← Az előző rész: "Horthy Miklósról másként"

1919 nyarára kaotikus helyzet alakult ki a Magyar Királyság területén! Az ország a mohácsi csatavesztést követő szétszakadása megközelítőleg sem volt olyan mértékű, mint ekkor! Felvidéket a cseh csapatok uralták, a románok a Tiszáig jutottak, délen a szerbek hasítottak ki területeket. Szeged francia megszállás alatt volt. A Kenderesi birtokára visszavonult Horthy Miklós – aki addig kisujját sem mozdította az ország elvesztése láttán sem – a román előretörés miatt Szegedre menekült, ahol Gömbös Gyula vezetésével már szerveződött az új magyar hadsereg. Északnyugat Dunántúlon báró Lehár Antal, a zeneszerző Lehár Ferenc öccse alakított ki katonai kormányzást, az általa megszervezett, jól felszerelt mintegy 2000 fős – rendkívül ütőképes – seregével, mely megakadályozta a vörös csapatok benyomulását az általa irányított területekre!

Lehár Antalról, a monarchiában ezredesi rangot elért katonatisztről tudni illik, hogy az I. világháború végén, a Károlyi Mihály vezette kormány lefegyverzési parancsával dacolva, – hasonlóan más csapategységekhez – fegyverrel a kézben vezette haza állomáshelyére ezredét, úgy hogy abból egyetlenegy embere sem dezertált! Önmeghatározása: „Soproni születésű németként természetesen magyar vagyok!”. A királynak tett katonai esküjét soha meg nem szegő Lehárról köztudott volt, hogy legitimista (királypárti). Működése során nem csak a vörös terrorban résztvevőktől tisztította meg Északnyugat Dunántúlt, Horthy különítményeseivel ellentétben bírósági úton (!), de rendet is tartott ott. Többször kijelentette, ha a Magyar Királyság általa uralt területét, az osztrák, vagy román hadsereg megtámadná, fegyverrel veri onnan vissza a támadókat!

Az ország kormányzása a területi megosztottsághoz hasonlatos volt. A tanácsköztársasági kormányt Pesten az un. szakszervezeti kormány, majd a Friedrich kormány követte, délen előbb Arad központtal (május 5.), majd a román előretörés következtében Szegeden ellenforradalmi kormányok jöttek létre, Károlyi Gyula vezetésével. A harmadik Károlyi kormány honvédelmi minisztere lett 1919. június 6. –án Horthy Miklós, aki tulajdonképpen Szabó Zoltán vezérőrnagy, Erdély katonai kormányzójának a helyét foglalta el, tekintve, hogy Szabót a románok elfogták és internálták. Az Antant nyomására június 12. –én a hat napot megélt Károlyi kormány lemondott, helyét Ábrahám Dezső kormánya vette át, melyben Horthy már (látszólag) nem kapott szerepet, viszont a kormány megalakulását követő napon Horthy Miklóst a Nemzeti Hadsereg főparancsnokává, fővezéri titulusban nevezték ki! Arról, hogy pontosan mi és miért történhetett így, csak Horthy tudhatott, de alighanem bölcsen hallgatott arról. Horthy, augusztus 9. –én függetlenítette magát az Őt kinevező kormánytól, pontosabban a kormány hadügyminisztériumának vezetése alól, és a Nemzeti Hadsereg vezetése „fővezérséggé” alakult!

Az ország területi és közigazgatási megosztottsága egyértelműen nem tetszhetett magának az Antantnak sem, hiszen már megszületett a döntés a Magyar Királyság felosztásáról, ami a későbbi trianoni békediktátumban került lefektetésre. Viszont ezt az aljas és elfogadhatatlan békekötést nem volt kivel aláíratni, hiszen azt a Magyar Királyság nevében, IV. Károlyt leszámítva, senki nem tehette volna meg, csak egy tényleges hatalommal bíró legitim kormány által kinevezett kormányzó, aki az uralkodó nevében járhatna el! A kormányhoz persze tartozik egy – legalább megcsonkolt -„ország” is, így azt előbb létre kellett hozni. Ennek gátjai a románok voltak, akik minden antant figyelmeztetés ellenére nem csak, hogy bevonultak Budapestre, de ott díszfelvonulást is tartottak 1919. augusztus 4. –én, majd kirabolták az országot.  Továbbá fel kell állítani egy „nemzeti hadsereget”, melynek az a feladata, hogy egyfelől a vörösöktől megtisztítsa a “leendő csonkolt” országot, másfelől ne engedje vissza a hatalomba IV. Károly királyt, aki keresztül húzhatta volna Magyarország ellenségeinek elképzeléseit! Az antant leginkább az aggasztotta, hogy amennyiben az ország legitim uralkodója újra elfoglalná a trónt, a gyalázatos békediktátum megvalósíthatatlan lenne, ugyanis a megszállók ellen elkezdődtek az amúgy elszigetelt lázongások, amik királyi parancsra azonnali szervezett fegyveres felkeléssel fenyegettek!

A hadsereg irányításának feladataira leginkább Lehár Antal felelt volna meg, de Ő köztudottan esküjéhez hű, talpig becsületes királypárti katonaember volt, tehát személye szóba sem jöhetett! Kényszerűségből kellett keresni egy nagyravágyó balekot, aki majd végrehajtja az Antant parancsait! Horthyból így lett fővezér, annak ellenére, hogy a szárazföldi hadviselésről nem csak tapasztalata, de még halvány elképzelése sem volt* (ami az Antant szempontjából nem hátrány, sőt…), viszont elég hiú ahhoz, hogy a királynak tett katonai esküjét-, majd a hadiflottánk Antantnak történő átadása előtti napon, szintén neki tett önkéntes esküjét megszegje! (*Megjegyzés: Horthy a flotta főparancsnokaként az osztrák-magyar monarchia olasz fronton harcoló szárazföldi erőinek javaslatot tett arra, hogy az olasz állásokat az Adriáról hajóágyúival bombázza. Kiröhögték! Gondolom egyfelől azért, mert az a több száz kilométeres front csak egy nagyon keskeny sávjára korlátozódhatott volna le, másfelől azért mert a mély-merülésű cirkálóknak a parttól elég messze kellett volna tüzelőállást foglalnia, ami az ágyúk tényleges hatótávolságát lényegesen lerövidíti, miközben a torpedókkal felszerelt gyors mozgású olasz motorcsónakok és olasz repülőgépek miatt állandóan manőverezni kell, ez viszont a pontos célzást gátolja. /És az Antant flottáról még nem is beszéltem./ Ezek következtében egyáltalán nem zárható ki, hogy a szárazföldi egységeinket baráti tűz éri!)

Fővezérként Horthy hozzákezd a Nemzeti Hadsereg létszámának felduzzasztásához, de az a megtorlást is végző tiszti különítmények „erőfeszítése” – kényszersorozás – ellenére vontatottan halad, tekintve, hogy ekkora Horthy Miklós a világháborús szárazföldi hadseregünk túlnyomó többsége előtt, minden korábban megszerzett tekintélyét elvesztette! Ezt azzal kívánta ellensúlyozni, hogy ekkor még királypártiságát a csatlakozó tisztek előtt hangoztatta. Augusztus 9.-én a Nemzeti Hadsereg elindul Szegedről Siófokra. Ekkor még az 2 gyenge zászlóaljból, 1 huszárszázadból, 1 tüzérosztályból, 1 utászzászlóaljból és kb. 1 000 főt kitevő tiszti századokból áll. Felszerelésük szinte siralmas. Gondolom a hadserege állapotát Ő is hasonló módon ítélte meg, ezért Gömbös Gyulát megbízza azzal, hogy vegye át Lehár Antal vezette jól felszerelt, rendkívül szervezett, ütőképes hadosztályt, melynek átadását Lehár – ekkor még – megtagadja! Később azonban feltételezve Horthy királyhoz való hűségét, a Haza érdekében már alárendeli magát a fővezérnek és a román csapatok – antant parancsra – a Dunántúlról, majd Budapestről történő kivonásának megkezdése után, együtt induljanak a főváros felé. (Lehár már november 9. -én Martonvásáron van, miközben Horthy még mindig Siófokon!) A martonvásári bázisukról Lehár Antal zászlóalja élén, november 14. –én hatol be Budapestre, egyfelől ellenőrizendő a románok visszavonulását, másfelől elvégzik az esetleges vörös terrorfészkek felderítését is. Horthy csak ezt követően két nappal később, 1919. november 16. –án vonul be a már biztonságos fővárosba, oldalán a szintén lovon ülő Lehár Antallal.

Ami ennek kapcsán történik, egyfelől jellemző a későbbi kormányzóra, másfelől undorító: a bevonulást megörökítő fényképekről és filmfelvételekről Lehár Antalt utóbb kiretusálják! Amilyen ütemben a románok hagyják el az országot, Horthy parancsára a Lehár hadosztály követi Őket. Az általuk megtisztított területeken szinte azonnal megjelennek Horthy agitprop emberei, akik majd’ minden ház portájára felragasztják az alábbi, Horthyt népszerűsítő plakátot.

Egy tönkretett, megcsonkolt országtól temérdek pénzt igénylő plakátragasztgatással, emberi erőforrást nem kímélve elkezdődik Horthy személyi kultuszának kiépítése. (Rejtély számomra, hogy ki/kik finanszírozták a plakátok gyártását?)

A formális kormányzóválasztás (1920.03.01.) előtt már hetekkel Lehárt eltávolítják Budapestről, azzal az ürüggyel, hogy közelebb kell helyeznie a hadosztály-parancsnokságát a tevékenységi körzetükhöz (Miskolc, Szolnok, stb.) Lehár Ceglédet választaná, mert nagyjából az helyezkedik el középen, de finoman „lebeszélik” tervéről, mivel az a város még túl közel van Budapesthez. Így esik választása a távolabbi Mezőkövesdre. Horthy fél a még így is közel lévő királypárti Lehártól, ezért a kormányzóválasztást saját különítményeseivel katonailag is biztosítja! Hiába, gyáva volt a teljes flotta főparancsnokaként az Otrantói támadása során, gyáva volt inkább elsüllyeszteni az osztrák-magyar hajóhadat, mintsem átadni azt az ellenségnek, gyáva volt hadsereget toborozni és szembeszállni a románokkal, gyáva volt elmondani környezetének, hogy nem királypárti inkább csak hatalomra tör, és most sem hazudtolta meg önmagát! Nem véletlen, hogy Orbán Viktor újabban dicsőíteni kezdte a kormányzót! Ö is gyáva valóban szembeszállni Brüsszellel (legfeljebb csak a kiragasztott plakátok szintjén), gyáva kivezetni az országot az EU –ból, gyáva szembemenni azzal a mérhetetlen korrupcióval, ami Ő indított el, de gyáva leszámolni azokkal a külföldről fizetett civil szervezetekkel is, akik majd felforgatják Hazánkat!

Horthyi Miklós – már kormányzóként – 1920. március 15. –én kinevezi Simonyi-Semadam Sándort miniszterelnöknek. Az Ő kormányának népjóléti minisztere Benárd Ágost és Drasche- Lázár Alfréd írja alá Versailles Nagy-Trianon kastélyában 1920. június 4.-én a szégyenteljes békediktátumot, tekintve, hogy ezt a feladatot egyetlen magára valamit is adó politikus sem vállalta el! Annak ellenére, hogy Hazánk aláírta a békeszerződést, ekkor még semmi nem volt „lefutva”! Horthy hatalma is ingatag volt, leginkább a vörös veszély állandó ismételgetésének segítségével és királypártiságának hangoztatásával biztosította hatalmát. (Hasonlóan Horthyhoz, most ugyanilyen okokból Orbán hivatkozik szinte állandóan a migránsveszélyre.) Ez idő tájt a nyugati országrészben a rongyos gárda tevékenykedik, június 30.-án kirabolják az ausztriai Fürstenfeld katonai raktárát, számos puskához és gépfegyverhez jutva. Később ezek segítségével elfoglalják az osztrákoknak ítélt Burgenlandot, és többször összetűznek az ellenük küldött osztrák rendőri- és csendőri alakulatokkal. Megsegítésükre Horthy nem küld sem katonákat, sem fegyvereket, de ellenük sem mer tenni semmit! Prónay Pál – korábbi Horthy különítményes – vezette rongyos gárdához csatlakozik Lehár Antal korábbi helyettese, Ostenburg-Moravek Gyula Sopron csendőrparancsnoka 300 emberével. Pécs-baranyai terület még mindig szerb megszállás alatt, csak augusztusban kapjuk vissza annak egy részét!

Arra vonatkozóan, hogy milyen politikai helyzet uralkodott ebben az időben a szétszedett Magyar Királyság területén, illetve peremén, álljon itt néhány példa: 1919 januárjában a lengyelek és csehek háborúzgatnak a Hazánkból kiszakított terület megszerzése érdekében. 1920 áprilisában kitör a lengyel szovjet háború, melyben a lengyelek győzedelmeskednek. (Horthy nagy mennyiségű fegyverrel és lőszerrel segíti a lengyeleket Románián keresztül, mivel sem a csehek sem az antant államai nem engedik át területükön a fegyverszállítmányt! Pedig a lengyelek, az általuk állítólagosan utált vörösök ellen harcolnak!) 1920 novemberében súlyos összecsapások robbannak ki a csehországi német városokban a lakosság és a katonaság között. Egy hónap múltán a sztrájkot követően Prágában is összetűzések lesznek. 1921 februárjában összeül a Szerb- Horvát – Szlovén Királyság nemzetgyűlése, melyben a horvátok nem vesznek részt! Kezdetleges, inkább helyi szervezkedések alakulgatnak a Felvidéken a magyar és szlovák lakosságon belül a cseh elnyomás ellen. Hasonló a helyzet a megszállt Erdélyben, és Délvidéken is! A Magyar Királyság területén élők csak királyi parancsra és fegyverre várnak… Érzik ezt a területrablók is, ezért elkezdik a kisantant szervezését (1920. augusztus), mely végül 1921. április 23. –án (ha valakinek így jobban tetszik: 1921. június 7. –én) Románia csatlakozásával lesz teljes.

1921. március 27. –én IV. Károly meglepetésszerűen visszatér Magyarországra, hogy ismét elfoglalja trónját. Horthy ezt azzal utasítja vissza, hogy az Antanttól és a csehektől olyan jegyzék érkezett,mely szerint ebben az esetben megtámadnák Magyarországot. Horthy hazudott! A jegyzék csak két nap múlva érkezett meg! Horthy felkéri IV: Károlyt a távozásra, de korábbi levélváltásukhoz hasonlóan újra hűségesküt tesz felkent királyának! 1921. október 20.-án IV. Károly ismét megkísérli trónja visszaszerzését. Lehár Antal és Ostenburg-Moravek Gyula vezetésével királyhű alakulatok fegyveres támogatásával, vasúton indul meg Budapest irányába, de szerelvényét az ünneplő tömeg rendre megállítja, lassítja, ezért meglepetésszerű trón visszafoglalásról már szó sem lehet! Budaörsnél ütköznek meg a legitimista (királypárti) seregek, a korábban még szintén királypárti Nagy Pál honvéd altábornagy által irányított horthysta, leginkább egyetemistákból álló alakulatokkal. Rövid tűzpárbaj után, katonailag értelmetlen királyi parancsra, mivel IV: Károly Horthyval ellentétben nem akart magyar vért ontani, Lehárék leteszik a fegyvert! Lehár ellen elfogatóparancs van érvényben, ezért IV. Károly kifejezett, többször megismételt parancsára a Dunát átúszva megszökik, és bátyjához, Lehár Ferenc zeneszerzőhöz menekül Németországba. Ostenburg-Moravek Gyulát elfogják, elítélik, de később kormányzói kegyelemben részesül. IV. Károlyt elfogják, több legitimista főúrral és politikussal együtt Tihanyba hurcolják, majd Madeira szigetére száműzik! Ennyit ért Horthy Miklós sokszoros esküje! IV. Károly királyunk, nem sokkal később spanyolnáthában a szigeten hal meg 1922. április 1. –én.

A Szentkoronával megkoronázott, azaz felkent IV. Károly halálával a Trianonban elcsatolt területeink visszaszerzésének reménye, Horthy Miklósnak köszönhetően örökre elpárolgott! Pedig ha a felség- és hazaáruló, többszörösen esküszegő, hazug, antant báb Horthy Miklós ígéretéhez híven visszaszerzi számára a koronát, kisantant ide, vagy oda, királyi parancsra a területrablók által kifosztott, meggyalázott Magyar Királyság lakossága – beleértve Horvátországot is – egy emberként rázza le azt a rabigát, melybe az antant belekényszerített minket! (Még az elismert román történész, Luciaan Boia is a következőket írja könyvében: “Az éppen létező Románia, illetve az egyenlő nemzetek konföderációjaként elképzelt Habsburg Monarchia közül az erdélyi románok valószínűleg az utóbbit választották volna.” Én hozzáteszem: IV. Károly visszatérése esetén is felülvizsgálták volna korábbi gyulafehérvári döntésüket, és újból csatlakoztak volna a Magyar Királysághoz!)

Törökországban ekkor még zajlott Musztafa Kemal Atatürk vezette felszabadító háború, melynek végén az antant csapatok vereséget szenvedtek, már csak azért is, mert katonáik a világháborútól megcsömörlöttek – a francia hadsereg már a világháború folyamán is felbomlott egyszer, és kíméletlen terror után állt újra fel – ezért is inkább a görögöket áldozták fel. Kizárt dolog, hogy egy újabb, a Magyar Királyság és a kisantant közötti háborúba a francia, angol, vagy olasz csapatok beavatkoztak volna! Az elcsatolásra ítélt területeken – Sopron kivételével – soha nem engedélyezték a népszavazás kiírását a hovatartozásról! Ugyanis ellenségeink is tudták, hogy az ezer éves királysághoz szokott lakosság – tartozzanak is bármelyik nemzetiséghez  – amely még ráadásul a megszállók rablásaitól, erőszakosságától is szenvedett, soha az életben nem adta volna voksát a Trianon előtti határok megváltoztatásához!

1921 novemberében Horthy parancsára a rongyos gárda kiüríti Burgenlandot, megszűnik a Prónay vezette önálló állam, a Lajtabánság. A rongyos gárda tevékenységének eredményeként népszavazást írnak ki Sopron és az azt övező néhány falu hovatartozásáról. A leadott szavazatok alapján azok visszakerülnek hozzánk. Ezt persze Horthy saját győzelmeként ünnepelteti, további tápot adva személyi kultuszának, holott köze nem volt a népszavazás kierőszakolásához!

1921.november 6.: kimondják a Habsburg ház trónfosztását, amit Horthy a király kormányzójaként ír alá, ezért szerintem annak érvényessége kétséges! Lásd: http://magaspart.hu/horthy-miklosrol-maskent/

Jellemző: a megválasztott kormányzó annak ellenére, hogy IV. Károly nevezte ki a háború utolsó napján altengernagynak, majd megtagadta királyát, akit még Madeira szigetére is száműztetett, egész életében a IV. Károlytól kapott tengerésztiszti (vagy ahhoz megtévesztésig hasonló) egyenruhában feszít, azzal a különbséggel, hogy a karpaszomány már a monarchia főtengernagyi rendfokozatára hajaz, még ha pontosan nem is felel meg annak! A történések után, a helyében sohasem mertem volna felvenni ezt a formaruhát, vagy ha azt rám erőltetik, a tükörben szembeköpöm magam!

Egy másik Horthy Miklós „születik”:

Mindenekelőtt tisztázzuk: mikor a következőkben Horthyról írok, ez alatt az általa kinevezett kormányokat is értem, dicsőségben, felelősségben osztoznak!

Horthy Miklós egy végtelenségig kirabolt, nyersanyag forrásaitól, só- és színesfémbányáitól megfosztott csonka országot „rendelt magának”! A későbbi kisantant megszálló csapatai vittek mindent, ami a kezük ügyébe került! Különösen a románok jeleskedtek a szabad rablásban! Gyárainkat leszerelték, a polgári lakosságtól minden hasznavehetőt elkoboztak és azokat szerelvényszámra vitték rablott hazájukba a mozdonyokkal, vagonokkal együtt! A közigazgatás romokban, az alakulgató politikai pártok többszörösen megosztottak. Horthy a vörös veszélyen túl, leginkább a királypártiaktól tarthatott, ezért mindent elkövet majd egyes legitimisták lejáratása érdekében. Az éhező, kirabolt lakosság várja a csodát, amit felkent királyának halála után Horthyban remél megtalálni! Tovább növeli az átmeneti nehézségeket az elcsatolt országrészekből idemenekültek magas száma. Az igazi megoldást az egymást követő kormányok sem találják, a helyzet már-már katasztrofális. A fordulatot Bethlen külpolitikájának gyümölcse jelenti, Magyarországot felveszik a Népszövetségbe (1922), és 250 millió aranykorona értékű kölcsönt kapunk angol közbenjárásra, 20 éves futamidővel.  Megindul a gazdasági fejlődés, melynek az 1929 –es gazdasági világválság vetett véget. Feléljük arany- és devizatartalékainkat, az ipari termelés 20%-al visszaesik. Az igazi áttörést Hitler hatalomra kerülése hozza el. Mivel a zsidók „háborút” hirdettek Németország ellen (Daily Express: Judea Declares War on Germany), ami bojkott formájában öltött testet és célja az ország kiéheztetése volt, a németekkel 1930. –ban megkötött kereskedelmi szerződés 1934 évi kiegészítése, a lendületesen fejlődő agrártermelésnek hatalmas külső piacot jelentett. Cserébe áramlott a német ipari áru Hazánkba, mely újabb lökést adott a gazdasági fejlődésnek! Horthy érdeme, hogy eddigre már a magyar oktatás átszervezése, általánossá tétele lezárult, így a népiskolák tanárainak letelepedésére, a kulturális intézmények fejlesztésére is jutott elég anyagi erő. Tovább lendítette a gazdasági fejlődést, hogy kereskedelmi szerződést kötünk Olaszországgal (1934), illetve Ausztriával is. Szépült, gazdagodott az ország! Álláspontom szerint 10 év alatt akkora fejlődés történt, mint a háború előtt 20-25 év alatt. Az 1938 –ban meghirdetett hadsereg-korszerűsítési program újabb lökést ad a magyar iparnak. Töretlen gazdasági fejlődésünknek az 1941. június 27. –i, Szovjetunió elleni hadba lépésünk fokozatosan vetett véget.

Összefoglalva: az ország talpra állásában és gazdasági fejlődésében, Horthy múlhatatlan érdemeket szerzett! További érdemei: A népköztársaság, majd a tanácsköztársaság után helyreállította a jogfolytonosságot, visszaállította a történeti alkotmány érvényességét és a királyság intézményét, a Szentkorona-tant újra érvényessé tette a közigazgatásban.

Időnként felcsapnak olyan teljességgel megalapozatlan hangok, hogy a Kormányzó antiszemita lett volna. Álláspontom szerint ez hazugság! 1919 –ben az elébe járuló zsidó küldöttséget biztosította arról, hogy akik közülük nem vettek részt a vörös terrorban, azoknak bántódása nem lesz. Ekkor már betartotta adott szavát!  (pl. Sióagárdi Zöld Márton, született: Grünhut Móritz – későbbi tábornok – ugyan zsidó volt, de Horthytól 1920 –ban vezérőrnagyi kinevezést kapott.) Soha nem kiáltotta ki a zsidóságot általános bűnbaknak, a vörös terrorért! Vagyis nem tette azt, mint a zsidóság prominens személyei, akik még mindig a teljes magyarságot okolják 600000 zsidó elhurcolásáért! Illene azt is tudni, hogy kártyapartnereinek többsége zsidó volt, amit környezete bizony-bizony szemére is hányt. A háború elől menekülő külföldi, főleg lengyel zsidókat is befogadta az ország, és ameddig módja volt rá, a zsidók munkatáborokba történő elhurcolását is megakadályozta! A nürnbergi nemzetközi bíróság csak, mint tanút idézte be, és sohasem ült a vádlottak padjára. Felelősségre vonását még Sztálin is ellenezte! Portugáliai száműzetésében zsidó magánszemélyek anyagilag támogatták. Antiszemita beállítottsága bizonyítékaként tüntetik fel, az un. numerus clausus törvény elfogadását, ami viszont kizárólag a felsőoktatásban az igen magas zsidó túlsúlyt igyekezett a zsidóság létszámarányához visszaigazítani. Arról már nem szívesen beszélnek a zsidó hangadók, hogy hasonló szabályozást vezettek be ez időtájban pl. az USA –ban, Kanadában is!

Az antiszemita vádaknak több indítéka van. Ezek közül álljon itt néhány:

1. A zsidó lobbi szeretné meg nem történté tenni azt a tényt, hogy korabeli vezetőik semmit sem tettek a II. világháború alatti deportálások megelőzése, elkerülése érdekében, sőt türelemre, megértésre intették zsidó vallású híveiket! A teljes felelősséget ránk hárítják! „Sokat gondolkodok Stern Samuról, a vezetők felelősségéről, és arról, mi vette rá elődeimet, hogy a németek bevonulása után együttműködjenek velük, kiszolgálják őket.” „A zsidó tanács tagjai a gyilkos gépezet részeivé váltak, és nagymértékben elősegítették, hogy az emberek a gyilkosok valódi céljainak ismerete nélkül menjenek a gettóba és a halálba. Döntő szerepük volt abban, hogy a magyarországi zsidóság nagyobb része fegyelmezetten tett eleget a hatósági intézkedéseknek.” Az idézetek Dr. Feldmajer Péter korábbi MAZSIHISZ elnöktől.
2. A magyarországi zsidóság vezetői sohasem néztek szembe azokkal a tényekkel, hogy csakúgy, mint a tanácsköztársaság idején, a Rákosi érában is zsidók álltak a magyarok elleni atrocitások, megtorlások élén! Pl. ÁVH tevékenysége, padlás lesöprések, terror. Ezekért sohasem kértek bocsánatot, inkább olyan irányba terelték a közvéleményt, mely szerint nekünk kellene sajnálgatni őket!
3. A zsidók mindig is a megtévesztés „művészei” voltak! Pontosan tudják, hogy Európa őslakosai megvetéssel tekintettek rájuk régen is, most is. Tehát, ha ők szeretnek valakit, az gyűlöletet ébreszt azzal szemben a gojokban, és megfordítva. Ha ők látszólag utálnak valakit – jelen esetben Horthyt – azt a nem zsidók piedesztálra emelik! Gondoljunk itt Rejtő Jenő Piszkos Fredjére, aki addig „szeretgette”, tisztelte Vöröskarmot, amíg a hajó teljes legénysége szembeszállt Vöröskarom akaratával és Vadsuhanc pártjára állt! Rejtő – aki maga is zsidó volt – pontosan ismerte a zsidó megtévesztés menetét, sőt le is írta azt a Piszkos Fred a kapitány c. művében! Ezért a feltétlen Horthy imádóknak el kellene gondolkodnia azon, vajon nem a zsidók játékszereivé váltak-e?
4. Horthy Miklós tevékenységét, ha úgy tetszik életpályáját, sohasem kísérelték meg a történészek átfogóan – az adott korszakok adta lehetőségek figyelembevételével – elfogulatlanul kiértékelni! A II. világháború előtt imádni, utána utálni kellett, ma újra dicsőíteni. Pedig gyarló ember volt Ő is a maga tévedéseivel, hibáival, a Bethlen kormány hivatalba lépésétől számítva – az országért tett – elismerést érdemlő cselekedeteivel együtt!

Orbán Viktor – Klebelsberg Kuno felújított lakhelyének átadásakor elhangzó – Horthyról szóló mondatai, látszólag kiverték a biztosítékot egyes zsidó vezetőknél, holott csak arról van szó, hogy az ő felháborító véleménynyilvánításukkal plusz szavazatokat szereznek, a nekik milliókat juttató jelenlegi miniszterelnöknek, a megtévesztett magyarság soraiból! Azonban, ha mégis a jelenlegi felforgatástól sem visszariadó csoportosulás győzne valami úton-módon, akkor ők ugye már megmondták a magukét Orbánnak, Horthy kapcsán is! Tehát mindenképpen jól járnak!

Személyes véleményem az: Elég tisztességes, becsületes magyar hazafi, hős született már a történelmünk során, akik nem haboztak tenni valami maradandót a magyarságért, ha hívta Őket a Haza! Őket bátran állíthatjuk példaképnek a fiatalságunk elé! Horthyt nem sorolom közéjük! Viszont már kormányzóként, az ország fejlődésére tett intézkedéseit el kell ismernünk!

Dr. Bene Gábornak is kötelező olvasmány: Lehár Antal: Egy katonatiszt naplója!

Madarász László

← Az előző rész: "Horthy Miklósról másként"

Forrás: magaspart.hu