12. Epilógus

A Kr. e. 293-ik év történetét írva, Líviusz így sopánkodik: "Még mindig nyakunkon a szamnita háború, annak ellenére,hogy annak elbeszélése már, egyhuzamban, négy kötetet felölelő történelmünk idejére kiterjedt, negyvenhat éven keresztül, Marcus Valerdus és Aulus Cornelius konzuli hivatala óta, akik először vitték a római fegyvereket Szamniumba. És, hogy ne is említsük a mindkét nemzet által elszenvedett szerencsétlenségek láncolatát és a fáradságot, amelynek alávettettek, s mégsem elégségesek arra, hogy legyűrjék makacs ellenállásukat; még az elmúlt év folyamán is, a szamniták, saját erőikkel külön, és más nemzetek erejével együttesen, négy különböző hadsereggel és négy római generális által le lettek győzve Sentium területén, a peliginiak területén, Tifernumban és a stellalatiak síkjain; elvesztették nemzetük legkiválóbb tábornokát; és most látták háborús szövetségeseiket, az etruszkokat, az umbriakat és a gallokat ugyanabban a helyzetben, mint az övék; de, jóllehet megfosztva minden támogatástól, saját, vagy külföldi erőtartalékukat tekintve, mégsem állnak el az ellenségeskedés folytatásától OLYAN FÁRADHATATLANUL, JÓLLEHET EREDMÉNYTELENÜL, KÜZDENEK A SZABADSÁG VÉDELMÉBEN; és ahelyett, hogy feladnák a győzelem utáni vágyukat, ismételten alávetik magukat a vereségnek. KINEK NE FOGYNA EL A TÜRELME, AKÁR ÍRNI, AKÁR OLVASNI ILYEN HOSSZAN TARTÓ HÁBORÚKRÓL? És amelyek mégsem merítették ki a résztvevők elszántságát?

Mint láttuk, 278-ra - ha az elszántság nem is - az etruszk nemzet megszűnt létezni.

Mi lett az etruszk néppel? Úgy mondják, hogy beolvadt a Római Birodalom többi népeibe. Ez a feltevés azonban nem valószínű. Egy olyan jellemű nép, mint az etruszk, egy olyan küzdelem után, amelyet végigharcolt, egy olyan ellenség uralmát, amilyennek Róma mutatkozott, nem tudta volna elviselni. Róma ezzel tisztában volt, azért indította meg háborúját az etruszk nép kiirtására. Miután korábban katonailag és gazdaságilag megtörte, a biológiai kiirtás maradt csak hátra. A "makacs" etruszk ellenállás ezt lehetővé is tette Róma számára.

Az etruszk nemzet "a becstelen béke helyett a becsületes halált választotta" tehát.

Hogy Itália területén etruszkok nem maradtak, az Hannibál itáliai hadjárata idején beigazolódott, azonban a szívós etruszk nép mégsem pusztult ki egészen. Mint minden háború és országvesztés után, úgy az etruszkok esetében is volt egy "emigráció", amelyik magával vitte a csoda-várással határos reményét, hogy egyszer hazatérhet. Bár ez a reménység az etruszkok esetében sem vált be, adataink vannak arra, hogy egy ilyen külföldre távozott emigráció létezett.

A híressé vált "Zágrábi múmia"- amely egyben a leghosszabb etruszk nyelvemlékünk- bizonyítja, hogy az etruszkok egy része Egyiptomba vándorolt ki, ahol hosszú emberöltőkön át megőrizte nemzeti hagyományait és vallását. A zágrábi múmia vászon-szalagjain tévedhetetlenül etruszk írásjelekkel temetkezési szertartás olvasható.

Minden bizonnyal a régi és hűséges szövetséges, Karthágó is befogadott menekülteket, akik bizonyára tevékenyen részt vettek a nemsokára meginduló pun-római háborúnak nem csak előkészítésében, hanem végrehajtásában is.

Tagadhatatlan, hogy a Pyreneusokon és Alpokon átkelő, s elefántokat harcba állító nagy hadvezér, Hannibál, híres hadjárata folyamán számított a Róma által rabigában tartott, elnyomott népek segítségére, s hogy végül is nem győzedelmeskedett, annak - legalábbis részben - az etruszk nép hiánya volt. Mint tudjuk, Hannibál Etruriában nem kapta meg a várt és a tervekbe beleszámított "népi" segítséget, és minden bizonnyal ez volt az oka, hogy egész Etruriát felégette. Campániában ugyan nagy lelkesedéssel fogadta a nép, azonban az idegen és főleg római vezető réteg, ügyes politikával, minden egyes alkalommal megakadályozta, hogy a városi "szegény nép" - azaz a rabszolgasorsra jutott őslakosság - felszabadulási kísérlete ne sikerüljön, ami viszont- az ő szempontjukból- érthető is volt, hiszen ez Karthágó győzelmét is jelentette volna Róma felett.

Az etruszk nép zöme azonban nem Afrika csak tengeren át megközelíthető partjai felé tájékozódott leginkább. Az észak felé vezető alpesi hágók nyitva álltak a visszavonulók csapatai előtt, hiszen Róma délről észak felé terjeszkedett. Feliratok és táblák bizonyítják, hogy az itáliai Alpok észak-keleti részében megkapaszkodtak arra átvonuló etruszk nép csoportok. Az uskokról is hallunk még az Adria keleti, Horvátország felőli oldalán, akik Velencét építették, s akik nem lehettek mások, mint etruszkok. A menekülők zöme azonban a Duna-medence felé vette útját, ahol először az Észak- Nyugati Kárpátok vidékén kerestek és találtak menedéket a római terjeszkedés elől, majd Erdély peremvidékére költöztek, ahol szabadságukat és függetlenségüket egészen az első világháborúig megőrizték magyar királyokkal, Habsburgokkal és törökökkel szemben. Ezek a székelyek, akik a Kr. u. 896-ban Magyarország területére bevonuló honfoglaló magyarok elé mentek, s a kabarokkal együtt Árpád török nyelvű néprészlegét bekalauzolták az őslakosság által üresen hagyott területekre. A székelyek azonos nyelvet beszéltek a Dunamedence népével és Árpád honfoglaló vezér még ősnyelvet beszélő részlegével is.

A Duna-medencében hazára talált, székely gyűjtőnév alatt ismert, etruszk maradéknép a magyar őslakossággal szétválaszthatatlanul, testvérként élt az elmúlt két évezred folyamán, s a magyar népközösség kebelében történt elhelyezkedése következtében előállt az a ritka történelmi rendellenesség, hogy egy itáliai ősnépnek legközelebbi rokonai nem Itáliában élnek, hanem Közép-Európában, a Kárpátok medencéjének ölén.

Valamikor, az etruszk nemzet történelmének delelőjén, a "világ hét csodájával" vetekedő, pompás emlékmű állt Chiusi a római Clusium városában. Alapzata négyzetes, minden oldalán háromszáz láb hosszú építmény volt, magassága pedig tizenöt láb. Ezen az alapépítményen öt piramis emelkedett, egy-egy mind a négy szögletében, egy pedig a közepén. A piramisok ötven láb magasba emelkedtek. Ez azonban még nem minden! A piramisok csupán pillérekül szolgáltak egy hatalmas átmérőjű, bronzból készült korong számára, amelyen ismét négy, száz láb magas piramis emelkedett, amelyek egy másik, kisebb bronzkorongot tartottak. Azon ismét másik őt, még magasabb, piramis épült. Mindkét bronz-korong peremén, nehéz vasláncokon, körös-körül harangok függöttek. Ezek voltak a híres toszkánai harangok.

Magát az alapépítményt folyosók labirintusa szelte keresztül-kasul, hogy - mint mondják - a rablók rá ne találjanak a fenséges mauzóleum titkára, a mesés gazdagsággal berendezett királyi sírra. A sír Porsena Úr - Lorth Porsena - chiusi királynak, az etruszk nemzet vezérének és szabadsághősének földi porhüvelyét zárta magába.

Néhány évszázaddal a királyi sír építése után Marcus Terentius Varró, etruszk származású főember, író és történész, meghatódott szomorúsággal szemlélte a hajdani etruszk nagyságot jelképező emlékmű romjait. Róma nem tűrhette el a legyőzött ellenség szabadsághősének dicsőségét hirdető építményt.

Ismét néhány század telt el, s az ó-szövetség türelmetlenségének lázában égő fiatal Keresztény Egyház katedrálist építtetett Porsena király sírjának romjai fölé, mint mindenhol, ahol az "ördög-fia pogányt" legyőzte és kegyhelyét elfoglalta. "Romboljátok le oltáraikat!..." parancsolta az ó-szövetség Istene.

Közel kétezer évvel később egy, a második vatikáni zsinat Isteni Kinyilatkoztatásra vonatkozó "dogmatikus konstitúciója szellemétől áthatott katolikus pap egyik könyvének zárószavában ilyen gondolatokat ír le: "...a helyenként kifejezésre jutó...nacionalizmus koronként uralomra jutott egyes... papok és hívők fölfogásában is és oka volt annak a lenézésnek, sőt rombolásnak, melynek az ősnépek és őskultúrák értékes emlékei helyenként áldozatul estek. Mindezek jóvátételére az Egyház a II. Vatikáni Zsinaton ünnepélyes ígéretet tett és megfelelő utasításokat adott. "

Az etruszk népet már feltámasztani semmiféle jó szándék, vagy jóvátétel nem tudja. Egy "sziklaként porladó" maradéka azonban még él a "népek - nagy és kishatalmak - harcának zajló tengerén." Az etruszk sorsot ezek és testvéreik érzik és értik meg igazán. A toszkánai harangok azonban nem nekik szólnak, - hiszen ez a nép megtette a maga kötelességét, s ami erejéből és életéből tellett - hanem a létüket fenyegető nagy és kishatalmaknak.

Vajon megértik-e a harangok üzenetét?

BIBLIOGRÁFIA

Ókori szerzők:

Aeschylus. Oresteia és Prometheia. Görög, Kr. e. 524-456
Aristoteles. Turrhenon Nomina Görög. Kr. e. 384-322
Arnubius. Adversus Nationes. Latin. Kr. u. 296
Athenaeus. Deipnosophistae. Görög. Kr. u. cca 200
Ausonius Decimus Magnus. Iliad és Odissey (összefoglalás) Latin. Kr. u. 310-395.
Caecina, Aulus, Disciplina Etrusca. Latin. Kr. e. 1. szd.
Cato, Marcus Porcius. Origenes. Kr. e. 234-149. Latin.
Censorinus, De Die Natali Latin. Kr. u. 3. szd.
Cicero, Marcus Tullius. Levelek. Latin. Kr. e.106-43
Claudius. Római császár Etruszk története eltűnt. Kr. e. 10- Kr. u. 64
Chronographia Urbis Romae. Kr. u. 354
Dio Cassius. Latin történész. Kr. e.163- 299
Dionysius (Halicarnassus-i) Romaike Archaiologia Kr. e. 1. szd. Görög.
Dioscoridas, Pedanius. De Materia Medica Kr. u. 1. szd.
Ephorus. Historiae. Görög. Kr. e. 405-330
Euripides. Görög történész. Kr. e. 484-406
Festus, Sextus Pompeius. De Significatu Verborum. Latin Kr. u. 1. szd
Florus, Lucius Anneaus. Epitome Bellorum Omnium Annorum DCC Kr. u. 2. szd.
Heraclides, Ponticus. Constitutions. Görög. Kr. e. 4. szd.
Hellanicus. Görög. Kr. e. 491-406
Herodotos. Historia Görög. Kr. e. 480-425
Hesiodus. Görög költő. Kr. e. 700
Homeros. lliad és Odissey. Görög. Kr. e, cca 8, szd.
Homeros-i himnuszok. Kr. e. 8- 6. szd.
Isidore. Historia de Regibus Gothorum. Latin. Kr. u. 560-836
Itinerarium Maritimum. Latin. Kr. e. 3, szd.
Livius, Titus. Ab Urbe Condita Kr. e. 59- Kr. u. 17. Latin.
Lucanus, Martus Annaeus. Bellum Civile Latin. Kr. u. 39-68
Lycophron, Alexandra. Görög. K.r. e: 4. szd.
Macrobius, Ambrosius Theodorius. Saturnalia Latin. Kr. u. 400
Namatianus, Rutulis Claudius. De Reditu Suo. Latin. Kr. u. 4. szd.
Ovidius, Publius Naso. Metamorphoses. Latin. Kr. e. 43-Kr. u. 17
Papias, Exposition of the Lord's Oracles. Phrigiai. Kr. u. 2. szd.
Pausanias. Periegesis tes Hellados. Görög. Kr. u. ca. 150
Persius, Aulus Flaccus. Latin költő. Kr. u. 34-62
Philocorus. Görög. Kr. e. 306-260
Pindar, Görög költő. Kr. e. 518- 938
Plato. Görög filozófus és költő. Kr. e. 429-347
Plautus, Titus Maccius. Cistellaria. Latin. Kr. e. 254-184
Plinius, Gaius, Secundus. Latin történész. Kr. u. 24-79
Plutarchus, Luciua Mestrius, Moralia Kr. u. 60-120. Görög.
Pollux, Julius. Onomasticon, Görög. Kr. u. 2. szd.
Polybius. Görög történész. Kr. e. 2. szd.
Procopius. Görög történész. Kr. u. 600-563
Propertius. Sextus. Latin költő. Kr. e. 1. szd.
Senaca, Lucius Annaeus. Latin filozófus és költő. Kr. u. 1. szd.
Strabo. Görög történész és geográfus. Kr. e. 64-Kr. u. 19
Servius, Marius Honoratus. Latin kommentátor. Kr. u. 400 körül
Sicuus, Diodorus. Bibliotheke. Görög. Kr. e. 1. szd.
Silius Italicus. Tiberius Catius Asconius. Punica. Latin Kr. u. 26-101
Suidas. Görög lexikon a Kr. u.10. szd- ból
Tacitus, Publius Cornelius. Latin szenátor és történész, Kr. u. 66-117
Theophrastus. Görög filozófus és biológus. Kr. e. 870- 288
Rtheopompus. Hellenina és Philippica Görög történész Kr. e. 4-3. szd.
Thucudides. Görög történész. Kr. e. 5 szd.
Timaeus. Historia. Kr. e. 356-260
Varro, Martus Terentius. Etruszk származású római enciklopédista. Kr. e.116- 27
Velleius Paterculus, Gaius. Latin történész. Kr.e. 10- Kr. u. 30
Verrius Flaccus. Libri Rerum Etruscarum. Kr. e. 1. szd.
Vergilius, Publius Maro. Aenead Latin költő. Kr. e. 70-10
Vitruvius, Poliio. De Architectura. Kr. e. 1. szd.
Xanthus. Lydicia Kr. e. 1. szd.
Zonaras, Johannes. Görög történész. Kr. u.12. szd.

