Legfeljebb egy-két keresztnév esetében ismeri fel a jelentést (Piroska, Barna stb.). Elgépiesedett, lelketlen világunkban még mindenkinek megvan ugyan a saját kereszt- és vezetékneve, de már megjelent a személyre szabott szám. Ez az un. „személyi szám” nem más, mint az egyén ellenőrzésére, visszaszorítása irányuló lépések egyike. Egyelőre még papíron, de idő kérdése, hogy mikrochipként mindenkibe be ne ültessék. S akkor valósággá válik Madách Imre falansztere.

Álmos vezér színezett mellszobra a kismartoni Esterházy kastély homlokzatán

A magyarok elődnépeinél, de a régi magyaroknál is bevett névadási szokás volt, hogy nemcsak a külső vagy belső tulajdonságokról, foglalkozásokról, elvont fogalmakról, hanem bizonyos nagy becsben tartott tárgyakról is neveztek el egy-egy személyt. Eleinte mindenik ragadványnév lehetett, majd idővel állandósult, miként a pártusoknál: Több, a hadivállalkozásokba belebukó pártus király neve GUDARZ ~ Kudarc volt. A keleti forrásokban egy-egy közigazgatási terület neve, illetve a vezetőjének a címe: SATRAPA. A „sátor” és az „apa” összetételéből származó méltóságnév eredete az időre nyúlik vissza, amikor a sátorlakó nagycsalád feje, ügyes-bajos dolgainak eligazítója, döntnöke a kor- és rangidős apa volt.^[1] Kun László, magyar király levelében említett ÁRBÓCZ nevű személy bizonyára hajón (vagy másutt) felállított magas, egyenes szálfáról kapta a nevét: „Arbucz, a mi kun atyafink. (Arbucz cumanum cognatum nostrum)”.^[2]

Az előző részben elemzett beszolgáltatási tábla hitelesítő pecsétnyomatán levő AL.LA.MU név jelentése a „bőséget/gazdagságot adó fokos”. Az Álmos név eredője ez esetben az istenadta szent tárgy, Enlil, a káld- sumir főisten fokosának elnevezése volt.

Anonymus, ha nem is az Álmos név és a szent fokos közti összefüggésről, de többet tudhat, mint amit a krónikájában közöl, különben nem nevezte volna Álmost szentnek: „… Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.”^[3]

Anonymus elbeszélését őrző egyetlenegy kézirat 1665-ben, a tiroli Ambras várából került a bécsi udvari levéltárba, ám csak 1746-ban, Mária Terézia uralkodásának idején tette közzé, a magyarbarátságáról nem éppen híres Johannes Schwand(t)ner, bécsi ügyvéd, a császári könyvtár másodőre.

Fejérpataky László irodalomtörténész, Anonymus egyik szövegelemzője szerint határozottan „a XIII. század második felében” írt krónika „kézirata gondosnak, hibátlannak nem mondható. Nincs oldal, amelyen javítások, rasurák elő ne fordulnának. A javítások két kéztől erednek.”^[4]

Feltehetően, talán császári utasításra durván belnyúltak az eredeti kéziratba. A Habsburgoknak soha nem fűződött érdekük ahhoz, hogy a magyaroknak az eredetükről valós történelmi adatokat tárjanak fel, sőt, a meglevőket is elkendőzték, hamisították. A felbukkanás és a közlés ideje közt eltelt 81 év bőven elegendő volt ahhoz, hogy a kéziratba belenyúljanak, sorokat, szavakat kaparjanak ki, s írjanak felül.

A Gesta Hungarorum 1a levelének palimpszeszt-fényképe

1960-ban palimpszeszt^[5] felvétel készült „a kódex teljesen kivakart 1a levéléről (1. oldal) az Országos Levéltár Filmosztályában. Az elsőrangú negatív mindent rögzített, amit e levélre valaha írtak és rajzoltak.”^[6] Minden bizonnyal idővel e vizsgálat kiterjedhetett a kézirat egészére, de csak az említett oldal vizsgálatának eredményét közölték, hosszasan taglalva a „P” iniciálét, továbbá az iniciáléban levő rajzocskákat. Mindez érdemben nem módosította a szöveget.

Az Anonymus-kódex 1a levele felső szövegrétegnek iniciáléja

A fenti kép a Gesta Hungarorum első oldalának átvilágított képe a jelenlegi P iniciálé alatti írást, rajzot mutatja. A P betű ívében látszódnak a domonkos-rend jelképei a levő a fáklyás kutya, a csillag és a középkori ovális világtérkép. A kutyafej és a mellette levő férfiarc a középkor kedvelt dominikánus szójátékára utal: Domini canis = dominicanus. A felvételen látszódó betűk összeolvasva Posa nevet adják. Ez lehetett a krónikaíró Anonymus, a P. dictus magister eredeti neve.^[7]

A krónikában a sok kaparás, felülírás ellenére talán véletlenül maradt bejegyzés, miszerint az Álmos „latinul annyi, mint szent”, arra enged következtetni, hogy az Árpádházi (miért nem Álmosházi?) királyok, Álmos ivadékai szentek voltak. Ám akkor az Álmos nevet viselő magyar vezér, népének katonai vezetője, egyúttal legfőbb papja, táltosa is szent volt; sőt szentek lehettek a hasonló nevet viselő ősei, elődei is.

Vajon e feltételezésnek lehet némi alapja?

Szenci Molnár Albert latin-magyar szótárában^[8] a latin „almus” szó jelentése „tápláló, éltető”, vagyis „minden jóval tellyes”^[9], továbbá „kegyes, jóságos, áldott, áldásos”^[10]. Mindenik alátámasztja e cikksorozat I. részében megfejtett ékiratos AL.LA.MU kifejezés „bőséget adó fokos” jelentését. A középkorban a „Szentháromság” szóösszetételt latinul „Alma Trias”-nak mondták,^[11] ahol az „alma=szent”, a „trias=háromság”. Mivel 1665-ben, a Gesta Hungarorum felbukkanásának idején ismert volt a Szentháromság ez elnevezése az „Alma Trias”, egybevág Anonymus megállapításával, miszerint az „almus” szó latinul szentet jelent.

Több ékiratos agyagtáblán AL.LA.MU, AL.MU, A.LA.MU változatban tűnik fel a név. Kifogásként lehetne felhozni, hogy ez elnevezések hangzósítása (kiejtése) nem vág egybe a magyarok első fejedelmének sem a közismert, sem a krónikában fellelhető levő nevével. Csakhogy a krónikákat latinul írták. Anonymust véve alapul: Az Álmos nevet majd mindenütt Almus-ként tünteti fel, és a latin nyelv szabályai szerint az –us végződésű hímnemű főnév szerint ragozza. „Almu” alakban is előfordult, amikor a névnek „álom” szóval való egybevetéséről ír: „Quia ergo sompnium in lingua hungarica dicitur almu.…, ideo ipse vocatus Almus.” (Mivel tehát az álom magyar nyelven almu-nak (sic!) mondatik…, azért hívatott ő szintén Álmosnak.) Ezért elfogadható, hogy a fejedelem nevének ékiratos, -u végződésű változata azonos az Álmos névvel.

1844 évi első mezopotámiai ásatás óta egyre-másra kerülnek elő a több ezer éve a sivatag homokjában rejtőzködő agyagtábla-könyvtárak. Ninive, az asszír főváros romjait rejtő Kujundzsuk/Kujundzsik domb Assurbanipal (Kr. e. 668-626), a meghódított területek lakosságához kegyetlen, de az írásos emlékeiket becsülő asszír uralkodó gazdag könyv- és levéltárát rejtette. A különféle tartalmú táblák közt volt a babiloni istennevek ékiratos listája is. (CT, Part XXV. British Mus., London, 1919., 36. t.)

A nagy ékiratos istennév-tábla

1896 óta a British Museum albumokban adja ki a tulajdonában levő vonalas írással, illetve ékjelekkel írt agyagtáblák, táblatöredékek szöveghű másolatát. Több kötetben jelentette meg az említett „Istennevek nagy listáját”. A felsorolásban vannak valóságos istennevek, s vannak olyan nevek is, amelyeket az istent jelentő szócsoport meghatározó vezet be, de a szövegkörnyezetből sok esetben kitűnik, hogy nevesített személy mégsem isten, hanem isteni, égi eredetű, templomi ember, szent ember, pap stb. lehetett.

Assurbanipal, a nagy „könyvgyűjtő” asszír király a világ teremtésének történetét tartalmazó táblákhoz hasonló a birodalmában fellelt régi táblákat összegyűjtette, könyvtáraiban elhelyeztette, sőt közszemlére állíttatta.^[12] A megkopott, vonalas írással írt táblák szövegét újraíratta. Az írnokok nem betűhív másolatokat készítettek, hanem a régi táblákat új-asszír ékjelekkel írták át, még akkor is, ha az eredetin sokkal régebbi, kép- vagy vonalas írással írt szöveg volt.

Az istennevek listáján az Álmos név többféle ékjellel, de ugyanazon hangzósítással, olvasattal fordul elő; olyan összetételben is, amikor a viselője szentségesnek, éginek, isteni eredetűnek, sőt isteninek tartatik.

A táblán az egymással összetartozó, egymást magyarázó nevek páros oszlopokat képeznek. A fenti táblán jól látható, hogy az egyik kettős oszlopot egy vastagabb vonal határolja el a másiktól. Az első oszlopban van maga a név, a mellette levő jobboldali oszlop ugyanazon sorában pedig a névmagyarázat. Jelen esetben az Álmos név ugyanolyan összetételben szerepel, mint e cikksorozat I. részében elemzett hitelesítő nyomaton.

Az alábbi, az istennevek táblájáról való, szöveghűen lemásolt sorban a két részre osztott ékiratos szöveg alatt szerepel a jelek latin betűs átírása, alatta pedig a jelentése. Mind az első oszlopban levő nevet, mind a másodikban levő névmagyarázatot az istent jelentő szócsoport-meghatározó vezeti be.

Fordítás: A bőséget adó fokos istene, (azaz) a másik választott isteni szülött, a fényre jövő víz.

A Deimel-féle szótár szerint az AL egyik jelentése fokos, a másik pedig ^dEN.LIL. Tehát a fokos Enlil istenhez tartozik, azzal azonosul. Ez világlik ki e cikksorozat I. részéből is.

A magyarázó ^dMES.LAM.TA.É.A név megfejtése szerint ^dAL.LA.MU valamely ikerpár egyik tagjaként úgy született meg, mint a napfényre törő víz, vagy maga volt a víz. Tehát Anonymusnak az a megjegyzése, hogy Emese „méhéből hatalmas forrás fakad” e magyarázó névben visszaköszön.

Páter Anton Deimel, asszirológus a neveket értelmezvén^[13] megjegyzi, hogy a ^dMES.LAM.TA.É.A név azonos ^dAL.LA.MU -val, a nagy ikrek egyikének (unus ex magnis geminis), továbbá Nergalnak, az alvilág istenének melléknevével.

Nergal isten a káld-sumirok képzete szerint valóban az alvilág, ám nem a keresztények elképzelte rossz értelmű pokol istene volt, hanem a déli féltekét beragyogó, Babilonban láthatatlan éjszakai nap. Ikertestvére Samas, az északi féltekét bevilágító, Babilont éltető másik napisten. Mindkettő a Nap-égitest egy-egy földi megnyilvánulása. Nergál tiszteleti helye a mezopotámiai Kutha városa. Szkítafajú lakóit Kr. e. 720 táján II. Sargon asszír király Galileába költöztette, a helyükre zsidókat telepített, magyarán lakosságcserét hajtott végre. Ezért mondják a zsidók: „Galileából nem jöhet Messiás”

A fenti megfejtés szerint a magyar Álmos fejedelem többek között a Napisten egyik megnyilvánulásról kapta a nevét.

(Folytatása következik)

[1] Marton Veronika: A pártusok a sivatag lovagjai, a magyarság nemzetalkotói, Matrona, Győr, 2008., 156-159. pp.
[2] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fograsi), I-VI., Emich Gusztáv magyar ak. nyomdásznál, Pest, 1862. I. 333. p.
[3] Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1975. 81. p.
[4] A magyar honfoglalás kútfői, Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, Bp., 1900., 382. p.
[5] Olyan pergamen, melyről az eredeti írást jobbára vakarással távolították el, s helyére újat írtak (MV)
[6] Karsai Géza: Az Anonymus-kódex első levele = Különlenyomat a Magyar Könyvszemle 1968/1. számából.
[7] Karsai Géza i. m. 44-45. p.
[8] Dictionarium Latinoungaricum… per Albertum Molnar Szenciensem Ungarum, Procurante Elia Huttero Germani, Norimbergae, (1604), almus3 címszó.
[9] Pápai, Francisco Páriz: Dictionarium latino-hungaricum, Cibinii, Sumptibus Samuelis Sárdi Typ., Anno MDCCLXVII (1767), 16. p.
[10] Latin-magyar és magyar-latin szótár, szerk. Vézner Károly, A Szent István-Társulat kiadása, Bp., [?], 29., p.
[11] Pápai i. m. 16. p. (Más szótárakban Trinitas Sancta alakban is előfordul. MV)
[12] Marton Veronika: A káldeai teremtés-mítosz, Matrona, Győr, 2009., 8-9. pp.
[13] Panth. Bab. Nr. 2145, és a Planet. Bab. Nr. 271. Verl. des Papstl. Bibelinstituts, Roma, 1950.
 

Az oldalon található valamennyi bejegyzés Marton Veronika szellemi tulajdona. Is licensed under Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 3.0 Unported License.