"Falusi idill" valamikor Kr.e. 3000 táján Mezopotámiában

(Pecséthenger-nyomat rajza; Weber: Altorientalische Siegelbilder, 405)

Ökrök menete ^[1]

Alkonyatkor, amikor a szürkület már beborította az Eufratesz partját a templom szürkemarha-csordáit terelgették össze. A kövér fű hizlalta vastagprémű rackajuhokat és a möndölöcskéket PA.SI.TIR-ok, „a karám gyapjasainak őrei", vagyis a pásztorok noszogatták az akol felé. A lábasjószágot pulikutyák, komondorok vigyázták, szét ne széledjenek, el ne kódorogjanak.

Sertést formázó Jemdet-Nasr-kori vörösmárvány-amulettek

Szalontai disznó (Pallas Nagy Lexikona)

A pásztorok a poros úton poroszkáló állatokat az uruki É.ANNÁ-nak, az ég templomának karámjaiba terelték. A fejés végeztével napi kenyér- és söradagjukért igyekeztek a templom-szolgákhoz. Az írnokok pontos feljegyezték ki, mennyit kapott, s mindenki megkapta-e a járandóságát.

Tejfeldolgozás ^[2]

Az ékiratos feljegyzések szerint mintegy 300 féle sört készítettek. A szolgák is sört ittak. Nem különösebb jótéteményből, hanem mert a víz, ha nem közvetlenül a templomok forrásából, ciszternáiból származott, ihatatlan, fertőző volt.

Nyájat terelő vagy vadászó kutyák^[3]

Napnyugtakor, az enyhetadó szürkületben a zikkurat előtti téren gyülekezett Uruk városának apraja-nagyja. Megtértek a pusztából a kutyáikkal a vadászok.

A fenti tábla másik oldalán jól látszik egy farkát csóváló kutya körvonala

A műhelyekből tereferélve jöttek a kézművesek, az asztalosok, a fémművesek, a fazekasok, a kő- és a pecséthenger-metszők.

Asszír kézművesek^[4]

Az asszonyok magasra tűzött hajjal, felkötött gyapjúruhában nagy agyagkorsókban hordták a folyóról a vizet, mások a templom előterében levő tűznél lepényt sütötték. A bronzsisakos katonák a hosszú lándzsájukat a vállukra vetve pihenőre érkeztek. Az írnokok, a papok és az udvari tisztviselők cakkos szoknyájukban feszítettek. Az írnokiskola agyagpadjai mellől kiszabadult gyerekemberek önfeledten viháncoltak.

Az Inanna-templom előtti térre rendre érkeztek a karavánok. A szamarak hátán jól megrakott kosarak, batyuk. A hajtók a templom-raktár előtt várakozó írnokokhoz igyekeztek, hogy jegyzékbe vétessék a rakományaikat.

A munkafelügyelők és az írnokok, feljegyezték a templom szolgálatában végzett munkákat, a teleírt táblákat polcra helyezvén tódultak a térre. Az Euprátesz-csatorna partján a kerti munkában elfáradt rabszolgák, a csatornatisztítók és a téglaverők üldögéltek. Van ki pihent, a mások tereferéltek, eszegettek; várták az esti hálaadást.

INNANA, a régi nevén NIN.KHUR.SAG, a hegyes ország istennőjének díszes mészkőtemploma délnyugati-északkeleti tájolású volt. Teraszán 40x18 méteres agyagtűkkel ékesített falú szentély áll. A döngölt falakat sűrűn egymás mellé illesztett mázas „agyagtűk"-kel erősítették meg. Az agyagtűk színes feje hullámvonalas, háromszög- vagy virágformájú mintázata megkapó szépségűvé varázsolta az templomokat, a palotát vagy más agyag-építményt.

„Agyagtűk" ^[5]

A templomból kihallott az istennőhöz szóló esti kántálás. A zikkurat KA.PU-ja előtt, a zenekísérete mellett „PA.PÁ-k könyörgő imával kérték Inannát: A nap leszállta után, az éj sötétjében tartsa távol a várostól és a népétől a gonosz szellemeket! Az esti fohász végeztével a téren összegyűlt emberek szétszéledtek. Ki a kunyhójában, ki a templomi szálláson tért nyugovóra.

Uruk városát említik a legrégibb ékiratos táblák. Első építői az un. al-Ubaid műveltséghez tartozók voltak. Emlékeiket Uruk városának legalsó, a Vízözön-előtti ásatási rétegében találták meg. A felsőbb rétegekben az Chorezmiából, az elamita Susa felől betelepült uruki népesség házmaradványai használati eszközei, edényei, és pecséthengerei kerültek elő. Fentebb, a IV. ásatási a Folyamközbe a Kárpát medencéből az írásbeliséget megával vivő, un. Jemdet-Nasr népcsoport nyomaira bukkantak. Uruk volt az a település, a maga 18 műveltségi rétegével, ahol kb. Kr.e. 5000-2900 között^[6] itt élt káld-sumir nép mindhárom összetevőjének emlékeit megtalálták.

Sörös- vagy italos korsót cipelő emberek ^[7]

A sivatag homokjából milliószám előkerült kőből, fémből, égetett agygból készült pecséthengerek hitelesítésül és névjegyül szolgáltak. A méretük 2-15 cm között ingadozott. Különféle csillagászati események, a hétköznapi életből vett jelenetek, állatok, növények élethű vagy stilizált rajzai, különféle geometriai minták stb. vésettek a hengerpalástra. Az írnokok a kereskedelmi szerződéseket, beszolgáltatási és javadalmazási táblákat az aláírást helyettesítendő pecséthenger-nyomataikkal látták el. A GA.TÁ-t, a borítékul szolgáló agyagtokot lezárták s lepecsételték.

A korabeli eseményekről, az emberek életéről, vallási és egyéb szokásairól a pecséthengerek szinte többet árulnak el, mint a nagy, lenyűgöző műalkotások.

Az uruki asszony^[8]

A Folyamköz lakói nem folyamatos fejlődés révén szerezték meg a mindmáig kisugárzó magasműveltségüket. Berossos, a Kr. e. 3. évszázadban élt babiloni Marduk-pap írta meg Chaldea történetét. Bár a műve nem maradt meg, de néhány ókori író hivatkozik rá: Eridu közelében szállt ki az Eritreai- tengerből Oannes, Enki isten küldötte, az emberiség első tanítója. Megmutatta az embereknek, miként éljenek, miként tegyék szebbé, jobbá szabott sorsukat. Mesterségekre, földművelésre, téglavetésre, házépítésre, kenyér, sör stb. készítésére okította őket; mindarra, amire egy letelepült népnek a fennmaradáshoz, boldoguláshoz szüksége lehetett. Megismertette velük a művészeteket. Felfedte, miként fedezhetik fel a csillagokban Isten akaratát. Lehozta nekik a számokat az égből... Mondják emberi nyelven beszélt, ételt nem vett magához. Éjszakára visszament a tengerbe. Halfeje és halfarka volt. Idő múltán újabb halemberek jöttek a tengerből, és tovább tanították az embereket, alaposabbá tették tanult ismereteiket, majd újra eltűntek.

Oannest ábrázoló dombormű az asszíriai Nimrud városából^[9]

A káld-sumir kornál több évszázaddal későbbi a fenti Oannes-jelmezes asszír pap domborműve. Éppen a datolyapálmák mesterséges beporzását végzi, miként valamelyik halember tanította. E beporzás megkezdését égi jelek, csillagállások jelezték: Midőn Tavasszal a Tigris és az Eufrátesz vidékéről nézvén a csillagos eget, a Szűz-csillagkép β Virginis csillaga megállapodik az Oroszlán farán, akkor kell kezdeni a datolyapálmák beporzását.

A pap fején jól látszik a halat formázó sipka és a hátán lógó halbőr-csuha. A karját óra-szerű karkötők övezik. Feltételezés szerint távoli, a káld-sumirok előtti valamelyik világkorból származnak. A papok anélkül, hogy a rendeltetésüket ismerték volna egyet-kettőt ékszerként viseltek, az istenszobraik karjára többet is tettek.

A Kr. e. IV-III. évezredben a káld-sumirok békében éltek. Művelték a földjeiket, ápolták a kertjeiket, a csatornáikat, gondozták az állataikat, az országukat tejjel-mézzel folyó Kánaánná varázsoltak. Mígnem a sivatagi szemita-amorita népek meg nem jelentek. Egyre többen és többen szivárogtak be az országba. Hozták magukkal új erkölcseiket, kegyetlen szokásaikat..., és átvették a hatalmat. A káld-sumirok meg szolgává, rabbá lettek a saját hazájukban.

Naramszin semita-akkád uralkodó győzelme^[10]

[1] Innana uruki temploma falán levő mészkő-, kagylóhéj-, réz-, és agyagberakásos fríz (Kr. e. III. évezred, al-Ubaid kor, 22x85 cm, University of Pennsylvania Museum, Philadelphia)
[2] Fríz, Ninhursag templom, al-Ubaid kor,
[3] Kr. e. 3100-2900, agyagtábla, 2,17x2,36x1,63, Metropolitan Museum of Art,
[4] Hasonlóképp dolgozhattak a káld-sumirok is (bronz, Yale Univ. Library)
[5] A rendeltetésük a mai csempékhez hasonlóak. (Égetett agyag, 25x37 cm, Kr. e. III. évezred, al-Ubaid kor, University of Pennsylvania Museum, Philadelphia)
[6] A város legfelső műveltség-rétegének korát kb. Kr.e. 500-ra datálják (MV)
[7] Pecséthenger nyomat, Suruppak, Kr. e. III. évezred
[8] Alabástrom, 21,5 cm, Djemdet Nasr kor, Kr. e. III. évezred eleje, Bagdad, Iraq Museum - A II. Öböl-háborúban elveszett, majd visszakerült Irakba. Az iraki múzeumukból eltűnt, elrabolt ismert, sokhelyütt publikált műtárgyakat visszaszolgáltatták. A kevésbé ismertek új gazdára leltek, még az aukciós házak is értékesítik. (MV)
[9] Smith, George: Chaldäische Genesis, Hinrichs'sche Buchhandlung, Leipzig, 1876. 40. p.
[10] Részlet Naramszin győzelmi oszlopáról (Louvre, Paris)

Forrás: Marton Veronika