20241129
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 január 27, péntek

Magyar őstörténet a kezdetektől Kr. u. 907.-ig

Szerző: Mesterházy Zsolt

A források

E kronológia összeállításával arra vállalkozom, hogy az ismertetett művek lényegének, jeles támpontjainak összefoglalása által tájékozódást segítő iránytűt szerkesszek a szerintem a történet fősodrába tartozó, fontosnak ítélt mozzanatok időrendbe állítása révén jó néhány e tárgyban megjelent műből. A sok ezer oldalnyi anyagból felhozott minden szónak súlya van. A történet gerincét a kanadai Baráth Tibor, a dr. Varga Zsigmond nyomdokain elinduló argentínai Badiny Jós Ferenc, az ausztráliai Padányi Viktor és az ausztriai Götz László - azóta már alapművekké és eredeti forrásokká előlépett - munkái adják. Bár ők sem mindenben értenek egyet, a lényeg felszínre kerül. A felsorolt művek közül Csicsáky Jenő James Churchward angol kutató eredményeit ismerteti javarészt, a többiek saját, eredeti kutatásaik során jutottak el azokhoz a megállapításokhoz, amelyekből idézek. Akit érdekel, mélyedjen el e művekben, másokban is, és maga döntse el mit gondoljon őstörténetünkről.

E kronológia szerkesztésekor azt az elvet követtem, hogy a forrást a közlendő mellett azonnal feltüntetem. A szerzőktől történő adatkivételt így pontosan követhetővé teszi e módszer. Sok szerzőnk neve csak idézetként jelenik meg valamely más műben, hivatkozásként. Nem kisebbek ők sem a szemünkben tudásukkal. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az a négy nagyívű és bátran felfestett történelem, ami köré a kivonatos vázlat épül, Baráth Tibor, Padányi Viktor, Götz László és Badiny lós Ferenc nevéhez és életművéhez fűződik. Közléseiket tengernyi irodalmi hivatkozás - javarészt külföldi - támasztja alá, becsülettel feldolgozták mindazokat a forrásokat, amelyeket az elmúlt 100 évben kiadtak a világon. Felismeréseik és áldozatos munkájuk nélkül sok-sok miérttel kezdődő kérdést ma nem tehetnénk fel magunknak. E rendhagyó csoportos könyvismertetés kísérletet tesz arra, hogy felvillantsa a másik magyar őstörténet eredményeit, kétségeit és haladási irányát anélkül, hogy szentírásként tálalná. A sajtóban egyre gyakrabban napvilágot látó cikkek, tanulmányok, amelyek a nagyközönséget tájékoztatni szeretnék fontos őstörténelemmel kapcsolatos dolgokról, szerintem egy átnézeti kép, fogódzók nélkül légüres térben mozognak. A finnugor emlőkön felnőtt és az új ismeretekkel megcélzott olvasó, aki nem mélyedt még el e tárgyban, nem is tudja talán hirtelen mihez kötni a számára ismeretlen információkat. Így aztán fennáll a veszélye annak, hogy az együttgondolkodásra hívott olvasó kézlegyintését éri csak el a már jól ismert - na ezek már megint mindenhol magyarokat látnak - formula kíséretében. Majd a következő lapszámban olvasói levél érkezik a szerző elmeállapotát, szavahihetőségét firtatva és a már jól ismert, finnugristáktól eltanult elnéző mosolyt emlegetik. Ezért azt gondolom, hogy a befogadó oldalt illik felkészíteni, érdeklődést kelteni és tájékoztatni. Ha ezzel végeztünk, jöhetnek a rendszerezett tudományos bombák, a szakirodalomba való bevezetés, a segédtudományok körüljárása, a magyar nyelvészet csodáiban való elmélyülés, a régészet, a művészettörténet, a néprajz, a népművészet és a többiek. Egyáltalán, a tudományos ismeretterjesztés tartalmán ma már nem a módszeresen csepegtetett és jól megszűrt morzsák odavetését értjük. Az értő közönséget fel kell nevelni évtizedek kemény munkájával, hogy fogékonnyá válhasson a tudomány követésére. A legjobb persze az lenne, ha iskoláink magyar kultúra néven a kezdetektől órarendjükben tartanák mindannak oktatását, amit magyar kultúrának nevezünk. Amíg ez be nem következik, érjük be nem kevesebbel, de máshonnét szerzett ismeretekkel.

Sőt, erősen óvok mindenkit attól, hogy csupán e rövid tanulmány alapján alakítsa ki véleményét e tárgyban. A meglévő történelmi figyelem gyűjtőpontjába nem csak e művek kell bekerüljenek. Nyúljanak tehát a forrásokhoz, vegyék kézbe közvetlenül magát a forrást, nyúljanak olyanokhoz is, amelyek most nem kerültek szóba. Olvassák Magyar Adorján, Malonyai Dezső, Pap Gábor. Dúcz László, Kiszely István, Huszka József, Nagy Gyula, Götz László, Bakay Kornél, Sebestyén László, Kiss Dénes, Bíró József, Blaskovich Lajos és nagyon sok más szerző eredeti, alapozó jellegű, briliáns munkáit, ők elvezetnek bennünket történelmünk, jelképeink, nyelvünk és hagyományaink erdejébe, biztos kézzel fejtve meg az elrejtett és elfelejtett szellemi örökséget. Igen fontos hangsúlyozni itt, hogy e tárgyban csak eredeti művek és gondolatok szerzőit említem, mert ők lendítik tovább a ma még helyenként megtorpanni látszó folyamatot történelmünk újjáépítésére. E vázlat felépítésében nem jutott idézett hely Magyar Adorján ezernyi oldalakat kitöltő munkásságának részleteire az ősműveltség témakörében, ő nem az évszámokhoz kötött történelem művelője, hanem inkább a szellemi, nyelvi kultúra leírója. Természetes Forrás mindaz a tengernyi irodalom is, amelyre a címoldalon felsorolt szerzők akár egyszer is hivatkoznak.

Bízva abban, hogy sikerül felkelteni az érdeklődést nagyszerű szerzőink művei iránt, olyannyira, hogy kézbe is veszik azokat, belőlük- és ezek a honfoglalás körüli eseményekre is érvényesek - olyan figyelemfelkeltő és egyben fontos mozzanatokat veszek át, amelyek szemléltetik az általuk másképpen leírt történelmet - ahol pedig régi hiedelmek megdőléséről is bőven tudósítanak.

Bár az események tárgyalásakor nem teszek különbséget székely és magyar között, nem lehet figyelmen kívül hagyni a mai erdélyi őstörténeti erőfeszítéseket. Annál kevésbé, mert ők olyan elemi természetességgel tárgyalják ma is a szkíta, hun, pártos, masszagéta ügyeket, hogy az bámulatos. Nagyon szerencsés népek ők, nekik nincsen Magyar Tudományos Akadémiájuk igazodást mutatandó a hideg tájak felé, ők ott folytatják az őstörténet kutatását, ahol Horvát Istvánék abbahagyták. Szégyenérzet és balsejtelmek nélkül vallják keleti származásunkat a Nap fiaihoz méltó büszkeséggel kegyelettel őrzik saját és közös hagyományai(n)kat a székely nemzet nagyjairól bőven megemlékeznek, illő gondossággal kezelik nagyjai(n)k jeles helyeit és igen nagy szeretettel fogadnak mindenkit, aki lelke felfrissítése okán Erdélyországba látogat, mert az ő lelkük biztosan az égig ér. Itt Orbán Dezső kutatásaiból építettem be a történeti folyamba a szkítákkal és pártusokkal kapcsolatos adatokat, elsősorban azért, hogy bemutathassam a félelem nélküli történelem létezését. Tanulhatunk tőlük.

A személyes élmények megszerzése

Ha e tanulmányokkal végeztek, keljenek útra, hogy lássanak is. Badinyt követve nézzék meg Esztergomban az Oroszlános Szentélyt, ahol a tizennégy ősi oroszlánunk közül az utolsónak romjai még láthatóak az Istár-csillagos pártus stílusú szentélyben, menjenek el a budapesti Hősök terén álló Műcsarnok timpanonja elé, mert egy oroszlán ott is van - és előbb került oda, mint az esztergomiak újra napfényre kerültek - kerüljék meg az épületet és életfák és egyéb jelképek tucatjai láthatók ott - ezután vegyenek egy mély levegőt és járják végig Magyarország román stílusú templomait, mert azok hordozzák ma is az ősi jelképek tömkelegét, csak olvasni kell tudni rajtuk. Ha ezzel is végeztek, járják végig ősi jelképeinket házaikon hordozó falvainkat itthon és Erdélyben, vegyenek egyszer részt Csíksomlyón a Passión, ahol a holdsarlóra tekintve Babba Mária, Égi Anyánk, pirkadatkor a Napbaöltözött Boldogasszony ősi, 7000 éves emléke újul meg évről évre, nem feledve mezopotámiai szellemiségünket. Ha a magyar esztergomi bíboros, hercegprímás is elmegy Csíkba Babba Mária kedvéért - mi másért menne oda -, azt vehetik üzenetnek és a folytonosság közvetett elismerésének. Az üzenet - az én olvasatomban - nem más, mint római-kereszténységünket megelőző jézusi keresztyénségünk hallgatólagos elismerése, kimondatlanul is az eddig "lepogányozott", naparcú ősök nyilvános rehabilitálása. Ez a tett legalább olyan jelentőségű, mint a római pápa Mária Magdalénával kapcsolatos 1997. húsvéti Urbi et Orbi kinyilatkoztatása. Becsüljük meg e gesztusokat, mert a római egyház ritkán szokott ehhez hasonló horderejű állásfoglalásokat kiadni.

Ezután magyar népmesékkel altassák el gyermekeiket, majd ha kicsit felcseperedtek, ünnepnapokon ünneplő ruhába öltöztessék őket, fogják kézen gyerekeiket és vigyék el a legközelebbi táncházba, népi együttesbe, közösségbe, ahol megtanítják a társadalmi érintkezés alapfogalmaira, megtanítják arra, hogyan fogjon meg egy fiú egy lányt, hogyan viselkedjenek egymás társaságában fesztelenül, hogyan váljanak részeseivé egy mentálisan is egészséges emberi környezetnek: ezután keressék meg falvaink tisztességben megőszült öregjeit, akik bárkinek elmesélik az ő nagyszüleik bölcsességeit, történeteiket a még korábbi ősökről és tanulják el tőlük hagyományaink és ezáltal egymás tiszteletét. Ha öregjeink konyhájába bepillantanak, megláthatják a tűzhely fölött a falra szegezett, kicsit giccsesnek ható egyenhímzéseket is. Most már tudjuk, hogy turulokat, lótuszvirágokat, életfákat, rejteki szemeket, férfi és nő örök kapcsolatát, égi csillagképek szimbolikus megjelenítéseit ábrázolják. Aki ez ajánlott történelmi "tanfolyamon" jó tanulónak bizonyul, megszerezheti magának a bizonyosságot, látva azt, aki már ezer éve ott hirdeti történelmünk valódi gyökereit. A keleti származásunk fényes jelképei, a szárnyas oroszlánok seregei - életfák, turulok, oroszlánok, a jáki Gilgames és még oroszlánok mind ott sorakoznak, tudatva máig ható jelenlétüket. A kétkedők pedig higgyék el, a dolog kimenetele szempontjából majdnem mindegy, mikor készültek e kőfaragások, freskók, mert itt az élő évezredes keleti hagyomány és szellem számít. Ha idejük engedi, évente egyszer kerekedjenek fel és utazzanak el Ópusztaszerre is, ahol értő kezek gazdagítják a bemutatandó látnivalókat. Ne törődjünk azzal sem, hogy a tiszta, ősrégi jelképeket valakik valamikor a politika szolgálatába állították és más tartalmat értettek mögéjük. Ezek az idők már rég elmúltak és éppen ősi jelképeink azok, amelyek évezredes történetük okán levetik magukról a belemagyarázásokat és félreértelmezéseket.

A történelem szemléltetésére és visszaadására véleményem szerint nem a kronológia a legalkalmasabb műfaj. Mint látni fogja az Olvasó, a szigorú időrend helyenként felborul egy-egy téma bővebb kifejtése okán. Őstörténetünk felvázolására most mégis ez úttörő, rendszerező jellegű és talán kissé nyers formát kellett választani, hisz az ismeretlenben való eligazodásban a régi útjelzőkhöz kell kapcsolni e tengernyi új adatot. Ahol tehát tudós szerzőink műveinek egyes fontosabbnak tartott állomásainál leragadok, az csak az idézet fontosságát bizonyítja. Remélem, néhány év múlva már jobban fogjuk egymást érteni, addigra túl leszünk régi-új történelmünk tanulásának kezdeti nehézségein.

Aki tehát ezután arra adja a fejét, hogy e másik őstörténet erdejébe behatoljon, nagyjából tudhatja már, mire is számítson. A lenézett és magas polcról lekezelt tudósaink vagy százéves előnyt szereztek a lenézőkkel szemben, mert míg előbbiek kényelmesen üldögéltek finnugor elefántcsonttornyaikban, utóbbiak keményen dolgoztak és sokszorosát tudják annak, amit az előbbiek. Olyan hatalmas anyagot dolgoztak fel és értékeltek ki, hogy a kényelmesek már nemigen érhetik utol őket. Utóbbiak végzetesen lemaradtak a világtól, saját magukat zárták ki belőle és esőlátókká váltak. Ugyanakkor azt sem haszontalan figyelembe vennünk, hogy bár a finnugorizmus önmagában is ezer érvvel cáfolható, látványos összeomlását a romantikus indogermanizmus és a nyelvi darwinizmus érvrendszerének szétesése is elősegítette, mert az indogermanizmus tételeinek is erősen útjában volt a sumér őstörténet egészen a magyarokig bezárólag, hiszen mindig valahol azokon a tájakon jelölték ki ügyeletes őshazáikat, ahol a sumérok és rokon népeik laktak. Götz László tudósításai alapján ma ott tartunk, hogy a megújult indogermán történetírás tárja fel helyettünk a saját őstörténetünket (Haussig és Altheim leginkább) az idegenbe szakadt magyarokon kívül. Ők persze használják a régi magyar őstörténetírás eredményeit, amelyek még a finnugorság tanítása előtt keletkeztek, sőt futószalagon gyártják az őket igazoló bizonyítékokat is hozzá. Gondoljuk csak meg, a Mezopotámia régészeti feltárása előtt datált Horvát István és a többi régi magyar történész megállapításait ma az előkerült temérdek anyag sem rendíti meg.

Csak sajnálhatjuk, hogy Götz Lászlónak nem maradt ideje a hazai őstörténetírás - élén Bartha és Fodor- műveinek kritikai cáfolata után a saját, egybefüggő őstörténetének megírására, mert jó, további kutatásokat is serkentő kiindulóponttá válhatott volna. Remélem, hátrahagyott tanulmánygyűjteménye is elvégzi azt, amire hivatott.

Korlátok

Külön felhívom olvasóimat arra, hogy Baráth Tibor szófejtéseit olvasva próbálják egy ősi nyelv szókincsében gondolkodva megérteni, mennyire más fogalmak szerint, de mégis hitük szerinti vaslogikával, érthetően nevezik el fontosnak számító helyeiket elődeink. Nem fantázianeveket aggatnak, mindennek az a jelentése, ami. Nézzünk magunkba és válaszoljuk meg a kérdést, képesek lennénk-e ma egy folyót, dűlőt vagy hegyet, netán egy várost rendesen elnevezni, amely hitünket, tudásunkat, származásunkat, az élethez való viszonyunkat tömören kifejezi és hirdeti?

Élnek-e olyan belénk vésett hagyományok még, amelyek képessé tennének ilyen fontos szellemi erőfeszítésre? Ha még nem McDonaldsnak és New Yorknak keresztelnénk el dolgainkat másokat majmolva, akkor még van esélyünk nagyszerű kultúránk életben tartására.

A szófejtések olvasása közben ne tévessze meg az olvasót a sok, ma furcsán hangzó név, szöveg. Nyelvészeinktől tudjuk (pl. KISS Dénes: Az ősegy titka és hatalma, Püski 1995.), hogy nyelvünk információit a mássalhangzók viszik, azok az idők folyamán szigorú belső rend szerint változnak csak meg. Baráth szóolvasatai tehát nem tetszőleges eredmények, hanem szinte matematikai számításnak tekinthető fejtések. Aki foglalkozott már a rovásírással, tudja, hogy ott is csak a mássalhangzókat jelölte az írás.

Az igazi élmény persze eredetiben átrágnunk magukat e műveken. Nem is képzelem e kronológia felállítása után, hogy ennyi elég lesz az őstörténetünkről útravalónak. Annál is inkább, mert igen fontosnak tűnő forrásokat most itt, a kezdet kezdetén egyelőre korainak tartok e történelmi folyamba beépíteni. Nevesül, BADINY Jós Ferenc: A pártus Jézus c. művére gondolok, amelynek megállapításai alapjában forgatják fel eddigi hiedelmeinket és a nép többségét képviselő katolikus és protestáns vallású tömegek érzelmeit. Kellő előképzettség nélkül talán nem is szabadna e művet kézbe venni. Még pontosabban: Badiny professzor kutatásai során ma ott tart, hogy az Adiabene pártus hercegi család, amely a Crassus feletti Kr. e. 55-i carrhae-i nagyszerű pártos győzelem után lett Szamária, Galilea és Szíria ura, és - amelynek Jézus is tagja volt, anyja, (Adiabene) Kharax-Grapte Mária révén -a Kr. u. IV_ század táján, Berozamad, az utolsó pártos uralkodó halála után Korezmben egyesült a pártos Arszakida uralkodócsaláddal és az ő leszármazottjuk lenne Emese, aki Ugek asszonya - mai tudásunk szerint ősanyánk lett. Ez arra mutatna, hogy Jézus és az Árpádok között vérségi kapcsolat áll fenn - (Badiny szóbeli közlése nyomán 1997 őszén a TF-en tartott előadáson) -, amely messzeható következtetésekre adhatna lehetőséget akár a Grandpierre K. Endre által bemutatott Árpád-házi uralkodók elleni módszeres királygyilkosságok történetét illetően, akár vallási téren is.

Földrajzi fogalmaink a Kárpát-Medencét illetően a történelem szerintiek, nem a mai politikai területi felosztást követik, mert ezt követeli a józan ész.

A józan ész azonban követel még mást is. Vegyük elő gyermekeink történelemkönyveit és kérdezzük meg, mit tanulnak a magyarokról. Kérdezzük meg a történelemtanárokat is, miért tanítjuk azt, amit tanítanak. Kérdezzük meg e könyvek íróit is, miért olyan történelmet írnak, amilyet. Kérdezzük meg a kiadókat is, hogy miért adják ki ezeket a történelem könyveket. Erősen kérdezzük meg azokat is, akik e könyveket megrendelték, hogy miért akarják szeméttel megtölteni egy nép fejét. És kérdezzük meg történészeinktől, hogy miért nem tudtak eddig olyan történelemmel előállni, amely gyermekeink gerincét sokkal jobban karbantartja, mint a mostani. És végül saját magunknak is feltehetjük a kérdést, jó volt-e hallgatni oly sokáig e dolgokról.

Az itt előadott anyag nem csak az eddig felhozottak miatt érdekes. Inspirálója lehet az egységes keretbe foglalt magyar őstörténet régóta várt létrejöttének. Lehet lendítő gondolat, amely köré kiépül majd a teljes történet. Ha tévedéseit kell új adatok felmerülése miatt helyesbíteni, akkor azért, ha valóban felgyűlik közlésre érdemes új anyag, akkor azért, ha igen sok polgár valóban azt akarja, akkor azért, és ha már olyan sokan kérdezik meg történészeinket arról, hogy még mindig miért nem, akkor azért. Mint utaltam rá, fontos évszámokhoz kötni a történelmet, de legalább olyan fontos azt fel is öltöztetni a szellem, a művészetek, az anyagi kultúra eredményeivel. Ami ebből összeáll, jól meg kell tanuljuk nemcsak azért, hogy minél többet tudjunk magunkról, de azért is, hogy a rontó szándékú könyvekben felismerjük a ferdítéseket, sandaságokat, kultúránk eltulajdonítására törekvő irományokban is biztos szemmel találjuk meg az eredetitől való eltéréseket. Hogy e tudással felvértezni magát miért kötelessége mindenkinek? Azért, mert ha valaki az őstörténetünkbe belecsempész egy vaskos "tévedést" és azt igaziként próbálja meg feltüntetni, az elég lehet arra, hogy megsemmisítse vele az igazság egy részét. Ha ezt még nagy példányszámban terjesztik hathatós segítséggel, beleírják a történelemkönyvekbe, akkor sokan azt hihetik, ez az igazság.

És ha átverekedtük magunkat e talán ijesztő adathalmazon, csukjuk be egy pillanatra a könyvet és tegyük fel a kérdést, valóban így kell-e folytatódnia tovább most már az emberiség történelmének, ahogy eddig? Valóbancsak a más népek kiirtása, alávetése és kifosztása árán juthat-e előbbre valamely nép? Valóban szükségszerű-e az, hogy mind a mai napig meghatározó szándék és tett sok nép részéről a mások alávetésére kiagyalt legkülönfélébb kisemmizési, eltiprási, sakkban tartási módozat? Nagyot fejlődött a támadók fegyverzete. Ma már nem biztos, hogy háborúzni kell.

Lopják a történelmet

A jelek szerint azonban éberségre igencsak szükségünk lesz. Ha ugyanis valakinek ellopják a történelmét, az nem létezik - ilyen egyszerű a kérdés. Ha azt olvassuk - és van rá bizonyíték, itt is találkozni fogunk vele a hun Odoaker idejére vetítve -, hogy megkezdődött a hun történelem gerinctelen germanizálása és ellopása, felvértezetten kell találjon minden olvasót. E műfajt Magyarországon is buzgón művelik. Ha egészben nem sikerül a cáfolat, megteszik részenként. Meg kell jegyezzük alaposan, ha a gepidákat germánként láttatja valaki - és bevesszük a mesét -, az már egy lépés a hazugság elhitetéséhez. Ugyanezt a szkítákkal kapcsolatban is elmondhatjuk, ma ők is indogermánnak számítanak nem kevés irodalomban. Erről is szól a magyar őstörténet.

Felmerül a kérdés, az itt idézetteken kívül számíthatunk-e valami döntő fordulatra a további bizonyítást támogatandó? Valami egetverő bizonyítékra. Ezen túl vagyunk, ez, ezek a könyvek voltak itt a döntő fordulat. Sok kis részletkérdést illik jobban megvilágítani, árnyaltabban kidolgozni, de ez itt a döntő fordulat: Mezopotámia, a Kárpát-medence - Egyiptom, Anatólia, Kánaán, Palesztina, Kréta, Szicília, Etrúria, Görögország -, Korezm, Aratta, Közép-Ázsia egészen Indiáig, Kaukázus, Szabiria, Dentumagyaria és nem az Ural és Baskíria. A szellem, a nyelv, a hit Mezopotámiába visz. Nem a mindent elsöprő adatot várjuk már, megelégednénk néhány oldalnyi szkíta szöveggel, szabiriai levelekkel, a hun bibliával és hasonlókkal, mint ahogy a szarvasi avar tűtartón magyar szöveget azonosítottak kutatóink 1983-ban. Ilyesmit várunk még sokat. Magunknak kell átállítanunk belsőnket az ősi - új - iránytű útmutatásai szerint. Ha ezt megtesszük és ennek szellemében tudatjuk a világgal történelmünket, nem kell ma történészkonferenciákat összehívni annak a kérdésnek a tárgyalásához, hogy miért nincs egy sor sem a magyar történelemről az európai és világtörténelemben. Ma ugyanis ez a helyzet. Vegyenek elő egy külföldiből átvett vagy lefordított, indoeurópai lendülettel megirt nyugat-európai történelemkönyvet, lexikont, egy mukk sem szól rólunk, jobb esetben megemlítik, hogy 896-ban valami barbár horda befészkelte magát ide. Hogy honnan vették? Tőlünk, ezt terjesztjük kétszáz éve. A világ mindig csak annyira fog bennünket elismerni, amennyire mi saját magunkat. A mai divatos világtörténet primitív horror- és sikertörténet, bávatag és elmélázó, gyalogosan közlekedő vesztesekre nem kíváncsi, hiszen velük szemben a hazugságok szuperszonikus gépeken járnak. Más is csak azt írja meg rólunk, amit magunk is terjesztünk. Ez is a finnugorista hullám eredménye. Ma fontos jog a szerzői jog, vagyonokat jelentő. Az emberiség első magaskultúrájának tudását semmilyen szerzői jog nem védi, bárki szabadon használhatja anélkül, hogy a szerzőt megnevezni köteles lenne. Változtassunk ezen a szemléleten. Kezdjük rögtön a Bibliával, a Teremtéstörténettel, a Gilgamessel, a földművelés feltalálásával és az emberiség kultúrájának többi részével. Legyen kötelező ezután megnevezni a szerzőt.

Köztes vélemények

A bevezető elején említett magyar-magyar elméleti gerillaháború jól ismert határozott álláspontjain kívül megjelentek az első köztes véleményt mutató megnyilatkozások. GYARMATH Jenő Mezopotámiai emlékek Magyarországon c. munkájában (127.o.) hazai tudósaink véleményét idézve új irányt javasol az őshazakutatás körüli feszültségek enyhítésére az alábbiakban. "... Nos, ha jól meggondoljuk, csupán egyetlen olyan terület van, ahol a szkíták, a hunok, a heftaliták, az avarok (az agarénusok) és a magyarok jelenléte- s minden bizonnyal találkozása - történetileg és régészetileg bizonyítható: a Kárpát-medence!

Nos, egy kulturális örökséget - amelynek fontos szerepe van a hiedelemvilágban is csak úgy lehet átadni, illetve átvenni, ha e jelképek értelmét ismerő népek valahol találkoznak egymással.

Ezek az adatok vezetnek bennünket arra, hogy a történelemnek éppúgy megvannak a törvényszerűségei, mint a biológiának vagy a fizikának, A bennünket érintő történelmi törvényszerűség alaptétele pedig az, hogy homogén nemzetek nincsenek. A nemzetek ötvöződnek! Ebből viszont az következik, hagy e törvényszerűség alól mi sem lehettünk kivételek!

Ezek az összefüggések újra fölvetik a kérdést, hogy végül is hol volt a magyar " őshaza "? Már évekkel, évtizedekkel ezelőtt megfogalmazódtak olyan gondolatok, amelyekbe a magyar "őshaza " létezésének hívei soha nem fognak belenyugodni.

Komoróczy Géza: Nem hiszek a magyar őstörténetben, csupán a magyar etnogenezisben. És ez szigorúan a Kárpát-medencéhez kötődik. Úgy vélem, a magyarság kialakulása szempontjából csupán részletkérdés, hogy hány honfoglalás volt, a magyar nép itt a... Kárpátok gyűrűjén belül jött létre. (Benedek, 1975. febr. 3.)

Róna-Tas András: Ma már az őshazáról nem beszélhetünk komolyan, hiszen tudjuk, hogy a népek kialakulása hosszú, összetett folyamat. (Róna-Tas, 1980/5. 327.)

László Gyula: fő gondunk az, hogy mikor és miként ötvöződött ez a sokfajta emberanyag magyarsággá (László, 1981. 80.)

Egy gyors- teljességre nem törekvő- leltár szerint a következő népekkel találkoztunk a Kárpát-medencében: szkíták, szarmaták, hunok, gepidák, longobárdok, avarok, kotragok, tarniachok, zabanderek, khorezmiek, türkök (hágárok), bolgárok, baskírok, jászok, kunok, besenyők. Mégis, a hajdani Jászvásártól (ma: lasi) a Lajtáig egyazon nyelven beszélünk. Márpedig a nyelvi egységet egy egyszeri " honfoglalással " se megérteni, se megmagyarázni nem lehet. E jelenséget csak úgy lehet megérteni, ha nem egy 895. évi honfoglalásban, hanem egy hosszú, mintegy 1500-1700 éven át tartó ötvöződési, összeolvadási folyamatban gondolkodunk.

Azért nem sikerül megtalálni a magyar " őshazát ", mert ITTHON VAGYUNK!

Egy dolog biztos, beolvadni úgy lehet, hogy a kevesebbek beolvadnak a többekbe. Ha tehát mi ma itt magyarul beszélünk, az azt jelenti, akárhányan is jöttek ide a Kárpát-medencébe és nem ezt a nyelvet beszélték, azok mindig kevesebben voltak a már itt élőknél. Ha ez nem így volna, beszélhetnénk sumirul, egyiptomiul, pilistaiul, hétországiul, pártusul, hunul, avarul, azazhogy éppen magyarul, illetve azt a nyelvet, ahogy ma beszélünk, nevezhetnénk másnak is az előbbiek közül. Ez a történet éppen arról szól, hogy nem voltak nyelvi problémák népeink folyamatos beérkezése során, mert ők ugyanazt a nyelvet beszélték. Magyar Adorján éppen ezt mondja: itt, a Kárpát-medencében mindig magyarul beszéltek. Ami pedig a fenti idézet első soraira válaszként egy kérdésben felmerül: vajon a Kaukázus térsége vagy Korezm nem ugyanolyan találkozóhelye volt népeinknek, mint a Kárpát-medence? Ha átverekedték magukat e vázlatos, figyelemfelkeltő történelmi időrenden, tudni fogják a választ.

Az őshaza kutatása

Magam azt gondolom, hogy ne álljunk meg félúton őshazánkat keresve, mert van egy igazi őshazánk. Ma már nagyon sokat tudunk róla. Ott, azon a környéken kell keresni, ahol az első magas élelmiszer-termelő kultúra tízezer éve hatalmas emberkibocsátóvá vált. Útravalót is adott minden távozónak: egy ragozó anyanyelvet, műveltséget, istenhitet, tudást. Benépesítették a föld nagy részét, de a Kárpát-medencébe csak töredékük érkezett. Keressük meg ezt az őshazát és mutassunk rá, tiszteljük meg egy nemzet szeretetével, hozzuk közel mindenkihez: Ne törődjünk azzal, hogy néhányan a finnugorság zászlóvivői közül már szívesen felejtenék hivatalos támogatottságú, de vesztes hitüket, és el akarják felejtetni másokkal, velünk is eredeti céljainkat. Az évszázados tévtanterjesztők nem hátrálhatnak ki a pástról emelt fűvel, miközben újabb zűrzavart próbálnak meg kelteni egy álkérdés felvetésével. Meg kell mondani azonban azt is, legtöbbjüknek hitük szerinti volt a tudománya, még ha tévedtek is, arról kevéssé tehetnek, hogy mások - a politika leginkább -e tudományos meggyőződésüket kihasználták céljaik támogatására. Fentebb idézett szerzőnk, Gyarmath Jenő kitér a finnugorizmus mibenlétének elemzésére is. Világítsuk meg szavaival itt, miről is van szó, hallgassuk meg véleményét: (idézett mű 141.o.)

Az egyik őstörténet keletkezése

A következőkben őstörténetünket érintő, erősen terhelő tények kerülnek elő a Habsburgok viselt dolgairól a finnugorizmus kapcsán, mert nagyrészt éppen nekik köszönhetjük összetört történelmünket. Természetesen folytatni lehetne a Habsburg uralkodók egyéb magyarellenes ügyeit is, de azokról GELSEI Bíró Zoltán: A Habsburg-ház bűnei c. kiadványában már részletesen beszámolt, így azt most itt nem részletezzük újra - nem feledve II. Józsefnek a magyar Szent Koronával kapcsolatos ténykedését sem, de ezt most tekintsük egy másik történetnek, lássuk Gyarmath gondolatait. "..Hungária népe a XVIIl, század második felében - mint azt e tanulmány bevezető soraiban már említettük - önhibáján kívül halálos csapdába került. Nemzetünk ellenségei SAJNOVICS "Demonstratio"-jában fölismerték azt a hajszálrepedést, amely kiváló lehetőséget kínált a magyarság fizikai megsemmisítésén túl a nemzet önazonosság- tudatának kigyomlálására is.

Döntő pillanat volt az 1848-49. évi szabadságharc, melynek leverése után, a nemzet szürke állományának jelentős részét vagy kivégezték, vagy bebörtönözték, hazája elhagyására kényszerítették, vagy belső emigrációba menekült. Szegény hazánk ismét magára maradt. Az 1867-es kiegyezés után a magyar tudósok nehéz válaszút elé kerültek. El kellett dönteniök, hogy melyik őstörténeti elképzelés elsőbbségét fogadják el, a finnugor vagy az orientalista fölfogást.

A magyar őstörténet finnugor elgondolását a Habsburg-dinasztia hívei kezdettől fogva erősen fölkarolták, mert a szabadságharc leverése után szükségesnek vélték, hogy a magyarok nemzeti tudatát gyengítsék. E cél elérése érdekében előbb egy Miklosits nevű bécsi tanárt küldtek Budapestre, feladatául adva a Magyar Tudományos Akadémia programjának ellenőrzését. Miklosits megértette küldetése célját, és egy hosszú jegyzéket készített azokról a magyar szavakról, amelyeket - szerinte -a szomszédos szláv nyelvekből kölcsönöztünk. Majd Budapestre jött a német Jozef Budenz (1836-1892), aki mellett Hunfalvi (Hunsdorfer) Pál (1810-1891) kiváló munkatársnak bizonyult. Ők ketten lettek a magyar őstörténet finnugor elméletének részletes kidolgozói.

Ez idő tájt kezdtek a mezopotámiai romok alól előkerülni az ötezer év előtti sumer civilizáció írásos emlékei. Első megfejtői a francia Francois Lenormant (1837 1883) és Jules Oppert (1825-1905) professzorok voltak. A szabadságharc leverése után emigrált Rónay Jácint (1814-1889) katolikus püspök hívta föl a két úttörő sumerológus figyelmét arra, hogy az agyagtáblácskákon talált ékírásos szavakat nem héber nyelven (ahogy ők ezt megpróbálták), hanem a magyar nyelv révén tudják megfejteni. Ennek köszönhető, hogy Oppert a magyar nyelvhez hasonlította, Lenormant pedig határozottan állította -, s több könyvében kifejtette, hogy a régi sumer nyelv "legközelebbi rokona a magyar nyelv!" Nyilvánvaló lett, hogy az írásföltalálók népe- amelyet közmegegyezéssel sumirnak neveztek el a tudósok- teremtette meg a világ első ismert magas civilizációját. A vezető magyar tudományos körök nem biztatták hazai tudósainkat arra, hogy sumer problémákkal foglalkozzanak. Ellenkezőleg, igyekeztek őket a sumerológia területéről visszairányítani Szibéria fagyos mezőire. Időközben a nyugati tudósok perdöntő bizonyítékokat hoztak elő, hogy a régi Kelet szokványos szemita szemléletén változtatni kell, mert kiderült, hogy a Teremtés mítosza, a Vízözön meséje, melyeket az Ótestamentumban följegyeztek, nem a szemita géniusz irodalmi alkotása - mint eddig hitték -, hanem a ragozó nyelvet beszélő népeké, akiktől a szemita szerzők egyszerűen átvették. Hogy a szemita szemlélet további romlását magakadályozzák, alkalmasnak látszott a potenciális ellenfeleket, közöttük a magyarokat elsősorban, e veszélyes területről elterelni. Így a magyarellenes Habsburg-érdek párosult a szemiták félelmével és mindkettő az orientalista felfogás esküdt ellensége lett.

Vatikán beavatkozik a magyar történelembe

Ha valaki elolvassa NAGY Gyula: Az ellopott magyar őstörténet c. munkáját, még egyéb dolgokról is tudomást szerez. Rengeteg adatot hoz elő a turáni történelem eddig nem széleskörűen ismert részleteiből. Örök fájdalmunk marad, hogy e keleti népeink nagy része új vallások felvétele által számunkra később elveszett. Ők talán nem tudták, hol van a Kárpát-medence. Szkíták -szakák-, szakaraukák, tochárok, masszagéták, fehér-eftalita- hunok és még mások jelentős tömegei is elvesztek számunkra India és a Kelet hegyei között. Nagy tömegeik mindenesekre felszívódva is megőriztek sok ősi tulajdonságot az azóta ott élő népekben, ez is egy okkal több arra, hogy ezentúl a ma már talán nekünk túlságosan is zsibongó kelet felé is barátságosabb szívvel legyünk a Kaukázusig, Belső-Ázsiáig, Indiáig, sőt Ujgurián keresztül egészen Kínáig.

Emellett tudósítást is olvashatunk keleten - Szabiria, Kunmagyaria környékén - maradt néprészeinkről más vonatkozásban is. Vatikán elérte, hogy a Kunmagyaria (Szabiria-Ómagyarország) néven ugyanekkor még Jeretány Árpád-házi fejedelem vezetése alatt álló kaukázusi magyar államot elszigetelje az anyaországtól, mert iszonyattal gondolt csak a lehetőségre is, hátha egymásra találnak a testvérek. 1396 januárjában felsóhajthattak: Timurlenk földig romboltatta a kaukázusi Magyar országot. Veszteségünkre számíthatunk 10-15 millió lelket Kunmagyaria okán.

Nagy Gyula tudósításai után megállapíthatjuk azt is, hogy őshazáinkból magunkkal hozott és leírt kulturális emlékeink pusztításában közreműködésük kétségbevonhatatlan, népünk ősi kultúrája ellen határozottan fellépett itthon is. Nevesük hogy az ősi, honfoglaláskori magyar írott irodalom, regék, mondák túlnyomó többsége és a táltosok maguk a római egyház áldozatául estek, még ha Szent István is adta ki a megsemmisítési parancsot. E szörnyűségek a magyar inkvizíció fedőnéven a XIV. században fejeződtek be, természetesen külföldiekkel végrehajtva. Vatikán és könyvtára ezzel is adósunk még.

Milyen eszelős elképzelés szülte a gondolatot egyáltalán, hogy a "nyugatot" népünknek, mint valami puffer-zóna ütközőnépének meg kell védenie ismeretlen keleti valakiktől, és hogy a két Magyarországot örökre el kell zárni egymástól, nehogy a keletiekkel egyesülve valami zavaró körülményt teremtsenek a büszke (Indo) Európa számára? Ezt a romantikában gyökerező, más nép feláldozásával járó vagy eleve elrendelést csakis ferde agyúak találhatták ki. Mint ahogy Roman GHIRSHMAN Az ókori Irán c. könyvében ugyanezt a gondolatot írja le a pártosokkal kapcsolatban, akik saját véreik- a szakák-ellen vívott csatáikkal is egyben a Nyugatot védték szerinte, mert akkoriban Európa az Eufráteszig ért. De a VIII. századi Kazáriának az arabokkal vívott életre-halálra menő küzdelmét is megpróbálták már e szemüvegen át nézni, hiszen, ha Kazária elvész, jöhettek volna tovább is az arabok Európa belseje felé.

És mégis, Badinyt olvasva és tanácsára hallgatva, nem mostani hitünk megtagadására biztatom az Olvasót. Nagy hiba lenne megtagadni a tiszta hitet csak azért, mert valamikor valakik -pápák és véreskezű inkvizítoraik - visszaéltek egy nemzet hitével. E bűnök miatt nem saját hitünket kell megbüntetnünk, mert saját magunkat büntetnénk vele. Ide nem haszontalan lerántani a leplet a hívők lelkére rátelepült gonoszságról.

Mindez csak nekünk újdonság, rajtunk kívül mindenki tudja, főképpen azok a nemzetek, akiknek fiai ezt felfedték.

A másik őstörténet keletkezése

Baráth Tibor előadásában tekintsük át a történeti kutatásokról szóló helyzetelemzést (BT2 412.o.): "Az új magyar őstörténet kialakításához az első indítékokat több, mint száz esztendővel ezelőtt angol és francia régészek adták, akik napvilágra hozták a Régi Kelet Kr. e. évezredekben fennállt kultúrájának első maradványait és elkezdték a leletek értelmezését nyelvészeik és történészeik segítségével. E kutatás nyomán először a Tigris és Eufrátesz torkolatvidékén, a délmezopotámiai mocsarak közt épült Szumer és Babilónia története bontakozott ki a szemlélő előtt, amelyet oly kiváló tudósok vázoltak fel, mint A. H. Sayce, J. Oppert, F. Lenormant G. Rawlinson. Az ő örökségüket gyarapították utóbb Leonard Woolley a mezopotámiai Úr város kiásója, Anton Deirnel a Sumerisches Lexikon szerzője, továbbá Samuel Kramer ékjeles kőtáblák szorgalmas olvasója és mások.

Tőlük tudjuk, hogy Szumer-Babilónia kezdetben városállamokból állt, amelyek utóbb egy-egy erősebb központ (Ezek: Úr, Nippúr, Lagas) vezetése alá kerültek és egységes országot alkottak. Dél-Mezopotámia népéről megállapították, hogy az két, azonos nyelvet beszélő emberfajta összefonódásából keletkezett (Contenau, 19), amelyek egyikének szimbóluma a szárnyas oroszlán volt (vagy külön az oroszlán és külön a madár), másiké pedig a kos meg a fekete párduc. Az ország a III. Úr- dinasztia idején (Kr. e. kb. 2065-1955) állt fejlődésének tetőpontján. E dinasztia bukása után szemita típusú népesség özönlött be Mezopotámiába, amely ott a harmadik emberfajta képviselője lett és az ország eredeti néprajzi és nyelvi jelleget, fokozatosan megváltoztatta. A szumír-babiloni kultúra befolyása kelet felé az Indus folyó völgyéig terjedt, északra a Káspi- tó, Aral-tó és az Oxus folyó vidékéig.

Amíg a kutatók egyik csoportja a Régi Kelet keleti felében fennállt kultúrát, a szumir-babiloni világot hozta napfényre, más tudósok a Régi Kelet nyugati felében virágzott egyiptomi kultúrát varázsolták szemeink elé, amely a régi világ második hatalmas kultúrája volt. Mint Mezopotámiában, úgy Egyiptomban is egyfelől az oroszlán és a madár, másfelől a kos és a fekete párduc volt a legősibb népi szimbólum. Ez arra mutat, hogy ott is ugyanannak a két emberfajtának az ötvözetéből alakult ki a nemzet, mint Mezopotámiában. Egyiptom magas kultúrája is a Kr. e. IV évezredben kezdődött és ugyanazon nyelvű emberek alkotása maradt megszakítás nélkül a Kr. e. I. évezredig, amikor ott is szemita fajhoz tartozó népek kerültek uralomra és megváltoztatták az eredeti néprajzi és nyelvi viszonyokat. Egyiptom kultúrájának kisugárzása is messze terjedt, befolyása alá tartozott Szíria, Kánaán (Fönícia és Palesztina), egész Kis-Ázsia, Kréta- szigete, az Égei- szigetvilág és a Balkán félsziget déli része, együttvéve szintén igen nagy terület. Az egyiptológia sok nagynevű tudósa közül G. Maspero, W. M.F Petrie, W. Budge és A. Gardiner (Egyptian Grammar) voltak a legkiválóbbak.

Egyiptomnak és Mezopotámiának nemcsak emberanyaga volt azonos felépítésű, hanem a két ország művelődése is, különösen történetük kezdő szakaszában. Mindkét területen az emberiség első magas műveltsége (higher civilization) dívott, ami alatt a csiszolt kőkor és bronzkor bonyolult életformája értendő. Ennek jellemző vonása az ekés földművelés, a kézművesség (fazekasipar, fémipar), a rendszerezett vallási képzetek (teológia), továbbá a városi életforma és az írástudás. A két kultúra azonos ritmusa, azonos tartalma, egyidejű virágzása és egyforma faji hordozója arra indította a tudósokat, hogy azok történetét, befolyási övezetükkel egyetemben, közös keretben, egybekapcsolva tárgyalják. Ilyen átfogó történeti bemutatást többen is készítettek, a legjobban sikerült munkák szerzői H. R. Hall és G. Maspero, újabban pedig J. Hawkes és L. Woolley, akik a tájat összefoglaló névvel "Régi Keletnek" (Ancient Orient), illetve "Régi Közel-Keletnek" (Ancient Near-East) nevezték. Ezeket a kifejezéseket a tudósok általában valamennyien elfogadták, azért mi is így használjuk.

A Régi Kelet új vizsgálatának sok meglepő eredménye között az egyik legfontosabb kétségtelenül az, hogy sikerült az emberi művelődés kezdetének idejét, színhelyét és tartalmát kielégítő pontossággal megállapítani és ezzel az ókori történelem Bibliában gyökerező elképzelését felszámolni. Arról a magas kultúráról ugyanis, amit azelőtt "héber csoda" meg "görög csoda" néven szoktak emlegetni, kiderült, hogy nem a héberek és nem a görögök alkotása volt, hanem sokkal régibb népeké. A héber és görög nép ennek az első magas műveltségnek csak korai átvevője, megőrzője és terjesztője volt, a kulturális csoda megteremtője pedig az a rejtélyes, közelebbről meg nem jelölt, ismeretlen nép, amely Mezopotámiában és Egyiptomban uralkodott s amelyet mindkét helyen a Napisten népének neveztek, Szem-úr vagy Úr (Ra), ennek az istennek lévén nevei. Nehéz harcokkal járt az ókori történet régi dogmáinak kiküszöbölése, amelyekhez különösen a bukaresti származású párisi professzor, J. Halévy ragaszkodott körömszakadtáig. Az új adatok azonban olyan tömegesen kerültek elő, hogy a történettudománytól idegen szempontok alapján folytatott ellenállás szélmalomharcnak bizonyult, és az egész Régi Kelet ókorának új történeti megfogalmazása végül is sikeresen megvalósult.

A múlt idők kutatói azt is megállapították, hogy a Régi Keleten szerepelt egykori Napnépek - "szumirok" és "urak"-, amelyek az emberiség első ragyogó kultúráját Mezopotámiában és Egyiptomban megalkották, balsorsuk következtében őshazájukból elvándoroltak és hatalmas rajokban más földrajzi tájakon szálltak meg, ahová mindenüvé magukkal vitték magas kultúrájukat. Lázasan kezdték ezért kutatni a tudósak azt is, hová ment a mezopotámiai és egyiptomi ősnép és milyen népek lettek folytatói, az ő hatalmas kultúrörökségének átvevői és letéteményesei. Európában minden nép igyekezett magát a keleti kultúra valamelyik ága egyenes örökösének tekinteni és így a kontinens első feltárásában magának osztályrészt biztosítani. Ez az igyekezet - most már az európai őstörténet kutatása -a két világháború között nagy lendületet vett és azóta is szakadatlan erővel folytatódik.

Az ősi kultúrörökség első igénylője a szemita nép volt, amelynek nevében az orientalista J. Halévy főleg a szumir-babiloni osztályrészt követelte. Ugyanezt a törekvést módosított formában azóta többen is képviselik, főleg Samuel Kramer és Cyrus Gordon, és kétségtelennek látszik, hogy a szemiták, mint szintén keleten kialakult kultúrnép, az örökség egy jelentős darabját birtokolják korai átvétel formájában. Az indoeurópai népek, elsősorban a németek és angolok, szintén igényt emeltek a keleti örökségre. Tudósaik szerint ők lennének a Nap-népek Úr-ágának, az "árjáknak" egyenes leszármazói, a legmagasabb emberi értékeket hordozó emberi nem. Ennek az iránynak legelszántabb, mondhatni legerőszakosabb képviselője a cseh Hrozny volt, aki főként a hettita nép és kultúra germán voltát próbálta bizonygatni. A hasonló ívású angol tudósok közül viszont L. A. Waddell nevét kell említenünk, aki az egész brit, ír és skót népességet a Régi Keletről származtatta, beleértve a Britannia nevet is.

A két világháború között Kemál Atatürk török diktátor historikusai is megújították a maguk ókori történetét, a török népet jelentős részben árja eredetű népnek jelentve ki, a hettiták folytatásának, azon a címen, hogy katonás elődeik -a hódító szeldzsuk -, akik a XI. században az egykori Hétország földjét vették birtokba, csak kisebbséget alkottak országukban és utóbb teljesen beolvadtak az őslakosságba. A török őstörténet újrafogalmazásáról "A török történetírás új útjai " cím alatt éppen e sorok írója számolt be annak idején a budapesti Századok oldalain (1938). A török szakemberek sikeresen és minden nagyobb tudományos csetepaté nélkül számolták fel a törők nép eredetére vonatkozó korábbi nézeteiket. Megállapításaik átmentek a nemzetközi irodalomba is, ahol a mai törökség árja vonásait számon tartják és kiemelik. A keleti örökségre Európán kívüli jelentkezők is voltak, elsősorban a perzsák, akik országuk nevét is elhagyták és "Iránnal" (Úr Hona) cserélték fel, hogy így jobban kidomborítsák az Úr fajhoz való tartozásukat.

A szumír- egyiptomi magas kultúra örökségéért csak egyetlen régi nemzet nem jelentkezett: a magyar. Ez annál meglepőbb, mert az első nyugati kutatók (Sayce, Oppert, Lenorrnant, Rawlinson) az ősi kultúra megalkotójának éppenséggel egy magyar típusú nyelvet beszélő népet tartottak s ezt a körülményt többször is említették munkáikban. A. H. Sayce például " The archeology of the cuneiform inscriptions " c. kötetében (London, 1907) így szólta "Babilónia legősibb művelt lakosai nem szemita nyelven beszéltek és így nem is lehettek szemiták... A babiloni kultúra olyan emberfajta alkotása, amely valamilyen finn, magyar, vagy japán típusú nyelven beszélt, " Ezek a kutatók azt remélték, hogy a magyar tudósok, akiket a kérdés eldöntésére a legalkalmasabbnak tartattak- akárcsak a héber szakértőket az asszír kultúra kiértékelésére -, kiveszik majd részüket az izgalmas kutatásból és segítik megállapítani az emberiség első magas kultúrájának szerzőjét és főbb örököseit.

A mezopotámiai kultúra magyar eredetének gyanúját a későbbi kutatók is fenntartották és könyvről könyvre megismételték, hol finnugornak, hol ural-altájinak, hol turáninak nevezve a kultúra megalkotóit, amely kifejezésekbe a magyar mindig beleértődött. A Régi Kelet történetét tárgyaló legújabb összefoglaló munkában, a jól ismert UNESCO-kiadványban Woolley professzor fogalmazásában szintén azt olvashatjuk, hol a szumír nyelv ragozó nyelv és ugyanabba a csoportba tartozik, mint a török, a finn és a magyar- és Prof Caquot megjegyzése szerint a hurri (Úri) és az urartui is. A magyar történet iránt érdeklődő és irányunkban rokonszenvet tanúsító Shokotu Faisi japán történész - és bizonyára más is - érthetetlennek találta a magyar tudósok tétlenségét és hozzánk intézett levelében kérdezte.' "De miért nem oldják meg végre Önök- magyar tudósok- a Bibliában hemzsegő magyar elnevezések, nevek, földrajzi helyek problémáit? " Az igazság az, hogy a magyar tudósok a megtisztelő meghívásnak, hogy vegyenek részt a Régi Kelet kutatásában és keressék ki az első magas kultúrában a maguk részét és örökségét, nem tettek eleget: távolmaradtak az európai tudósok nagy lakomájától. Ez a dolog elég rejtélyes, hiszen a régibb magyar történetírók - Bonfini, Bél Mátyás, Pray György, Horvát István, Fejér György és Lukácsy Kristóf, hogy csak a főbb neveket említsük- egészen a X1X. század közepéig azt tanították, hogy a magyar nyelv és magyar nép keleti származású, és közülük nem egy éppen Mezopotámiában és Egyiptomban jelölte meg az őshaza helyét. E régibb magyar tudósok nyelvünket is egy darabból álló ősnyelvnek tartották, amelyből minden más fiatalabb nyelvbe tömegesen kerültek át szavak (Horvát István), pontosan úgy, amint ezt a modern tudósok a "szumir"-nak nevezett (magyar) nyelvvel kapcsolatban is megállapították. Tudták ezek a régibb historikusok azt is, hogy a magyar nép árja (Úr) és turáni (Kus) fajta keveredéséből állt elő és hogy az ősmagyarok szent állata is az oroszlán, madár, kos és a párduc volt, akárcsak Szumérben és Egyiptomban, a magyar kutatók távolmaradása miatt a Régi Kelet nyelvének és népének kiléte ma sincs határozottan megállapítva.

Itt az ideje annak, hogy - megfogadva az évszázados tanácsot a külföldi kutatóktól - hazai egyetemeink is működtessenek olyan tanszékeket, ahol a magyar őstörténetet, az összes magyari, köztük a sumir nyelvet és történelmet oktatják, és kutatják azt az örökséget, amelyről az egész világ tudja: a miénk, magyaroké. E szép óhaj lejegyzése közben kaptam a hírt: Badiny Jós Ferenc sumerológiai és Pap Gábor magyarságtudományi katedrát kapott. Magam, aki leginkább veszélyeztetett ősi kultúránkért aggódom és hadakozom egyszerre másokkal és saját magunkkal is, éltető fénysugarat érzek e hír hallatán.

Badiny Jós Ferenc sumir vonatkozásban számunkra meggyőzően bebizonyította a kérdéses dolgokat (BJF) c. munkájában. Ajánlom e könyvet minden magyartanárnak, oktatással foglalkozónak, gimnazistának és mindenkinek. Olyan kincs birtokába kerülnek a nyelv rejtelmei által, ami a bizonyosság élményével ajándékozza meg az olvasót.

Istenünk, a magyar nyelv

Hallgassuk meg, mit ír a sokat idézett Sir JOHN BOWRING: The Poetry of Magyar c. munkájában, akit nem lehet elégszer idézni e tárgyban:

"A Magyar Nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül különleges módon fejlődött és struktúrája visszanyúlik arra az időre, mikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. Egy olyan nyelv, mely szilárdan és határozottan fejlesztette magát, matematikai logikával, harmonikus összeilleszkedéssel, ruganyos és erős hangzatokkal.

Az angol ember büszke lehet anyanyelvére, mely az emberiség történetére és múltjára utal. Az eredetén meglátszik az a különböző nemzetektől származó réteg, melynek összességéből kialakult. Ezzel szemben a magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai a legcsekélyebb karcolást sem hagyták. Nem olyan, mint egy naptár, mely a korral változik.

Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz s nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitől. Ez a nyelv a legrégibb, a legdicsőségesebb monumentje egy nemzeti egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem tudnak megoldani, azt elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a régészetben. Az egyiptomi templomok mennyezete - mely egyetlen szikladarabból készült - megmagyarázhatatlan. Senki sem tudja, honnan származik, melyik helységből hozták ezt a furcsa, bámulatos masszát. Hogyan szállították és emelték fel a templom tetejére. A magyar nyelv ennél sokkal csodálatosabb fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni és a titok első tézise ez: Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az Isten."

Nem járnék el tisztességesen, ha nem adnék hangot azoknak a kérdéseimnek, amelyekre nem találtam meg eddig a teljes feleletet. Sok részletkérdésben kevés adatunk, vagy némileg ellentmondó forrásaink vannak. A hunok és Baján honfoglalása, bevonulása nem kellően adatolt. Mindenki tényként veszi, de más források, pl. az avarok esetében egymással acsarkodó törzsszövetségeket látnak csupán bizánciak által összeugrasztható mellékszereplőként a Krím környékén. Baján.népe hatalmas birodalmat alapított, de még több kellene a tisztánlátáshoz. Hatvanezernyi avar sír üzen-e valamit életükről és küzdelmeikről. Megtaláljuk-e őbennük is korábbi hagyományaink folytatóit emberközelből nézve? Ugyanígy vagyunk a 670-es ún. késő avarokkal {László Gyula első magyar honfoglalóival), (vagy esetleg késő pártosokkal?), nem látni még kellő hangsúllyal azokat a tömegeket, akik a griffes-indás kultúrát magukkal hozták. Márpedig itt vannak, de hogyan történt? Hová tűntek a szabirok, onogurok, türkök, hunok, avarok, pártusok az új hazában? Miért nem tudunk szabir, hun, türk vagy más hagyományokat őrző helyekről?

Nem azért, mert mindenki magyar (mah-gar) nyelvű volt, csak mi kereszteltük el őket sok-sok különböző névre, ahogy az idegen krónikák megörökítették őket? Ki tudja-e valaki mutatni a Nyék törzs onogurságát, a Megyer törzs szabirságát letelepedési területének adataiból? El tudja-e olvasni valaki a pártusok Niszában talált szövegeit? Gyalázatosan keveset tudunk a keltákról - akik cimmeri-szkíta származásúak lennének -, pedig a National Geographic 1977-es kelta térképe pontosan azt a területet fedi be velük Európában, amit Baráth is felsorolt. Van még más is. Kutatóink nem tárták még fel a Kárpát-medence alapos történetét az itteni keltáktól kezdve. A szkíták, de főleg a szarmaták nagy tömegei sem szívódhattak fel csak úgy egyszerűen a semmibe. Nincs tehát végleges közelképünk a kelet felől érkező turániak sorsának alakulásáról sem, inkább csak szilánkjaink. Pedig 600 kilométernyi földtöltést hagytak maguk után az Alföldön a szarmaták. Sorolhatnám tovább kétségeimet, de nem érdemes. Kutatni keli tovább, mert még nem kerek a történet.

A nomádság cáfolata

De kétséget kizáróan megfoghatóvá válnak - mert bemutatjuk - azok a kataklizmák is, amelyek ősnépeinket egy-egy hazájából időről időre kimozdították. Békeidőkben ugyanis nem vonultak egyszer sem új hazát keresni! Látni fogjuk pl. A rómaiak ténykedését, a nagy türk népmozgások megindulását, az arab invázió halálos fenyegetéseit stb. Mind tragédiaként érte népeinket és életveszélybe sodorta. Ha nem lettek volna e kényszerítő körülmények - Belső-Ázsia elsivatagosodása, más éghajlati változások, az ezek miatt meginduló és új lakhelyet kereső népek hatalmas tömegeinek útrakelése -, talán meg sem fordul bennük másik haza keresésének gondolata, hiszen megtelepedett életmódot folytattak országaikban, városaikban, falvaikban. Volt iparuk, kereskedelmük, földművelésük és állattenyésztésük.

Jól szervezett államaik voltak legalább ötezer év óta, annak minden feltételével együtt. A lovat azért tenyésztették, mert azzal közlekedtek és harcoltak! Kontinensek belsejében ez a módja. A tengeri népek hajót építettek a közlekedéshez, ők miért nem nomádok? Véleményem szerint a végső kényszer hatása alatt lakhelyváltoztatás nemtekinthető nomád életformának! Itt az ideje annak, hogy csatlakozván idézett szerzőink más téren bizonyított, alapos tévedéseket felszámoló fejtegetéseihez, felvessem: a magyar nép nem volt nomád sem abban az értelemben amit Padányi megcáfolt már egyszer, sem abban az értelemben, hogy valóban ez lett volna a valódi életmódjuk. Megfordítva a kérdést: azért, mert pár száz (ezer) mai juhászunk juhait, a nagyállattartók újra szaporodó szürke marháit, vagy éppen méneseinket éppúgy legelteti, mint őseink, azért a mai Magyarország egy nomád állam lenne? A viszontkérdés képtelensége is bizonyító erejű. Éppen ezért, a nomád szót, mint a rosszindulatú minősítés egyik eszközét nyugodtan száműzhetjük őstörténetünk szótárából és fogalmi készletéből.

A Kárpát-medencei közlekedő nyelv: népeink kovásza

Ha magunk elé képzeljük az ókorban dél-délkeleti irányból a Kárpát-medencébe érkező, a mahgar ősnyelvet valamilyen formában birtokló népeket - pilisieket, harátokat, bálokat, egyiptomiakat, hétországiakat -, ehhez hozzávesszük a keltáktól számítva keletről érkező szkíta, szarmata, jazig, alán népeket, majd a hunokat, avarokat (pártosokat), onogurokat, végül a honfoglaláskor megérkező szabir-hun-onogur-turk népességet, talán joggal kérdezhetjük meg ki beszélt itt magyarul? Badinyt olvasva tudjuk a választ: a mahgar ősnép mahgar nyelvét beszélték. A kérdés azonban talán mégsem ilyen egyszerű. Az egymástól ezer évekre élő rokonnépektől elvileg nem feltétlenül várható el a nyelvazonosság. Az alapkérdést nem feledve, nem lehetséges-e az, hogy a magyar (mahgar) nyelv itt, a Kárpát-medencében ugyanazt a szerepet töltötte be az egyébként valóban rokon népek közötti érintkezésben, mint a kárpát-medencei alap- és közlekedő nyelv (linga franca), hasonlóan az évezredekkel korábbi sumir-mahgarhoz a Régi Keleten? Azzal a különbséggel, hogy itt- családon belül maradva ez esetleg kismértékben egymástól eltérő nyelvváltozatokat mai értelemben vett tájnyelvekként megőrizve építette be nyelvünk kincsestárába. Ott expanziós, táguló jelleggel, itt egybeforrasztó szereppel. Nem oktalan e feltételezés, ha tájegységeink nyelveit egymás mellé állítva azt látjuk, hogy a sok jellegzetes, ízes magyar nyelvjárás - mint megannyi régi magyari nép ősi nyelvének hagyatéka és maradéka- a magyar nyelvvel, mint eredeti ősnyelvvel kapcsolódik össze? Ennek elképzeléséhez- Götz László nyelvterjedési levezetését nem feledve szükség van ahhoz is, hogy feltételezzük, közlekedő nyelvvé csak olyan nyelv válhat a dolog belső logikájából adódóan, amelynek tulajdonosai- népei-maguk is terjedőben vannak valamilyen nyomós ok folytán. Nyilvánvaló, hogy egy elzárt völgy népének nyelve soha nem lesz közlekedő nyelvvé. Expanzióra való képességük együttes oka pedig népességük növekvő mérete és ennek folyományaként térbeli tágulásra való képessége, stratégiai jelentőségű találmányaik, technológiáik megléte (pl. koncentrált élelmiszer-termelő technológia birtoklása, lásd öntözés, majd öntözés nélküli élelemtermelés, stratégiai erejű bányászat és fémfeldolgozóipar stb.), de döntően felhalmozott szellemi tudásuk mennyisége lenne. Az összeforrási folyamatban a hangsúly itt a rokonnépeken van, hiszen az ettől élesen különböző népek nem lettek magyarrá csak emiatt. Idegenekkel nem kötöttünk vérszerződéseket sem. Ha ez nem így lenne feltételezhető, ma sok nép beszélhetne pl. asszírul, hódításaik okán. De nem, asszírul nem beszél senki. Nagy Sándor "hellenizált világa" már egy fokkal jobban áll, de még így sem dicsőséges helyen: ők a nyers erőszakon kívül már mást is vittek magukkal, mégpedig kultúrát és életérzést, más szóval követendő dolgokat. Hogy ez sem volt tökéletes, az mutatja, ez is csak ideig-óráig tartott ki (történelmi léptékben számolva). Róma latin nyelve valahol a kettő között áll. A római birodalom széthullásával megszűnt a latin általános szerepe, mert a rómaiak - amint Róma pannóniai hatásait bemutatjuk- nem törekedtek a leigázott népek agymosására és kultúrájuk átformálására. Hogy ma mégis sokan használják a latint, az leginkább a római egyháznak köszönhető. Ha ők nem tartották volna fenn a nyelvet, valószínűleg ki kellett volna találni egy másik tudományos nyelvet, vagy a görögöt választották volna. E példák is csak azt támasztják alá, hogy nekünk a Kárpát-medencében végbement egyesülési csoda nem véletlen szerencsénk, így véve logikus következmény. Más megközelítésben úgy is mondhatjuk, hogy a sumir-mahgar ősnyelvet beszélők itt, a Kárpát-medencében tartós egységbe kovácsolták az ide egymás után beérkező rokonnépeket és nemcsak a közös ősnyelv erejével, hanem kelendő szellemi portékával gazdagon megrakodva.

Valamit még el kell mondanunk a magyarok történetéről. Több szerzőnk is megemlíti mintegy mellékkörülményként- magyari népeink általános jellemvonásait. A békés, barátságos, vérszerződéseket és örök barátságokat kötő fair-play-díjas jellemű népeket, akik gyakran estek áldozatul a tőlük különbözők cselvetéseinek. A gáláns és lovagias szkíták, hunok és a többiek, akik hittek az ókori adott szó erejében, a gentleman's agreementekben, vérszerződéssel kötött barátságokban, nyeretlen kétévesként vesztettek birodalmakat a csalás, ármány és hitszegés által. Ez a megátalkodott jóhiszeműség, befogadókészség többször is meghozta gyümölcseit - másoknak.

Az etruszk igazság fényre derül

De ne ezen keseregjünk, hanem gondoljunk rokon etruszkjainkra -a Kisázsiából elszármazott művelt népre-, akik a vérségi kötelékeket akkor is fontosabbnak tartották, amikor a hódító Róma egyenként gyalogolt át városállamain, és eszükbe sem jutott, hogy közös uralkodó zászlaja alatt védekezzenek. Felirataikat egyre többen olvassák el a magyar rovásírás segítségével, legalábbis nyelvrokonok ők, Mi ma nem kérhetjük számon rajtuk a hitük, hagyományaik szerinti választásaik következményeit. Látni fogjuk, hogy Róna anélkül vette uralma alá Etrúriát, hogy akár egyszer is szembe kellett volna néznie az egyesült etruszk haderővel. Ez a vérségi kötelékekre épülő földművelő társadalmi építkezés ott nem volt hatékony, országot megtartani képes uralmi rendszer. Kárpótlásként itt csak a Róma alapítása körüli történelem hamisítások újbóli nyilvánosságra hozatalával szolgálhatjuk az etruszk igazságot.

Mai értelemben vett birodalmakat véres erőszak vagy kemény érdek erős központi hatalommal hozhat létre és tarthat egyben, és éppen most kerülünk szembe a másik valósággal, ha nem lettek volna népeink vezetői között mégis keménykezű alapítók, nem lehetnénk itt. Nimród, Lugalzagasi, Ur-Nagntnu, Ménes, Arszák, Berozamad, Ruga és Atilla, Baján, Álmos, Árpád, Szent István és jó néhányan az Árpádok közül nem kevés viaskodással is terhes működése az ő igazukat mutatja egy-két-ötezer év után. Talán egyszer valaki biztos elemzést ad e személyek jellemének összehasonlításáról és meg tudja ragadni azt a legfontosabb erényt, amely kiemelte őket alapítóvá. Ezerévekre ható - jó - döntéseket valószínűleg csak géniuszok tudnak hozni.

Kelet és Nyugat

Nem találtam igazán biztos kapaszkodókat egy utolsó nagy kérdésben. Ez pedig Kelet és Nyugat történelmi kérdése, Mi, akik oly sokszor e határmezsgyén éltünk és élünk ma is, nem kerülhetjük meg e leckét. Majdnem mindenünket, amink van, Kelet adta. E kincsekkel felvértezve most a Nyugatot fogjuk erősíteni, mint ahogy megtettük már korábban is nemegyszer ezer év alatt. Szabad akaratunkból átléphetünk a másik oldalra, ha boldogulásunk ott biztosan jobb lesz.

Egyet azonban semmilyen körülmények között nem tehetünk meg. Lelkünk keleti sarkát nem üríthetjük ki. Nem tagadhatjuk meg génjeinket és hagyományainkat, történelmünket és Csaba királyfi hadiútját sem, mert ez az életben maradás záloga. Hagyományaink megtagadása nem lehet célja egyetlen távolabbra is tekintő magyarnak. Miért kívánhatna ilyet tőlünk bárki is? A Nyugat leckéjét már régen megtanultuk, a római kereszténység felvételével egyszer már csatlakoztunk a Nyugathoz éppen ezer éve, és ha eddig nem is tudtuk, de mostantól visszamenőleg is rokonainknak tekinthetjük Európa népeit, mint ahogy ők is minket, éppen az itt feltárt történelem okán. Figyelő szemeinket azonban nem vehetjük le keleten maradt közeli és távoli rokonainkról sem. Ha ebben látok kapaszkodót, talán nem tévedek nagyot. Mindig képesnek kell maradnunk őket megérteni, és így mindig meg fogjuk érteni saját csodánkat is.

Fehér Magyarország és a Szent Korona

A mi csodánk itt áll, a neve fehér - fejér - Magyarország, ezernyi buktató után is. Ez a tény eléggé ösztönözhet minket a további kutatásra, egészséges nemzeti büszkeség és tudat újbóli felépítésére. E Magyarország dolgai rendbetételéhez az elején kell hozzáfogjon, ez pedig régi adósságunk önmagunkkal szemben. Legelsőként a Magyar Szent Korona történetének feltárása, helyreállítása és jelentőségének megfelelő kezelése nem halasztható tovább. Az elmúlt években előhozott adatok alapján - és ebbe az eddig elhallgatott tényeket is beleértem - döntést igényelnek. Illene méltó helyet találni a helyreállított Szent Koronának is, mert az nem egyszerű kiállítási tárgy csupán. Ha egy katedrális felépítése az ára, akkor az legyen, mert attól kezdve ott fog dobogni az ország szíve. De ne ragadtassuk el magunkat. Napnyugati szent városunkban, Esztergomban, az Oroszlános Szentélyben a valamikori 14 égi oroszlán mellett a tizenötödik oroszlán - az ítélő szakrális papkirály - helye most üres. Esztergom jogos jussa lehetne a Szent Korona őrzésének kiváltsága.

Hogy mennyire nem kiállítási tárgy a Szent Korona, azt ma még talán fel sem ismertük eléggé. Ismeretes, hogy a magyar hagyományok szerint Istent nem ábrázolták, csak jelölték a rovás GY (eGY- egy az Isten, címerünk kettős keresztje) jelével. A Szent Koronát sem volt lehetséges ábrázolni, csak jelölni lehetett. Ezért látni ősi krónikáinkban a királyokat egyszerű koronával a fejükön. Összehasonlítható-e, összefügghet-e valamilyen módon e két ábrázolhatatlanság?

Első rajzként a profán - és e tárgyban tájékozatlan - Fuggerek készíttettek róla képet. Mivel a kutatás még folyik, nem tudunk annak végeredményéről beszámolni. Ami viszont a bizonyosságot súroló valószínűséggel fennáll, az nem más, mint annak a fontos felismerésnek és az ebből adódó követelménynek a betartása, hogy koronánk történetének teljes és megnyugtató feltárásához fel kell dolgozni egységes szemléletben a teljes Régi Kelet és az attól még keletebbre eső tájak mű-, szellem-; vallás- és köztörténetét, beleértve a magyar történelmet is. A Szent Korona kérdése - amint az egyre nyilvánvalóbban látszik - ugyanis annyira összetett, hogy sem akadémikus proklamációk, sem magányos farkasok, sem látnokok egymaguk nem fogják megoldani. Ha ezt így vesszük, Csomor Lajost is és a hivatalosakat is jogosan feddte meg Bakay Kornél, előbbit melléfogásaiért, utóbbiakat beteges makacsságukért, mert koronaügyben lassan illenék biztosra mennünk, hogy ne ismétlődhessenek meg a méltatlan viták a drága kincs felett. Nem baj az, ha néhány évig szünetet tartunk a közlésekkel, de kívánjuk, hogy a következő koronáskönyv hozza meg a végleges, igaz, ezért mindenkinek megfelelő - valódi - megoldást.

Hol keressük a forrásokat?

Köszönet és hála illeti a felhozott források tudós történészeit. Tengernyi munkájuk nélkül nem olvashatnánk e nagyívű, régi-új történetet. Példájuk már most láthatóan követőkre talált. Az e tárgyra is szakosodott könyvesboltjaink körül pezseg az élet, egyre több és több kiadvány lát napvilágot. Színes a választék is. Vannak korábbi könyvek, amelyekhez eddig nem juthattunk hozzá, mert külföldön készültek, vannak hazai keltezésű könyvek hazai szerzőinktől, újranyomott könyvek, új kiadások és csak remélhetjük, hogy e lendület nem áll meg a könyvkiadásban. Egyre több segédtudomány jelentkezik új szerzőktől is. Nyelvészeink is egyre több kérdést világítanak meg. Jó néhány kiadó vállalja fel e művek gondozását. Tisztul tehát a kép és színesedik is egyúttal.

A teljesség látképe

Eddig felhalmozott - ésaz elmúlt tíz-húsz évben igen jelentősen kibővült-tudásunk népünk történetéről követeli a következő nagy lépés megtételét az egységes - régi-új - magyarőstörténet rögzítésére. Az alapozó eredményeket szintetizáló nagy mű mégnem készült el. De talán közelebb kerültünk a megoldáshoz. Hiszem azt, hogytörténész elődeink már felrajzolták a történet gerincét, és azt is, hogyaz egymástól első pillantásra látszólag távol eső Magyar Adorján-i kárpát-medencei autoktón (őshonos), Baráth Tibori délről északra haladó, Badinyi kárpát-medencei - mezopotámiai pulzáló, Nagy Gyulai és Bakay Kornéli közép- és belsőázsiai, Götz Lászlói finnugorságtól megtisztító és átfogó nyelvészeti, valamint Pap Gábori égig hatoló fejtéseinek ívei most végre találkoznak egy közös, egymásba illeszthető történelmi látványban. A bevezető elején említett, egyetlen lendülettel megrajzolt történet alkotóelemei összeállnak egyetlen hatalmas folyammá. Ennek neve az Egységes Magyar Őstörténet lesz majd. Meggyógyítja a háborgó lelkeket, tisztára festi a bemocskolt évezredeket, kitakarítja a ragadós, agykéregbe beszivárgó szemetet, visszaadja a megtépázott önbecsülést, tartást ad a vezérfonalat keresőknek, önbizalommal tölti fel a kapaszkodókat keresőket, felvértezi híveit a régi tudásegy jó darabjával, és rövid idő alatt kifejti majd jótékony hatását országunk és népünk minden polgárára. E néhány bevezető gondolat után fontosnak tartom bejelenteni igényemet, én a magam nevében részt kérek - jogos örökösként - abból a keleti, itthoni és turáni örökségből, mely engem illet ez elmúlt 5-10 évezredből. Szeretném újra megtanulni, használni arra, amire való, szellemének tanításait szem előtt tartani. Remélem, rövidesen országom, Magyarország és a magyarok is ezt fogják tenni.ELŐHANG - AZ ELŐZMÉNYEK

Mu teremtése a Nascal-táblákról

Teremtő hét felülmúlhatatlan Értelme hét rendelkezést tett.

- A gázok, amelyek alaktalanul és szétszóródva vannak a térben, gyűljenek egybe s belőlük alakuljon ki a föld. A gázok erre örvénylő tömeggé gyűltek össze.

- Szilárduljanak a gázok és képezzék a földet. A gázok erre szilárdultak, de azok tömegei a szilárdultakon kívül maradtak a vizek és a légkör alakítására, tömegei pedig az így született új világba szilárdultak. Sötétség uralkodott s még nem volt semmi hang, mivel még nem volt sem víz, sem légkör.

- Különüljenek szét a külső gázok és alakuljon ki a víz és légkör, és a gázok szétváltak: egyik részük vízzé alakult s a vizek elhelyeződtek a földön s azt beborították olyképp, hogy szárazföld sehol sem vált láthatóvá. A gázok, amelyek nem alakították a vizet, a légkört alakították, és "A világosságot a légkör tartalmazta" és a nap nyilai a légkörben egyesülve a föld világosság kisugárzásaival, létrehozták a világosságot. Ettől kezdve világosság volt a föld felszínén, és "A hőt ugyancsak a légkör tartalmazta." És a nap sugarai a légkörben egyesültek a föld hősugaraival s a hőnek életet adtak. Ettől kezdve volt hő, hogy a föld felszínét melegítse.

-A földben lévő gázok emeljék fel a földet a vizek fölé. Erre a föld belsejében lévő tüzek felemelték a földet, amelyen addig a vizek nyugodtak, amíg a vizek felszíne fölé nem emelkedett és ez volt a szárazföld.

- Jöjjön elő élet a vizekben. És a nap kisugárzásai egyesülve a föld kisugárzásával a vizek iszapjában, kozmikus tojások (életcsírák) képződtek az iszap részecskéiből. Ez életcsírákból jött elő az élet, mint az rendeltetett.

- Jöjjön elő élet a szárazföldön. És a nap sugárzása egyesülve a föld sugárzásával a föld porában, abból életcsírák keletkeztek. Az életcsírákból jött elő az élet a talajon, mint az rendeltetett.

- Amikor mindez megtörtént, a hetedik értelem mondó: Csináljunk embert a mi szerkezetünkre és ruházzuk őt fel hatalommal a földi uralásra.

- Ekkor Narayana (tiara - Isteni Egy, Yana - Mindenek Teremtője), a Hétfejű Értelem, a mindenségben való minden létezőnek Teremtője, megteremté az embert, és testébe egy élő, halhatatlan, soha el nem múló értelmet helyezett, s az ember értelmi tehetségében egyenlő lett Narayanával. A teremtés ezzel teljessé lett.

Kr. e. 47 000 Mu, az Anyaország a Csendes óceán szigetvilága helyén CSJ 27. o.

Ha elfogadjuk azt-amint később láthatjuk-, hogy ha a Mayax Birodalomnak 14 000 év állt rendelkezésére Atlantisz megalapítására és gyarmati birodalommá emelkedéséhez, továbbá ugyanez Mu esetében Mayaxszal kapcsolatban is fennállt, akkor Mu ez idő tájt vagy már ennél jóval korábban nagyszerűségének magaslatán állott. Mu hozzávetőleg 8000 km kelet-nyugati és 5000 km észak-déli kiterjedésű, három részre tagolt kontinens.

Kr. e. 33 000 Közép-Amerika Mayax CSJ 26. o.

Mayaxban, a Mu által alapított gyarmati birodalomban királyok uralkodnak. E birodalom az egyszerű letelepülésből emelkedett birodalmi rangra. 12 dinasztia uralkodik 18 000 éven keresztül...

Ez az idő a Mu-i művelődés legkorábbi kezdete egyben, hisz az a fejlődés, amely Mu-n végbe- ment, el kellett jusson olyan fokra, hogy gyarmatosíthasson.

Kr. e. 23 000 Dél-Amerika CSJ 16. o.

Dél-Amerika térképe egy tibeti kolostor könyvtárából kerül elő ekkorról. A rajta található csillagkonstelláció alapján határozták meg a korát. Tiahuanaco városa szerepel rajta.

Kr. e. 19 100 Atlantisz CSJ 27.

Manetho egyiptomi pap-történetíró írja: Az Atlantisz bölcseinek uralma 13 900 éven át tartott..

Kr. e. 16 000 Mezopotámia

Babilonia történelmének kezdete. Indiai nagamaya betelepülés az Eufrátesz torkolatához. CSJ 181. o.

Kr. e. 15 000 Közép-Amerika CSJ 26,

A Can-dinasztia uralkodásának hozzávetőleges kezdete.

Kr. e. 14 000 Közép-Amerika Közép-Amerika

A Can-dinasztia utolsó királyának uralkodása a yucatani Chichen Itza-ban. CSJ 26. o.

Kr. e. 13 000 Mu - Burma, India CSJ 13.

A Mu-n készült, annak déli részén használt Naga- jelképekkel, -írásjelekkel írt Naacal-táblákat Burmából Indiába vitetik.

Kr. e. 11. 000 Csendes-óceán - CSJ 21. o.

Mu, az Anyaország pusztulása. Erről egy mexikói tábla tudósít bennünket az Anyaország Naga rendszerű templomírásának titkos jeleivel. Ezt az írásmódot a legfőbb papságon kívül csak néhány kiváló pap és a trón várományosai ismerték. A rajta levő írás tehát nagyon ősi, de nem régibb 12 000 évesnél, mert Mu, az Anyaország pusztulását írja le: "A Lelkek földje, a föld nagy Uralkodója nincs többé. Különböző helyeken megrendült alatta a föld s az egész ország úgy hullámzott, mint az óceán vize. Végül is oszlopai engedtek és egy tűzörvényben süllyedt el. Amint a nagy Uralkodó elmerült, a föld alatti tüzek körülfogták őt és fellángoltak. Majd a vizek hömpölyögtek föléje s a Lelkek földje, a nagy Uralkodó nem volt többé. Elpusztult a műveltség szülőhazája 64 millió emberrel."

Kr. e.10 400 Mexikó CSJ 13. o.

Legalább ekkor készül az a 2600 kőtábla, amelyeket Niven mexikói főarcheologus talál a mexikói völgyben.

Túlnyomórészt a Mu északi részéről származó ujgur jelképekkel írták. Koruknál fogva készülhettek Mu-n és Mexikóban is.

Kr.e..5200 Atlantisz végleges elsüllyedése Atlanti Óceán: CSJ 27: o.

Prológus

Baráth Tibor írja: BT III. 172-173.0.

1. Mi magyarok az úr (árja) népek egyenes leszármazói vagyunk. Népnevünkben: hung-ári, mag-ári, országunk nevében: Hung-Ária, Mag-Ária a mai napig őrizzük és ma is az eredeti árja nyelven beszélünk. Hagyományaink, néprajzunk és hitvilágunk nagy részben ókorból eredő páratlan örökség. Népünknek van egy turáni ága is, amely a meleg égövön való tartózkodásunk idején hozzánk csatlakozott kus fajtából keletkezett, akiket arcuk sötétes árnyalata miatt fekete magyaroknak neveztek. Török vagy mongol faji összetevőnk nincs.

2. A mi beszédünk és földműves magas kultúránk öt-hatezer esztendőre visszamenőleg írásbelileg igazolható, vagyis annak kezdete oly régi időkbe nyúlik vissza, amikor a magyaron kívül más tagolt emberi beszéd, rendszerbe foglalt vallás, művészet és írás még nem létezett. A mi őseinknek tehát nem volt kitől mit "kölcsönözzenek". Szókincsüket, vallási képzeteiket és tudományukat az alapoktól a befejezésig maguknak kellett saját géniuszukkal megteremteniük. Ezért ősnyelv a magyar nyelv, őskultúra a magyar kultúra, amiben osztoznak velünk ma is élő rokonaink, az észtek, finnek és egyéb magyar származású népek.

3. Társadalomba szervezkedésük, vagyis nemzetekre oszlása és sokszínű magas kultúrájának kibontakozása legelőször azon a tájon észlelhető, ahol három világrész - Ázsia, Afrika és Európa - érintkezik egymással s amelyet Régi Keletnek vagy Közel-Keletnek neveznek. Tudományunk mai állása szerint ez a mi "őshazánk".

4. A magyarul beszélő úr népek napkeleti hazájukban megalkották az emberi elme alapvető találmányait: a rendszeres élelmiszer-termelést, az edénykészítést, és a fémipart. Feltalálták a gyors közlekedés első eszközeit (hajót, szekeret), megfogalmazták Isten létének elvét s kitalálták a gondolatközlés időtől független eszközét: az írást, nyelvünk szerkezetéhez igazított szabályaival. Őseink világraszóló találmányai közül az utóbbi - az írás - volt a legnagyobb hatású, mert vele megszületett a tudomány: a szerzett ismereteket ezután el lehetett raktározni, nemzedékről nemzedékre áthagyományozni és gyarapítani. A magyar népek szókincsüket, fogalmaikat, istenhitüket és írástudásukat nem tartották titokban, hanem misszionáriusaik, a Nap-papok révén elterjesztették a világ minden részébe. Így lettek a magyar nyelvű népek az emberiség első tanítómesterei, nevelői és szervezői, amiről az a rengeteg magyar szó tanúskodik, amely minden később kialakult nyelvben ma is fölös számban található.

5. A magyar népek egyes részlegei az Őshazából a Kr. e. IV. évezredtől kezdve sorozatos hullámokban áttelepültek Európa nagy tájaira: Dél-, Nyugat-, Kelet- és Közép-Európába. A történeti Magyarország területére az első magyar néprajok a csiszolt kőkorban és a bronzkorban érkeztek, déli irányból jövet, a Balkán-félszigeten át vezető főútvonalon. A későbbi hullámok, Kr. e. 500-tól, keleti irányból érkeztek, áthatolva a Kárpátok hágóin és szorosain. A beérkező néprészek a Duna-medencében származási helyük, érkezési idejük, vagy még inkább vallásuk szerint szervezkedtek társadalomba, megannyi "honba" a honurakkal (fejedelmekkel) az élükön. Ezeket a Duna-vidéki magyar honokat először Atilla király, Esthon ura, utóbb az ő vérbeli leszármazója, Árpád fejedelem egyesítette egységes országgá, akinek szereplésével a magyar múlt őstörténeti szakasza befejeződik.

6. Az Európába áttelepült és ott különböző nevek alatt szerepelt néprészek: Magurak, Szemurak, Ősurak, Lig(a)urak, Barátok, Iberek, Esthonik, Fennik, Keletik, Hetésik, Pilisik, Szerémik és még sokan mások olyan szerepet töltöttek be Európa terein, mint az őshazaiak szerte a világon másutt is: ők lettek a kontinens felderítői, Európa-I. megalkotói, e táj első letelepült lakosai, az ős-európaiak. A sors úgy hozta, hogy ebből a hatalmas kultúrnépességből a szarmata előnyomulás, majd a rómaiak, germánok és szlávok kialakulása és politikai szerepe miatt mára csak az a részleg maradjon meg ősi tisztaságában, amelynek mi, magyarok vagyunk folytatói. A mi felelősségünk és hivatásunk ezért óriási: mi vagyunk a hatalmas keleti örökség egyetlen hiteles letéteményese, az ókori világ egyetlen hivatott tolmácsolója. A mi nyelvünk nélkül az emberiség első korszaka örökre homályban maradt volna.

Erről szól e történelmi áttekintés. Ősidő, Ősfoglalás, üngürüsz nép Kárpát-medence GKE

Kr. e. 350000 Vértesszőllős BJ2 6. o.

Vértesszőllős ősemberének Audrey "Early Hungarian" (Ősmagyar) nevet ad.

Baldwin így ír:

Azok, akik ezt a témakört gondosan tanulmányozták, általában megegyeznek abban, hogy az a fajta, amelyet ma Európában a magyarok és a finnek képviselnek, az őskorban majdnem az egész európai kontinenst benépesítette.

Azt is kiderítették hamarosan, hogy ez az európai őshonos emberfajta azonos a Közel-Keleten, a Tigris és Eufrátesz folyamközben és a Kaukázus feletti térségben élőkkel.

Csőke Sándor így ír: BJ2 24.o.

A magyar nyelv magyar eredetű. A magyar nyelvet az idők végtelensége szülte. A magyar nyelv szókincsének kilencvenöt százaléka magyar eredetű. Transzcendentális mélységekből -önmagából - eredő ősnyelv... szerkezeti rendszerében is.

BT 80: o:

Az ősnyelv a magyar. A neolitikum földrajzi neveit magyarul olvassuk: Hab (víz), Úr, Hon, Ma (föld), Kő (ország), Eb, Nagy, Víz, Magas,

Törzs, Hó, Ház, Jó. Hó

Ház: Kaukáz(us), Jeriko Jó-Úr (isten) -Kője (országa)

BT III 40. o.

A. Dalgopolski orosz nyelvész szerint az eurázsiai nyelvekben kb 600 közös gyökszó van s ezek a szavak a mintegy 10 000 évvel ezelőtt beszélt ősnyelvből erednek, melyet a szerző "boreális" nyelvnek nevez. E nyelv jellemzői: 1. a nyelv a Régi Keleten alakult ki az Eufrátesz és a Perzsa-öböl környékén, 2. legjellemzőbb két alapszava az edényt jelentő KÁD és a vizet jelentő VET, 3. a magyar nyelv eredete bizonyítottan boreális.

Baráth Tibor jegyzete: Vagyis a magyar nyelv kialakulása az orosz kutató szerint a Régi Keleten ment végbe, miként mi is hangoztatjuk. Az a nagyfokú egyezés azonban, ami a boreális és a magyar közt fennáll, szerintünk, akik jobban tudunk magyarul, mint Dolgopolski, indokolttá teszi, hogy a szóban forgó ősnyelvet egyszerűen "magyar ősnyelvnek" nevezzük és ne bonyolítsuk a kérdést egy újabb műkifejezés forgalomba hozásával.

Régi Kelet BT 65-67.o.

Hun őshaza a RégiKelet Irán nevű országában. Kiterjedése a Kaukázus, Káspi-tó, Perzsa-öböl, Vörös-tenger által bezárt terület. Iránt ARIA néven ismerték a régi források. Jelentése Úr-hon, úr népek otthona, árja lakóhely. Az egyiptomi időkben királyaik címe az Est Ura (Nyugat Ura), a nép Uni: Huni, a király maga Aner: Honúr, és ONOK-ÁROK-URA: Hungarok ura. Jelképük a párduc, ez egymég korábbi őshazába visz, Dankáliába, az Ádeni-öböl mentén, s határos Szomáliával. Vándorlásuk során Etiópiát, Núbiát, Egyiptomot és Eiulath-ot (ma Elat kikötője) érintik. (A szerző temérdek etimológiai névazonosítására itt nincs hely, érdeklődőknek ajánljuk a forrásmunka áttanulmányozását.)

Kr. e. 50 000-8000 Kárpát-medence BJ2 32-33.o.

Az őskor felső szakasza, a felső paleolitikum időszaka. Bükki és Szeleta őshonos kultúra.

Ezeken kívül még a csigaékszert gyűjtők az Ipoly partján és az ún. gravettiek ismertek. A Kárpát-medencei ősiség élettere igen kibővül a Közel-Keletről eredő ősembernek a Kárpát-medencébe való érkezésével.

A kárpát-medencei őstörténet rögzítésében itt azt a helyzetet kell hangsúlyoznunk, hogy a korábbi bükki és szintén őshonos Szeleta kultúrák töltődtek fel... a keleti-gravettinek nevezett ősetnikummal, hogy aztán a jégkorszak végződésén túl is - egészen a Duna I. újkőkori műveltségig - biztosítsák a kárpát-medencei őshonos és folyamatos fejlődést.

Fontos a lerögzítése és hangsúlyozása annak, hogy: 1. a bükki kultúrához tartozó Istállóskői barlangban találták azt a háromlyukú csontsípot, melyet az első hangszernek nevezhetünk, mert öt hangot szólaltat meg. Ezért inkább furulyának nevezik: Nyilvánvalóan itt -a bükki kultúrában- van az ötfokú (pentatonikus) dallamalkotás legrégibb lehetősége. 2. A bükki és a Szeleta kultúrák őshonosak. Közöttük folyamatos a fejlődés. Az UNESCO könyve- Vértes Lászlónak -a vértesszőllősi ember megtalálójának munkájára való hivatkozással - innen, a Szeleta műveltségből származtatja a franciaországi Solutrean kultúrát, és megállapítja a Szeleta-Gravetti kapcsolatokat. Ez nem jelenthet mást, mint a Szeleta helybeli továbbfejlődését a rátelepedett gravetti népség hatásának eredményeképpen. E folytonosság ismeretében most vizsgáljuk meg együtt ezeket a keleti bevándorlókat.

E népet egy kőből pattintott nyílhegyről nevezték el, amit ők is használtak. Kétségtelen, hogy ez a kaukázusi gyökerű nép Kelet-Európa síkságain tanyázott sokáig, és az ott kialakult síkvidéki kultúráját hozta be a Kárpát-medencébe. Ebbe a síkvidéki kultúrába már beletartozik a háziasított állatok tenyésztése és a földmívelés is. A földmívelésnek természetesen nem az ekés, hanem azt a kapás formáját kell érteni, amit még megtalálunk a középkorban is a nyugati társadalmaknál.

Azt is meg kell állapítanunk, hogy a régészek, amikor ennek a kaukázusi, közel-keleti gyökerű és a Kárpát-medencében megtelepedő népnek a gravetti nevet adták, vagyis már megint egy szerszámféleségről nevezték el a már mozgó etnikumot - módszertani hibát követtek el. Ugyanis most már nem kőszerszámok és csonteszközök ezrei vagy állatcsontok halmazai mozognak előttünk az időskálán és a térképen - hanem egy ősi etnikum: az ember. A letelepedés pedig tömeges. Ennek következtében itt már nemcsak az ősember után kutatunk, hanem a Kárpát-medencének egy hosszú történeti folyamata áll előttünk. Ez pedig már őstörténet.

E sorok írója úgy véli, hogy a kárpát-medencei őstörténetünk nem az eddigi szokás szerinti neolitikumtól indítandó, hanem ennek a keleti gravettinek nevezett népnek a letelepedésétől, melyet azok a kutatók, akiknek már elegük van a szerszámfajták alapján megkülönböztetni az egyes őskori népcsoportokat -a rénszarvasok népének neveznek.

Ha feltérképezzük azokat a helyeket, ahol ezt a gravettet (nyílhegyet) a Kárpát-medencében kiásták, vagy a felszínen megtalálták -, kiderül, az egész ország területére kiterjed a betelepedés.

A rendelkezésre álló adatokból azonban hasznos következtetésekkel az egész Kárpát-medencére kiterjeszthetjük vizsgálódásunkat, hiszen ez a keleti gravetti nép az egész Dunántúlon, a Duna-Tisza-közén és a Dunától keletre megtalálható. Legrégibb telepük Bodrogkeresztúr (28 000 éves), aztán Arka és Ságvár (19 000 éves). De tudjuk, hogy az obszidiánt Tokajból, a gyepvasércet a Balaton északi partjáról, a hematit szilánkokat a Mecsekből hozták. De ott vannak a Hernád és a Bodrog mentén, a Vág völgyében, az egész Duna-kanyar tele van velük, az Ipoly mentén, Vác, Verőce, Zebegény, Nagymaros, Pilis, Basaharc- Dömös, Csillaghegy, és még Zalaegerszeg is az ő birodalmuk ( 12.125 éves). "... ezek a gravetti törzsek nálunk, Közép-Európában tértek át a rénszarvas vadászatára -...itt is maradtak. Ez a jégkor utolsó szakasza. Gáboriné Csánk Vera megállapítja, hogy: Ezek a vadásztörzsek a jégkor utolsó hideghulláma alatt éltek nálunk, és a rétegtani vizsgálatok szerint kissé túl is élték a jégkorszakot. Ők voltak az utolsó ősemberek- majd hirtelen eltűntek, mintha nyomuk veszett volna....Feltesszük a nagy kérdést: miért kellett eltűnni a Kárpát-medencéből az itt letelepedő kaukázusi gyökerű, de a Kárpát-medencében őshonos kultúrákat továbbfejlesztő gravetti népnek?

Megtaláljuk a választ Gáborinénál, aki elvonultatja őket fel északra, és így mondja: Észak-Európa nyugati részén feltűnnek a proto-lappok, keletebbre pedig a proto-finnugorok... délről pedig megindul az indo-európaiak áramlása Európába. Hát azért tűnnek el, illetőleg azért tüntetik el őket, hogy a Kárpát-medencébe majd ezeknek a proto-finnugorok primitív leszármazottainak utódjaként lehessen bevonultatni a kései magyarokat. "Vándorlást" eddig senki sem tudott bizonyítani, és proto-lappokat, proto-finnugorokat sem talált senki Észak-Európában.

Javasolnám most, hogy számoljuk fel együtt itt, az ősember segítségével azt az elméletet, mely a magyarság elődeit az urali-finnugor népektől származtatja, de ugyanakkor a lappokkal is rokonít minket... már úgy értve, hogy azok is "elődeink" lennének.

Maradjunk meg azonban a származási lehetőségünk kiszélesített életterében, mely, mint mondtuk, a Kárpát-medence, Közép- és Közel-Kelet, Mezopotámia és Közép-Ázsia népei az i. e. IV. évezredben egy azonos nyelven beszéltek. Az egynyelvűség azonban kiterjed az említett két térség között lévő hegyvidék lakóira is, akiket ezen az "egy nyelven" (mai sumir) KUR-i névvel különböztetnek meg a síkvidékiektől. KUt-hegy, KUR-i -hegyi. Kurrita vagy hurrita néven ismeri őket a szakirodalom, ahol rokonítva vannak a subar és az urartui néppel. A történelmi idők folyamán azonban már legtöbbször subar és sabir-szabir alakban találjuk e népnevet. Herodotos pedig már sa-pír elnevezést használ, és e sorok írója úgy véli, hogy ez helyes... Itt a Tatárlakán (Erdély) talált és égetett agyagból készült amulett írására gondolok, amely, mint nyelvemlék, bizony igen felborzolta az indo-európai felsőbbrendűséget hirdető és vezető állásban lévő tudósok érdeklődését. Felháborodásuknak is kifejezést adtak, hogy a barbárok Kárpát-medencéjében találták meg az emberiség első írását, mert ez annyit jelent, hogy a történelem a Kárpát-medencében kezdődik. (Az amuletten olvasható a sa-pír kifejezés teljesen megegyező Knosszosz-i és mezopotámiai ékjelekkel, továbbá Kr. e. 5200-ra datálták C14 vizsgálatokkal. Érthető a felháborodás...) ...a tatárlakai amulett majdnem kétezer évvel megelőzi az első mezopotámiai - és eddig legrégibbnek elismert - írásokat.

Kárpát- medence FK 3.o

A gravetti népesség egyik, feltehetően a felvidéki területen élő része valóban elhagyta a Kárpát-medencét a rénszarvasok nyomában.

Hallatni fog majd magáról ősapáinknak ez a csoportja. Az ő egyik leszármazottjukat fogják a obi-ugorok (vogulok, osztjákok, manysik, cseremiszek, lappok, szóval akiket néhány nyelvész finnugorként foglal össze), NUMI TÓREM-nek, Teremtőnek hívni és megőrizni teremtési énekeikben, Ezek az északra vándorolt ősapáink tanították meg a neandervölgyi szinten élő obi-ugoroknak a fejlettebb nyelvet, az eszközkészítést, halászatot, vadászatot. És itt van a finnugorisztika alapvető tévedése, a tanítókat összekeverték a tanítványokkal.

A tarandoszok (rénszarvasok) tanúvallomásai

(MESZLÉNYI Róbert Imre: Az ó-európai nyelv, Bázel 1997, 24-27. oldalakról)

Az őstörténet-tudomány részben a visszahagyott leletek kiértékelésével igyekszik azonosítani az előtörténeti népeket. Az azonosítás nehéz, mert a feltárt kellékeket úgyszólván bármely máig fennmaradt nép elődei birtokolhatták. A "millió hagyaték" közt csak kivételesen található olyan tárgy, melyet csak egy nyelvcsaládba tartozók ősei használhattak. A megkülönböztető kevés jel egyike a tarándszarvas, mely a 20 000 évvel ezelőtti vadásztársadalmak fő élelemforrását képezte. Az európai magdaleni korszak szarvasleleteit követve eljutunk a múlt századokig érintetlenül fennmaradt északi nyelvcsoportokhoz. A rénszarvasokból élő arktikus nemzetségeket, melyek urát-altáji, de zömében finnugor nyelven beszélnek - nehezen megközelíthető lakhelyük miatt- hiteles ősleletnek tekinthetjük. A Romanov cárok uralomra jutása előtt (1613) e népek létezéséről szinte semmit sem tudott a nagyvilág...A tarándszarvasok európai elvándorlása, valamint a mai rénszarvastenyésztők nyelve együttesen tárja fel a magdalenien és az azt követő azilien kori Európa népességének, valamint az újkőkori (neolitikus) forradalom megteremtőinek kilétét.

Az előembert a szükség és a mostoha körülmények kényszerítették rá a magas színvonalú gondolkodásra és a fejlődésre. Az ember nem délről a meleg éghajlatról húzódott északra a civilizáció kialakulása után, hanem a hidegben tökéletesítette technikai vívmányait...

Nyugat-Európában a Pireneusokból, illetve Észak-Olaszországtól kiinduló bőséges leletegyüttesek Franciaországon, Svájcon, Németországon, Belgiumon és Dánián át a svédországi Göteborgig, illetve az 57. szélességi fokig vezetnek, melyek sokszor 90%-ig (Meiendori), de olykor 100 %-ig (Hamburg) rénszarvascsontokat és -csontvázakat tartalmaznak (Rost, 1943). Amint láthatjuk, a diluviumi vadászok egzisztenciája és szaporulata a folyamatos ellátástól, illetőleg a tartósított gazdag prédától függött.

Az i. e. 9. évezredben bekövetkezett felmelegedés (LIEDTKE: Eiszeitforschung, Darmstadt, 1990) jelentős gondok elé állította a felszaporodott európai nemzetségeket, mert a tarándszarvasok életterének eltolódásával elvesztették legjelentősebb élelemforrásukat. Európa területe ezután csak kevesebb ellátást tudott biztosítani, mely nehézség áthidalására a következő megoldás adódott:

-a lakosság nagyobb része a rénszarvasokat követve észak és észak-keleti irányba Észak-Szibéria felé vonult (a lappok az elvándorolt állatok nyomában csak Skandinávia északi részéig jutottak)

-a lakosság másik része helyben maradva soványabb zsákmányért tovább vadászott és halászott, miközben, mint már annyiszor megtörtént, lassan belekényszerült egy újabb életmód-változtatásba - ezúttal az élelmiszer megtermelésébe.

Az azilieni műveltség túlszaporodott népességéből kiszorult csoportok először az európai gleccserhatárok déli részén kezdhették meg az átállást, mivel ott a klimatikai adottságok ideálisak voltak a termékeny folyóközök megműveléséhez. Alig 2-3000 év alatt a mezőgazdaság komplex technikája magas fokra fejlődött, amit a magyarországi Körös-kultúra (i. e. 6-7. évezredben) is igazol. Az élelemtermelők és faluépítők műveltségüket nem délről hozták magukkal, hanem azt helyben fejlesztették ki, mivel délen ember alig élhetett (a népsűrűség ott csupán 75 fő/ 1000 km2 lehetett (más becslések szerint az újkőkori - neolitikus -, A szerk.) forradalom előtt az egész emberiség létszáma 10 és 100 000 fő között mozoghatott, aminek csak egy jelentéktelen része lakott délen), amit a csontleletek és a jégvermek hiánya is igazol. Ahol a januári átlaghőmérséklet -1

Celsius fok fölött van, jégvermek nem lehetnek használatban (ahol az élelmet nem lehetett hűtéssel konzerválni, ott az újkőkori forradalom előtt folyamatos ellátás nem volt. Továbbá az észak-nyugat- és közép-európai népekkel ellentétben a szórványos déli ősközösségeket nem kényszerítette a klímaváltozás életmódváltásra, mert ők nem az elvonuló rénszarvasokból éltek!

A gazdálkodás legelőször a "nagy vadászterület" közelében, elsők közt a Kárpát-medencében és a Duna termékeny síkságain alakult ki, nem keletebbre vagy délebbre, mivel a vadászterületről a kiáramlás legalkalmasabb vízi útja a Duna volt. Az... ukrajnai vagy orosz-alföldi lelőhelyek állatmaradványai és egyéb leletei az i. e. 4. évezredben még csak kalkolitikurni vadásztársadalmak életét igazolják, míg a Kárpát-medencében és a Duna termékeny síkságán ugyanabban az időben több fejlett mikrokultúra virágzott (Kukutyin, Lengyel, Tiszapolgár, Bodrogkeresztúr, Rúze, Ráningrád, Váma stb), ahol a szelídített állatokat már igavonásra is használták.

Az előbbiekből egyenesen következik, hogy az újkőkori forradalom megteremtői az európai vadászkultúrák nemzetségeiből szakadtak ki, így nyelvük is azon népek nyelveiből "kovácsolódott" össze. Kilétükről viszont csak nyelvcsaládjuk besorolása után ítélkezhetünk, amire írott emlékek hiányában azt hihetnénk, hogy teljes biztonsággal nem kerülhet sor. A rénszarvasok azonban az elkövetkezőkben kielégítő indirekt nyelvi igazolásokat eszközölnek:

Dr. Arnold Jacobi zoológiai monográfiájában végigkíséri a különböző rénszarvasfajták előfordulási helyét és vándorlását az őskortól napjainkig. A jégkorszak vége felé, a kerek 10 000 éve bekövetkezett felmelegedés miatt a rénszarvasok élettere a klímazónával együtt mai helyére tolódott, így természetesen a vadásztársadalmak is az elvonuló állatok nyomába szegődtek. Ezt az állítást Konstantin K. Flerov a Rangifer tarandus tarandus paleolitikumi és mai elterjedési helyével szintén alátámasztja. (FLEROV: Review of the palaearctic reindeer or caribou. Journ. of Mammalogy, 1933).

8000 évvel a rénszarvasok eltávozása után először a görögök tudósítottak a különös, színét változtató mesebeli állatról. Arisztotelész és Theophrasztusz írásaikban - az állatok kissé hibás karakterizálása mellett (olykor a rén- és a jávorszarvas ismertető jeleit összekeverve) - határozottan állítják, hogy a háziasított tarandosz (Tapavőoa) a szkítáknál honos (J. F. BRANDT: Zoogeographische und Paleontologische Beiträge, St. Petersburg, 1867. 42- folyt.)

A szkíták rénszarvastenyésztését az ún. Pazyryk-szőnyeg is bizonyíthatja, amelyet Szergej Ivanovics Rudenko ukrán régész 1949-ben az aimak központ Ulagan közelében fekvő, egész évben befagyott 5. kurgánból ásott ki. A kb. 2500 éves szőnyegfragmentum 28 lovast és 24 szarvast ábrázol (WERTH: Orient-Teppiche von Persen, Türken (Co. 1991.) A szőnyeg két körbefutó széles bordűrjén az állatok sorban haladnak (a szarvasok a belső sávon jobbról balra és a lovasok a külsőben balról jobbra. A Pazyryk szőnyeget állattenyésztő nomádok készítették, így ők minden valószínűség szerint életmódjuk legfontosabb mozzanatait, a lovaglást és a legeltetést ábrázolták. A lovak és a szarvasok szimmetrikus elhelyezése, ill. fegyelmezett menetelése az ember állatok feletti uralmát érzékelteti. A cervidaek egyetlen háziasított egyede a lapátszerű tarajos szarvval díszelgő tarandosz, így jogosan feltételezhetjük a domesztikált állatok ábrázolását. A belső bordűrön haladó szarvasokat valószínűleg azért vélik sokan jávorszarvasnak, mert a szkíták kedvelt motívuma a valóban legszebb szarvú, hatalmas testű (átlag 500 kg) jávorszarvas volt. A szőnyeg lovasábrázolásai viszont annyira tökéletesek, hogy a szarvasok jellemző vonásait a tökéletes technikával rendelkező szőnyegkészítők (400 000 csomó / m2) is minden bizonnyal jól érzékeltették. A jávorszarvas törzse igen rövid, lába meg oly hosszú, hogy csak térdelve tud legelni (Rülcker, Stüfelt 1986), így a megjelenített rövidlábú, hosszútestű, fegyelmezetten felsorakozott állatok minden bizonnyal rénszarvasok. Az Altáj hegység a tarándszarvas ideális biotópja, így ott 130 évvel ezelőtt még a vad rangifer is gyakori volt (Brandt 1867, 67.)

Ma a legjelentősebb rénszarvastenyésztők a finnugorok (főleg europid típusúak), a tunguzok (mongoloid típusúak) és a paleoázsiaiak (enyhén mongoloid, azaz szibirid típusúak) (MIROV: Notes on the domestication of reindeer. American Anthropologist 1945). Mirov felsorolásában egy indogermán nép sem szerepel, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a rénszarvastenyésztő szittyák nem származhattak a perzsáktól, hanem európai küllemű (BRASINSZKI.1: Szkíta kincsek nyomában, 1979., fordította: Kovanecz Ilona, Helikon) finnugorok voltak.

A tarandoszok a föntiekben bemutatott tanúvallomásaikkal egy írj őstörténet-szemlélet alapjait fektették le. Igazolták azt, hogy:

-a civilizáció csírája az európai vadászkultúrákban alakult ki

- az ember folyamatos ellátását kezdetben csupán az élelem megfagyásával, természetes tartósításával érhette el, ezért hideg éghajlatú területekre kényszerül a hideg égöv elhagyását egyedül a földművelés és a nomádkodás megismerése tette lehetővé (e tény megbízható bizonyítékot szolgáltat a civilizáció elterjedési irányára)

-A Kárpát-medencét nevezhetjük az emberi kultúra bölcsőjének, ahonnan a tudás birtokában lévő felszaporodott nemzetségek a szélrózsa minden irányába szétáramoltak

-a déli elvándorlás legfontosabb útja a Duna volt

-a visszavándorlás északi irányba nemcsak feleslegessé, hanem átállási nehézségek miatt lehetetlenné vált.

A rénszarvasok továbbá világos nyelvi bizonyítékot is hoztak: - az európai nyelvek Urál-altáji eredetére,

- az újkőkori forradalom megteremtőinek kilétére,

-a magyar nyelv kárpát-medencei kontinuitására és

-a modern indogermán nyelvészek azon állításának helyességére, hogy a neolitikumban (GIMBUTAS: Die Ethnogenese der indoeuropäischen Indogermanen, Innsbruck 1992. 5.) és i. e. 2000-ben (MEID: Archäologie und Sprachwissenschaft - Kritisches zu neueren Hypothesen der Ausbreitung der Indogermanen, Innsbruck, 1989. 7.) Európa nyelve nem indogermán volt. Az európai indogermánok azonban az ősi vadász- és élelemtermelő kultúrák "társszerzői" voltak, csak nyelvük cserélődött ki, ami a görög és római rabszolgatartás széleskörű emléke.

Kr. e. 12.000-8.000 Kárpát-medence GKE

Első honvisszafoglalás Hunor vezetésével az Özönvíz után. Hunor népe.

Az itt felhozottak a későbbiekben alapvető eligazodást jelentenek majd nemcsak a mezopotámiai területi felosztásokban, döntően Subar-ki és Urartu történetének okán levont következtetéseket illetően, de az egész Régi Kelet és Kis-Ázsia későbbi népazonosításait illetően is. A múlt századi indoeurópai történetírás által keltett mesterséges, romantikus indoeurópai és árja ködből való kitalálásnak fontos mozzanata ez, Bíró József segítségével. Európának van mit kínálnunk indoeurópai mesék szertefoszlatása után, azt a valóságos helyzetet, miszerint nyelveikben ki sokat vett át és őrzött meg az ősnyelvből népeink elkeveredése okán. Csak remélhetjük, hogy a közös Európa felismeri végre közös gyökereit a (nem indoeurópai) ősnépben, és javarészt magyar kutatók munkája nyomán még csillogóbb múlttal ajándékozhatjuk meg őket, mint amilyenben eddig romantikusan hittek. Bíró itt más oldalról hoz elő fontos adalékokat nemcsak Gordon Childe neolitikus egynyelvűségi elméletét támogatandó, de a neolitikum szabirságának létét is bizonyítandó. Számunkra itt az a lényeg, hogy ez a neolitikus egynyelvűség a szabit-magyar egynyelvűség létét bizonyítja 12000 évvel ezelőttről. Nem haszontalan annak leszögezése sem, hogy a subar-szabirok egy része csak évezredekkel később vonul le a mezopotámiai síkságra, ahol sumérként folytatják alkotó életüket. A sumérokkal kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy ők - ellentétben a többi szabir-magyari néppel - ezerszám hagytak maguk után írott szövegeket, amelyekből nemcsak nyelvi hasonlóságot (azonosságot) állapítottak meg a kutatók a magyar nyelvvel, de Badiny Jós Ferenc a sumér nyelv lelkiségének mélyére hatolva igazolta a közös gyökereket. Munkája és kutatótevékenysége a bevezetőben már idézett Sir Bowring gondolatához közelít, amely így hangzott: "Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az Isten." Minket, mai magyarokat a szabirokkal kapcsolatos részletek annyiban érintenek, hogy Álmos fia Árpád hét törzséből négy hun-szabit volt, ezért magunk is azok (is) vagyunk. Voltaképpen itt is kezdődik népeink időutazása tíz-tizenkétezer év távolából.

Bíró gondolatmenete nem kisebb tudósunk kutatásaiból indul, mint a feledésre ítélt Körösi Csoma Sándor. Körösi Csoma, aki magát egy székely-magyarnak nevezte Erdélyből tibeti-angol szótárának címlapján (Siculo Hungarian of Transylvania), akinek népe a Kr. u. IV. században költözött Magyarországra. Ilyen önazonosítással nem kerülhetett az éppen akkor a szanszkritra alapozott bimbózó indoeurópai történetírás Pantheonjába, de lendületesen finn- ugorizálódó századának honi hivatalosai számára sem jelentett mást, mint rettenetes ellenséget. Körösi életműve nem a tibeti-angol szótár, hanem a magyarság gyökereinek kutatása volt. Hazája iránti hűségét Ázsiában bizonyította be és példája sok magyart vitt később arra a vidékre, akik a tőle tanult hévvel kutattak őseink után. Köszönettel tartozunk Duka Tivadarnak,

Herpay Zoltánnak, Blaskovich Lajosnak, Bíró Józsefnek és még számos külföldi szerzőnek- köztük Arlhur Ungnadnak-, akik végre kiemelték Körösit abból a süllyesztőből, amibe a fenti irányzatok a mai napig is kényszerítették.

Körösi Csoma Sándor igazi életműve a szanszkrit magyar nyelvrokonság megállapítása, az ősi buddhista könyvekben fennmaradt ősszabir hagyományok felismerése, keleti gyökere "... Halálakor mellette lévő orvosa, dr. Campbell így emlékezik utolsó szavaira: Annyit azonban kivehettem Csornával való társalgásaimból, amióta őt megismerhettem, hogy minden reménye hosszú s fáradalmas kutatásainak végcélját elérhetni abban összpontosult: ha a jugarok országát fölfedezi. Ezen országot meglelni hívé Lhasszától és Cham tartománytól északkeletre, China nyugati határain, oda eljutni volt végcélja legforróbb óhajtásainak, s ott, ott hívé föltalálni azon néposztályt (tribe), melyet ekkoráig hasztalanul keresett...." (BJ 122.0.) kb. Kr. e., X. évezred Régi Kelet a Termékeny Félhold BJ 52. o-tól

A hor (horita) -hurrita-szabir népetnikum azonossága

Jelen sorok írója a Szabirok őstörténete I. c. munkájában egy egész fejezetet mutat be, hogy szabir őseink voltak az ú. n. agrárforradalom elindítói, mindjárt az utolsó eljegesedés befejeződése után. Ez, az emberiség történelmében fordulópontot jelentő tevékenység, a növények meghonosításával és a vadállatok megháziasításával kezdődött a Közel-Keleten, a Termékeny Félholdnak nevezeti térkörön belül (31-35. oldal). Ezzel az új kőkori forradalomnak is nevezett jelenséggel kapcsolatban igen fontos azt is szem előtt tartanunk, hogy neves orosz nyelvészek -köztük Illitsch-Swtytsch, Diakonov és Dolgopolski ugyanerre az időpontra teszik az ősnyelv (Primordiai Tongue, Ursprache) elkezdődését a Kaukázustól a Perzsa-öbölig, Anatóliától (Törökország) az lndiáig terjedő térkörben, mely ősnyelvnek 650 gyökérszavával minden más nyelv kapcsolatban van. (68. oldal).

A gyűjtögető, vadászó-halászó életformát a mezőgazdaság javára feladó ősembernek új, közlekedő szavakra volt szüksége, hogy fejlődésének emelkedő fokozataiban el tudjon igazodni. Így kellett új szavakat képeznie a földművelés, állattenyésztés és az iparágak kifejlődésének, valamint a művészeti formák kialakulásából eredő szóhiányoknak a kifejezésére. Így adtak az első meghonosított növényeknek a mi szabir őseink ÁRPA nevet, és így keletkezett a szabír-magyar történelem egyik legfontosabb szava ÁRPÁD, az ÉLETET, az ÁRPÁT ADÓ FEJEDELEM fogalmának a kifejezésére. (121-127. o.) Tehát nem kellett nekünk a törököktől, sem más néptől kölcsönkérni egyetlen mezőgazdasági szavunkat sem. Egyébként a török mitológia is szintén a SA-AS-ASINA "ősnéptől" származtatja faját és innen jön a közös nyelv és rokonság. Ezért írta nagy nyelvészünk, Gosztonyi Kálmán közvetlenül halála előtt, hogy "A magyar nyelvben a törökkel közös szavaknak az eredete koránt sínesen igazolva. Ellenkezője pedig annyiban, hogy a magyar nyelv az ősszkíta ősétől örökölte, a jelek szerint, a török nyelv pedig átvette őket..."

Először is E. A. SPEISER orientalista a "Hurrians and S: ebarians" (J. A. O. S. Vol. 67-1947.) c. zsurnálcikkéből idézünk (a szerző szabad fordításában): "A két megjelölés közül először a subar volt, mellyel az ékírásszakértők szembe találták magukat Mezopotámia különböző forrásanyagából. A hurrita kifejezéssel csak későbben találkoztak a területkör nyugati részében először az Amarna forrásanyagában, és azután az állandóan növekvő dokumentumokban Anatóliától és Szíriából, beleértve a Ras Shamra-i (Ugarit-i) szövegeket is. A keleten lévő szabírok és a nyugaton lévő hurriták közötti kapcsolatokat végül is személynevek segítségével állapították meg, először Babilóniából és későbben Nuzi-ból. Időközben az újabb ékírásos bizonyítékok a hurritákat a bibliai horitákkal azonosították.

Ezt az idézetet csak bevezetőnek szántuk, mert még bővebben kell foglalkoznunk ezzel a problémával, hogy a fenti szövegben említett három népnév közötti kapcsolatokat, illetőleg azonosságokat igazolhassuk. Jelen sorok írójának kutatásai ugyanis azt igazolják, hogy mind a hurrita, mind a horita, vagy hor népelnevezés nem más, mint az ősszabir nép egy-egy csoportjának ilyenféle megjelölése, mely főleg ókori történetíróktól származik, A hurrita és horita elnevezés közötti hasonlóságot szinte első látásra észlelhetjük, de a hurriták és a szabirok azonosságának az igazolása már egy kissé bővebb megvilágítást igényel.

A szabir népcsoport első megjelenése az orientalista tudósok munkáiban a 19. század elejére tehető, amikor is a mezopotámiai Kuyunjiknél (Ős-Ninive) angol régészek írásos táblákra bukkantak. Ezeknek a magyar őstörténelem szempontjából igen fontos ékírásos tábláknak a leírását és magyarázatát legalaposabban Friedrich DELITZSCH: Wo lag die Paradies? (Leipzig, 1881.), azaz: Hol volt a Paradicsom? c. könyvéből meríthetjük. Delitzsch (a híres orientalista és a Sumerisch-Sprachlehre, Leipzig, 1914. szerzője) az asszír történelmi ékírásos feljegyzésekből jól ismerte azt a népet és földet, mely Su-ba-ri-i, Su-ba-ri-e, Su-bar-te alakban fordult elő és ezt a népet és földet Szíria irányában kereste. Ugyancsak ismerte azt a földet is, mely SU-EDEN-KI formában volt az ékiratos szövegekben feltüntetve, melyet viszont ő Sumas-ki formában olvasott le. Úgyszintén Delitzsch tudósít bennünket Su-bar-tu térköréről is először, melyet Su-mas-tu értékeléssel olvasott le. Delitzsch volt az első, aki felhívta az orientalista tudósok figyelmét arra a tényezőre, hogy a sumir és akkád szövegekben idegen szavak fordulnak elő, Elam-ki, SU- (ki) és SU-EDEN-ki, melyből Delitzsch azt következtette, hogy az Elam-ki megjegyzés azokra a szavakra vonatkozott, amelyeket az Elam nyelvű területkörben beszéltek és ugyanígy a SU-ki megjegyzés viszont a SU régió népének a SU nyelvére vonatkozott. Tehát Delitzsch a fentebb említett munkájában már a múlt század végén megjelöli a SU-SA-SZABIR népet Észak-Mezopotámiában és ugyanakkor nyelvüket is megkülönbözteti.

Delitzschen kívül még több korabeli tudós (mint gentlemen. N Strassmaier, J Oppert, A. N Sayce stb.) is foglalkozott az ősszabirokkal, de azoknak nagy őstörténelmi jelentőségére igazában Hugo Winkler hívta fel a figyelmet "Suri" c, munkájában. ( 1907).

Nos, de mi köze van a hurrita-horita-hor népnek a szabirokhoz? Erre a kérdésre először Arthur Ungnad, a hírneves német tudós adta meg a választ.

Arthur Ungnad már 1909-ben (BA VI) elhintette a magvát az ún. pánszabir (Pan-Subarian) elméletnek, amelyet aztán a későbbi munkáiban fejlesztett ki bővebben. Így 1915-ben azt indítványozta (OLZ XVII 241.), hogy a Tusvatta-levél nyelvére és a levélben szereplő személynevekre vonatkozó "mitanni" megjelölést töröljék el és helyette a "szabir" (Subaraer, Subarian) kifejezést használják, mert bebizonyosodott, hogy "Mitanni" csak egy politikai és nem nyelvi egységet képviselt. Az első igazi képet A. Ungnad pánszabir elméletéről valójában az 1923-ban megjelent tanulmányából vehetjük át. (A. UNGNAD: Die altesten Völkerwanderungen Vorderasiens. Ein Beitrag zur Geschichte und Kultur der Semiten, Arier, Hethiter und Suóaraer, Kulturfragen, Heft 1. Breslau).

Különösen meglepő, hogy Ungnad már 1923-ban milyen nagy területkörben jelezte a szabirok szétterjedését. E sorok írója a fentebb jelzett munkájának (A szabirok őstörténete I -III ) I 15. oldalán az Ungnad által megjelölt szabir terjeszkedési területeket az utolsó eljegesedés utáni évezredekre vonatkozólag a következőképpen mutatta be: "A szabir őstörténelem megértésének kulcsa annak a ténynek a felismerésében rejlik, miszerint ez a történelem nemcsak Szubartuval kezdődik, és nemcsak a szűkebb körű subartui régióra vonatkozik - amelynek a történelmét a sumír agyagtáblákból kiindulva különben csak a 3. évezredtől kezdi általában az idegen szaktudomány számítani -, hanem magába foglalja mindazokat a nagy kiterjedésű területeket is, amelyeken az újkőkorban szétterjedő szabir nép már megtelepedett és maradandó hegemóniát épített ki magának. Vagyis ha magába foglalja a következő mezolitikumbeli és neolitikumbeli ősszabir terjeszkedés területköreit:

A központi szabirság nagyobbkörű őshazáját, a Termékeny Félhold területét, a keleti szabirság északi ágának Irán-fennsíki, Turán-alföldi és Hindu-Kush-i, valamint a keleti szabirság déli ágának Indiai-óceán partvidéki és Indus-völgyi terjeszkedéseinek térköreit, a nyugati szabirság dél és közép-európai régióit és végül a déli szabirság ősegyiptomi, Nílus-völgyi és környéki területköreit.

Kr. e. X. és IX. évezred fordulója és utána Közel-Kelet GL II 817 o.-tól

Nézzük meg most, mi történik akkor, ha egy bizonyos földrajzi térség népcsoportjai gyors egymásutánban, viszonylag rövid időn belül áttérnek az élelemtermelő gazdasági módra, amint ez a Közel-Keleten kb. 10 000 évvel ezelőtt bekövetkezett.

Első fokozatban a népesség eleinte korlátlanul szaporodhat. Közismert tény ugyanis, hogy földművelés, állattenyésztés mellett ugyanazon terület legalább százszor annyi ember eltartására alkalmas, mint halász-vadász gazdasági fokon - természetesen a kezdetleges újkőkori földművelés viszonylag alacsony termelékenységi szintjét véve alapul. Ez azt jelenti, hogy az élelemtermelés meghonosodása után egy adott terület népsűrűsége 0,07- 0,09 fő/km2-ről akadálytalanul kb. 7-9 fő/km2-re emelkedhet anélkül, hogy a népszaporulatnak el kellene vándorolnia.

Az előbbi példánál maradva, Magyarország területe neolitikus fokon kb. 650-840.000 embert tudna eltartani. Ekkora népsűrűség mellett viszont már minden joggal számolhatunk állandó érintkezésekkel, tartós kapcsolatokkal és nagyfokú etnikai keveredésekkel, sőt többé-kevésbé közérthető, az érintkezéseknél egységesen használt közlekedő nyelv - lingua franca - kialakulásával is.

Emberi számítás szerint tehát "ősnépek"-ről vagy "nyelvcsaládi alapnyelvek"-ről csakis neolitikus viszonyok között beszélhetünk, amint erre az elsőrangú fontosságú etnogenetikai és paleolingvisztikai körülményre már ismételten nyomatékosan rámutattunk. Továbbmenve: amint a népsűrűség az említett 7-9 fő/km2 -es kritikus határt elérte, a további szaporulat megélhetését az akkori földművelés már nem tudta biztosítani, s ez előbb-utóbb éhínségekhez vezetett. Az egyedüli kiút nyilvánvalóan csak a népfelesleg elvándorlása, új termőföldek feltörése lehetett, mégpedig eleinte - mindaddig, amíg az öntözés, csatornázás még ismeretlen volt - csakis olyan területekre mehettek a telepesek, amelyeken a természetes csapadék biztosította a termést. Az alábbiakban meglátjuk, hogy a legelső vándorlások valóban kizárólag esőben gazdagabb vidékek felé irányultak.

Ezen meggondolások előrebocsátása után kíséreljük meg modellszámítás segítségével hozzávetőlegesen meghatározni, kb. mennyi időre van szükség ahhoz, hogy egy adott terület földművelő-állattenyésztő életmódra áttért népessége megszázszorozódjék. A számolásnál abból a tapasztalati tényből kell kiindulnunk, hogy Európában középkori viszonyok között nagyjából 200 évenként kettőződött meg a népesség. A még kezdetleges neolitikus társadalmakra azonban nyilvánvalóan csak tetemes korrekcióval alkalmazhatjuk e formulát, s- különösen eleinte - jóval lassúbb ütemmel kell számolnunk. Másrészt viszont - ellenkező előjellel - azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a középkori Európa szaporodási átlagát igen nagy mértékben fékezte az a körülmény, hogy a népsűrűség már a korszak kezdetétől fogva viszonylag magas volt, s a népesség csak olyan mértékben tudott növekedni, amilyent a termelékenység fejlődése megengedett. Így tehát gondos mérlegeléssel a népesség mintegy 250-300 évenkénti megkettőződésével számolhatunk a kora neolitikus időkben, ami azt jelenti, hogy egy adott terület lakossága kb. 1700-2000 évvel a földművelés kezdetei után százszorozódott meg.

Ha e modellszámítással nyert eredményt rávetítjük az elő-ázsiai kultúrfejlődés ismert régészeti adataira, meglepően pontos egyezéseket találunk. Tudjuk, hogy az élelemtermelő gazdálkodás Elő-Ázsiában kb. a 10-9. évezred fordulója táján kezdődött - egyelőre csak kisebb gócokban és a 8. évezred elejére szilárdult meg, ill. terjedt el nagyobb összefüggő területeken, amelyek többé-kevésbé széles sávban Nyugat-Anatóliától Észak-Szírián, Kelet-Anatólián és Észak-Mezopotámián keresztül a Zagrosz hegység vonulatáig húzódtak, tetemes déli irányú kiszögelléssel Palesztina felé. No már most, ha -a régészeti leletekkel összhangban - az említett elsődleges neolitikus zóna végleges kialakulását s ezzel együtt a nagyméretű népszaporodás kezdeteit kb. Kr. e. 7907800 tájára tesszük, akkor e kiterjedt térség népessége 1700-2000 év múltán, azaz kb. 6200-5800 között érte volna el azt a kritikus határt -a 7-9/km2-es népsűrűséget -, ami után a további népszaporulat már elvándorlásra kényszerült.

Nézzük meg ezután, mit árulnak el a régészeti leletek? Nem mást, mint hogy szinte pontosan a fenti számítással nyert időszakban indul meg és ölt egyre nagyobb méreteket az elsődleges elő-ázsiai földművelő kultúrák terjeszkedése a szomszédos területekre: a 7/6. évezred fordulójával kezdődően egymás után jelennek meg az elő-ázsiai földművelő gyarmatosok által alapított neolitikus telepek Görögországban (Nea Nikomedia, Sesklo), Krétán, Ciprus szigetén, Transzkaukáziában egészen a Kura és az Araxes vidékéig, sőt még Dalmácia, Szicília, Olaszország, Dél-Franciaország partjain is (az ún. cardium kerámia kultúrköre). Vagyis - amint már említettük - ezek az első gyarmatosítások kivétel nélkül a természetes csapadék segítségével is megművelhető területekre irányultak. (Folyt.: Kr. e. 5400 cím alatt.)

Kr. e. 8500 Közel-Kelet NGY 13. o.

Az időtlen idők óta halász-vadász, gyűjtögető életmódot folytató ember a Közel-Keleten kb. Kr. e. 8500 körül érte el az újkőkor fejlettségi fokát: élelmiszer-termelő, állattenyésztővé vált, ami azt jelentette, hogy létszáma az adott területen megszázszorozódhatott.

Kr. e. 8000 BT 77. o.

Föld felmelegedésének kezdete. 6000 körül tovább gyorsul, 4000 és 2000 közt melegebb a mainál. A jégkorszak utáni áradások emléke az özönvíz. A régibb kőkori emberiség java elpusztul, csak a Kaukázusban és a dél-kelet- afrikai hegyvidéken maradt fenn. A vizek felszáradása után új életre alkalmas területek alakultak ki: Közép-Ázsia, Irán, Arábia, Törökország, Egyiptom, mert az Egyenlítőn felszáradt nedvességet nem pótolta semmi, az esők a mérsékelt égövben hulltak ezután. Az elsivatagosodás észak felé hajtotta a népeket. A Kaukázus vidékéről ugyanakkor dél felé indult az áramlás. Így az éghajlati viszonyok megváltozása lehet az oka, hogy a két magyarul beszélő ág - hun és magyar- újra kapcsolatba került egymással.

Kr. e. 8000 BT 98.o.

Ha azt tekintjük az írás kezdetének, hogy bármilyen jeleket írtak, akkor ez az idő számít. Ha betű és hang értelemben használt jelek megjelenéséhez kötjük, akkor a Kr. e. IV, évezred az írás kezdete.


Hozzászólás  

#38 Atilla v AtilaIvan 2022-05-11 17:25
Egy irasbol azt tudtam ki hogy ez a nev :'Attila'
A Til O . O a folyo . Til ma is folyo torokul .
Ezt a nevet kapta mert a Tiszan felallitott agyashazban szuletet es ezert temettek Ot a Tiszaba szinten . Nos ezen lehet keresgelni .
A Til es a Tisz kozel van . Kulonben is a Hunok nem irtak Latin betukkel csak rovassal.
Hogy a romai mit irt az az o dolga . O toluk ered a ' Dak' szo is . Pedig Magyar. Hisz azt irta az irnok hogy reprezentalva voltak a romai kuldottnel a Massage-tak , Szarma-tak, Izzage-.tak .Ez Magyar fonevi tobbesszam ragozasa . Tak=Dak . Sot meg vannak Dakok mint Israeli-tak . Hettit-ak , Subari-tak stb . Es vannak a romanoknal is mint Analfabetak
#37 A számlálóról.Zoli 2017-09-11 12:59
Kedves cartwright és olvasók !

A számláló rendellenességet már én is észleltem de nem ebben a megvilágításban. Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmem! Ez bizony így nem jó, de sajnos a tudásom korlátozott és a számlálót nem tudom sem javítani sem kicserélni. Azt már észleltem én is, hogy többször néhány száz látogatót mutat közben az összesítésben csak kétjegyű számok vannak. Az is többször megfigyelhető, hogy az esti órákban a heti látogatottság egész magas számot mutat de reggelre visszaszámlál néhány-százat. Sajnos egyáltalán nem értem mit számlál, mit összegez naponta, hetente és havonta. Most amit megtudtam tenni, hogy lecsökkentettem az oldaltörések számát, itt a jelenlegi dolgozatban, hogy ne számláljon olyan sokat.

Ezt a fantasztikusan megszerkesztett honlapot egy igaz magyar honfitárstól kaptam használatra (soha nem találkoztunk személyesen) és amióta átadta nekem használtra (teljesen díjmentesen) azóta esetleg csak a kisebb javításokat tudom csupán elvégezni. Sajnos ezt a részt nem merem megpiszkálni. A jövőben is azt tudom megígérni, hogy nem tördelem az oldalakat ha nem muszáj.

Szeretettel: >Zoli<
#36 tév-számlálócartwright 2017-09-11 09:49
Kedves Zoli!

Végig lapoztam a cikket és meglepődve vettem észre, hogy a számláló oldalanként 1-gyel növelte a nézettségi számot. Miután 34 oldalra van törve, és egyes oldalak pedig nem is hosszúak, így ha helyesen akarnám a nézettség mutatót használni a pillanatnyi 71021-es számot osztanom kellene 34-gyel, ami 2088 látogatót jelentene, ha mindenki végig lapozta volna. Így a cikkek olvasottsága mutató egyáltalán nem pontos, mert ez a cikk most az 5. helyen található. Ezzel szemben a Diófás cikk a 3. helyezett 80760 látogatással, 2 oldalra tördelve, ami akkor 40000 feletti olvasót jelent. Lehet ezzel valamit kezdeni?
#35 belgium/Andennenagy lajos 2017-09-07 18:36
én is csak egyet, egyre kedves Cartwright :

az angol (és sok más nyelv tulajdonsága a többnyire jól ismert kialakulása az idok folyamán, miközben a magyaré a változatlansága ...
na ezt vette észre és adott hangot Browling (azt hiszem valahogy másként írt) nyelvész. Na ennek alapján odáig ment, hogy a nyelvünk eleve Istentol jött, a teremtés nyelve (a XVII.-XVIII. sz. -ban ez
volt a referencia) ...
(Lord John B.... egyik legnevesebb, legelismertebb angol nyelvész) ...

szeretettel, L
#34 nyelv-tancartwright 2017-09-04 13:44
Kicsit visszakérdeznék, kik beszéltek angolul a Brit-szigeteken a középkor vége előtt? Nem párhuzamot akarok vonni az angol és a magyar nyelv között, hanem csak rámutatni, hogy az "angol" elnevezés furcsaságára. A kelta őslakók nyelve csak a későbbi skótoknál és az íreknél maradt meg valamennyire, miután a rómaiak eljutottak Britanniába. A rómaiak több ezer nehézpáncélos szarmata (jász-alán?) harcost is vittek a Brit-szigetekre, akik ott letelepedtek. Utánuk a germán nyelvű saxonok hódítottak, majd később jöttek a dánok és a vikingek. 1066-ban a normannok legyőzik a szászokat, és az ófrancia nyelv keveredik a szászokéval, stb. Tudom, hogy a szászokat angol-szászoknak is nevezik, de honnét jön ez az angolság? A korabeli anyagok nem különböztetik meg magukat a szászokat, és nem volt külön angol nép akkoriban. Tehát az angol elnevezés jóval későbbi, mint maga a nyelv, ami egyébként is keverék. Visszaugorva a magyarra, a magyar nyelvnél is így látom, a magyar elnevezés jóval későbbi, mint a nyelv maga. Ha a hunok használták, akkor hun nyelv volt, és nyilván jött valahonnan, hiszen a hun birodalom előtt is létezett. De ne hívjuk ezt az ősnyelvet magyarnak, mert az egy későbbi elnevezés. Nem véletlen a Hungária sem, mint Magyarország idegen elnevezése. De ennél jobban nem kívánok belemenni, mert eddig sem foglalkoztam nyelvészettel, és egyelőre nem is akarok. Majd írok még, közvetlen.
#33 belgium/Andennenagy lajos 2017-09-01 11:20
kedves Cartwright !

nagy köszönet a 'gondos' válaszodért. Ha megengeded folytatom a 'diskurálást' :

felteszel egy számomra fura kérdést. Ezt a "tárgyi tényezok"-kel kapcsolatos. Amikor én pl-ul a nyelvünket egy tárgynak veszem, valahogy ezt Te is elfogadod, ill. magad is ezen a véleményen vagy ... és késobb, amikor az egy szó, név esetét
zsigereljük, vizsgáljuk, mintha meghazuttolnád véleményed ...

én azt értem a nyelv tárgyi értelmezésében, hogy pl-ul annak alapveto szabályai, törvényei a történelem folytán változatlanok. Foként azt, hogy ez nem valami szubjektív dolog. Szerintem ha mi ma NEM tudjuk másként kimondani a világ-ismert
Attila nevet, szót, mint A-TIL-LA, akkor a multban sem tudtuk másként !
hacsak (!) nem valami alapveto változás nem történt a nyelvünkben az elmult másfél ezer évben.
Mivel errol, egy ilyenrol nincs tudomásom, egy az egyben állítom, hogy nyelvünk ezen szót (az oseink !) 1500 éve ugyanúgy mondta ki, mint ma.
Na ezen névben van egy "A" és utána egy "T" ... amely valami miatt nem 'áll' össze. Ezért nyelvünk nem engedi (o az úr !) meg az "A" után a kettos "T"-t. Amikor pl-ul az egy Attika-i félsziget nevét próbáljuk kimondani ..., hát nem igen megy
...

de itt nem csak a nyelvünk tárgyként való vétele, tárgyilagossága ..., hanem pl-ul az írásbelisége is
fennáll. Legalább a VII. sz. végétol teljesen biztosra veheto, hogy nyelvünknek írása, a hangzóinknak írásjelei voltak. Na ezt azért mondhatjuk biztosra, mert tárgyi leleteink ezt állíják. Na ezt akkor a K-M -ben találjuk meg. Tehát ez egy tárgyi bizonyság arra, hogy akkor ott magyarok éltek (mert magyarul beszéltek és írtak), miközben a jó két évszázaddal késobb odaérkezoknél ezt nem találjuk meg ...
na errol van szó Cartwright ! Hogy az írások kiket is mondanak ki magyaroknak, az kevésbé hiteles, mint amit a NYELV mond ...
ha nyelvünk az elodeinktol jön (ezt egy axiómának is vehetjük), akkor azok, akik magyarul beszéltek, voltak a magyarok. Hogy azután az írások ezeket
onoguroknak, hunoknak, avaroknak ... vagy a jó-Isten tudja miknek is, az teljesen mellékes ...

azt írod, hogy Te szerinted a szumér eredet (nyelvi rokonság) helytelen (az egyiptomi cuccot nem ismerem eléggé). Na ezzel kapcsolatosan (a pro és
kontrával) már sokat olvastam. Na mint egy nem
szakember (mint a többségünk), hogy magyarázod azt (ha van valami ismereted ebben), hogy miközben olvashatunk sokat a "pro" érvekbol, a "kontra" teljesen hiányzik ? Miért van ez így ?
Pl-ul az egyik 'tétel' szerint, az bizonyítja (egyik legfontosabb) a rokonságot, hogy a mi nyelvünkben van a legtöbb szumérban is megtalálható szó, szóto, kifelyezés (magasan a
legtöbb). Na ez, az ilyen a nyelvészeti szabályok szerint vagy az egy egyenes-ágú leszármazást, vagy azt, hogy ezen két nyelvet beszélo nép sok évszázadon keresztül közvetlen egymás mellett élt
(mondjuk legalább 4-5 évszázadon keresztül). Na
az ami engem felbosszant, hogy a nyelvészek, azok, akiket azért tartunk el, hogy
'nyelvészkedjenek' ... nem teszik meg. Hogy saját szabályaikat csak egyszeruen lesöprik a terítoröl ...

van egy jó 45 éve ismert, barátom, aki orientalizmust végzett. Ismerem ot, ismerjük egymást és ezért nem igen beszéltünk soha ilyesmirol. Egy olyan 5-6 éve lehetett ..., valahogy mégis ráadtam magam és feltettem neki a kérdést ;
"mond Golyó, mi a véleményed a magyar-sumér nyelvrokonság felol ?". Erre o; -"ez egy [*****]ség !".
"Mellesleg ez már régen megcáfolt is !". Mivel én még mindíg hallgató 'állapotban', folytatta ;"most volt pl-ul néhány hónapja egy nemzetközi nyelvi
koferencia, ahol ez újra elokerült és egy az egyben elvetett lett". Na erre én (a naív !) megkérdeztem ;
a nyelvrokonságot ott ki képviselte (nem sokat ismerek ezekbol, de azért vártam egy-két ismert nevet). Erre Golyó barátom ezt; "csak nem képzeled azt, hogy oda egy ilyent meghívjunk (ott már úgy beszélt, mintha o is jelen lett volna ott) !?"

tudod, kedves Cartwright, én inkább a természettudományos világban éltem sokáig. Mégha ott a középérték alacsonyabb részén ... azért jól ismerem azt. Soha semmi nem elfogadott, ha ennek cáfolata nincs (±). Egy doktorandus elérését a diák a tézise védelmével (!) éri el. Oda nem csak olyanokat hívnak meg, akik vele, a tézisével egyet értenek, hanem mindenkit. Na ezért ennyire megdöbbento az számomra, hogy a nyelvészet ennyire ... fura. Sokszor úgy tunik, hogy ezek a helyett, hogy érveket hoznak, a diplomájukat, a szakterületi tisztségüket adják, mutatják elénk. Valahogy úgy, mint az egy eroszakos, részeges papa, aki a helyett hogy vitázna (szóban), az öklét használja érvekként.
Addig is elmennék, hogy ezek sokszor a diplomájuk mögé bújnak a tudás-hiányuk titkolásáért ...

most még egyet (rengeteg lehetne !) kiemelek a Te általad írottból ;
"...Hunul” beszéltek, amit a későbbi magyarok is megértettek. Vagyis a hunok nyelve később
"magyar"rá lett. "
na itt honnan jönnek ezen népnevek és mik ezeknek a 'bizonyságai' ?
ebben vannak "magyarok", vannak "hunok" ... és ezeket valami perzsa-eredetu írásokból ismered ...
megkérlek, hogy olvasd el jól mindazt, amit leírtál ! Lehetelenség lenne, hogy Te magad észre ne vegyed ennek abszurdumát ...

szeretettel és még egyszer köszönet válaszodért, Lajos
ps.. ha gondolod, érdekelne egy közvetlen kis leveles diskurálás talán hasznos lehetne () ...
#32 válaszcartwright 2017-08-31 09:58
Tisztelt Lajos!

Kezdjük ott, hogy milyen tárgyi tényezőről van szó, mert minden egyes elemet önmagában is értékelni kell. Nem szeretnék nagy marhaságokat írni, ezek a további válaszaim.
1, Igen fontosnak tartom a magyar nyelvet, mint azonosító elemet, és igencsak nem becsülöm a nyelvtudományt és az olyan nyelvészkedőket, akik szerint a magyar nyelv azonos az egyiptomival, a sumérral, stb.
2, A kérdés ezen részére csak a ’hol’ megadása után lehet válaszolni, ezért most kihagynám „kik voltak a magyarok a mondjuk VII. sz.-ban”.
Mint anno a rétestészta-újragyúrva cikkben írtam, „Deák István: A magyarok feljövetele könyve szerint, már a bronzkorban elkezdődött a szkíta népek Nyugatra vándorlása, így magyar nyelvű csoportok már i.e. 2800-tól érkezhettek a Kárpát-medencébe.” Vagyis a „magyar” nyelv kialakulása számomra, egyelőre azt jelenti, hogy kb. 6000 évvel ezelőtt az ogur v. ugor gyökerekkel (finn nélkül) rendelkező családok, törzsek a mai Kazahsztán területeiről (későbbi hun birodalom) elérhették kb. 5000 évvel ezelőtt a Kaszpi-tenger környékét, ahol iráni és később török népekkel is találkoztak. De ezt az akkori nyelvet még nem nevezném magyarnak, bár kétségtelen, hogy ezen törzsek nyelve volt az őseink nyelve.
Amint a Tarih-i Üngürüsz írta :
„Egy nap Adzsem (Perzsia) országának padisahja Kosztantinije (Bizánc) fejedelme ellen hadjáratot indított, és emiatt Dzsiddija (Szkítia) uralkodójától segítséget kért. Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből, akik tatárok voltak, húszezer katonát gyűjtött össze, és Adzsem padisahjához küldte [ezt a sereget]. Amikor Adzsem padisahja is Kosztantinije ellen ment, az említett Hunor népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsem padisahjától, és Pannonija tartományába költözött. Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvűkön [azaz Hunor népének a nyelvén] beszélnek [az ottani népek].”
Ebből következik, hogy amikor a török besenyők megtámadták a hunokat, azok utána nyugatra, a Kárpát-medencébe jöttek, és „hunul” beszéltek, amit a későbbi magyarok is megértettek. Vagyis a hunok nyelve később "magyar"rá lett.
3, az ilyen becsült értékek mindig hamisak, sosem volt folyamatos emelkedés a népesség növekedésében, hiszen egyes katasztrofális periódusok alaposan csökkentették, míg a kedvező időszakok emelték az emberek létszámát. Példaként a nagy pestisjárványban (i.u. 250 körül, és i.u. 540 körül, amit egy világjárványt jelent) kb. 40%-kal csökkent a nagyobb városokban lévő népesség száma, illetve egyes területek elnéptelenedtek. De mint már írtam, az itt lévők és a bejövők is nagyjából ugyanazt a nyelvet beszélték, így nyelvi meg nem értésről nem beszélhetünk.

Az Attila, Atilla név kiejtésében felesleges leírni, hogy most A-til-la –ként ejtjük, mert régebben ejthették más hangsúlyozással is. Én egyébként is az Etele nevet tartom eredetinek, az Etil folyóként ismert Volga nevét, ami a későbbi törökben már nemcsak a Volgát jelentette, hanem nagy folyó jelentést vett fel.
#31 belgium/Andennenagy lajos 2017-08-30 11:46
kedves "cartwright" !

te egy tipikus 'írásos'-alapon vagy (ilyen a legtöbbünk). Na én is elfogadom az írottak hitelét, értékét ..., de ha ezeket valami tárgyilagos (mert tárgyi) tényezo megkérdojelezi ..., már nem annyira ...

engedd meg, hogy toled is és külön megkérdezzek egyes dolgokat ! Feltételezve a te igen válaszodat,
íme ezek ;

-1) mi számodra a nyelvünk jelentosége az azonosságunkban ? Merv-adó, alapvetoen azonosító ..., vagy csak egy mellékes tényezo ?

- 2) az elobbi alapján ; kik voltak a magyarok a mondjuk VII. sz.-ban (AD) ? Azok akiktol nyelvünk jön, vagy ... kiktol is ?
és itt végezetül; kiknél találjuk meg biztosan a nyelvünket ?

- 3) tudod-e azt, hogy a IX. sz. végén bejöttek számaránya 10,-max 15 %-a volt az összlakosságnak (László Gyula ezt 10 -nek adta meg) ? Tudod te azt, hogy ilyen esetekben mindíg a befogadók nyelve marad csak fenn ? (ha nem hiszel nekem, vizsgáld meg a bolgár, a lombárd és a frank esetet !) ...
ha tehát az Arpádékat befogadók "hunul", "avarul",
szlávul (tótul), bolgárul beszéltek (volna), akkor mi is .azon beszélnénk ma. Az lenne a magyar nyelv !

ezek a tárgyilagos tényezok ! A nyelvünk maga egy tárgy, amelyet oseinktol kaptunk. Az oseink magyarok voltak ezért. Hogy azok magukat hogy is nevezték, hogy oket mások hogyan is neveztek ..., az e mellett semmi jelentoséget nem bir ...

ha pl-ul az ertruszkok magyarul beszéltek, akkor MAGYAROK voltak. Ha ez így van, akkor a Balkánon, a K-M -ben (igen, ez a Kárpát-medence) ott egy jó 3000 éve magyarul beszéltek (az etruszkoknak nevezettek valószínu mint 'többlet', túlszaporodás emmigráció volt ebbol ...

mindez egyszeruen onnan jön, hogyha a nyelvünk
létezett mondjuk a II. évezredben Kr.elott, akkor azt a MAGYAROK beszélték ...

azt írtad, hogy a hunok lehet kétnyelvuek voltak (±).
Ha ebbol az egyik magyar volt és ezt az oseiktol vették át, akkor ezen "hunok" magyarok voltak !!!
teljesen igazad van, ill. kell legyen ott, hogy a hunokat az ótörökkel 'házasítod'. Ugyanis a mi
'A-TIL-LA' szavunk (a NYELVÜNKKE !) a törökben
még ma is is így (egy t-vel és két l-lel) használt ...

na itt van a nyelvi tényezo az írásossal szemben, kedves Cartwright !
te az írottakat követed (az "Athila", az "Atila", az "Attila" ...) én pedig a nyelvünket, amely bárhogy is íródott, ezen szót csak a 'a-til-la' ként mondja, sot engedi csak mondani ki !!!

szerinted mi a hitelesebb ? Az amit a görögök, a rómaiak ..., az egész világ csaknem ..., vagy amit a nyelvünk mond ?

szeretettel, L
#30 próbálok segítenicartwright 2017-08-30 08:20
milyen rövidítés a "KM"
Kárpát-medence
#29 Ismét segítek Nagy Lajosnak.Zoli 2017-08-29 18:20
Kedves Lajos!
Ha nem fér egy hozzászólásba akkor ne nekem küld el, hanem csinálj "folytatást" egy új hozzászólást és odaírod, hogy második rész majd harmadik és így tovább.
Most ide ragasztom ami neked nem fért fel.

" most észrevettem, hogy miért nem ment tegnap-elott. Túl hosszú volt.

most is annak ítélte meg, ezért levágtam a végét és külön elküldöm neked ;


most vissza a te kérdésedre ; na a Tatárlak-i agyagtáblácskák cuccára. Na azokhoz csak a nyelvünk, ennek írása ... illetve a nyelvünk hangzóinak jelei kötnek, köthetnek. Na ez nagyon fontos ..., de ehhez ennek megerosítése lenne szükséges. Itt pl-ul az, hogy amikor mi valahol egy írásjelünkre bukkanunk, az akkor már biztosan a miénk-e vagy sem ? Azt kellene kutatnunk, kutatniuk a hozzáértoknek, hogy meddíg lehetünk biztosak abban, hogy ezek a mieink ? Ugyanis ezen írásjeleket mi felvehettük volna és a nyelvünkre, ezek hangzóira alakíthattuk volna sokkal késobb ...
tehát mindenek elott a hiányzó láncszemeket kellene keressük ...
(a Visoko szerintem eredetileg egész biztos egy "viskó" volt ... mellesleg)

9) semmit nem tudok ezekrol (mint egész biztos Te se. Ez is bizonyság arra, hogy ugyanazon gyökereken alapozódunk, notünk föl) ...
na ha mi magunkat a befogadókkal azonosítsuk, akkor errol kellene a történelmünk beszéljen. Mivel nem teszi, ez is bizonyíték arra, hogy még ma is mi mind Arpádékat tartjuk a magyaroknak ...
itt ez valami feltétlenül fontos lenne számunkra.
Mert épp ezen idoszakra, a MI HIANYOS, HIBAS TÖRTENELMÜNKRE alapoznak pl-ul több szomszédunk ma is. Ha mi ott éltünk, nekünk kellene beszélnünk, írnunk az o oda-jövetelükrol, arról, hogy mi is történt velük. Ennek ellenkezoje történik. Ok írnak rólunk !!!!! (az, hogy helytelenül, az már másodlagos dolog) ...

nincs semmi tudomásom, csak néhány 'meglátásom'. Pl-ul az, hogy a tótok magukat valami sloven... -eknek nevezik (Slovensko-nak a kapott országukat), az azt kell jelentse, hogy ok lehettek az egyik szláv törzs (a középso) akiket oda (Vukovar-Eszék körnékére) telepítettünk. Na ezek kaptak írásjeleket az Egyháztól és ezt az o nyelvük hangzóira, a szlavon nyelvre ...
de mindezek csak olyan feltételezések részemrol. Mivel én is, mint legtöbbünk csak a mások ismereteire, írásaira támaszkodhatok ... és épp ezek hiányoznak itt ...
egy ÜRESSEG van itt és ezt MI követjük el (lehet ez az üresség a fejünkben val elotte) !!

10) ez a "9" -es része. Ha mi az ún. hunok ivadékai, majd az avaroknak nevezetteké vagyunk, akkor ezek történelme a miénk. Ennek része kell legyen a szomszédos szláv törzsek, népek történelme is. Ha mi a K-M -ét betöltve ebben éltünk. Nagyon feltételezhetoen egy államot alkotva. Na egy ilyenen keresztül nem mehetett át egy szláv törzs a nélkül, hogy ebben beleegyeztünk volna (én még azt is feltételezem, hogy mi magunk ezeket készakarva, mint csatlósainkat a gyepüinkre telepítettük akkor (mint késobb a frankok tették ezt épp ellenünk a morvák betelepítésével hozzánk). NEKÜNK kell róluk beszélnünk (persze ez csak másodlagos) és NEM nekik ROLUNK. Ugyanis mi vagyunk ott a régebbi, a már régen ottélo nép. Ugyanígy kellene a még késöbb hozzánk beteleültek esetében is. Az oláhokról, a cigányokról ... legalább egy mondat erejéig említést kellene tennie a MI történelemkönyveinknek ...

maga az, hogy mi miért is nevezzük a tótokat ezen néven ? Honnan is eredhet ez ?
mindezek nagyon fontos kérdések ..., amiknek fontosságát csak miután megválaszoltuk ... vesszük csak észre.
Pl-ul lehetséges az, hogy a mi "tót" szavunk az egy valami, a Thot istenség 'tulajdonságából' jönne. Ugyanis
az a hermetikus, a kifelé-titkolt tudást jelképezi. Tehát ha mi ezt használtuk, azt lehet azért, hogy a szlávok
számunkra érthetetlenek (a tót kifejezés minden szláv törzsre vonatkozott). Mint többen feltételezik, hogy
a "német" szó is valami ilyen értelu lenne a szlávok számára ...
szeretettel, L"

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Hozzászólások

Honlap ajánló