20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 január 30, vasárnap

Covid, Omikron és ami a háttérben van. (3. rész)

Szerző: Pataky Zoltán

Az előző részben részletesen leírt terv, nemcsak, hogy átélte az évszázadokat, nem beszélve arról, hogy akik azt elkészítették, már sokkal korábban kezdték el, megtervezett működésüket, az emberiség ellen!

Tervüket állandóan tovább fejlesztették és korszerűsítették. Szervezetük, több sejtből áll, amelynek egyik része a pénzrendszer. Azon felül van egy, mondjuk így, egy igazgatóság, az IMF!

Egyik, jellemzően kegyetlen és lelkiismerettel nem rendelkező alakja, Cristin Legard, aki az IMF vezető alakja volt és akinek helyébe, Kristalina Georgijeva lépett, mint az IMF vezérigazgatója.

Saját szavaival, a nyilvánosság előtt, ezt mondta: „ Az idén, a jövőben, a vakcinapolitika, egyben gazdaságpolitika, előbbre való mint a fiskális, valamint a monetáris politika hagyományos eszközei.” Az IMF, vagyis  angolul a z International Monetary Fund =  Nemzetközi valuta alap! Egy, az egész bolygót átfogó szervezet, amely a bankok segítségével, mindent, de éppen mindent pénzben mérve, ellenőrzi már régen, a bolygón végbemenő gazdasági megmozdulások, tevékenykedések, tervek, a háborúk előkészítésének és kivitelezésének minden atomját!

Vegyünk levegőt, és gondoljuk át! Ma már, 2022-re mindenkinek világos kell, hogy legyen, hogy a bankok uralmának idejében élünk! Akár akarjuk, akár nem, akár tetszik, akár nem! Legkönnyebb bizonyíték erre a vakcina gyártók és terjesztők milliárdos nyeresége, valamennyiünk egészségének kárára, szemrebbenés nélkül! Ebben a nagykereskedésben valamennyi állam valamennyi vezetője részt vett, és teszi ezt még most is! Hazánk vezetői sem kivételek ez alól! Tény és való. Gondoljuk vissza arra, hogy az Orbán kormány hány millió vakcinát rendelt meg az első, majd a második, utána a harmadik és most már a negyedik oltáshoz is, nem beszélve az úgynevezett „megerősítő” oltásokhoz! Közben egyre nyilvánvalóbbá válik, világszerte, hogy egy kísérletről, erőszakos kísérletezésről van szó, emberek millióin, milliárdjain! Ehhez hozzájárult és most is hozzájárulnak azok az orvosok, politikusok, ápolók, ápolónők, tisztviselők, rendőrök, katonák, akik eladván lelküket, kiszolgálóivá lettek ennek a koránt sem tisztességes, igen, sátáni szennyes terv kivitelezésének!

A terv végleges megvalósítása érdekében, zsarolják az orvosok és a politikusok az embereket, például azzal, ha nem oltatjuk be magunkat, nem mehetünk bevásárolni, utazni, színházba és moziba, felmondanak munkahelyünkön és így tovább! Hazánk körül, például Ausztriában az oltatlanok karanténba lettek kényszerítve, de a nép nyomására feloldotta a kormány 2022. január vége előtt, a karantént! Erről majd máskor.

Folytassuk egy rémülettel amely ki lett mondva Bill Gates és neje, Melinda részéről! Az pedig, nem más mint a világ népességének, megtervezett csökkentése, ötven, (50!) százalékra! Volt már tömeg gyilkosság, nem is egy az emberiség történelmében! De ez, nemcsak, hogy minden képzeletet felülmúló, hanem egyenesen horrorisztikus és túllép mindent ami eddig, összesen megtörtént, ezen a téren! Háborúban vagyunk, nem is akármilyenben! Támadás ér bennünket a valós, és a rohamosan készülő, Cyber világból, amely holott még nem készült el teljesen de már itt van közöttünk! Hamarosan elveszik tőlünk a készpénzt, így elindulhat a totalitás ellenőrzés első fázisa, amelyhez egyre inkább automatizált egységek is csatlakoznak.

A drónok létszáma már növekszik, láthattuk őket a világ nagyvárosaiban is, a tüntető tömegek fölött. Ki lettek azok a drónok próbálva, különböző hadszíntereken, mint például, utoljára, Afganisztánban! Az 5G rendszer rohamosan épül, amellyel, ó be kedves cukorka, majd az autókat távirányítják, csökkentve a balesetek számát! Mondja a média, de tulajdonképpen az is a tömegek ellenőrzésére lett létrehozva! Okostelefonjaink, a tévé, a computer lehallgatva, sőt, azok akik be lettek vakcinázva, sajnos számítaniuk kell arra, hogy előbb-utóbb az 5G segítségével sikeresen vihetnek végig rajtuk, egy újabb távirányítási kísérletet, nem is beszélve az egészségük szándékos károsításáról.

A nagy testvér már ellenőriz nagyobbára mindenkit!  A Big Reset, a nagy újraindítás már nem álom, hanem rémálom, rettenetes valóság! Egyik megmondója Klaus Schwab, kerek-perec elmondta, hogy a Big Reset kell, mert a mai világunkat csak az által lehet, újra indítani! Újra indítani? Minek után? Minek után tönkre tették? Igen miután a világ gazdaságát a most folyó, mesterséges tönkretételének menete után, újra indítják az ilyen beteg, emberbőrbe bújt sátán fajzatok, akkor, indítják újra a saját céljaik elérése után, azt a világot amelyet tönkre tettek, egy bolygóméretű, rabszolga társadalom, végleges alakjában! Visszahozzák a múlt beteg társadalmaiból kiszemezett zsaroló, tömeggyilkossági kísérleteket, csakhogy ma már nem kísérleteznek, hanem véghez viszik! Nyíltan beszélnek róla, miközben szervezetük másik sejtje a média, és annak minden fajtája is a kezükben, van, így, a zűrzavart amelyet a hírek ellenőrzött terjesztésével és betiltásával, fokoznak, elterelik az emberek figyelmét arról, amit csinálnak!

Azért, van a világunkban valami, ami lassan de – talán – biztosan terjed az, az ébredés. Idehaza is van ébredés, de lassú, talán óvatos vagy tájékozatlan! Ausztriában egyre erősebb, Németország is ébredezőnek tűnik, de, a háttérhatalom, amely természetesen „ nem létezik” elő rántotta az adut, és egy újabb háborút provokál, most már az Orosz hatalommal, Ukrajnát gondolkodás nélkül, mint első áldozatot bedobván a húsdarálóba! Hogy is mondta Einstein? „Két dolog van a világon ami határtalan, az emberi butaság, és a világűr, holott, a másodikban nem vagyok biztos!”

Pataky Zoltán

A kiemelések és külalak Zolitól

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások