ÁRPÁD
Álmos fia Árpád neve mint városnév jelenik meg az ótestamentumi könyvekben Kálnó, Karkemis, Hamát, Samária és Damaszkusz társaságában. (Ézsaiás 10:9, II. Kir.18:34.).
Magyar Adorján szófejtésére támaszkodva neve a következő szóelemekből áll: besenyő-magyar szócsoportban a pet, a bot hímtagot, illetve himséget jelent. A besenyő Teremtő Isten neve Bátor, Botúr, jelképe a bot; szerepében Magorral azonos, kinek a megyer a jelképe. Azonos eredményre jutott Szabó Béla őstörténész, Árpád személyével kapcsolatos több évtizedes kutatásai eredményeként, s Árpád nevét a jogarral azonosítja.
A Bánk Bánban találkozunk a Petúr magyar névvel, Petúr Bán személyében. Az „ar-er-ur” szócska erőt, Isten-erőt, teremtő erőt, erőnyt (energiát), férfit jelentett ősidőkben majdnem minden népnél. Magyar nyelvünkben lehet elő, vagy utóvetősen használni, s Petúr neve Úrpet, Arpet alakban is megfelel a magyar szóalkotás követelményeinek. „Pet” szavunk máig is himséget jelent népi, tehát magyar szótárunkban. Más őstörzsünkkel kapcsolatban (avar) megfigyeltem, hogy a Teremtőre és a teremtés folyamatára alkalmazott hangok között mindig a felső ajakhangú „B” szerepel, mint az erőny és a teremtés hangja. Bátor napistenünk neve is ezzel a hanggal kezdődik. A „P” hang — kiejtésben is — átmeneti állapotot jelent, tehát az ég vetületére, földi teremtményre alkalmazandó. Ilyen értelemben Árpád vezér neve szerintem a „Nap Fia” értelmet viseli.
Itt ugyancsak hozzá kell tennem, hogy magyarban a „pad” szó egy magasított helyet, magaslatot jelent, a „pad” a ház legmagasabb helysége. Figyelembe vehető még a pad, mint ülőhely, illetve oltár, melyen a nap megpihen. Gondoljunk itt a Botúr tiszteletére épített hatalmas pad, illetve asztal alakú kőoltárokra. Erdélyben Szent Ábrahámnál található hegy is Tomory padja; ezt is ősi naptiszteleti helynek tartom.
Patesi az átvevő sumiroknál atyát, tehát hímséget jelent.
Pet szavunkból származnak a származék műveltségek apával kapcsolatos nevei: pater, father, Vater, stb. apa jelentésű szavak az indigermán nyelvekben.
Gardiner szerint Árpád volt Egyiptom első királya, utánna következett Osiris és Horus. Szerinte e szó valamiféle földet, termőföldet jelenthetett.[13] A termőföld jelentés férfire alkalmazva őseink gondolkodásával ellentétes, hiszen a föld mindig is anyagi, anyasági jelkép volt, s ősatyaként nem használható jelkép.
Árpád neve Erpet alakban — mint Petúr bán neve — jelenik meg az egyiptomi Halottak könyvében.[14] Dr. Baráth Tibor idézett könyve részletesen tárgyalja a régmult híres honalapító Árpádjainak működési területeit a Kaukázus és Araxes vidékén, Kr.e. IV-III évezredben, mindig vezér, s honalapító szerepében.
Ipolyi [15] a következő magyar városneveket hozza a Pat tővel kapcsolatba: Batta melletti hún nekropolis neve, Pathalom, másként Patalom Somogyban, Patony, Patona Veszprémben, Pata háza, Patos Győrben, Pató háza Szatmárban, Pata Bihar, Heves, Somogy, Veszprém megyékben, Pat-aj (Pat-alj?) Pestben, Patas fa Somogyban, Patlan Tolnában. Ő ezen helyeket és neveket temetkezésekkel kapcsolatban említi.
Kiemelem a Patany, Patona, Pata háza, kertje és hasonló helyneveket, mint nőiségi fogalmakat; ezt tanúsítja az „-any, -ona” nőiséget jelentő végződés, s a kert, tehát a zárt, anyagi kör szavai is. Tehát Pet, Petúr férfit, a Nap erőnyének hordozóját jelenti; az ona, anya ragok, a város maga is nőiségi fogalom, melyben a Nap-fia lakik. Fenti nevek tehát a Nap háza jelentésűek. Minél ősibb egy település, annál nagyobb a temetkezésre fordított terület. Ilyen a Százhalom-Batta-i temetkezések száz halma. Mindezen települések viszont ősi kárpátmedencei jelenlétünkről adnak hírt. A „-fa”, s „falva”, „halom”, „vár”, „kő” összetételű helynevek gyakran istentiszteleti helyet is jelölnek.[16]
Nevéhez kapcsolódik a patak szavunk, mint a teremtő Életvize. Ilyen értelemben azonos b.sz, vizes közegű nemzést jelentő szavunkkal is.
A pitteg-pattog szócskák tűzzel, égéssel kapcsolatosak.
Beseny nevű helységeink a besenyők Napistenének tiszteleti helyei lehettek, s ugyanígy hegysége, a Besztercei Havasok is.
Igen fontos volna e tárgyban Erdély földrajzának, hagyományainak ezen kapcsolatait feldolgozni.
ELŐD
Előd neve mai magyar értelemezésben valakinek az ősét jelenti, azt, hogy elődje volt valakinek. Ha visszavetítve is ezt az értelmezést adjuk a vezérek sorában másodikként említett vezérnek azt jelenti, hogy nem tudjuk az igazi nevét. Ezt viszont nem fogadhatjuk el anélkül, hogy ne tisztáznánk: kinek az elődje. Nevének összetevőit az ősi névalkotások szabályai szerint kell vizsgálnunk.
Az El, Él szógyök a ma is használt Élő Isten nevéhez vezet. Az egymássalhangzós Élő név a Nagyistent jelöli. Fennáll a kísértés, hogy az Él szót idegenből származónak véljük. Ez ellen szól viszont egy korai írásos emlékünk, a Halotti Beszéd, ahol az „Élő” szó isten értelemben használtatott: „...mennyi malasztban teremté Élő mi ősünket.”[17]
A hozzá kapcsolt „őd” szócska lehet képző, mint az Ég és Egyed esetében, ahol az „ed” részecske kifejezi azt, hogy Egyed az Ég, az Egy-isten egy része.
Ipolyi [18] említi ősi üd gyökünket, mint az üdv szó alapját, melynek „üdv-vára, stb. összetétele túlvilági léthelyekre utal”. Felhozza az üd-nap, mint ünnep szót, idő, időzés szavainkat, majd az üdülés—pihenés, üdülő=öregbedő, üdítő=hizlaló szavakat, s az üdv (salus), üdvösség szavakat.
Az Él szóval alkotott szavak:
1. fordítottja: lé, mint az élet víze, lél=lélek szavunk a vízes teremtés emlékét, a lég és lélekzet páratartalmának ismeretét is magában hordja.
2. Élő — az Isten egyik neve
3. Élet — az Isten fia fogalmát fedi.
4. él — életben van
5. él — valaminek az éle
6. élő — eleven
7. élés — az élet anyagi feltétele, étel.
8. élemedett — öreg
Az El szóval alkotott szavak: [19]
1. első, a Teremtés elsőszülötje, az Élet
2. elem. Az elem szó a teremtés alapköveit jelenti, s a teremtés erőforrása is egyben: az erőny más szócsoportbeli neve.
3. elemi — alap és ős jelentésű. (elemi tudás=alapvető fogalmak ismerete. Elemi erő= őserő) Így kapcsolódik az
4. élemedett fogalomhoz, mely öreget jelent.
5. Elemér, Elek — Istenfia értelmű, illetve ember jelentésű nevek.
A következő kelta közvetítésű angol szavak tartoznak e csoportba:
1. Eld — öreg
2. elk — szarvas
3. elder — genus sambucus, fehér virágú, piros bogyós fák, cserjék
4. ale — (kiejtése: él) ma már egy bizonyos szeszes ital, régen lé értelmű volt.
Abban az esetben, ha nevét nem választjuk szét a fentiek szerint, a benne szereplő „L-D” mássalhangzók a fentiekhez hasonló eredményt nyújtanak:
1. Előd — mássalhangzói a lét szóval rokonítják, mely szavunk a teremtés életet megelőző állapotát idézi, amikor az Ősanya, Ősanyag még Csipkerózsika szerű álmát aludta. (Ma is mondjuk: nem is élek, csak létezek...), tehát ősi értelmű.
2. Szómegfordítás törvényei szerint neve a dél, a delelő nap, tehát fénnyel kapcsolatos szót, s dal szavunkat adja. Mind a fény, mind a dal hullámmozgással terjed, a közvetítő anyag segítségével. Őseink hite szerint a teremtés maga dal. E hit Előd nevében is jelen van. Ő saját maga is a Teremtésben jelen lévő dal része.
3. Dal szavunkhoz tartozik a Táltos fogalomkör:
4. Előd népünk Táltosa is.
Neve mássalhangzóinak keményített alakja az R, T őstörök törzsünk szótárába tartozik, s a Túr-Turán: Nap és Földanya szócsoportot képviseli.[20] Ezzel bővebben foglalkozok a Tas címszó alatt.
Fentiekben kifejtettek szerint Előd neve is Istenfia értelmű.
TAS.
Tas nevével kapcsolatos összefüggések váratlan, s hatalmas tárháza Waddell idézett könyve, s a továbbiakban néhány meglátását kivonatos idézetben hozom, az oldalaszám megjelölésével. E szemelvényeket még gyűszűnyinek sem mondhatom, s a magyar őstörténetkutatás e fontos kellékét remélhetőleg jó fordításban adja a MTA tudni vágyó ifju homfitársaim kezébe.
Fenti író részletesen tárgyalja a Brit szigeteken talált ősi írások, majd érmék anyagának a főniciaiakkal, s még korábbi műveltségekkel való kapcsolatát. A kelta emlékek egyik jellegzetes jelképrendszere a „csésze-lenyomatos”, karikákból álló írás, melyet napjainkban fejtettek meg, s váratlan azonosságot mutat a sumir körírással. Ezekben mindenütt Tas nevével találkozunk. Tas neve gyakran Makar nevével van összekötve, kiben Magor Napistenünket ismerjük fel.
Az ezzel kapcsolatos szövegek angol idézetét, s fordítását, vagy kivonatos magyarázatát az alábbiakban hozom, az összekötő szövegtől eltérő betűkkel.
243 — Five circles in the circle or cup-mark script= 5 or 50 and:
Archangel messenger Tas-ia, Tas or Tesu(b) „Man god of Induru”, „son of the Sun”, „son of Ia” (Mero-Dach or Mar-Duk „Illil”, „Adar”. Also his temple.
243. A kör, illetve csészelenyomatos írásban öt karika ötöt és ötvenet jelent.
Ugyancsak Tasia, Tas, vagy Tesu(b), Induru férfi-istene, A Nap Fia, Ia fia (Mero-Dach, vagy Mar Duk, Ilil, Adar, s ezek temploma jelentése is van.) [A kiemelés tőlem.T.Zs.]
Tekintettel arra, hogy Waddell professzor magyarul nem beszélt, magyar hagyományainkat nem ismerte, szükséges a magyar értelmekre, kapcsolatokra külön is kitérni. Ez annál is inkább fontos, mivel Waddell a szumir-kelta kapcsolatokat a főniciaiak közvetítésével hozza a brit szigetekre. A talált néhány egyező szó nyomán ezen népeket mind „árja” népeknek gondolja; ő az árja név mögött az indogermán nyelvcsaládot érti, viszont köztudott, hogy ez utóbbi nyelvcsalád képviselői elővetős, vagy legjobb esetben keverék nyelvet beszélnek[21], ami nem egyeztethető a szumirral, mely a legtisztábban a ragozó nyelvek közé tartozik. A jelenlegi szakirodalomban árjáknak nevezett népek magyar voltát dr. Baráth Tibor bőven tárgyalja műveiben. Le kell azonban szögeznem azt, hogy a magyar népek egységes jelképrendszere a főniciaiakat megelőző korban már jelen volt a brit szigeteken, s az egész nyugati tengerparton. Az egész Eurázsiára kisugárzó ősműveltség gócpontja a Kárpátmedence. Maga a főniciai nép is pannon őstörzsünk egy késői leszármazottja.[22] Az alantiakban az ősi kőemlékek, pecsétek jelképrendszereivel foglalkozom.
A szemerék körökkel kifejezett jelképei szerint — melyek később a keltáknál jelennek meg ismét, s ezeket „cup”, illetve csészelenyomatoknak nevezik — Tas jelképe az öt karika. Az ötös szám magyar hagyományaink szerint Magúr szent száma is volt, s ennek egyik jelképe az ötszirmú meggyvirág, ahol a virágszirmok majdnem teljesen kerekdedek.[23] A szemerék az öt körnek a következő értelmet adják: „Tas arkangyal, követ, más neveken Tas-ia, Tesu(b), Induru férfi istene, a Nap Fia, Ia fia (Mero-Dach or Mar-Duk, Illil, Adar)”. Az idézett szerző itt bőven tárgyalja „Ia” nevének kapcsolatait, azonosítja Jó-val, s a jóval későbbi eredettel és ellentétes értelemmel használt Jahve (Jehova) névvel is. Ia, illetve Jó jász-magyar népünk, s közvetítésünkkel a sumirok Jóistene, kit Ea néven is tiszteltek. Némi értelemeltolódás észlelhető itt, mivel az egymássalhangzós Jó a világalkotó Nagyisten neve; fia a nap, illetve a közvetítésével megjelenő Élet már anyagi körbe zárt, s így neve kétmássalhangzós. Viszont az is kitünik a fentiekből, hogy a Nap neveztetett Tasnak is, majd később ez a név a nemzetségalapító férfi nevévé is vált, a „Nap Fia” megjelölés szerint. Magyar vonalon Magúr a Nap neve, aki a magyarság ősapja; nevét viseli maga a nép, s annak első királya Magor is, a Nap Fia értelemmel. A felsorolt többi név más-más őstörzsekkel kapcsolatos. (Mero-Dah például a Marmar törzzsel kapcsolatos.) Ezeket most nem tárgyalom, mert jelen tanulmány tárgyalásától távol vinne bennünket. Számunkra jelenleg fontos az, hogy a fenti idézet szerint
1. Tas a Nagyisten fia— tehát a Fény, a Nap, illetve az Élet neve
2. Arkangyalként említik, tehát népe szellemiségét ő képviseli
3. Földi szerepében a Nap fia.
249 — The pental group of circles designated the archangel of God, Tas-ia, Tasup of the Hittites and Da up Mikal of the later Phoenicians (who, we shall find, is the Archangel Michael of the Gentiles.) His name Tasia, we shall find also, occurs freely in the Aryan titles of archangels in the Gothic Eddas (Thiazi), in the Vedas (Daxa, etc.), on Greco-Phoenician coins (as Tkz, Dzs, etc.), feminized by the later polytheistic Greeks into Tyche, and on the coins and monuments of the Ancient Britons (as Tasc, Tascio, etc.), and also usually associated in the briton coins with the pentad group of circle marks, as we shall see later on.
He is represented sometimes by the pentad of circles (see Fig.39), but usually in human form (as we shall see), and sometimes winged (see Fig.40, etc. on numerous specimens, on Phoenician Coins, and on Early Briton monuments and coins, figured in next chapters.)
Kivonatos fordítás:
249. Ugyanezen öt kör használtatott a sumiroknál Tas-ia arkangyalra, a hittesek Tasupjára, s a Da up Mikal főniciai istenségre (aki, mint később látjuk, a kereszténység Mihály arkangyalával azonos). Tasia neve bőven megtalálható a Gótok Eddájában (Thiazi), a Védákban (Daxa, stb.), a görög-főniciai pénzeken (Tkz, Dzs, stb. alakban); megnőiesített változata a többistenhívő görögöknél a Tyche nevet kapta. Az ősi Britonoknál Tasc, Tascio, stb. alakokban jelenik meg, s itt is az ötös körrel jelölik nevét.
Tast néha csak az öt kör jelképezi (39.kép), de leggyakrabban emberi alakban jelenik meg; néha szárnyakat is visel (40.kép), számtalan kiadásban főniciai pénzeken, korai Brit emlékműveken és más pénzeken is. Az alanti képen Tasia széken ül, kezében kis korsó, felette a napkereszt, fején szarv dísz és lángok éppen úgy, mint az előtte álló és tiszteletet adó férfi és nő fején is. Háta mögött egy alapzaton bika áll, hátán öt karika. A fényjelképű szarv, s a bika török-magyar törzsünk napjelképe. Tekintettel arra, hogy az öt karika a török turka hátán foglal helyet, Tas őstörzsi hovatartozását tisztázza minden félreértés elkerülése szempontjából.
Neve mássalhangzói ugyancsak a magyarok török szócsoportjába tartoznak. Alatta szarvas, vagy talán kecske. Kr.e.III. ezredből való pecsét. Tas és az emberek között egy kiskutya szerű lény. (tacskó? teremtmény értelemmel, éppen úgy, mint God-Dog, stb. esetében.) A széken ülő alakot az Úrral, a török-magyar Nagyistennel is azonosíthatjuk, az előtte álló alakokat a Napistennel és Földanyával, hiszen az ülő alak és kettejük között földi teremtmény látható.
Az alanti, Fig.40.jelzést viselő képen ([1]Hittes amulet, Kr.e. 2000-ből, Tasia arkangyal) Tas szárnyakkal van ábrázolva, fején holdsarló, bal kezében hosszú bot, jobb kezében rövid botocska.
Ruháján négy vonal, melyből egyenes vonalak szaladnak lefele: feltehetően a négy folyó, s az abból fakadó életvize rajza. Háta mögött hármas fonódású karika. Lábai előtt az ankh, előtte ismét egy házaspár. A férfi fején hegyes süveg, kezében hosszúszárú kereszt (keresztfa). Jobb kezén hosszú lánc, végén egy kerek korongocska. A nőn a már az égei műveltségből is ismert sokfodros ruha. Kettejük között hét karika. Fejük felett egy csillag (a rovás ezer jele), s a holdsarlóban nyugvó küllős kerék (szerintem ez is a kezdet jele; vonatkozó szavai a gúzs, kusza.[1]).
A könyv írója a fenti köröket a következőképpen magyarázza: négy kör az anya jelét, három kör pedig a halál jelét adja, s így a halottakért esedezik a két ember.
A korábbi körjelek magyarázatánál a hét karikának viszont a következő jelentése van: 7 vagy 70 (Sissum Imin, Akkad Siba, sumir fonetikával az AS jele). Ezt még a következő értelemmel is magyarázza az író: „Tas mezeje”, „főváros (=?Himmin, vagy Ég, menny, s a gótok hetedik mennyországa?”)Tekintettel arra, hogy Tas háta mögött az állandó körforgás jele van, s a hetes szám a végtelent jelenti, magam inkább ezt a magyarázatot fogadom el; különösen tekintetbe kell venni, hogy a hét kör ezen a pecséten nincsen egymástól észrevehetően elválasztva. Ugyanakkor a körök a Göncöl-szekere rajzát is adják, amit a szumirok „Boldogasszony szekerének” is hívtak, Dr. Bobula Ida gyűjtései szerint. Szerintem tehát a szárnyas alak Tas Napisten jelképe, az előtte álló férfi nevének e világi hordozója. Kezében a napból pattant földi tűzet jelentő keresztfa, karján a korok láncolata. Tas és fia között az élet jele, a férfi és nő közötti csillagvilág az anyagiság jelképe. Hittes érme kb. Kr.e.2000-ből. Az AS olvasat jász népnevünket, s a korábbi „Ia fia” a jászok Jó-istenének nevét adja.
%%%%
[1] Waddell 39.sz. ábra
[1] Magyar Adorján Az ősműveltség Kazár fejezete.
[1] Waddell 40.sz. ábra
41. ábra: Turul, jobb szárnya alatt egy jobbkéz, „Ta” olvasattal, alatta hat kör (két concentrikus körből állnak) olvasata AS, bal szárnya alatt hal és kecske.
Pecsét Kr.e. 3000-ből. Az öt kör olvasata Tasia[1]
A hat kör hangértéke AS, s alkalmazzák a Tengeri vihar szellemére is. Azonos a Mer, Muru, Marutu, az akkád Ramman, Adad, s a szanszkrit Maruta istenség jelével is. Az író „Naphal” („Sunfish”) és Napmadárként („Sun-bird”) említi a rajzon lévőket.
A „TA” olvasatú szótag tenyér szavunknak is első szótagja.
Az AS szó magyar nyelvünk Ős szavával egyezik. A „M-R” mássalhangzós csoport marmar őstörzsünk szótárába tartozik, s márna halunk neve is ide sorolandó. Kazár őstörzsünk „kecsege”, csillogó értelmű hala és a „kecske” nyelvi egységbe vonja a képet, mindegyik fényt jelent. Alanti jelképek marmar és kazár őstörzsünk jelenlétéről beszélnek. (Zárójelben említem, hogy a Ta-As összeolvasása a tesz igénket jelentheti, a teremtő kéz képe is ezt jelképezi.)
Tekintettel arra, hogy a hat karika nem egyszerű, hanem két egyközpontu körből áll e pecséten, évszámot is jelölhet. Egy külső és egy belső körből álló, egyközpontú karika a 36.000 számértéket, s egyúttal a végtelent is jelenti sumir körírással. E kép számai tehát egyenlők a 6x36.000=216.000 évvel.
Ezen „egyközpontú karikák” viszont teljesen fedik a magyar karika, gyűrű képét is, s kor olvasata is helyes. Csillagász szakembernek kell a fenti hal, madár, kecske képeket csillagászati korokba helyezve megfelelő magyarázattal ellátni.
Az alanti képen hét karika, alatta hal, alatta csillag: a hét az eget, a kecsege csillogást, fényt jelent csillag szavunkkal együtt. Szerintem: a mindenségben (hét karika) megjelenő „nagy hal”, illetve kecsege a Tejútat jelképezi, a csillag napunkat, hiszen őseink tudták, hogy a nap is a tejút csillaga. Fény, csillogás van kihangsúlyozva, s a fényes eget jelenti.[1]
[1] L.A. Waddell, The Phoenician Origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons (A britek, skótok és angolszászok főniciai eredete), 251. old.
254. The cups on these Trojan amulets (Fig.31. pp.238.) and reduced sometimes to dots on the smaller ones, it will be noticed, are arranged sometimes single (1=God, The One), but usually in groups of 2(=The Sun), 3(=Earth or Death), 5(=Archangel Tas or „Tesub Mikal, who, we shall see, is the Archangel „Michael”); whilst 7(=Heaven) and 4(=Mother, quarters or multitude”) are also not infrequent. The Crosses figured are in the form of the True Cross in elongated form (which is seen in a in the Figure to spring from the rayed Sun), or equal-rayed of St. George’s Cross shape (d or g) or as Swastikas (straight footed c,e,f etc., or curved footed a, b) and it is significant that these early Trojan Sumerians prayed to God and to his angel-son Tas or Tasia, to resurrect them through the „Wood” Cross of which they figure the effigy or their amulets. And we know, from the old Sumerian psalms, that the Sumerieans credited the Son of the Father-god — („The Son Tas or Dach” or „Mar-Duk”) with resurrecting them from the dead, as in the following line:
„The merciful one, who loves to raise the dead to life Mar-Duk” (Son Tas).
Kivonatos fordítás.
254. Ezeken a trójai amuleteken (31.kép, 238.old.) úgy találjuk, hogy a kerek jelek néha csak pontokká vannak zsugorítva a következő értelemmel: 1=Isten, 2= nap, 3=föld és halál, 5=Tas arkangyal, vagy Tesub Mikal, aki, mint látni fogjuk Mihály arkangyallal azonos. 7= az ég, 4= anya, negyede valaminek és sokaság. A keresztek a hosszúszárú kereszt alakjában rajzoltattak, s ezen hosszú szárú kereszt, mint látjuk a képen a sugarakkal rajzolt napból pattan, vagy egyenlőszárú, un. Szent György kereszt (d és g), vagy swastika szerű, vagy kerekített, vagy egyenes lábú; igen fontos észrevenni azt, hogy ezek a kora-trójai sumirok Istenhez, s angyal fiához Tas, vagy Tasiához imádkoztak, hogy támassza fel őket a keresztfa segítségével, s éppen ezért a kereszt képét amulettjeiken is viselték. S tudjuk az ősi sumir zsoltárokból, hogy a sumirok az Atyaisten fiának tulajdonítják a halottak feltámasztását, mint a következő sor mutatja:
„Az Irgalmas, aki szereti feltámasztani a halottakat, Mar-Duk (Tas az Isten fia)”
Magyarázat:
Fenti szöveg „pontokká zsugorított írása” mai napig is használatban van népünknél, de a pontok ma már a latin betűs írás vonalát követik. Ősidőkben — amint azt Kezdeteink című tanulmányomban bőven kifejtettem, — ez a „pontozott, vagy bütykös” írás, amit én „mag” írásnak, jelképnek, hívok, magyar őstörzsünk jelenlétéről beszélt, a barázdás rajzzal együtt..
Tas nevén kívül kihangsúlyozom az angol „wooden cross”, szószerinti fordításban „fakereszt” kifejezést, mely tehát csupán egy fából való keresztet jelent. Magyarul viszont egészen más értelme van: a keresztfa, külön szóval alkotott fogalom, s nyugati szomszédainknál ismeretlen szó. Nálunk viszont napjainkig is él ez a kifejezés, s az egyházak is átvették e szóhasználatot egyházi énekeikben: „A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.” Itt Istenfia Jézussal kapcsolatos a keresztfa gondolata. Fentiekben viszont (ott a szöveget alá is húztam), s ez igen fontos: a keresztfa, tehát a megnyújtott szárú kereszt a napból származik. Ősi napábrázolásunk a kör, a napot jelenti; a fény és életszikrák az egyenlőszárú kereszttel jelöltettek, s szerintem a fény kereszt irányú terjedését jelentik. (Erről bővebben Kezdeteink című tanulmányomban írtam.) A belőle pattanó, földön gerjesztett szikra eszköze a keresztfa, az e világban megjelenő fény jelképe. Népünk ugyanakkor fenntartotta azt a tudatot, mely szerint minden, ami e földön létezik, a Napból, s végső fokon Istentől származik.
Népünk jelképtárában tehát az egyenlőszárú kereszt magát a fényt jelenti, ami a teremtés alapja is, s ez állandó forgásban, mozgásban van. Népünk ősi emlékű imáiban a „forogjatok keresztek...” kifejezés erre utal. Az egyenlőszárú kereszt vetülete a belőle pattanó, anyagi világunkban megjelenő fény, jelképe a keresztfa.
Ugyan ezen az oldalon az író kitér arra, hogy kezdetben nem hozták a kora sumir, a trójai és a kelta „csésze-lenyomatokat” összefüggésbe egymással. Ma, a jelek megfejtésekor viszont elkerülhetetlen ennek felismerése, s annak is, hogy ezek a körjelek mindig a Naptisztelettel kapcsoltos szövegekre korlátozódnak, különösen Trójában. A sumir körlenyomatok Kr.e. 4-3000 közöttiek. E körjelek szoros összeköttetésben állanak a keresztfa, s a horogkereszt képeivel, melyek mind az Egyistenhez szóló, feltámadásért esdeklő imákat jelképezik. A réz és bronzkorszakban ezek a szent jelek majdnem kizárólagosan csak a hittes és főniciai sírokban találhatók; Britanniában a kerek csészelenyomatos írás is majdnem mindig temetkezéssel kapcsolatos.
Ezen túlmenően igen fontos felfigyelnünk arra, hogy ezt az írásrendszert Trójában Waddell korai sumirnak mondja. Tehát a kialakulásban lévő Tróját ősnépünknek tulajdonítja, ahol a Napisten neve Tas. Azt is igen fontos észlelnünk, hogy magának Trójának a neve török őstörzsünkhöz és a Kárpát-medencéhez vezet. Az onnan kiáradó magyari népek vitték tehát magukkal műveltségük alapelemeit: vallásukat és írásukat, s rakták le Trója alapjait.
A fenti „a.” jelzésű képen a magyar mag és barázda-jelek népünk jelképrendszerére utalnak éppen úgy, mint a „b.” mag és villás jelképei a palóc-magyarokéra.
353-4 — Kivonatos fordítás: Brit pénzeken nevének következő változatai vannak: Tas, Tasc, Tasci, Tascio, Tascia, Taxci, Tcvi, Tascif, Tascf, Tasciovan, Tasciovanni, Tigiio, Dias, Deas, Deascio.
Sumerben Taxi, Takhi, vagy Dias, Ta-xu, Tas, Tuk vagy Duk neveken említik. Hittesben Tash-ub (vagy „Az eke Tas-ja), Teisbas, vagy Dhuspuas a Van-i felieratokban, s Su-Tax, vagy Su-Takh (vagy Tax a vető”; ő a filiszteusok Dagon istensége. Az indiai Védák Tvashtr, vagy Taks, Daxa, Daksha néven említik, mint Teremtő Napistent; vele kapcsolatos a ló, mint napszimbolum. Főniciai és görög-főniciai pénzeken Ciliciában Dioc, Dzs, Dek és Theoys néven említik, s a kimondottan csak főniciai pénzeken Dioc, Dks, Thios, Tes, Theas és Theac néven.
“And significantly the name ’Tasc’ still survives in the Scottish Task for ’Angel or Spirit.’ And he is presumably the ’Thiazzi’ or Ty giant warrior assistant of Thor in the Gothic Eddas, the Tuisco of Saxons and Germans, who gave his name Tues-day, the ’Tys-day’ and of the Scots — for which the corresponding French name ’Mar-di’ seems to preserve his Sumerian synonym of ’Maru’ (or Mar-duk). The Greek title of ’Dionysos’ (or Dionusos of Homer) hitherto inexplicable, now seems to be possibly the Sumerian synonym for Tas as ’Ana-su’ or ’The descending God’ presumably to denote his angelic messenger function, with divine prefix Di (the Sumerian Di, ’to shine’) and hellenized into ’Di-onysos.’ Sumerian synonym for Tas as ’Ana-su’ or ’The Descending God,’ presumably to denote his angelic messenger function, with divine prefix Di (the Sumerian Di, ’to shine’) and hellenized into ’Di-onysos.’
As the patron saint of Agriculture, Corn Spirit and Heavenly Husbandman or ’Spirit of the Plough,’ Tas or Taxi, who, we have found, figured with the Plough in the Early Hittite rock-sculptures (fig.62, p.340), bore in the Early Sumerian (or Phoenician) inscriptions the title of ’Dasi of the Spear of Ploughshare Produce’ — wherein the word for ’Spear’ (Gir, the old English Gar) is poetic for ’Plough’; and the word for ’Fruit sprout produce’ is pictured by a ploughshare, Lam, which is presumably the Sumerian source of the name of the Scottish Early Harvest festival ’Lam-mas.’
Kivonatos fordítás:
Igen jelentős az, hogy Tas neve „Tasc” alakban fennmaradt a skót Task szóban angyal, illetve szellem jelentéssel. Feltehetően Tas nevéből származott Thiazzi, vagy Ty óriás neve, aki a gót Eddákban Thor harcostársa; a szászok és germánok Tuisco nevében, akitől az angol Tues-day (kedd) szó származik, a skót Tys-day-el együtt; ennek megfelelője a Francia Mar-di, mely látszólag megőrizte a sumér Maru (vagy Mar-duk) nevet. A görög Dionysos, vagy Homeros Dionysosa, mely név eddig megfejthetetlen volt, most úgy tűnik, hogy a Sumir Tas, vagy Ana Su, a „Leszálló istenség”, mint angyali küldött neve, az istenséget jelentő „Di” prefix-el van összekötve (a sumir di=fénylik), mindez hellenizált alakban.
Mint a földművelés védőszentje, Gabona Szellem, vagy Égi állattenyésztő, vagy mint az „eke szelleme”, Tas, vagy „Taxi” gyakran ábrázoltatott a hittes kőfeliratokon, s a kora sumir, vagy főniciai írásokban, ahol „A lándzsa és az eke Dasi-ja” nevet viseli; itt az óangol lándzsa szó (gir) megegyezik a sumir gar=eke szóval. A gir szó ma már csak költői alak az angol nyelvben.
A „gyümölcs-csira teremtő”-nek fordított sumir „Lam” szót őrizte meg a skótok korai aratási ünnepének Lam-mas nevét.
Itt megjegyzem, hogy az angolban a „mas” szót a mass-ból eredeztetik latin közvetítéssel,[1] de nem tudják, hogy végső fokon honnan származik. Magunk felismerjük szemere szócsoporthoz tartozását, mint Szemúrral kapcsolatos szót. A latin eredetűnek hitt „mise” szó a mizse, búza értelmű szavunkkal rokon, s valószínű, hogy valaha Szemúr tiszteletére rendezett aratási ünnepet, vagy annak szertartását jelentette.
Tas angyal szerepe tündér képzeteinkkel is azonosul, mely az óriásokkal együtt a brit szigetek indogermán népek előtti ősműveltségéhez tartozik, s tőlük máig is nemcsak idegen, de sokszor ellenséges érzülettel is gondolnak az „óriásokra”.
A fent említett skót Thiazzi és Ty óriások Tassal való kapcsolata magyarázhatja meg a kétbotos óriásnak, a Wilmingtoni Hosszú embernek kilétét. E „Hosszú ember” hatalmas rajza egy folyó felé sétáló alakját örökítette meg történelem előtti időkben. Kezében két bot. A két botot aranypálcának, illetve napsugárnak tartom. Az alatta lévő folyó az élet vizét jelenti ott éppen úgy, mint ahogyan a Kárpátmedencében Tisza folyónk is Tas nevével kapcsolatos. A Marmarok Maros folyója, a kunok Don és Duna folyói is hason jelentésüek.
Magyar Adorján kitér arra, hogy az őstörök Turán szót Tezánnak is ejtik. Az etruszk Földanya: Turán, Tas istenségünkkel van tehát kapcsolatban. Túr és Turán, vagy Tas és Tezán a Nap és Földanya őstörök-magyar nevei. Az Arthur legenda ezen őstörzs hitvilágának része. Az Eddák Thor istensége ismét őstörök napisten név, s bővebben Magyar Adorján munkája tárgyalja.
A skót Tys név, a belőle származó Tuesday viszont Tason túlmenően a tűz fogalmával is kapcsolatos. A sumir Di is a gyúl szócsoportot és fogalomkört idézi. Ugyancsak ide tartozik a dics, dicső, eredetileg fényest jelentő szavunk is. A Kárpátmedencében Dés és Decs helységek is Tas nevét viselik.
A lándzsa és eke, a védelem és építés eszközei Napistenünk feladatait jelöli meg, de csak magyar nyelvünkben alkot e kettő nyelvi egységet: ég, ék, eke. A skót, s angol nyelvekbe átment gir, gar szó a magyar kör egy változata, s az ekével nehezen hozható értelmi kapcsolatba, hacsak működésében nem: kör alakban vágja a barázdát, fordítja ki a rögöt, s maga az ekevas is görbe. A latin ager szó szántóföldet jelent; itt a „ger” nőiségi szócska alkalmazása a szántóföldre igen helyes.
A korábban említett Lam, mint a gyümölcstermelés istensége fogalmilag a kizárólagosan magyar Gyümölcsoltó Boldogasszonyunkkal kerül kapcsolatba. A Lam név maga viszont Álmos nevévhez is kapcsolódhat, álom magyarázattal, a marmar-magyar szócsoport szavai szerint. Ide tartoznak a mellő, málé, len, anyagi szavak. Lemberg város neve talán ugyancsak e gondolatkörbe tartozik.
Márna, merül, majd a latinok szótárában fennmaradt mors, maris szavak a tenger, a merülés és a halál szavai. A fent említett francia Mar-di is marmar őstörzsünkkel kapcsolatos, s nem kellett a sumiroktól örökölniük, hanem a mármarosi marmar-magyar törzstől.
A 355. oldal angol szövegének kivonatos fordítása:
Az Ogam kövön található jelek között jelentős annak felismerése, hogy az eke mindig Tas jelképe volt, a holdsarlóval együtt szerepeltetve. Maga az Ogam felírás a következőket mondja: „B(i)l Tachab, vagy Taqab (vagy Tashub) Ho Ra. A megfejtést így adja a köynv írója: „To Bil (and) Tachab, Ho raised (this)”. (Bilnek és Tachabnak emelte ezt Ho.)
Ez a név viszont már átmenetet jelent Huba vezér nevéhez, s ezen címszó alatt tárgyalom tovább.
357. oldal: A kassiták naptisztelete Tassal volt összeköttetésben: keresztfa és kecske jelenlétében ábrázolják, s a kereszt jele alatt szánt és vet. Nevéhez kapcsolódik a Brit Don-völgy földművelésének megalapozása a Kassi-főniciai és Partolon népek hatására, s ez az a terület, ahol aránylag nagyszámú bronz szikét találnak a régészek. A legnagyobb ilyen lelőhely neve Arreton, amit az idegen író árjának magyaráz. Ugyan itt van a Tas és Mihály tisztelet két, Szent Mihályról elnevezett forrása, mely a Newton kőhöz[2] tartozó templom közelében van.
......Érdekes megjegyezni, hogy Ptolemeus Geográfia című műve a kora keresztény századokban e területre a „tezaloi” nevű törzset és Taxialon nevű települést teszi. Valószínű, hogy ezen emberek a mai „Dyce” (ejtsd: Dicse) nevű helység közelében lehettek, a kőkörök közelében, melyek a mai Aberdeentől négy mérföldnyire vannak. Ez utóbbi Dyce nevet feltételesen rokonítja Dauch, Tuach nevekkel, melyek rokonságban vannak a „Taixalon” ptolemeusi névvel. A Friesland közelében lévő Texel sziget, az Angol-szászok hona ugyancsak felmerül nevével kapcsolatban. Fontos megjegyezni azt is, hogy Aberdeen város címerében kereszt, s három gabona-szár van. Ez ismét a régi, gabonatermelő istenség, Tas emlékét őrzi.
358 Aberdeen székesegyházát viszont Szent Machar, vagy Szent Macker tiszteletére nevezték el, aki Tochanna néven is ismeretes; nevezték még Mocumma és Dechonna néven is, de „Machar” a legismertebb alakja.
Fentiekből kitűnik, hogy Napisteneink neve mindig a földművelés, s a földművelő szerszámok megjelenését jelenti egy addig elmaradott műveltségi fokon álló csoport körében. Az „eke Tas”-ja ismételten emlékeztet a magyar ég-ék-eke szavak összefüggéseire. Napistenkénti ábrázolása megőrizte azt, hogy a kereszt jele alatt szántott és vetett. Népünk szokásai között itt ki kell emelnem, hogy a szántás, és főleg a vetés, noha könnyű munka volt, mindig a férfi munkái közé tartozott, s ima számba ment: ezt mindig kalap-levéve végezték. S a korábban ismertetett őskorban is már keresztfa árnyékában veti, s aratja gabonáját.
Igen fontosnak tartom, hogy a kőkörök közelében lévő helységet „Dicse” néven nevezik, mely magyar gyúl és dics szavunkkal kapcsolatos; mindkettő e fontos naptiszteleti helyre kiválóan alkalmazható. A korábban említett Decs, Dés helynevek hason műveltségi kor termékei.
A három gabonaszár, mint Tas jelkép a magyarok szent számával, s a szemerék hatos számrendszerével van kapcsolatban. A gabonaszem is szemere jelkép.
Tassal kapcsolatban megemlítendő, hogy a görögök feltámadó istensége Attis is Tas fogalomkörű.
Tolnamegyei barátnőm, Cseri Erzsébet figyelmeztetett itt Paks őstörténeti vonatkozásaira. Különösen fontos a Paks környéki Sánc hegy, s körülötte lévő helynevek. Ezek között fontos a „Faluhely” nevű rész, ahol valaha falunak kellett lenni, a Duna árszabályozása előtt. A fenti Sánc-hegy alatt egy „S” alakú árterület volt, felette pedig egy árokrendszer. Valaha Faluhelynél a víz alulról visszafolyva ezeket a folyóágakat táplálta vízzel, melyeket a halak ívására használták, árvíz idején pedig természetes levezető és biztonsági szelep volt, s így nem volt szükség sem halastavakra, sem pedig sáncokra. Mindezt a Duna-szabályozás tönkretette.
Feltételezésem szerint — s itt csakis a név alakja után beszélek: Paks neve kabar őstörzzsel kapcsolatos. Mindez további kutatást igényel. Tas viszont kecskebak kíséretében van gyakran ábrázolva, s a bak kabar őstörzsünk jelképe volt. A kecskebak balatoni és a Dumuzi legendában is nemcsak fény-, de vízjelkép is. Zalai halászok a Balaton hullámait „kecskéknek” hívják, s ezért is nevezték el a Balatonban található congeria kagylók maradványait kecskekörmöknek. Dumuzi „azúrkék szakállú kecskéi” viszont árvizet indítanak el.
Tas neve kapcsolatban van a következő magyar földrajzi nevekkel:
a. Tisza
b. Tata ősapa jelentéssel. Tudjuk, hogy a jégkorszak emberének Tata volt egyik főszállása.
c. Tátra, melynek régi neve Tatúr. A Tátos — Tata atya értelmű összefüggéseivel kapcsolatos Tata helységnevünk, mely a legősibb európai település. Közelében van Vértesszőllős, mely őseredetünkkel kapcsolatos.
d. Taszár
e. Tusnád, Dés, Decs
é. Tas
f. Fordított alakja: Csitári hegyek
g. Tátika: hegyek nevei, egy a Balaton mellett
gy. tátika: virág. Színe sárga. Vad fajtáját gyújtoványfűnek hívja népünk, ami ismét a gyúl igével, tehát a tűzzel és nappal kapcsolatos
h. tűz összetételű helynevek.
Magyar Adorján Ősműveltsége kitér az Etruszk Turán nevű földanya Tezánként is írt nevére amint azt korábban tárgyaltam, de kapcsolatba hozza hímnemű változatának Tuscan, Tűzkán nevét tűzember, tűzkirály jelentéssel a Napistennel is. Ugyan ide sorolja Tur, Tor, Turuk napistenségek neveit is. Ezek jelképe sokszor a villám, szavuk a dörgés, mennydörgés, s e szavak mind őstörök szócsoportbeliek. Megemlíti a latin Vulcanussal való azonosságának lehetőségét is, akkor viszont a leszálló nappal, s a föld mélyében lévő tűzzel azonosul.[3] Ez utóbbi feltevés megmagyarázná a Newton kő szigonyának Tassal való kapcsolatát, melynek képét és összefüggéseit később idézem.
Tátosaink, vagy táltosaink, Tudóink népünk szellemi irányítói. Táltosokkal kapcsolatban a következőket hangsúlyozom: Ipolyi Magyar Mythologiája 206. oldalán (ad I.) a következőket idézi: „Theophylaktos (7,8) mondja, hogy a turkoknak papjaik vannak, kik a jövőt tudtokra adni állítják. Régi nyelvünk fentartá még a táltos papi nevet, e szerint a táltosok a régi pogány magyarok bölcsei és papjai....A bécsi codexb. (N.E.1.96,99,109) Dániel 2 és 4 fejezetében a vulgatai szöveg idegen papi nevezetei között, a magust ezen saját pogány papi nevünkkel találjuk fordítva: ’Parancsola kedeg kiral hog egbe hivattatnanak az oltaron nezoc.... hog kiralnak megjelentenec almait; és: a titkot, mellett kiral kerd, a bolcsec, taltosoc, oltaron nezoc nem jelenthetic.” Ipolyi kitér arra is, hogy a táltos és tátos szavak gyökere a tat, tata, ata változatokhoz is vezet. Ez utóbbi szótövet igen ősinek tartja, mert atya értelemmel számos más nemzet is átörökölte. Ide vonatkoztatja Budha tat=atya nevét, az egyiptomi Toth, a főniciai Tautost, ki az emberiség tanítója, s mintegy Isten és ember közötti kapocs szerepelt; a Káld Thaute, Theutus, a gall Theutates, germán Tuisto és Tuisco mind ősatya jelentéssel mentek át az emberiség szótárába. Magyar vonatkozásban a táltosok voltak népünk dalos tanítói.
E tekintetben igen fontos megemlíteni a kinaiak hitvilágába tartozó, csodálatos körülmények között születő Lao-tsze nevét is. Ő a kínaiak nagy tudósa, s tanítványai az „Égi Tanító” nevet adták neki. Hitük szerint Lao-tsze öröktől fogva volt, Tao nevű Egyisten fia; egy „fekete madonnától” született, kinek feketesége oly csodálatos és gyönyörű, mint a fekete kvarc-kristály („jasper”). Az elemek születése előtt már jelen volt, az Örök Tökéletességben, s a lélekzet őse. Ő formálta az eget és a földet.[4]
A fentiekben ősregénk már romlott változatával találkozunk, melynek néhány eleme viszont még tisztán felismerhető: az Egyisten neve egymásslhangzós, s a csodálatosan fekete ősanya megőrizte népünk Nagyasszonyának, az Ős Világűrnek az emlékét. Számunkra fontos, hogy Tao-tsze képviselői tátosainkkal együtt a tudók és tanítók osztályát képezték. E név ismét Tas és az őstörök gondolatkörhöz és nyelvi összefüggéseihez vezet minket. A korábbiakban láttuk, hogy népünk megőrizte a földi élet előtti lét emlékét is.
Fentebb tárgyaltuk, hogy Tas, mint gyümölcstermelő azonosul a sumir és skót hagyományok Lam istenségével. Budha földi helytartója, „a tartarok főpapja a Dalai Lama címet viseli, aki Buddhához hasonló hatalommal áldhatja az emberiséget.”[5] Itt fontos megjegyeznem, hogy a tartarok főpapjaként van említve, s ez a „dalai” szóval együtt nemcsak őstörök törzsünk szótárába tartozik a Tas szóval együtt, de kapcsolatos a Táltos hagyománykörrel is. A „lam” szó viszont tisztséget, méltóságot jelent.
Fentieket összegezve: Tas vezérünk neve a Napisten egyik nevével azonos, s mind a felkelő, mind a leszálló napot is jelenti. Mint az „ekés” Napisten, népét földművelésre, gyümölcstermelésre, állattenyésztésre tanította. Ő volt népe atyja, táltosa, tanítója. Nevének híre az ismert világon mindenütt tiszteletnek örvendett napkelettől napnyugatig. Népe magyar eredettudatát mindenkor megtartotta, s Tas napistent Magor napistennel azonosnak tartotta.
HUBA
Huba vezérünk neve a kabar őstörzs Teremtőjének Habúr nevéhez kapcsolódik. A főniciai emlékekkel kapcsolatban neve az alantiakkal kapcsolódhat:
Kivonatos fordítás:
A Newton kő — a fejénél lévő Ogam felírás szerint — állítója Hu, akit a Cymric[6] „Hu Gadarn" névvel hoznak összeköttetésbe, illetve egy főniciai vezér Hu nevével. Feltehetően Hu volt az első Aegei bevándorló a Brit szigeteken. Hu'a a kassiták királyi követének a neve, aki Babiloniából Egyiptomba küldetett követként, az Amarna levelek szerint Kr.e. 1400-ban. Az akkori kassita király Burna Buriash nevet viselte. Hu Tishup egy másik kassita név; Hu gyakori névnek számított Babiloniában és Syria-Ciliciában. A Newton kő készíttetője, Ho így fetehetően a Kassita Barat csoporthoz tartozott, éppen úgy, mint Partalon. [7]
[1] Az American College Dictionary szerint a VL messa, L missa eredete bizonytalan.
[2] Rajzát és leírását a későbbiekben hozom.
[3] Magyar Adorján Az ősműveltség, 647. old.
[4] T.W.Doane, Bible Myths and their Parallels in Other Religions, (Bibliai mithologiák és más vallásokban található párhuzamaik), 120. old.
[5] T.W.Doane,Bible Myths and their Parallels in Other Religions, (Bibliai mithologiák és más vallásokban található párhuzamaik), 118. old.
[6] Walesi
[7] L.A. Waddell, The Phoenician Origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons (A britek, skótok és angolszászok főniciai eredete), 356.old.
A Newton kő, Hittes-főniciai emlékmű
és írás Logie közelében Angliában.[1]
A fenti írásos kő lelőhelye az angliai Don völgye. Fejénél ogam-felirat. Az alatta lévő, számunkra fontos jelek megfejtése a következő: a hold-alakú jegyek Tas ekéjével azonosak. A két „szemüveg”-nek nevezett kör napjelkép, a kettőt négy folyam köti össze, mely feltételezésem szerint a teremtés négy erőjét képviseli. A „Z” alakú jegy szigonyt képező vége Tas tűzisten, illetve a tengerbe alászállott Napisten jelképe. A „Z” felső szára a Napisten növény-nevelő szerepének jelképe. Idézett könyvünk írója még a következőket mondja: „... a holdsarló és a jogar együttes szerepeltetése a földet szántó Tas jelképe, amint barázdákat készít, mégpedig a nap járása irányában.” Több ilyen jelképrendszerű követ említ meg Bourtie község közelében, melynek eredetét a Barát néphez vezeti, akikről viszont tudjuk, hogy avar népünk egy törzse itt is éppen úgy, mint ahogyan a Kassiták Barat csoportjának is névadója.
Fontos még tudnunk, hogy Tas és Ho nevét mind az Aegei tengeri műveltséggel, mind a kassitákkal, egyiptomiakkal is szoros összeköttetésbe hozza. Ezek ismét kárpátmedencei őshazánkon túli legközelebbi szállásaink. Egyiptommal kapcsolatban meg kell említenem azt is, hogy Kézai Simon volt első történészünk, aki művében (1:1) megőrizte azon történelmi adatot, mely szerint Nimród, illetve a Tigris és Euphrates vidéki műveltségünk embere építette később az egyiptomi piramisokat. E feljegyzés azon korból származik, amikor a mai nyugateurópaiaknak fogalmuk sem volt ezen műveltségek létezéséről. Waddell könyve viszont Kézai igazát most ősi írásokkal támasztja alá.
A Newton kő rajzával szoros összefüggésben van a Pisannaya Gora, Minusinsk vidékén talált sziklarajz képe, amit alant mutatok be. A képen hatalmas üst, s mellette két ember rajza látható. A jobboldali ember egy félholdszerű tárgyat tart. A Newton kő hasonló alakú rajzát ekeként magyarázza az író.[2] A baloldali ember balkeze villám alakú, jobb kezében az esztergomi oroszlánképen látható, s ahhoz hasonló élőágat tart. A hatalmas üst hun gombadísze helyett hármas tagozódású levélcsoport látható, s négy vonal. Az üst magyar jelkép-rendszerrel anyaságot, befogadóképességet jelent. A négy vonal a négy folyó, amit magam részéről a Teremtés négy elemi erejével azonosítok, s csak később vált az e földi négy folyam jelképévé. A levélkék az életet jelképezik. Addig, amig a hunok a gomba alakkal díszítik üstjeiket (kun, kum, gömb), addig az itteni levélke lehet Palóc levél, illetve életjelkép. Az e képet magyarázó író a képen látható emberek kezében lévő tárgyakat egy tehetségtelen rajzoló készítette levesmerőkanálnak és horognak ítéli.[3]
A kép szerintem mai, négyfolyós címerünk egy korai rajza. A mellette álló két ember, a címer melletti két angyal, illetve fénylény, két különböző törzs Napistensége. Az ekés, földművelő jelkép a magyarok Napistenére Magorra, a zöldágas gyümölcstermelő jelkép a palócok Napistenére, Bálra utal. Jobb keze villámban végződik, s emlékezetünkbe hozza a hunok Isten Ostora elnevezését, valamint Petőfi Sándor egy költeményének gondolatát: Ostort fonok, lángostort, s megostorozom vele a világot. Itt tehát mind a rajz, mint a gondolati tartalom a palóc Bál alakját a hun népcsoport egy ágához kapcsolja.
Mai címerünk mellett, a címer való jobboldalán makkos tölgyfa utal a mellette lévő angyal Magúr szerepére. A való baloldal viszont Bál lombos fáját őrizte meg. A fenti üstön látható hármas tagozódású levélcsoport idővel a címer belső jobb oldalára került „hármas határhegy” név alatt, szinte egybeforrva a kettős kereszttel. A szkitáktól örökölt hindu mythologia szerint a hármas levél „ a Vila-fa, illetve Bel-fa levele” mondja Doane.[4] Az idegen író nem is sejthette, hogy a Palóc ősanya Vilona, jelképe a fa villája, s napistenük Béla. Tehát más szemszögből véve is, az élőfával ábrázolt alak Palóc őstörzsünk Bélája. Az Oroszországban talált, üstöt ábrázoló rajz tehát magyar és palóc őstörzsünk ottani jelenlétét is elárulja. A lelőhely neve besenyő őstörzsünk valahai jelenlétéről beszél. Maga az üst, mint víztartó edény az ő jelképrendszerükbe tartozik.
A harci életmód járulékaként kialakult pajzsok előtti kora az
Élet edényén tüntette fel egy-egy nép életfontosságú jelképeit.
[1] Waddell 5.b.ábra
[2] L.A. Waddell, The Phoenician Origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons (A britek, skótok és angolszászok főniciai eredete),
[3] T.W.Doane, Bible Myths and their Parallels in Other Religions, (Bibliai mithologiák és más vallásokban található párhuzamaik) 326.old.
[4] Mint fent, 353. old.
Huba neve kabar-magyar őstörzsünkkel kapcsolatos. E törzs jelképes állata a bak, Napistenüket ezzel jelképezték, s Bakúr címen tisztelték. Ő volt a sötétséget áttörő nap jelképe. Megtermékenyítő hatását viszont már vízhez kötötték, s e szerepében Habúr a neve. Mind a Kárpátmedencében, mind a Folyamközben van Hab, Habur nevű folyó. E név nőiségi változata a magyar kebel, köböl, s minden befogadni tudó közeg nevével kapcsolatos. Kybele a kabarok ősanyja, nem csupán a nevek összecsengése miatt, de kebelekkel bőven ellátott alakja is az előbbiekhez kapcsolja.[1]
Huba nevvével kapcsolatos az ismeretlen eredetű angol „hub” szó, mely tengelyt, központot jelent, s általában a világmindenség képzeletbeli központjának megjelölésére használja az angol: „The hub of the Universe”, vagyis „A világmindenség tengelye” értelemmel. A név ismét csillagvilágunk felé irányítja tekintetünket. [Kramer szerint[2] a sumirok hét istenének neve: Nergal, Gilgamesh, Ereshkigal, Dumuzi, Namtar, Hubishag és Ningishzida, mindegyiknek külön palotája van.]
Haburhoz kapcsolódó földrajzi nevek:
1. Habur folyó a Felvidéken
2. Habur folyó a Folyamközben
3. Paks, a Duna melletti ősi település
4. Habren folyó Angliában.
Huba vezérünk neve Habúr nevéhez kapcsolódik, ki a kabar-magyarok Napistene, az Ég tengerének ura. További ismeretekért Magyar Adorján Ősműveltség című műve Kabar fejezetéhez utalom az olvasót.
[1] Magyar Adorján Az ősműveltség Kabar fejezete.
[2] Samuel Noah Kramer, The Sumerians, 130-131. old.
MAGOR, SZÉP MIKLÓS ÉS MIHÁLY
Népünk teremtője, névadója Magor, a fény, az élet, a teremtés Istene. Hagyományaink szerint tőle tanultunk meg mindent, ami életünk fenntartását mozdítja elő. Egyéb őstörzsünk más-más néven tisztelte az ugyanazon szerepű Napistent, de még így is fenntartotta Magor emlékét, mint például a pannon őstörzsből származó főniciaiak, kiknek regéi szerint a békés mesterségeket, mint például a földművelést, Magortól tanulták. Ugyan ez áll fenn Tas esetében is. Idegen, magyarul nem tudó, hitvilágunkat nem ismerő tudósok állítják egymás mellé Magort és Tas Napistent. A következőkben Waddell könyvéből idézem az ide vonatkozó adatokat, az oldalszám megjelölésével.
357-9. old. „...Mindezek bizonyítják a Don völgyi[1] Gabona Szellem Tascio, illetve szent Mihály kultuszát. Az is érdekes tény, hogy az Aberdeen-i katedrálist ma általában Szent Machar, vagy Szent Macker néven nevezik, de Tochanna néven is ismert... s a korábbiakban láttuk, hogy a hittesek és egyiptomiak a Mihály nevet néha Makhur, Makhiar és Mekir alakban írták.....” Később kitér arra, hogy hivatalosan ez a Szent Mackar vált a keresztény fogalomkörű Mihály nevű „szentté”, de bőven van arra bizonyíték, hogy Makar egy kereszténység előtti műveltség istensége volt éppen úgy, mint Szent András, aki Indara szerepkörét vette át. Indarának Mackar székesegyházától kicsit délre volt temploma, s itt szentelték fel az angol Don-völgye első keresztény templomát „Indara egyszülött fiának, Andrásnak tiszteletére”. Kitér arra is, hogy „szent Mihály kereszténységbe való bevezetése igen késői keletű, s első nyoma a Hittesek városában, Jeruzsálemben található. Jézus idejében a gyógyító vízet felkavaró angyalnak Mihályt tartották. „Szent János a jelenések könyvében Mihályt az ég arkangyalának nevezi, s ő az, aki „a sárkányt, ama régi kígyót” száműzi, a sumir iratokkal összhangban. Szent Pál megtiltja a kisázsiai hitteseknek az angyalok tiszteletét.”
Hadriánus pogány római uralkodó nyugvóhelye Szent Mihálynak van felszentelve. Constantinus egy régi pogány tiszteleti helyet Szent Mihálynak szentelt fel a Bosphorusnál, ahol a gyógyítások neki tulajdoníttatnak; e régi istentiszteleti helyet a hagyományok szerint az argonauták építették, s ők az első hajós felfedezők a főniciai Herkules vezetése alatt. Constantinus számos egyéb Szent Mihály templomot is építtetett Ázsiában, Constantinápollyal szemben. Legtöbb igen korai keresztény templom, kb. a Kr.u. V.századtól kezdve mind Európában, mind Ázsiában szent Mihálynak lett szentelve, ahol gyakran tisztán fenntartotta Zeus főisten tulajdonságait. Egy ilyen V.századi szent Mihály templomban a következő felírás van: „Az Angyalok istene, aki a Feltámadást hozta,” s ugyanezen szavak találhatók a sumir litániákban, a trójai amuleteken, s a csésze-lenyomatos írásokban a történelmi kort megelőző Britanniában.”
Itt röviden megjegyzem, hogy hazánkban is a legkorábbi istentiszteleti helyek szent Mihály nevét viselik, Dr. Baráth Tibor meglátása szerint. Fenti írónk kitér arra is, hogy Jeruzsálem Jézus idejében még a hittesek városa volt, ahol Mihály nevéhez kapcsolódik a vízzel való gyógyítás. Erdélyi Zsuzsanna gyűjtötte ősmagyar imáink szerint Jézus és Mária is öntéssel gyógyítottak.
Érdekességként megemlítem, hogy ősnépeink egyik fontos naptiszteleti helye Tarsus volt, a magát apostolnak nevező Saul lakhelye. Így ősvallásunkat jól ismerte, s „megtérése” után a palóc Pál Napisten nevét vette fel; ugyanakkor pedig ősnépeinket eltiltotta ősvallásuk gyakorlásától, így az angyalok tiszteletétől is, hogy őseink világvallásának kisajátításával hatalomra tegyen szert. Ezen igyekezete napjainkban termi meg bő gyümölcsét. Az angyalok száműztével az építés és gyógyítás szellemét a pénzszerzés, adóztatás váltotta fel.
A 358.oldal széljegyzete még elmondja, hogy „Mihály — neve és szerepe szerint egyaránt — tökéletesen pogány időkből származó egyén. Az ószövetségben csak Dániel könyvében jelenik meg neve úgy, mint angyal, de e könyvről köztudott, hogy a sumir iratokból lett átvéve, ahol mint Indara fia Tas oroszlánokat szelidít, s gyakran szerepel ilyen felfogásban a hittes-sumir pecséteken. A sumir Dan név pedig „a legmagasabb Úr, illetve Bel”-el azonosul. Az akkád Danu, mint bíró — úgy látszik — ugyancsak a sumirból származik, különösen pedig a Napisten bírói, ítélői szerepében. Az Eddák Thor istenségét is gyakran a Dan címmel illetik.”
A Dan név őseink Tana istenségével azonos, kinek neve „Teno” alakban jelent meg a Bécsi Kódexben.[2] E „Teno, illetve Tenő” Is-ten szavunk része. Tőlünk elszármazott törzsek utódai érthetően használják méltóságnévként e nevet, mint ahogyan megfigyeltük a „Lam” tő tárgyalásánál is: Napistenük nevét viselő nép a világ méltóságát is viselte. E Dan név megtalálható a sumirok hitvilágában, s ezen keresztül — bár erősen elrontott alakban — az ótestamentumban is.
Tas szelidíti az oroszlánokat Pertshire-i kövön. Ruházata hittes viseletet mutat.[3]
338. old. „A hittesek Gabona-szelleme Tas-Mikal, vagy Tash-ub, a korai brit pénzeken és a történelem előtti kőfeliratokon Tascio, a gótoknál Ty, aki a Tuesday névadója, s a főniciaiak által bevezetett szent Mihály”... ugyan az a személyiség.
Tas mint DIAS, korai brit érme[4]
„A főniciai főangyal neve a továbbiakban még Tazs, Taks, Dashap-Mikal, a gótoknál Tiazzi, Mikli...”
Az itt említett Tiazzi neve gyúl szótövünkhöz vezet. Mint ilyen, a fenti képen látható paripa a nyári napot jelképezi. Maga a paripa szó avarjaink par, pir szótövével kapcsolatos, mely nap és tűzszertartásaik lényeges része. (Az alanti imák Tomory Zsuzsa fordításai)
Egy sumir litánia Tast így szólítja:
„Oh fiam Tas, világ Ura!
Hatalmas hős, ki legyőzi a pártoskodást...
Gabonának vidítója, búza, árpa teremtője !
Gyógynövények éltetője...
Égi szellemek (angyalok) irányítója
Sorsunk könyvét te írod meg...”
Főniciai felirat szövege pedig ezt mondja:
Hősök lándzsájának viselője
Jó-istennek hatalmas, s tiszta küldötte
Oh Dashap-Mikal áldj meg minket!
Tekintettel arra, hogy a sumir himnusz is mint Gabona-Istent tiszteli, az ősi brit szigeti Gabona-Istennel való azonossága kétségtelen. Erősíti ezen meglátást az, hogy Tas nevei között ott szerepel az „Eke-Tasja” cím is, mely ugyancsak a gabonatermeléssel kapcsolatos istenség címe. De azonos az Ég-ék-eke-Makar fogalomkörrel is — s csak magyar nyelvünkben
Fentebb:
A hittes-sumir Tas, a régi brit pénzek Tascioja
mint Gabona-Szellem[5]
341.old. „...Mi több, Tascio Szt. Mihály arkangyal hittes-főniciai eredetije névben, működési területben és ábrázolásban egyaránt. A későbbi főniciaiak „Dashup”-nak is hívják, de néha tiszteletadáskor „Mikal” néven szólítják, áldását kérve; s ugyanezen név jelenik meg — úgy találom — a Ciliciában talált késő főniciai pénzeken ’Taxi’ alakjában, Miklu néven; ugyancsak mint „Mekigal” a sumir aratási ünnep főszereplőjeként, mely a későbbi ’Michael-Mass’ keretében ismétlődik meg szeptember 29.-én” a Brit Szigeteken. A főniciaiak közvetítésével tisztelete itt is igen korai időkben megszilárdult, s különböző szent helyek viselik nevét: ilyen Szt.Mihály forrása a Don völgyének északi részén, ahol a már említett főniciai felírás volt, s más egyéb templom, forrás is őrzi nevét. Skócia protestáns lakóssága a Karácsony, Újév, Nagypéntek mellett Szent Mihály napját is megünnepli. A nyugti skót partokon minden család egy hatalmas, kerek lepényt süt tiszteletére Michaelmass napján, segítségét kérve. A palócok karácsonyi ostyasütése ugyanezen hagyománykörű, s jelenlétük Angliában, Skóciában a legkorábbi időktől nyomon követhető. A mise ősalakja a mizse (gabona) begyűjtésével kapcsolatos hálaadási ünnep volt. A sütött ostya napjelkép, s palócaink „eleven ostyának” hívják a napot ősi imádságaikon keresztül ma is.
347-8.old. Az „e”-vel jelölt kép Tascio-t, illetve Resef Mikel-t ábrázolja. A képen széken ülő, szárnyas alak kezében napkorong, körülötte magok. A napkorong helyett magam a korokat jelző kört ismerem fel, s a képet így értelmezném.
A „g”-vel jelölt igen összetett képen Tas nyargal a nyári napot jelképező lován. Előtte, mögötte napkeresztek, melyek később „András-kereszt” néven kerültek bele a keresztény szótárba. A lovas kezében az esztergomi oroszlánoknál, s a szibériai üstnél is látható kétlevelű növény — melyeket szikecskékkel azonosítok — az új élet jelképe. A szarvas, illetve bak ábrák e gyűjteményben a naprendszereket, csillagokat, korokat hordozó Csodaszarvasunk, a „b” vel jelölt rajz Szemúr képe, s azonosításával később még foglalkozom.
„Könnyű észrevenni, hogy Tas, szent Mihály, s a Napisten szerepében miért ábrázoltatik szárnyakkal kora brit pénzeken, vagy történelem-, s kereszténység előtti emlékköveken, gyakran madár kíséretében, legyen az a Nap-sólyom, vagy sas, vagy a Nap-liba (Michaelmas Goose), vagy a főníciaiak főnixe vagy akár a szárnyas Nap-ló napkorong kíséretében, mindez többé-kevésbé azonos alakban, a Tas-Mihály képeknek megfelelően mind a hittes szent pecséteken, mind a Ciliciából való főniciai pénzeken, s a „Khatti”, vagyis hittes földön egyaránt” állapítja meg az idézett könyv írója.
Tas mint Mihály, s a Napmadár „lud”, vagy „főnix” képében[6]
Tas, illetve Szt. Mihály arkangyal a kora brit, kereszténység előtti érméken.[7]
A fenti idézetek és képek rendszerét követve magyar szempontból még tovább bővíthetjük az idegen író előtt ismeretlen kapcsolatokat. Mindehhez viszont feltétlenül szükségünk van a magyar nyelv és néprajz alapos ismeretére, mert ezek nélkül a világ emléktárának csak parányi részecskéit ismerhetjük meg, az ebből folyó magyarázataink hiányosak, s így hibásak lennének. Sajnos mivel ifjúságunk nevelése teljesen figyelmen kívül hagyta a magyarságtudomány minden ágát, a most megjelent Magyar Adorján Az Ősműveltség című alapvető művéhez utalok mindenkit, aki e téren tudását bővíteni akarja.
Igen röviden a következőket kell ezen alapvető ismeretekből megemlíteni a fentiek megértése céljából. Az ősmagyarság hitének alapja az Örök, tehát Öreg-Isten. Egyszülöttje az Istenfia Élet, kinek megjelenési közege a fény, jelképe a Nap. Magyar őstörzsünk az Örök Istent Ég-nek hívta, s hívja napjainkig is az „Ég áldja” köszöntés bizonysága szerint. Fia Magúr, e földi élet Teremtője és ura. Őseink becézték őt Szép Istennek, Szerelmetes Istennek, Teremtő Istennek. A Napot magnak jelképezték, kinek „oldalából” a teremtő erők hatására földünk született, kit őseink Tündér Ilonának hívtak. Ő népünk Kisboldogasszonya, szemben a Világűr anyagi részét képező Nagyboldogasszonnyal. Kisasszonyunkat Magorral kötött „házassága” után Magyar Ilonának hívta népünk, s számtalan magyar dalunk emlékezik meg a selyemsárhajú Magyar Ilonáról. Magyar őstörzsünk békés, letelepedett életű földműves társadalomban élt. Első, földet szántó ékjük, ekéjük a náluk háziállattá szelidített szarvasok levetett agancsa volt. Ezen földi szarvasok égre vetülő alakja Isten hírnökeként tisztelt Csodaszarvasunk: ő a csillagos ég maga. Agancsainak ága-bogába kapaszkodva küldte az Ég Ura hozzánk szép Napunkat, Magort. Magor már gyermek korában oly erős volt, hogy a bölcsőjét veszélyeztető, a hideget és sötétséget jelképező két kígyót el tudta űzni. Őshitünk minden tétele nyelvünkbe épített, természettudományi valóság, híd az Igazság felé. Együvé tartozik az Ég, ék (mint fény), ék (mint a napsugár éke és a földművelő szerszámé), eke. Az Ég anyagban kifejezett vetülete az anyagi „m” betű hozzáadásával az életet rejtő makk, illetve mag.
Ugyan ilyen gondolatsort követ a gyümölcstermelő, „lebegő beszédű” palócok hitvilága, más jelképekkel és mássalhangzókkal fejezve ki Istennel való kapcsolatukat, más a székelyeké, a jászoké, kunoké, őstörököké, a pannonoké, kik Pannonia őslakói és névadói, s belőlük kivált híres hajós és felfedező népé, a főniciaié, a szemeréké és így tovább. Más-más nevekkel ugyanazt a Jó Istent, Teremtő Istent dícsérték. A Somogyból származó szemerék a mag és meggy helyett a szemet, gabonaszemet, somot használták jelképül, mely egyúttal a Nap földteremtés előtti szem-alakjával azonosul. Teremtő Istenük Szemúr, ő szökkenti szárba a földben nyugvó szemecskéket. Nyelvünk és vallási felfogásunk ezen alapelemei világszerte megtalálhatók. Szemúr tisztelete a fent közölt érméken tisztán kimutatható.
Így már érthető Tas és Magor összekapcsolása, magyar ismereteink birtokában. Viszont az elmúlt század régészetének és kapcsolt tudományágainak eredményeképpen napvilágot látott bizonyító adatok ezt elkerülhetetlenné teszik a nyelvünket nem ismerő, elfogulatlan idegen tudósok számára is. Tast és Miklóst idegenek által megőrzött hagyományaink egy nevezőre hozva említik, mint a Napisten más-más törzsbeli neveit. Ezen eredményeket hivatalosaink — kik idegen erőpolitika eszközei — soha nem említik.
A fenti angol régészeti szövegeket összegezve a következőket találjuk hittes, szumir és brithoni írásos emlékek alapján:
1. Tas Napisten, s a Gabona Istene is.
2. Makar ugyancsak Napisten, s a gabona érlelője.
3. Makar „ama régi kígyó” legyőzője hagyományaink és a Jelenések könyve szerint.
4. Tisztelete a legkorábbi időkig követhető nyomon
5. Az Élet és Feltámadás istene
6. Hasonló szerepkörű Bel, a palóc-magyarok Bélája, s egyúttal Szépistene is.
7. Népünk első Gyulája, az égi fény földrehozója.
8. Ismerik „Miki”, „Mikli”, „Mikal” néven is.
9. Főniciai szövegben maradt fenn a jász-magyarok Jó-Istenének neve.
10 A Napistent kapcsolatba hozzák az ekével, de az idegen ajkú tudós nem érti bővebb kapcsolatait. (V.ö.: ég - ék alapszavak és fogalmak).
11. Az aratási ünnepek tiszteletére rendeztettek ősidőktől napjainkig
12. A gyógyítás, feltámadás, életadás, útmutatás is szerepkörébe tartozik.
A fenti képeket figyelembe véve, a 60/a rajza a besenyők csepp alakjából képezett Világfa, a korok körét hordozó Csodaszarvas, s az őstörökök Turkája látható. A „h és i”-vel jelzett képen Tas-Magor napisten voltát a nyargaló-repülő táltos-paripa a nyári nap jelképe, s ezt a képet övező gabonaszemek teszik nyilvánvalóvá. A „k” jelzésű képen gabonából alkotott egyenlőszárú keresztek a szemere szem-jelképet hirdetik. Ugyan ezen gondolatkörbe tartozik a 61/b képe is, mely a gabonaszemekből alkotott Szemúr első ismert rajza, ki ugyancsak napistenként Tassal van összeköttetésbe hozva. Meg kell említenem azt, hogy a keletre vándorolt szemere-őstörök műveltségekből virágzott fel a ma sumirnak nevezett műveltség. Szemúr templomai a világ első, ismert kereszthajós templomai, oltáruk egyedüli és megkülönböztetett dísze a szem. Tas ennek a szemere és őstörök műveltségnek a Napistene. Szemere részről pedig Szemúr a későbbi irodalmak Shamash-a, kinek nevét — fentiek ismeretében — a tudománytalanság vádja nélkül is Szemesnek mondhatjuk. Noah Kramer[8] tárgyalja a „Sumer”, vagy „Shumer” szó kapcsolatit, s megállapítja, hogy Noé Sem nevű gyermeke a sumerokkal van összeköttetésben, s a leghatározottabban elutasítja a mai semitákkal való azonosságát. Szerinte a legjobb esetben is csak némi késői, felületes kapcsolatuk lehetett a semitáknak a sumerekkel. Megállapításának egyik fontos oka a két nyelv teljesen különböző volta: a sumir ragozó, a semi nyelvek pedig nem.
A brit Don-völgyieknél megőrzött, vízek, források melletti istentiszteleti helyek szemeréink nedű szavával vannak összeköttetésben a Don, Duna folyónevekkel együtt.
Érdekes a skótok aratási ünnepének azon szokása, hogy hatalmas, kerek lepényt sütnek Mihály-Magor tiszteletére. Hasonló szokás figyelhető meg Palócföldön, a karácsonyi ostya készítésekor, amire egy keresztet, vagy Jézus arcát teszik, s ezt kivágva a jövő évig a mestergerendára akasztva őrzik. Népünk viszont a Napot hívja „eleven ostyának”, Erdélyi Zsuzsanna gyűjtötte ősi magyar imádságaink szerint. Itt emlékeztetem magunkat Magyar Adorján ezerszer bizonyított azon tételére, hogy minden hagyomány eredete helyén marad fenn legtovább, s minden esetben népünk ősiségét is jelzi.
A skótok Mac előneve mag és fiú értelemmel magyar műveltségünkkel való huzamos kapcsolatuk egy példája, s számos egyéb jelképük, népszokásuk is erre utal.
A fenti képek visszatérő eleme a „Nap-madár”, liba, vagy főnix képében. (V.4:fig.66) A lebegő szárnyú liba a palócok lélek jelképe. Az ő jelképrendszerük szerinti a V.4:67-es ábra zöldágas Napistene, a palóc-magyarok Bélája. Ugyanezen képsorozat „c” képén a magyar népek nagy botos Napistenét látjuk; jelen esetben valószínűen a körösök kallós istenségét. A hamvaiból újra feltámadó főnix, illetve főn-, vagy fény- madár a pannonok naponta újjászülető nap-, illetve fény-jelképe és nyelvi azonosa. Szótárukban a nap és fény szavak is azonosak, s egymás tükörképes alakjai. Fény-, és örök élet-jelképük a fenyő, a fény fája. Érdekesség kedvéért megemlítem, hogy e névnek számtalan rétegű magyarázata van. A tűlevelek a napsugár „tűit”, sugarait jelképezik. Örökké zöld levelei önként kínálják az örökkévalósággal való kapcsolatot. Fája igen könnyen gyullad, s tűz gerjesztésére igen alkalmas. A karácsonyi napéjegyenlőség idején, az év legsötétebb éjtszakáján, Öreg Miklós leáldozása idején ezért állítja népünk a fény e fáját ősidők óta. E fenyő égből való elhozását az angyaloknak tulajdonítják, akik ugyancsak fénylények. Ez egyúttal a földi fény születésének legősibb alakja is. Későbbi korcs, idegenek által megmásított változataiban a „tűz ellopásáért” kegyetlen büntetés jár.
Többször említi a fenti szöveg a „nap-lovat”, melyre az idegennek nincsen saját szava, de felismerjük benne táltos-paripánkat éppen úgy, mint „nap-sólymukban” Turulunkat, az őstörök törzs Nap-jelképét. Mind a Táltos-paripa, mind a Turul korok körét tartja fenn a fenti képeken. Lobogó lángok szárnyán repülő táltos-paripánk egy gyönyörű képét találták Karthágóban egy főniciai érmén. [9] S milyen szépen összhangban van e kép a „tüzet evő” táltos ló meséjével. Ebből tudjuk meg tehát azt, hogy a magyar népmesében az istálló sötét sarkában meghúzódó sovány gebe a leszállt, erejét vesztett téli napot jelenti, a tűzzel táplált „tüzes ló” mindenkori táltos paripánk, az ereje teljében lévő delelő nap jelképe. A táltosparipa lábai alatti felírás a „Barat” nevet viseli, s avarjaink jelenlétéről beszél. Azt korábban említettem, hogy a p-r tövű paripa szó az avar vallási szótár része, s pír szavunkkal rokon. Az érme fején látható szarvacska éppen úgy fényt jelent, mint Csodaszarvasunk agancsa, de török őstörzsünk jelképrendszere szerint.
Amint a sárga ló népünk jelképrendszerében a delelő nyári napot, a fekete ló a hajnalt jelképezte. Népünk a mai napig is Hajnalnak hívja a fekete lovat, s a szürke ló az ezüstös holdat személyesíti meg. Szép emléket állított Zrinyi a hajnal megszemélyesítőjének:
„...ihon jün szárnyas lovon szép piros hajnal,
mosódik száblyája fejér tajtékjával,
az ló fekete volt, de szebb Pegazusnál,,
orra likjábul tűz, szemébül jün halál.
kis fejér patyolat magának fejében;
de az ű orcája van nagy fényességben.
ő maga öltözött arany páncér-üngben;
két szál hebanum csid van fényes kezében.
Minden kis veréték, mely lórul csöppenik,
szép gyönge harmattá az földön változik;
előtte sötétség nagyfutással oszlik
körülötte az ég messzirül tündöklik...” [10]
Szép Miklósunk, az ereje teljében lévő Teremtő Nap megszemélyesítője. Mihály, Mikál minden valószínűség szerint a lenyugvó nap jelképe éppen úgy, mint a hamvába haló főnix is az. A hanyatló nap jelképe a „Mikulás”-ként ismert öreg Miklós, a főniciaiak Mikli istensége, s a számos Mihál, Mikhál, Mihály nevet viselő ősi napistenség is, ki a kereszténység századaiban katholikus püspökké lett „előléptetve”. Jelképezheti még a föld méhében szunnyadó magocskákban rejlő életet is. Erre utal a „szent Mihály lova” kifejezés, s az a tény, hogy ünnepe szeptember 29.-én, tehát a termő időszak végén van, s még a pogány rómaiak is Mihály tiszteletét említik sírköveiken, a protestáns skótokkal együtt. Mihály személyében tehát a hal-hál fogalomkörrel is találkozunk.
A főniciaiakkal foglalkozó, fent idézett szerző e műveltség brithoni alapjának a káldeai, illetve főniciai nép hitvilágát tartotta nem ismervén a kárpátmedencei ősműveltség létezését.
A fentiekből nyilvánvaló, hogy Hét Vezérünk nevei Napistenünk neveivel egyeznek. A magyar névöröklés szabályai szerint önmagukat istenük fiának, gyermekének, illetve a Nap, a Fény fiainak tartották. S miután a fény fiai, Teremtőjüktől elválaszthatatlanok.
OND
Ond vezért neve a kún-magyar nagycsaládba sorolja. Az ont szó nyelvi azonosa, s ősregénk azon mozzanatához kapcsolódik, amikor a Napisten az életmagokat szórja, ontja szerte a világűrben. Egyiptomi emlékek szerint a Nap sugarainak végén kezek vannak, melyekben az életkereszt, az ankh jelképezi életadó szerepét.[11] Ugyanezen életkereszt Árpád magyarjainak ékszerei között is jelen volt, az egyenlőszárú kereszttel és keresztfával együtt.
Ont szavunk az öntéssel, tehát a nedvességgel is kapcsolatos.
Nevének fordítottja Tana óriás ősatya nevét őrzi, melynek következő kapcsolatait említi Ipolyi Magyar mythologiája[12]:
1. Kézai és a Budai Krónika Nimród atyjának nevezi
2. Szkitia első királya Tanaus is Tana nevét viseli
3. Don, s a dontői magyarok szálláshelye is e névvel kapcsolatos.
4. Dana-Damu-Damasek neveivel is kapcsolata van
5. Az ótestamentum Ézsaiás könyve 19:11, s a 77. zsoltár Tanaim nevű egyiptomi városról beszél
6. Ide tartozik a tanya szavunk település értelemmel
7. Tan, tanár, tanít szavaink a tudást és annak átadását jelentik
Ipolyin túlmenően megemlítem e szótő további kapcsolatait:
1. tenger szó, mely eget és nedvességet is jelent
2. a tánc valaha istentiszteleti cselekvés volt
3. különböző származék mythologiák viselik nevét:
a. Az ótestamentum Dánról, s hatalmas lovas-csapatáról, s palesztinai városáról beszél
b. Danaus, Argos uralkodója. Argosban Argyilus királyfinkat ismerjük fel.
c. Az angolban Dan egy igen magas tisztség neve, s a latin dominus, azaz Úr szóval azonos.
d. a latin domus éppen úgy e névhez kötött, mint a magyar tanya szó. Tehát a letelepedett élet ős-szavai Ond nevéhez kapcsolódnak.
e. ondó szavunk az ont szavunkhoz, az élet vize és teremtés fogalmakhoz kapcsolódik, Ondava folyónk nevével és nedű szavunkkal együtt.
4. Svájc Thun városa az Aar folyó partján, s a Thuner tó is nevéhez kapcsolódik
5. Az óangol thunor, dörgést jelentő szó is Napistenünkkel kapcsolatos.
6. Nevével kapcsolatos még az ősmagyar tündér fogalomkör, mely szerint népünk a tündérek, illetve fénylények gyermekei. E tündér fogalom kapcsolódott a későbbi angyal gondolatkörhöz, s a lélek fogalmához.
Fenti összefüggések szerint Ond népének atyja, fenntartója, tanítója. A letelepedett élet megalapítója. Fénylény, a fény, a Nap fia.
KONT
„Kont, a kemény vitéz”, őskún-magyar törzsünk Napistenének nevét viseli, mely Kam, Kún, Kan alakban maradt fenn regéinkben, a származék-műveltségek emléktárában egyaránt, s húnjaink névadó istensége. Kún Napistenünket a napsugarak mindenen áthatoló ékével jelképezték, s neve a magyar mag fordítottja. Viselői már felismerték, hogy a nap nemcsak éltet, de pusztítani is tud. A magyarok lágy ég hangja ékké változva jelentette a napból áradó fényt.[13] (V.3)
Neve magában foglalja a keménység fogalmának alaphangjait, a kő, ke, ku alakú, követ, keménységet jelentő hangokat, melyek eredete a pattintott kő-ékek készítésének hangutánzói, s e két szó: a kő és az ék egymásnak ismét tükörképe.
Kuen Aten név alatt tisztelték az egyiptomiak napistenüket, mely név ismét kúnjaink napistenének nevéhez vezet. További kapcsolatokért Magyar Adorján Ősműveltségének kún fejezetéhez utalom az olvasót, hiszen vonatkozásai jelen tanulmány keretét meghaladják.
Nevéhez kapcsolódik kende, illetve kundu tisztségünk neve is.
Tehát Kont személyében is a Napisten földi vetületét, a Nap fiát ismerjük fel éppen úgy, mint testvér-törzsük Hunorjában is.