A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS NEM ADHATJA FEL A MAGYAR KULTÚRÁT!

Szomorú vagyok.
Szomorúan szemlélem, hogyan adja fel a magyar parlament, a magyar országgyűlés a Magyar Kultúrát.
Szomorúan veszem tudomásul, hogy nem tehetek semmit a Magyar Kultúra érdekében – egyelőre, de már túl hosszú ideje.
Tudomásul veszem?
Lelkem mélyén NEM.
Ezért megírom most a talán keserű, talán cinikus és szükségtelennek tűnő glosszámat.

Magyar író, költő vagyok a Magyar Hazámban, ahol már több országvezetés méltatlan volt eddig is a „Magyar” szóra. Nem szoktam emlegetni, hogy magyar vagyok, mert látszik rajtam, s ha megszólalok, főleg akkor mindenki számára egyértelművé válik. Amikor „átmentem látogatóba” a Csallóközbe, sokszor irigyeltek a rokonaim, hogy az anyaországban élek. Nem akartam őket elkeseríteni, hogy Magyarországon magyarnak lenni nehezebb, mint Csallóközben. Lenéznek. Először is azért, mert szüleim csallóközi magyarok voltak és a Benes dekrétumai miatt kerültek át Magyarországra. Másodszor azért, mert – ugyan Magyarországon születtem – valami olyan igaz magyar vér csordogál ereimben, amely a Magyarországon élők esetében ma már ritkaság. Már néha szégyellenem kellett volna a származásomat, amit képtelen voltam megtenni. Szégyellenem kellett volna, hogy írok úgy a család, mint a város, a megye, az ország előtt, de erre is képtelen voltam. Mostanában pedig, mintha szégyellenem kellene az országvezetés előtt is, hogy a Magyarok Világszövetsége tagja vagyok, de erre a szégyenérzetre sem vagyok képes.
Nem semmi helyzet ám az enyém!
Mert érzem, mert megérzem, hogy hol, ki gondolkodik magyarul, és hol, kik tesznek a magyarság érdekében és ezt a büszke érzést bennem nem fogja felváltani szégyenérzet.
Mert én nem szégyellem, hogy magyar ember vagyok! Sajnálom mindazokat, akik ezért mellőznek, vagy éppen iparkodnak megszégyeníteni, megalázni saját környezetemben, saját hazámban. Csak mosolygok magamban, és sajnálom őket azért, hogy nem ismerik ezt a magyarság iránti elkötelezett érzést.

Mert vannak, akik csak mondják, hogy magyarok, és bizony más eszméket hordoznak önmagukban, amely eszmék távol állnak a magyarság eszméitől, értékeitől.
E távol álló eszmerendszert, értékrendet vélem felfedezni egyre gyakrabban Magyarország vezetői, országgyűlési képviselői körében. Sajnálom mindüket, ha képesek feladni a Szent Korona értékrendet, képesek eltávolodni a Magyar Kultúrától és képesek megtagadni a Magyarság Eszméjét. Sajnálom, ha képtelenek felfogni azt, hogy én maradok, Aki Vagyok. Ezért engem lehet utálni, gyűlölni, kirekeszteni azoknak, akik nem képesek Magyar Szívvel érezni.
Megértem őket is.
Csupán egyet nem értek: Hogyan alakulhatott ki mára Magyarországon olyan országvezetés, és olyan országgyűlési képviselő testület, amely a Magyar Kultúrát háttérbe szorítja és a Magyarok Világszövetségének létjogosultságát nem ismeri el?
Magyarázhatják nekem így-úgy azok, akik nem magyar érzésekkel rendelkeznek!
Szavaikat nem hiszem el.
Mindez, amit itt írtam lényegtelen.
Ami lényeges:

A Magyar Parlament, a Magyar Országgyűlés nem adhatja fel a Magyar Kultúrát. Mert, ha feladja a Magyar Kultúrát, akkor sem az országgyűlés, sem a parlament nem nevezheti magát magyarnak.

Komárom-Szőny, 2012. június 15.