20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2014 július 12, szombat

Tanulmány Dr. Torma Zsófiáról

Szerző: Madarassy Enikő és Friedrich Klára

Tanulmány Dr. Torma Zsófiáról – az első tudományos módszerrel dolgozó magyar régésznőről, aki felfedezte és elsőnek kezdte kutatni a TORDOSI kulturát

írta: Dr. Madarassy Enikő és Friedrich Klára

Számomra, Svédországban élő magyar számára, nagy megtiszteltetés, hogy szűkebb hazámnak, Erdélynek egyik kimagasló személyiségéről írhatok. Szerkezetét tekintve, a tanulmány két részből tevődik össze, melyek külön-külön is egységes egészet alkotnak, viszont együtt jobban rávilágítanak az apróbb részletekre is, hozzájárulva ily módon Torma Zsófia jobb megismeréséhez. E munkával szerettük volna felhívni a tudósvilág és az érdeklődők figyelmét a kutatónő feledésbe merült munkásságának jelentőségére. Az első rész bepillantást enged az olvasó számára abba a környezetbe, amelyben a tudósnő élt. Zsófia emberi és kutatói nagyságát, a kutatónő előadásai, levelezése, tudományos tevékenysége, illetve a mások megítélése alapján mutatjuk be. A második részben Friedrich Klára segítségével, aki Magyarországon a székely-magyar rovás területén kimagasló sikereket ért el, ismerhetjük meg Torma Zsófiának az adott kutatási területen nyújtott kimagasló teljesítményét.

Tanulmány Dr. Torma Zsófiáról.pdf

Angolul - in English
Dr. Zsófia Torma - the first female Magyar (Hungarian) archeologist.pdf

A rovat további cikkei: « Wass Albert hagyatéka

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló