20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 június 10, vasárnap

Tiltakozzunk hitünk és Jézusunk gyalázásának újabb változata ellen.

Szerző:

Egy körlevél hívta fel figyelmem erre az újabb mocsok áradtra. A levelet nem közlöm le teljes szövegével, inkább én is elsősorban a magam szavai által tiltakozok egy ilyen felháborító film megjelentetése illetve bemutatása ellen amit júliusban fognak bemutatni a szennyáradat egyik fészkében Amerikában. 

 Tiltakozok olyan módon, hogy felhívom a magyarság figyelmét erre és ha van mód akadályozzuk meg a film bemutatását, (nevezetesen a "Corpus Christi" filmben Jézust és tanítványait úgy állítja be, hogy azok homoszexuálisok! Ez undorító megcsúfolása a mi Jézusunknak.) de ha ez nem sikerülne akkor a maradék, de leghatásosabb ellenállást választom, mégpedig azt, hogy nem veszek jegyet erre a mozira, nem fogom sehol sem megnézni, még interneten sem, nem fogom hirdetni sem, sőt ismerőseimet is megkísérlem meggyőzni arról hogy még véletlen sem vegyenek jegyet egy ilyen mozi megnézésre.

Te hogyan fogsz ellenállni? Vessünk be mindent, hogy lejárassuk a mocsok tejedését.

Egy blogon (székely vándor) találtam erről magyarul bővebben magyarázatot.

>Zoli<

Corpus Christi

Mint sokan közületek, az én elektronikus postaládámba is elég sok körlevél érkezik. Az esetek többségében a cím elolvasása után már rögtön törlöm is ki őket, mert sok a szemét. Ma azonban kaptam egy levelet, ami felkeltette az érdeklődésemet. Természetesen utánanéztem a dolognak, mert többet akartam tudni a témáról. Nos, miről is van szó? Hamarosan megfog jelenni egy dokumentum jellegű film, aminek a címe Corpus Christi: Playing with Redemption. A filmet, a néhány évvel ezelőtt Terrence McNally által rendezett ellentmondásos színdarab inspirálta. (A színdarabban Jézust homoszexuálisnak mutatják be, és ez nagy port kavar folyamatosan.) A rendező végig követ néhány színészt, akik a színdarabban szerepeltek, és bemutatja annak hatását az amerikai társadalomra. Megszólaltat ellentüntetőket, kritikusokat és másokat is a filmben, és feszeget néhány érzékeny témát, mint melegházasság, állam és egyház viszonya, stb. Mint a hasonló jellegű filmeknek általában, ennek is teljes mértékben provokatív és polgárpukkasztó szerepet szántak a rendezők. Persze tudták, hogy milyen témához kell nyúlni ahhoz, hogy kiverjék a biztosítékot néhány kereszténynél. Rögtön néhány heves keresztény meg is fogalmazott egy tiltakozó dokumentumot, amelyet eljuttattak sok gyülekezet pásztorához, hogy minél hitelesebben és egységesebben tudják felemelni szavukat az istenkáromlás e megnyilvánulása ellen.

Az érdekessége a dolognak az, hogy ez a hír, hogy megfog jelenni egy ilyen film már a 80-as évek végétől terjed az emberek között és valóságos városi legenda keletkezett belőle. Ezért is sokan figyelmen kívül hagyják az újabb vészharang kongatást. Ez alkalommal azonban tényleg megfog jelenni, mármint nem maga a színdarab megfilmesítve, hanem először csak provokatív dokumentumfilm formájában. Merem állítani, hogy lesz ennek még folytatása.

Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek a sátán ilyen jellegű mesterkedésein. Szánalmas látni, ahogy teljes gőzzel azon van, hogy a feltámadott Úr Jézus Krisztus személyét, hatalmát és erejét próbálja minden áron kigúnyolni és meggyalázni. A fájdalmas az, hogy sokakat eltérítenek a hittől az ilyen jellegű akciók. Nem tudom, hogy vesszük-e észre azokat a támadásokat, amik érik manapság a gyülekezetet, Isten népét és gyermekeit. A 2003-ban megjelent Da Vinci-kód című könyv is nagy port kavart, nem beszélve a róla készült filmről. Abban is Jézus személyét támadták, úgy állítva be, hogy csak ember volt, és Mária Magdaléna volt a felesége, és hogy nem támadt fel, ahogy a Biblia állítja. Körmönfont hazugság ez is, meg az is, hogy Jézus homoszexuális lett volna. A sátán nem válogat az eszközökben, őt nem érdekli, hogy a hazugsága átlátható-e, amíg működik.Neki a célja csak az, hogy az embereket megtévessze. Ezért kell nekünk hívőknek résen legyünk, hogy az ilyen támadásokat visszatudjuk verni Isten erejével. Ne feledjük, harcban állunk a sátánnal, de "a mi hadakozásunk fegyverei nem testiek, hanem erősek Isten kezében"

 

Hozzászólás  

#7 Chagall 2012-07-15 19:52
Jézus 2000 évvelezelőtt megjövendőlte mire használják majd fel ellenfelei illetve megölői a nevét!

Ő nem törödik ezzel csupán azzal amire tanitott bennünket! Hát azt kövessük oszt jónapot!


Egyébként eme jelenség régóta tart az Urantia illetve a Emanuel Jezus c könyvekkel......amelyeket alapitványokon keresztül irkálnak majd jutattnak el ide oda.


Maradni kell az ősi magyar kereszténységnél és kész, minden mással foglalkozni okafogyott ha HITe a tapasztalásból él az embernek!
#6 Perei Jánosné 2012-07-13 12:27
Felháborító, hogy a tiszta erkölcsű Jézust, az Emberiség legnagyobb Tanítóját, aki a Melhkisédek Spirituális Beavatott Papi Rendjének volt a Papja, aki Istenemberi szintre fejlesztette Önmagát és elérte a Ma is róla elnevezett Krisztusi frekvenciát, a SZERETET legmagasabb rezgését, a Maitreya rezgést. Egyáltalán egy napon hogyan merik emlegetni a Szent Jézust a homoszexuálisokkal, akiknek magatartását a Biblia is fertelmességnek nevezi, és minden józan eszű ember annak tartja. Viszont - sajnos - az is előfordult már nagyon régóta, hogy sok-sok pap megrontott, és meggyalázott rengeteg kisfiút, és apácákkal is éltek szexuális életet sok-sok évszázada. Erre példa az a Németországban felfedezett, nemrégiben napvilágra került kolostori temető, ahol rengeteg újszülött holttestének a maradványait találták meg. Szóval minden normális ember elítélheti a filmet is, a homokosokat is, de pont nekik nincs ehhez semmi joguk! az is előfordult már régen, hogy a pap a gyóntatószékben megkérdezte Erzsikét, egy ma már 50-es asszonyt, hogy gyónja meg milyen színű bugyi van rajta. Azóta NEM jár Templomba se!!! Egy másik anyuka ugyanezért nem engedte most, nem is olyan régen a kislányát többé a Templom környékére se! Bemutatták a TV-ben azt a homokos papokról szóló filmet, amely szerint a ma még élő, idős emberek se tudtak a megrontásuk óta normális emberi kapcsolatot teremteni, a mai napig testileg-lelkileg emberi roncsok még most is! Én soha nem tapasztaltam ugyan ilyet, de mélységesen megrázott azoknak az akkor még gyermek kisfiúknak a tragédiája, akik ma is emberi roncsok emiatt.Személy szerint tiltakozom a film bemutatása ellen!!!!
#5 rekabea 2012-06-19 21:30
Oh nem, nem, nem ! Naddeo nem hamisit ! Amit a hunokról ir az valószinüleg csak tájékozatlanság.

De, a 10000 éves magyar kontinuitás, amit egész Nyugat-Európára is kiterjeszt - csak tessék bele nézni a honlapjába - nagyon is átgondolt.

Egyébként ö az egyetlen kutató, aki megkivánja vitatni
más magyarság kutatókkal is álláspontját.

Ez igencsak becsülendö. Az ilyen tudós (kutató) ritka, mint a fehér holló ! - mert mindegyik el van telve
a saját elméletével és meg nem hallgatná a másikat !!
#4 Varga Valéria 2012-06-17 09:27
Tiltakozzon a tisztelt zsidó-keresztény egyház !!!
Miért nem teszi ???? !!!!! - Mert neki ez jó !!!!!
Minél aberáltabb annál jobb !!

Ha valaki hát az egyház meg akadályozhatná ezen állitólagos film bemutatását ! Miért nem teszi ?
A hatalma meg volna hozzá !! - Vagy csak nem azt is aberált zsidók irányitják az élén Ratzinger förabbival !!??
+1 #3 Korpos András 2012-06-16 16:55
Kedves Zoli!
Elsősorban bocsánatot kérek a félreértésért, mindenkitől aki nem ért velem egyet. Igaz a mondandóm elején azt ki is jelentettem, hogy ez az én véleményem. Nem gondoltam, hogy egyedül vagyok a véleményemmel s ezért a többes szám, ugyanis:
-Jézus magát a Világ Világosságának nevezte, nem jelölve meg egy kiválasztott népet vagy nemzetet. Tehát ebből a szempontból lényegtelen a testi hovatartozása.
-Ő maga (vagy az ATYA) választotta ki a testet amit magára öltött, s nem véletlenül. Ennek is meg van a maga értelme, amit jeleztem is.
A felvetett kérdés, aminek sem pro- sem kontra- bizonyíthatósága nincs, és nem is lehet, csak provokáció, aminek (szerintem) nem szabad bedőlni.
Ami a további sorokat illeti amiket töröltél, bár nem értek vele egyet, elfogadom a szólásszabadság jegyében: „A Caesaréit adjátok meg Caesarnak, és az Istenéit az Istennek” (Márk 12,17)
#2 Zoli 2012-06-14 15:35
Kedves András!
Az a te személyes véleményed, hogy TÉGED nem a test érdekel amit az Isten-i lélek felöltött, ezért ezt ne úgy írd le mintha ezt én is, és valamennyien ugyan így gondolnám/nánk!
Ha lényegtelen lett volna az emberi test felvétele azt Jézus sem vette volna magára.
#1 Korpos Andras 2012-06-14 09:17
Erre csak egy vicc jut eszembe.
A jereváni rádióhoz érkezett kérdés: - igaz, hogy Csajkovszkij homoszexuális volt?
Válasz: - nem tudjuk - de mi nem azért szeretjük!

Szerintem nem kell felvenni, az eldobott kesztyűt. Nem minket érdekel ez a provokáció, mert minket nem a test érdekel amit az Isten-i lélek felöltött, habár az sem lényegtelen. Én meg perverz lélekről még nem hallottam.
Valószínű már csak ez az érvük maradt Jézus származásának magyarázatára....

---------
A TOVÁBBI SOROKAT TÖRÖLTEM. >Zoli

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló