III. A MAGYAR NYELVHASZNÁLAT ÉS NÉPESEDÉS KOMMUNISTA ROMÁNIÁBAN
A bukaresti rádióban l945. április 6-án hangzott el az első magyar szó, aminek lehetővé tételét sokan Petru Groza miniszterelnöknek tulajdonítják. . . .
Ami igaz, az igaz: ő volt talán az egyetlen román államférfi aki mint miniszterelnök megszólalt magyarul. 1945. május 6-án mon¬dott magyar nyelvű beszédet a Magyar Népi Szövetség első kongresszuson.236 Ily szépen beszélt: „Szívesen jöttem Erdély főváro¬sába, amely jellegzetesen mutatja a román-magyar életközösség mélyen a történelemben gyökerező parancsait. (....) Meggondoltan és határozottan állítom, hogy ma megvannak mindazok a politikai adottságok, amelyek a román és magyar testvéri együttélését bizto¬sítják... Impozáns és sokat ígérő jelét látom a mai nap szivárványos ünnepségében a testvériségnek. Szívem tele van örömmel és meg¬elégedéssel. Az erdélyi testvériség sugárzó jövőjének virradatát látom, és kívánom, hogy miként az én lelkem csordultig tele van reménykedéssel, teljék az önök lelke is bensőséges érzelemmel: az egymásra utaltság érzésével, magyar testvéreim!" A szemtanúk szerint utóbbi szavakat „olyan, az egyéniségéből sugárzó belső meggyőződéssel adta elő, hogy egy pillanatig sem érezték üres frázisnak, demagóg igérgetésnek..."237 A nagy kérdés persze az, hogy őszinte volt-e a viselkedése?
Máig vitatkoznak erdélyiek arról, hogy ki is volt Petru Groza. Többen állítják, hogy a Groza közreműködése nélkül Sztálin és a magyarellenes román politika képviselői fortélyos szövetkezése kudarcot vall. De az is kétségtelen, hogy az un. Groza-korszakot
(1945-1952) később romániai magyarság visszasírja. Amikor majd a Gheorghiu-Dej - korszakhoz és a Ceauşescu-korszakhoz hasonlítja.
A következőket mindenképpen tekintetbe kell vennünk: „A moldvai magyarság is anyanyelvén tanulhat akkor a csángófőldi Bákóban még magyar tanítóképzőt is alapítanak a Groza idejében. Semmi akadálya azokban az években az anyanyelvű iskolahálózat bővítésének; a magyar tudományegyetem megszüntetésének veszé¬lyére a Groza-korszakban még rémálmában sem gondol senki fele¬lős magyar politikus."238
De ha komolyan tanulmányozzuk Groza „államférfiúi állásfog¬lalásait, nyilatkozatait és cselekedeteit, valamint mindazt, amit a nevében követtek el, akkor annyi ellentmondás mutatkozik mindezek között, amennyit már nem lehet összhangba hozni. Az ő ked¬venc beszédtémája a magyar—román határ spiritualizálása és a magyar—román vámunió." De kormánya már hatalomra jutása első napjaiban „bevezeti az útlevélkényszert, néhány év múlva pedig már arról rendelkezik, hogy útlevéllel se lehessen átutazni Romá¬niából Magyarországra."239
Az biztos, hogy senki szebben nem beszélt a magyar-román testvériségről, egymásrautaltságról, mint ő. Legszebben beszélt, de vajon nem az ügyvéd ravaszságával?
A szakirodalomból ismeretes az az ügyes taktikai fogása, ame¬lyet nagy sikerrel alkalmaz „mind a trianoni magyar-román határ visszaállítása érdekében, mind a Magyar Népi Szövetség vezetőségének 1945-ös csúnya beugratásakor (olyan nyilatkozatot fogadtat el velük, amely tulajdonképpen az új Trianon mellett foglal állást), mind az »akadékoskodó« (a népek önrendelkezési jogát felvető) külföldi diplomatákkal és államférfiakkal folytatott tárgyalásain. Tulajdonképpen semmi újat nem gondol ki, csupán igen ügyesen és nagy sikerrel alkalmazza Brátianu Trianonban kipróbált taktiká¬ját: szüntelenül ismételgeti, hogy az első világháború után Magya¬rországtól Romániához csatolt terület mind történelmi, mind gazdasági, mind kulturális szempontból, sőt földrajzilag, de főképpen geopolitikailag egy és oszthatatlan, és mindig is, az idők kezdetétől oszthatatlan egységes egész volt, egészen addig ismételgeti, míg mind a nyugat-európai, mind a kelet-európai, de még a magyarországi magyar és erdélyi magyar tárgyalópartnerei is el nem felejtik, hogy a kérdéses 102 000 km2 mindössze 20 esztendeig alkotott volna egységet (ha autonómiáját 1920 és 1940 között Románia tiszteletben tartotta volna, ez egyébként szándékában a 20 év alatt sosem állt), azelőtt egy egészen más geopolitikai egységnek volt szerves része, de attól leválasztva semmiféle szempontból nem egységes, hisz Trianonban annak négy részéből sebtében tákolták össze, s a négy részből három részként sem egységes: mert Kelet-Bánság és Kelet-Partium és Kelet-Tiszántúl három tájegység egy-egy része."240
Illyés: 53
Illyés: 117.
V.ö. Kocsis: 361-362
Kocsis: u.o.
U.o.
-Miért beszél így?
„Hogy senkinek se jusson többé eszébe, hogy etnikai szempontokat komolyan véve kellene meghúzni a magyar-román határt, ezért ír és beszél annyit Groza ama 102 000 km2-es terület egységéről és oszthatatlanságáról. Ám ha ma e ravaszságnak a hatékony¬ságán eltűnődünk, akkor semmi jogunk a román államférfi Petru Groza magatartását elítélni, annál inkább azokét a magyar politikusokét, akiket sikerült félrevezetnie. Egyébként Groza rendkívül ügyesen fogalmaz. Annyira, hogy sokan nem is vonták kétségbe elfogulatlanságát, amikor a következőképpen ír 1940-es lelkiállapotát 1944-ben magyarázó visszaemlékezésében: »Azt mondottam: kettévágott test, mert Erdély mindig szerves egység volt és so¬hasem volt feldarabolva a fölötte elmúlt századok folyamán. Bécs¬ben a kerek asztalnál hiányzott Salamon király bölcsessége, aki a gyermek körül perlekedő két asszony vitájának alkalmával félelmetes ítéletet hozott és visszahelyezte jogaiba az igazi anyát. Igaz, hogy a bécsi asztal mellől hiányzott az igazi anya is, mert sem Budapest, sem az áruló román kormány nem kiáltottak feI fájdal-mukban ennek az ítéletnek hallatára, amely a gyermeket, a szeren¬csétlen Erdélyt kettévágta. Egyik sem érezte át a lemészárolt gyermek fájdalmát, egyik se látta a kegyetlenül szétválasztott szülök, testvérek és gyermekek fájdalmának gyászmenetét. Egyik sem tudta elképzelni a kettévágott, minden eréből vérző gyermek ké¬pét...« Igen, egy nagy politikus így fogalmaz, ha olvasójával éppen azt akarja elfeledtetni, hogy a kettévágott hatalmas, nem egységes tartomány mindkét fele (az is, amelyiket Dél-Erdélynek az is, amelyiket Észak-Erdélynek kereszteltek el) külön-külön is kb. akkora, mint a tulajdonképpeni Erdély... »241
Kétségtelen, hogy Petru Groza nem okozott csalódást azoknak a román politikusoknak, akik alkalmasnak találták arra, hogy Észak-Erdélyt Romániának megszerezze. „Magyar segítséggel szerzi meg a Magyar Népi Szövetség vezetőivel ő hiteti el, hogy nem áll érdekükben sem az önálló Észak-Erdélyért küzdeni, sem az etnikai, azaz az 1940-es határ megtartásáért."242
Kocsis: 362-363
Vö. Kocsis: 363.
