20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2019 július 24, szerda

Magyar - Összeesküvés-elméletek

Szerző: Kőműves Géza Koppány

Vajon csak elmélet-e? A kérdés nem kérdés, maximum töredékében lehet az. A több évtizedes tudatmódosítási kísérlet szörnyű eredménye: az embert tárgyként kezelő globális média.

Amennyiben egy rendszer hazugságra épül, úgy az önfenntartása egy idő után lehetetlenné válik. Nem képes újratermelni a számára szükséges energiát, mentálisan és fizikailag is szennyezi környezetét. Esetünkben az energiát az emberi gondolkodás fejlődésének elnyomásából és Földünk élővilágának pusztításából veszi. Az emberektől elveszi azt az időt amit szellemi fejlődésükre használhatnának. Csak a legelemibb, a fajfenntartáshoz szükséges ösztönöket és az egót erősíti.

A média összehangolt alkalmazásával már gyerekkorban elkezdi az egyén veleszületett szellemiségének leépítését. A gyermekekben ösztönösen jelenlévő pozitív emberi értékek, a tisztelet a természet és az élővilág irányába, a jóindulat, és minden ami emberré tesz lerombolásra kerül. Ezeket az értékeket az ömlesztett, erkölcsi többlettartalom nélküli, erőszakkal átitatott mesefilmek rombolják. A folyamat során a gyermek serdülő korára a szülei ellen fordul, már csak az anyagi világ érdekli. A társadalom alappillérét jelentő család mint közösség megszűnik létezni. A valódi csillagokhoz tartozó történetek melyek átszövik az összes mitológiát és vallást a gyermek számára már nem is léteznek. A városi környezetben a szmog és a fényszennyezés miatt nem is látja őket. Számára a csillagok azok a személyek akik a médiában mint "sztárok" jelennek meg. Lehet tőlük zenét vásárolni, csengőhangot és posztert, esetleg bábot is vetethet szüleivel. A magazinokból a sztárok a fényűzést mutatják, a jahtok, villák, limuzinok, drága sportautók, paloták, és a testi örömök dominálnak. Valójában ez nem más mint bálványimádás...

Hogyan lesz a mesék tündéréből vagy gyönyörűséges királykisasszonyából az erkölcsi fertőt Amegtestesítő kabbalisztikus bálvány?

A titkos társaságok szimbolikájába nyerhetünk betekintést. Ma már nem kell titkosan kezelniük az információt. A szimbólumok erejét kihasználva a legnagyobb nézettségű műsorokban láthatjuk a rituálét. Nézzünk meg egy "megvilágosodott" illuminátus szertartást, melyet a világon az egyik legismertebb női előadó vezet le. Találkozni fogunk a szabadkőművesség 13 lépcsős piramisával, a már fel sem tűnő erkölcstelen öltözködéssel és a homoszexualitás népszerűsítésével. A beavatás pilanatát a csók és a kézmozdulatok jelzik. A "hölgy" napjaink egyik legnagyobb "csillaga" ráadásul neve is vallásos mondanivalóval bír: Madonna. Elmondása szerint a kabbalát (a miszticizmus zsidó tanait) tanulmányozza és követi.

A szabadkőművesség rendszere:

A globalizáció létrehozta azokat a hálózatokat melyek az egész bolygón lehetővé teszik a direkt, kézzel fogható, és gyors információáramlást. Na de milyen áron épült?! A televíziócsatornák a mozihálózatok, a hordozható fényképezős mobiltelefonok és az internet világát éljük. Lehetőségünk van arra, hogy ezen dolgokat mostantól a valódi értékek megosztására használjuk: A különböző kultúrák és hagyományok, a természet tiszteletének népszerűsítésére és élményeink megosztására. Az egyetemes tudás előhívása és az emberi kulturális evolúció folyamatának elindítása a feladatunk! Egy teljesen ellentétes dologra kell ezt a rendszert használni mint amire eddig alkalmazták.

Mert mire is használják jelenleg ezt az összetett rendszert?

Először is a különböző kultúrával rendelkező országok egymás ellen hangolására, a vallásokat felületesen ismerő emberek egymás ellen uszítására. Legyünk résen! A világhálón már terjedőben lévő "Új világrend"-ellenes irányzatok sem tökéletesek. A világméretű összeesküvést, az emberek chippel való szabályozását elítélik ugyan, de például a vallásos kérdésekben igencsak "mellé nyúlnak" egyes követői. Csak egy, viszont nagyon fontos dolgot emelünk ki ezek közül, hogy ne essünk újra egy történelmi hibába: A Nap tiszteletét magában foglaló ősi vallások nem azt a hagyományosan elterjedt "napimádatot" jelentik amit a felületes tanulmányozója elsőre lát benne! Napunk a vallásos megközelítésben, egy Föld központú gondolkodásban a Teremtés első központja. A fény, az éltető hőenergia és a helioszférikus védőmező forrása. A Végtelenben, a kozmosz felé a következő ilyen központ galaxisunk: a Tejút magja. "Lefelé" tekintve ebben a rendszerben a Földnek is van egy hasonló magja mely szintén életünk egyik alapfeltétele. Ez egy fejlett gondolkodásmód, az Univerzum tiszteletének tanítása... A különböző vallások sokszínűségükkel kiegészítik egymást és egy irányba mutatnak: a Végtelen felé.

Most pedig térjünk vissza napjaink globális médiájához!

Gyermekeink a televízión, a magazinokon, a köztéri reklámokon keresztül korántsem a hagyományos szépség és a pozitív erkölcsi példák bemutatásával találkoznak! A valódi értékrendszer helyett a szexualitás és az erőszak eltúlzott, direkt megjelenítésével kell szembesülniük. A reklámok és a szórakoztató ipar a nőt mint szexuális eszközt, csak a testiség hangsúlyozásával használja (!), és teszi ezt bármely termék népszerűsítése érdekében. Kihívóan, sokszor leplezetlen tálalásban, az igazi emberi értékek: mint az pozitív érzelmek, a családközpontú gondolkodás, az anyaság megjelenítése helyett csak a szexualitás és az ego dominál. Sajnos egyre gyakrabban utcáinkon, tereinken is találkoznunk kell a kendőzetlenül bemutatott homoszexualitással! Alapvetően mindenkinek magánügye a szexuális beállítottsága, viszont a társadalmilag elfogadott normáktól való eltérés erőteljes népszerűsítése már közügy! Az állatvilághoz hasonlóan az ember is rendelkezik a párosodásra felhívó, figyelemfelkeltő kommunikációs képességekkel. Amit pl. a rovarvilágban megfigyelhetünk, mint speciális mozgások vagy hanghatások keltése (például a pókok, lepkék párzási tánca vagy tücskök ciripelése) ugyanúgy jelen van az emlősök, így az emberek szintjén is a metakommunikáció, a tánc és az „érzéki" hang formájában. A vizuális hatások keltése amit az állatok párzási táncuk alkalmával használnak szintén megfigyelhető az emberek szintjén is. A médiában mindezeket súlyozottan alkalmazzák mert a leghatékonyabb reklámok olyan, a legelemibb ösztönökre hatnak amiket még az állatvilágból hoztunk magunkkal. Ilyenek a fajfenntartással kapcsolatos: a szexualitással, a táplálkozással, és az erőszakkal összefüggő pszichológiai hatások. A képkockák közé rejtett, tudatalattira ható „felvillanó" reklám mára ugyan már etikátlannak minősül, de pl. autóból nézve egy óriásplakát ugyanazt a hatást éri el.

A mai filmsorozatok alapvető témái az eltúlzott érzékiség, a végletekig fokozott szépségimádat, sokszor fetisizmussal vegyítve. Az összes szereplő válogatott kinézetű, túlnyomó részt műtétekkel és ("photoshoppal"-speciális számítógépes retusálással) „feljavított" ember, vagy az arcát sminkkel is „eltakaró", a híreket sztoikus nyugalommal illetve manipulatív érzelmi hatásával együtt tálaló hírbemondó. Amennyiben minimális érzelmi megnyilvánuásait (hírbemondás esetén) vagy akár eltúlzott kinyilvánulásait (szappanoperákban) magas szinten tudja "játszani", úgy az erős hatással lehet a nézőre. Sokan hajlamosak arra (az alapvető bizalom jegyében), hogy mindent elhiggyenek csak azért mert az előadó(művész) szimpatikus, szépen és választékosan fogalmaz. Valójában ma már szakosodott iskolákban lehet tanulni különböző manipulációs eszközök használatát, a mondanivaló tartalmától teljesen független meggyőző előadásmód elsajátítását. Szintén jellemző az idegen szavak eltúlzott mértékű használata, mely a nézőben (mivel legtöbbjének jelentését nem ismeri) kisebbségi érzést alakíthat ki. A magyar nyelv ragozó szerkezeténél fogva kitűnően alkalmas arra, hogy a lehető legkevesebb idegen kifejezéssel kommunikáljunk. Ezen kívül az úgynevezett szógyök rendszer logikájának köszönhetően még olyan összefüggésekre is rámutat nyelvünk melyeket ma hivatalosan nem is tanítanak. Két szógyök pl.: pír,piros,pirul,pirít,pirkad,parázs -tap,tapasz,tapos,tapod(tat),tapint,tapasztal. Ezek a kifejezések egy vizuális gondolkodásmóddal összekötve szoros kapcsolatban állnak egymással. A rendszer megfelelő ismerete tanítja használóját.

Hír érték manipuláció: a különböző hírek súlyozása esetén a valójában kisebb horderejű hír helyi tudósítással és érzelmileg (vagy politikailag) manipulált szöveggel bemutatva mélyebb emléket (benyomást) kelthet az emberben mint egy számára sokkal fontosabb esemény amit csak néhány mondatban, képek és videóanyag nélkül tálalnak. Pl: Szörnyű háborús eseményekről csak egy két mondat hangzik el, miközben emberek ezreit ölik meg és további tízezrek életét lehetetlenítik el. Már azt is szörnyű átélni ha hetekig tiszta víz és villany nélkül éhezve kell élni, a néző ebbe persze bele sem gondol mert sehol egy érző emberi arc amiből kiolvasható a szenvedés...aztán már jön is a következő „megrázó" hír: Tűzoltók mentették meg a fa tetején rekedt kiscicát –mindez helyi tudósítóval hang és képanyaggal na és aggódó megfigyelők arckifejezésének bemutatásával. A mélyebb érzelmi hatás következtében az előző hír szinte „törlődik".

A különböző filmprodukciókban nagyon ritka a hétköznapi, átlagos megjelenésű szereplő. Egy filmben a mindennapi, az utcán velünk bármikor szembejövő arc bemutatása szinte már meghökkenti a nézőt. A „fősodrású média" alap tevékenysége a különböző erőszakos cselekmények bemutatásán alapuló, bűnügyi témájú filmek ömlesztése. A lenyűgöző effektek, mint az emberi szöveteket, és akár sejteket bemutató trükkök és kameraállások, melyek segítségével a nézőt a képernyő elé szegezi, miközben brutális gyilkosságokat mutat be. Nem ritkán minden képzeletet, és régebben az „erős horror" kategóriába sorolt filmeket is felülmúlóan. Hiába a 12-es karika, ha a szülőnek nincs ideje elmagyarázni a látottakat! Valójában sokan értékelés és gondolkodás nélkül, kikapcsolódás gyanánt, agyukat szinte ténylegesen kikapcsolva nézik a televíziót. Ez a globalista rohanó világban persze érthető valamilyen szinten, hiszen sokan több mint 10 óra munka után csak elalváshoz „használják" a TV-t. Ilyenkor agyunk egy része a pszichológiai hipnózishoz hasonlóan azonban ébren marad és nyitottabb az információra mint éber állapotban!

Mára már idejétmúlttá váltak az egyszerű, erős hatásokkal (lövések, robbantások, fékcsikorgás, üvegtörés, sikoly, stb.) „dolgozó" filmek. Az eszköztár a nézők viselkedésének megfigyelésével a nézettségi adatok elemzésével, és a jegyeladások nyomon követésével sokkal „kifinomultabbá" vált. A recept egyszerű: A történet több szinten zajlik, valójában több esemény-szál van egymásra építve, így még több néző érdeklődését ragadja magával. A néző nem szereti a kiszámíthatóságot, ha előre tudja az eseményeket, ezért megfelelő időközönként fordulatokat alkalmaznak. A valódi szórakoztató és meghökkentő fordulatok mára mintha elfogytak volna. Ha kell akkor egy szokatlan ötlet köré írják meg az egész forgatókönyvet, közben az épp aktuális „beállítású" pszichológiai hatáskeltések beépítésével. Ezek a hatások a hang és képi elemek akár több produkción átívelő átfedésével, azok osztályozásával készen állnak, ott vannak a producerek polcain, csak arra várnak hogy beépítsék őket.

Hogy jobban érthető legyen, képzeljünk el egy 7 oszlopos equalizert, mellyel a különböző hangsávok erejét állítgathatjuk. Most cseréljük ki a frekvenciák értékeit a szereplőkre vonatkozóan pl. a hét főbűnre. Megfelelő pszichológiai ismeretekkel egy film átlagos értékelése könnyen nyomon követhető sőt visszafelé működtetve a hatásokat manipulálva beállítható. A szituációtól függő filmrészletek is „pontozhatók". Így már egy nagyobb felbontásban láthatjuk egy-egy film időben folyamatosan változó hatásgrafikonját.. Pont mint a zenében a frekvenciák kijelzése. Megfelelő idő és anyagi ráfordítás esetén egy adatbázis alakítható ki és keresésekkel a hatás érdekében a „műsor" pszichológiailag szerkeszthető.

Persze előfordul az is, hogy a speciális „effektekkel" több különálló de legtöbbször azonos stúdió termékeként bemutatott sorozatokat kötnek össze. A néző nagy eséllyel már látta az egyiket, majd később a másikban azonos hanghatások kíséretében az „élményt" újra eladják neki. Az „effekt" újabb észlelésekor a már rögzült (valószínűleg nagy sikerű film által keltett) érzelmi állapotot ismételten átéli. Így a minimális üzleti hatás mellett (mivel az újabb filmet a kelleténél jobbra értékeli) a filmsorozatok nézettségi adatainak elemzésével gyakorlatilag személyiségi profilokra optimalizált bonyolult pszichológiai tömegkísérleteket lehet végezni. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot: A filmek a hangerő és speciális hatások által létrehoznak vagy aktiválnak az agyban bizonyos neuronhálózati helyeket. Ezek a helyek a mai átlagosnak nevezett gondolkodás mellett hamarosan leépülnének (TV nélkül nincs folyamatos használatban, hiszen az életben nagyon ritkán előforduló szituációkról van szó), azonban egy újabb film ugyanoda vezeti a tudatalattit, „kinyitja" az elmében azt a helyet ahol a néző pl. egy életveszélyes esemény átélése közben akár a hang által beállított szívműködése mellett egy még váratlanabb szituációval (pl. .kaszkadőr jelenet) találkozik. Ilyenkor a tudatalatti, a kívülről érkező vegetatív idegrendszert befolyásoló tényezőkkel „harcolva" (villanó fények, sötétség, árnyékok, szokatlanul mély és magas hangok, szívdobogás-hang, szabálytalan lélegzés, „zihálás", stb....) közben újra több dimenziós* területi fedésbe jön a neuronhálózatának mesterségesen kialakított részével. A művelet bonyolultnak hangzik, *gyakorlatilag az időtényező miatt több mint 3 dimenziós kiterjedésről beszélünk

.A vegetatív idegrendszer befolyásolásával a néző „feszültségének", összpontosításának befolyásolásával az időérzéket (leegyszerűsítve: a tudatos és a tudatalatti agyműködés frekvenciáját) is változtatják. A „rendszer" bonyolult, de felhasználójának nem kell teljesen ismernie ahhoz, hogy a magas hatásfokkal használja. TV-adások alkalmával nagyon hasonló (profilokba rendezhető) agyi tevékenységeket figyelhetünk meg egymástól eltérő helyen tartózkodó embereken, de nem ez a leg rémísztőbb. Ezek a neuronhálózati területek, illetve struktúrák amik hasonlóan gondolkodó, egymástól független emberekben is (mesterségesen) jelen vannak, akár azonos időszakban és hosszabb távon is aktivizálhatók. A rendszer „felbontása" illetve hatékonysága csak szakértelem, összek öttetés és pénz (na meg a lelkiismeret hiányának) kérdése. Nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy egyszer csak elindítják a filmekből ismert programozott „biorobot" vagy "tudat-zombi" hadsereget. Elég ha csak vásárlási szokásokra és a politikai beállítottságra tudnak hatással lenni... A társadalom jelentős részének átlagos „agresszivitási hajlama" mindenesetre már egy egyszerűbb de nagyobb felületen működő médiahálózattal vagy filmstúdióval is könnyen befolyásolható.

A megfigyelő beleéli magát a filmbe, ezáltal természetes módon, tudat alatt valamilyen szinten azonosulhat a szereplőkkel. Ugyanez figyelhető meg hírműsorok nézése közben is: a néző nehezebben tud azonosulni a háborús helyzetekben bemutatott, vagy éhínség által súlytott emberekkel, hiszen ők koszosak, általában más nyelven beszélnek és az öltözködésük is teljesen eltérő.

Mivel a produkciókban a legtöbb karakter negatív tulajdonságokkal is bír (még a pozitív főszereplő hős is) ezért a film hatására a nézőben bűntudat alakulhat ki. A túlhangsúlyozott szexualitás és az erőszak a szereplők alaptevékenysége, a mai filmekben folyamatos és eltúlzott. Egyes sorozatokban még extrém helyzetekben is, pl. boncolás közben direkt témaként vetődik fel a szexualitás, nem csak a testbeszéd útján, a parafília csoportjába tartozó nekrofília természetességét sugallva (romantikus zenei aláfestés mellett a két pozitív szereplő a fiatal áldozat, a boncasztalon fekvő hulla számukra vonzó testéről beszél. Ez persze kórboncnokok között akár életszerű és humoros is lehet, de ha hazamennek nyilván nem erről mesélnek a gyerekeiknek –egy helyszínelők sorozat a sok közül-). Az ilyen és ehhez hasonló hatások helyes feldolgozásához nem elég az átlagos műveltségű, pszichológiai ismeretekkel nem rendelkező szülő felügyelete! Valójában még maga a szülő is veszélyben van.

Mint azt megfigyelhetjük, a „szabados" gondolkodásmód mára a legfiatalabb korosztályt sem kíméli! Egyes politikusok és közéleti szereplők szerint a szabad gondolkodásmód többek között azt is jelenti, hogy az ember szabadjára engedheti a testébe kódolt, a fajfenntartáshoz szükséges egyik legerősebb túlélési ösztönét a szexualitást. Nem kímélve ettől a fiatalkorúakat sem, mindezt pedig a legkifinomultabb pszichológiai eszközökkel, több társadalmi rétegen és beteggé vált emberek millióin tesztelt módszerek segítségével. Mindent az áru eladása érdekében...

A pszichiátria "tudományára" épülő gyógyszeripar: A mentálisan sérült tömegek gyógyszeres kezelése újabb bevételi forrást jelent a nyugati társadalmakban. Maguk a pszichológusok is betegek lesznek a sok eltorzult gondolkodásmóddal való találkozástól...

Kapcsolódó kisfilm: 'Pszichiátria: Halálos profitszerzés. 1. rész"

Azok akik a valódi kultúra elnyomásával keresik a pénzüket valójában hosszabb távon az egész társadalom szellemi bomlasztása érdekében cselekednek! Az ember a szexualitásra vonatkozó időzítését rég óta nem a természet diktálja, a gyermekek megkímélése a felnőttek szellemiségére van bízva. Ezzel is szemben áll a globális média! A médiaszereplőknél, színészeknél, nem ritka a fel nem dolgozott gyermekkori traumák okozta szellemi sérülés, melyet egész életük során próbálnak palástolni. Ennek megfelelően nem hétköznapi színészi képességekre tesznek szert, így az átlag ember számára igen megnyerő kommunikációs képességekkel rendelkeznek. Visszaélve ezen adottságnak tűnő képességükkel nem ritkán a szórakoztató iparon keresztül az emberek politikai nézetének befolyásolásra is felhasználják őket. Az „előadás" során a megfigyelő tudatalattija azonban „látja" az igazságot, és mivel a társadalom többsége tudatosan ezt a fajta viselkedést helyesnek véli, a tudatalatti alkalmazkodik, megpróbálja a valójában beteg, helytelen viselkedésmintát a többséghez hasonlóan utánozni a jobb beilleszkedés (a tudatalatti számára az életbenmaradás) érdekében. Így, a televízión keresztül valójában szellemileg sérült, valódi értékrendszerrel nem bíró vagy az ellen működő deviáns emberek mutatnak példát a társadalom nagy részének.

Mindezek után felmerülhet a kérdés, hogy mit lehetne tenni ezen hatások kiküszöbölése érdekében. A probléma leegyszerűsíthető: agyunk tudatos és tudatalatti része egyaránt kiváncsi, újdonságokra, új információkra „éhes". Ezért szinte mindent megőriz, de ha memóriánk csak reklámokkal és pszichológiai módszerekkel manipulált információval van tele, akkor nagy eséllyel alakulnak ki mentális zavarok és betegségek. Mindez persze kisebb problémát jelent egy olyan közösségben ahol a hagyományok és tradíciók még a „fejekben vannak" és a mindennapok részét képezik. Természetesen mindezen globalista jelenségeket teljesen nem lehet, és talán nem is kell megszüntetni, hiszen egy részük a szórakoztatást is célozza. Hatásait viszont könnyebb úgy feldolgozni, hogy ismerjük a manipulatív tényezőket, amik sajnos a médián keresztül mindennapi életünk részévé váltak. Ezen kívül szükség van a ma még csak kialakulófélben lévő civil kontrollra is, az emberek megfelelő tájékoztatása érdekében!

A rádióhullámok (HAARP "Nagyfrekvenciás Sarki Fény Kutató program") illetve a televízión keresztül sugárzott közvetlen tudatmanipuláció lehetőségeit vizsgáljuk!

Leegyszerűsítve: rádióhullámú rétegvizsgálatokat a Földön már 30 Wattos teljesítménnyel is végeznek. Így találnak 100%-os pontossággal olajforrásokat. A HAARP egy fókuszált sugár. A fókuszálás hatásfokát a lézer szemlélteti jól: már fél watt teljesítmény egy pillanatig is nagyon veszélyes a szemre, míg egy 30 wattos lámpa fénye tovább is elviselhető károsodás nélkül (utóbbi sem ajánlott). A HAARP milliárd wattos fókuszált sugarával nem csak visszatérő sugarakkal bombázza a Földet, de mint egy hatalmas lézerágyú, nagy részével a világűrbe is lő! Merre? Hova? Mi alapján? Milyen joggal?

Forrás: ujmagyarverszovetseg.network.hu
Beküldte: Antal Miklós

 

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló