20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 október 17, hétfő

A hamisítások évezredek óta zajlanak.

Szerző: Péterfai János István

VI. NÉHÁNY NÉPNEVÜNK

Azt állítják a kutatók, hogy a népnevek nagyon fontosak a népek azonosítása ügyében. Most néhány népnevünket nézzünk meg, a teljesség igénye nélkül.

      Magyar népnevünket a történészek és nyelvészek két részre bontják, és elfeledkeznek Magor ősünkről, akitől a magyarok erednek, és akiről a gyerekek is tudnak. Ennek ellenére erőltetik kitalált értelmezésüket, amit azonban senki sem fogad el. A Magyar név két része, szerintük, az ugor Manysi, jelentése Ember, valamint a török Eri, jelentése Férfi. Sokan komolyan is gondolják, hogy a magyarok elmeháborodott állapotukban a manysikhoz és a törökökhöz esedeztek népnév ügyében. A magyaroknak annyi esze sem volt, hogy saját maguknak saját nyelvükön nevet adhattak volna. Magor (Magur) nevét meg jobb egy nyelvésznek elfeledni, letagadni, mert nagyon egyszerűnek látszik a név értelmezése, és a Magur jelentés szétverheti a finnségi Manysi és török Eri eredeztetést. A nagy hamisítás könnyen a dugába dőlhet, még a történészek előtt is.

      Annyit kell tudni, hogy a Mag Csillagot jelent, az Úr meg Úr. A Csillagok Ura nem más, mint a Nap, a legnagyobb csillag, akinek az egyik jelképe az oroszlán. Úr-Magh valóban az oroszlán neve, de mondható és írható Magh-Úrnak is a név. Ezért visel minden magyar nemzetség a zászlaján oroszlánt. Magyarázni meg megvilágosítani, ami a Nap nagyon fontos feladata. Nyugaton az ókőkori varázslók neve Magor. Ősapánk tehát a magok ura, a Nap, aki a csillagok ura, mert nagyobb a többi csillagnál. A bibliai Magog (ne írjuk soha Magóg alakban) helyesen Magok. Számtalan változata van népnevünknek, ami népünk hatalmas elterjedtségét bizonyítja.

      Rendkívül bosszantó, amikor a magasabb színvonalú cikkekben és könyvekben különböző népneveket sorolnak fel, mintha azok a nevek más, rokon népeket jelölnének. Efféle sorozatokat bizonyára sokan ismernek. Szkíta-hun-avar-magyar népekről beszélnek, vagy e nevek közé más neveket is beiktatnak a szerzők, bizonyítva azt, hogy fogalmuk sincs a nevek jelentéséről.

      Csángú népnevünk a szumer Sangu főpap, papkirály értelmű szóval azonos. Levezették már ezt a nevet a kínai Csan és Go szóból, ami teljes képtelenség. Aztán kitaláltak mások egy Csángál igét, ami sosem létezett, de a disznó lábának Csánk nevéből képezték. Vigyázat, a Csank családnév Hegyecske értelmű, kevés köze van a disznó lábához. A San, Csan jelentése Úr, aminek a rokona a Hegy, lásd Uru – Hegy, San – Hegy, a Gu pedig Fő. San-Gu tehát Úr-Fő, vagyis Fő-Úr, aki bizonyára Álmos volt. A vele maradt emberek felvették a szent úr rangnevét, aki nem jöhetett be a Kárpát-medencébe, egyes hagyományok szerint. Nem csupán Úr város főpapja viselte a Sangu címet. A hunok Sanju, Sanku, Sangu rangnevei megfelelnek a Csangu névnek. A mai magyar Sankó családnév egyértelműen a Sanku rangnévből származik. A Csángu népnév tehát egy magyar vezető rangnevéből származik. Nem feltétlenül Álmostól, bár ez a valószínű, de nem zárhatunk ki egy régebbi fejedelmi személyt sem, akitől a népnév származhat. Mivel a csángu nép lakhelyén már 6.000 éve, továbbá 15.000 éve, még régebben 30.000 éve magyarok mutathatók ki, a népnévről csak azt mondhatjuk biztosan, hogy nagyon régi magyar nyelvű nép neve. A csángókhoz gyakran menekültek Erdélyből magyarok, a népirtások hatására.

      A Hunok népneve csak azok számára lehet probléma, akik nem értenek magyarul, és akiket nem is érdekel a hun népnév eredete. Rendkívül erős az előítélet a hunokkal szemben, pedig a hunoknak nevezett magyar törzsszövetség a világtörténelem egyik legjobban megszervezett állama volt. Az egyén szabadságára épült a társadalom, a férfiak és nők egyenlőségén alapult. Mérhetetlenül gyűlöltük a rabszolgaságot. A rabszolgatartó Kelet-Róma és Nyugat-Róma, valamint Kína ellen viselt háborúink az emberi szabadság érdekében zajlottak. A Hun jelentése Csillag, csak más minőségben, mint egyéb csillagneveink. A Mag és Hun egyetlen személynek két életfázisa. Igen sok a bizonyító erejű adat, ami megdönthetetlenné teszi a hunok magyar nyelvűségét és nemzetiségét.

      Székely népnevünk is rendkívül egyszerű név. A Szék jelentése Nap, igen sok hasonló alakja van. Ilyen a Szik, Szek, továbbá a főséget, fejet jelentő Ság, Ség gazdag szócsoport. A Székely szó így értelmezendő: Szék-Ely, az Ely utótag az El, Hely jelentést viseli. Ebből kiderül, a székely népnév nem is népnév, hanem területnév, országnév. Rokona a Szik-Ul, ami szó szerint Nap-Fia értelmű, de csak magyarul. A szikulok Szicília névadói. Székelyek és szikulok közvetlen rokon népek, vagy inkább egy nép két ága. Az ókorban nagy nép volt a székely, de ma már az ágak azt sem tudják, hogy a másik létezik.

      Palóc népünk is jelentős volt egykoron. A Palus szkíta törzsnévvel azonosak, aminek ejtése Palúsz. Ők a Pa-Lu, a Fő-Ló népe. Ezek a Fő-Ló népcsoportokat a Ló-Fők vezették. Fő-Ló jelentése Fő-Ember, de a Pa, mint Fő, Fej, a Napra is vonatkozhat. A Palóc népnév végén a ’c’ kicsinyítés lehet esetleg. A névnek igen sok változata van, amelyek mind magyar eredetet igazolnak. Ilyen név a Pelaszg, a Polovec, a Polján, a Palesztin, az ókori Peleszet, stb. Mivel a név igen régi, a számtalan változat egy gyökérről eredhet.

      Kabar, illetve Kovár népnevünk nem azonos jelentésű. A Kovár egyértelműen Kő-Vár, és nem Kov-Ár. A Kabar forma lehet Ka-Bar, és ez a valószínűbb, és lehet Kab-Ar. A Ka-Bar pontos jelentése Háza az Oroszlánoknak, de lehet Háza a Hegyeknek is. A hegyek gyakran férfiakat jelentettek régen. A Kab-Ar Hegyes-Férfi, amolyan katona, aki hegyes fegyverekkel harcol.

      Szkíta népnevünk, a Szittya változattal együtt, újabb forma. A görögök következetesen Szkytha alakot használtak. Mivel Szk szókezdés eredetileg nem létezett, továbbá a görögök sok magyar (és más) hangot nem tudtak leírni, ezért a név Csuda és Suta olvasatú lehet. Ez a Csudaszarvas népének a neve, a Csuda viszont az Égbolt, az éjszakai csillagos ég neve. A Szkytha görög forma magyar nyelven Csuda és Suta, mindkét alak az éjszakai égboltot jelöli.

      Arra is lehet gondolni, a Szkytha, a görög nyelv fejlődése miatt, eredetileg Szyktha, vagyis Nap-Táj értelmű volt. Ezekből a Szyk, Szik és Ta elemekből épült fel a Szik-Ta – Szkíta név. Sokan irániaknak gondolják a szkythákat, minden alap nélkül. Ugyanis ahol magyarokat találnak a kutatók, azokat a népeket egyszerűen átminősítik indoeurópai népességgé. Mivel az indoeurópaiak tényleg a magyarok utódai, nem is hibáznak túlságosan nagyon. Az indoeurópai kutatók csak azt nem ismerték fel, hogy valódi őseik a magyarok, máskülönben helyes úton járnak. Magyar szövegekből indoeurópai jelenlétet nem lenne szabad elkövetni. Vannak a Szkytha népnévnek olyan levezetései is, amelyek arra adnak bizonyítékot, a levezetéseket elkövető nyelvészeknek nincs fogalma a szóelemek fejlődéséről. A Szakák természetesen magyarok. A Sza nép nagyon ősi magyar nyelvű nép.

      Megjegyzendő, hogy a Szármaták is magyarok, és nem irániak. A meglévő kevés szármata név ezt világosan igazolja. A Kelta törzsek között is sok a magyar. Arról van szó, hogy némely kelta törzs nyelve előre futott, messzebb került a magyar alapoktól, némely törzsek nyelve pedig közelebb maradt az európai alapnyelvhez, vagyis a magyar nyelvhez. Innen erednek a kelta-etruszk kapcsolatok is, amelyek rokoni kapcsolatok, és amit felismertek Európa kitűnő nyelvészei.

      Égi viszonylatban a Nap egyszerre Mag és Szem. Az Úr Isten neve is, lásd Úristen. Ezért a Mag-Úr és a Szem-Úr voltaképpen azonos jelentésű, a Napisten nevei. A Nap az Égisten fia, önmaga is isten, jelképei közül talán legfontosabb az oroszlán. A Brit Oroszlán is a Napisten jelképe, neve Magur.

      Ha a Búza-Mag és Búza-Szem fogalmakat összevetjük, láthatjuk, a két névben a Mag és Szem csak egymás szinonimái. Innen csak egy lépés Szumer és Moger azonosítása.

      Népneveink és törzsneveink száma igen nagy. Csupán néhány jellemző bizonyítékot láthattunk a fentiek során, amelyek a magyarság központi szerepét igazolják az emberiség történelmében, mert több bizonyítékra nincs helyünk egy kis dolgozatban.

VII. ÁLLAMILAG SZERVEZETT HAMISÍTÁSOK

Félelmetes tévedések szövik át az emberiség történelmét, amely teljesen vakvágányra futott. A rengeteg tévedés meghamisítja a magyar történelmet is. Tévútra viszi a nagyszámú érdeklődőt és a jóhiszemű ifjúságot. Az alapjaiban téves az egész felépítmény, amely össze fog dőlni, csak idő kérdése. Minél hamarabb, annál jobb az egész emberiségnek. Amíg a természettudományokban viharos a fejlődés, sok bölcsészeti tudományban még mindig sötét feudális és korai kapitalista dogmák uralkodnak.

      A magyarnak nevezett mai magyar hivatalos szervek minden magyar szót meghamisítanak. Ez a hamisítás a Világegyetem legnagyobb hazugsága. Azt híresztelik, a magyarok mindent tanultak a szomszédaiktól. Persze, a szomszédok híresztelik ezt, titkos ügynökeikkel beférkőzve a magyar állam minden részébe.

      Közismert az a tanítás, amit ádáz ellenségeink találtak ki, hogy a magyarok barbár keleti nép voltak egykoron. Bejöttek a Kárpát-medencébe, ahol aztán a fejlett szlávok, aztán mellékesen még a németek, az olaszok és a görögök, megtanították őket a civilizáció fortélyaira. A magyarok meg, mert olyan europidoknak néznek ki, tanultak, csak tanultak, és tanultak a nagyon fejlett szlávoktól, germánoktól, olaszoktól és görögöktől. A végén olyan sokat tanultak, hogy nagyon erős államot hoztak létre, amelyik a tatár és a török seregeknek is ellenállt.

      A magyarok egyre csak fejlődtek, a mongolid vonások valahova eltűntek, ezért emberi küllemük lett, mint mondják a szlovák nagyokosok. Aztán jött a reformáció, meg utána az ellenreformáció, aztán a reformkor, a szabadságharc és kiegyezés, aminek a végén a magyar nyelv egyszer csak tündökölni kezdett. Szókészlete millión felüli, költőgigászok, íróóriások jelennek meg, nagy számban. A magyarok kikupálódtak a környezet hatására. Ismerős ez a levezetés? Ezt tanítják hazánkban, sok évszázad óta.

      Nem vagyunk keleti nép. Szeretünk tanulni, de inkább a tanítók népe vagyunk. Inkább mi tanítottunk mindent az emberiségnek, mint mi tanultunk volna mindent a szlávoktól, akik utódaink, ami önmagában is lehetetlenné teszi a szlávoktól való tanulást.

      Ma is gyakran beszélnek a Nagy-Morva Birodalomról, amely sosem létezett. Benes, a későbbi cseh elnök volt az, aki két hamisítványt, amelyen az elmélet nyugodott, leleplezett. Egy könyvtáros hamisította unalmában a két krónikát, amire aztán tudományos elméleteket alapoztak később. A cseh történészektől régóta nem hallani erről a morva birodalomról, de a magyar történészek nem adták fel a hamisítást. Zalavár környékére valamilyen morva vagy szlovén központot képzelnek, egyes történelmi térképeken ma is szerepeltetik a hamisítást. Mellesleg Zala megye olyan terület, ahol a magyarok kompakt jelenlétét 10.000 évnél régebbről ki lehet mutatni. A csehek már régóta nem hamisítanak, a magyar tudományos életet megszálló ügynökök továbbra is hamisítanak. Hol élünk manapság, talán nem Európában?

      Milyen titkosszolgálat szervezi még ma is azt a hazug tanítást, hogy volt egyszer egy Nagy-Morva Birodalom, amit a magyarok zúztak szét? A valóságban a magyarok telepítették le a szláv törzseket, mint testvéreket, a német és római hatalom ellen. Nem is létezne ma szláv övezet, ha a magyarok nem léteztek volna. Köszönet a gyalázkodásért és hamisításokért, Isten mindenért megfizet.

      Másik szuperhamisítvány a Dáko-román kontinuitás elmélete. Ebben a témában nem akadt egyetlen olyan történész sem, mint Benes, aki azt mondta volna, az ilyen elképesztő arcátlanságokat hagyjuk másokra. Az elméletet a mai román történészek folyamatosan sulykolják az emberek tudatába. Minél magasabbra jutnak a hazugságokban, annál nagyobbat zuhannak a gyalázatba. Ugyanis a dákok magyarok voltak, vezető nemzetségeik a Turáni-alföldről és a Kaukázusokból érkeztek Erdélybe, ahol a környékbeli magyar törzsek támogatásával, egyes királyaik, királyaink, szervezett birodalmat hoztak létre.

      A dákokat a mai román történészet, mint a Világegyetem legjobban hamisító történészete, egyszerűen románná minősíti. Mivel a dákok magyar nyelvjárást beszéltek, ezért a mai románok a magyarokból erednek, az elmélet igazi logikája szerint. Ezt az alaptényt a románok persze nem tudják elfogadni, mivel a román történetírásban kevés az igazságra törekvő kutató. De azért van egy picike román történetírás is, amelyik nem a hazugságok oltárának szolgál.

      Sok olyan népi szokás ismert, amelyek pontos indikátorai a magyarok jelenlétének a régészeti anyagban. Ilyen szokás a koponya-alakítás is. A koponyát meghosszabbították olyan módszerekkel, amelyeket kicsi kortól kezdtek alkalmazni a gyereken. Egyiptomban és a Hun Birodalom területén lehet találni ilyen koponyákat. Azt gondolták őseink, hogy az ilyen gyerek az istenekhez lesz hasonló. Egyik krónikánk tízezer különleges harcosának adata ilyen emberekről szólhat.

      Nagyon érdekes a Szemérem szokásának kialakulása. Ez a magyar szó a Szem és az Érem ötvözéséből alakult ki. A szemérmesség a szem lesütését jelenti, kapcsolatban volt a fogalom a tisztasággal. A halott szemére fényes tárgyat, az őskorban kagylót, később fémből készült pénzérméket helyeztek őseink. A halott tiszta életét jelezték ezzel az eljárással, valamint azt, hogy a néhai Naphívő volt. A szem a Nap egyik fontos jelképe, talán ma is. A Nap az Isten igazlátó szeme.

      A harcosok sisakját olykor szarvak díszítették. A szarv (Szarvas) a Világegyetem jelképe volt. A négy szarv a Világegyetem feletti teljes hatalmat mutatta, csak istenek viselhettek négy pár szarvat egyszerre. A harcosok csak  egy pár szarvat viselhettek, azt jelezve, hogy hőssé szeretnének válni. A hős jele a szarv, vagy más fokozat az emberi istenülés folyamán, és-e még sok gondolkozást kíván. A lók és idegen ügynökök táborát. Az MTA-nak nevezett  hatvan éve a magyarok legnagyobb ellensége.

      Az MTI nevű szervezet (Magyar Távirati Iroda), a magyarság gyűlölködő  ellensége. Ezt a hírközlő szervezetet is a magyar dolgozók pénzén tartják fenn, hogy az igazság ellen használják fel. Az MTI munkatársainak szűrőjén csak olyan híreket engednek át, amit alaposan átnéznek a cenzorok.

      A Geographia tudománya Sztálin elvtárs hatása alatt van ma is. Sztálin hamis térképeket készíttetett. A magyar térképek egy része is erősen hamis, mások kevésbé. Nincs egyetlen szkytha vagy hun térkép sem az iskolai atlaszokban. Minek az! Ha rájönnek, hogy valahol fontos magyar név van, mint Paripa városa Szubartuban, azt kérlelhetetlenül megsemmisítik, kiirtják a térképekről. A magyar neveket alárendelik az idegen neveknek, Boroszlót ma már nem találjuk, helyette a Wroclaw forma látható. Így is lehet nyelvet pusztítani. Településneveinket egybeírják, ami által elfedik a nevek jelentését.

      A magyar Parlament a politika fellegvára lehetne. A jó politizálásé.

      A magyar egyetemi és főiskolai tanszékeken, elsősorban ellenségeink terpeszkednek, hájas fenekükön, gátolva a magyar tudományosság fejlődését. Az egyetemeken kommunista komisszárok ügyelték az oktatókat, továbbá kiválasztották az utódokat, engedélyezték a szakirodalom megjelenését. Ha a kommunista komisszárok magyar érzelműek lettek volna, akkor másképp alakul az ország sorsa is. De nem voltak magyar érzelműek. Nem is vádolom az oroszokat, akiknél a fegyver volt, hogy ők voltak a hamisítók. Nem, mert az orosz megszállást kihasználó egyéb emberek látták el a gyűlölködés feladatát, amiről az oroszok gyakran nem is tudtak.

      A könyvkiadás és az újságok is a hamisítók kezében volt és van ma is. Sok száz kiadványt át kellett tanulmányozni, hogy világos legyen a kép: az ostobaság és a gyűlölet házasságából születtek az akadémiai kiadványok, nyelvészeti lapok, folyóiratok, történelemről író újságok. Amikor semleges témáról írnak, akkor nem találni sok kivetni valót a tartalomban. Amikor azonban a magyar nyelvről, történelemről, írásról és hasonlókról írnak, a béna kacsák gyűlöletirodalma beindul.

      Minisztériumaink az idegen ügynökök fontos célpontjai.

      Még az utcák elnevezése is a magyargyűlölők kezében van. Olyan személyekről is utcákat neveznek el, akiket más országokban a hatóságok kitörölnének a köztudatból, népellenes tevékenységük miatt. Nem a Lenin utca típusú nevekre kell gondolni, hanem a magyar hazaárulók neveire, amelyek között sok ma is használatos településeinken.

VIII. A MAGYAR A NAGY NÉP

Nagy veszedelmet láthatunk abban a törekvésben, hogy a keletről bejövő magyar népek nyakába török minőséget aggatnak némelyek. Tökéletesen nem ismerik a magyar nyelvet az ilyen tévedéseket elkövető, gyakran jó szándékú, kutatók. A magyarok, akiket turkoknak is neveztek, magyar nyelven beszéltek, és nem törökül. De az összes többi nép is magyar nyelvű volt, a szkytháktól a besenyőkig. A kunok esetében azt lehet mondani, egy részük magyar, más részük talán török nyelvű volt. Nem léteznek törökök Kr.u. 150 előtt, mint ahogy nem léteznek indoeurópaiak Kr.e. 2.000 előtt. Az alapvető axiómákat nem lenne szabad semmibe venni a történészeknek sem.

      A vezető magyar családnevek rendkívüli rejtélyeket tartalmaznak.

      Rákóczi nevünkben a Rá és a Kócz szavak rejlenek. Rá Napistent követte a család valamikor. A Kócz Fejecske jelentése jelzi, hogy a Rákócziak nem tekintették magukat istennek, hanem csak Rá isten ügyében eljáró vezetőknek. A család, egyes adatok alapján, talán már Atlantisz idejében is létezett.

      A Turul-ház a Szentlélek Háza, mivel a turulsólyom az őskereszténység szent jelképe volt. Az őskereszténység nagyjából 35.000 évtől Krisztus eljöveteléig tartott. A Turul-ház királyai igen sok dinasztiát alkottak. A Dinasztia is magyar szó, természetesen. Din-Ász-Ti-A a helyes felbontás, a Hatalmas-Isten-Élő-Nagyjai a helyes jelentése.

      De a Bethlen név sem akármi! A fejedelmi család neve helyesen Beth-Len, aminek pontos jelentése Háza az Oroszlánnak. A Pilis Len csúcsa is jelzi, hogy rajta a Nap pihenhet meg, ha éppen kedve van. A Len a Lan magas hangrendű párja, mindkettő Oroszlánt jelent, magyart, illetve Napot, mert a Nap fontos jelképe az oroszlán. Lásd még Lány, Leány, Leon, Lion, Lev, stb. neveket.

      Báthory családnevünk értelmezése nehezebb, mert azt is gondolhatjuk, a név a Bátor, eredeti ősi magyar szóból ered. De Bát-Hor nem más, mint Háza Hor istennek. Mivel a nevet így írjuk ma is, ezért ezt a jelentést kell elfogadni.

      Hunyadi nevünkben a Huny/Hun és Ad szavaink vannak jelen. Csillag-Atya a név jelentése. A Hunyadi családnak a románokhoz nincs köze, ősi magyar vezető család, amely a Szörényi Bánság egyik vezetője volt.

      Családneveink közül százával, ha nem ezrével, találunk olyanokat, amelyek egykori királyi dinasztiák ma is élő származékait jelölik. Egészen elképesztő, hogy erre az igen érdekes tényre nem ébredtek rá a mai lakosok, a nyelvészek és a történészek sem. Családneveink másik rétege annyira régi, hogy akár 30.000 évnél is régebbről eredhet, mégpedig  nem is kevés számban. Úgy tűnik, akiknek gondolkodnia kellene, nem gondolkodnak helyes módon.

      A Biblia, más források mellett, igen jól és magas színvonalon megőrizte őseink egy részének neveit, a népek kialakulását a magyarokból és sok fontos történetet, példabeszédet. Más források alatt a kelta, görög, germán, egyiptomi, szumer és más mitológia értendő. A Biblia neveinek jelentős része magyar név. A zsidók mellesleg a magyarok utódai Levantéban.

      Ádám neve kétségtelenül magyar név, az Ad ige is és az Atya neve is. A név végén az M hang helyképző, amit a nyelvészek félreértenek, és azt hiszik, Ma istenanya jelzésére való. Ezért az Adamu a zsidóknál Anyaföld, de ez félreértés is lehet. Az A-Damu kétségtelenül női név, magyar nyelven, de az Adam kizárólag férfi név lehet. Az Atyám mai kifejezés csak megközelítőleg hasonló az Adam, Ádám nevünkhöz, ami tehát az Atya Helye jelentésű, teljes pontossággal. Ad-am. Az Adam továbbá az Udum változata is, tehát az Atya Napot is jelent, a Nap pedig alapvetően férfi minőség. Az Ádám név a szumeri magyar népnél is szerepel, Ad, Ada, Adda variációkban, mindig Atya jelentéssel. 

      Éva neve is a magyar nyelvből eredő név. Mivel mágikus szóalkotás, ezért több formában is értelmezhető. Nem kell az Éva nevet más névből levezetni, mert tévútra jutunk. É-Va és Év-A lehet a két forma, amit az Éva névből kikövetkeztethetünk. É-Va szó szerint Háza a Felsőbbségnek, vagyis Háza Istennek. Év-A szó szerint Év Istennő. Mind a két név elképesztően gyönyörű tartalmakat tárol. Az Év-A változatban az Év rajzolata jelenik meg. Amint Udum, vagyis Ádám, a Napisten, az íveit rója az égbolton, úgy rajzoljunk mi is íveket, esetleg agyagba, követve Udu pályáját. Egy ív egy nap pályája, de az Év 365 kis ívből áll össze. Ha ezt lerajzoljuk, akkor kétségtelenül bordázottságot kapunk, ha agyagba rajzoljuk, a bordázottság erősebben látszik. Egy bordát, vagyis Ívet, kiemelve a rajzból, megkapjuk Éva teremtésének misztériumát. Az ív a nőiség jelképe, amit a harmincezer évesnél régebbi magyar ábécé is bizonyít, ’n’ betűjével. Az N a Nő jele, jele egy ív. Az Éva név változatai igen hasonlóak a magyar Éva névformához. Egy Ív egy nap, de az Év 365 Ívből áll össze. Kétségtelen az Ív, az Év és a Női minőség összefüggése.

      Ádám és Éva neve csillagászati ismeretekből ered, mindkettőjük neve a magyar nyelv szabályai szerint jött létre.

      Az emberiség ősapja és ősanyja magyar neveket visel, de az is kétségtelen, a történelemben igen sokáig csakis a magyar nyelv létezett, pontosabban a magyar nyelvnek egy ősi előzménye. A magyarok tényleg egyedül vannak, mert ők az összes többi népnek a szülője. Így aztán még sincsenek egyedül, mert minden nép a magyarok utódjának tekinthető.

      A vízözön előtti világ (6.000 évnél régebbi idők) még a magyarok különböző csoportjaitól volt népes. Egyes kutatók a mai nyelvek megjelenését tizenötezer évvel ezelőttre teszik, ami megközelítő adat. Az indoeurópaiak viszont kb. 4.000, a szemiták kb. 5.000 éve jelennek meg, magyar csoportokból differenciálódva. A törökök létrejötte 1.600 évvel ezelőttre tehető, a kaukázusiak, finnségiek, kínaiak, dravidák már a vízözön ideje körül kezdtek önálló útra térni, de még sokáig kapcsolatot tartottak a magyarokkal.

      Félelmetes tévedések szövik át a nyelvészetet, amiből a történelmet  kifejtik a történészek. A téves nyelvi értékelések meghamisítják és tévútra viszik a magyar történelmet is. Nagyon sokaknak nehéz elfogadni, hogy a magyar nyelv az emberiség ősnyelve.

      A honfoglalással kapcsolatban egyes történészek azt vizionálják zavaros elképzeléseikben, hogy a magyarok valamilyen barbár törzsek voltak. A fejlett németek, osztrákok, szlovének és más szlávok tanították meg a magyarokat erre, meg arra, főleg a rabszolgaság elfogadására. A germánok a magyarokból erednek. A szlávok is a magyarokból erednek. A szlávok eredetileg a magyarok védelmére foglaltak állást mai lakóhelyeiken. A szabadság ügyében jártak el. Tudták, hogy a magyarok a saját ősnépük. Néhány évszázad múlva azonban a bizánciak aknamunkája és a pusztító mongol hadjáratok hatására a nagy testvérség a semmibe foszlott.

      A Kárpát-medencében volt a kultúra központja mindig. A Kárpát-medencében magyarok élnek a kezdetektől, Samu ősünktől kezdve. A magyar nyelv Samu korától kezdve uralkodó a Föld egészén. Az emberek egykor egy nyelven beszéltek, ez a nyelv a magyar nyelv volt. Az összes mai nép a magyar nyelv fejleményét beszéli.

      Amikor a magyarok bejöttek a Kárpát-medencébe, magyarokat találtak ott. A kultúra nagyon magas fokán éltek az emberek, teljes szabadságban, az életminőség legfelső fokán. A bejövő magyarok (895) régebbi magyarokat találtak a nagy medencében, akiket nem kellett megtanítani mezőgazdálkodásra, vallásra, iparra, meg egyebekre, mert ezeket éppen a magyarok adták az egész emberiségnek. Ahogy a magyarság pusztul, úgy az emberiség is sorvad és pusztul. Nem létszámában, hanem minőségében.

      A magyarokat nem tanították sem a szlávok, sem a germánok, sem a görögök, sem a törökök, sem a latinok, sem a kínaiak, sem az arabok kultúrára, mert mindezek a népek éppen a magyaroktól tanulták a kultúrát, az ősi tudásnak megmaradt töredékeit, amit a magyarok birtokoltak, és birtokolnak ma is.

      A magyar bölcsészeti tudományos életet megszállt idegen ügynökök pusztító tevékenysége elfogadhatatlan. Az osztrák-német, majd az orosz megszállás mérhetetlen károkat okozott a magyar nemzetnek. A magyar nemzet mintegy 12,5 millió főt veszített a legutóbbi 160 év során, talán még többet. Az emberek legyilkolása kétségtelenül rettenetes, a magzatgyilkolással együtt. Azonban az emberek, valamint a magzatok lemészárlása mellett meg kellett törni a szellemi szférát is, hogy engedelmes szolgákká váljanak a magyar tömegek.

      Nagyüzemben és szervezett keretek között zajlik a tudatgyilkolás, a léleköldöklés, a szellempusztítás. Nincs még egy ország a Földön, ahol olyan nagymérvű lenne a tudati rombolás, mint a magyaroknál.

      A pusztulás azonban nem csupán 160 éve zajlik. A mongol támadás is rettenetes károkat okozott. A török elleni harcok végén majdnem kipusztult a magyarság, összesen 1,7 millió magyar maradt az országban. De a még régebbi korok nagy birodalmainak magyar nyelve úgy tűnt el, hogy tovább fejlődött. Ezért sokkal több a magyar eredetű ember, mint azt hiszik sokan.

      Mivel a magyar történészet hamisítók kezében van 160 éve, a magyar nyelvészettel együtt, ezért nagyon sokan írni kezdenek a magyar történelem és nyelv védelmében. Beszélnek a magyar értelmiség árulásáról is. Azonban nem minden értelmiségi áruló.

      Tanítók és magyartanárok tízezrei végeznek áldozatos munkát a gyerekek tanítása érdekében. Nem az ő hibájuk, hogy nem ők írják a tankönyveket, nem az ő hibájuk, hogy a döntési helyeken nem a megfelelő, igaz emberek ülnek.

      Nagyon sokan látják, hogy a tudományosnak álcázott hamisítványok ellen fel kell venni a harcot. Írni kezdenek és nagy hibákat követnek el. Lehetséges, hogy egyes írók, jelentős pénzzel a hátuk mögött, valójában szintén ügynökök, az áruló hatalom küldöttei. Megélhetési nyelvészeknek is nevezik őket. Természetesen azok a szerzők, akik az igazságra törekednek, nem álcázott spionok, nem a hazug emberek kiszolgálói. Mégis, többnyire, óriási hibákat vétenek szemléletmódban, konkrét levezetésekben, tudásanyagban. Gyakran vitatkozni kezdenek a különböző etymológiai szótárak állításaival, ezzel mintegy megerősítik a hamis szótárak összeállítóinak státusát.

      Mit kell tennie annak, aki a magyar nyelvvel akar foglalkozni? Először is nem árt megismerni, mit tanítanak az egyetemeken. Az egyetemi tananyagnál esetleg tízszer-hússzor többet érdemes áttanulmányozni. Azután 3 évig csak a magyar nyelvet kutatni, utána még hatszor 3 évig folytatni kutatásainkat. Amikor 7×3 évig a magyar nyelvet kutattuk, akkor rádöbbenünk, mennyire keveset tudunk a magyar nyelvről. Ezért a 21 éves alaptanulmányok után kezdjük meg a további kutatásokat. Természetesen tapasztalatból javaslom ezt a módszert.

      Tanulás közben erősen javasolt a latin és a görög nyelv legalább közepes szintű elsajátítása, mivel ez a két nyelv magyar eredetű. A magyar írást, számolást is illik elsajátítani, minél magasabb szinten. Azután a nagy magyar kutatók, Bolyai János, Czuczor Gergely, Táncsics Mihály és a többiek munkáit érdemes megismerni. Horvát István, Baráth Tibor, Mészáros Gyula és a többi nagy történészünk munkái nélkül ne kezdjünk történelmet írni. Továbbá minden jó könyvet szerezzünk meg, ami a magyar történelemmel, nyelvvel, művelődéssel foglalkozik. Tanuljuk meg elválasztani a búzát az ocsútól.

      Nagyon fontos, soha ne menjünk mások után. Mindent ellenőrizzünk le magunk is, ha tudunk, ha hozzáférünk a tényanyaghoz. Ezrével fogunk találni teljesen téves állításokat, akár több ezer éveseket is, pusztán azért, mert senki nem nézett utána az állítás hitelességének vagy valódiságának.

      Továbbá nagyon szükséges minden tudományban művelődni. Csillagászat, földrajz, őslénytan, genetika, írástörténet, művelődéstörténet, régészet, és még sok tudomány segíthet kutatásainkban. Még a megvetett asztrológia is, amely sok fontos információt tartalmaz őseink gondolkodásáról, hitéletéről.

      Az őskor és ókor történelme teljes tévedés, de ezért a magyar történészeket csak részben szabad hibáztatni. Sok nagyszerű nyugati tudós igazi feltáró munkát végez az emberiség valódi történelmének felderítésében, ami a legmagasabb elismerésünket váltja ki. Sajnálatos, ezek a nyugati tudósok nem tudják, hogy a magyar nyelv vizein lavírozva jutnak el felfedezéseikhez. Ki tudja, miért, de a nagy tudósok többsége nem tartja fontosnak a magyar nyelv megtanulását, holott a magyar nyelv birtoklása nélkül lehetetlen fontos felfedezéseket tenni. De céltudatos szándék nélkül, mégis a magyar nyelv által meghatározott tételekhez jutnak, a legnagyobb ámulatunkra.

IX. TÖRTÉNETI TÉNYEK A HAMISSÁG MOCSARÁBAN

Ma, amikor a Kelet rohamos fejlődéssel kezdi átvenni a vezetést a Nyugattól, nagyon szükséges lenne jó és igaz történetírásra. Mert a magyar nép sem nem keleti, sem nem nyugati, hanem mind a kettő nagy civilizációnak a létrehozója. Kelet is, Nyugat is a testvérünk, utódunk, de a Dél is és Észak is.

      Ha részletesen bejárjuk a Föld összes térségét, nem valószínű, hogy találunk olyan embereket, akik valamilyen ok miatt nem lehetnének a rokonaink. A legmegdöbbentőbb helyeken is hihetetlen nyelvi, művelődési, genetikai rokonságot találhatunk, ha értő szemmel figyelünk körbe.

      Namíbia északi Bradberg hegyénél, Ausztrália középső részén élő őslakóknál, a pápuák keleti szigeteinél, Óceánia szépséges szigeteinél, Tibet és Kasmír zord csúcsainál, Szomália rabló törzseinél, vagy az amerikai indiánok tábortüzeinél rokonokra bukkanhatunk. Nagyon sokan irigylik tőlünk ezt a hihetetlen szabadságot, voltaképpen nyelvünk és népünk csodálatosságát, virtuóz felsőbbrendűségét a röghöz kötött szándékok felett. Szabadságunk miatt ölni tudnának és ölnek is, békében csak szóval igyekeznek ártani.

      A Brit-szigeteken már nagyon régi a magyar jelenlét. Az angol nyelv olyan hatalmas magyar eredetű szókinccsel rendelkezik, hogy az önmagában is kizárja a rokonság tagadását. Partholón, és a troice-ok (trójaiak) előtt Atlantisz része volt a szigetek déli része. A mítoszok sokat mesélnek a régi történésekről, amit a mai angol tudomány képtelen helyes rendbe rakni. Számtalan név magyar eredetű Angliában, amit nem is kutatnak az angolok.

      Még azt sem tudják, hogy Artúr király azonos Atilla királlyal. Pedig az írott tények világosan megmondják, Atilla, akinek ifjúi neve Atura és Artura volt, a szigeteket is meghódította. Nem is Atilla verte ki a rómaiak maradványait a szigetekről, hanem véleményem szerint Uldin, vagy Ruga. Atilla csak örökölte elődei birodalmát. Amikor Atilla hosszú évekre eltűnik Európából, akkor éppen Britanniában van. Megpróbálja teljesen szétverni a római rabszolgatartók hatalmát és visszaállítani a kelták szabadságát. A szármata értelmezés Artúrra vonatkozólag teljes tévedés, mert a szármaták királyi magyarok, madák voltak, az Artúr legenda természetesen a magyar Atillától ered. Mellesleg Szkythia egyik tartománya is Atura, továbbá több Tura várost is ismerünk.

      A germánok is magyar eredetűek. A szka nép kétségtelenül a magyar szaka nép származéka. Igen számos germán szó világosan magyar szóösszetétel. Mitológiájuk legősibb rétegei tele vannak magyar nevekkel.

      Franciaország területe a magyar kultúra egyik legősibb és legfejlettebb központja. Cro-magnon, Aurignac és a többi lelőhely többsége a magyar ősök lakhelye volt. Igen sok helyen magyar nyelvű feliratok olvashatók, ami perdöntő bizonyíték a terület népességének nyelvére.

      Dél-szigetről érkező hajósok Portó kikötőjébe érkeznek, ahonnan északra vonulnak és keverednek a lakossággal. Tőlük erednek a gallok, akik tehát magyar, szumer és más rokon törzsektől erednek.

      Hun seregek érkeznek Nyugatra a rabszolgaság eltörlése miatt. Uldin, Ruga és más királyok után Atilla a mauriacumi mezőn szétveri Aetius egyesített nyugati hadait. Katar király délre viszi a szabadságot, a nyugati gótokat üldözve. A katalánok népe valószínűleg ekkor ötvöződik hun és helyi lakosságból. Edekó még 451-ben szétzúzza a menekülő Aetius seregét, akit Lyon körzetében ér utol. A kelták hatalmát azonban többé nem sikerül helyreállítani.

      Hispánia területe, mint a francia területek, vagy éppen a Kárpát-medence, a Kaukázus déli térsége és más térségek, már több tízezer éve magyar települési szféra. Az Altamira barlanghoz kapcsolódó műveltség után a félsziget déli területén megjelenő bronzművesek Százhalombatta térségéből jönnek ide.

      De Spanyolország és bizonyára Portugália is a magyaroknak köszönheti a szabadságát, mégpedig jelentős mértékben. Az arab iszlámmal folytatott harcukban váratlan segítséget kaptak 948 táján a magyaroktól. Facsal király volt a magyar főparancsnok, akinek a nevét, valamilyen ismeretlen ok miatt, kitörölték a Turul-ház uralkodói listájáról. A magyar seregek valamelyik spanyol folyó, valószínűleg a Tejo, partjainál ütköztek meg az iszlám seregeivel. Olyan katasztrofális vereséget mért Facsal az arabokra, hogy soha többé nem voltak képesek agresszív hódító háborúkra az európaiak ellen. Vajon mikor ismerik el a fontos segítséget a spanyolok és portugálok?

      Hasonló a helyzet a szlávokkal. Nem is léteznének szlávok, ha 375 körül Bál Amber hun király nem lépte volna át a Volgát, és nem zúzza szét a keleti gót birodalmat. Mivel a szlávok ebben a korban keletkeznek magyar, alán és finnségi csoportokból, kétségtelen, hogy megjelenésük és terjeszkedésük nem választható el a magyar (hun, szkytha) jelenléttől és katonai műveletektől.

      Vannak már orosz kutatók, akik az orosz nyelv szumerból való származását hirdetik. Kicsit igazítva, az orosz nyelv abszolút biztosan a magyar nyelvből ered, de a szumer és egyiptomi nyelv is magyar eredetű. Ezért az orosz kutatók eredménye nagyon jó, csak egy kicsit kell még továbbfejleszteni eredményeiket.

      A magyar és japán nyelvrokonságról már többen írtak, az első publikációk lassan száz éve jelentek. De nincs áttörés a témában, a tankönyvekben itthon nem írnak a rokonságról, de a japánok igen, ha jól tudom. De a mongol, mandzsu, koreai és török nyelvek is magyar eredetűek. A szavak, illetve a nyelv származási irányát a belső összetétel jelentése adja meg. Eszerint a számtalan rokonítható szó kizárólag csakis a magyar nyelvből kerülhetett a mongolba, mandzsuba, koreaiba, törökbe és más nyelvekbe.

      A kínai nyelvcsoport, amint a kínai történeti hagyományok is leírják, szintén a magyar nyelvből keletkezett. Nagyon fejlett és különleges nyelvről (nyelvjárásokról) van szó, amelynek az írott története 3.000 évnél régebbi. Ezért a kínai nyelvet kutatni igen nehéz, de a belső szerkezete nagyon hasonlít a magyaréhoz. A kínai írás is a magyar írásból keletkezett.

      Amikor Buddha megszületett, két nyelven, a huna, vagyis hun, értsd magyar, és a szanszkrit nyelven beszélt, majd még ötven nyelven. Buddha esetében is kiemelkedő jelentőségű a magyar nyelv. A szanszkrit viszont kétségtelenül a magyar nyelvből ered.

      Kutatni kell a hatti, a többi kis-ázsiai, a kaukázusi, a hurri, az urartui nyelveket is. De vigyázni kell. A hamisítás nem csupán a magyaroknál terjedt el, hanem máshol is. Így az egyiptomi nyelv jelentős részét hamisítják, és ahelyett, hogy megfejtenék a nyelvet, amely kétségtelenül magyar nyelv, mindenféle szavakat találnak ki, amivel meghamisítják az egész nyelvet. Pontosan ez a helyzet a szumer nyelvjárásokkal is.

      A görög nyelv esetében valami olyan hihetetlenül fura keletkezési  elképzelést gyártottak, hogy teljesen megdöbbenhetünk a nyelvészeti kutatók sivár gondolkodásán. Pais Dezső a görög kultúrát kutatja. Azt tudja, hogy eredetileg más nyelvű népek éltek Görögország területén, akiktől a kultúra ered. Egyik ilyen nép a krétaiak. A hős, dicsőséges görög seregek, ki tudja, honnan jőve, lerohanták Görögország területét, ahol kialakult a görög nyelv.

      Ezzel szemben Kr.e. 1.500 körül a mykenei térség nyelve egy átmeneti nyelv volt az ősi nyelv (a magyar) és a későbbi görög nyelv között. Hellaszban 2.000, nem tévedés, kétezer nyelvjárás van, a nyelv hosszú fejlődés után egységesül, előbb négy-öt nagyobb nyelvjárásra, majd létrejön a nyelvi koiné. Hol van a hősi, dicsőséges hódító nép? Talán a hódítóknak 2.000 nyelvjárása volt? Az egyik hódító szakasznyi katona már alig érti a másik hódító szakasznyi katona nyelvét? Miféle hadsereg az ilyen? Másként történtek az események, mint ahogy azt a hatalomban lévők elképzelik.

      Agyonhallgatják a szemita kérdést is. Noé egyik fia Szem, akinek a neve a magyar Szem szóval azonos. Valójában a Napistenről van szó, aki az Égisten Igaz Látó Szeme. A szemita népek ezért eredetileg az égi Szemet imádták, napvallásúak voltak. A Szem szóból szabályosan fejlődik ki a Sem szó.

      Már olyan kutatót is lehet hallani, aki a szumer és az akkád nyelvet is magyar nyelvnek tartja, csak a nyelvtani helyzet fejlődött tovább. Megdöbbentő az akkád nyelv óriási magyar szókincse. Ismét megállapíthatjuk, a magyar szavak belső felépítését ismerve, hogy kizárólag csakis a magyar nyelvből kerülhettek át az akkád nyelvbe a szavak, másként nem történhettek a nyelvi jelenségek. Ismét meg kell jegyezni, az akkád, és a többi szemita nyelv, nem átvette a tömeges magyar szókincset, hanem örökölte.

      Pontosan ez a helyzet a héber nyelvvel is. A Róma elleni zsidó szabadságharcok leverése után a megmaradt emberek nyugatra, északkeletre és délre menekültek. A nyugatiak a szevárd, vagy sefárd zsidók, akik a szavárd magyarok nevét, az északkeletre menekültek az askenázi zsidók, vagyis a szkytha magyarok nevét vették fel. A déliek a falasa csoport, akik falakkal körbevett településen laktak Etiópiában.

      A vezető vallási törzs a Levi törzs, ők a magyarok, a Lev jelentése Oroszlán. A Magyar szintén Oroszlán jelentésű, a Napisten jelképe. Elképesztő a zsidó kutatók gyenge teljesítménye saját eredetüket illetően. Oka az lehet, hogy nem hívják segítségül a magyar nyelvet.

      Nagy rokonság fedezhető fel az amorita, az arameus, a kaldeus és az arab nyelvek irányába is. Hatalmas magyar szókinccsel rendelkeznek, továbbá történelmük kezdete szorosan összefonódik a magyar történelemmel. A Szaud királyi család neve egyértelműen magyar nyelvű.

      Folytathatjuk a sort, de most nem ez a téma. A dravida nyelvekkel jelentős a magyar nyelv kapcsolata. A csecsen nyelv tele van magyar szavakkal. Amerika nyelvei közül egyre többről fedezik fel magyar kapcsolatait. Akár 50 vagy 500 nyelvet is rokoníthatunk a magyar nyelvvel. Azok pedig, akiknek saját nyelve nem így működik, gúnyolódni és hamisítani kezdenek, megszállják a magyar nyelvészetet, mert képtelenek felismerni az igazságot. A magyar nyelv valóban az emberiség ősnyelve.     

Történészetünk, a hivatalos és hatalomban lévő, minden kezdeményezést megakadályoz, a tényeket semmibe veszi, írni-olvasni nem tud magyarul. De meddig tart még ez a folyamat? Mert ők alig néhány száz éves népektől származnak, illetve ilyen népektől küldték őket, képtelenek elviselni a tőlük különbözőt.

      A magyar történészetben, nyelvészetben, hagyományokban óriási pénzek vannak. Sajnos, a magyar kormányok és a politikai élet vezetői ezt az alaptényt sem ismerték fel. Akár százával lehetne felsorolni a nagy pénzt hozó lehetőségeket.

X. NÉHÁNY NEVÜNK JELENTÉSE

Súlyos tévedés számtalan magyar név elidegenítése a magyaroktól. Miképpen nézne ki, ha a rómaiak görög nevek alatt harcolnának, ha a mongolok kínai neveket viselnének, ha az oroszok skandináv neveket adnának hőseiknek? Bizonyára hamisan csengenének ezek a próbálkozások. Bár az orosz nevek skandináv eredetéről már hallhattunk az utóbbi időkben. A magyar neveket könnyedén más nyelvekhez kapcsolják a magyar történészek, nem törődve azzal, hogy mi az igazság. Egyszerűen nem értenek magyarul, ami pedig öreg hiba. Nem szabad az emberiségnek az Igazságtalanság kútjába esni. Mert onnan nincs kijövetel, az emberiség halálát jelenti az Igazságtalanság kútja.

      Néhány, történelmünkkel összefüggő fontos nevünk bemutatása itt is szükséges. Személyneveink száma igen nagy, sokkal nagyobb, mint azt bárki magyar gondolná. A jelenlegi elképzelések szerint azonban kevés, amit a mai könyvek sugallnak szegény magyarok millióinak. Nézzünk meg néhány köznevünket.

      Huszár szavunkra elképesztő etymológiákat gyártottak a kutatók, de egyetlen értelmezésük sem hiteles. A Huszár lovas katona. Az értelmezők egészen elképesztő értelmezései csak annyiban jelentősek, hogy rávilágítsanak a teljes tévedésre, a nyelvészet sebezhetőségére. A nyelvészet gyakran a tévedések tárháza. De ennek nem szabadna így lenni. Ha a magyar nyelv felől haladunk egyes szavak jelentése felé, akkor bizonyosak lehetünk, hogy az igazsághoz jutunk el.

      A szerb Guszár szó, egyesek szerint, a Huszár magyar szó eredeti őse. Így kell hamisítani a nyelvészetet. A szerb nyelv alig ezer éves, a magyar nyelv százezer évesnél régebbi. Ebből az is következik, a logika törvénye alapján, hogy a szerb szavak a magyar nyelvből erednek, és nem fordítva. A tévedések  sokat ártottak az emberiségnek, de a kiagyalók nem bűnhődtek meg. Az emberiségnek van annyi ereje, hogy a saját ellenségeit megbüntesse?

      Huszár szavunknak semmilyen köze nincs a Guszár szerb szóhoz. A Hu nagyon ősi magyar szó, a Hun szó töve, a Szár ősi jelentése pedig király. Mindenki tudja, a huszárlovas katona, nem szerb lovas rabló. A magyar seregek járták be a Balkán térségeit, elsősorban a török ellen harcolva, a magyar katonai szakszavak mentek át a balkáni nyelvekbe, és nem fordítva. Ráadásul a balkáni nyelvek magyar eredetűek, ezért az ilyen tévesztéseknek nincs semmilyen esélye. A Guszár először Gúnár volt, a nyelvfejtők szerint, de miután ez az értelmezés köznevetség tárgya lett, kitalálták, hogy legyen lovas rabló, így gyalázva meg a huszár magyar szó értelmét, amit ők sem ismertek, mármint a hamisítók.

      A Húsz-Ár, vagyis Húsz-Hegy értelmezés már hasonlít a huszár szóhoz. Az Ár a kard neve, esetleg a dárda neve, amelyek hegyes eszközök. A karddal kifejezetten hussantani kell, ez a kard lesuhintásának a neve, ami a huszárok harcmodorának jellemzője. De a Hu-Szár még szebb jelentést tartalmaz.

      Húszas katonai egységeink voltak, ami tény a Hús szót is elénk vetíti. A magyar Spártában, amikor még tündérkirályok uralkodtak, pl. Tündaráosz, a hadsereg tízes, továbbá húszas egységekből állt. A katonákat, akik szabad polgárok voltak, húszas egységekbe tagolták később. Minden áldott nap fekete színű húslevest ettek, amit marhahúsból készítettek, mindig másik katona családja főzött a húszas katonai egységre. Ez volt a fekete-leves, amit néhány év után unhattak a katonák, bár tápláló volt. A Fekete Leves fogalma később a fekete kávéra mehetett át, mert a szultán, vagy küldötte a kegyvesztett vezérnek, fekete kávé fogyasztása közben, selyemzsinórt küldött, hogy arra akassza fel magát a jelölt. Undorító szokás volt. A törököknél volt használatos. 

      Árpád városa környékén is húszas egységekbe sorolták a lovas katonákat, akik a huszárok nevét viselhették. A Huszár Húsz-Ár értelme tehát kimutatható Spártában és Árpád városa körül, a Hettita és a Mitanni birodalmak idején. Igazi jelentése mégis Hu-Szár. Spárta természetesen magyar eredetű, Éneász utódai a királyai, a Szapárok városa.

      Kapitány szavunk is eredeti magyar szó. A honfoglaló vezéreket is nevezték kapitányoknak. Ennek rokon alakja, hasonló jelentéssel, a Kapudán. Nagyon ősi korból erednek ezek a nevek. Régi városainkban az állandó őrség elsősorban a kapukat és a piacot védte. Ezeknek az állandó őrségeknek a parancsnoka volt kezdetben a Kapitány és Kapudán.

      Kapitány szavunk helyesen Ka-Pit-Ány értelmű, a Ka Kapu, a Pit Csillag, az Ány An, Anu isten terepe, vagyis az Ég. A Csillagos-Ég az éjszaka, ez a Pit-Ány és változatai, amikor a Ka, vagyis a Kapu őrzése a kapitány feladata. Először egy, majd négy kapitány parancsnokolt a legősibb városaink állandó katonasága fölött, a négy legfőbb kapu szerint. Vezérük a város urának a fia, a herceg lehetett, de eredetileg a herceg volt a kapitány, amikor még egységes volt a városőrség, nem tagolódott kapuk szerint. A Kapudán egyszerűen Kapu-Nagy értelmű, mert a Dán a Nád tükre, lásd Nád-Or – Nagy-Úr.

      Sikerült elveszíteni a Kuruc nevet is. A Keresztes névből eredeztetik a Kuruc nevet, azon az alapon, hogy Dósa György vitézei keresztesek voltak. De nem jó a levezetés. A Kur Hegy, ami a fegyverek neve, meg a legények neve. Emiatt a magyar eredetű görög nyelvben Kurosz a Kuros, szumer Gurus, de nem Koros, olyan ifjú, aki már házas, van felesége, de még nincs gyereke, vagy csak kevés és kicsi gyereke van. Ők a legények több magyar mitikus konfliktusban is. A Kurusz a Kuruc közvetlen előzménye. Mivel a Kur változata a Kör, ezért a Kuruc Napharcos is egyben. A görögben fennmaradt a Khryzosz – Arany szó, ami a Köristenhez kapcsolódik, Kürzosz (Körzős) volt az eredeti formája és értelme. A Nap nem csupán kör alakú, hanem köröket jár az égen, továbbá arany színű.

      A Kurucok tehát az ország Napharcosai. A Kur szónak sok változata van, mint Gur, Kor, Gor, Kör, Gör, stb. De a Ku-Rusz alaknak Kő-Nap, Kő-Vörös az értelme, amit a kurucokkal kapcsolatban el kell vetni, mert értelmetlen.

      Hajdú szavunkat magyarázzák a délszlávból, meg a Hajtó magyar névből. Hihetetlen bárgyúságokat tudnak kitalálni azok, akik nem értenek magyarul. Aki beszél magyarul, azt hiszi, érti is a magyar szavakat. Haj-Du jelentése Hajló-Nap. A Du az Udu egyszerűbb alakja, Du-Na pl. Nap-Háza. A Haj lehet egyszerűen Haj is, ami Ház is. Haj-Du ezért a Nap-Háza vagy a Nap-Haja. A Hajduk Split klub magyar nevet használ, a horvátok amúgy is magyar eredetűek, tehát a klub neve jogszerűen lehet horvát tulajdon.

      Labanc nevünket sem értik, akiknek kellene érteni. De miért van ez így? Mindenki a magyarokat akarja megzavarni? A név egyértelműen a kurucok által adott gúnynév. Az osztrák elnyomó seregek egyenruhájának a színe fehér volt, többségük gyalogos volt, fejükön tetves paróka díszelgett, elsősorban a tisztek esetében. Ez a sok ellenséges katona, lábon járt, szemben a mieink lovas seregeivel. Ők voltak a Láboncok. A Lobonc haj is a Labancok tulajdonsága volt, hajukat nem gondozták, inkább parókát tettek a fejükre, ami alatt dúsan szaporodhattak a tetvek. Továbbá a Labbanc fogalom a gyorsan elfutó harcosra is vonatkozhat. A Lebbenc, Lebbencs heves vérmérsékletű, de könnyű, mint a Lebbencs-leves. A Léb Enje esetleg lehet Fehér, ami a Labanc Láboncok fehér egyenruhájára utalhat. Lébény városnevünkből eredhet a Léb Enje kifejezés. A Lebben, Lobban szavak is a Laban-c név előzményei voltak. A Laub Hans – Szaladj Jancsi levezetés azért téves, mert német nyelvű, a magyarok azonban mindig saját nyelvükön adtak neveket a dolgoknak.

      Vezér nevünk voltaképpen Ozirisz jelentésű. A Vez alapszó és változatai egészen a Víz szóig vezetnek. Tudni kell, hogy Vez-Ér Vezető-Úr, aki a lelkeket Isten örök országa felé vezeti, de Ozirisz a Nílus, vagyis a Víz ura is. A magyar vezérek Lélekvezetők, istenkirályok, Isten által kinevezett királyok, de nem istenek. Mellesleg a Hét Vezér ezért lehet Hét Ozirisz is. A Vezér természetesen magyar eredetű, átkerült a törökbe is.

      Vitéz nevünket is egyesek el akarják ragadozni tőlünk. Nem látják, hogy a szláv nyelvek a magyar nyelvből erednek. Ví-Tesz a Vitéz eredeti alakja, aki Vívást Tesz, igazi vitéz. A Tesz szó Istent is jelent, ősi szövegeinkben.

      Vajda nevünk egyszerűen Vaj-Da, vagyis Gazdag-Nap. Ősi magyar név, a Voje-Voda közeli rokona. Nem szláv név, ahogy hírdetik, hanem magyar eredetű, a hun magyarok is használták. A szlávok magyar eredetűek, így került hozzájuk a név. Az ilyen feladványok sokaknak túl nehezeknek látszanak, gondolhatnánk.

      Az Atamán rangnév is magyar, Ata-Mán a jelentése, vagyis Atyja az Embereknek, Man – Ember.

      Újabban Árpád Ég Fiát a pozsonyi csatában akarják megsebesíteni, három  fiát meg elveszejteni. Minden történeti dokumentum nélkül. Az ilyen fekete mágiához kapcsolt elképzelések nagy segítséget nyújtanak a hivatalos hamisítóknak. Mindenki láthatja, ilyen színvonalú a hivatalos történészeten kívüli történészkedés - mondhatják.

      Valamikor, egymás után sokszor, évszázadokig, újra és újra, a magyar nyelvet félre értelmezték, akiknek ez volt a feladata. Nehéz nyelv, ne tanuljátok, nem juttok sehova, felesleges tanulni. Nem is tudnak magyarul a magyarnak születetteken kívül, csak nagyon kevesen. Ők is csak alig. Pedig a magyar nyelv a világ legfejlettebb nyelve, ami kicsit nehézzé is teszi. Viszont nagy kihívást jelent az ész számára, magasabb szintre viszi a gondolkodást, átrendezi az agyat, megéri a befektetett energia, ha valaki megtanul magyarul.

      A magyar nyelv egy kis nép kis nyelve, tanítják. De a folyónevek, a hegynevek, a településnevek, a személynevek, a királynevek, és ezernyi más terület nevei magyar nyelvről beszélnek. Ha az emberiség egységesülni szeretne  és akarna, akkor az egyik út az ősi közös nyelv útja lehetne.

      Történészeink, akik általában becsületes emberek, alapkutatást nem folytatnak, elfogadják elődeik félresiklott téziseit. De meddig mehet ez így, az Ész és a Világosság félresöprésével? Ha Isten megindul a magyarok miatt, akkor a Földből nem marad semmi. Még egy molekula sem.

      Történészetünk, néhány száz év óta, német és osztrák fogságban vergődik. A legutóbbi négy évtized orosz, illetve szláv fogságot hozott. Sem a németek, sem a szlávok, nem voltak úriemberek. Nem az igazságra voltak kíváncsiak, hanem saját érdekeiket akarták rákényszeríteni egy általuk nem ismert népességre, a magyarokra. Germánok és szlávok ugyanazt művelték! Talán fejlődtek valamit, az elmúlt néhány évtizedben. Megjelentek olyan német és orosz kutatók, akik félre dobják a hazudozásokat és valóban az igazságra törekvés szellemében dolgoznak.

      Rettenetes a magyar hivatásos történészet jelenlegi helyzete. Semmilyen kiút nem látszik a fogságból. Idegen érzelmű emberek uralkodnak rajta. Hogyan lehetne rendet tenni, hogyan lehetne a szabad történetírást felvirágoztatni és a zsarnokok uralmát ledönteni?

      A magyar történetírásban olyan sok a tévedés, hogy azt fel sem tudjuk fogni.

      Ugyan miféle emberek írják a magyar történelmi könyveket? Csak egy valami biztos: nem a magyarokat kedvelők. A szovjet birodalom elmúlt, a megszálló hatalom katonái távoztak, az egykori vezetők, gyakorlatilag minden területen, mégis ülnek a helyükön, a tévedések, vagyis hamisítások, fennmaradtak. Állandóan megújítják önmagukat, nemzedékek épülnek egymásra, hamis alapokból új hamisságok keletkeznek. Ebben a szörnyű helyzetben kell élnie egy népnek, amelyik Európa összes népének az őse? Hova vezet ez az út, ha nem lesz gát a hamisságok ellen?

      A magyarok ellenében elkövetett hamisítások nagysága megdöbbentően nagy. De mi akadályozza meg a magyarságot abban, hogy újra nagy legyen, és kezébe vegye sorsának az irányítását? Elég lenne, ha a magyar nők legalább hat gyereket szülnének, a harmadik nemzedék (kb. 75 év) idején 150 milliós lenne a lélekszám. Ehhez becsületes apák is kellenének, akik eltartják családjukat. Olyan lehetetlen ez az elképzelés? A magyarok génjeibe van kódolva a folyamatos romlás talán? Mert azt is tudni kell, demográfiai katasztrófa szélén áll az ország.

      A bölcsészeti tudományokat magyar kézbe kellene venni. Nem csak magyar pénzből fizetni, látszólagosan magyarnak nevezni, hanem a magyar nemzetet megillető igazságok szerint kellene működnie. Nem elég a butaság, lustaság, büszkeség, önteltség és egyéb bűnök elleni küzdelem, még a hazaárulás, a hamisítások, a folyamatos magyarságot ért gyalázkodások ellen is harcolni kell. Azt is kell látni, a társadalom szöveteibe olyan mélyen beleivódott a magyargyalázás, az idegen érdekek kiszolgálása, az árulás, hogy a megtisztulási folyamat csak nagy erőfeszítésekkel mehet végbe.

       Úgy tűnik, csak egységes nemzeti akarat szabadíthatja meg a magyarokat a hamisságok hirdetőitől.           

Az eredeti dolgozat: ITT →


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások