Akkoriban ez volt a trend, s Ő igen szigorú nevelésben részesített, hogy megálljak a lábamon.

Édesanyám – néhai Kárász Mária – kisnemesi családja a trianoni diktátum következtében szegényedett el, hiszen a birok nagyobb része Bácska elcsatolt részén maradt. Édesanyának sajnos a születésemet követően fokozatosan romló idegbénulása volt, s így már a gyermekkoromban sem tudott egyedül járni.

Testvéreim: Dr. Bene Mária nyugdíjas gyógyszerész, aki Szegeden lakik és Bene József építési vállalkozó, aki 1966 óta az Egyesült Államokban él. Én, 1952-ben születtem Szegeden. Így 1956-ban csupán 4 esztendős voltam, de már 1966 őszén a tízedik évfordulóra röplapot készítettem, amit a - testvérem disszidálása miatt nálunk házkutató rendőrök – meg is találtak. Ha akkor nem gyermekkorú vagyok, akkor kemény büntetésnek nézhettem volna elébe, de a "büntethetőséget kizáró ok" miatt nem lett komolyabb következménye az ügynek. Ám már akkor elköteleztem magam a magyarság szolgálata mellett. Később a konzervgyárban dolgozva hívtak is az MSZMP-be, de nem vállaltam. Ezért nem is jutottam előre a ranglétrán. A középiskolát estin végeztem, de nem kellett „munkássá” lennem, hiszen ipari iskolába járva vasesztergályos szakmát szereztem. Így nem osztályidegenként, hanem „vasmunkásként” jelentkeztem a Jogi Egyetemre – ahová a katonaévek alatt és maximális pontszámom miatt fel is vettek –, de sem ügyvéd, sem bíró nem lehettem, hiszen pártbizottsági javaslat nélkül akkoriban és a Komocsinok uralta Szegeden, teljességgel lehetetlen volt.

Ellenzékiségem soha nem volt titok, hiszen még a KISZ-be sem léptem be, sőt a "szabad világ" zenéit gyűjtögettem, s azt hittem magamról, hogy fityiszt mutatok diszkós-lemezlovasként a bolsevistáknak. (Már az egyetem évei alatt is ezzel kerestem a kenyeremet.)

Sajnos későn vettem észre, hogy ezzel a tevékenységgel akaratlanul is a "globalistákat" segítettem. Eközben az úgynevezett "rendszerváltás" után cégvezetőként dolgoztam folyamatosan, s így jól láttam a gazdasági maffia kiépülésének stációit és a politikai osztály gyávaságát és a nemzeti sorskérdések megoldásának elodázását. Ügyvezetőként dolgoztam közel harminc évet, s a MIÉP és a KDNP egy alkalommal felkért önkormányzati képviselőjelöltnek Szegeden. S annak ellenére, hogy akkor már tíz éve nem Szegeden, hanem Szolnokon dolgoztam – tehát meglazultak a szülővárosom lakóival, s barátokkal való kapcsolatom –, mégis közel a legnagyobb százalékot sikerült elérnem a fenti pártok nevében induló jelöltek közül. 1992-ben, nagy naivitásomban a FKGP tagja, majd a Torgyán utáni korszakban országos alelnöke is lettem. E közben aktívan részt vettem a Siklaky István közgazdász szervezte „ Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom”, majd a Romhányi László vezette Országos Nemzeti Bizottmány munkájában is. Sőt tagja lettem az 1956-os Konföderáció szervezte történeti alkotmányosságért, ill. a jogfolytonosság helyreállításáért küzdő Nemzetgyűlésnek, ahol Csongrád megyét képviseltem: megyei követként.

A Nemzetgyűlésben komoly munka folyt. A történetileg kialakult alkotmányos jogelvek alapján a teljes hazai intézményrendszer jogszerű és szükséges visszaalakítása érdekében, törvénytervezeteket tárgyaltuk a szerves jogfejlődés szellemében. Sajnos akkor még nagyon nagy sötétségben tapogatózott a hazai pártpolitika, sőt az emberek többsége el sem hitte nekünk, hogy média által is jogszerűnek és demokratikusnak maszkírozott állam a Rákosi-kádár diktatúra jogfolytonossága.

A kisgazdákból - és általában a pártpolitikájából - 2004. december 5.-én ábrándultam ki végleg, s azt követően, csak NEMZETPOLITIKÁVAL vagyok hajlandó foglalkozni, s ennek egyik legfontosabb szegmensét a hagyományos közjogi gondolkodás talaján megszületett magyar alkotmányosságot kutatom. Sok éve járom az országot a jószolgálati előadásaimmal, s az MVSZ VII. Világkongresszusán is szerepeltem előadóként, s az „Államjogi problémák és megoldásai” c. dolgozatom váltott ki nagy vitát, s az összefoglaló kötetben meg is jelent az anyag. Ezen írásom alapján, illetve az e témából született „Fejlődés vagy forradalom” c. könyvem is elérhető a következő a Nemzeti Hírháló linkjén: www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg#cikk

2006. szeptember, 18-tól, majd két esztendeig - a Kossuth tér eszmeiségét képviselve -, a nemzeti civil ellenállás szervezésében vettem részt. A Kossuth tér moderátoraként a Magyarok Világszövetségével megkötött együttműködési szerződés egyik kezdeményezője és aláírója is voltam. Jelenleg a Kárpát-haza Nemzetőrség, a Szent Korona lovagrend, a MNB 2006 tiszteletbeli elnöke és a Történelmi Vitézi Rend tiszteletbeli tagjaként, valamint az MVSZ és Magyarok Szövetsége – Nemzetépítő Népmozgalom „nemzetépítő munkásaként” próbálom az összes nemzeti szervezet munkáját összehangolni. Írásaim a Nemzeti Hírháló, Kárpáti Harsona, Nemzetépitő-nepmozgalom.hu, stb. honlapokon jelennek meg, amelyek az önszerveződés szükségessége, a nemzeti látókör és tudat szélesítése, valamint az alkotmányos magyar államiság helyreállítása témakörökben mozognak általában. E honlapok olvasását javaslom minden magyar ember számára. Eddig négy könyvem jelent meg a nemzetépítés témájában.

Minden írásomat felajánlom a nemzet szolgálatára, mert a nemzeti gondolat nem plagizálható! A magyar értelmiségnek a legnagyobb alázattal, de az igazsághoz való könyörtelen ragaszkodással kell felülemelkednie minden szándékon, amely megosztásunkat eredményezi! Így nekünk nem lehet elfáradni, megsértődni, kivonulni, hanem ki kell állni a nemzet igazságáért, az alkotmányos jövőért, a gyermekeinkért és unokáinkért! Mert ez az óriási felelősségünk! S e felelősség miatt fogadtam el a Magyarok Szövetségének választott tisztségviselői posztját, az Országos Elöljárói Tanács tagságát 2013-ban, majd le is mondtam róla, mikor éreztem, hogy ha csak az AJET(Alkotmányos Jogfolytonosságot Előkészítő Tagozat) alapító-vezetője maradok, akkor sokkal többet tehetek a nemzet felemeléséért. Ezért járom az országot a legkisebb falutól a nagyvárosokig, mert az alkotmányos jogtudat és a nemzet sajátosan magyar meghatározását minden magyar embernek el kell juttatni. Teljesen térítésmentesen viszem el bárhová az alkotmányos jogtudatunk alapjait. S ez lenne a feladata ma minden gondolkodni képes és a népéhez és a nemzetéhez hű értelmiséginek. Nem kiemelkedő munkát, nem dicséretre méltó önzetlenséget mutatok tehát, hanem a Nemzet iránti kötelességemet teljesítem csak. Fel kell emeljük a magyarság nagyobb részét a „Nemzet” tudati szintjére, hogy érthető legyen mindenki számára a legkeresettebb előadásom címe: Nemzetet építs, ne pártot! Egységet akarj és ne megosztást! Előadásom után mindenütt szeretném, ha kialakulna egy beszédtér, ahol az elidegenítő hatású globalizmust, legalább szavakban meg tudjuk haladni.

 Könyveim:

• Nyertesek és vesztesek?

• Fejlődés vagy forradalom?

• Emelkedjünk magyarrá!

• Zsidókérdés, magyar szemmel. I-II. kötet.

Előkészületben:

• SZERVEZŐDJÜNK NEMZETTÉ!

vagy NEMZETET ÉPÍTS, NE PÁRTOT!

• PATRIÓTA VOLTAM, VAGYOK, LESZEK!

Adja Isten, hogy kitűzött nemzeti céljainkat még az Én életemben elérjük!

Honfiúi szeretettel: Dr. Bene Gábor Sándor

http://index.hu/video/2012/11/06/1956_a_forradalmarok_szemevel/

Önéletrajz helyett!

Gyermekkori álmaiban szerepelt, hogy író leszek, s meséket írok és mondok a kicsiknek. Helyette vasmunkás lettem, mert elegem lett az osztályidegenség kirekesztettségéből és láttam édesapám napi 16 órás erőfeszítését a családunk fennmaradásért. Akkoriban fájt, hogy egyedül én nem lehettem „vízi” úttörő, és kirekesztett a boldog gyermekközösségből a bolsevik korszak. Ma már nem bánom. (Sőt nevetek rajta, de akkor hihetetlenül kínzó, torokszorító érzés volt!)

         Egészen 14 éves koromig vártam a forradalom folytatását, amely befejezi azt, aminek a hiányát nem tudtam ugyan megfogalmazni, csak éreztem. Valami hiányzott a mindennapok levegőjéből. 56-ról sok emlékem volt és éreztem a felszabadultság, a mindenen átütő lelkesedés, a jövőben bízó hit hiányát, amely azt a néhány napot jellemezte. Én akkoriban fel sem tudtam fogni mindezt, csak a hiányát éreztem, de azt nagyon. Sokáig lelkiismeret furdalásom is volt a „vízi úttörőség” utáni vágy miatt, ám az iskola „bolsevik” levegője, a fizika tanár és igazgató emberségesnek mutatkozó kommunizmusa lassan formálni kezdett.

S a titokban látogatható hittanórák ellenére, inkább akartam igazodni a kádári korszak melós trendjéhez, mint szegény Édesanyám tiszta, falusi erkölcsiségű intelmeihez. (Mindehhez – ma már tudom - hozzájárult a serdülőkori változás is, amely röpcédula írására késztetett 1966-ban a tizedik évforduló alkalmából.)

Ezért kerültem a gimnázium helyett a szegedi „inas egyetemre”. Ott a valódi munkások között ébredtem rá, hogy édesapám minden szava igaz, mert ez a rendszer hazug, s a szólamok mögött csak a pártelit munkaundora és hatalmi ambíciója áll. Az 56’ utáni generációknak a hatalom új praktikákat mutatott be. A megjelenő televízió, a blues és rockzene kiragadta a társadalom nagy részét a mindennapok reális valóságából és – bár nem tudtunk róla, de – egy virtuális világot pakolt körénk, ahol már nem volt szükség a hagyományokra és a magyarság múltjára. Lassan eltünedeztek a tudati mintáim közül az Egri Csillagok hősei, s csak nyugati zene iránti rajongás, valamint Édesapám munkamániába temetkező jövőféltése, és a nyugat gazdagsága iránti vonzódás maradt. A gyermeki ingadozás helyét felváltotta egy stabil „szerelem”, a nyugati zenekultúra iránt. Egyfajta hősies fityiszmutatásnak tűnt, hogy a „szabad világ” zenéit játsszuk, terjesztjük itt a kommunistának hazudott diktatúra legvidámabb barakkjában. Index alatti könyveket olvastam és tüntetően jártam a Március 15-i ünnepségekre, ahol persze – Szegeden éltem – nem történtek események és úgy nézett ki, hogy mindenki beállt a sorba, s a „kicsi vagy kocsi” választási lehetőség közül a nehezen, de megszerezhető Trabantot választotta.

Az érettségi és a sorkatonaság egyre jobban megerősített abbéli hitemben, hogy igaz az állatfarm szlogenje:„itt mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek”! A sorkatonaként eltöltött két év a fővárosban, sorsfordító lett és elhatároztam, hogy nem törődök bele a rendszer-szabta keretekbe, s jelentkeztem a szegedi egyetem jogi karára.

A biztatást az egykori szegedi főügyésztől – édesapám barátjától – kaptam, aki a jogérzék és igazságérzék összehasonlításával megértette velem a lehetőségem határait is. Talán ezért nem lepett meg túlságosan, amikor egy tudást néző, emberségesebb vizsgabizottságnál felvételt nyertem, de az sem, amikor az egyetem elvégzése után nem kaptam meg az ügyvédi gyakornoki állást, mert ahhoz, pártbizottsági hozzájárulás is kellett. Ez sem viselt meg túlságosan, és a közben megszerzett diszkós és előadóművészi engedélyemmel behakniztam az országot. Úgy tűnt, mintha megtaláltam volna az életem értelmét és célját. A közéletben nem vettem részt, s közben a magánéletem sikeres volt. Mint Dj igen „menő” voltam és tanítványaimnak is példaképe lettem. Ők is hajszolni kezdték a sikert. A „rendszerváltás idején” gyakran mondogattam a barátaimnak, hogy a hatalmat ingyen soha nem adta át senki, mindenki megkérte az árát, vagy így, vagy úgy. Mivel a hatalom soha nem vonzott, nem álltam oda tülekedni érte. Gyermekeim születtek – akiknek nagyon örültem – és a szemem fényei mindhárman. Közben elveszítettem az édesanyámat, akitől a hazaszeretet mindig megerősítő csöppjeit kaptam. Ám a show ment, a siker mindig csak folytatódott, de már nem tudtam neki örülni. Valami hiányzott az életemből. Valami fontos. Valahol, egyszer elindult bennem egy elégedetlenség, és azon kaptam magam, hogy kezdtem nem örülni a pénznek, az amerikai repülőútnak, az újabbnál újabb divatos cuccoknak, a siker lemezeknek. Filozófiát és magyar őstörténeti tárgyú könyveket olvastam közben, s keresni kezdtem az okát a kiábrándultságomnak. Lassan kezdtem tisztába jönni azzal, hogy a diszkós tevékenységem egyfajta rombolása a magyar hagyománynak, s önkéntesévé szegődtem annak a gyilkos globalizmusnak, amely a rabló pénzkapitalizmus kiválasztottai és a rabló konzumbolsevizmus élcsapatának nászából született. Azután egyszer elzarándokoltam Csíksomlyóra a székelyekhez.

Majd minden évben visszatértem a Nagyboldogasszonyhoz, Babba Máriához. Betértem a templomokba, beszélgetni kezdtem a rendszerváltásnak csúfolt hatalomátmentés nyerteseivel és veszteseivel. Közéleti beszélgetéseket szerveztem azoknak, akik a tudatipari médiából ki voltak rekesztve, s lassan ráébredtem, hogy a bajom lelki gyökerű. A magyar lelkiismeret nem képes feldolgozni azt a sokkot, amit a XX. század magyarságát megalázó, kifosztó, állati sorba kényszerítő, vagy „csak” legyilkoló háttérvilág tett vele, immár a XXI. században is. Ám a lelkiismeret megmozdult a rendszerváltás naiv vesztesei és a gátlástalan nyerteseiben is. Legtöbben visszafojtották, mert nem ismerték fel a hívást. Bennem is megmozdult - pedig én szuverén ember lévén –látszatra: sem nyertese, sem vesztese nem vagyok a hamis változásnak. Mégis megéreztem, mert kezdett hívni a kötelesség, a hívatás. Hogy mi mozdított meg, milyen kötelesség hívott el, erről jóval később a Kossuth téri spontán tevékenységünk kapcsán írta ezt, Fáy Árpád közgazdász barátom:

„Elő kellene jönni végre a korrumpált jog színfalai mögül néhány tisztességes jogásznak, és az emberi személyiséget tisztelő alkotmányos-jogi keretekről kellene eszmét cserélni.

És hány tisztességes és intelligens közgazdászt találunk?

 Ahány jogászt? Ahány politikust?”

 S a mai képviselőkről is írhatta volna Arany János az alábbi sorokat:

 „Az a három, négyszáz tudós képviselő, Kik egy indítványt sűrűn hoznak elő, Sőt nem is indítványt, mert törvénnyé kenik:

Önnön bogarába szerelmes mindenik.”

Ezért jöttem elő a korrumpált jog színfalai mögül, s ezért vállalom a tisztes megmérettetést. S annyit mindenképpen elérek, hogy a hamisság üzeneteiről véleményt mondhatok az igazságra vágyóknak. Remélem.

Szeged, 2008, 01, 20                                         Dr. v. Bene Gábor

Egy videó amit mindenkinek látni kell! Idézet a szerző leveléből:

"Kicsit ráléphettem a hatalom bütykére, de remélem ezt még nem törölték le!" →