Karácsony az Úr Jézus születésének napja. Egy új világnézet, egy új filozófia elindulásának napja, mely a múlt tanaival szemben meghirdette a szeretetet, mint gyógyító, jóvá tevő, sikerre vezető és boldogságot biztosító isteni erőt.

Szinte kétezer esztendő eltelt azóta, de az emberiség állásfoglalása a szeretet tanával szemben vajmi keveset változott. Templomok épültek ugyan a szeretet vallásának tiszteletére, s a civilizált világ urai illedelemből el-eljárnak ezekbe a templomokba. De tetteik fölött továbbra is a gyűlölet uralkodik, akárcsak a kőkorszak idején. Gyűlölet irányítja országok és nemzetek politikáját. Gyűlölet melléktermékei: félelem, irigység, bizalmatlanság, elfogultság, káröröm, önzés, gonoszság kötözik gúzsba az emberiség lelkét, bénítják tehetetlenné a jó szándékok csíráját, s kényszerítik rabszolgaságba az emberek millióit.

Addig nem lesz békesség ezen a földön, amíg a szeretet uralma el nem érkezik. Addig nem lesz igazság, boldogság, megelégedés ezen a földön, amíg az emberi cselekvés legfőbb mozgatóereje nem a szeretet. Mert a szeretet az egyetlen pozitív energiaforrás ezen a világon, mely jóvá tudja változtatni a rosszat, igazsággá az igazságtalanságot, békességgé a háborúságot és szabadsággá a rabságot. S a Karácsony célja az, hogy erre emlékeztessen.

Mi, egyébként, a magunk kis erejéből nem sokat tehetünk a világ megváltoztatására, ez igaz. De meggyújthatunk egy kicsi gyertyalángocskát, a magunk emberségének lángját a gyűlöletnek, elfogultságnak, irigységnek, közömbösségnek ebben a szénfekete éjszakájában. Kicsike tért világít meg csupán egyetlen pislogó lángocska ebben a szörnyűségesen nagy sötétségben. De itt egy fénypont, és amott egy fénypont, s oda túl egy harmadik, meg egy negyedik; mégiscsak jelt ad arról, hogy emberek vagyunk, hogy a sötétség mélyén emberek is élnek, s hogy nincs veszve még minden. Hogy rajtunk embereken múlik csupán: meggyújtjuk-e valamennyien a lelkünkben várakozó szeretet lángját, vagy nem. Hogy a sötétség, amely körülvesz, az embertelen hideg, mely lefagyasztja gyermekeink arcáról a mosolyt, nem emberfeletti titokzatos hatalom reánk erőszakolt büntetése, hanem mindössze az emberi lélek fényének hiánya. A Te hiányosságod, az én hiányosságom, valamennyiünk hiányossága.

Ennek a karácsonynak az igazi, az elfeledett Karácsonynak a szellemében mi meg kívánunk gyújtani ma egy kicsike olajmécsest a magunk különösen sötét és különösen hideg magyar éjszakájában. (…)

Most pedig imádkozzunk! Miatyánk, ki vagy a mennyekben… emberfeletti roppant magasságban… szenteltessék meg a Te neved ebben az elvadult világban! Jöjjön el a Te országod újra magyarok földjére, s legyen meg a Te akaratod mint a mennyekben – úgy odahaza is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk, Uram, de ne feledkezz meg éhező véreinkről sem Erdély meggyötört földjén! Bocsásd meg a mi vétkeinket, megszenvedtünk értök. De míg népünket kínozzák odahaza, ne kívánd Uram, hogy megbocsássunk a kínzóiknak! Idegen ország jólétében ne vígy bennünket a kísértésbe… se minket, se a gyermekeinket, se az unokáinkat, hogy magyar voltunkról megfeledkezve hűtlenek legyünk a szenvedőkhöz… De szabadíts meg Uram, a gonosztól! Hogy Tiéd lehessen újra magyarok földjén az ország, a hatalom, meg a dicsőség, örökkön-örökké… de ha lehet még holnap, mert gyöngül már bennünk a honvágyba belefáradt élet, s ha nem igyekszel, Uram, maholnap idegen földbe temetik csontjainkat, s bús lelkünknek nehezére lesz majd meglelni a szörnyű távolságon át a régi otthon helyét, ahová emlékeink sokasága már régen hazavár… Ámen.

Föl-föltekintünk a magasságos égre,
Mennyekből az angyal hadd jönne el végre!
Árva magyaroknak vigasztalására,
Árva magyar hazánk boldogulására!

Wass Albert
Karácsonyi üzenetek