A Magyar Királyi Kúria 1883. augusztus 3-án, 136 évvel ezelőtt kihirdetett ítéletében mondta ki a magyarmészáros zsidók felmentését a tiszaeszlári nagy perben. Ekkor dőlt meg a magyar jogállamiság, a magyarság ekkor veszített csatát a zsidósággal szemben. Ennek a szomorú évfordulónak az apropójából közöljük a Magyar Film című szakmai folyóirat 1944 júniusi számának egyik cikkét az alábbiakban.

A filmszakmában nagy érdeklődést keltett az a hír, amely szerint rövidesen megfilmesítik a tiszaeszlári per történetét, a zsidóság és a magyarság első hatalmas összecsapását. A tervhez az adta az indítóerőt, hogy február végén jelent meg a könyvpiacon Marschalkó Lajos „Tiszaeszlár" című könyve, amely végre teljesen a magyar álláspontnak és igazságnak megfelelően tárta fel a nagy per titkait.

A Magyar Film munkatársa felkereste Marschalkó Lajost és tájékoztatást kért tőle: miképpen jutott el a múlt század legnagyobb bűnügyi szenzációjának története a filmig?

– Magam sem hittem – hangzik a válasz –, hogy egyszer filmre vihetjük a „Tiszaeszlárt". Hiszen mikor Erdélyi József megírta „Solymosy Eszter vére" című költeményét, a baloldali sajtó és zsidóság a legnagyobb élő költőnket valósággal kitessékelte az irodalomból. Solymosy Eszter kegyetlen meggyilkolásának hetvenéves fordulója előtt kezdtem foglalkozni a tiszaeszlári per hiteles történetének feldolgozásával s akkor láttam csak, hogy milyen nehéz munkára vállalkoztam. Voltak ugyanis, akik hatvan esztendő után is teljesítették a zsidóság parancsát, amelyet a tiszaeszlári főtárgyaláson Eötvös Károly tolmácsolt eképpen: „Legyenek ezek az akták örökre bezárva és soha többé ki nem nyitva".

– A tárgyalás után az eredeti iratokat elégették, és azokról csak a Nemzeti Múzeum kézirattára részére készült másolat, amelyhez azonban én nem tudtam hozzájutni. Ekkor derült ki azonban az is, hogy milyen mélyen él a magyar népben Tiszaeszlár emléke. Egymás után hívták fel a figyelmemet a legkülönbözőbb hiteles dokumentumokra, amelyek a zsidó elnyomatás napjaiban múzeumokban, magángyűjteményekben, egyszerű parasztházaknál rejtőzködtek. Csakhamar megtaláltuk a tárgyalásról készített egykorú gyorsírói feljegyzések teljes szövegét, a csillaghegyi községházáról előkerültek a vizsgálati iratok, amelyeket Szalay Károly, Solymosi Eszter jogi képviselője másoltatott le annak idején, a Nemzeti Múzeumban megleltem id. Bonyhády Perczel István 75 kötetes, hatalmas gyűjteményét, amelyben megtalálható harminckét röpirat, könyv és temérdek újságcikk mellett a tiszaeszlári kérdés egész irodalma.

– Tiszaeszláron felkutattam az élő tanúkat, de egymásután jelentkeztek azok is, akiknek valami közük volt a perhez. Megkerült a világhírű Talmud-tudós Rohling Ágoston, prágai egyetemi tanár egykorú levele, amely bizonyította, hogy talált olyan Talmud-kiadást, amelyből ki lehet mutatni a vérgyilkosságra vonatkozó parancsot. A tiszaeszlári református lelkészi hivatalban megvolt Lápossy János, a nagy műveltségű eszlári református lelkész saját kezű feljegyzése, amely igazolta, hogy ő az ügy közvetlen szemtanúja, résztvevője is igaznak tartotta a vádat és beigazoltnak látta a gyilkosságot. Értékes adatokkal szolgált Megyery Ella, a kiváló újságírónő, aki Korniss Ferenc tanácselnök, a nagy per bírájának unokája. Már a könyvem megjelenése után derült ki, hogy a Nemzeti Múzeum kézirattárában vannak az akkori igazságügy-miniszternek, Pauler Tivadarnak egykorú feljegyzései és épp a napokban találkoztam vitéz bodoki Henter Zoltán m. kir. honvédezredes úrral, a legendás hírű szabolcsi várnagy fiával, aki másfél éven keresztül volt együtt a gyilkosság koronatanújával, Scharf Móriccal, akit édesapjához, Henter Antal várnagyhoz adtak gyámságba annak idején. A kapott rendkívül értékes adatokat a „Tiszaeszlár" második kiadásában fel fogom használni, mert az első kiadás úgyszólván az utolsó példányig elfogyott.

– Igaz, volt idő, amikor azt hittem, hogy az első kiadásig sem jutok el. Mikor a „Függetlenség"-ben két évvel ezelőtt írni kezdtem az eszlári per történetének kivonatát, Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök személyes parancsára be kellett tíz nyúlfarknyi folytatásban fejezni az egészet. Azután a szerzői jogomat próbálták elvitatni. Mikor ezen is túlestünk, akkor az egész kézirattal el kellett menni Debrecenbe, mert reménytelen volt, hogy az akkori cenzúra engedélyezze a könyvet. Fél éves tusakodásba került, míg végre a debreceni ügyészség kiadta a terjesztési engedélyt és elkészült a könyv. Tudomásom van azonban arról is, hogy mikor az Árpád filmet, amely most elkészíti a filmet, az én könyvem megjelenése előtt megpróbált engedélyt kérni a filmre, az akkori hatóság eltanácsolta.

– Egy világnak kellett megváltoznia, hogy eljuthassunk ide. Most még ugyan a kezdet kezdetén állunk, de nagy elégtétel volt számomra, hogy Páger Antal, mikor először eléje tártam a tiszaeszlári per megfilmesítésének ügyét, a legnagyobb megértéssel karolta fel a tervet. Szeretném hinni, hogy neki is igen jelentős része lesz a munkában, mert csak így készíthetünk el egy valóban igen nagyvonalú, reprezentatív magyar filmet. Az Árpád film vezetői ugyanis, igen helyesen ragaszkodnak ahhoz, hogy a „Tiszaeszlár"-ból olyan film legyen, amely méltóképpen tárja fel a magyarság és zsidóság örök harcát, ellentétét és megmutatja, hogy miképpen némították el az igazságot. A magyarság ugyanis Tiszaeszlárnál veszített csatát a zsidósággal szemben és Schwartz Salamontól, a véres kezű saktertől egyenesen vezetett az út Samuelli Tiborig. A forgatókönyv írását már megkezdte Patkós György és Dövényi Nagy Lajos, akik nagyon szép, de szerfelett nehéz feladatot vállaltak. Rengeteg epizódszereplőt kell mozgatniok és meg kell teremteinök egy filmet, amelyben tulajdonképpen nincs erkölcsi igazságszolgáltatás. Az eddigi tervek alapján azonban állíthatom, hogy úgy az igazság, mint nagyvonalúság szempontjából a Tiszaeszlár kiemelkedő magyar film lesz.

– A napokban megyünk le a forgatókönyvírókkal és a többi szakemberrel Tiszaeszlárra, ahol még áll a ház, amelyből egykor elindult végzetes útjára Solymosi Eszter. Megnézzük a Csonkafüzest, ahol a zsidók által úsztatott ál-hullát kifogták, s eredeti helyén felépítik majd az eszlári zsinagógát is, amelynek védelmében öt világrész zsidósága sorakozott fel, hogy elleplezze a szörnyű titkot. A párisi, berlini Rotschildtól, az Alliance Israelité-ig minden hatalom megmozdult akkor néhány rongyos, galiciai sakter védelmére és királyok, államfők avatkoztak bele a nagy per menetébe. I. Ferenc József külön kihallgatáson fogadta az eszlári „lótoló zsidót", a per egyik vádlottját, s Tisza Kálmán személyesen próbálta meggyőzni a tárgyalás elnökét arról, hogy az eszlári sakterek elítélése esetén csődbe kerül a magyar állam. Mindezek a jelenetek, történelmi tények meg fognak elevenedni a filmen. Teljes korhűségre, igazságra törekszünk, s remélem, hogy épp ezért lesz a „Tiszaeszlár" méltó a megtisztult új Magyarország filmgyártásához.

(Magyar Film, 1944. június 1.)

Forrás: kuruc.info