Álmos fejedelem (mészkő szobor, Halászbástya, Budapest, Mikula Ferenc, 1902.)
Az nippuri istennév-tábla következő megfejtendő neve, az dAL.MU szintén Nergálhoz, az alsó világ istenéhez kapcsolódik.
Nergál istenről kevés ábrázolás maradt fenn. Az alábbi dombormű a pártus korból való.
Nergál, az alsó világ istene (kő faragvány, kopott színű, 90 cm Hatra, Kr. u. 2. század, az amerikaiak „látogatása” előtt a Bagdadi Múzeumban volt)[2]
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de e domborművön több, a magyar népre jellemző jelkép van, ezért érdemes aprólékosabban megszemlélni: Nergál, a turulmadaras fejékű isten és a jobb felső sarokban levő Anahita, az embereknek az égben meghatározott sorsát kiosztó istennő jellegzetes pártus öltözéket visel. Az isten felemelt jobbjában tartja mind a magyarok, mind a szkítafajú népek szent fegyverét, a fokost. A bal keze ráfonódik a kardja markolatára. Úgy tűnik, az övére van hurkolva az alvilági kutyát tartó erős, duplafonatú póráz; jelezvén, nem a hétfejű szörny nem garázdálkodhat kénye-kedve szerint. A kutyatest alatt lapuló oroszlán Nergál Nap-jellegét jelzi, hiszen ő az éjszakai Nap. A kép bal oldalán levő díszes a „kopjafa” az alvilágisten jelképe. Efféle faragott kopjafát állítottak a régi magyarok elhunyt szeretteik sírjára. Nergál lábánál a fekete skorpió (csillagjegy), az alsó világra, a fejénél levő fehér a felső világra utal. Középütt a bölcsességet jelképező fehér kígyó fekete árnyképével. Az állatok párban való ábrázolása azt jelzi, „miként lent úgy fent”, vagyis az alsó világban a felső világ árnyai, az elhunytak kapnak helyet. A dombormű jobb felső részen trónoló Anahita istennő fejdíszén is ott a turulmadár. Kezében kopjafát tart. Az oldalán egy-egy meghatározhatatlan, talán baglyot formázó madár látszik. A lába alatti díszítés, a két hal, a Halak csillagképre utal. (A somogyi rovásírásos kövek tanítótáblája szerint a magyarok istenasszonyát, a Boldogasszonyt a régiségben Anahitának hívták.[3])
Az alábbi ékjel-sorban az 1. és az 5. jel az istent jelentő szócsoport meghatározó. Az istenek, a szent helyek, a templomok neve mindig e jellel kezdődik. A korai szövegekben egyszerű csillag formájú volt, mint a rovásírásban a legmagasabb helyiértékű szám, az ezres.
Az AL.MU egy-egy jele alatt két-két jelentés szerepel. Semmi ellentmondás a jelentések között, hiszen ismert, hogy az AL, a fokos Enlil istenhez tartozik. A MU jelen pedig fia, de egyúttal mag, utód is.
A KA.AM.US előtt álló „d”-vel jelölt istent jelentő szócsoport meghatározó, attól függően, hogy milyen jel áll utána istenséget, templomot, szent helyet is jelölhet. Enélkül a KA jel egyszerű „fejet, főt, főnököt” jelentene, az „isten” jellel viszont „egyházi, templomi, vallási elöljárót”, sőt magát az „isten”-t is.” A káld-sumirok nemegy esetben istenszemélynek, isten választottjának, küldöttjének tartották a templom legfőbb papját. A templom a legmagasabb rangú elöljárója nem lehetett akárki, hanem maga az isten, vagy isteni minőségű személy, jelen esetben Enlil főisten fia, dAL.MU, vagyis Álmos.
A dKA.AM.US (Kamus) és a dAL.MU két beszélő név. Az együttes jelentés: A templomi elöljáró hatalma a megmérettetés, (aki) a fokos fia (vagyis Enlil magja).
Magyarosan: A megmérettetés hatalmával bíró templomi elöljáró (maga az isten), dEnlil isteni fia.
A dKamus fordítása arra enged következtetni, hogy ez istenszemélynek, mint mindenik istennek volt egy temploma, esetleg szentélye, ahol a hívek az tiszteleti szertartást végezték. Minden bizonnyal az embereknek fontos volt, hogy megfelelően, kellő tisztelettel áldozzanak neki, hiszen Nergal isten „segédjeként” ő végezte az elhunytak lelkének, szívének megmérettetését, ő állapította meg, bűnös vagy bűntelen életet éltek-e. Magyarán dAL.MU bírói szerepet töltött be.
Az, hogy a lelkek megmérettetésének is volt egy istene, volt tiszteleti helye nem azt jelenti, mintha a káld-sumirok, akár a régi magyarok több istent imádtak volna, hanem Istennek, a Teremtőnek a természeti tüneményekben való megnyilvánulásait tisztelték. Az elhunytak élőként való ténykedésének elbírálása nem oly természeti tünemény, mint a Nap, a szél, a villám stb. hanem az Atyaisten hatáskörébe tartozó tevékenység.
Egy-egy istennek szentelt templom főpapja, templomi elöljárója az „isten” legfőbb megbízottjaként, helyetteseként ténykedett, földi személy, de mindenképpen kiemelkedő tudású, beavatott ember lehetett.
A babiloni istenkörben a lelkek megmérettetését végző dKamus/Almu Nergálnak, az alsó világ istenének segédje. A szerepköre ugyanaz, mint az egyiptomi Anubiszé[4]. A sakálfejű isten eredetileg Ra Napisten fia volt. Ilyetén minőségben ő lehetett az alsó világhoz tartozó éjszakai Nap. Majd az elhunytak bírája, megmérettetője, bebalzsamozója lett: Mérlegre tévén a halott szívét, ha könnyűnek bizonyult, azaz bűntelen volt, a lelke továbbjutott Osiris isten alvilági birodalmába; ha az igazságisten tollpihéjénél nehezebb volt, démon falta fel. Más forrás szerint (nyilván vezeklési célzattal) mindaddig újra kell születnie[5], amíg valamelyik megmérettetésnél a szíve könnyű nem lett.
Anubisz isten. A mérleg baloldali serpenyőjében az elhunyt szíve, a másikban az igazság istenének tollpihéje (Encyclopedia Britannica)
Az ékiratos isten-jegyzék csak egyetlen szóval, a megmérettetéssel utal dAL.MU alsó világbeli feladatára. Oly részletes leírás, kép, mint az egyiptomi Anubisz istenről, róla eddig nem került elő.
Ennek ellenére alapos kutatások nyomán több kiváló felkészültségű tudós, az angol A. H. Sayce, Stephen Langdon, a német Fritz Hommel osztja azt a véleményt, hogy a korai mezopotámiai és az egyiptomi istenkör (Pantheon), továbbá az isteneik feladatköre, s a két műveltség oly nagymérvű hasonlatosságot mutat, amit a véletlen nem szülhetett. Egyik a másikból táplálkozott, s az elsődleges a mezopotámiai volt. „A fáraók Egyiptoma ázsiai eredetű; minden vallásos eszméjük keleti hazájukból származik. A vallásuk egyértelműen a sumirhoz hasonlatos és egyáltalán nem a szemitához.”[6] Eszerint nem állja meg a helyét az az évtizedek óta erőltetett elmélet, miszerint az egyiptomi műveltség a Hórusz törzsön keresztül szemita eredetű lenne; s a kultusz gyökere az idők homályába vész, eredete nem tisztázott. Leonard Woolley, a mezopotámiai UR város Kr. e. III. évezred elejére datált királysírjainak felfedezője jelenti ki, hogy következő un. szemita-akkád korban a káld-sumir műveltség nagymérvű hanyatlást mutat, míg az egyiptomi virágzásnak indul: Ménész/Menes, az I. egyiptomi dinasztia alapítója ekkortájt egyesítette Alsó- és Felső Egyiptomot. A kutatók általános véleménye, hogy az egyiptomi műveltségnek nem volt helyi előzménye, mintha a semmiből nőtt volna ki. Ilyen nincs. Műveltségek nem jönnek létre a semmiből, nem jönnek létre mindennemű fejlődési folyamatot mellőzve, előzmény nélkül. Az történt, hogy a káld-sumir kort felváltó erőszakos szemita-akkád hatalomátvétel következtében menekült el a lakosság Afrika felé. A helyi körülmények hatására a magukkal vitt magasműveltségük sajátosan egyiptomivá lett.
Tehát a holtak egyiptomi eredetűnek megmérettetése, tetteik elbírálása elsődlegesen nem egyiptomi, nem a fáraók korából származik, hanem eredendően a káld-sumir vallásos hit része volt.
Igazat kell adni Otrokócsi Fóris Ferencnek, Francois Lenormantnak, Varga Zsigmondnak, Borbola Jánosnak és még sokaknak, akik nem csupán a mezopotámiai, vagyis a káld-sumir, hanem az egyiptomi műveltséget, mitológiát, nyelvet párhuzamba állították a régi magyarokéval, és felfedezték a köztük levő hasonlatosságot és azonosságot.
Az un. Chicago Syllabariumot a 311 soros, 307 nevet tartalmazó agyagtáblát a chicagói egyetem professzora, Luckenbill másolta le és 1917-ben jelentette meg. A tábla érdekessége, hogy nem istenneveket, hanem inkább személy- és foglalkozásneveket tartalmaz. A 214. sorban van az a név, amelyet Anton Deimel A.LAM.MUS-nak olvas, de nem oldja fel a jeleket, vagyis nem közli a jelentését.
Chicago Syllabarium (Haskell Museum, USA)
Sajnos az esetek többségében, sem a XIX. századi, sem a későbbi tudósok nem értelmezik a neveket, nem közlik a jelentésüket, hanem csak a latin betűs átírást. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne elolvasni, értelmezni az ékjeleket, csak egy kicsit bonyolultabb, s a megfejtés több megfontolást igényel.
A legelső teendő a jel összetevőire való felbontása. Könnyebb lenne a megfejtés, ha a szótár közölné a jelentést. Ám ez esetben erről szó nincs. Sőt, az átírás három jelet sejtet, ti. a latin betűkkel átírt név három szóból (A . LAM . MUS) áll, az összetételt pedig csak két ékjelre lehet felbontani. Emiatt az alábbi átírásban a név ékjele ALAM.MU-ként szerepel.
A fenti ALAM.MUS-nak olvasott jel két ékjelből, a TA-ból és a DU-ból tevődik össze, mégpedig úgy, hogy a TA utolsó álló ékjele élé kerül a DU. E sorrendben összeolvasva a jelentése: Enlil választottja, esetleg az ég választottja. Tehát olyan személyről van szó, akit Enlil főisten, esetleg az ég választott.
A magyar anyanyelvűek, hallván, olvasván a TA.DU összetételt, önkéntelenül a „tudó, tudós” szóval kapcsolnák össze, holott a „tud” és a származékai az ember felhalmozott ismeretére esetleg a bölcsességre vonatkoznak. Ennek ellenére ez ösztönös megérzés helyesnek tűnhet, hiszen a tudás Isten ajándéka. A tudós lett légyen az ember, vagy a tudást a génjeiben hordozó nép, miként a káld-sumiroknál Enlil kiszemeltje, vagy a magyar előidőkben az Atyaisten, az Öregisten választottja.
Az ALAM.MUS név két ékjele nem egymásután következik, hanem a TA olvasató ékjel utolsó két jele közé beékelődött a DU. A jelek ilyetén elrendezésének némi jelentésmódosító szerepe van, pl. nem főnevet, hanem igét, cselekvést jelent. Eszerint a kifejezés jelentése: Enlil választá[7], esetleg választja.
Nem kifogásolható az ég választotta fordítás-változat sem, hiszen a magyar ember az Istene helyett sokszor az éghez fohászkodik, de a teremtő Istent, a magasságost érti alatta: Adná a magasságos ég!
Az ALAM.MUS név tehát azt jelenti, hogy a viselőjét, a „tudót” Enlil isten (vagy az ég) választotta ki, tartotta érdemesnek valamely feladat elvégzésére, tisztség betöltésére.
Vajon, megérjük-e valaha, hogy a korunkban tudósnak, tévedhetetlennek kikiáltott önjelölteket felváltaná Isten jelölése, miként Álmos esetében?
Álmost a magyarok gyűlése, a szer választotta vezérré, s a szer nem volt más, mint a „nép szava, isten szava” (vox populi, vox dei) megnyilvánulása. Isten akaratából, közakaratból lett a magyarok vezére, s vezette vissza népét ősei hazájába, Magyarországra.
(Folytatása következik)
Az oldalon található valamennyi bejegyzés Marton Veronika szellemi tulajdona. Is licensed under Creative Commons – Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 3.0 Unported License.