HORGOS

A magyarok bevonulását a dobrovoljácok nem helyeselték, fegyverrel a kézben huszonketten estek el 1941 áprilisában.

Három év múlva, október 10-én vonultak be a partizánok, akik mindjárt az első napokban kifosztották többek között a templomot, az apácazárdát s a parókiát. A plébánost, Virágh Istvánt akkor még nem fogták el. De hamarosan emlékezni kezdtek rá egyesek a visszatért montenegrói szerb telepesek közül, hogy az akkor 81 éves plébános a Horgoson állomásozó magyar katonáknak 41-ben tábori misét celebrált, s a prédikációban nagy hálát mondott az Úristennek, a "magyarok Istenének", amiért vége szakadt a bocskorosok uralmának. Ezért el kellett fogniok a 84 éves embert, de sokáig tanakodtak róla, mit csináljanak vele a fogvatartás szokásos napi gyötrésein túl. Mintegy hatvan személyt gyűjtöttek be a bosszúállás martalékául, nőket is. Virágh István még november 10-én misézett. A kollektív büntetés vérnapja november 20-án virradt Horgoson. Az elfogottakat párosával összekötözve hajtották a nemzetközi úton a 7-es kilométerkőig. A beteg plébánost állítólag egy nővel drótozták össze. Ott az út mellett megásatták a kivégzendőkkel a saját sírjukat. A plébánosnak annyi kedvezményt adtak, hogy szégyenteljes kötözött állapotban nézhette a sírásók munkáját. Ott aztán őrizőik halomra lőtték őket.

A legenda szerint amikor Virágh István elhanyatlott, égi látomásként fényes kereszt jelent meg alakja fölött, s abban az izzó ragyogásban tűnt el.

Azok terjesztették ezt a látomást, akik a sekélyre sikerült sírgödörbe a közeli tanyákról odaterelve belehúzgálták és elhantolták azt a hatvan holttestet, akiknek egyikét-másikát jól ismerték.

Vékony földréteg került a tetemekre. Néhány nap múlva kezek, lábak emelkedtek fel a föld alól. Aztán kóbor kutyák ki is kaparták az oszlásnak induló testeket.

Másik sírba kellett áttelepíteni a gödör hallgatag lakóit.

Hová? Néhány év múlva derült ki, amikor 1964-ben az egykori birkaistállóból a mostan is működő Horgosi csárdát építették; a lefolyócsatorna építésekor földmozgatás közben tömegsírra bukkantak, amit az is igazolni látszott, hogy a felszínre került ruhafoszlányok között fekete reverendaszövet is akadt, csatok, övek és egyéb zsebbéli tárgyak és csontok között, mellett.

Mondják, hogy a kivégzőosztag tagjait megverte az Isten. Rút halállal pusztultak. A gyilkolások után a kivégzőcsapat vezetője fölakasztotta magát a szellevényi erdőben. A többi hóhérok közül egyik-másik rákos, fekélyes betegségekben halt, vagy önkezével vetett véget életének legtöbbje.

MARTONOS

A Vörös Hadsereg október 8-án foglalta el Martonost. Október 11-ére a helyi szerbek megszervezkedve annyira felbátorodtak, hogy felfegyverkezve feldúlták a katolikus plébániát, elvitték és nagyrészt tönkretették az irattárat és a könyvtárat, noha vallási ellenszenven kívül semmi okuk nem volt haragudni a római katolikus egyházra. A bútorok nagy részét is összetörték, feltörték a pénztárat, és elvittek 17 840 pengő készpénzt (az épülő kispiaci templom értékének a kétharmad részét). Werner Mihály plébánost is magukkal hurcolták. Rövidesen összefogdostak még 23 polgárt.

1944. november 21-én több mint egy hónapi állandó kínzás és gyötrés után éjjel teherautóra rakják a plébánost és társait, majd elhajtanak velük a Tisza mellett kiásott lövészárkok mellé, habár nem csináltak semmi olyasmit, ami halálos büntetést érdemelt volna. A faluban 1941-ben a szerbek ellen semmi atrocitás nem történt. Az elfogottak legtöbbje teljesen ártatlan volt, más részük 1941-ben sértett meg szerbeket, de semmi esetre sem olyan mértékben, hogy az halálbüntetést érdemelt volna. Pl. Holló Ferenc esete: Mikor az utolsó német katona is elment a faluból, Holló az udvaron volt, és megjegyezte a feleségének: "Csak nem jönnek tán vissza?!" Meghallotta ezt szerb szomszédja, és feljelentette, hogy visszavárja a németeket. Ezért tartóztatták le és végezték ki. Dózsa Károlynak, aki szabómester volt, Congradas Dusko konkurens szabó szorgalmazására azt rótták fel bűnül, hogy ruhát varrt Fehér Mátyás községi főjegyzőnek, és ezért mészárolták le. Varkulya Jánost azért végezték ki, mert rendőr volt, és figyelmeztetett egy szerbet, hogy a járdán nem szabad talicskát tolni. Hasonlóan Fejes Ferencet, Horváth Gergelyt, Kéri Jánost és Szabó Antalt. Ezek mind szelíd emberek voltak, és nem bántottak senkit, csak a családjuk fenntartása végett mentek el rendőrnek.

Némely foglyokat nem bántalmaztak, míg másokat rettenetesen megkínoztak, főleg Werner Mihály plébánost, akinek nemi szervét éretlen suhancok naponta harapófogóval marcangolták. Sörös Sándor rendőrnek a puskacső célgömbjével felszaggatták a bőrét. "Szíjat hasítottak belőle", úgy-hogy nem is bírt járni, és a kivégzésre is hordágyon vitték. A foglyoknak valamelyik jobb érzésű szerb megsúgta, hogy éjszaka kivégzik őket (ugyanis partizánkülönítmény érkezett a faluba a kivégzések fedezésére). Ezért Werner Mihály apátplébános társait a végveszélyben feloldozta bűneiktől. Lendvai Antal azonban megrögzött istentelen ember volt, és nem fogadta el a feloldozást, hanem szidalmazta a feloldozást adó papot.

Sáfrány Péter gazdálkodó, bíróviselt ember, bár bűntelennek tudta magát, október 5-én búcsút vett feleségétől, Csonka Klárától, befogta a két lovat, s a menekülők közé sorolt, miután néhány heti hideg élelmet bepakolt a kocsiderékba. Martonosi szerb ismerőseitől barátságos fenyegetéstől felokosítva kelt útra. Dunántúlról április végén tért vissza falujába. A vérbosszú habja addig elpárolgott. Az egykori bírónak egy-két beidézésen kívül nem esett bántódása.

A martonosi magyarok mészárlásának értelmi szerzői Putnik Zivojin, Grubanov Mita, Beljin Durics, Congradac Ljubomir, Milo nevű mészáros stb. voltak, végrehajtói pedig Petric Dusko, Bajic Svetozár és fia Milos, Kretin Vlajko, Kojic Dragomir és még sokan mások a fiatalok közül. Közülük az egyik fiatalember szívbajt kapott a kivégzés rémes látványának a hatására. Ugyanis a lemészároltak között voltak olyanok is, akiket nem ölt meg mindjárt a golyó, és sírva könyörögtek hóhéraiknak, lőjék őket agyon, ne temessék el őket élve. Ez a mészárlás is nyilvánvalóan háborús bűn volt az adorjáni, a temerini, a moholi és bezdánihoz hasonlóan, habár sem értelmi szerzőit, sem végrehajtóit nem vonták felelősségre a gyilkosságokért.

Egyes felelőtlen szerb elemek Martonoson is nagyarányú tömegmészárlást terveztek, kevesellették a 24 halottat. A Tisza-parti komphoz hajtották munkára a férfilakosságot, hogy ott egy bizonyos munka elvégzése után a Tiszába lövöldözzék őket. A kompnál orosz katonák is voltak.

Az egyik kirendelt martonosi polgár, Laskovicz nevezetű, aki az első világháború alatt orosz hadifogságba esett s a Szovjetunióból jó orosz nyelvtudással tért haza, most beszédbe elegyedett az oroszok parancsnokával. Ez a tiszt megkérdezte Laskoviczot, miért olyan csüggedt szomorúak a szeme előtt tevékenykedő magyar munkások. Az oroszul tudó martonosi ember elmondta, elárulta, az ő társai nem alaptalanul hiszik azt, hogy kísérőik, őrzőik ma a munka végeztével valamennyiöket a Tiszába tervezik géppisztolyozni.

Ez az emberséges orosz tiszt elsőbb nem akarta elhinni a szomorúságnak ezt az okát, de aztán a szerb fegyveresekkel beszélgetve megértette, hogy a magyarok félelme nem alaptalan. Akkor aztán a legszigorúbb paranccsal - holnap ellenőrizni fogom! - meghagyta a szerbek vezetőjének, hogy ne merjenek ártani a martonosi magyaroknak. Jelentéstételre kötelezte a szerb nacsalnyikot, hogy minden magyar sértetlenül hazatért - különben őt löveti agyon.

A kis öldöklés után így maradt el a tömegmészárlás Martonoson. A vértanú martonosi huszonnégyek névsora:

1. Bárány Ferenc, földműves
2. Fejős Ferenc, rendőr
3. Forró Lajos, hentes
4. Gruik János, rendőr őrvezető
5. Holló Ferenc, asztalos
6. Horváth Gergely, rendőr
7. Horváth Miklós, napszámos
8. Józsa Károly, szabó
9. Kéri János, rendőr
10. Koncz István, napszámos
11. Lendvai Antal, munkás
12. Nagy Gábor, közs. pénztáros
13. Ozsvár Péter, munkás
14. Püspök János, földműves
15. Sáfrány Kálmán, rendőr
16. Sörös János, községi bíró
17. Sörös Sándor, rendőr
18. Szabó Antal, rendőr
19. Szarapka Pétér, földműves
20. Takács László, kosaras
21. Török István, földműves
22. Török János, halász
23. Varkulya János, rendőr
24. Werner Mihály, apátplébános