Újkori szerzők:

Banti, L. Il mondo degli Etruschi. Rome: Editrice Primato, 1960
Bermant, Chaim és Weitzman, M. Ebla, London: Weidenfeld & Nicolson,1979
Boardman, J. The Greeks Overseas. Penguin Books,1974
Bounamici. Giulio. Epigrafia Etrusca. Florence: Institute of Etruscan Studies,1932
Cameron, Mary Lovett. Old Etruria and Modern Tuscany. London: Methuen.1969
Ceram. C.W. The Secret of the Hittires. New York, Alfred A. Knopf,1956
Dal Maso, Leonardo B. és Vighi, Roberto. Regione Lazio. Florence, Anti Grafiche Parigi & Maggiorelli, 1975
Dempster, Thomas. De Etruria Regali Libri Septem. Florence, Joannes Cajetanus Tartinius.1723
Dennis, George. The Cities and Cemeteries of Etruria. London, Dent, Everyman's Library,1907
Dorow, Wilhelm. Voyage Archealogique dans l'Ancianne Étrurie. Paris: Merlin,1829
Ducati, Pericle. Le Probleme Étrusque. Paris, Leroux,1938
Ducati, P.Etruria Antica. 2 kötet. Milano, Paravia. 1927
Dunbabin, T.J. The Western Greeks. Oxford, Claredon Press, 1948
Fowler, Murray és Wolfe, R.G. Materials for the Study of the Etruscan Language. Madison, University of Wisconsin Press, 1965
Fergusom, J. The Heritage of Hellenism. London, Thames & Hudson Ltd.1973
Grant, Michael. The Etruscans. London, Weidenfeld and Nicolson
Gray, Mrs. Hamilton. A Tour to the Sepulchres of Etruria in 1839. London: Hatchard,1843
Hawkea, Jacquetta. Early Man New York, St. Martin's Press, 1976
Hemple, George. "Early Etruscan Inscriptions" The Matze Memorial Volume. Stanford University Press, 7. sz. sorozat, 1911
Hern, Gerhard. The Celts. New York: St. Martin's Press, 1977
Hern, Gerhard. The Phoenicians. New York: William Morrow & Co. Inc.,1975
Heurgon, J. Daily Life of the Etruscans. London: Weidenfeld & Nicolson 1964
Macqueen, J.G. The Hittites. Boulder, Westview Press, Inc. 1975
Marchese, Leonida. ll Museo di Tuscania. Stabilimenti di Arti Grafiche dell' Editore Armando Cureio,1964
Martha, Jules. La Langue Étrusque. Paris: Leroux,1813
Moretti, Mario. Tarquinia. Instituto Geografico de Agostine S.p.A. Novara:1974
Muller, K.O. és Deecke, W. Die Etrusker. 2. kötet. Stuttgart: Heitz,1877
Nogara, B. Gli Etruschi e la loro civilta. Milano: Hoepli, 1933
Pallottino; Massimo. The Etruscans. (Etruscologia fordítása) Indiana University Press,l975
Pauli, Carl. Corpus Inscriptionum Etruscarum. Roma:1964
Richardson, Emeleine Hill. The Etruscans and their Art and Civilization. Chicago: University of Chicago Press,1964
Solari, A. Topografia storica dell'Etruscia. 4 kötet. Pisa: Spoerri,1915- 20
Trombetti, Alfredo. La Lingua Etrusca. Florence, Rinascimento del Libro, 1928
Vaughan, Agnes Carr. These Mysterious Etruscans. New York, Doubleday,1966

Forrás: http://www.angelfire.com/realm3/hmult/dentu/etruszk.htm