.

Ugyanezt találjuk meg Gudea ékiratain ("A" Cyl. II. 7. NINDAGIS-BI-SUH... "megtöri a kenyeret") az Úr Jézus előtt 2000 évvel leírt vallási szertartásként. A régi sumír-magyar "mágus vallásból" ezt az "átlényegülési tant" megtartja és megerősíti a názáreti Jézus a kenyérnek vételére. Így lesz tovább is a kenyér az "élet"... az "örök élet eledele".

Az "élet vizét", melyet Gudea "hintett, ivott és itatott" (Gudea "A" Cyl. II. 6. IM-TI-A-TA) azonban-mint a Pártos Királyi Házból eredő herceg - átváltoztatja ennek a királyi háznak "fogadalmi pecsétjeként" gyakorolt VÉRSZERZŐDÉSSÉ, és vérét csöppentve a vörösboros pohárba, "vérszerződést' köt tanítványaival. Az Úr Jézus királyi származásának emlékét megőrizte a magyar néphagyomány a karácsonyi pásztorénekekben. Így:

"Üdvözlégy, szép gyermekecske, gyermekecske
Bethlehemi hercegecske, hercegecske..."
és "Kirje-kirje kisdedecske
Bethlehemi hercegecske." stb.

Így érthető meg a honfoglaló őseink "vérszerződésének" szentséges tartalma, mely szerint nemcsak a szerződő népek uralkodói (eddig csak "törzsfőnököknek" nevezte őket a történelemírás) fogadtak egymással "véri" szövetséget, hanem egymás vérében az Úr Jézussal is "szerződtek", kérve az "isteni erőt" a fogadalom megtartására.

Ilyen "ázsiai keresztények" voltak a hunok, akiket a római hitű történetírók legfeljebb "áriánus eretnekeknek" neveznek, de megemlítik, hogy "kelet és nyugat templomai hunokkal telnek meg"... írja Orosius i. sz. 418-ban. (Tarracoi Orosius: Historla Adversum Paganos... a Corpus Scriptorum Ecclesiasttcorum Latinorum-ban.)

Ma már tudjuk, hogy Jézus evangéliuma a hunok írásával volt fára róva, és "aranyszájú szent János" maga is a hunoknak prédikál az i. sz. 4. században, és Zakariás rétor- az i. sz. 536. év körül - "hun nyelvre" fordítja le a "római szentírást". (Church History - Arens and Krüger 1899, a Corpus Scriptorum Chrstianorum Orientalum harmadik sorozatában.)

Így kétségtelen bizonyítást nyer az a tény, hogy a pannoniai hunoknál fellelhető egyházi szervezetek, melyeket a mai egyháztörténet - legjobb esetben - "görög szertartásúnak" mond, mind ennek az "ázsiai-péteri jézusi-igaz-kereszténységnek" voltak a szervezetei, ahol a Saul-Pál féle és "áldozatra épített" ún. "Krisztust" sem és a Saul-Pál által szerkesztett "Krisztus evangéliumot" sem Ismerték. Tehát a "terület hova tartozandósága" ismert és világos: NEM A RÓMAI JUDAI-KERESZTÉNYSÉG TERÜLETE, hanem a Jézus-Péteri egyházhoz tartozik. Még az i. sz. X. században sem sikerült Rómának a Kárpát-medencei területek "megtérítése", vagyis a judai-keresztény egyháztanítás és oktatás e területen történő hivatalosítása és meghonosodása, hiszen Methód püspök és társa, Cyrill a felsőpannoniai morva-szláv lakosságra is (tehát a Kárpát-medencén kívülre is) kiterjeszti ezt a Jézus-Pétert egyházkerületet, és a morva-szláv vidéken ő is "hét" püspökséget alapít. De ezzel a hatalmas eredménnyel felkeltette a nyugati bajor és frank papok féltékenységét. Ezek - természetesen - Rómához fordulnak és "Róma-ellenesnek" bélyegezik Methódot. Zsinatot erőszakolnak ki ellene, amelyet Regensburgban - Német Lajos elnöklete alatt - meg is tartanak... A zsinaton kérdőre vonják Methódot, hogy milyen jogon és milyen megbízásból mer működni Felső-Pannoniában...? Methód így felelt a vádra: "Ha tudnám, hagy az a terület a tiétek, azonnal ott hagynám. de nem a tiétek, hanem Szent Péteré. Ha ti hatalomvágyból a régi határaitokat kitágítjátok a megállapodások és kánonok ellenére, jól vigyázzatok, nehogy csont koponyátokkal érchegynek menjetek s agyvelőtök széttoccsanjon." (Átvettem: Dr. Balogh Albin: "Művelődés Magyarország földjén a magyar honfoglalás előtt" c. könyvéből, 273. old.) A zsinat botrányosan végződött, mert Methódot a római katolikus főpapok letartóztatták és börtönbe vetették- hisz Regensburg az ő fennhatóságukhoz tartozott, ahol kényük-kedvük szerint garázdálkodhattak.

Miután Methód a hazatért papkirályunkkal -Álmos-Ögyeddel - is találkozott kiszabadulása után, mondhatjuk, hogy a Kárpátmedence és Felső-Pannonia közvetlenül a magyar honfoglalás előtt hivatalosan elismert péteri terület volt, ahol a judai-keresztény szertartású római egyház nem tudott lábat vetni. A mai egyháztörténészek azt mondják, hogy "görög szertartású" egyházak működtek itt, de nem mondják meg, hogy a Kárpát-medencei templomok és egyházak semmiféle "görögséget" nem tartalmaztak, hanem az állam hivatalos nyelvén, tehát magyarul imádkoztak. (Mondhatnánk úgy is, hogy "hun nyelven" meg "avar nyelven"... Miután azonban, László Gyula közlése szerint, mind a három népelem ugyanazt a nyelvet beszélte akármelyik néven nevezhetjük a "nem görög" nyelvű Istentisztelet egyházi nyelvét.)

Ez volt az "igazi magyar vallás".

Tartalma pedig nem áldozat - miként a Saul-Pál római vallásnál -, hanem - csak így egyszerűen kifejezve - az ISTEN és a CSALÁD szeretete, tisztelete, vallásos kegyelettel való ápolása és az érte, benne, vele való TISZTA ÉLET.

A magyar címerben a kettős kereszt a hármas halmon nem címerjel, hanem a MAGYAR ŐSVALLÁS SZENT TARTALMÁNAK A SZIMBÓLUMA.

A KETTŐS KERESZT: merőlegesen az Isten jele. A felső vízszintes az Isten égi, az alsó vízszintes a földi mindenhatóságát nyilatkozza. Rovásírásunkban is az "egyetlent" jelenti így a kettős kereszt.

A HÁRMAS HALOM: eredetileg úgy van jelképezve, miképpen a sumír-mahgar "KÚR" (hegység, magasság) képjele mutatja. A baloldali csúcs jelentése: APA. A jobboldalié: ANYA, és a középső kisebb: a FI (fiú, gyermek). A színek is ugyanezt adják, mert a PIROS az APA színe, FEHÉR az ANYA és a ZÖLD a gyermek.

Nemzeti jelvényünk, nemzeti színeink is az IGAZ MAGYAR NEMZET VALLÁS TARTALMÁT mutatják. Nem kell tehát itt semmi újat kitalálni, csak vissza kell térni oda, ahonnan eltéritettek minket.

Boldognak és örömtelinek kell lennünk, hogy megtaláltuk az IGAZI MAGYAR VALLÁST így. Annak ősi jelképeiben benne van a magyar jövő, hiszen a kettős kereszt - az Isten, mint az égi és földi ügyek Mindenhatója - a "kishegyen" - a Fiún -, a MAGYAR IFJÚSÁGON ÁLL.

A terület hovatartozandóságának vizsgálata tehát azt a kétségtelen eredményt mutatja, hogy még az i.sz. X. században sem sikerült a "római vallást" a Kárpát-medencére kiterjeszteni. Viszont Atilla Birodalmának megszűnése után (i. sz. 469.) az egész Felvidéken és Felső- Pannoniában a visszamaradt "sziklamezei hunok" uralkodtak, akik ezt a területet megtartották még az Árpádok alatt is, és csak I. István az, aki valóságos háborút indít ellenük és őket s "meg akarja téríteni". Erről a "hun uralomról" nem maradt fenn krónikás írás, egyszerűen azért, mert ilyen a németeknél nem volt. (Az első német krónika Widukindé a X. századból.) A "saját" történetírás fára volt vésve, és ami hozzánk elért vagy elérhetett volna, azt hiába védték a magyar tudósok - mint Jerney János -, a "császári finnugorizmus" ügynökei eltüntettek és megsemmisítettek minden felvidéki emléket. Jerney Jánosnak erre vonatkozó tanulmányait sem lehet sehol megtalálni, és "elégtek" azok a levéltárak, ahol már "papírra írt hivatkozások" voltak a "túróci fa-evangéliumról".

Jézus evangéliumát is elégették a "krisztust-áldozók", és különösen azért is, mert ez rovásírással volt fára vésve, és ezt a "rovásírástudó" népet még I. István is "pogánynak" nevezte.

A 2. pont vizsgálata:

Nagy Árpád és népének letelepedésekor Magyarországon talált templomok kevés számúak, Ebből sok Róma-hitű egyház történész azt következteti ki, hogy nem volt itt kereszténység, és abban igazuk van, hogy római judai-kereszténységet Magyarországon I. Istvánig nem lehet találni. Miként az előbbiekben ismertettük - itt "ázsiai kereszténység" volt Péter apostol tanítása szerinti jézusi szeretet-vallásban gyökerezve. Miután ez - mint IGAZI MAGYAR VALLÁS - mentes minden judaiságtól, a vizsgálatánál sem lehet azokat a módszereket alkalmazni, melyek a Saul-Pál szerkesztette római judai-kereszténységben mértékadónak vannak elismerve.

A "templomokra" vonatkozólag azzal kell kezdenünk a vizsgálódásunkat, hogy fel kell ismerni a szertartásbeli különbséget is. Saul-Pál a zsidók szertartását megtartja, és Krisztust a zsidók által várt Messiásnak hirdeti. A zsidó vallás ceremoniális része így egyszerű kiegészítést kap a "Jézus feláldozásával", és ezzel megerősödik a zsidó vallás azon törvénye, hogy érvényes imádság csak a templomban végezhető. Vagyis az egyháztag csak a hivatalos és "felkent" pap által végzett és a vallási törvény által előírt "mise" közvetítésével jut kapcsolatba az Istennel, és itt nyer feloldozást is bűnei alól. Ebből logikusan következik az a megállapítás, hogy templomok nélkül nincs vallás, mert csak a templom az "Isten háza". Ezért találunk a judai-kereszténység vallásának területén olyan sok templomot.

A Jézus-Péter által alapított "ázsiai kereszténység" azonban nincs kapcsolatban a zsidó vallással és mentes minden judai befolyástól. Így tehát a ceremóniáiban nincs áldozat és "minden ház az Isten háza lesz, ahol imádkoznak". Nem ír elő semmi megkötöttséget sem az Imádkozásra, sem az Isten keresésre és Istennel való találkozásra, hanem azt tanítja, hogy minden ember Isten gyermeke - aki KÖTELES megtalálni az egyéni és közvetlen kapcsolatot az Istennel, úgy, miképpen azt a názáreti Jézus tanította.

Ez a közvetlen kapcsolatfelvétel mindenkivel megtörténik, aki felfedezi a természet szépségeit. Isten mindenütt megnyilatkozik a természetben. Ezért az ősvallás szent helyei nem színházszerű templomok, hanem a virágokkal és növényekkel teli "berkek" és "kertek", és főképpen szigetek, olykor dombtetők voltak, de kultuszhely volt mindig a tiszta vízű forrás is. Volt ott mindig egy alkalmas "szent fa" is, amelynek ágai közül - mint "szószékről" - hirdette a táltos az "igét". (Tulajdonképpen ezek a "szent fák" a mai templomi szószékek elődei.)

Ne keressük tehát az "ázsiai kereszténység" területein a templomok sokaságát. Ne hasonlítsuk magyar hitű őseinknek Istenhez vezető útját semmi olyan szokáshoz, mely a zsidóságból eredeztethető.

Mert csak a nemzetségek székhelyein fogunk találni egy keletre tájolt Nemzetségi Szentélyt, és amiből több van, az a "kör alakú templom"-nak nevezett "'TÖRVÉNYHÁZ" , mely a Teremtő égi törvényeit közli.

Ezeket már megmagyaráztam "Az Ister-Gami oroszlánok titka" című könyvemben. De hivatásuknak megértéséhez szükséges megemlíteni azt, hogy a Kárpát-medencében is meghonosodott "ázsiai kereszténység"-nek megvolt a saját használt ünneprendje. Mind a két egyház Jézus születésétől IS számolt... jobban mondva az IS csak a római egyházra vonatkozott, mert az "ázsiai keresztények" CSAK Jézus születésétől számították az éveket. A római egyház nem hagyta fel sem a "Róma alapításának idejétől", sem az "olimpiádok kezdetétől" való számítást, sőt még helyenként megtartották a zsidók évszámolását is, vagy számoltak "Nagy Sándor halálától" is és "Julius Caesar uralkodásának kezdetétől" is. Ezek a "számítási kiinduló pontok" és a rájuk való emlékezés megtalálható a római egyház ünneprendjében és ez az ünneprend kizárólagosan a földi történéseket tartalmazza. Nincsen bennük semmi a kozmikus szemléletből.

Az "ázsia kereszténység" ünneprendje viszont pontosan az ellenkezője a judai-római vallásban találhatónak. Megemlékezik Jézusról, de ünnepei kozmikus eredetűek. Évszámításuk a téli napfordulótól indul, és éppen ezek - az Isten TÖRVÉNYÉRŐL TUDÓSÍTÓ "TÖRVÉNYHÁZAK" (kör alakú templomok) szerkezeti építése a NAPJÁRÁS útján közli az "égi rendelkezéseket".

Talán ismét helyénvaló lesz, ha megemlítjük - ezzel a tárgykörrel foglalkozó - néhány szakembernek a véleményét is az alábbiakban: "...a római katolikus egyház valóban ma is "üzemeltet" kerek templomokat, de ezek, éppen sajátos alaprajzi elrendezésüknél fogva, végeredményben mégiscsak alkalmatlanok a bennük jelenleg lezajló szertartások befogadására. Ez a tény pedig mindenképpen gondolkodóba kell hogy ejtse a szakembereket. Újra és újra felvetődik ugyanis a kérdés: milyen megszorításokkal tekinthető lényegileg azonosnak az az "egyház", amelynek liturgiája a kerektemplom-formát mint határozott és nagyon is célratörő funkcionális formát létrehozta azzal a másikkal, amelyik tűri ugyan, de ha egyáltalán meghagyja eredett formájában és nem told hozzá hosszajtót, akkor is csak aránytalanul csekély hívő-lélekszám mellett tudja rendeltetésszerűen funkcionáltatni (újabb kérdés, hogy ennyi beférő személy számára egyáltalán érdemes lett volna-e kialakítani ilyen méretű, anyagú és kiállítású épülettípust?), s ha újat épít ugyanebben a formában (pl. Esztergom, Székesfehérvár stb. klasszicista körtemploma), ilyenkor a belső tér elrendezése már alapvetően eltér a korai példákétól, amennyiben a külső falgyűrű csupán kulisszája a belső, lényegileg hosszanti elrendezésű, s így az ekkori szertartást már tökéletesen kiszolgáló térnek. (Ismét konkrét példát idézve: az esztergomi Szt. Anna templom esetében a centrális alaprajz legexponáltabb pontja, a kör középpontja, teljesen kihasználatlanul, sőt, jelöletlenül marad az alapvetően lineáris sodrású belülső térben!)

Hogy mindenféle centrális alaprajzú templom eredetileg csakis az alaprajznak megfelelő, azaz körkörös nyomvonalú rituális cselekmény befogadására épülhetett, azt az ez irányú kutatás már régóta sejti. Cserregi József Közép-Európa román kori centrális templomainak építészettörténeti kérdései c. tanulmányában (Építés- és Közlekedéstudomány Közlemények IV/3, 323-348, o.) arra is felhívja a figyelmet, hogy az alaprajzba beírható - általa apotropaikus, azaz bajelhárító jelekként értelmezett - ábrák alapvető fontosságúak lehettek az idézett templomok felépítése szempontjából, hiszen a statika rovására is érvényre juttatták őket az építők, vagyis a szó szoros értelmében beleíródtak a templomépületbe. Márpedig ha az építtetők ekkora fontosságot tulajdonítottak nekik, nehezen képzelhető el, hogy a rituális cselekményben, annak koreográfiájában ne tükröződtek volna ezek a- hangsúlyozzuk: centrális templomtípusoknál minden esetben centrális elrendezésű- ábrák."

(Egy ilyen körkörös koreográfiájú szertartás nem mutatható ki a római egyház hivatalos szertartásrendjében. A szerző megjegyzése.) "De hogy egy ilyen alapmozgás minden Nap-központú szertartásnak szükségszerű és elengedhetetlen velejárója - a bújj, bújj, zöld ág-játékoktól a külön, az egyéb napfordulós vagy napéjegyelőségi körtáncokon, körmeneteken át a modem műszeres napszolgálatig (Ez utóbbi szakkifejezés a jelenkori, nemzetközileg összehangolt naptevékenység-megfigyelést felőli a tudományos szóhasználatban), az kétségbevonhatatlan tény.

Hogy a római egyház valóban nem találhatta egészen megfelelőnek a maga szertartásai számára ezt az épülettípust, azt mint már utaltunk rá - abból a körülményből is gyaníthatjuk, hogy az idők folyamán rendre átépítette az általa birtokba vett körtemplomokat, megtoldván őket kisebb-nagyobb, egyszerűbb-bonyolultabb hosszanti terekkel - ésszerűen, hiszen szertartásrendjében a lényegileg új éppen a közönség beengedése a templomépületbe, amivel szükségszerűen együtt jár, hogy az eredetileg egységes tér kettéválik .színpadra. (a szertartás lebonyolódásának színterére), illetve nézőtérre, amikor is terjedelmét tekintve ez utóbbi lesz a domináns építészeti egység. Ahol viszont megmarad az eredeti körforma, ott a legtöbb esetben mindmáig ki lehet mutatni, hagy az épület alkalmas volt (néhol még ma is alkalmas) a naptevékenységgel kapcsolatos fontosabb események megfigyelésére. (Továbbá esetenként egyéb égitest-mozgások figyelemmel kísérésére is, de az utóbbi kérdéskör részletesebb taglalása már túlvezetne témánk keretein.) Sőt, az épület és a külső-belső díszítés alapformáiból következtetve: mintha egyenesen ilyen megfigyelések céljára alakíttatott volna ki!

Vannak olyan, aránylag épségben ránk maradt emlékek, amelyek azt is elárulják, miképpen folyhatott le a Napút (évi, ill. napi látszólagos kórút) szemmeltartása a körtemplomokban. Tapasztalati tény, hogy a Nap sugarai, megfelelő negatív formán (maszkon) átengedve, karakterisztikus fényfoltot képeznek a nyílással szemközti falfelületen. Ha most már ezt a szemközti falfelületet úgy alakítjuk ki, hogy valóban mindig szemközt legyen a beeső fénnyel, akkor olyan háromnegyedkörívet kapunk, amelynek (domború) szöge az illető hely földrajzi szélességének függvénye lesz. (Ez az adat azután a horizontmagasság szögétől függően kisebb-nagyobb módosulást szenved.) Ha pedig a "maszkot" is úgy toljuk odébb-odébb, hogy mindig a lehető legfőbb fényt engedje át a szemközti falfelületre, akkor egy második, az előbbivel koncentrikus külső háromnegyed kört kapunk. Ha ezek után a belső henger alakú építmény palástjára (ez lehet bárminemű oszloptörzs, centrális alaprajzú oltárépítmény vagy kút stb. külső felülete is) összefüggő ábrasort viszünk (ez ismét lehet festmény, dombormű, mozaik, fülkeszobor-sor, továbbá lehet elbeszélő, ábrázoló fellegű vagy elvont, jelszerű elemekből álló együttes is - a lényeg csupán az, hogy valamiképpen a Napjárás logikája szerint alakuljon a menete!) - akkor a külső falgyűrű ablak-résein (maszkok) beeső fény bizonyos, előre meghatározható ritmusban fogja "életre kelteni", aktualizálni a belső falfelületen sorakozó figurákat, rendre megvilágosítván értelműket. Olyan, a legtágabb értelemben vett tájékoztató, eligazító rendszerhez jutunk így, amely minden pillanatban (különösen pedig a közösség szempontjából megkülönböztetetten jelentős pillanatokban) képszerűen, s ezért jól megjegyezhetően tudósít róla, hol is helyezkedünk el éppen a parttalan időben (meg a térben, hiszen láttuk, hogy az építészeti-társművészeti együttes legalapvetőbb formája, a háromnegyed-kör éppen a földrajzi helyzetről tudósít!), s ehhez képest mik is a teendőink, mint egyéneknek s mint egy közösség tagjainak."

(Átvéve PAP Gábortól: "További észrevételek és kiegészítések a ludaspusztai kereszt tárgyában" c. tanulmányából. Művészet, 1975/3.)

***

Az így ismertetett egyházi szertartás "koreográfiája" kétségteleníti azt, hogy a körtemplomok nem a "földi történéseket" szolgálták (miképpen azt a római egyház templomairól megállapítottuk), hanem az "égi történések színhelyei voltak". Az IGAZ MAGYAR VALLÁS kozmológikus szemléletét tükrözik, melynek alapja az Isteni Gondviselést teljesítő NAP járásának, helyzetének és a földre sugárzott "áldásának" ismertetése és tanítása. Nem szabad ezeket a szemléleti fontosságokat a mai judai-keresztény világ materialista felfogásával lekicsinyelni, leértékelni, hiszen tulajdonképpen ezeknek az "égi történéseknek" földi utánozása, a megbízhatóságában és az Isten Törvényeinek földön is való érvényesítésében rejlik a "keresztény" MIATYÁNK értelme, mert az "égi történések" ismerete nélkül nem létezhet "miképpen a mennyben - úgy a földön is".

Mindenesetre - a mi vizsgálódásunk számára- ezek a körkörös templomok végérvényesen bizonyítják azt, hogy egy másik keresztény egyházat szolgáltak és semmi esetre sem sorolhatók be a római judai-keresztény vallás hatáskörébe.

Ugyanerről győznek meg minket a temetők is, ahol nemcsak egy-szintén más "koreográfiájú" -temetkezési rendet találunk, mely az "örök élet"-ben való hit elemeit tartalmazza minden részleteiben. Ezért találjuk meg a halottak mellett mindazt, amit az "élethez" szükségelt. Csak szeretettel és hálával gondolhatunk ezekre a tisztalelkű elődeinkre - legyenek hunoknak, avaroknak vagy magyaroknak nevezve a mai kutatók által -, mert a sírok leletanyaga szolgál bizonyítékul arra vonatkozólag is, hogy a kultúra milyen magas fokán volt az a társadalom, amelynek esztétikai igényét elégítette ki az a sok "műremek", mely a sírokból előkerül.

Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ez a műveltségi fok egy igen fennkölt Isten-szemléletet is magába foglalt, mely nem dogmákon, hanem a természet törvényein alapult. Ma a természet törvényein alapuló felfogást "kozmológikus szemléletnek" mondjuk. Tekintve, hogy a názáreti Jézus is olyan vallási környezetben nőtt fel, mint Édesanyja, aki a "magaslatok egyik templomában" nevelkedett - (zsidó templomok - zsinagógák sohasem neveltek leánygyerekeket. A zsidó nő csak a "sátor pitvarába" léphetett be), Jézus minden tanítása szintén ilyen szemléletű... Ezért nem tartotta követendőnek és jónak a zsidóság "politikai isten-szemléletét". Jézus tanítása tehát megkövetelte a hívőinek az "ÉG"-hez (azaz a természetben megnyilatkozó Isteni Akarathoz és Törvényhez) való igazodását. Igehirdetésének alapja így az "égi rendnek és tisztaságnak" az emberi lélekben való tükröződését kívánta és ennek a kívánatos és magasztos összhangnak mértékéül a lelkiismeretet fedezteti fel minden emberrel. Ezeket, akik így a lelkiismeretük tisztaságával élnek, ezeket nevezi "Isten Fiainak".

Jézus tanításának ezzel a valóságával igazolódnak mindazok a vallási adatok, melyeket - a szerető lelkek égi közösségébe távozott - Magyar Adorján írt le "A lelkiismeret aranytükre" c. munkájában. (DUNA Kiadó, Fahrwangen - Svajz.) Magyar Adorján elmélkedő ember volt, aki a néprajz és néphagyomány csalhatatlan adatait szedte össze egy életen át. Ezt a néphagyományt- éppen a lelkiismeret aranytükrére vonatkozólag- igazolni tudjuk a régészeti leletekkel. Mert miről is tudósít minket Magyar Adorján? Így mondja:

"Az isteni szózat avagy megnyilatkozás őseink észjárása szerint a Napisten (aki a tulajdonképpeni magyar törzsek Magyarok Istenének is neveztek) - azaz a lelkiismeret, a lélek szava is. Őseink tehát jelképesen szólva, azt mondták, hogy erkölcsi és vallási törvényeiket nekik a Napisten adta."

A kerek aranytükör a Napra hasonlít, amiért őseink a Nap jelképének is tekintették. De mivel a tükör nekünk az arcunkat megmutatja s ezért a tükröt arcunk, azaz testünk gondozásához használjuk. Ugyanúgy a lelki tükröt, azaz a lelkiismeretet lelkünk gondozásához kell használnunk. A Nap, azaz a Napisten és a lelki tükör egymással a legszorosabb eszmei összefüggésben vannak, mivel a lelkiismeret szava nem más, mint a Napisten szava.

Vagyis: amit a Lelkiismeret Aranytükre mond - az Édesatyánk, a Napisten tanítása

Ha szavát követjük: a helyes útról sohasem tévedünk, megelégedettek leszünk. Ez volt magyar őseink erkölcsi és vallási felfogásának legfőbb alapja. Ez pedig oly nemes és fennkölt felfogás, hogy megismerése őseink iránt nem csupán a legmélyebb tiszteletet kell ébresszen, de amit ma is követendő példának kell tekintenünk."

Az ősvallás hagyatékaképpen így az "ázsiai kereszténységnél bizony megtaláljuk a "lelkiismeret tükreit", és van aranyból is, de a régészek annyit ástak ki belőlük, hogy a közhasználatuk felfedezéséhez kétség nem fér. Minden magyar hitűnek volt ilyen tükre, és társadalmi helyzete szerint aranyból, ezüstből, vagy rézből, bronzból, de VOLT.

University of California Press (Berkeley and Los Angeles) kiadott egy könyvet a hunokról. Otto J. MAENCHEN-HELFEN: "The World of the Huns" címen. Ha az ember elolvassa az előszót, akkor máris látja a könyv tendenciáját, hiszen nyíltan bevallják, hogy a "csodálatos római történész" -Ammianus Marcellinus nyomdokain haladnak a kiértékelésben. Miután ez a "csodálatos" római azért valóban "csodálatos" a rómaiaknak, mert semmi jót nem talált a hunoknál, és a "történelemírásban" a világhódító, évezredeket győztesként átlovagoló és a tudás hatalmával birodalmaikat megtartó kultúrnépről -a hunokról-csak rosszat közöl. Amit mond, azt is a legnagyobb szeretetlenséggel - mondhatni gyűlölettel- teszi. Így bizony ebben az "árja és indogermán" dicsőséget vadászó könyvben is felfedezhetjük a "római csodálatos" mester elfogultságát. De a sok jó adat igazságos kiértékelése és annak az igaz történelembe való helyezése mégiscsak világra hozza a hunok nagyságát és felsőbbrendű voltát és az a régészeti anyag logikus kiértékelésébe is beiktatott "tagadás" kelti fel a jóakaratú olvasó vagy kutató igazságérzetét. Így a 337, oldaltól a 354. oldalig tárgyalja a "tükröket", s azok között is legterjedelmesebben "a felfüggesztésre alkalmas lyukkal ellátott fémtükröket", amelyek megtalálhatók a kínai faltól Kievig, Chorezmen át Kubánig, a Don és Dnyepertől és Kárpát-medencéig. Tehát a Kaukázustól északra mindenütt, ahol a sarmaták, hunok, sakák, dahák, szabírok, úzok, avarok, magyarok stb. éltek. Kovrig Ilona kiértékelésére alapítja a Kárpát-medencei adatokat, melyek szerint a felső Tisza-vidék, a Felvidék, a Dunakanyartól a bécsi medencéig terjedő területen találták rendszeresen és legtöbbször ezüst fibulák kíséretében. A Nagyalföldön már kevesebbet. Természetesen a "gótok és a gepidák" voltak a főtulajdonosok - e könyv szerint, és minden, minden "germanic". Hiába hozták a hunok keletről, és bár az indoeurópai tudósok" ezeket a tükröket östliche Nomadenspiegel (keleti nomádtükrök) néven ismerik a szakirodalomban - a "keleti barbárok" mégsem lehettek ezeknek sem kitalálói, sem tulajdonosai.

Bemutatjuk itt a megnevezett könyv 350. oldalán közölt és a Volga-Dnyeper területről származó bronz tükröket, melyeknek hátoldalán lévő jelképeket tünteti fel a szerző. A jelképek csaknem mindegyike ismert a magyar néprajzból és a "rovások" a magyar "palóc" rovást mutatják. S éppen a rovások tanúsítják, hogy ezek a nyakban hordott, láncra vagy zsinórra akasztott tükröcskék - melyek legnagyobbika 7 cm átmérőjű - bizony a lelkiismeret vizsgálatára szolgáló "kegytárgyak" és a Naptiszteleten alapuló ősvallás tartozékai. Elárulják tehát azt is, hogy a "Napisten vallása" a kínai faltól a Kárpát-medencéig lakó népek tulajdona volt. Ez a tény - a vallásszemlélet egységessége is megerősíti az ékiratok azon jelentését, mely szerint ez az "ázsiai néperő" birodalmát KU-MAH-GAR"RI-ES-MA névvel nevezte, ami a mi értelmezésünk szerint "Hatalmas tudós Nemzetség Földjét" Jelenti.

Természetesen társadalmakra osztódtak.

Ezek a társadalmak azonban nem "törzsecskék" voltak, hanem földrésznyi birodalmak, melyeknek uralkodói "...akinek feje volt... meghajtották, akinek térde volt- földre kényszerítenék."... mondja Bilge avar kagán és Kül-Tegin "türk" kagán emlékoszlop rovásfeliratának hozzánk érkezett refrénje. A birodalmak szervezett társadalomban éltek, ahol a vallás, népellátás, termelés, földművelés, állattenyésztés, ipar, népművészet, fegyvergyártás, kocsigyártás, építészet, képző- és ötvösművészet létezett egy magas fokra fejlődött állapotban. Ha csak pl. a kunbábonyi avar fejedelmi sírleleteket vesszük figyelembe, az ott talált ötvösművészeti kincsek valóban "beszédes történelmi forrásnak" nevezhetők. Mint fémművességi termékek, felvonultatják előttünk e korszak által ismert összes fémmegmunkálási eljárást: "a lemezes poncolt munkától az öntésig, a rekeszes, kőberakásos és formába kalapált, bordázott és gyöngyözött elemek alkalmazásáig. A tárgyak kivitele nagy hagyományokkal, kitűnő felkészültséggel s rendkívül tiszta anyagokkal dolgozó ötvösműhelyre vall. Meglepő és elgondolkoztató az a fölényes technikai tudás, amely a tucatnyi, sőt több elemből összeépített tárgyak összeállításában, a leheletfinom forrasztásban megmutatkozik s mely ugyanakkor szerves egységbe foglalja az alkotás elemeit" (írja H. Tóth Elvira a "MŰVÉSZET" 1975. 6. számában).

A hunoknál sem volt másképpen, és ezt a fentiekben részletezett "lelkiismereti tükrök" is igazolják, mert a különböző helyeken talált tükrök idejét az i. sz. 2. és 4, századokba is teszik- ez pedig valóban a "hunok világának" az ideje.

Mindezekből kiértékelhetjük azt a valóságot, hogy a kárpátmedencei őslakosságnál Jézus megjelenése előtt is létezett egy Naptiszteleten alapuló "ősvallás", mely a "tükör" segítségével már kapcsolatban volt a saját lelkiismeretével. Azt is nagyon jól tudták, hogy ennek kiegészítője volt az "anya-tisztelet", hiszen a karjában kisdedet szorongató "anyaistennő"-szobrokat talált a régészet ugyanitt az ókori lakóépületek házi oltárain. Jézus tanítása és az apostolok útjáni evangéliumi hirdetés mindezt a tiszta lelkiséget csak megerősítette. De nem helyezte az "ázsiai kereszténység" templomaiba Jézus szobrait, vagy "istenként való imádatát" sohasem. Jézus mindvégig a Mah-Gar vérből lett legtökéletesebb Isten-Fia maradt az "ázsiai keresztényeknél", Hitték azt, hogy legyőzte a halált. Hitték azt is, hogy a "fényből" lett, és azt is, hogy a "fénybe tért vissza". Ezért azonosítja könnyen az "ázsiai kereszténység" Jézust a NAPPAL, a régi"Napistennel", és nevezi a liturgiában "Fényes Napjának". Érdekes megjegyezni itt azt, hogy a judai-kereszténység ún. apokrifos evangéliumainak egyike leírja Jézus születését..

A British Múzeum "Codex Arundel 404" jelzése okmányában, mely "LIBER DE INFANTIA SALVATORIS" címen ismert - a következőket olvashatjuk:

(Mária szülésénél segédkező szülésznő beszél): "amikor bementem, hogy a hajadont megvizsgáljam, úgy találtam, hogy arcát az ég felé fordította és imádkozott. Hozzá érve mondtam neki:

-Mondd, lányom... nincs-e valami szerencsés kellemetlen érzésed vagy nem fáj-e valami..?

Ő csak folytatta imáját, és mint egy sziklakő, mozdulatlan maradt, mintha semmit sem hallott volna.

Amikor eljött az óra - megnyilatkozott Isten ereje. A hajadon, aki az égre szegezte tekintetét, mintha tekében lévő szőlőtővé változott volna, és amikor megjelent a FÉNY, dicsérte AZT', akitől megáldatott. A gyermekből sugárzott a FÉNY- épp úgy, mint a Napból. Ez a Fény úgy született, miként a harmat az égből leszáll a földre.

A csodálkozás kábulata töltött el és elfogott a félelem, mert szemem oda szögeződött ahhoz a ragyogáshoz, mely a most született Fényből áradt. És ez a Fény egyre jobban sűrűsödött, gyermek formát vett lassan addig, míg olyanná lett, mint egy emberi csecsemő. Ekkor bátorságot vettem, lehajoltam, megfogtam, nagy vígyázattal karomba vettem, és az volt a csodálatos, hogy semmi súlya nem volt, annyi se, mint egy újszülötté.

Megvizsgáltam és láttam, hogy testén nincs nyoma a szülésnek tiszta volt, könnyű és ragyogó. Mialatt én azon csodálkoztam, hogy nem sír, mint a többi újszülöttek, ő pislogva nézett - majd kedvesen rám mosolygott, rám nézett és a szeméből olyan fényesség áradt, mintha villám lenne."

Az "Újszövetségnek" négy evangéliumában nincs benne az Úr Jézus teljes tanítása, mert olyanok írták, akiket Ő nem tanított.

A "szentírás" mind a négy evangéliuma "zsidó szemszögből" és zsidó hitvilági alapon foglalkozik az Úr Jézussal. Csak akkor ismerhetnénk meg a valódi jézusi tanítást, ha előkerülnének az Ő apostolainak az írásai. Ugyanis, akiket a "Szentlélek" megszállt, azok nemcsak beszéltek minden nyelveken, hanem írtak s és az általuk alapított "ázsiai egyház" szervezeteiben valószínűleg ez az írás képezte az igehirdetés alapját. De "semmi sem maradt"... mondják az egyháztörténészek... Valóban... semmi sem maradt, mert a gyűlölet, a judai-kereszténység inkvizítorai éppen úgy tűzre hányták az apostolok iratait, miképpen az általuk hirdetett rovásírásos evangéliumokat is a Kárpát-medencében. Így bizony a 12 apostol munkájából semmi sem maradt, de gondosan megőrződtek, kiegészítődtek, megmagyaráztattak, hirdettettek és taníttattnak a mai napig Saul-Pál ideológiái.

Az, aki az IGAZ MAGYAR VALLÁST óhajtja és keresi, elmélkedjen Péter apostol azon szavain, amiket Saul-Pálhoz intézett, és amit ide írunk (átvéve: Pseudoklemens, Hom. Kap. 17-19.)

(Péter mondja a jeruzsálemi egyháztanács előtt Saul-Pálnak): "Ha Jézus egy látomásban megjelent neked, ez csak úgy lehet, ahogy őt minden ellensége látja. De miképpen lehet képesítve valaki a tanításra egy látomás útján...? És ha te azt mondod, hogy lehet, akkor miért foglalkozott velünk- megvilágosodottakkal - a Mester egy egész éven át...? Miképpen higgyük azt, hogy ő egyáltalában megjelent neked? De hogyan tudott megjelenni , mikor te - az Ő tanításával -pontosan ellenkezően gondolkozol és vélekedsz.

Ha azonban az Igazságért akarsz dolgozni, akkor tanuld meg először azt tőlünk, amit mi Jézustól tanultunk."

Saul-Pál azonban nem tanult semmit Péteréktől, hanem a zsidó rítust követve "áldozatot" csinált abból, aki azt mondta:

"Én vagyok az Út, ez Igazság és az Élet."

És valóban - az IGAZ MAGYAR VALLÁS ősi hagyományai szerint is Ő az ÚT. A magyar lelki megújhodásban az IGAZSÁG és a magyar jövőben az ÉLET.

A fentiekben igyekeztem az IGAZ MAGYAR VALLÁS tartalmát megvilágítani. Mindenki észlelheti, hogy itt bizony nincsen sem "pogányság", sem "lóáldozás", hanem az állandó lelkiismeret-vizsgálaton alapuló Istenben való élet.

Ezt kell tehát visszaállítani, és ezt bizony csak úgy lehet elkezdeni, ha az Istent a természet szépségeiben keressük. Ha felfedezzük megint, hogy az ISTEN TEMPLOMÁNAK fedele a felettünk lévő égbolt, és gondviselésének állandó megnyilatkozása az égbolton tündöklő Napunk. Ha megismerjük megint az "eget" és alkalmazkodunk az égi világ által rendelt és teljesített ritmushoz.

Ha megtanuljuk újra és tiszteljük mindazt az ősi hagyományt, mely ebből az "égismeretből" táplálkozik.

Tegyük ugyanazt, mint a vérünkkel testet öltött Jézus Urunk cselekedett... hiszen az Ő "temploma" is a természet volt. A "folyó vizében" született újra "víztől" és lélektől, a "hegyen" és a "tónál" hirdette az Isten Igéjét és a "kőtemplomból" kikorbácsolta a kufárokat. Sajnos nincs meg a jézusi erőnk a kőtemplomok megtisztítására, hát kövessük őt a természet templomába. Menjünk a forráshoz, imádkozzunk a "hegyen" és a "tónál" és építsük fel a saját templomunkat az egyéni, tiszta lelkiismeretben, mert bizony itt kezdődik az Igaz Magyar Valláshoz való visszatérés útja.

BÚCSÚ E KÖNYV OLVASÓITÓL

Az 1995. esztendőnek az utolsó napján írom e sorokat, Köszönőm olvasóim türelmét, és biztosan tudom, hogy e könyvemben írottak sok nemzettestvér lelkében felélesztették a reményt és a magyar feltámadásban való hitet. Az volt a célom, hogy a mai - aléltság sugallta és szinte változhatatlannak vélt állapotból a fénybe serkentsen és a fényben való összefogásra buzdítsam mindazokat, akik megtartották magyari voltukat, az elpusztításunkra törő merényletsorozatok idején is.

Most ide teszem annak a "feszületnek" a fényképét, amit otthon jártamban ebben az évben kaptam egy előadásom hallgatóitól. Az ágyam felett van és minden reggel VELE imádkozom. Nem "kegytárgy" ez, hanem figyelmeztető, mely - ha ránézel - így mondja neked: "A te népedet is így akarják keresztre tenni a gonoszok!"

De biztató imádságra is int, hiszen Jézus Urunk legyőzte a gonoszok keresztjét: életre támadt és örökké él!

Tegyétek ki hát mindenüvé az Ő "feszületét" a védelemre, hiszen a gonoszok félnek tőle!

Igaz történelmünk a Honfoglalásig - I. Rész