Meszkalamdugnak, Ur város hercegének kontyos aranysisakja (UR, királysír, Kr. e. 3800-3400, Bagdad Múzeum (?); a másolata a British Museumban van)

A névadási javaslatok között többször előfordult a káld, vagyis ahogy a magyar források nevezték a kháldeus név. Felmerül a kérdés, alátámasztható-e valamiféle kézzelfogható bizonyítékkal ez elnevezés.

A válasz a „Népek táblájá”-nak nevezett, akkád pecséthenger-nyomatban rejlik. A nyomat e nevet azért kapta mert a rajta levő egyik másik alak későbbi népek, földrajzi területek névadója lett. Minden bizonnyal a többi is, ám a nevükből egyértelműen nem derült ki, mely népek lettek az utódaik.

2. Népek táblája (kb. Kr. e. 2800, Uruk, pecséthenger-nyomat)

A nyomaton öt nagyméretű férfialak látszik. Az őket két szélről keretbe foglaló szöveg és alatta a két teherhordó ugyanaz. Ti. a pecséthenger a puha agyagba forgatva végtelenített nyomatot hagy; annyiszor ismétlődik a kép, ahányszor fordul a henger.

Szembetűnő az férfiarcok különbözősége. Balról az első kettő markáns, szinte durva vonásai szemita talán akkád/asszír jellegűek. A másik három arcélét a kusita orr finomabb vonalúvá teszi.^[1]

A többinél egy gondolattal nagyobb középső alakot a fejfedője, a hatalmat jelképező felfelé tartott jogara (fokosa), méltóságteljes tartása, az erejét fitogtató izmos karja és ökölbeszorított keze különbözteti meg a mellette levő alakoktól. Ő lehet a legmagasabb rangú. Az öltözéke a Jemdet-Nasr kori ábrázolások férfialakjaiéhoz hasonló. Kontyos hajviselete az egyik Ur-i királysírból előkerült aranysisak kontyos haj-kiképzését formázza.

A balszélen a hátratekintő levő férfi általvetett kötőt, fegyverzetet, íjat, s leeresztett buzogányt tart. Pomponos lábbelije a hettita viseletet idézi. Vaskos orra, arcéle, göndör szakálla a mellette levő, lefelé fordított jogart tartó alakéhoz hasonló. Csak a hajviseletük és az öltözékük különböző.

A főalak mögötti borotváltfejű szakálltalan alak papi viseletet hord. Úgy tűnik, mintha valami (agyagtábla?) lenne a kezében. Az mögötte levő szakállas alak a karjára támasztja a jogarát.

Az egyik teherhordó, mintha ülőkét, a másik meg vállravetett szütyőt cipelne.

A szöveget felülről lefelé, jobbról balra kell olvasni. A szövegoszlopok száma (5) megegyezik a nagyméretű férfialakok számával (5).

Az alábbiakban az első helyen a férfialakok és a hozzájuk tartozó névoszlop, majd a jelek megfejtése következik.

1. A jobb első szövegoszlop a balszélső alakhoz tartozik:

Olvasat: BI.KU. ^([2]).LU

Jelentés: félelmetes elfogott idegen (személy)

Bizonyára nem így van, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy a magyar anyanyelvűekben a BI.KU.LU olvasat a „bika” képzetét idézi. E férfialak testtartása, visszapillantása elárulja, hogy lefogott bikához hasonló belső indulat feszíti, amit megerősít beszélő nevének jelentése: Korábbi ellenség, rabulejtett személy lehet, akinek kénytelen-kelletlen csatlakoznia kellett a győzteshez. Az első helyen való ábrázolása teljesen megfelel a szkítafajú népek hadi szokásának, miszerint kevésbé megbízható „szövetségesek” küldetnek előre, hogy szem előtt legyenek. A megbízhatóak pedig hátra, akár szolgák, akár nemes méltóságok. A fenti kép pontosan ezt ábrázolja.

Sajnos a szkítafajú magyaroknál e szokás a visszájára fordult. Jobbára oly megbízhatatlanok voltak a csatlakozott, szövetségesnek tartott népek, nemzetiségek, hogy a megbízható magyarokat kellett az elővédbe, sőt a harcok dandárjába is küldeni. A magyarok fogytak, fogyatkoztak, a nemzetiségek pedig Magyarország kebelében, mint puha fészekben szaporodtak; olyannyira, hogy 1920-ra megszerezték azokat a területeket (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Őrvidék), amelyekért a magyarok évszázadokon át a véröket ontották.

2.  A baloldali második alak sem lehe eléggé megbízható, hiszen előre utastatott.

Olvasat: URU.GAL.LU

Jelentés: a védelmező nagy ember (király)

A férfialak hátrafelé tekint, ügyeli a mögötte álló vezért. Bizonyára szövetséges, esetleg vazallus „király”, általános szóhasználattal „lugal” lehet, akinek a serege, csapata a harcban véderő faldatát láthatta el. Behódolt voltára utal a lefelé tartott „királyi pálca”, a jogar.

Az URU.GAL.LU beszélő név. Feltűnően emlékeztet a magyar „uralkodó” szóra. A káld-sumir és a magyar népet elválasztó mintegy ötezer év alatt efféle hangátvetés könnyedén előfordulhatott.

3. A középső férfialak erőt, hatalmat sugároz.

Olvasat: KAL.DU^[3]

Jelentés: Az ország vezére, hatalmasa (vezére), minden bizonnyal az ország fejedelme.

E férfi visel egyedül fejfedőt; erejét, hatalmát nemcsak méltóságteljes tartása, hanem izmos karja is jelzi, mintha figyelmeztetné az előtte álló két csatlakozott népcsoportot képviselő alakot: „Jó lesz vigyázni! Én vagyok az ország elseje, a népemé a hatalom.”

E név a bizonyítéka annak, hogy Kr. e. 3000-2800 táján a Mezopotámiát benépesítő szkítafajú, toldalékoló nyelven beszélő nép KAL.DU-nak nevezett uralkodója lett országának (Kháldea/Káldea/ névadója.

KÁL-nak nevezték Tas vezér fiát, Vérbulcsu apját, Gizella, I. István magyar király feleségének ükapját.^[4] E név több földrajzi névben, összetételben is feltűnik: Heves-megyében a Kál, Kál-Kápolna, a Felvidéken Kálna, Ez elnevezések arra utalnak, hogy a települések Kál vezér birtokai lehettek. A Vas-megyei Káld község pedig Árpád vezér unokáját, Levente horka-méltóságot viselő fiának nevét idézi.

4. A középső alak mögötti férfi megbízható szövtséges lehet.

Olvasat: MEZ.SAR

Jelentés: szövetséges

E kifejezést jobbára írnoknak, asszírul „dub-sar” összetétellel írják át, ám a szótár lehetővé teszi a MEZ.SAR/MES.SAR-ként való hangzósítást, ami inkább kifejezi az „ország fejedelméhez” való viszonyt, mint az írnok. Nevének jelentéséből kitűnik, hogy az „ország vezérének” híve, az ő oldalán, pártján álló hív szövetséges.

Az öltözéke alapján e simaarcú férfialak papi ember lehet. Megbízható, hűséges, különben nem állna közvetlenül a főalak mögött.

A MEZ.SAR hangzósítása a „magyar” népnevet sejteti. Ennek ellenére nem helyes beugrani a hangzásnak, s főleg nem a sikamlós latin betűs átírásnak. A két népet ötezer év választja el egymástól, s egyetlen hasonló hangzásúnak vélt szó még nem bizonyíték, akkor sem, ha köztudott, hogy a magyarok éppoly hűséges szövetségesek, mint MEZ.SAR lehetett.

5. A fejedelem mögötti második férfi is szövetséges.

Olvasat: US.KU.ZU

Jelentés: hűséges idegen támasz

Az US.KU.ZU elnevezés az asszír szövegekben „iskuzai”. a görögöknél „askuzai” néven tűnik fel^[5]. A források egyeznek abban, hogy ez az önmagukat „skolot”-nak nevező a szkíták régi neve.^[6]

Nemcsak US.KU.ZU beszélő név jelentéséből, hanem KAL.DU, a középső alak mögött elfoglalt helyéből is kitűnik, hogy e jogarát felfele tartó férfi olyan szövetséges (minden bizonnyal a népével együtt), akinek jellemzője a hűség; a szkítafajú népek sajátja. Vállalásukat, szövetségben való kötelezettségüket mindig megtartották; hűségesek voltak, mégha a kedvezőtlen végkifejlet már előrevetítette az árnyékát. Az adott szóhoz való hűséget, a szkítafajú népekre, köztük a magyarokra is jellemző „könnyenhívést” a másként gondolkodó, más erkölcsi felfogású idegenfajúak (ha egyáltalán lehet a galád tetteket erkölcsösnek nevezni) minden időben kihasználták. A 955-ös Lech-mezei un. „vesztes” csatától az 1920-ban bekövetkezett békediktátumig, sőt napjainkig is a magyarság sok-sok esetben látta hűségének és „szavatartásának” kárát, melynek eredménye megnyomorított hazája lett.

A Kr. e. III. évezredben uralkodó KAL.DU neve köszön vissza a Kr. e. 625-ben alapított Új-Káldeus Birodalom nevében. II. Nabukodonozor (Kr.e. 605-562) idején a II. babiloni fogságukat töltő zsidó írástudók a Tora megírásához szükséges ismereteiket az ékiratos levéltárak, könyvtárak anyagából merítették, s minden bizonnyal itt fedezték fel, hogy a régiségben ez országot Kháldeának hívták. Említik is, hogy Kr. e. 1200 táján szökött el Ábrahám Úr-Kasdim-ból, vagyis a Kháldában levő Ur városból.

Hogyha a KAL.DU név két és fél évezred után egy Birodalom elnevezésében (majd pár évezred múltán Magyarországban) ismét felbukkan, akkor ismert lehetett a köztes időszakban is, mégha ékiratos emlék nem maradt vagy eddig nem került elő róla.

A KAL.DU név indokolja a történelem hajnalán Mezopotámiát benépesítő, toldalékoló nyelven beszélő nép „káld” elnevezését, amit célszerűnek tűnt kiegészíteni a „sumir” szóval, így lett belőle „káld-sumir”.

[1] Maspero, Gaston: Geschichte der morgenländischen Völker im Altertum, Engelmann Verlag, Leipzig, 1877. 141-142. pp.
[2] A szövegoszlopban levő / jel személyre utal; hangzósítása nem valószínű. (MV)
[3] A vonatkozó jelet általában KI-nek olvassák; a szótár szerint a DU is helyénvaló. (MV)
[4] Padányi Viktor: Vérbulcsu, Ausztrália, 1955., 9-10.p.
[5] A Biblia is hasonlóképp említi a szkítákat.
[6] Lexikon Alter Orient, VMA-Verlag, Wiesbaden, 1997., 405. p.