A Magyar Népi Szövetség ún. százas intézőbizottsága 1945. no¬vember 15-én állást foglalt Észak-Erdély Romániához való csato¬lása mellett. Másfél évvel a párizsi béketárgyalás diktátuma előtt! Ma már tudjuk, hogy nem ez az állásfoglalás döntötte el Észak-Erdély sorsát. De ki lehetetett ebben akkor biztos? „A Magyar Népi Szövetség vezetői ha hittek is Petru Grozában, abban kétel¬kedniük kellett volna, hogy a romániai politikai élet meghatározó egyénisége ez időtől fogva örökké egy Petru Groza lesz. Azt ugyan nem vállalják, hogy a Magyar Népi Szövetség egész tagsága nevében kereken kijelentsék, hogy Észak-Erdélynek Romániához való csatolását kívánják, hanem úgy fogalmaznak, hogy a körülménye¬sen megfogalmazott szövegből e példátlan és felfoghatatlan óhajon kívül semmi más nem olvasható ki."
Groza sugalmazására Magyarországról mint külországról beszél a Magyar Népi Szövetség állásfoglalása, és a Trianonban Magya¬rországtól elcsatolt 102 000 km2-es területet — ugyancsak Groza óhaja szerint — egy és oszthatatlan Erdélynek nevezi meg.243
Hogyan történhetett ez meg?
Magyarázatul szolgálhat, hogy a Magyar Népi Szövetségnek az állásfoglalást támogató vezetői „ekkor még nem is sejtik, hogy két év múlva egyszeriben tudomásukra hozzák, hogy a hatalomnak többé nem részesei, s hogy újabb két év múlva le is tartóztatják őket, és Petru Groza sem sejti, hogy két év múlva már éreztetni fogják vele, hogy a kormányfői cím nem jár feltétlenül kormányfői hatásokkal, hogy négy év múlva, annyi hatalma sem lesz már, hogy magyar barátait és híveit a börtöntől megmentse. Miért két év múlva következik be az első fordulat? Mert 1947. február 10-én Párizsban a Szövetséges Nagyhatalmak aláírják a legyőzött országokkal, köztük Magyarország és Romániával a békeszerződést, mely szerint az ellenséges és legyőzött Románia megkapja az ellenséges és legyőzött Magyarországtól Észak-Erdélyt.244 Így Észak-Erdély hivatalosan is Romániához kerül, nem áll fenn többé a veszélye annak, hogy a nemzetek önrendelkezési jogát az e jogot folyton kinyilatkoztató győztesek érvényesíteni fogják, a trianoni határt a nagyhatalmak újra megerősítik: mi értelme volna a további alakoskodásnak, gondolják a korabeli román politika ügyes irányítói.245
Ennyit a Groza-kérdés rejtélyeiről. A továbbiakban szóljanak a további beszédes tények: A magyar nyelvhasználatot a Groza-korszak után már gátlásta¬lanul akadályozzák, és nem is okoz nekik ez nehézséget, hisz ami¬kor az állam az egyetlen munkaadó, akkor mindenki állami alkal¬mazott. Így a két világháború közti táblákra, melyek figyelmezet¬ték a magyarokat, hogy „csak románul beszéljenek", már nem is volt szükség. A kiszolgáltatottság odáig fajult, hogy az utcán köz¬tereken szállítóeszközökön is bántalmazták a magyarul megszólalót, az iskolákban pedig a szünetekben játszó magyar gyermekeket. Jellemzővé vált a következő ellentmondás: a Székelyfoldhöz közel fekvő két regáti megye — Suceava és Neamt — orvosai közül sok a magyar, de ezek tudnak románul értekezni betegeikkel, de a székelyek közé telepített regáti orvosok egy szót sem tudnak magyarul. (Ily módon jutottak a moldvai csángók közelébe magyar orvosok, s ezek a csángó-magyarok órákat gyalogoltak vagy kocsiztak, hogy magyar orvos segítsen rajtuk.) Az ún. forradalom után valamelyest változott a helyzet. Azóta a magyar újságok elég hűen bemutathatják az erdélyi magyarság helyzetét. Az is kedvező fejlemény, hogy a magyar adások műsor¬ideje nőtt a rádióban és a TV-ben is.
A népesedési helyzetről igen nehéz megközelítőleg hiteles képet is alkotni, mert a hivatalos statisztikai adatokat mindig meghamisí¬tották, amit a disszidált Paul Goma perdöntően bizonyított, hiszen ő volt a román statisztikai hivatal egyik főnöke. Goma és társa, Virgil Tánase Párizsban éltek, s Ceauşescu személyesen bízta meg Mihai Haiducu nevű terroristáját, hogy Gomáékat tegye el láb alól. Haiducu jelentkezett a párizsi rendőrségen, s utána mindhárman eltűntek, mert észrevették, hogy figyelik őket a román vérebek. Ionel Márgineanut az 1966. évi román népszámlálás idején fel¬ügyelőként kirendelték a Székelyföldre a következő írásbeli általá¬nos utasítással: 1. Minden háztartás románnak lajstromozandó, hacsak nem kívánnak mást. 2. Az utóbbi esetben az illetőknek minden módon értésére kell adni, hogy ez mennyire nem ajánlatos. Ha ez sem használ, németes vagy lengyeles hangzású nevek esetén az illetőt németnek, illetve lengyelnek kell lajstromozni. 3. A gyá¬rak, üzemek és közhivatalok igazgatóit, illetve főnökeit értesíteni kell előre, hogy mikor érkezik a népszámlálási bizottság, hogy azoknak legyen idejük megmagyarázni beosztottjaiknak, hogy milyen előnyös az, hogy románnak legyenek bejegyezve. 4. A ve¬zetőknek és a rendőrparancsnokoknak el kell küldeni azok névjegyzékét, akik magyarnak vallatták magukat.
Márgineanu pár év múlva disszidált, s 1977. február 8-án jegyzőkönyvi tanúvallomást tett.246
1967-ben törvényt hoztak, mely a legszigorúbban büntette a terhesség megszakítását, de ugyanakkor családi pótlékot, gyer¬mekgondozási segélyt is biztosított. Mindezek dacára a rá követke¬ző években a népesedési helyzet kezdett romlani, mert a bérházak tömeglakásai s az általános életnívó süllyedése nem ösztönözték a gyermekvállalást, de az is megállapítható, hogy egyre több beteg, illetve fogyatékos csecsemő született. Ezen a téren még nagyon hiányzanak a statisztikai adatok.
Bukarest és Ploesti kisiparosainak nagy része már a XX. század elején is a székelyek közül került ki. A két világháború közt pedig még jobban elmagyarosodott az iparosság, hiszen a román ember már négy középiskolával tisztviselő lehetett, és bizony sokan éltek a lehetőséggel, hiszen a tisztviselői pályán hatalommal, azaz a hatalommal járó busás megvesztegetésekből, borravalókból bárki hamarosan vagyont gyűjthetett. Az említett két városban már a két világháború közötti időszak végén vagy 250 000 volt a magyarok száma247 , az óromániai magyarok (a bukovinai székelyek és a moldovai csángók) is legalább ugyanennyien voltak, s ehhez számítsuk hozzá, hogy a kommunista kényszer-kitelepítéssel mennyivel nőtt (hány százezerrel?) a Regátban élő magyaroknak a száma. Minderről a hivatalos statisztika szeret elfelejtkezni. De fentiek alapján azt is mondhatjuk, hogy az emigráció nemzeti hivatástudattal rendelkező vezetői nyugodtan állíthatják, hogy Romániában 3 millió a magyarok lélekszáma.
Wass: 57
Wass: 31
(122-128)
IV. AZ EGYHÁZAK ALKOTMÁNYJOGI HELYZETE A KOMMUNISTA ROMÁNIÁBAN
Az egyházak elleni támadásait a román kormány igen hamar el¬kezdte. 1947 februárjában a pápai nunciust persona non grátának minősítették. 1948, június 17-én a Szentszekkel kötött két év¬tizedes konkordátumot egyoldalúan felmondták, és a hathónapos türelmi időt ki sem várva, 1948. július 17-én a felmondást hivata¬losan is kihirdették. Siettek., mert bizonnyal tudták már, hogy au¬gusztusban egyszerű egyházügyi rendelkezéssel eltörlik az egyház elnevezést, és az összes egyházak egyszerűen jámbor egyesületté nyilváníttatnak. A római katolikus püspökök válaszképpen alkotmánytervezetet dolgoztak ki, amit az állam nem fogadott el, hanem ellenjavaslatot tett, amit viszont a püspökök nem fogadhattak el, s így a katolikus egyház törvényen kívüli állapotba került.248
Az 1958. november 3-i egyházügyi törvény elrendelte, hogy egy egyházmegyének legalább 750 000 hívője kell legyen, így a nagyvárad-szatmári és temesvári római katolikus püspökségek meg¬szűntek, s csak a gyulafehérvári maradt meg. A bukaresti érsekség is megszűnt, viszont a több mint 250 000 katolikus csángónak az elrománosítása céljából a Jaşi-ban levő püspökséget megtartották. Utóbbit Petru Pleşca címzetes püspök vezette. Az összes egyházak birtokait elvették, valamint az összes egészségügyi és karitatív intézményeket is. A püspököknek egyformán 8000 lej havi fizetése volt (8600 a hivatalos kulcs szerint) a papoknak pedig 700 lej) amit az állam fizetett, de csak az esetben, ha az egyházközségnek legalább 400 hívője volt. Ennek következtében a papok egynegyedét a hívek tartották el. Ez a törvény az egyházakat a miniszterelnökség alá tartozó Felekezetügyi Hivatal felügyelete és ellenőrzése alá helyezte249 , az iskoláikat elkobozta, s az egyházak külföldi kapcsolatait megszüntette. A görögkeleti egyház mindezek dacára uralkodó egyháznak számított -- mint államegyház. Nagyobb anyagi támogatásban részesült, és templomai, emlékművei karbantartására segélyt is kapott.250
Azt talán említenem sem kell, hogy minden kommunista alkot¬mánytörvény — így a román is — a legteljesebb vallásszabadságot biztosította papíron.
A görög katolikus egyház még rosszabbul járt, mint a római katolikus. Püspökei ugyanis nem akartak aláírni egy olyan iratot, melyben kérik az „ortodox jámbor egyesületbe való visszafogadásukat". Erre az általános elnököket, „majd a főespereseket szólították fel a visszafogadó kérés aláírására. Minthogy szépszerével nem ment, verni kezdték őket." Kínzást ütleget, börtönt alkalmazva az állam végül érvényesítette akaratát. 1948. október 1-re Kolozsvárra összehívták a görög katolikus papok kongresszusát.
„A papok — egyharmadánál is kevesebb jelent meg — 38 meg¬bízottat választottak, akik 1948. október 3-án adták elő Justinian ortodox román pátriárka előtt visszafogadási kérelmüket.". A pátri¬árka aztán „nagy kegyesen" a görög katolikusokat az „ortodox anya jámbor egyesület kebelébe" visszafogadta.251
Domokos: 89-90
Illyés: 227-230
Illyés: 226
Öt görög katolikus püspök Márton Áron római katolikus püspökünkkel együtt szenvedett a börtönben. Négy közülük börtönben halt meg; csak Juliu Hossu érsekük s a mi Márton Áronunk szabadult élve.
A görög katolikus hívek nagyobb része tudomásul vette az ortodoxiába való visszatérést; a többiek és az 1964-es korlátozott amnesztia által szabadult papok — kenyérkereseti foglalkozásuk mellett — a katakomba-egyházak életét élték a nagy veszedelem ellenére is.
A görög katolikus egyház nagy vagyonát az állam elkobozta.252
Márton Áron püspök 6 évig volt börtönben, utána 12 évig házi őrizetben tartották a gyulafehérvári püspöki palotában, elszigetelve papjaitól és híveitől.
Az erdélyi római katolikus egyházat megtörni akarván, halálra kínozták a következőket: Schefler János szatmári és váradi püspököt, dr. Erdős Alfréd és dr. Maczalik Győző teológiai tanárokat (mindkettő titokban felszentelt püspök volt), dr. Boga Alajos és Sándor Imre püspöki helynököket (utóbbi megfagyott a bör¬tönben) Gajdátsy Béla teológiai rectort, Fekete János esperest. Ábrahám Árpád torjai plébánost koncepciós per végén végezték ki Aradon, Bokor Sándor erzsébetbányai plébános eltűnt, de egy év múlva holttestét a Dunában megtalálták. Ambrus György káplán a Duna—Fekete tenger csatornánál „kígyómarásban halt meg". Dr. Jakab Antal püspököt 13 évig egy bányában dolgoztatták.
A papok hossza sorát meghurcolták, megkínozták, munkatáborokba vitték vagy bebörtönözték. A szerzeteseket éjjel lakol¬tatták ki semmi nélkül, többeket halálra dolgoztattak Fogarason vagy a Duna—Fekete tenger csatornánál, másokat agyonvertek, kivégeztek, sokan rejtélyes körülmények között eltűntek.
A ferences rend tagjait 1951. augusztus 20-án (Szt. István nap¬ján) éjjel Máriaradnára hurcolták. A túlélők később Youngstown-ban (Ohio) telepedtek le. A Ceauşescu rezsim utolsó éveiben az udvarhelyi plébánost, Pálffi Gézát verte agyon a Securitate, s az ő vértanúsága az angol és amerikai parlamentek tiltakozását is kivál¬totta. Utána Dani Gergely gyimesbükki plébánost verték agyon, mert tiltakozni mert az ellen, hogy plébániáját a gyulafehérvári magyar püspökségtől a moldovai római katolikus püspökséghez csatolták. 1989-ben a csíkszeredai Securitate Csobotfalva fiatal plébánosát kínozta meg, mert népes ifjúsági találkozót rendezett Csíksomlyón, és a búcsújáró hegynek a lejtőjén fehér mészkőből messziről olvashatóan kirakták: „KRISZTUS A MI KIRÁLYUNK!"253
Az erdélyi római katolikus egyházról szólván meg kell még jegyeznünk a következőket:
A korabeli román hatalom tulajdonképpen alulmaradt az erdélyi és a partiumi római katolikus egyházakkal vívott küzdelmében.
Még azt is joggal állíthatjuk, hogy az egyházak a küzdelemből végül is megerősödötten kerültek ki.
Domokos: 90
Domokos: 90
Dr. Kurko Alajos, pápai prelátus, Szentszéki ügyvéd (Genova) cikke a Kultikus Magyarok Vasárnapja. Youngstown, Ohio, USA. 1990. április 1. számában
Hogy miből merítette hihetetlenül nagy erejét az ötvenes évek¬ben az erdélyi római katolikus egyház, „az hosszú ideig nemcsak román hivatalnokok előtt volt rejtély, hanem mindazok előtt, akik nem hisznek a valódi vallásos hit erejében. Aki elolvassa Virt Lászlónak vagy Domokos Pál Péternek az erdélyi katolikus egyház e korszakáról szóló méltatását, az képes lesz felfogni a felfoghatat¬lant. Megtudja, hogy az erdélyi katolikus egyház úgy vált képessé megőrizni autonómiáját rendkívül nehéz körülmények között, hogy soha nem engedett az egyházat az államnak alárendelő törek¬véseknek. A legnehezebb az a fél évtized volt, amikor Márton Áron püspök börtönbüntetését töltötte."254 (Domokos Pál Péternek az általunk is gyakran hivatkozott könyvéről van szó. A Virt Lász¬ló könyvének adatai: Katolikus kisebbség Erdélyben. Budapest—Luzern, 1991.)
Ami történt, az nem is olyan rejtélyes.
„Ez idő alatt az erdélyi katolikus egyház a titkos kormányzók rendszerének köszönhette sikereit a román államhatalommal vívott harcában. E rendszert még Márton Áron tervezte el — várható letar¬tóztatásának (és minden egyházához hű főpap bebörtönzésének) a következményeit latolgatva. Miképpen érhető el, hogy a le-tartóztatottak helyébe ne kerülhessen az államhatalmat kiszolgálni kész álpap? Legfontosabb, hogy minden hivatalba lépő kormányzó haladéktalanul nevezze ki utódját, valamint utódjának utódját, és azok is utódjaikat, hogy minden püspök és annak minden kijelöltje mögött várakozzék két titkos tartalék. Ha a püspököt letartóztatják, akkor — Márton Áron titokban tartott, második fontos rendelkezése szerint — azonnal megszűnik annak kormányzói joghatósága, és még mielőtt az állam jelöltje elfoglalhatná a letartóztatott helyét, érvénybe lép — és titokban kihirdettetik — az első tartalék jogható¬sága. Annak letartóztatásakor a másodiké... És így tovább. Ha ez a rendszer működik, az állam semmit nem tehet a törvényes kor¬mányzati folytonosság megvalósulása ellen.
A titkos kormányzók rendszere Márton Áron várakozásának megfelelően működött, bár a letartóztatások sokkal gyorsabban követték egymást, mint bárki sejthette volna. A nagy püspököt 1949 júniusában tartóztatták le. A helyébe lépő Boga Alajost 1950 májusában. Boga Alajos után Sándor Imre következett, akit már első tartalékával, Gajdátsy Bélával együtt tartóztattak le 1951 márciusában. Ekkor lesz először titkos helytartó egy második tartalék, Jakab Antal. Ő rövidesen kénytelen feltárni joghatóságát, mert az egyházmegye irányítójává a román kormány saját emberét próbálja megválasztatni a gyulafehérvári káptalannal. Áprilisban fedi fel kilétét Jakab Antal, s augusztusban már le is tartóztatják. Az ő utódja Márton Mózes csíkszentdomokosi plébános. Első tartaléká¬nak az addigi második tartalékot, Szilveszter Sándor sepsiszent¬györgyi plébánost választja ki. 1952-ben a letartóztatások oly tö¬megessé válnak, hogy az elhurcolt Márton Mózes helyébe nyom¬ban egy negyedik tartalék kerül: Léstyán Ferenc. Őt első tartalékká való kiválasztásakor Szilveszter Sándor jelöli ki saját második tartalékának. Ekkor a helyzet igen veszedelmessé válik: az állam¬hatalom kísérletet tesz a titkos helytartók rendszerének a »kisajátí¬tására«. Gyorsan kiengedik a börtönből Márton Mózest és az ő első és második tartalékát, Kovács Bélát és Szilveszter Sándort.
A rendszert már kiismerték, és mint ordináriust próbálták meg¬törni Márton Mózest. Nem sikerült, letartóztatták újra. A törvénye¬sen helyébe lépő Kovács Bélát viszont a hatóságnak sikerült enge¬delmességre kényszerítenie: kineveztették vele helyettesének a már addig is engedelmes szolgaként viselkedő Adorján Károlyt.
Ha a csel sikerül, az erdélyi katolikus egyház rövidesen hitelét és erejét veszíti. Szerencsére Léstyán Ferenc szabadlábon van: a letartóztatására azért nem kerül sor, mert a hatóság nem tudja meg, hogy letartóztatásakor a tartalék Szilveszter Sándornak már van utóda. A kilátástalannak tűnő helyzetben így Léstyán Ferenc talál¬hatja meg a megoldást. Ügyesen él joghatóságával: kinevezi kor¬mányzónak Szilveszter Sándort, aki letartóztatásakor elvesztette joghatóságát. Szilveszter még 1952-ben olyan helytartót választ ki maga helyett, akiről a hatóság nem tudja kideríteni, hogy törvényes kormányzója lett az egyházmegyének: Lajos Balázs csíkmindszenti plébánost...
A titkos kormányzatra természetesen csak addig volt szükség, míg Márton Áron ki nem szabadult a börtönből."255
A két világháború közti időszak tárgyalásánál bemutattam, hogy annak idején a román hatóságok milyen kíméletlenül üldöz¬ték a református egyház papjait. Most hozzáteszem: a kommunista hatóságok még kíméletlenebbül üldözték őket, illetve utódaikat. (Lásd a Függelékben a 3. sz. tanúvallomást.) Sajnos a román rend¬szerváltás (az ún. forradalom) előtt mindkét református egyházme¬gyére olyan református püspököket sikerült a hatóságoknak ráerőszakolni, akik maguk gondoskodtak a békepapok előremeneteléről és a kitartók elhallgattatásáról. Mindezt 1990 márciusában a Sza¬bad Európa Rádió magyar adásában Sipos Gábor kolozsvári református püspöki levéltáros előadásában is hallottuk, s őszerinte sok lelkész, élükön Nt. Tőkés Lászlóval, püspökük rendeletei elle¬nére sem szolgálta ki az ateista diktatúrát.
A román nacionalista — fasiszta kommunista? — vezetés, láthat¬tuk az előzőkben is, a katolikus papság gerincét hiába próbálta megtörni. Így is megközelíthetjük a kérdést: a katolikus papság könnyebben vállalja a mártíromságot, mert nem kell feleségük és gyermekeik jövőjéért aggódniuk. Mindazonáltal a református egyháznak is sok a mártírja. Például Sas Kálmánt — a Királyhágó-melléki Református Püspökséghez tartozó, határmenti Mihályfalva lelkipásztorát — a Securitate küldte a másvilágra. Nt. Tőkés László saját szavaiból tudjuk, hogy temesvári munkatársait hogyan üldözte és tüntette el a titkosrendőrség. És emlékeztetek egy olyan poli¬tikai gyilkosságra, amelyet már a romániai „rendszerváltás" után követtek el. Kulcsár István Szatmár megyei vértanú lelkészre em¬lékezzünk, aki 1990. július 18-án ült vonatra, hogy Tasnádra utaz¬zon ugyancsak lelkipásztor édesapjához. Reggel 8 óra 40-kor érke-zett Nagybányára, ahol át kellett szállnia, de ott eltűnt, s csak este találták meg holttestét a város egyik 10 emeletes tömbházának szemétgyűjtőjében. Néhai Kulcsár István nem sokkal azelőtt egy, a Tőkés püspök elleni román sajtótámadást utasított vissza.
A román sajtó cinikusan hallgat, a rendőrség és ügyészség pedig süket és vak, mint Trianon óta állandóan.
A romániai Nagy Nemzetgyűlés 1974. november 1-én hagyta jóvá a nemzeti kultúrjavak védelméről szóló 1974/63 sz. törvényt, mely mindenekelőtt „a nemzetiségi egyházak történelmi létét érin¬tette súlyosan", s a külföldi sajtó is ilyen értelemben ítélte el a román államot.256 Ez a képtelen törvény állami tulajdonnak nyilvá¬nítja azokat a „történelmi, civilizációs műkincseket, amelyek az évezredek során Románia földjén az irodalmi, művészeti alkotás, a tudományos és műszaki kutatás terén jöttek létre"; ezek az egész nép tulajdonát képezik, s így a társadalomnak kell ezeket megőriz¬ni. (Természetesen a román törvényhozók oktalan és nevetséges nagyképűséggel beszéltek évezredekről, hiszen évszázados értékek is elsősorban a magyar katolikus, református és unitárius egyházak levéltári és könyvtári anyagában voltak 1974-ben.) Ezenkívül ide tartoznak az egyházi kegyszerek (kelyhek, keresztek, miseruhák, ikonok, stb.), ritka érmek, bélyegek, antik bútorok, festmények, történelmi emlékművek.
Kocsis:377-378.
Wass: 32
Mindezeket 60 napon belül be kellett jelenteni büntetés terhe mellett_ A végrehajtó szerv a belügy minisztérium volt! (Nem érezték Ceauescuék, hogy milyen mértékben blamálták a román kultúrát, amikor a Securitate mellé „rangsorolták" a Szocialista Műve¬lődési és Nevelési Tanácsot?)
A törvény végrehajtása milyen volt?
A Nagyvárad körüli 200 községből például elszállították az egy¬házak dokumentumait, de kisült, hogy nincs költségvetés, nincsenek alkalmas helyiségek, s főképp nincsenek szakemberek. A ko¬lozsvári három hajdani felekezeti gimnázium 170 ezer kötetnyi könyvanyagát pedig egy közös épületben helyezték el, ahol magyar könyvtáros nem volt.257