20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

"A közhiedelemmel szemben a Magyar Kommunista Párt által 1948–49-ben kidolgozott első ötéves terv nemcsak gazdasági jellegű volt, hanem felölelte az egész magyar élet szovjet mintára való átalakítását." A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak...
Igazában csak az lehetett sebezhetetlen a haláltáborban -- de hiszen az életben is -, aki „egyedülálló és magányos” volt. Még az egyes rab baráti köre, barátja, barátnője, szerelme is veszélyeztetve volt. „Erőt gyengének ebben, büntetéstZsarnoknak ebben...
65 éves, nyugdíjas jogász vagyok, a magyar alkotmányosság elkötelezett híve és visszaszerzésének örök harcosa. Két gyönyörű leánygyermek és egy fiú édesapja. Az én Édesapám – néhai Bene József –, 1950-ben kisüzemének államosítása kapcsán „beutalót kapott" Recskre,

Földi pokol Recsken

Kategória: Élet-halál harcaink
2017. szeptember 21.
A kistarcsai internálótábor abban az időben, tehát 1949 májusában még a rendőrség kezében volt, aztán 1950-ben átvette az ÁVH. Százhúszan voltunk egy teremben. Egyszer csak jött értem két ávós nyomozó,... egyenesen odamentek, ahol a verseimet tároltam.
Tisztelt, tőlem távol van élő, és a magyar nemzetben gondolkodó, és azért tenni akaró Barátaim, Olvasóim: - // Boldogult Roób Gusztáv bátyám, egyik Bp.-i látogatásom alkalmával, a kezembe nyomott egy általa írt tanulmány csomagot, amely most megint...
Magyarország XX. századi történelmét annyi szenvedés, annyi borzalom kísérte, hogy kevesen emlékeznek arra, miként zajlottak a kitelepítések az ötvenes években. Már a fogalom is félremagyarázó, hiszen megsemmisítési szándékkal vagoníroztak be HÁROMSZÁZEZER (!) EMBERT, 99 százalékban magyar...

Recsk 1983 október

Kategória: Élet-halál harcaink
2009. április 07.
Az idén október elsején harminc éve annak, hogy Nagy Imre akkori miniszterelnök nyomására feloszlatták a recski haláltábort, ahol ártatlan embereket kínzott a hírhedt AVH, s amiről Magyarországon még mindig tilos beszélni, mert az ügy még mindig...
Hetven éve, 1950. július 18-án 35 szociáldemokratát indítottak útnak marhavagonban Pestről, másnap pedig felhajtották őket a recski állomástól öt kilométerre lévő tanyára. A pártállami időkben állították: a recski kényszermunkatábor nem is létezett, az évtizedekig elhallgatott történeteket...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló