20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2017 július 23, vasárnap

A feladat neve: "Túlélés"

Szerző: Tulok

Az első tisztázandó kérdés a politikával kapcsolatban, hogy az abban turkáló, kurkászó és matatók többsége tévesen azt gondolja, "emberek" játsszák ezt a "játékot". A második az, hogy ...

A második az, hogy valóságként fogadják-e el a "tálalt eseményeket", nem ismerve vagy részben ismerve a "mozgató rugókat", és a harmadik, hogy pusztán egyetértésükkel vagy egyet nem értésükkel meg tudják-e változtatni a háttérből dróton rángatott politikusnak nevezett bábok mozgását illetve saját jelölt (báb?) állításával részt vehetnek-e a "Grand Chess" játszmájában, amit alapvetően nem a "politikusok" irányítanak. Kiindulás az a probléma, hogy a legtöbben csak a maguk által elgondolt vagy szájukba rágott "játékszabályok" szerint értelmezik ezt a "halálos küzdelmet", pedig a "szabályokat" nem azok hozzák, akik bőrét elsősorban -és célként a vásárra viszik. A játék neve "túlélés", és ebben a "játékban" nem ismerik a fair play-t. Szun Ce szerint: "a háború legmagasabb foka, amikor fegyverek nélkül nyerünk csatát". A világ népességét fordítják saját maga ellen, saját megalkuvásukat, de ezt a későbbiekben még bővebben is kifejtem...

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat akik kimondják!"

GEORGE ORWELL

Kezdhetnénk a történetet a távoli múltban, amikor az embernek látszók rablóbandákba tömörültek egy kényszerű tapasztalásra bukkanva - a vérfertőzéssel kitenyészthető pszicho -és szociopaták felhasználására - túlélésük érdekében. A történetüket bárki megismerheti, és aki nem ismerné, megtalálhatja a "héber vagy zsidó történelem" címszó alatt, igaz, nagy részben plagizáló, de mégis hű képet festő összeollózóiról. Történelmük, a jelenhez vezető útjuk, ember milliárdok kifosztásán és halálán keresztül vezet a mához, amelyben a virtuális, elénk vetített álvalóság mutatja a megtévesztés milliónyi, évezredeken keresztül átörökített tudományának siralmas "eredményeit". Amit ma politikának neveznek, egy "világszínház", amelyben a "nézők" is szereplők, és a forgatókönyv szerint interaktív lehetséges győztesek vagy áldozatok is lehetnek, de inkább az előbbiek a szereposztás és forgatókönyv szerint.

Az emberek túlnyomó része megint pofára esett, és akik még hisznek a mesékben, ugyanúgy próbálnak bízni Trumpban mint Putyinban, ahogy a legtöbb politikusnak nevezett másodrendű ragadozóban. Trump is beállt a sorba és kipát ragadva tiszteletét tette a siratófalnál, amit nem is a magukat zsidóknak nevezők építettek. Az utóbbiak ugyanis nehezen tudnák megmagyarázni Herzl Tivadar "egy nép, egy faj, egy nemzet” zsidó besorolását a néger falasha fekete, vagy szefárd sárgább bőrű, esetleg kínai vagy indiai manipúr zsidókkal, a genetikailag és bőrszínében is eltérő, fehér kazár, de zsidó vallásúakról nem is beszélve. Ezek a rablásra szakosodottak egy bizonyos ideig egységesek, viszont, mint minden rablóbandában, a "művelet" végrehajtásáig "csapatjátékosok", utána már egyedi túlélők, és nem tőlünk, hanem egymástól kell rettegniük.

Mindenki igyekszik túlélést vásárolni. Szalud-Arábia zsidó származású "uralkodó családja" 380 milliárd dollárért, Orbán 30 milliárd euróért, és az utóbbinál érdemes is egy kicsit elidőzni, mert a számlát mi fizetjük. Annál is inkább, mert módfelett bosszantó Aradszky selejtes összegzése az atomenergia és a bővítés előnyeiről, az EU "rosszindulatú" károgásáról, meg sem említve a több ezer évig sugárzó radioaktív hulladékokat. Az általa mondottak nem fedik a valóságot. A "beruházás" több okból is felesleges. Egyrészt Magyarország szinte a világon egyedülálló geotermikus energia mennyiséggel rendelkezik, másrészt Orbán 30 milliárd eurós "védelemvásárlása" sem tart örökké. Egészen pontosan csak addig, ameddig Magyarország a leendő Eurázsiai Unió oroszországi tulajdonosai egyikének "meg nem tetszik". De hogy senkit se hagyjak első kézből származó információk nélkül, ismételten leírom, hogy miért feleslegesek - nem csak a beruházás, de - a jelenlegi és a bővítésben szerepelő paksi atomreaktorok is.

 Fábiánsebestyén-4 jelű kút kitörésA történet 1985-ben kezdődött a Fábiánsebestyén-4 jelű kút kitörésével ahol 170-190 fokos hőmérséklettel tört fel a gőz 4239 méterről, megölve egy embert. A kutat még nem hasznosították, ahogy a Fábiánsebestyén-Nagyszénás mező egyedülállónak gondolt gőzkitermelési lehetőségeit sem (Vén István; Nagyszénás-3). 1989-ben került lemélyítésre a Tiszaalpár I. jelű kút, amely 5400 méteres talpmélységével akkor az ország legmélyebb fúrása volt. 1200 atmoszféra gőzt fogtunk (azért írom, hogy fogtunk, mert ott voltam), de az 1050 báros szerelvények kibírták addig, ameddig le nem cserélték 1350 bárosokra. Erőművi hasznosításban gondolkodtunk, mert az R-63-as jelzésű 160 tonnás horogkapacitású DHR-160-as berendezés a kút 1990-es kivizsgálása során biztonságosan el tudta végezni méréseket. De a Világbank letiltotta hasznosítást és betemettette (rekultiváltatta) a lyukat. Pedig 1990-ben már egy 550 tonna horogkapacitású diesel-elektromos berendezést is vásárolt az akkor még Rotary Fúrási Kft. néven futó cég. A berendezésre nem csak a gőzhasznosításban lett volna szükség, de az akkor felfedezett "Makói-árok" szeizmikus mérések szerint 6200 m-es mélységben található gáztárolójának eléréséhez is (15000 milliárd m3). A berendezés 8000 m-ig biztosította volna a fúrást, de 1991-ben Szabó Iván és társai gyorsan eladták az egész MOL Rt-t. Rotarystól, ami része volt annak a koncepciónak, miszerint Szanyi szavaival élve: "A deficites vállalatoktól még akkor is meg kell szabadulni, ha csak egy forintot kapunk értük". Milliárdos nagyságrendű olyan közvagyon került "ebek harmincadjára", amelyekért Magyarország lakossága dolgozott meg, és elsőként a nyereséges cégektől szabadultak meg. Az "eltűnt 20 ezer milliárd nyomában" címszavakkal futó tényfeltárás 2008-ig még talán tartotta magát (Lakatos Pál - Kőrösi Imre), de valójában a zsidó kormányok által okozott kár millió milliárdokban mérhető. A mi tulajdonunkban és gyermekeink "örökségében"!

A Paksi-Atomerőmű reaktorait néhány Tiszaalpár I. mélységű kút képes lenne kiváltani. Izlandon is megoldották, mi is megoldottuk volna. A só-kirakódás megakadályozása sem lehetetlen feladat, és különben is, az egy köbkilométeres hőtartalom a lényeges, nem csak a rétegvizek gőzhozamának felszínre hozatala. A kérdésben szerepelő válasz nagyszerűsége, hogy Magyarországon, sík területen mindenhol hasonló gőzviszonyok találhatók 5000 méter körüli mélységben, de jól ismert valakiknek ugyanúgy nem érdeke, hogy Magyarország lakosságának hozzon hasznot az energia eladás, mint ahogy a palesztinok sem láttak semmit a Leviathan-medence őket illető gázkészleteiből. "Véletlenül" ugyanazok az "érdekeltségek állnak mindkettő mögött. Ugyanezért kell "elüldözni" minden jelentősebb magyar találmányt, felfedezést, kutatási eredményt zsidó érdekeltségek alá, hogy ne az országnak hozzon hasznot (Lásd: Dr, prof Horváth vakcinája, a forgács nélküli vágás technológiája, Dr Szabó László-féle ingyen energia generátor, és a sor még hosszú). Ehhez mindössze csak olyan, a nép megkérdezése nélkül hatalomba ültetett "álkormányok" kellenek, amelyek gátlás nélkül eladhatják, átjátszhatják a magyar nemzeti vagyont a magyarság nevében, miközben sértődötten utasítanak vissza minden leleplezést. Igaz, odáig egyik rablóbanda sem mert elmenni, hogy rablásaikat, tolvajlásaikat biztosító "alkottákolmányaikat" népszavazásra bocsássa, úgy mint ahogy 1996-ig az összes volt szocialista csatlós-ország ezt megtette, kivéve Magyarországot. A geotermikus energiát, az ásványkincseket országunk mostani önkényes és önjelölt "tulajdonosai" (Izrael kiürítése után) maguknak tartják fenn...

Az illegitim rendszer eresztékei ugyan recsegnek, ropognak és Orbán már csak úgy tud ülni az EU döglött bikáján, hogy idegen hadseregekkel, megvett orosz támogatással, izraeli fegyveres erőkkel, terrorizmus elleni illegitim törvénnyel és a "mindenki gyarmatává" tett Magyarország bekerítésével tudja csak megvédeni saját és gyarmatosítóink érdekeit. A szinte megszámlálhatatlan idegen érdekeltség bőszen rontana rá a tulajdonosokra, vagyis ránk, ha egy "választást" nem sikerülne elcsalni. A 2018-ban esedékes "magyar választás" várhatóan ugyanúgy vagy még rosszabbul fogja végezni, mint a korábbiak, esetleg egy "terrorizmus elleni törvényre" hivatkozó rendkívüli állapottal is "hatálytalanítva". Orbánnak, ahogy enyveskezű bűntársainak is, nincs sok választása (ahogy Merkeléknek sem). Az elcsalt skót, holland, osztrák, francia választás után még csoda, hogy akadnak, akik a nemzeti egység létrehozhatóságában bízva mozgósítani próbálják a magyarságot és a szintén elnyomott etnikai kisebbségeket. A jó szándék jeleként, de követendő példaként is érdemes az Új Magyar Front mozgalom elnökét meghallgatni és tájékozódni Link:

 Új Magyar Front mozgalom

A lakosságot - és itt szándékosan nem csak a magyarságról beszélek - a gengszterváltás óta elmúlt 28 évben lakosonként legalább 100 millió forinttal (valójában az összeg sokkal nagyobb) lopták meg, rabolták ki, és zátonyra futtattak minden összefogásra szólító kezdeményezést. Akik kísérletet tettek erre, kihasználva tapasztalatlanságukat, módszeresen és kiröhögve a szervezőket, beterelték egy olyan - oxfordi módszertan szerint kialakított - 'ökörátjáróba', amelyből csak egy felé vezet az út, a vágóhídra. Ki, mit rontott el? A nemzeti oldal mindazokat a hibákat elkövette, amelyek máig megakadályozták az egység létrejöttét. Ez utóbbiért nem csak a tapasztalatlanság a felelős. Mit jelentene az alulról szerveződés? Azt, hogy csoportok alakulnak, kiválasztják maguk közül a legmegbízhatóbbnak és ez mellett a legokosabbnak, legtöbb rálátással rendelkezőt, és delegálják a többi csoport hasonlóan kiválasztott képviselői felé, de senki sem sajátíthatja ki az "alapító ötletgazda" nem létező privilégiumait, így a "vezető státuszt" sem. Egy igazi vezető soha nem önjelölt, hanem kiválasztódik. A "csoportképviselők" ismételten választhatnak maguk közül vezetőket, de kizárást kell jelentsen a DNS-teszttel igazolt vérfertőzés (szocio -és pszichopaták kizárása), és az MRI vizsgálat (empatikus képesség ellenőrzés) együttes eredménye. Vezető csak az lehet, aki megfelelő szinten ismeri a világpolitikai helyzetet és helyzetünket, valamint a szakterületét. Az ilyen szerveződési metódus minden helyzetben biztosítani tudja a népképviseletet, és a jog előtti egyenlőséget. Ez utóbbi képezte hosszú időn keresztül az alapját a sokszínű, soknemzetiségű Magyarország történelmi egységének, de a legfontosabb a célokként megjelölt nemzeti -és ország-érdekek iránti alázat. Egy vezetőnek képesnek kell lennie alárendelni egóját az elérendő közös célok magasabb rendű célkitűzéseinek.

Természetesen a Soros-Orbán jól megrendezett összjáték az Unió szakadását kívánja elérni, de nem tesz jót a "álválasztásoknak" sem. Csak a vak nem veszi észre, hogy az EU bevándorlás-politikája egyetlen célt szolgál: az EU felbomlásának meggyorsítását. Soros áldatlan tevékenysége is több feladatot lát el. Amit lehetett, már elloptak, hosszú távon is biztosították, hogy mindenkinek fizessünk a Goldman-Sachstól a City Groupig, a FED-től az oroszokig (Orbán rá a garancia), de Soros bevándorlás-politikájával biztosított Nyugat-Európa lakosságának tétlenségbe és védekezésképtelenségbe kényszerítése is. Ez utóbbi azt eredményezi, hogy a korábban Kelet-Európából, a Közel-Keletről, Afrikából és a Távol-Keletről Nyugat-Európába bevándorló kvalifikáltabb munkaerő tovább meneküljön a közel 43 millió képzetlen munkanélkülivel büszkélkedhető USA-ba. Trump így már tényleg hazatelepítheti az ipart a Távol-Keletről. A módszer kísértetiesen hasonlít a II. Világháborús amerikai agyelszívásra, amikor is, a német tudósokat is hasonló "kedvezményekkel" hurcolták el az USA-ba. Egy világhatalomra törekvő "világ-elitnek" a legképzettebb munkaerővel kell rendelkeznie... a többi rabszolga vagy "selejt" a számukra…

Nyugat-Európa maradék lakossága sem marad tennivalók nélkül, futhat az életéért, vagy áttelepülhet az USA-ba, esetleg alternatív lehetőségként Kelet-Európába, és ismételten vagy, felveheti a harcot "kormányuk" vagy az EU irányítás és "bevándorlóik" ellen. Az utóbbi két évben gyújtózsinórnak behozott bevándorlók és az utánpótlásként érkezők elleni harc, az EU irányítás, Soros és bérencei, az USA által felfegyverzett bevándorlóknak álcázott "terroristákkal" elegendő veszélyt jelentenek majd az Európa-ellenes jelenlegi és az leendő Európai Egyesült Államok vezetése számára, hogy aláírják az s.2277-es amerikai törvény alapján létrehozott egyezményt, miszerint 180 napos időszakra átveszi az amerikai főparancsnok a maradék EU, vagyis Nyugat-Európa katonai irányítását, mivel nem képesek megoldani a bevándorlási kérdést. Nem tűnt fel senkinek, hogy Európát ugyanúgy kényszerítik térdre, mint a Közel-Keletet? Nyomatékot terrorcselekményekkel, elsősorban merényletekkel és robbantásokkal adnak ebbéli elképzeléseiknek, de már küszöbön áll a nyílt lázadás Merkel "módszerei" ellen. A "multikulturalizmus és politikai korrektség" még fedősztorinak is gyenge indoklás. A szerencsétlen iszlámisták azt hiszik, vallási küldetésüket teljesítik, pedig most írják alá halálos ítéletük véglegesítését. A kivégzésük 2001-óta folyamatos. A lengyel belügyminiszter, Mariusz Blaszczak, de a francia választási csalással kiütött Le Pen is hasonló érveket sorakoztat fel a bevándorlás ellen, de még mindig nem beszél egyik sem az EU-irányítás 2010-2013 közötti 120 milliós (70 millió muszlim és 50 millió néger) többször módosított betelepítési rendeleteiről, amelyeket végre is hajtottak, és amelyről az összes vezető európai politikus tudott; így ők is.

A 2009. december 19-21. között lezajlott koppenhágai klíma-csúcstalálkozóra Obamba már kész népességátcsoportosítási tervekkel érkezett, de a "csúcs" csúfosan megbukott, és nem csak azért, mert a fejlődő országok CO2-kvótáit akarták megkaparintani maguk számára a "fejlett országok". Szorgos hackerek(?) közzé tették, hogy a Kelet-Angliai Egyetem "több mint 100 éves mérési eredményei" hamisítványok, mivel állítólag az összes klímaváltozással kapcsolatos eredeti feljegyzés "elveszett" (ha nem engedik be az ajtón, bemegy az ablakon). A "népesség átcsoportosítási tervezetről" nem sok szivárgott ki, de a 2009. májusában WHO (Egészségügyi Világszervezet) "oltalom" alatt kirobbantott H1N1 "járvánnyal'' is, a 6-os pandémiás fokozat (katonai irányítás elrendelhetőségért) jött létre a Baxter amerikai méreggyártó vezetésével. 2010. májusában, a perbe fogott WHO, valamint a Baxter és társai - miután kiderült, hogy a H1N1 elleni "vakcinát" 2009 februárjában, a "járvány kitörése" előtt szabadalmaztatták - szintén csúfosan és látványosan megbuktak. Az is kiderült, hogy az 1918-1919-es spanyolnátha-járványban elhunyt eszkimó asszony kiásott teteméből kinyert vírusból tenyésztették ki a H1N1-et.

Hogy miért említem meg mindezeket? Csak azért, mert 2001-óta elszabadították a poklot. FEMA-táborok ezreit építették fel az USA-ban azokhoz a "katasztrófákhoz" amelyeket a világ elitpatkányai hoztak és hoznak létre. A "Lisszaboni EU" életre hívását és Európa teljes kifosztását majd feldarabolását megtervezték, de mindez nem ment volna, ha az EU irányítás és a tagországok kormányai, delegált "képviselői" azok lettek volna, és azok lennének, akinek gondolta az európai lakosság. 2009. december 1-től Európára erőszakoltak egy olyan EU-t, amely elsődleges feladataként több szinten kirabolta megbízóinak saját országait. A kollaboráns kormányok egymást túllicitálva követték -és követik el népeik elleni hazaárulásukat, árulnak el minden embert és emberi értékeket. Az európai helyzet csúcstörvénytelenségei, mint mindig, a még Magyarországnak (és NSZK-nak) nevezett területen zajlanak.

A magukat "liberálisnak" nevező hazaárulók pofátlansága nem ismer határt. Egyes cégéres gazemberei nyíltan az ország és nem az illegitim csaló, tolvaj "kormány megbüntetését" követelik attól a brüsszeli, senki által meg nem választott, illetve hazaáruló, csalással pozícióba helyezett ember formájú férgek bűnszövetkezetétől, akik most erőszakos betelepítéssel fenyegetőznek. A szerencsétlen és magatehetetlen európai népesség pedig az "aktuálpolitikán rágódik", nem véve észre, hogy ilyen nem létezik. Amit egyesek annak gondolnak az, az a színjáték, amit számunkra játszanak el tehetségtelen, de annál mohóbb, kapzsibb, "előre gyártott", adott szerepekre kinevelt, kitenyésztett "politikusnak nevezett színészek". Hogy mi okozza mindezeket? A szereplők túlnyomórésze és a megbízók is zsidók vagy zsidó típusúak. Az egyetlen kritérium velük szemben, hogy mindenre kapható szociopaták legyenek.

"Az egyik zsidó a másik üldözésében is önmagát félti és védi. Példás összetartásuknak nem ösztönös, hanem spekulatív alapja van. A kevert fajú ember sem nemzetével, sem a többi emberrel érzelmi kapcsolatot nem érez. Ezért önző a végtelenségig és aszociális. Számára a szabad verseny a legelőnyösebb érvényesülési terrénum, mert a becsület érzése nem gátolja. Az intellektuális bűnözés terén, mint csaló, sikkasztó, sötét kereskedelmi ügyletek lebonyolítója, orgazda, uzsorás, csalárd és vétkes. Bukás terén a zsidóság kimagasló nagy számban szerepel a statisztikában. A kereskedelmi életben való hihetetlen érvényesülésüket ezen gátlás nélküli természetük magyarázza. Ilyen lelkiség mellett magasabb rendű szervezetet nem is tudnak alkotni. Nem is volt ez szándékában a zsidóságnak, hiszen a meglévő társadalomképző erőknek a bomlasztására törekedett mindig. Találó Papini jellemzése a 'Gőg' című könyvében, amikor az emberiség nagy eszményeinek, a romanticizmusnak, a katolicizmusnak, a női eszménynek, a zseni magasabbrendűségének, a világegyetem stabilitásának destruálóit látja bennük, Heine, Weininger, Lombroso, Freud és Einstein személyében. Dr. Sz L J. (Epol: 1943. szeptember.)"

"Az élősködő megtéveszti az áldozat immunrendszerét, megbénítja védekező képességét, illetve átveszi az immunrendszer funkcióját. Egy másik hasonlat szerint a harci gépek barát/ellenség felismerő rendszerének átprogramozásához, megbénításához hasonlítható a tevékenység. Következtetés: az immunrendszerünket kell erősítenünk"! Ami nem is olyan nehéz, ha arra gondolunk, hogy miért akarja a zsidó EU, vagy a magyarországi szintén zsidó vezetésű - és nagy részben tagságú - DK és MSZP a muszlimokat befogadni, amikor Orbán "aranytartaléka", a cigányság már készülődik ellenük. A cigánynak a zsidó is "gádzsó", mert fehér, legalább is a kazár zsidó. A muszlim ősi ellenségének tekinti a zsidót, mégis arab testvéreivel való összefogásra szólítja fel a francia Rabbi Korsia "híveit" a korábbi Rothschild-bankár Macron elnöki jóváhagyásával, ami annál is inkább nevetséges, mivel Nyugat-Európában abszolút többségben migránsok követik el az "antiszemita" bűncselekményeket, amiért egyre több nyugat-európai zsidó menekül Izraelbe. Akár az arab, akár a cigány esetében csak tippet kell adni mindkettőnek, melyik ellenségüket hol lehet megtalálni. A cigány azért verné agyon Gyurcsányt és Molnárt, mert nyakukra hoznák a "konkurenciát", a muszlim meg azért, mert nagyon jól tudják, hogy zsidók parancsára dúlták fel, pusztították el és fosztották ki otthonaikat, országaikat. Mivel Gyurcsótány lecsukatná a bírókat, ügyészeket (saját embereiket), mi a közjegyzők egy részét és a végrehajtókat is, Gyurcsányt és Orbánt a sleppjével együtt, mindazokkal, akik 1944. március 19-óta ártottak az országnak.

Természetesen a minimum lenne a lopott vagyonok elkobzása, mert tízezer milliárdokra tehető az, amit elloptak és millió milliárdokban mérhető csak, amit átjátszottak külföldi bűntársaiknak, akik ezért "védelmet" biztosítottak és biztosítanak számukra. Sajnos egyik oldalról a nemzeti csomagolású Orbán-terror (a 2010-es elcsalt választásokra és a 2011-es államcsínyre hivatkozva), a velük egy követ fújó "másik oldalon" a "liberális" hasonszőrű gazemberek fenyegetőznek a szólásszabadság betiltásával, szankciókat, szigorú büntetéseket kilátásba helyezve. Ujhelyi István és az MSZP európai parlamenti képviselői támogatni fogják a baloldali EP-frakciók Magyarország megbüntetéséről szóló közös indítványát, ami minősített hazaárulás, szándékos károkozás Magyarország lakosságának. Botkával, a szegedi véresszájú "polgármesterrel" ugyanazt a táncot akarják eljárni, mint Trump Hillary Clintonnal. Az amerikai elnökválasztásnál felkínáltak egy esélytelen, de "színes" uralmat, teljes terrorral, háborúval és a lehető legrosszabb kilátásokkal, ha a lottyadt, véresszájú leszbikus lotyó nyerne. Sokan be is dőltek a trükknek. Trump munkát, békét a hadi kiadások csökkentését, csapatkivonásokat ígért, amiből semmi sem lett. Az amerikai munkanélküliek továbbra is azok lesznek, még akkor is, ha "hazahozzák a külföldre", egészen pontosan a Távol-Keletre telepített ipart. Az oka egyszerű. 43 millió semmihez sem értő munkanélküli ember nem fog bonyolult, magas képzettséget és szaktudást igénylő munkát végezni. Ezt a "munkaerőt", mint korábban és jelenleg is folyamatosan, a világ minden tájáról szipkázzák el. Ez az igazi "népesség átcsoportosítás", de nevezhetjük "selejtezésnek" is. Nem lenne könnyű azt mondani a bolygó kétharmadának, hogy "felesleges zabálók vagytok" (idézve Henry Kissingertől). Az ENSZ 2010. szeptemberi jelentése világosan megfogalmazza a célkitűzéseiket. Link

"50%-os létszámcsökkentés" 2050-ig. Az ún. "aktuálpolitika" az a maszlag, amit feltálalnak a "selejtezésre várók" számára, elhitetve, hogy az embereknek van választása, javulhat a helyzet, békés életet élhetnek, és biztosított "fajfenntartásuk". Valójában az egész emberiséget belerángatták a hatalmi harcaikba, az évezredeken keresztül felépített terveik szerint módosított "történelem" általuk kreált borzalmaiba. Maga a túlélési verseny bárkinek ismerős lehet az állatvilágból, de egyetlenegy állatfaj sem törekedett és törekszik kizárólagos uralomra, territóriumának tekintve az egész világot, kivéve a szociopatákat, az élősködőket és a vírusokat. Az emberek többségére igaz, hogy azt sem akarja látni, ami a szemét is majdnem kiböki, de hagyja róla elterelni a figyelmét, mert úgy gondolja, nem érinti. Hogy szemléletesebb legyen az előbbi kijelentés, lehet példa megint csak Magyarország. A bevándorlók miatti pánikkeltés és Orbánék napi szintű lopási, csalási, visszaélési botrányai elfedik, hogy emberek tízezreit ölik meg évente az egészségügyi rendelkezésekkel. Ez csak egyet jelenthet; sokkal nagyobb a baj. Nem kell ide Obama-CARE törvény. Orbánék és elődei megoldották hangzatos elnevezés és "kidobolás" nélkül.

Mindenki tudja, hogy csalás, megtévesztés és törvénytelen is a devizahitelesek pokoljárása, de az USA-ban cégként regisztrált bíróságok már be sem fogadják a perkérelmeket. Link Link Link Link
(A linkeken bárki tájékozódhat, de mellékelek néhány bejegyzést is képekkel)

az USA-ban cég

Ha véletlenül mégis befogadják a perkérelmeket, pofátlanul kijelentik, hogy a közjegyzői törvényben előírtaknak nem megfelelő szerződések megfelelnek a törvényi előírásoknak, hogy a nem létező kölcsönzött devizára hivatkozva jogos a pénzintézetek árfolyam emelkedés miatti tartozásnövelése. Mindenki tudhatja, hogy "mire megy itt a játék". Megmagyarázzák, hogy 28.500 forintból egy, de akár két ember is meg tud élni egy hónapban (bírósági döntés is van róla). Magyarországnak 73 éve nincs magyar kormánya, de vannak százezres nagyságrendben éhező gyermekei, öt millió koldusa, és tízezres nagyságrendben banki csalások, és a hozzájuk kapcsolódó közjegyzői és bírósági visszaélések miatti öngyilkosai. Magyar nemzeti érzelmeket hangoztató zsidók, nemzeti trikolórokba burkolózva használják pajzsnak kifosztott népünket. Aki nem venné észre, fokozódik a lakosság elleni terror elcsalt választásokkal nyakukba ültetett "vezetők" központosított hatalmi visszaéléseivel, lopásaival, csalásaival. Nyugat-Európába, de főleg az NSZK-ban Merkel és visszataszító sleppje már nyíltan megtámadja a lakosságot és azokat a tagállamokat is, amelyek nem hajlandók elfogadni nemzet -és Európa-árulási módszereiket.

Heiko Maas német (?) igazságügyi miniszter 2015. decemberében a §202d – Btk. bevezetésével "csatlakozott" a magyar "titkosított bűncselekmények mintájára, államszintű német bevezetéséhez". Ha titkosított visszaéléseket, bűncselekményeket társz fel, börtönbe kerülhetsz. Ha méred a bárium, alumínium és stroncium koncentrációt a légkörbe a vegyi-permetezések eredményeként, ismételten bűnözővé minősítenek. Ha meg akarsz gyógyulni az állami egészségügy keretein belül, jobb, ha koporsót is rendelsz, mert megölnek a várakoztatással, a lepusztított egészségüggyel vagy "mérgező „gyógyszerekkel". Soros "nyugati nyílt társadalma" szigorított fegyház, csak a falakat az országhatárokon húzták fel és a hóhérok helyben mészárolják le áldozataikat. Magyarország egy olyan siralomház, ahol több fogdmeg van, mint halálra ítélt. Ha békésen beletörődsz abba, hogy lassan meggyilkolnak téged, gyermekeidet, a környezetedben élőket, törődj azzal, amit elvárnak tőled, jó „halott magyar” lesz belőled...

De az egész így nem "kerek". Azzal, hogy szokás szerint megkongatták a "vészharangot" Észak-Koreával, Kína ölebével, kiadva az "erőgyűjtő" fegyverkezési kiadásokat növelő riasztást, csak a zsidó klánok közötti hatalomgyűjtéshez nyújtottak menetrendszerű segítséget. Hányadik alkalom volt már ez az utóbbi években? De a Közel-Kelet "konfliktusaira" is mindaddig szükség van, amíg az Európai Unió fel nem dobja a talpát, vagyis szét nem szakad az évekkel ezelőtt legyártott forgatókönyv szerint. A Lisszaboni EU Európa kifosztása érdekében jött létre, majd az újrafelosztására. Az európai "irányítás" sincs jobb helyzetben, mint Orbán, vagy bármelyik "kormány" bármely tagja. Szabad végrehajtani minden utasítást, és ez Sorosra is vonatkozik, nem csak az utasításaira. Rudolf Kastnert és Roger Graudit sem árt elfelejteni. Az izraeli perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miniszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 "hasznos zsidó" (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van szó, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításáról. A mostani helyzet hasonlatos a II. Világháború előtti állapotokhoz. Akkor Graudi riposztja szerint 460 ezer zsidót "selejteztek le", mert nem ütötték meg a "mértéket". Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával, pontosabban hozzájárulásával történt. De ha tovább "pontosítunk", a német munkatáborok utánpótlási vonalainak elvágása, bombázása Churchill és Roosevelt parancsára, mi volt? Függetlenül attól, hogy Izrael közben atomhatalommá vált, Netanjáhú ugyanúgy kénytelen "eltakarítani a felesleget", mert az "izraeli államban" is egyre nagyobbak a feszültségek és csak az Izrael által fizetett "palesztin belső fenyegetés", az iráni, szíriai, libanoni "külső" tudja fenntartani a lakosság félkatonai készenlétben tartásával az irányíthatóságot. A "takarítás", vagy más néven "selejtezés" Magyarországot is érinteni fogja, ahogy Európa más országait is.

A szíriai expanzió is egyre világosabbá teszi, hogy bár "nincs eurázsiai NATO", de egyre jobban működik. Az osztozkodó felek egyre türelmetlenebbek, és bár ugyan nincs hadüzenet, de ami folyamatban van, az háború Oroszország és az USA között, amibe egyre jobban bevonják Iránt és Kínát is. Ez valójában az orosz és amerikai zsidó klánok harca. Egyenlőre még "külsősökkel" lövetik le egymás gépeit, de ez meg fog változni az EU részekre szakadásakor. A háborús provokáció már Ukrajna felől is erősödik. Valcman-Porsenko, annak ellenére, hogy a magyar illegitim kormány részéről nincs területi követelés, hadüzenetnek nevezheti a magyarországi trianoni társaságok Nagy-Magyarország visszaállítási törekvéseit és a románok is egyre jobban érzékelik, hogy Izrael, akár orosz katonai segítséggel is, de Romániát is felosztaná, nem csak Ukrajnát (magának követelve a Trianonban elcsatolt magyar területeket). Ez utóbbit természetesen már magát magyarnak nevező "hazai" és folyamatosan betelepülő izraeliekkel. Sajnos ezekkel az eseményekkel párhuzamosan Merkel módszeresen számolja fel a Német Szövetségi Köztársaságot. A II. Világháború végén és utána németek millióit gyilkolták meg a zsidó-megtorlás jegyében, de a népirtás jelenleg is tart, azon kívül, hogy Merkel Európa igáslovának használja a német népet, mindenki szekerét húzatva, bár a "haszon" mindig a FED-nél, Goldman-Sachs megabank-rendszernél, az AIPAC-nál meg City of Londonnál csapódik le. Ahogy nálunk, a németeknél is felszámolták a nyugdíjalapot, ellopták az aranykészletet, és a fiatalok tömeges és módszeres elüldözése a "kormányzási" gyakorlat, ami nálunk a "népességcsere program" elsődleges pártcélkitűzéseként jelent meg 1989-ben.

Egy demokratikusnak csúfolt rendszerben nehéz meghatározni, hogy mi képezi még a "demokrácia" részét és mi nem. Egy biztos, ahogy a szocializmus sem volt szocialista, úgy a judeo-demokrácia sincs köszönő viszonyban sem a demokráciával (népuralommal). Sem amivel próbálják betömni az emberek száját, és amiért nem a "fogalom" és jelentése a felelős. Egyesek régebben is tévesen azonosították a kommunizmust a szovjet, kubai, kínai, vagy akár a luxemburgi kommunizmussal, de senkinek sem jutott eszébe, hogy a kommunák túlnyomó része jól működik, a kommunizmus pedig eddig sehol sem valósult meg államszinten, mert az embereknek zsidó vezetők azt hazudták, hogy azt valósították meg amit Marx és Engels annak idején megálmodott. Viszont azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2001. előtt pl. Svájcban is volt még demokrácia, amit mára már sikeresen felszámoltak.

Az "antidemokratikus rend" mesterséges kialakítása lehetővé teszi, hogy az "emberek" olyanokban próbáljanak bízni, akik hamis "igéket" hirdetnek, kezdve a pápától egészen a zsidó -vagy túlélésük érdekében zsidókat kiszolgáló politikusokig. A "leantiszemitázás" divattá vált, pedig a sémi népek sorában soha nem szerepelt a kazár-zsidó. Nem is szerepelhetett, mivel semmi közük hozzájuk (ahogy ezt Benjamin Netanjáhú 2015. év eleji beszédében is elmondta), de belföldi kazár zsidóink bőszen zsidónak és fajnak vallják magukat (ahogy most az antiszemitának bélyegzett Orbán is, aki büszkén vallotta magát zsidónak származása alapján egy francia lapnak… zsidó antiszemita?), ami legfeljebb vallásilag lehetne igaz, de az a probléma, hogy genetikailag csak "kazárok", fajilag, nem zsidók, mivel nincs genetikai egyezés az Ábrahám népének nevezett sémi (szemita) és a kazár-zsidók között. Nem mellesleg az ún. "szemita zsidó" is csak vérfertőzött arab. A "vallási hivatkozási alapokkal" mindig az a baj, hogy rendre "anyagi és hatalmi természetűek". "A Pesten született világhírű írónak, Arthur Koestlernek mégis igaza lehet: új genetikai vizsgálatok alapján a ma élő zsidóság 90 százaléka csak kis részben közel-keleti, azaz szemita eredetű. A kelet- és közép-európai zsidók inkább kaukázusi népekkel rokoníthatók. Ezzel gyakorlatilag megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja." Wikipedia

Nem elég, hogy kifosztóink "antiszemitának" bélyegeznek mindenkit, aki kifogásolni meri kirablását, de biztosítják a folytonosságot is. Magyarország hivatalos GDP-je egyes "becslések" szerint 25 és 39 ezer milliárd forint között mozog (illetve nem megállapítható az ellentmondó adatoknak köszönhetően). A GNI érték 69 ezer milliárd, de a költségvetés mindössze 18,7 ezer milliárd, aminek még így is nagy részét ellopják. Link Fizetünk az EKB-nak a pénzkiadásért, fizetünk a Goldman-Sachs-nak és társainak a nem létező magyar államadósság kamataiért, és fizetünk a FED minden valótlan követeléséért, ráadásul a kifizetések jelentős része nem is szerepel a „költségvetésben”. Az ötször-nyolcszor jobb életszínvonalunkat lopják el folyamatosan, nem csak gyermekeink jövőjét. A miénket már így is ellopták. Évi 20-40 ezer milliárd forint tűnik el szinte nyomtalanul, a kibányászott aranyról, és az ellopott vízről nem is beszélve. Nem tudni, mióta szinonimája a populista szó a tolvajnak, rablónak, hazaárulónak (talán a régi mondás miatt: "aki hazudik az lop és csal is"). A híradások zsúfolásig megteltek a visszaélésekről, mutyizásokról, kormányzati lopásokról és tolvajlásokról szóló hírekkel, de jellemzően a "másik oldalnak" nevezett tolvajok tárnak fel tényeket, a saját bűneikről hallgatva. A kisember csak kapkodja a fejét, mert nem látja a folyamatokat. Olyan mennyiségű információ zúdul rá nap mint nap, amit már képtelen feldolgozni.

Ma már nem beszélhetünk olyanról, hogy "világpolitika", mert csak azok érthetik meg a történéseket, akik módszeresen figyelemmel kísérték a távoli és közeli múlt eseményeit. Európa lakosságának ismét befellegzett. Rothschild bábú Sorosok, Merkelek, Macronok és Orbánok működnek közre a tagországok felszámolásában. A németek olyan diktatúra alatt szorulnak egyre hátrányosabb helyzetbe, amilyen néhány évvel ezelőtt még rémálmaikban sem jelent meg, de ugyanez a helyzet a franciáknál és a svédeknél is. Mire szolgált a 2011-es "Arab Tavasztól" kezdve felerősített Közel-Kelet elleni népirtásokban való nyugati részvétel? A válasz egyértelmű: A 2010-es időjárás-módosítással létrehozott 2011-es éhínség indokot teremtett a közel-keleti "rendcsinálásra" és a nyugat fosztogatására, melyből főleg a franciák és a britek vették ki a részüket. Természetesen nem a francia és a brit lakosság kezdeményezte, hanem a népirtásra kihegyezett, pontosabban ellenük felbérelt kormányaik. Nagyon jól tudták, hogy lerombolt, kifosztott Közel-Kelet jó indok lesz ahhoz a Soros által gerjesztett menekülthullámhoz, ami Európa ismételt felszámolásához vezet. Történt ilyen már korábban is. A II. Világháború szintén Európa újrafelosztását eredményezte. Hányszor lehet kirabolni Európa nemzeteit? A zsidó időről-időre "felhizlalja" áldozatait, hogy később kirabolhassa őket.

Az ilyen ciklikus fosztogatásokhoz mindig újabb ideológiákat kell kidolgozni. Az oroszországi forradalommal a "kommunizmus elleni harc" volt az indok. Utána a kábítószer elleni, majd a "demokráciáért" folytatott. 2001-óta a "terrorizmus" elleni. Ha fellázadsz a zsidó fosztogatás és a háborús uszító, provokációs tevékenységeik ellen, "terroristának" bélyegeznek (Oszama Bin Laden: Színjáték)! De nem szabad elfeledni, hogy még mindig gój hadseregekkel vívják egymás -és ellenünk folytatott háborúikat. Mint említettem volt, a klánok gazdasági-pénzügyi és ezen keresztül hatalmi potenciáljának növeléséhez a fegyvergyártáson keresztül vezet az út. A fegyverek felhasználásához háborúkat kell generálni, hogy még több fegyvert lehessen eladni, miközben stratégiailag fontos területeket lehet megszerezni az újabb háborúkhoz és egyes klánok megerősödéséhez. Európa muszlimokkal elárasztása is egy olyan közeljövőben megvalósuló régi tervet takar, amely gátlástalanságában felveszi a versenyt a mohamedánok gerinctelenségével. A Koránra hamisan esküdő muszlim ugyanúgy vallási "feloldozásról" biztosított, mint a hamisan esküt tévő zsidó. Mohamed ugyanúgy rendre megszegte a "tisztátalanoknak" adott szavát, velük kötött szerződéseit, mint ahogy hamis esküket tesznek az Európai Unió vezetői és a tagországok kormányai, mert a Talmud megengedi számukra a gójok felé tett hamis esküt. Legrosszabb az, amikor zsidó beszél "becsületről". Link

A "két legyet egy csapásra", jó taktika, ameddig ki nem derül, hogy Európát ki akarják játszani az iszlám ellen és viszont. Nem kétséges, hogy az iszlám fog veszíteni, de milyen áron… Rámegy Európa lakosságának a fele.120 millió bevándoroltatott és közel 190 millió európai (az amerikai és orosz sallangról nem is beszélve) Közel-Kelet és Afrika kiirtásáért. Kelet-Európa orosz pajzsként felkészülhet a Putyin-féle diktatúrára, az "Eurázsiai Unió védőszárnyai" alatt, de odáig is rögös az út, totális Orbán-diktatúrával megfejelve Magyarországon. A V4 találkozón az osztozkodásba Macron az egyik oldal és Netanjáhú is beszáll a másik oldal részéről. Szerencsére a kilátásokat már sokan sejtik az "egyik és a másik oldalon" is. Mi a "harmadik oldalként" csak eszközök vagyunk egymás elleni konkurenciaharcukban. A maradék nemzet lassacskán elvérzik, hacsak nem formálódik egy olyan, sokak számára elfogadható parlamenti áljobboldal és álbaloldal elleni egységes erő, amely fel tudja számolni a parlamenti patkányokat sleppjükkel együtt. Ha a FIDESZ-tábor szavazói, ha a Jobbik maradék hívei és a DK, LMP stb. bőrüket nagyra értékelő zsidói is észreveszik, hogy rövidtávon ugyan túlélést kapnak közreműködésükért, de hosszútávon csak a vágóhíd vár rájuk is, talán lehet értelme számukra is az összefogásnak. Ne azokban bízzanak, akik fejpénzt kapnak a kiirtásukért… és ez utóbbi vonatkozik a világ valamennyi országának lakosságára is… "Meleg" ősz várható, ilyenkor hasznos lehet a hideg fej, de az sem árt, ha ez a fej nem üres…

/Tulok/

Az eredeti forrás teljes képekkel ITT →
Ajánlotta:Júlia

Hozzászólás  

#1 2621 Verőce, Lugosi u. 71.S. Tejfalussy András 2017-08-18 00:23
ÉS KONKRÉTAN MIT TEHETÜNK

„Menzareform”-nak nevezik, hogy konyhasó helyett káliummal etetnek, itatnak. Az ivartalanító és életrövidítő hatásait bemérő biológus kutatók 1950-ben Nobel-díjat is kaptak! A kálisó nemzedékről nemzedékre csökkenti a szaporodóképességet! Például teljesen szaporodásképtelen lett a káliummal műtrágyázással megnövelt káliumtartalmú növényeket legelő hímbirkák 4. nemzedéke! A konyhasó helyett ajánlott, kóser tanúsítvánnyal árusított BONSALT kálisó is patkányméreg hatású! Nemrég 153 hazai férfi spermadonornak jelentkezett, és 150-ük spermáját minősítette hibásnak a spermalaboratórium! Itt tanulmányozhatók a hatásmérési bizonyítékok: HIHETŐMAGAZIN www.tejfalussy.com / Videó 10., Email könyv 52. és a korábbi www.aquanet.fw.hu honlapon, ami csak ezen az új honlapon belül működik, mert a médiafelügyelet „eltüntette” a magyarországi szerverről. Ne szavazzatok a népirtás megszervezésében és/vagy eltitkolásában bűnsegédkező egyik pártra és/vagy képviselőjelöltre sem!

Verőce, 2017. 08. 17.

Közzétette: Tejfalussy András oknyomozó mérnök, korábban minisztériumi, országgyűlési és tudományos akadémiai hatásméréstani szakértő feltaláló

(Iratjel: röpirat-170817)

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló