A születés előtt, az anyaméhben tartózkodó gyermek, egyik csakrája sem nyitott. Csakragubói, kis, bezárt, bimbócskákra emlékeztetnek. A csecsemőnek, születése pillanatában, valamikor az első légvétellel együtt, nyílik meg a 7. Fejtető-csakrája. Majd ettől a pillanattól kezdve, minden egyes levegővétellel, és minden további nappal, fokozatosan nyílik meg, az 1. Gyökér-csakra, melynek neve is mutatja, hogy a földi légkörben való megereztetés feltétele, „gyökeret ver”. A Gyökér-csakra a fizikai lét központja. A Gyökér-csakra nem folyamatos nyílása, vagy időszakonkénti ki-be csukódása, veleszületett betegség, (akár vírusos, vagy daganatos is,) vagy élni nem akarás, esetleg haldoklás mutatója. Ezt a jelenséget, szervhiánnyal született csecsemők esetében figyelték meg. Amennyiben a Gyökér-csakra, egyre nagyobb időszakonként van nyitva, és csak alkalmanként csukódik, esetleg, csak nagyon vékony sávúnak mutatkozik, de a Fejtető-csakra nagy ívű, és nagyon gyors mozgású, akkor a gyermek életképes, de segítségre szorul. Az anya és a csecsemő között ilyenkor még nagyon szoros „lelki köldökzsinór” létezik, ezért az anya szerepe, ebben az esetben, még a szokásosnál is fontosabb. Az anya testi közelsége (hason hordás), a gyermek részére, ilyenkor, „élő inkubátor”-ként hat.

Érdekességként megemlíteném, hogy a régi időkben, de vannak népcsoportok, ahol most is, a gyermeket, de sokszor a szülő édesanyát is, a közösség, bizonyos feltételek megléte esetén, vagy meghatározott idő után, vette vissza a közösségbe. Indiában, a Fülöp-szigeteken, és Afrikában, bizonyos közösségekben, az anya szülősátorban szül, és meghatározott napig ott is kell tartózkodnia. Sem tulajdonába, sem a közösség házaiba nem léphet be. A közösség természetesen, azért gondoskodik róla, nem hagyják teljesen magára, sőt, sok helyen az apa együtt vajúdik, és szül az anyával. (A gyermeket naponta háromszor is megkenik, és masszírozzák, az anya, pedig saját ruháiba burkolva, a testén tartja.) A befogadásig nem örülnek, sem a szülés lefolyásának, sem a gyermek létének. Sok helyen a vajúdó nőt, temetési szertartás kíséretében vezetik a szülősátorba, és üdvrivalgással vezetik vissza a gyermekkel együtt, vagy a gyermek nélkül. Ezek a szokások, ugyan barbárnak mondhatók-e? Ezek ősi megfigyeléseken alapulnak, és összefüggnek a fent írt Gyökér-csakra megnyílásával, a gyermekhalandósággal, és a szülést, mint jelenleg is kiszámíthatatlan cselekménysort tartják számon. (A terhességet, a szülést, és a szülést követő három hónapot, a biztosító társaságok is rizikó faktornak tartják, ezekben az időszakokban, a szülő nőre vonatkozóan, senkivel nem kötnek életbiztosítást.)

A csecsemőknek, 0-2 év között, csak ez a két csakrája működik, de minden egyes szín, forma, érzék, az aurát erősíti és alakítja. Ez az időszak a testet erősíti, és az agy központjaival köt szoros beidegződéseket.

A 2. Keresztcsont, vagy Köldök-csakra, már csak a kisgyermeki időszakban nyílik meg először. Kinyílása, és erősödése 1-6 év közé esik. A genitáliák (széklet) fölött lévő uralom, és az első nagy megtapasztalások, és kérdések kora. A Köldök-csakra az érzelmi élet központja. Nyitás, nem csak az anya, a család tagjai, hanem más, külső személyek felé is. Folyamatos eltávolodás, saját akaratából, az anyai „lelki köldökzsinórtól”. A kisgyermek értelmi, de főleg érzelmi élete, nagy mértékű fejlődést mutat. A játszópajtások, és a „kis” szerelmek kora. A csapongások, de az elmélyült játszások időszaka is. Tapasztalgatják a másokkal való kapcsolatokat. Kezdik felmérni az alaphelyzeteket. Önállósulnak. Az első „én”-fogalom időszaka.

Nagyon fontos kiemelni, hogy a kinyílt csakrák, és a nem kinyílt kis csakragobócskák, nem védettek. Oly csupaszok, mint a felnőtt ember, ruha nélkül, a viharos hóesésben. A csakrák védőernyői 6-7. év körül alakulnak ki. A védőernyők megjelenése biztosítja majd a gyermek számára, a környezetében lévő hatások, rá irányuló csökkenését. Addig, a gyermekek nem rendelkeznek sem teljes testi, sem (lelki,) érzelmi ellenálló képességgel. Ez a két kinyílt (igazából három, de most, az alsó kettő fontosságát emeljük ki) csakrájuk, minden külső hatásnak ki van szolgáltatva. Sokszor igénylik az anya, vagy más felnőtt ember ölében ücsörgést, ilyenkor biztonságban vannak, és feltöltődnek. A külső hatások ellen, eleinte nemcsak az anyatej tartalma (! ami csak fél évig véd), hanem a mellbimbókból érkező energia is segíti a gyermeket. A csecsemőmirigy a születéstől kezdve, folyamatosan növekszik, de főleg a külső hatások, és kórokozók ellen véd, míg a belső szervek közé kerültek ellen, a gyermek nem rendelkezik önálló immunfelismeréssel, és védelemmel. (Ez csak a 3. Napfonat-csakra megnyílása után alakul ki.) Ezért a védőoltásokat ne hanyagoljuk el.

Lázas, vagy beteges gyermekek esetén, de nyűgösség, vagy „rosszaság” ellen is, nagyon jól bevált módszer, a „köldököt-köldökre” fektetés. Természetesen a felnőtt szülő van alul, háton fekvő helyzetben, és a gyermeket vonjuk magunkhoz a hasunkra, így pihenni, aludni is lehet.

0-6 év között, a gyermekek kiszolgáltatottak, a szélsőséges érzelmi megnyilvánulásokkal szemben is. Az értelmet, és a megértést, még nem követelhetjük meg tőlük. De az alap elvárások, napi teendők, családi és társadalmi szokások, csak ezekben az években taníthatók meg. „Az így szoktuk”, „nálunk így szokás”, „az emberek így szokták”, megfelelő indok számukra, hogy megtanulják az alapokat, de ezeket sem rendszerezni, sem következetesen végrehajtani még nem tudják. A következményekkel pedig, csak a szülői szigorral kapcsolatban van fogalmuk, ami egyben, lehet, hogy indok nélkül, de rettegéssel tölti el őket. A félelem érzését, már zsigereikben (vegetatív idegrendszer, alhas, belek, vese) is felfogják, bárkitől származik a környezetükben. Ha a szülő fél valamitől, a gyermeke is félni fog (pl pók, kutya). A „félni”, vagy „rettegni” szavak kerülendők. Helyette ajánlott, a „nem szeretem a …-t”, „tartok a …-tól” kifejezések használata. A gyermekek sokszor nem a cselekvést figyelik, hanem annak kisugárzásait érzékelik. Nem fogják fel, azt, ami történik, csak a másik ember reagálását, vagy az általa kibocsátott hullámokat érzékelik, figyelik döbbenten. Például, siket gyermekek a hátuk mögött leesett tárgyakra, vagy történésekre, azért figyelnek fel, mert a mögöttük lévő személyek nagyobb kisugárzást hoznak létre, ijedtség, erős kiáltás hanghulláma stb. Minden gyermek így reagál, de a siketeknek, ez az érzéke, a védőernyő megjelenése után sem szűnik meg.

A gyermekek sokszor nem tudják, miért kapnak büntetést. Egy-egy szülői kirohanás pedig, leblokkolja őket, és azt sem tudják, mit kérdeznek tőlük, nem hogy, mit kell válaszolni rá. Csak azt kívánják, hogy vége legyen már ennek a faggatózásnak. „Okos” szülő, ilyenkor megy sétálni, és hazaérve, az esti mesében elmondja a jelenetet, a megoldással együtt, és ennyiben hagyja a dolgot. (Természetesen a gyermeket, vagy gyermekeket, sem egymásra, sem felügyelet nélkül hagyni, nem szabad.) Ez a mese többet ér, minden további kiabálásnál.

A gyermekek közül ebben az időszakban, sokan félnek, számunkra érthetetlen dolgoktól, de két nagyon fontos van közöttük. Az egyik a halál, vagy válás miatti egyik szülő (esetleg nagyszülő) elvesztése, a másik, a szülők szeretetének elveszítése.

Ha a gyermekek 3-7 éves kor között találkoznak valamelyik közeli ismerősük, vagy hozzátartozójuk „eltűnésével” az életükből, - akivel azelőtt rendszeres, és kötődő kapcsolatuk volt, - az, ha nem is mutatják, nagy megrázkódtatást jelent számukra. A halál gondolata, csak egy zavaros fogalom, de az eltűnés, az tény. Az elválás testi fájdalmakat és fejlődési visszaesést eredményezhet a gyermeknél. Lelki megrázkódtatást, és rémálmokat is okozhat. Beteggé is teheti őket. Válás esetén, a gyermekét szerető szülő, semmiképpen ne akadályozza, a másik fél láthatási jogát, ha az megbízható a gyermekre nézve. Amennyiben lehetséges, próbálja a gyermek fájdalmait enyhíteni. A szülők közötti konfliktusok, nem tartoznak a gyermekre. A közös gyermekkel kapcsolatos viták fóruma, a Gyermekvédelmi hatóság. A szülők jól teszik, ha a gyermeknek nem beszélik ki a másik szülő hibáit, mert a gyermek mindkét szülőjét szereti, nem látja hibáit, és nagyon ragaszkodik mindkettőhöz. Főleg a gyermeket tartó szülőnek nagyobb a felelőssége ilyen esetekben. A láthatási időben, a gyermek részére, biztosítani kell a boldog együttlét érzetét. Az átadó szülő, biztosítsa gyermekét, arról, hogy várni fogja őt haza, és érezze nagyon jól magát. Az átvevő fél pedig, éljen láthatási jogával, és biztosítsa gyermeke zavartalan együttlétét vele. Ebben az esetben a gyermek könnyebben átvészeli ezt az időszakot.

A halállal kapcsolatban, örökérvényű eltűnés következik be a gyermek életében. Sokáig nem is fogja fel, hogy nem látja többet a szeretett személyt. Belső világában űr keletkezik, mely vágyat hordoz, találkozni akar vele. Ragaszkodásának kimutatására, és a hiány megélése ellen, most többször emlegeti a halott személyt, mint előtte bármikor, hozzáfűzve, és magyarázkodva a szülőknek, „hogy tudjátok, aki meghalt”. Sokszor felemlegeti, vagy újrajátsza a közös játékokat, ki mit mondott akkor, hogyan tett, és még azt is hozzáteszi, ki jött be akkor, és mit mondott. Ezek a megnyilvánulások, és emlegetések idővel megritkulnak. Az érzelmi szálak, melyek a gyermeket a halott személyhez kötik, lassan elvékonyodnak, majd köddé válnak, mivel ezek még erős kapocsként nem okozhatnak csakrasebeket a gyermeknek, nem úgy, mint a felnőtteknél. Kivéve, ha a halott személy, a gyermek édesanyja. Ebben az esetben a gyermeket, még a felnőtteknél is jobban is megviselheti a szeretett lény elvesztése, mivel egyedüli, tartós szálak, még mindig az édesanyjához kötik. Az anya elvesztésének, vagy eltűnésének hatása a gyermek életéből, sokszor nem látható, de egyéb tünetekben és viselkedési formáinak megváltozásában észlelhető. Egészen az egyéniség összeomlásáig fajulhat. Tényleges fájdalmakat, és sebeket okoz a csakrákban, és az aurában. A „lelki szálak” hirtelen, és egyoldalú elszakadása, kétségbeesett újrakapcsolódási kényszert vált ki a gyermekből. Ezek a szálak, a gyermek létalapjait képviselik. Az anya eltűnése után, keresi a megfelelő személyt, hogy létét, kinek az irányítása alá kapcsolja. Fél az egyedülléttől. Ebben az esetben, egyedül az önfeláldozó másik szülő, vagy nagyszülő segíthet csak a gyermeken. Nem csak engednie kell a lelki szálak kapcsolódását, hanem állandó fizikai kontaktusban is kell lennie a gyermekkel. Általában ilyenkor maga a másik szülő, vagy nagyszülő is, lelki sérült, gyászban van. A maga fájdalmával van elfoglalva, és észre sem veszi a gyermek közeledését, vagy azt elutasítja, eltolja magától. És ez a tragédia, nem maga a haláleset.