XIII.
...és megjelent újra, nekünk is!

Azt is hozzátettem, hogy ez a védelem Jézus Igéje általi Igazság-tanítással, egy törhetetlen hitté vált, mely manicheizmusnak, nesztoriánizmusnak vagy jézusi-szkítizmusnak nevezve - mint eretnekség - a júdai-keresztény ortodoxia üldözöttje lett. Miután pedig a júdai gyökerű kereszténység tanaiban a „bosszúálló Isten" is helyet kapott - a mi őseink Jézusos vallására nemcsak a „pogányság" csúfnevét illesztették, hanem a vértanúk ezrei is elpusztításra kerültek. -

És itt, Atillától Koppányig, bizony sok igazhitű vérünket sirathatjuk. De talán az Atillától Koppányig jelzett időszakot kiterjeszthetjük napjainkig. Ugyanis az a gyűlölet, mely Jézus Urunk ellen felhangzott „feszítsd meg" kiállással indult útjára, napjainkban a gonoszság ideológiájába zsugorítva jelent meg Nyugaton is és Keleten is. Hiszen ma már jól tudjuk, hogy a „művelt Nyugaton" a titkos szervezetek kapitalizmusa készítette elő és robbantotta ki a háborúkat, hogy aztán Keleten a marxista terror szedhesse áldozatait azokból, akik nem tartoztak a „feszítsd meg"-et kiáltók közé.

Keleten a marxizmus saját dugába dőlt és miután Jézus Igazsága helyett a júdai-gyökerű „paulinizmus" maradt meg „kereszténységnek", a volt gyilkosok a keresztényi megbocsátást követelik azoktól, akiket megkínoztak. Keresztény és keresztyén egyházaink megalázkodnak a gonoszok előtt és nem követelik a gyilkosok megbüntetését.

Azt is tétlenül nézik, hogy - ismétlem - a „művelt Nyugaton" pornószisztémával kicsúfolják Jézust és édesanyját Máriát. De ezek az egyházak nem vették fel tanaikba Jézus és Mária védelmét. Talán azért nem gondolnak erre, mert „Isten Bárányaként" a „szentmisén" feláldozzák?... Vagy talán azért, mert ma már a keresztény „istentisztelet" egyik fejezete: „Isten kiválasztott népéért - a zsidókért való imádkozás?"

Ki tud erre feleletet adni? - Viszont a tények azt bizonyítják, hogy a mi őseink hitvilágában élő kötelező védelem, mely Mária és Jézus istenes tiszteletét követelte és becsmérlésüket büntette - a kereszténységnek nevezett vallásfelekezetek egyikében sem létezik. Ugyanis, ha létezne ilyen védelem, nem fordulhatna elö pl. az, hogy a 90%-ig „keresztény" lakosú Kanadában az ontariói kormányzat megtiltja a köztereken és nyilvános helyeken a karácsonyi díszítéseket, vallásos tárgyak (Betlehem, Jézus a jászolban, Szent Család) ábrázolását, mondván: multikulturális ország vagyunk és ezek a keresztény jelképek sértik a „nem keresztények" érzékenységét, meggyőződését.

178

(Viszont a zsidó jelképeket, a Menorát és a Dávid-csillagot kitették az ontáriói parlament elé.) - Ez a helyzet napjainkban.

Talán azért nincs „védelem", mert ezek a keresztény egyházak Jézust is és Máriát is zsidó származásúnak tanítják. Hát ezért kell nekünk feltárni az igazságot és eredeti valóságában bemutatni a Betlehemi Herceget. Ezért megismerhetjük őt a következőkben testi alakja szerinti emberi mivoltában is, és aztán elmondhatjuk, hogy miben különbözik az Ő Igéje, tanítása a jelenlegi kereszténységet" betöltő saul-páli ideológiától. De előbb elmélkedjünk a következőképpen:

Végy le engem a keresztről!

- hiszen a gyűlölet szegezett engem oda és én megmutattam nektek, hogy Isten Fia vagyok. Legyőztem a halált és testemet magammal vittem az Atyához.

- Miért a „gyűlölet akarta" halálomat dicsőíted?

- Miért nem hirdeti feltámadásomat az üres kereszt?

- Hiszen Péter, akire a nyájat bíztam, leírta nektek a kereszt rendeltetését, ami nem a halál hirdetése, hanem az Örök Élet prédikálása.

* * *

Gondolkoztál-e már azon, hogy milyen is volt Jézus Urunk - mint ember? ....Összehasonlítottad-e saját magadat Vele?...

Ha igen - akkor milyennek láttad Őt?.... Egyszerű emberi ábrázatának vagy Báránynak, aki csak azért jött e világra, hogy feláldozza Magát a te meg az én bűneimért?...

Bizonyára te is úgy vagy Nemzet-testvér, mint a keresztények nagy százaléka, aki ezen nem sokat gondolkodott, hanem úgy fogadja el a Krisztust is, amint azt az egyház - amelyikbe tartozik - tanítja.

Pedig Ő azt mondta, hogy „mi mindnyájan Isten fiai vagyunk". És Ő az volt. Tehát az „Isten-fiúság"-ból valami kell legyen benned és bennem is a mi Urunkból. Nos, ez az „Isten-fiúság" benned az, mely kötelez téged Jézus Urunk valóságos alakjának megismerésére.

Sok emberrel találkozhatsz, akik azt mondják: "Ha Isten fia volt és valóban isteni hatalommal rendelkezett, miért hagyta, hogy megöljék? Miért nem változtatta meg az egész rendszert, és miért nem jött ki győztesként ebből az egész kontaktusból?"

179

Ez a mai materialista ember hangja, aki kétségbe is vonja az Úr létezését.

Nekünk, akik hiszünk Benne, feltétlenül tisztában kell lenni azzal, hogy az Úr Jézus emberi tettei valóban az emberi gátlásokat nem ismerő Istenfia tökéletességének hibátlan és időszerű akciói - vagy a hamisság és gonoszság, bűnre igyekezés és beteglelkűség megváltoztatását szolgáló reakciói.

Milyennek kellett lenni tehát annak a tökéletes földi lénynek, aki önmagát az „ember-fiának" is nevezte, hogy életének minden mozzanata a természet nagy törvényszerűségének földi tükörképe volt?........

Ha egy történelmi személy életének lefolyását, munkásságát és alkotásait akarjuk megvizsgálni, úgy előbb ismerni kell azt a környező világot és benne az ember által formált társadalmat, társadalmi rendet és életformát - amiben az illető napjait leélte. Különösképpen ismernünk kell azokat a törvényeket, mely az életformát kialakította, a személyes szabadságot biztosította, vagy szabályozta, s azt is, amit a társadalom-kutatók „társadalmi erkölcsi tartalom"-nak neveznek.

Jézus Urunk szintén egy „törvény és erkölcsi felfogás" szerinti környezetbe illeszkedett be és akciói, valamint reakciói teljesen ennek a „környezetnek" a függvényei. Ezt a környezetet nekünk azért kell megismerni, mert a „mi" világunkban - ma Jézus Urunk cselekedetei - egészen más elbírálás alá esnének, mint estek az Ő korában és a „zsidók országának" nevezett társadalomban.

A legelső, amit tudnunk kell az, hogy a „zsidók országának" nevezett társadalmi rendben nem volt vallásszabadság, hanem minden lakos köteles volt az „államvallást" - Jahwe hitét - elfogadni, gyakorolni és a „Nagy Szanhedrin" határozatainak engedelmeskedni. ítéletét és parancsait ellentmondás nélkül teljesíteni. Ez a Nagy Szanhedrin pedig önmagáról a következőképpen törvénykezett:

A jeruzsálemi templom Nagy Szanhedrin-je Jahwe felhatalmazásából hozza a Törvényt. Jahwe maga is tiszteletben tartja ezeket a határozmányokat. A Nagy Szanhedrin jogosultságának kétségbe vonása halállal büntetendő.

A mai ember terminológiája ezt egyszerűen „terror-uralomnak" minősíti, mert elképzelhetetlennek tartja az emberi szabadság olyképpeni megsértését, hogy egy közönséges „ellenvélemény nyilvánítása" már a halálbüntetést hozhatta maga után.

Pedig ez így volt, sőt - kegyetlenül így volt. Ugyanis e „vallás-terror" alatt élő társadalomnak és magának az egyénnek minden életlehetőségét, cselekedeteit. eljárását és beszédét a zsidó vallás tartalma, szemléletének rögzített formája - a Thora - határozta meg. A Thora nem dogma, hanem a „zsidó világ és zsidó élet" szabálya és törvénye. A Thora minden dolog, ügy és cselekedet mértéke és mérője. Ezt nem lehet „reformálni, változtatni, más véleményre hozni és más vélemény alapján új szektát alapítani.

Az egyetlen lehetőség az életre: „elismerni a Thorát és rendelkezései szerint élni." Miután pedig a Thora legfőbb őre a jeruzsálemi Nagy Szanhedrin, melynek határozatai ellen való vétség csak ugyanazt a büntetést vonhatta maga után, mint a Thora ellen szegülő „lázadóknak, tévtan-hirdetőknek,

180

szemét-prédikátoroknak és istentelenségre bújtogatóknak" járt. Büntetés pedig csak egy volt: a halál!

Jézus Urunk csaknem minden szava, melyet az Evangéliumok szájhagyomány útján és nem közvetlen hallásból rögzítenek - kimeríti a Thora-ellenesség és méginkább a Nagy Szanhedrin ellen nyilvánított vélemény kritériumát. Milyenek lehettek valójában az Ő - zsidókat és a zsidó világot ostorozó szavai a valóságban, ha az evangéliumi „átszűrt formájuk" is kimeríti a legnagyobb vétség tényét?

Jézus Urunk bátorságát, elhatározottságát, egyenességét és megalkuvás nélküli, „napbaöltözött forradalmár" mivoltát csak akkor tudjuk igazán méltányolni és értékelni, ha megismerjük az Ő korában érvényben volt azon törvényeket, amelyek „zsidó ország" alattvalóinak életét irányították. Ezek a törvények az ország összes lakosára vonatkoztak - függetlenül fajtájuktól - függetlenül attól, hogy „nem zsidó vallás" követői voltak azelőtt. Zsidó-ország törvénye minden lakosra kötelező volt és ez az ország nem ismerte a mai elnevezés és értelem szerinti, ún. „világi törvényeket". Itt csak egy törvény volt, mely világi és hitbeli, mely politikai és vallási - a zsidó életrend törvénye, a: Thora. És ez ellen még a zsidó király, Heródes sem tudott semmit tenni - hiszen ő is a „zsidó ország" állampolgára volt.

Azokat a „gyakorlatokat", melyeket a Thora és saját tekintélyének védelmében, a törvény legfőbb őre - a jeruzsálemi Nagy Szanhedrin - foganatosított, prof. Ethelbert Stauffer gyűjtötte össze és „Die jüdischen Ketzergesetze" név alatt katalogizálta. Ezekből ismertetek néhányat a következőkben (a számozás a törvénycikk illetékes számát tünteti fel):

1. Aki a szombat tiszteletét, vagy a Thora egyéb előírását tudatosan és akarva átlépi, az Isten-szentségtelenítő.

2. Meg kell őt dorgálni.

3. Ha az illető nem szívleli meg a figyelmeztetést és tovább is a Thora rendelkezéseinek ellenszegül - azt halálra kell ítélni és meg kell kövezni.

4. Aki a Thora isteni eredetét kétségbe vonja - az megégetendő.

5. A rabbik valamelyik előírásának (Halaeha) be nem tartása éppenúgy büntetendő, mint a Thora-ellenesség.

39. Tévtan-hirdető (szemét-prédikátor) 'Bál' gyermeke, aki az Isten népét-tervszerű agitációval - az islentelenségbe akarja vinni.

40. Az ilyen „szemét-prédikátor" ellen vezetett eljárásban mellőzni kell az egyéb ügyekben érvényes „ emberiesség rendelkezéseit."

42. Az „eltérített város" az egy városi vagy falusi közösség, amelyik a „tévtan-prédikálor" agitációja következtében egy „nagymérvű elpártolási mozgalmat" szervez.

43. A jeruzsálemi Nagy Szanhedrinnek hivatalos közegeket kell az illető helyre kiküldeni az alapos kivizsgálások lefolytatására, az elpártolási mozgalom körülményeinek - a kezdeményezőknek, az eltérítetteknek és az ártatlanoknak a szigorú megállapítása végett.

44. A kezdeményezők minden esetben mint „ tévtan-prédikátorok" kezelendők és megkövezendők. A vagyonuk és birtokuk felégetendő.

181

45. Ha az elpártolási mozgalom még nem érte el a város lakosainak a felét - a lakosok megdorgálandók és figyelmeztetendők.

46. Ha a dorgálás után visszatérnek - amnesztiában részesítendők.

47. Ha a figyelmeztetés eredménytelen marad - úgy az eltérteket mind Jeruzsálembe kell vinni és egyenként, a megfelelő tanúkihallgatások útján lesznek elítélve.

48. A bűnösök megkövezendők - vagyonukat jogos örököseik kapják.

49. Ha azonban az elpártolás mérve túllépi a város lakóinak felét, akkor egy különleges tömeg-eljárás alkalmaztatása szükséges. A város minden lakója kardélre hányattatik, és karddal kivégeztetik, a város maga minden birtokkal és vagyonnal humúvá égettetik és azt soha többé felépíteni nem szabad.

50. Egy elpártolt városra alkalmazott ilyen büntető eljárást úgy kell tekinteni, mint „az Isten-tisztelet égő áldozatát".

51. Az 'elpártolt városra' vonatkozó előírások teljes értelmükben alkalmazandók az „elpártolt törzsekre" is.

52. Egy „hamis próféta" mindig „tévtan-hirdető", aki Izraelt álmodozásokkal, látomásokkal, hazug-bálványozásokkal, varázslattal, szellemidézésekkel, vagy valóságos csodatettekkel az istentelenségbe szándékozza vezetni.

53. A „hamis-prófétát" küldheti maga az Isten is, hogy próbára tegye Izraelt.

54. A „hamis-próféta" azonban legtöbbször a pokol eszköze, Beliál lelkiségében, akinek erejével a megtévesztés csodáit teljesíti.

55. A „hamis-prófétát" a Nagy Szanhedrinnek kell elítélni és Jeruzsálemben kell kivégezni.

77. Az „istenteleneknek" a kivégzése az Isten legnagyobb dicsőítése.

* * *

A fent közöltek csak kis részét képezik ezeknek a „hóhér-törvényeknek", amiket a zsidóság minél előbb akart a mi Urunk Jézusra alkalmazni. Láthatjuk, hogy minden szava beleütközött a Thorába, hiszen Ő nem a zsidóság bosszúálló Jehováját prédikálta, hanem a Szerető Mennyei Édesatyát, aki a zsidók országában „idegen Isten" volt.

Megérthetjük, hogy „nem lehetett próféta a saját hazájában", hiszen a Nagy Szanhedrin titkos ügynökei már epedve lesték, hogy a samáriai lakóhelyek lakosságának „több mint a fele" csatlakozik majd Hozzá és így a törvény szerint az Úr minden atyafiságát kardélre hányhatják a 49. § értelmében.

Követték a mi Jézusunkat mindenüvé és Ő okosan és bátran hirdette az Atya szent forradalmát - a megtisztulást és az örök élet valóságát. Hirdette, de úgy, hogy a zsidóság hajdani ügynökei nem tudták az „elpártolást" egyetlen községre sem rábizonyítani, hiszen a „hamis próféta" a „hegyen beszélt, vagy a tónál tanított" és végezte csodatetteit. Nem lehetett tehát tudni, hogy a „kíváncsi sokaság" honnan is gyülekezett össze?....

Hasonló céllal sohasem késztette állásfoglalásra híveit, hanem példázatokkal tanított. Amikor a zsidó „törvénytudók", vagyis a vizsgálatra kiküldött

182

ügynökök már előre lefektetett pontokra kérdezték Őt, mint az pl. Lukács 10:25-37. elbeszéléséből kiviláglik - nem Ő felelt, hanem az elmondott példakép után maga az ügynök adta meg a választ és így a Thora szerint az Úr Jézus nem volt letartóztatható, mert nem Ő mondta ki a Thóra-ellenes szavakat.

Az a támadás azonban, amivel a zsidók „Istentől eredeztetett bosszúállásának törvényeit és szokásait" pergőtűz alá veszi - az már maga az isteni küldetés bizonyítéka.

A fent elmondottak után láthatod Nemzettestvérem, hogy a mi Urunk Jézus nem egy feláldozott bárány volt, nem is „bűnbak", hanem az Isten Igazságát korbáccsal is érvényesítő „forradalmár". Ugyanis az igazság hirdetése mindig forradalmat okoz a hamisságban.

A mai judao-christianizmus, a Thora felmagasztalója, hiszen a Szent Biblia egyik részét a Thora alkotja.

Hát az Úr Jézus követésében ma mi a feladatod?...

A Thora hamisságában megnyugodni, vagy az Úr Jézus lelki forradalmában új életre kelni?.....

* * *

Mielőtt határoznál, gondolkodjál néhány napig a következő kérdések felett:

1.) Tudod-e biztosan hova tartozol?... Nemzeti és lelki szempontból vizsgálva énedet - vannak-e tradícióid? ...Él-e benned valami szikrája a magyar ősiségnek?..

2.) Tudod-e biztosan hová tartasz?... Életed boldogságához jó-e a mostani utad?... Helyesen használod-e energiádat lelked békéjéért és utódaid megmaradásáért?....

3.) Mindazt, amit anyagban és lelkiekben összegyűjtesz életedben - jó helyen hagyod-e?... Lesz-e abból további hajtása a lelki és nemzeti életben gyakorolt, a krisztusi és nemzeti jövő érdekében kifejtett áldozatodnak és erőlködésednek?... Vagy ami marad, az csak a „színtelen és lelketlen anyag?"...

Ha ezekre a kérdésekre - önmagad megelégedésére - már megfeleltél, akkor alkosd meg a mi Jézus Urunk szent, de emberi alakját és hasonlítsad össze saját magadat Vele.

Aztán megérted majd a mi imádságunkat, az Úr Jézus nevében a magyar nemzetért.

A keresztre feszített hagyatéka

Edessa városában Jézus keresztre feszítése és feltámadásának idejétől kezdve, több mint 900 éven át, ereklyeként őrizték azt a halotti leplet, amellyel betakarták és sírboltba tették a megsebzett Istenfiút, a keresztről levett Jézus testét, amelyen a „megsebzett„ testének képe, teljes alakjában (tehát elől- és hátulnézetben) látható.

Az iszlám pusztításai elől meg akarták menteni az igazhitűek ezt a halotti lepelt és vitték, mentették napjainkig. A halotti lepelnek tehát meg van a

183

maga története és ma már - hála a tudomány módszereinek, sikerült feltérképezni azt a kalandos utat, mit végigjárt addig, míg a mai, itáliai Turin-ba érkezett. Mai neve: a „Turini Lepel".

Fontos itt megjegyezni azt, hogy a Lepel, mint „Mandylion" Kr. u. 944-ig Edessában volt és még ezévben került Konstanlinápolyba.

(A térképet átvettem lan Wilson „The Shrotul of Turin" című könyvéből. - Image Books. NY., 1979)

A régi időkben legendaként maradt meg a hívőknél az a tudat, hogy ez valóban a megfeszített Jézus halotti leple és ez a legenda igen megerősítette a Benne való hitet. Éppen ezért sok gonosz akadt, aki el akarta pusztítani.

Pocsolyába dobták, felgyújtották az épületet, amiben őrizték, de a Gondviselés mindig - szinte csodálatos módon - megóvta és megmaradt a mai napig. És milyen érdekes az, hogy a Lepel mellett ma is megtaláljuk az évezredes harcot, mely oly sokszor a létezéséért folyt, de korunk módszere szerint. Ugyanis a „feszítsd meg"-et kiáltók mai utódai „hamisításnak" hirdetik; az igazhivők pedig a mai tudomány minden eszközét felhasználják valódiságának bizonyítására.

184

Mert nagy a tét! Ha bebizonyosodik, hogy ez a lepel valóban a megfeszített Jézusnak testét fedte és a lenvászonon látható megsebzett alak valóban Jézus feltámadásának a bizonysága, akkor Jézus ismét „feltámadt" a mai emberiségnek, a mai ember által feltalált és szerkesztett komputerek bizonylataival; és így a „Turini Lepel" csodájával kell elindítani a nem új, hanem az Igazságban újra született erkölcsös világrendet.

De ha a Lepelt egyszerű hamisítványnak nyilvánítjuk, megint azt csinálnak a „gonoszok" a már megfertőzött és lelkileg elsötétített emberiséggel, amit akarnak - az „új világrendjükben".

Amikor a következőkben rövid ismertetést adok a Lepelnek hozzánk érő történetéről, elmondom azt a - korunkban lezajlott - tudományos küzdelmet is, mely valódiságának elismerése érdekében végbe ment. Ebben a legszomorúbb az, hogy a mai római egyház és maga a pápa is korunk Pilátusaként szerepel.

Éppen ezért talán kezdjük azzal a történetet, hogy a régi egyház „szentnek" tartotta a Lepelt, híveinek bemutatta, közszemlére téve. Így:

1521-ben Chambéry-ben három püspök helyezi a főoltárra. A híveknek tömege dicséri Jézust, a „szent lepel" által és éppen ezért, a még mindig „feszítsd meg"-et kiáltók is működésbe lépnek.

1532-ben tűz üt ki a Lepelt őrző kápolnában és a Lepel megsérül a kápolnát elpusztító tűzben. Az ezüst doboz is megolvad, amiben tartották, de ismét csodaként, a Lepelen látható emberi alakhoz nem bírt hozzájutni a tűz, csak az alakot nem mutató lenvászon részek sérültek meg. Mivel a kápolna leégett, a Lepel a Chambéry-ben lévő apácák zárdájába került és a jó, hívő apácák kifoltozzák a Lepel égési sebeit.

1570. szeptember 15-én aztán véglegesen Turinba érkezik a Lepel.

1898-ban a turini katedrálisban kiállítják, a főoltár fölé függesztve; május 25-én Secondo Pia készíti róla az első fényképet és ő fedezi fel azt a csodálatos valóságot, hogy a Lepelen az „alak"-nak a negatív képe látható. Aztán ugyanezen év június 2-án a Királyi Palotába viszik, mint „műemléket" (relikviát).

1931-ben ismét kiállítják húsz napra Turinban, Umberto piemonti herceg házasságkötése alkalmából és Guiseppe Enrie hivatásos fényképész új fényképsorozatot készít a Lepelről.

1969. június 16-17-én Mns. Pellegrino turini kardinális bemutatja egy tudósokból álló küldöttségnek és ekkor készülnek a Lepelről az első színes fényképek.

1972. október 1-én „ismeretlen személy" akarja elpusztítani, mert tűz üt ki a Királyi Palotában, pontosan ott, ahol a Lepelt őrizték, de az azbeszt tokja megvédte a pusztulástól.

1973-ban közszemlére teszik a Királyi Palotában az olasz tudósok, a TV és a sajtó részére és a Lepel „felületére lerakódott anyagokból" (tehát nem a Lepel anyagából) mintát vesz dr. Max Frei zürichi botanikus professzor. Megvizsgálták a Lepel szövési szálait is ott, ahol a vérnyomok láthatók, de e vizsgálatok mind a bizonytalanság és a határozatlanság idejéből valók, amikor csak a „hiedelemre" volt alapítva a Lepel valódisága. Az „érdeklődök" na-

185

gyobbik része mindenáron azt akarta bizonyítani, hogy a Lepelen lévő alak valamelyik középkori, nagy művész festménye és itt még Leonardo da Vinci-ig is elértek a feltételezésben. Arra senki sem gondolt, hogy nincs olyan festőművész a világon, aki vászonra tudja „festeni" egy emberi alaknak a negatív képét.

Természetesen ez a megállapítás a - negatív alak a Lepelen - világszerte felkeltette az érdeklődést. Miután már sok fénykép került forgalomba a Lepelről, sokan voltak olyan „hívők", talán vallásos emberek, akik tudni akarták az igazságot. Ilyenekről azt szokták írni a sajtóban, hogy „hobby"-ként foglalkoztak a Lepellel.

Így volt a hajdani USA-beli repülőkapitány, John Jackson is, akinek - talán így mondanám - „Jézust kereső életében" felejthetetlen nappá vált 1976. február I9-e. - De azt is hozzá kell tennem, hogy ezek a pilóták és asztronauták magasra emelkedve a Földről, talán jobban és közelebbről látják az Istent, mint az utca embere. Ilyen lehetett ez a Jackson kapitány is, aki a megnevezett napon az alburquerque-i (New Mexico) repülőtéren volt kiképző és Eric Jumper nevű kapitány társával összeállították a Turini Lepel fényképét úgy, hogy teljes egészében látható volt a rajta lévő emberalak negatív képe.

Ugyanebben a városban működött Bili Mottern rádiógrafikai laboratóriuma is, amelyik a NASA űrhajózási kutatásaiban alkalmazott, új készülékekkel (lnterpretation System's VP-8 Image Analyzer) kísérletezett. Ugyanis ez a készülék dombormüként mutatta ki a képernyőn az árnyék és a fény hatásait. Az űrhajózásban pl. két fényképet vettek különböző szög alatt a Holdról és ezzel a készülékkel a Hold domborulatai is látszanak, ami egyetlen fényképen, pl. egy emberi arc portréjával - nem lehetséges, mert nem ad elég információt a készüléknek a háromdimenziós kép kialakításához.

Jackson és Jumper kapitányoknak az az ötletük támadt, hogy a Lepel fényképét megvizsgálják ezzel a készülékkel és Mottern közreműködésével a Lepel fényképét behelyezték az „analyzer"-be. Iszonyú nagy volt a meglepetésük, amikor a készülék háromdimenziójú képet mutatott a képernyőn. Ezzel az eljárással bebizonyosodott, hogy: a Lepelen lévő alak képe nem lehet művészi ráfestés, hanem valami egészen különleges sugárzás hozta létre azt.

A két kapitány most munkához látott és a legkiválóbb USA-beli tudósokból (akik közül egyetlenegy sem tartozott a „feszítsd meg"-et kiáltók utódai közé), megszerveztek egy különleges kutató csoportot a Lepel megvizsgálására „Shroud of Turin Research Project" (STURP) névvel határozva meg működési szándékukat. A csoport minden készülékkel felszerelte magát, ami a Lepel horizontális és vertikális helyzetbeni vizsgálatához szükséges volt. (Foto-mikrografia, X-radiografia, X-sugár flourescens analysis, stb.) Az Egyház hozzájárulását megszerezve a STURP 24 szaktudósa, 80 láda felszereléssel és műszerekkel megérkezett Turinba és 1978. október 8-án megkezdték a Lepel szakszerű vizsgálatát.

Közlöm majd a STURP-vizsgálat részletes eredményeit, melyet igen jól kiegészített dr. Max Frei professzor által bemutatott eredmény. Ugyanis ő végezte el az 1973-ban vett felületi anyagminta alapján a Lepel 'pollen' vizsgá-

186

latát és feltérképezte a Lepel útját. (Lásd a 184. oldalon közölt térképet.) Remekül kiegészítette ezzel a STURP eredményeit.

Akik ismerni akarják a Lepel vizsgálatát, azoknak ajánlom a következő fejezetben említett könyvet, melynek alapján én is írok.

De talán megemlítek itt is oly részleteket, melyek csodálatosak. Ilyen „csoda" történt a Lepelen lévő vérfoltok és a „testkép"-nek X-sugárral való átvilágításánál. Ugyanis ebben az X-sugárzásban látszott a test képe. A Lepelen lévő „alak" eltűnt, de a vérfoltok mindegyike látható volt, ott, ahol az emberi testet mutató alak sebezve volt.

A másik érdekessége a Lepelnek alulról való megvilágítása volt. Ugyanis a Lepelnek 1534-ben kapott „égési sebeit" a jó apácák úgy javították ki, hogy a Lepel alá varrták a foltokat. Így senki sem tudta a Lepelt alulról megvizsgálni és megnézni azt, hogy a vérfoltok helyén a vér behatolt-e a Lepel lenvászon szövetébe vagy sem. - A turini Szent József zárda apácái lefejtették a foltok egy részét és így a STURP tudósai alulról is megvizsgálhatták a Lepelt és azt észlelték, hogy az alak képe nem ütött át az eredeti Lepel-vászonon (nem penetrált át rajta), a vér azonban igenis átütött.

Majd ha az olvasók megismerik a STURP tudósainak alapos és mindenre kiterjedő vizsgálati eredményeit, feltétlenül csodálkozni fognak azon. hogy a vatikáni „hivatalos" nyilatkozat mégsem minősítette a Turini Lepelt Jézus halotti leplének. Ezt a megtagadást azonban közismerten a másik oldal, a „feszítsd meg"-et kiáltók mai utódainak befolyása eredményezte. Hiszen maga Párizs hercegérseke jelentette ki, hogy: „A mai kardinálisok nagyobbik része isten 'kiválasztott' népéből való. - A tagadás indoklása a C-14 izotóp vizsgálat eredménye, mely a Lepelt a Kr. u. 14. századbelinek mondja. A STURP tudósai kérték ugyan ennek a vizsgálatnak a lefolytatását is, de a Lepel anyagából „minta-vételt" részükre nem engedélyeztek, azzal az indoklással, hogy ezt majd az egyházi szervek külön fogják elrendelni.

A legfőbb indok a mintavevés megtagadására azonban az volt, hogy ebben az időben a C-14 izotópos vizsgálathoz a laboratóriumok zsebkendő nagyságú mintát kértek. Ekkora rész kivágása teljesen tönkre tette volna a Lepelt.

Csupán 1980-82 körül sikerült olyan módszert alkalmazni, melyhez pár négyzetcentiméteres minta is elegendő. Így végülis II. János Pál pápa megengedte, hogy a Lepelből mintát vegyenek és összesen 6 laboratórium (3 USA-beli, 2 angliai és 1 svájci) kapott 2x2 cm nagyságú mintát a Lepelből, de abból a részből, amit az apácák az égés után kifoltoztak. A laboratóriumok mindegyike „14. századbelinek" minősítette a kapott mintát. Így került aztán a köztudatba (a „feszítsd meg"-et kiáltók utódainak nagy örömére), hogy a Lepel hamisítvány, annak ellenére, hogy az „embervér" jelenlétét és a rajta lévő „alak" kozmikus sugárzással való beégetését, valamint a Lepel „lenanyagának " és szövési technikájának a Kr. u. „első" századbeiiségét állapították meg a STURP világhírű szakemberei. - De elmélkedjünk ezen is.

A Lepelt mindenáron el akarták pusztítani az „ismeretlen" tettesek, mint azt a leírt története elmondja. Korunk legkiválóbb tudósainak, a legmodernebb műszerekkel és komputerekkel való vizsgálata ellen a „feszítsd meg"-et

187

kiáltók mai utódai minden hatalmukkal és befolyásukkal felléptek. Miután a műszerek eredményeit megcáfolni nem lehet, a szokásos sajtóközlemények tömegével - tehát összehangolt nagy „tagadással" - hallgatták el az eredményeket és mindenáron a C-14-es méréseket követelték. - Turin bölcs püspöke - Ballestero kardinális - tudta, hogy mit csinál. Adatott e célra olyan mintákat a Lepelből, melyeket a középkori „foltozásból" vágtak ki.... és most egyszerre csend lett. A Lepelt nem bántja senki és a hívők tudják, hogy ,Jézus ismét feltámadt nekünk", az ember által készített „gépagyak" tanúsága szerint. De az is köztudomásra került ebből az ádáz tudományos küzdelemből, hogy nagyon félnek a „gonoszok", még ma is Jézustól. Ezért akarják még az emlékét is elpusztítani. Azt szeretném, ha a következő oldalakon közölt eredmények erősítenék az olvasót a „Világ Világában" való hitben.

A Turini Lepel vallomása

Miért fontos nekünk a Turini Lepel?... Azért, mert ez Jézus Urunknak egyetlen anyagi hagyatéka. Ezzel a lepellel takarták be a keresztről levett testét és testének teljes formája, alakja - valóban csodaként - rajta maradt a gyolcsvásznon. A lepelnek csaknem 2000 éves történetében végre, 1978-ban megengedte a római egyház azt, hogy egy alapos, tudományos vizsgálat tárgya lehessen. Legalább három tucatnyi tudós és kutató, a nagyvilág minden részéből megjelent a helyszínen és a magukkal hozott, hetvenkét ládára való mérő műszerekkel neki kezdtek a lepel alapos vizsgálatának. Természetesen közölték eredményeiket is. Egymás után jelentek meg a könyvek a Turini Lepelről minden nyelven. Nekünk egyik munkatársunk - Oláh Imre Jenő - volt segítségünkre a forrásanyag beszerzésében, amiért ezúttal is hálás köszönetet mondunk Neki és az általa megküldött és ajánlott könyv szolgál ismertetésünk alapjául. Ezt a könyvet ajánljuk minden olvasónknak, mert igen kitűnő alapossággal számol be a bizony komplikált és sokoldalú vizsgálat eredményeiről.

A könyv pontos adatai a következők:

The Shroud of Turin" by Ian Wilson (Image Books, Garden City, New York kiadás). - Wilson összesítette könyvében az összes vizsgálatok eredményeit és a műszerekkel és komputerekkel végzett mérésekről, megállapításokról beszámol. Kezdjük talán azzal, hogy mi:

A Lepel története

Kr. u. 30 körül: Mint „tisztátalan" temetési lepel, összehajtva és díszes fedőlap alatt bekeretezve - úgy, hogy csak az arc volt látható - Edessába kerül, V. Abgar király idejében (Thaddeus vitte).

Kr. u. 57 után: Edessában elrejtik.

Kr. u. 177 körül: Csak mende-mondák beszélnek róla és elfelejtik: de Edessában van. Edessa ebben az időben a Pártus Birodalomhoz tartozik és itt kaphatja meg a Lepel az anyagával és szövésmintájával azonos díszítést. A Lepel és a díszítés anyaga kizárólag csak a pártus királyi család öltözetéül szolgált.

188

Wilson könyvéböl vesszük át az itt bemutatott képet, mely a „mandylion"-t mutatja a 10. századbeli kinézésben. A borításnak a mintája fontos, mert az pontosan egyezik a jobboldali képen bemutatott pártus király palástjának motívumaival. A királyi lepelt királyi módon ékestették a pártusok, a magyarok elődei. Ebben az időben a Pártus Birodalom hatalma tetőfokán van; Kr. u. 256. a vége.

A „mandylion" pártiai takarójának mintái

Pártos király Hatra-ból

Kr. u. 525. évben: Edessát árvíz önti el és 30 000 ember veszti életét. Csaknem minden épület elpusztul. A városnak az újraépítésekor megtalálják a lepelt a nyugati kapu egyik felső részében. Jelentőségét nem ismerik fel, de azt mondják, hogy a rajta lévő kép nem emberi kéz alkotása.

Kr. u. 544-ben: Mandylionnak kezdik nevezni.

Kr. u. 944. aug. 15.: A mandylion Konstantinápolyba kerül.

Kr. u. 1204 körül: A keresztesek hadjárata idején eltűnik, de:

Kr. u. 1300-ban: Már Franciaországban őrzik.

Kr. u. 1532-ben: Egy tűzvészben csaknem elpusztul, de csodálatos módon a Lepel sértetlen maradt. Négy helyen kellett megfoltozni.

Kr. u. 1578. szept. 14-én: jelenlegi helyére, az olaszországi Turinba kerül, de előzőleg piszkos helyeken hánykolódik. Titkos kezek akarják elpusztítani, talán azért, mert már kb. 1350 körül rájönnek arra, hogy ez a lepel, mint a fej

189

felett áthajlott takaró a testet teljesen ábrázolja, mind elől, mind hátulnézetben.

1902. ápr. 21-én: Yaves Délage, a Sorbonne anatómia tanára előadást tart a Francia Akadémián az ereklye hitelességéről. Ezen tette után állandó zaklatásokban volt része.

1930 májusában: Giuseppe Enrie, hivatásos fényképész kitűnő fényképeket készít a lepelről. Ekkor döbbennek rá arra, hogy a kidolgozott végső pozitív kép azonos a leplen lévő nyomattal és misztikusan groteszk; nem mutatja a valóságos ábrázolást.

 

Giuseppe Enrie felvételei

A fénykép negatívja azonban megdöbbentő módon életre hívja a Lepelen lévő alakot, tehát így tulajdonképpen a gyolcsvásznon lévő kép az eredeti negatív és a felvett fénykép-negatív mutatja a valóságot.

1972. okt. 1.: Ismeretlen tettes betört a kápolnába, ahol őrizték az ereklyét és tüzet gyújtva akarta megsemmisíteni a Lepelt, de az azbeszt-takaró, amibe be volt csavarva, megvédte és sértetlen maradt. (A hitben járók azt mondták: „Júdás nem alszik.")

1978-ban: Engedélyt kaptak a tudósok és szakemberek a rendszeres vizsgálatok lefolytatására. A következő eredmények mutatkoztak:

190

 

Embertani adatok:

Magassága (Height - estimated by Cordiglia)	181cm
Koponya mérete (Cranial index - Cordiglia)	81,9 cm
Orr mérete (Nasal index)	7,09 cm
Súlya (Estimated weight)	170 lbs.
Faji alkata:	Klasszikus Europid-Anatoliai
Kora: A.D. (+ - )	100 év

C-14 szerint kalibrálva és dendrochronológiai adatokkal ellenőrizve.

Pollen-analízis

Pontosan mutatja a lepel vándorútját. Sivatagi növényeket a Holt-tenger mellől, sztyeppei növényeket Anatólia területéről és Isztambul környékéről, majd az európai növényeket, teljesen összhangban a lepel történelmileg ismert vándorútjával. Összesen 49 fajta növényt.

Orvosi szakvélemények

A test anatómiailag tökéletes. A sérülések orvosilag megállapíthatók. Hamisítás teljesen lehetetlen, és itt a legkisebb részlet is tekintetbe lett véve. Megállapították, hogy ketten korbácsolták. A térdeken zúzódások nyomai láthatók, úgyszintén a vállakon is. (Tudjuk, hogy maga vitte a keresztet és többször elesett.) A szögeket nem a tenyerén verték át, hanem a csuklónál, közvetlenül a karcsont és a tenyérnek a csontrendszere között.

 

191

Műszeres és mikroszkopikus vizsgálatok

Itt egy valóságos csodával állunk szemben, mert kiderült az, hogy a leplen lévő „kép" nem festés vagy rajz, hanem az a vászonszálacskák felületén a szálakat érő perzselés által keletkezett. Ilyen felületi perzselés - anélkül, hogy a szövetet el ne égesse - csakis úgy képzelhető el, hogy az valami oly sugárzásnak a következménye, mely a röntgen-sugárnál is rövidebb hullámhosszú, mondhatni kozmikus sugár-jelenség. Magas intenzitással, nagyon rövid időtartamban, mely nem hosszabb egy ezred másodpercnél; tehát perzsel, de nem éget.

A szövet felületén így keletkezett árnyalati különbségnek két oka van:

1.) Általánosságban: a perzselés foka a vászontól mérendő test-pontok távolságának arányában gyengül. Ez vonatkozik a test minden részére, beleértve a hajat is.

2.) A vérnyomoknak megfelelő perzselési nyomok intenzitása pedig aszerint változik, hogy ezek milyen közel vannak a bőr felületéhez. Legerősebbek a szegek és a tüskés koszorú körüli vérfolyások és szivárgások; különösen a karokon és a homlok körül. Kevésbé látszanak a zúzódásos sérüléseknél, a jobb szem alatt, a térdeken és a korbácsolások nyomain.

A perzselést okozó kozmikus felvillanás

nem kívülről eredt, hanem a testből kifelé és csak függőleges irányban. Legerősebben az életet adó vérből. A sugárzás tehát oldalra nem irányul, hanem csak merőlegesen felfelé, a testet borító takaróra és lefelé, a fekvőhelyre.

Igen érdekes az a megállapítás, mely szerint a vászon Lepelnek az a része, mely a felsőtestet fedte, saját súlyánál fogva, körülborította a testet és ennek ellenére oldalirányban semmi perzselés nyoma nincs. Ugyanez vonatkozik a lepel azon részére, mely a fej felett szorosan volt áthajolva. A haj nem fogadható el szigetelőnek, mert ugyanaz a haj alsó és felső vetületében tökéletes perzselési nyomot hagyott, míg oldalt - tehát vízszintes irányban - semmit sem.

* * *

Ide kell iktatnom munkatársamnak azon szavait, amelyekkel ő figyelmünket felhívja erre a valóban csodának nevezhető valóságra is, és a Lélek mélyén járó intuíciójával meglátja annak magyart vonatkozásait is. Eképpen írja:

 

Aki látni akar, az csodálatos jelet kap az itt történtekből. Egy hatalmas szimbólum-csoportosulást vehetünk itt észre. Ugyanis az ember legrégibb jelképe az egyenlőszárú kereszt (+), mely a négy világtáj felé indulva, magát a világot jelenti. Tudjuk, hogy a kereszt vízszintes vonala a horizont, a földi élet színtere.

A kereszt merőleges vonala pedig az Ég és a Föld összekötője, vagyis a Földre eső sugárzás iránya.

Jézus földi hagyatékának - az Ő embertestét betakaró Lepelnek - kozmikus sugárzástól eredő perzselési nyomai azt bizonyítják, hogy az égből lefelé indu-

192

ló, eget és földet összekötő merőleges sugár földi végénél van az Isten Fia a feltámadás pillanatában.

Ma „sumer"-nek nevezett ősi Mah-Gar nyelvünkön az Isten Fiának egyik neve Tur-An. Véletlen lenne, hogy a Tur-An földi testét betakaró gyolcs lepel éppen Tur-In városába került?.... Véletlen lenne az is, hogy a már mandylion-ná szentelt lepel ékes borító-takarójának díszítő motívumai azonosak a Hatra-i pártus uralkodó királyi ruhájának díszítő motívumaival?.... Ez az ereklye mindenben szentesíti az ősi sumír-mahgar hitvilágot és annak szimbólumait. Ez az Isten által nekünk ajándékozott fénykép, Isten tanúsága Tur-An-ról. A sugár két vége összeér. Évezredeket átkarolva átmetszi életünk horizontját és létrehozza a Világot jelentő kereszt jelképét és megsemmisíti a világunkat fojtogató kígyót, bénító szimbólumaival együtt.

Ha munkatársamnak a meglátását kiegészítjük a sumír agyagtáblák ékiratainak azonos szövegével, melyeket nem magyar szakemberek fejtettek meg, és ahol az Isten egyszülött Fiát - En-Lil-t, a Világ Világosságának nevezik - valóban fel kell ismernünk népi örökségünket ebben a Jézusi Hagyatékban. Ugyanis az embertani vizsgálatok teljesen megcáfolták a kereszténység krisztológiájának azt az állítását, hogy a názáreti Jézus fajilag zsidó lett volna. Nem volt zsidó! Hanem abból a nemes szkíta-mahgar fajtából öltött testet, amelyik a magyar nép származásának forrása.

A júdai-kereszténység ószövetsége a zsidókat kifejezetten Ábrahám magvából valóknak nevezi. A zsidók büszkék is erre. Hagyjuk meg őket ebben a hitükben, de boldogan és örömmel fedezzük fel a Turini Lepel csodájából azt a valóságot, hogy:

Mi magyarok Jézus magvából származunk!

A Turini Lepel üzenete kötelez minket Jézus követésére és az Ő Igazságának tanítására. A júdai-kereszténység római egyháza minden áron meg akarja tartani a júdai gyökerét és nem hajlandó elfogadni a Turini Lepel csodáját, hiszen a názáreti Jézus testét betakaró vásznon - kozmikus sugarú perzseléssel - visszahagyott emberi fényképe ékesen bizonyítja a júdai-kereszténység „Jézus a keresztfán meghalt" tételének ellenkezőjét. Vagyis azt, hogy Jézus halhatatlan és örökké élve, legyőzte az emberi gonoszságot.

Ugyanis a halott ember-test az hideg. Abból nem fakadnak olyan intenzitású sugárzások, amelyek a holttestet borító vásznon perzselési nyomokkal rögzítik a test fényképét. De azt is bizonyítja a Turini Lepel (amit a júdai-római egyház szintén nem akar elismerni), hogy Jézus valóban egy embertestet öltött Isten-Lény volt, aki akkor tette le vagy vette fel embertestét, amikor akarta.

A lepelt 1978-ban alaposan megvizsgáló szaktudósok egyöntetűen „paranormál fenoménnak" nevezték mindazt, amit találtak és éppen Ian Wilson mondja könyvében a következőket:

Ha a leplen lévő embertest képét azonosítani akarjuk valamely történelmi személyiséggel, az evangéliumi bizonyítékok szerint sem lehet az más, mint a názáreti Jézus."

193

Hivatkozik itt az evangéliumok azon szakaszaira, melyek arról tudósítanak, hogy Jézus átváltozott (transfiguration). Helyette vakító fényesség lett. Hivatkozik Máté 17,2 versére, ahol a következő szöveget találjuk:

És elváltozék előttük, és az ő orcája ragyogott, mint a Nap; ruhája pedig lőn, mint a fényesség.„

Ugyanezt írja le Márk (9,30) és Lukács is (9,29). De hiába tesz vallomást a Turini Lepel a Fény Fiáról. Hiába írják az evangéliumok a tanítványok előtti „transzfigurációt", hiába tanúsítják Jézus fénnyé válását ezek az írások, melyeket „isten szavának" neveznek a júdai-keresztény egyházak. Amikor Jézusról, mint a Fény Fiáról beszélnek, egyszerre süket lesz a vatikáni „szentatya" is, mert nekik Mi Urunk Jézus csak az a zsidó ritus szerinti „áldozati bárány", aki „elviszi" azt a sok bűnt, amit csaknem 2000 év óta az egyházak elkövettek. Mert nem a legnagyobb vétek-e nem felismerni a Turini Lepel csodáját? Nem valóban halálos bűn-e elhallgatni, a feledés fátylát borítani azokra a vizsgálati eredményekre, melyek azt ordítják e materialista világ fülébe: Jézus újra megjelent a mi életünkben! Ugyanis az embert el lehet butítani. Hamis tanokkal félre is lehet vezetni, de a komputerek nem tartoznak egy vallásfelekezethez sem. De mégis az emberben lévő „isteni szikra" segítségével szerkesztett „gépagyak" valósították meg Jézusnak újra megjelenését és a Turini Lepel. „Jézus-képének", a komputerek által végzett kiértékelési eredményeit nyugodtan nevezhetjük így:

Turin csodája

A csoda dr. John Jackson fizikus és dr. Eric Jumper USA-beli repülőkapitány munkásságával jött létre.

Dr. Jackson a testnek a lepeltől való távolsága és a perzselési fok intenzitása közötti arány felismeréséből indult ki - mondván a következőket: „Ha a távolság és az intenzitás között egyenes, vagy mértani arányú összefüggés van, akkor a kép tulajdonképpen három dimenziós információt tartalmaz."

Egy modern komputert és egy „VP-8 Image Analyser"-t alkalmaztak a kísérletük elvégzéséhez. Utasították a komputert, hogy értékelje ki a képet elől- és hátulnézetben, és mindkettőt a térben integrálja. Igen nagy volt aztán a megrökönyödés, amikor a szoborszerű dombormű nézete megjelent a képernyőn és azt bármilyen nézet irányában, tetszés szerint forgathatták. Azután erre a célra alkalmas, speciális anyagból kifaragták a fénykép domborművét is. Az emberiség minden Jézus-hitűje hálás köszönettel tartozik e két amerikai tudósnak azért, hogy - 1987 év után - visszaadták nekünk a mi valóságos és nem zsidó Jézus Urunkat.

A római pápa - egyházi politikájának szolgálatában - most már mondhat amit akar, mert a komputer csalhatatlan.

Ugyanis ugyanezzel a módszerrel megkísérelték különböző, más, híres portrékkal és fényképekkel ugyanezt végrehajtani, de eredménytelenül. A komputer sohasem mutatott domborművet. Ugyanis ahhoz, hogy sík vetületeket három dimenzióban rekonstruálhassunk az szükséges, hogy ugyanarról a

194

tárgyról két különböző szögbeli vetület álljon rendelkezésre, hiszen a sztereónézésnek is ez a titka.

Egyedüli kép a világon a Tur-An fényképe, mely önmagában tartalmazza a háromdimenziós információt és ez:

A Turini Lepel csodája

A következő képekben bemutatjuk dr. Jackson és dr. Jumper csodás eredményeit.

195

De ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az edesszai mandylion takarójának olyan anyagot tettek, melyet csak a Pártos Birodalom királyai használtak és használhattak, mert ez az anyag „királyi tulajdont" képezett abban az időben. Itt azonban azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a Pártos Birodalom Jézus életének idején volt a leghatalmasabb és Kr. u. 306-ig uralta azt a hatalmas területet, mely az Eufrátesztől az Indus folyóig terjedt. (Északi határainak megállapításában igen nagy a vetélkedés, de minden valószínűség szerint Edessa is a fennhatósága alá tartozott akkor, amidőn a palesztin part végleg a Római Birodalom alatt élt és szenvedett.)

Tehát bátran mondhatjuk azt, hogy Jézus halotti leple a Pártos Birodalom ereklyéje volt és csak ennek - talán így mondom - a „hozzánk" és a „mi" történelmünkbe tartozó birodalomnak megszűnése után indul „rejtegető" útjára. De valószínűleg azok „rejtegetik", akik az ún. Jézusi szkítizmusnak" nevezettekhez tartoznak. Érdekes lenne egy külön tanulmányban kidolgozni, az évszámok szerint összevetve a Lepel helyét a kapcsolatos történelemmel, hiszen a hívők seregének a „júdai-kereszténységben" való tömörítése nem volt oly egyszerű és zökkenőmentes. Mindenesetre az a valóság, hogy „Jézus halotti leple" megmaradt; bizonyítékul szolgál arra az „igazak" általi tanításra, mely szerint Jézus legyőzte a halált és embertestét fénnyé változtatva - magával vitte azt vissza, az örök Fényességbe. (Tehát nem „szállá alá poklokra" - miként azt a júdai gyökerű „kereszténység" tanítja.)

* * *

A Turini Lepelről mondottakat ki kell egészítenünk a napjainkban közismertté vált másik kegytárggyal, mely

Az Oviedói Szent Lepel

Ma a Vatikán birtokában van és a torinói katedrálisban őrzik azt a halotti leplet, amellyel feltehetően Krisztus testét fedték be tanítványai, a keresztről való levétele után. A XV. századtól a savoyai hercegek tulajdonában lévő négyszögletes, 4 méter hosszú és 1 méter széles egybeszőtt vásznat, Itália exkirálya, Savoya hercege, Umberto hagyományozta 1983-ban bekövetkezett halála után az egyházra. A szent ereklyét az '70-es és '80-as években egy sor tudományos eljárás alkalmazásával világhírű tudósok vizsgálták, igyekezvén bizonyítani, illetve cáfolni azt a tényt, hogy a Megváltó testének lenyomatát, valamint vérmaradványait őrzi.

1994 végén a spanyol sajtó hírt adott arról, hogy Asztúria központjában, a valamikori királyi városban, Oviedóban megtartották az első kongresszust az Oviedói Szent Lepelről, amelyen a tudósok szintén krisztusi nyomokat véltek felfedezni.

Az észak-hispániai városban a legnevesebb olasz, amerikai és spanyol ereklyeszakértők és tudósok gyűltek össze annak érdekében, hogy összegezzék eddigi véleményüket a késő gótikus San Salvador katedrálisban őrzött relikviáról. A kongresszuson jelenlévők egyetértettek abban, hogy egy sor hasonla-

196

tosság van az Oviedói Szent Lepel és a torinói között. A két ereklye hasonlatosságaként említik a vércsoportok azonosságát, s azt, hogy a szövet ráncain elhelyezkedő vérfoltok szimmetrikusan azonosak. Hogy az egybeesést valószínűsítsék, hátra van még a DNS-vizsgálat.

A hagyomány szerint az Oviedói Lepel egyike a Krisztus sírjában talált tárgyaknak, amelyet Jeruzsálemből hoztak, más relikviákkal együtt Észak-Afrikába. Később a muzulmánok elöl rejtve Cartagenából Sevillába, majd Toledóba került, ahonnan a IX. században Asztúriába hozták. A becses ereklye útjának utolsó szakasza történelmileg is dokumentált, úgy mint az oviedói katedrálisban való őrzése. A Torinói Lepellel, a feltételezések szerint Krisztus egész testét s a fejét is befedték, viszont alatta az arcot egy kisebb méretű kendővel is letakarták, és ezt tekintik az Oviedói Szent Lepelnek.

Az ismert olasz jezsuita személyiség, Giulio Ricci véleménye szerint az Oviedói Szent Lepelnek, a „kereszténység legértékesebb relikviájának" birtoklásával Asztúria tartományi székhelyének katedrálisa - hasonlóan a torinói székesegyházhoz - az egyik fő zarándokhellyé válhat.

A nevessé vált egyházi kinccsel kapcsolatban összehívott konferencia résztvevői azt sem titkolták, hogy a legnagyobb különbség a két halotti lepel között a vászon állapotának minőségében van. Míg a Torinói Lepel viszonylag kevésbé károsodott meg az évszázadok folyamán, addig az Oviedói Szent Lepelt jobban kikezdte az idő vasfoga. A csodának köszönhető, hogy nem semmisült meg 1934-ben az asztúriai bányászok felkelése során, amikor a főtemplom kriptáját dinamittal fel kívánták robbantani.

Az előbbiekben közölt hivatalos jelentés megállapítja azt, hogy a Turini és az Oviedói Lepel anyagában különbség van.

Vagyis az oviedói anyaga nem azonos a Turini Lepel anyagával, amelyről a szaktudósok megállapították, hogy a pártus királyi ruhaanyaggal azonos.

Ha az oviedói is Jézus testének befedésére szolgált volna, az anyagának azonosnak kellene lenni az egész testet befedő nagy Turini Lepellel.

Ugyanis, ha így fedték volna be abban az időben a halottakat, akkor ez egy „készlet" lenne, amit mindenki használ. De nincs más korabeli példa „kettős" lepelnek a használatára. Így az oviedói nem lehet más, mint Veronika kendője, amit adott ez a jó asszony a keresztjét vivő és már fejsebeket viselő Jézus Urunknak.

A kendőn rajta maradt jézusi arc tehát ugyanazokat a sebeket mutatja, mint a torinói, hiszen az Urat a fején Jeruzsálemben sebesítették meg, amikor a töviskoronát fejére tették és a zsinagógában ostorozták. Fejsebei tehát már rajta voltak a keresztre feszítés előtt.

Az oviedói tehát nem halotti lepel, hanem egy női fejkendő és azért sokkal könnyebb az anyaga, mint a Turini Lepelnek.

De örüljünk, hogy megvan Veronika kendője is Jézus Urunk arcképével, mely azonos a turiniéval. Így kétség nem férhet ahhoz, hogy Jézus Urunk képe van rajtuk.

197

Hogy a Vatikán tagad, az ma már senkit sem lep meg, ismerve a bíborosok többségének hovatartozását és a júdai-kereszténységnek politikai irányát a zsidóság felmagasztalásában.

* * *

Itt még azt szeretném megemlíteni, hogy Jézus Urunk Szent Leple magyar kézben is volt, és ezért találjuk meg képét a „Pray Kódex"-ben (1192-95.) Azt tudjuk, hogy 944-ben a szent Lepel Edessaban volt. A bizánci császár hadsereggel hozatja át Konstantinápolyba 944. augusztus 15-én. Ott marad 1204-ig és 1307-ben már Párizsban van.

Ebben az időszakban kerül III. Béla magyar király leányának birtokába. Ugyanis a nagyműveltségű III. Béla királyunk Bizáncban nevelkedett és feleségül vette VII. Lajos francia király leányát. Ebből a házasságból született 1175-ben Mária-Margit magyar hercegnő, akit apja (valami elkötelezettség miatt) férjez ad a már csaknem öreg II. Izsák Angelus bizánci császárhoz. Ne felejtsük, hogy III. Béla (1172-1196) alatt Magyarország Európa legfejlettebb és leggazdagabb állama volt. A IV. keresztes háború „vitézei" elfoglalják Bizáncot, megölik a császárt, és az özvegy Mária-Margit férjez megy a keresztesek vezéréhez, Boniface de Montferrat-hoz. A Szent Lepel Mária-Margit birtokában van, aki férjével átmegy Thessalonikába (ma Szaloniki) és templomot épít a Szent Lepel részére (A templom mai neve: Eski Cuma Cami.)

1207-ben Mária-Margit férje meghal, és újra férjhez megy egy „kereszteshez", akinek neve: Nicholas de Saint Omer. Ettől születik Vilmos (William) nevű fia, aki anyja halála után átadja a Templomos Lovagrendnek a Szent Leplet, miután ő is közéjük tartozott. Így viszik a „templomosok" Párizsba. A közölt térképen a Szent Lepelnek Konstantinápoly - Szentföld - Párizs útvonala nincs bizonyítva. Ez csak feltételezés. III. Béla királyunknak tehát látni kellett a Szent Lepelt leánya kezéből. Csakis így kerülhetett az uralkodása alatt készült „Pray Kódex"-be.

* * *

(A Pray-Kódex - a XII. században készült, latinnyelvü misekönyv, melyet Pray György (1723-1801) jezsuita tanár, a budai Egyetemi Könyvtár őrzője talált meg. Róla nevezték el „Pray Kódex"-nek. A „Halotti Beszédet" is tartalmazza.)

198

XIV.
Jézus életkörülményeinek történelmi háttere

AMIKOR valaki kutatja az őstörténelmet, akkor a kutatásban minden kis adatocska igen nagy fontosságú. Ebben a munkában az őstörténelem csendes kutatója tulajdonképpen egy nyomozó detektívvé változik, aki keres, kutat és mindent feljegyez. Mindent átszűr, mindent megvizsgál és a legkisebb adat sem kerülheti el figyelmét. Ez a „nyomozás" aztán a kutatónak a vérévé válik olyannyira, hogy átváltozik a munkarendszer módszerévé. Így a kutató már tudat alatt is eszerint az irány szerint dolgozik és feljegyzéseit már szinte automatikusan végzi el.

Ha valaki aztán egyetemi tanár és rendszeresen előad egy igen kíváncsi és nagy tudásszomjjal telített fiatalságnak, akkor abban a kutatásban, amit az előadott tantárgyában még az előadás alatt is végez, legsegítőbb társakra talál a kíváncsi egyetemi hallgatókban. Ugyanis ezek kíváncsiságukban és tudni akarásukban sokszor olyan érdekes kérdéseket tesznek fel, ami a tárgykörében elmerült kutatónak az eszébe sem jut. Így történt meg aztán e sorok írójával is, amikor a Pártus Birodalom történelmének előadása közben néhány kérdést kapott a hallgató és tanuló ifjúságtól. Az egyik rabbi-növendék a következő igen érdekes kérdést tette fel:

Minek tulajdonítja Professzor Úr azt, hogy a názáreti Jézus különbséget tesz júdeai és izraelita között?"

E sorok írója, aki a mezopotámiai történelem és ősnyelv egyetemi tanára, meglepetten nézett a kérdést feltevő rabbi-növendékre és ez volt az első eset kutatásaiban, hogy a názáreti Jézus tanítását ellenző oldalról egy ilyen konstruktív kérdést kap. A válasz a következő volt:

Miután a názáreti Jézus nem volt zsidó, így tudta azt, hogy az izraelitáknak nem volt semmi közük a júdaiakhoz; hanem - miképpen a történelem azt leírja - éppen 25 ostromot vezettek a júdeaiak fővárosa Jeruzsálem ellen." - E felelet után a következő párbeszéd alakult ki:

Egyetemi hallgató: „Tehát Ön lehetségesnek tartja azt, hogy Samária és Galilea területén lévő lakosságban létezett a régi Palesztina őslakosságának egy maradványa?"

Professzor: „Én azt hiszem, hogy igen, mert a vonatkozó történelemírás még a Kr. e. 7. évben is megemlékezik a filiszteusokról, akik tudvalevőleg Palesztinának a névadói, mert hiszen Palesztinát a régi időkben Palastu-nak hívták."

Egyetemi hallgató: „Ön - Professzor - lehetségesnek tartja azt, hogy ez a samáriai, galileai nép, amelyik tudvalevőleg a Kr. e. 8. században Sancherib által lett nagyrészben erre a területre telepítve, miután deportálta innen az iz-

199

raelitákat. Feltételezi-e Professzor, hogy az ide telepített babilóniai, tehát mezopotámiai nép továbbra is kapcsolatot tart már Krisztus születésének idejében a régi babiloni néppel?"

Professzor. „Feltétlenül léteztek ezek a kapcsolatok, hiszen tudunk egy másik hasonló és párhuzamos kapcsolatról. Ugyanis a júdaiakat, akiket Nabukodonozor a babiloni fogságba hurcolt, Cyrus visszatelepítette, illetőleg megengedte nekik, hogy visszatérjenek Júdea földjére. A Bibliából tudjuk nagyon jól, hogy csak 34 000 tért vissza, s egy nagyobbik részükből álló kolónia visszamaradt Babilonban. Ennek a hatalmasra nőtt és meggazdagodott kolóniának állandó kapcsolata volt a júdeai, jeruzsálemi zsidókkal. (Az egyetemi hallgató közbeszól és mondja, hogy „igen, igen, ez igaz.") Tehát feltételezhető az, sőt nemcsak feltételezhető, hanem biztosnak mondható, hogy a babiloni népnél, amelyik Samáriába, tehát Júdea mellé települt, szintén létezett ez a testvéreket és azonos népeket összekötő állandó kapcsolat."

Egyetemi hallgató: Tehát Ön azt állítja Professzor Úr, hogy a Pártos Birodalom idején, amikor Júdea meg volt szállva a rómaiaktól és a Római Birodalom határát az Eufrátesz folyó képezte, ezek a samáriai és galileai, babiloni származású népek összeköttetést tartottak a már most Pártos Birodalomhoz tartozó Babilonnal."

Professzor: „Ez az összeköttetés feltétlenül fennállott."

Egyetemi hallgató: „Akkor igaza van a mi tanárunknak, aki a rabbiképző intézetben a történelmet úgy tanítja, hogy a názáreti Jézust azzal vádolta a Nagy Szanhedrin Pilátus előtt, hogy a pártusokkal szimpatizál és maga is egy Pártiában tanult mágus pap."

Professzor: „Ezt én nagyon helyesnek tartom, ha úgy tanulják, hogy a názáreti Jézus mágus pap volt, mert a Thoraban, amit a júdai-keresztények ószövetségnek neveznek, Sámuel I. könyvének 28. 3, 7-9. verseiben előforduló héber írásjel, amit maguk „mágus"-nak olvasnak, ugyanúgy található Márk evangéliumának héber szövegében a 3. rész 22, 30. és János evangéliumának 7. rész 20. versének szövegeiben. Ismétlem a héber verzióban - annak ellenére, hogy ezt a bibliafordítások nem mágusnak adják vissza, hanem azt mondják Jézusra vonatkozólag, hogy a zsidók azzal vádolták: „ördög van veled".

Ami a júdai-keresztény bibliafordításokban „ördög van veled" szavakkal van kifejezve, az a maguk irataiban, héber jellel „mágus"-nak van írva.

Miután a mágus vallás Jézus idejében csak Pártiában volt gyakorolva és Werner Keller megállapította, hogy a Babilon melletti Sippárban és Borsippában voltak a mágus hitnek a teológiái, valószínűleg a názáreti Jézus itt végezte az Ő ifjúságának tanuló éveit. Ha maguk úgy tanulják, hogy Jézus a pártusokhoz húzott, akkor én azt elhiszem, mert Jézussal kapcsolatban a héber teológiák mindig a való igazságot mondják.

Ugyanis ez a héber teológia erősíti meg azt is, hogy Jézus nem volt Dávid fia, és így nem volt zsidó származású, hiszen ha zsidó lett volna, nem szögezték volna keresztre. - Ugyanis a történelemben egyetlen zsidó sincs, akit keresztre feszítéssel végeztek volna ki. Ezt a módszert csak a nem-zsidóknak kivégzésekor gyakorolták."

200

A jelen bevezetés után azt hiszem indokolt volt, hogy a címnek adott történelmi adatokat itt, a történelmi igazsághoz híven felsoroljuk.

Bármilyen történelem könyvnek az olvasásánál, ami erre az időre vonatkozik, megállapíthatjuk azt, hogy a közel-keleti területen két politikai hatalom létezett, amelyik élet-halál harcát vívta abban az időben, amikor a názáreti Jézus megszületett. Ez a két birodalom egymással küzdött könyörület nélkül. Az egyik volt a Római Birodalom, amelyiknek terrorja és kegyetlensége a történelemben mindenütt megtalálható, és a másik volt a Pártus Birodalom. A történelem úgy írja, hogy a Római Birodalomnak egyetlen erős ellenfele a Pártus Birodalom volt, mert hiszen Augusztus római császár azt hagyta meg utódjának: „Nehogy átlépd az Eufrátesz vonalát, mert egy rettenetes ellenséggel találkozol, aki biztos legyőzi seregeidet!"

Ez a „rettenetes ellenség" - a római felfogás szerint - a Pártus Birodalomnak a lóhátról nyilazó harcosai voltak.

Mekkora kiterjedésű volt ez a Pártos Birodalom?

Jól meg kell keresni az erre vonatkozó történelmi adatokat, és főleg az örmény kútfőkre kell támaszkodni, mert az indo-európai történelemírás éppenúgy, mint a júdai-keresztény egyházi történelem is - igyekszik eltüntetni a Pártus Birodalomnak a létezését, annak ellenére, hogy ez a birodalom több mint 500 évig békés és szociális életet biztosított az Eufrátesztől az Indus folyóig terjedő területen élő népeknek. Így már meg is határoztuk a horizontális határait a Pártus Birodalomnak, amelyik tehát az Eufrátesztől az Indus folyóig, Indiáig terjedt. Déli határa a Perzsa-öböl és északi határa Szíria, a Kaukázusi hegyvidék, a Káspi-tenger és az Oxus folyó (Amu-Darja), de az Ázsia felé eső határait eddig azért nem tudta senki meghatározni, mert ennek a Pártus Birodalomnak testvéri szövetségébe tartozott az összes ázsiai hunvérü nemzetség.

Miután mi Jézus életkörülményeit kutatjuk, meg kell vizsgálnunk azt is, hogy milyen

Földrajzi és származástani vonatkozása

van annak a területnek, ahol Jézus élt. Palesztináról van szó, ahol oly földrajzi megosztást találunk, amelyik két politikai területből áll. Az egyik Júda országa és a másik Izrael. Ez a földrajzi kettéosztás már meghatározza azt,hogy nem azonos népekről van szó, mert a júdaiak nem izraeliták és az izraeliták sohasem voltak júdaiak.

Amikor a babiloni fogságból az Akhaimenida Kurás (Cyro) Kr. e. 516-ban visszaengedte a zsidókat Jeruzsálembe, tehát a régi júdai területre, már 250 éve ott éltek azok a népek, akiket a sumeriai Kuta. Sippár és Babilónia területéről telepített Samáriába Sancherib asszír király Kr. e. 763-ban, behelyettesítve ezekkel a népekkel az ismeretlen helyekre elhurcolt izraelitákat. Amikor Sancherib ezeket a babilon-kömyéki sumír származású népeket elvitte Babilonból és letelepítette őket Palesztina földjén, akkor azt a babiloni területet úgy hívták Subar-Tu, vagy Sabar-Ki. És itt találjuk meg annak az elnevezésnek az

201

eredetét, hogy: Samaria. Ugyanis nyelvészetileg Sabar, vagy Samar az teljesen azonos. (Vannak szövegeink, ahol így van írva: „Szubir-Ki.")

De vizsgáljuk meg sumír nyelvészeti alapon a Samária kifejezést:

Samar = a Babilon környéki ország és nép neve. A hozzácsatolt „i" ugyanaz,mint a magyar helyhatározói rag; „i" amivel megjelölöm, hogy valaki honnan való. Pl. Budapest-i, Uruk-i, Samár-i, tehát Samárból való. Most tegyük még hozzá a szükséges „a" betűt. Ez semmi más, mint a sumír határozott névelő, amit a mi ősi - most sumírnak nevezett - de az ékiratokon Mah-Gar névvel írt népünk nem előre, hanem a szó után tett. Samária tehát annyit jelent, hogy „a Samar-ból valók országa".

De a judeaiak - tehát Júdea országának népei - nem így nevezték el azt a népet, amelyik Babilonból volt odatelepítve és amelyik sem fajilag, sem vallásilag nem volt zsidó. Ők a saját nyelvükön Galil-Hag-Gojiim-nak nevezték ennek a népnek a területét, ami annyit jelent, hogy „az idegenek földje". Ebből a héber elnevezésből született meg aztán a római Galilea.

Mint mondottuk, ez a samáriai-galileai nép nem követte a Jehova kultuszt, hanem templomokat épített a „magas helyeken" (lásd: 2Kir. I7-:29-41) és ma már tudjuk azt, hogy azok közül a megszemélyesített Isten-erők közül, akiket az ő vallásuk templomaiban imádtak és tiszteltek, egy biztosan és helyesen található meg a sok eltorzított bibliai név között, és ez Nergál, amelyik a kutai népnek, tehát a Kuta városból Samáriába telepített népnek volt a védőszentje. Ma már tudjuk azt is, hogy Nergál, az „Istenfia tan" hitvilágába tartozik és az ékiratok szerint Nimrud személyéhez kapcsolódik.

Mialatt tehát a samáriai-galileai nép az ősi sumír vallást követte, azalatt Júdeában a törvényileg elrendelt vallás a jehovizmus, azaz a mai zsidó vallás volt. A két nép különböző nyelvet is beszélt. A júdeai héberül és a samáriai-galileai nép az ősi - ma sumírnak nevezett - ragozó nyelvet beszélte, ugyanazt, mint a Pártos Birodalom népe, amelyik területenként csak nyelvjárásbeli különbözőségeket mutatott fel. Nem beszélték a zsidó nyelvet és nem értették meg magukat a zsidókkal, azok a - ma már őslakosnak mondható - régi népek, akik a biblia szerinti filiszteusoknak voltak a maradékai és akik a Carmel-hegység északi lejtőjén voltak megtelepedve.

Az „Ősi gyökér" 1975. évi 3. számának 59. oldalán „A palócok története" című fejezetben részletesen ismertetjük Palesztinának elnevezési eredetét, amit régen Palastu-nak neveztek.

Itt tehát nem ismételjük meg ezt, hiszen ezen a megnevezett helyen teljes pontossággal letárgyaltuk a sumír ékiratokban és az egyiptomi írásokban előforduló neveket, Palesztinára vonatkozólag.

Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a filiszteusoknak nevezett nép, amelyik Palastu népe volt, szintén egy ázsiai turáni, mondhatnánk hun nép, amelyik erre a területre lóháton jött és bevezette a lóhátról való nyilazásnak harci módszerét.

Tehát ezeknek a hun népeknek - akiket a Biblia filiszteusoknak nevez - leszármazottai még itt éltek, összekeveredtek Babilonból, Kutából és Sippárból ideérkezett testvéreikkel és az azonos nyelvük következtében teljes egyetértés-

202

ben és szeretetben éltek. Miután azt már tudjuk, hogy a Pártus Birodalom alapítója az eftalita-hun királynak a fia, aki Ar-Sak nevet vett fel, (az Ár = nép, Sak, Sag, Szag = fej, Ár-Sak tehát annyit jelent, hogy a nép feje, a nép vezetője, és ebből ered a mai „ország" elnevezésünk.) Azt is tudjuk, hogy ezek a hunok azért nevezték birodalmukat Pártus Birodalomnak, mert „elpártoltak" az ázsiai fehér hunoktól. Tehát a Pártos Birodalom is a hun nyelvet beszélte és a hun írást használta éppen úgy, mint a palesztinai parton a palastu nép is ezt a nyelvet beszélte és használta, ugyanezt a hun írást, amit a semitológusok azóta is föníciai írásnak neveznek. Így érthető, hogy a Pártos Birodalom népe és a samáriai-galileai nép között egy tökéletes megértés állt fenn, mert hiszen azonos vérű és azonos nyelvű népek voltak.

A törvényhozás és a joggyakorlat Jézus idejében

A fent említett helyzet, vagyis az, hogy a palesztinai nem zsidó nép és a Római Birodalom legnagyobb ellensége - a Pártos Birodalom népe - között testvéri kapcsolat állt fent, a Római Birodalom előtt teljesen ismert volt.

De azt is tudta a római kormányzat, hogy a Pártos Birodalom kultúrközpontjában - Babilonban - létezik egy zsidó kolónia, egyetemekkel és rabbi-képző intézetekkel. Ennek a zsidó kolóniának a jeruzsálemi zsidó kormányzathoz való kapcsolatával is tisztában volt Róma. Tudta nagyon jól, hogy a jeruzsálemi zsidók igen nagy támogatást kapnak a babilóniai - ismételjük - kulturálisan és anyagiakban is igen erős - zsidó kolóniától.

A rómaiak tehát bizalmas tárgyalásokban és bizalmas úton a Pártos Birodalomban egy kémközpontot létesítettek a jeruzsálemi és babilóniai zsidó kapcsolataik alapján. A jeruzsálemi zsidó kormányzat csak akkor kapott a rómaiaktól engedményeket, ha ez a kémszolgálat jól működött.

Viszont az okos, művelt és harcászatilag, hadműveletileg kitűnően képzett pártos királyok - éppen az ő nagy műveltségű mágus papjaik tudása és ismeretei következtében - felismerték ezt a helyzetet és létesítettek egy kémelhárító szolgálatot, amelynek a központja Samária és Galilea volt. Ugyanis nem feltételezhető az, hogy másképpen fenn tudták volta tartani 500 éves uralmukat anélkül, hogy Róma, a hatalmas római légiókkal, egyetlen egyszer is át tudta volna lépni az Eufrátesz vonalát.

Ez csak azért lehetett, mert a pártos hadvezetés már előre értesülve volt minden római szándékról és hadmozdulatról.

Hogy a pártos királyok megfelelően ellenőrizni tudták a Babilonban élő zsidó kolóniának a működését, az abból látszik, hogy alaposan megszervezték életrendjüket. Elrendelték, hogy a zsidó kolóniának meg legyen a vezető főnöke, akit az iratok „Exilárchának" neveztek és a pártos királyoknak a türelme és jóakarata eziránt a zsidó kolónia iránt a babiloni zsidóságnak a viselkedésétől függött. Ha rosszul viselkedtek és Rómával konspiráltak, akkor a pártos királyok magasabb adó kivetésével szorították meg őket. Ha bizonyságot tettek a pártos királyhoz való hűségükről - és legalábbis neutrálisak maradtak - akkor csökkentették az adójukat.

203

Azon viszont nem lehet csodálkozni, hogy a samáriai és galileai népség teljes mértékben a pártos uralomhoz húzott és azt szerette volna, ha a Pártus Birodalom kiterjeszti határait Samáriára és Galileára is, mert amíg ők a római terror-uralomnak a nehézségeit nyögték, azalatt a türelmes és jó pártos királyok gondoskodó törvényekkel biztosították az emberi szabadságot, az igazságos társadalmi rend, az egyenlő vagyonelosztás és a szabad vallásgyakorlat pedig abban az időben olyan állampolgári jogok voltak, amelyek egyetlenegy más országban meg nem találhatók. A „barbárnak" nevezett Pártus Birodalomban azonban igen. Ez annak a következménye, hogy a birodalomnak az államvallása - az ősi sumír mágus vallás - valóban Istenhez visszavezető Istenhitén alapult, nem pedig valami egyházpolitikai érdekeltségnek a kötelezettsége volt.

Miután a Római Birodalom vezetői, politikusai és diplomatái már igen kipróbált módszerekkel rendelkeztek ebben az időben, nem csodálkozhatunk azon, ha Róma olyan intézkedéseket léptetett életbe, amellyel a samáriai és galileai nem zsidó lakosságot a hatalma alá kényszerítette. Ez a rendelkezés pedig az akkori életkörülmények megváltoztatásán nyugodott. Ugyanis minden nemzetnek meg volt a maga nemzeti vallása, amit gyakorolt. A nemzetiesség egyenlő volt a nemzeti vallásbölcselet gyakorlatával. Tehát ha a mágus vallás alapján élő samáriai és galileai nem zsidó lakosságot új vallásgyakorlatra kényszeríti Róma, akkor új nemzetiséget is ad neki. Így lett kiterjesztve a zsidó vallás kötelezettsége a samáriai és galileai népre is. Ez tulajdonképpen annyit jelentett, hogyha valaki egy új hitről prédikált, pl. mint az Úr Jézus nem Jehovát dicsérte, hanem a Szerető Mennyei Atyáról beszélt, akkor nemcsak a júdai vallás eretnekjeként lett elítélve, hanem mint a nemzet árulója is törvény alá esett... És itt van az, amit nekem a rabbi-növendékeim hoztak elő.

Ugyanis Kajafás és a Nagy Szanhedrin azzal vitte Pilátus elé a názáreti Jézust, hogy új vallást hirdet. Tehát nem a római császárnak szolgál. Mert, aki nem a zsidó vallást követi, az a zsidó államnak az árulója. Mivel a zsidó állam Róma szövetségese, és elismeri Rómának a felsőbbrendűségét, így a zsidó állam árulója egyben a római állam árulója is.

A zsidó teológia szerint tehát erre volt felépítve és ebből a - rómaiak szerint jóváhagyott - zsidó törvényen alapuló „ügyészi eljárásból" ered a Nagy Szanhedrinnek az a vádirata és vádbeszéde, amit Kajafás elnökségével a zsidók - hivatalosan - Pilátus elé, mint a Római Birodalom palesztinai kormányzója elé terjesztettek.

Így megérthetjük azt is, hogy Pilátus azért nem térhetett ki a szerepe elől, mert a fondorlatos zsidó főpapok törvénye alapján Jézust, mint nemzetfelforgató és a legnagyobb államellenes bűntettet elkövető bűnözőt vezették eléje. Pedig Jézus ezúttal is a mennyei Atya szeretetét hirdette.

Azt mondhatjuk következtetésül, hogy Róma elérte a célját, mert azzal, hogy a samáriai és galileai népet a zsidó vallás kötelező gyakorlatára kényszerítette - lefékezett minden aktivitást, amit ez a nem-zsidó nép a pártusokkal való szövetkezésében a rómaiak ellen elkövethetett.

204

De azt is megérthetjük, hogy mikor Jézust halálra ítélték, akkor a samáriai-galileai nép fegyveresen lázadt fel Róma ellen.

Josefus Flavius írásai elmondják azt, hogy Róma miképpen fojtotta vérbe ezt a felkelést. De hogy vérbefojtotta az biztos, mert hiszen abban a tudatban tette, hogy e legelkeseredettebb ellenségének, a Pártus Birodalomnak a híveit pusztítja el. A Nagy Szanhedrin hóhér törvényeit már közöltem az előbbi részben, átvéve a németnyelvű prof. Ethelberg Stauffer: „Jerusalem und Rom" (Dalp-Teschenbücher-Band 331) című könyvéből, kivonatolva a minket érdeklő paragrafusokat - „Die jüdischen Ketzergesetze".)

Ezek azonban csak egy részét képezik a „hóhér-törvényeknek", amiket a zsidóság minél előbb akart a mi Jézus Urunkra alkalmazni. Láthatjuk, hogy minden szava beleütközött a Thorába, hiszen Ő nem a zsidóság bosszúálló Jehováját prédikálta - hanem a Szerető Mennyei Édesatyát és ez a zsidók országában „idegen Isten" volt.

Megérthetjük, hogy miért „nem lehetett próféta a saját hazájában."

205

XV.
Két Pártus Herceg Júdeában

AMIKOR ehhez a témához nyúlok, mindig hatalmas felháborodás támad a zsidó-keresztény papi körökben. Ugyanis az a konok fanatizmus, mely Jézus Urunknak és Keresztelő Jánosnak zsidó voltát védelmezi, nem tűr semmi változtatást a megcsontosodott dogmákon alapuló felfogásban.

Nem hajlandók kiszabadulni a 2000 éves igaztalan és zsidóérdekűvé változtatott írások ellentmondásaiból, amit az evangéliumokban talál a logikusan gondolkodó igazság-kereső. Nem veszik észre, hogy ma - az ezredfordulón - mindez egy világuralmi politika eszköze lett, mely a zsidóság felmagasztalását beiktatta a mai liturgiába és - pápai kinyilatkoztatással - a „keresztényeket" Istenünk mostoha-gyermekeinek tanítja, akik beoltattak Izrael olajfájába. Jóságos Mennyei Atyánk elleni bűnnek mondhatjuk ezt a tanítást (még akkor is, ha II. János Pál pápa szájából ered), és Jézus Urunk szavaival felelek nekik, így:

Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök: ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad." (Jn. 9.41.)

Ők tudják, hogy nyugodtan és szépen lehet élni mindazzal, amit a zsidókereszténység „bűnnek" nevez. Ugyanis a mózesi törvény és annak végrehajtási utasítása - a Talmud - kötelezővé teszi a nem-zsidók sanyargatását és Jehova rendelkezésének tanítja. Így áll elő az a lehetetlen állapot, mely szerint az a „keresztény" pap, aki az egyházában ószövetségi szentírásának parancsait teljesíti, valójában a saját népének lelki leigázását szolgálja. Ugyanis itt nem Jézus Urunk jóságos Mennyei Atyjának, hanem a zsidók nemzeti Istenének -Jehovának - parancsolatai vannak leírva, mely félreérthetetlenül kiirtásra ítél mindenkit, aki nem ezen ószövetség szerint való. Íme az írás:

Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánad való magod között: minden férji körülmetéltessék nálatok.

És metéljétek körül a ti férfi testetek bőrének elejét és ez lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. (1. Móz. 17. 10-11.)

A körülmetéletlen férfi pedig, aki körül nem metélteti az ő férfi testének bőrét, az ilyen lélek kivágatik az ő népe közül, mert felbontotta az én szövetségemet. (I.Móz. 17.14.)"

A zsidók nem ismerik el Jézust zsidónak. Ma is tagadják hozzájuk való tartozását. A zsidó-kereszténység ennek ellenére ragaszkodik a négy - ki tudja hányszor átírt és a zsidó érdekek szerint átjavított - evangélium írásaihoz, ahol Jézus Urunk és Keresztelő János is zsidóként szerepelnek és zsidó származásúnak vannak tanítva.

206

Ma már külön könyvtára van annak a bizonyításnak, hogy Jézus Urunk nem volt zsidó származású. Keresztelő Szent Jánossal azonban nem sokat foglalkozik a szakirodalom. Én úgy látom, János az evangéliumokban leírt zsidó származása ellenére sem lehetett zsidó!

Ugyanis Máté evangéliumában olvashatjuk (Mt. 14. 3-11), hogy Heródes Antipas egyszerűen elfogatta, tömlöcbe vetette Jánost, aztán pedig - minden ítélet nélkül - lefejeztette. Ha János zsidó lett volna, ezt nem tehette volna vele, mert a jeruzsálemi zsinagóga törvénye szerint - „zsidót halálra ítélni nem lehet!" - ítélet nélkül még börtönbe sem vethető a júdeai zsidó állampolgár. Heródes tehát jól tudta, hogy Keresztelő János nem zsidó, hanem a rómaiak legnagyobb ellenségének, a Pártus Birodalomnak ivadéka, hercege - tehát nyugodtan lenyakaztatta őt kénye-kedve szerint, mert sem a római, sem a zsinagógai törvény ellen nem vétett ezzel, hanem azt mondhatta, hogy „egy hamis próféta nyakát szegte le."

Keressük meg itt is az igazságot! Kutassunk János igaz története után! Kezdjük az evangéliumi adatokon.

Lukács evangéliumában találunk hivatkozást János szüleire, lakóhelyükre és Jánosra vonatkozóan. Idézzük:

Heródesnek, Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége pedig Aron lányai közül való vala és annak neve: Erzsébet. És nem volt nekik gyermekük, mert Erzsébet meddő volt és mind a ketten immár idős emberek valónak." (Luk. 1.5. és 7.)

Erzsébetnek pedig betelék az ő szülésének ideje és szüle fiat." (Luk. 1.57.)

A kis gyermek pedig nevelkedik és erősödik vala lélekben; és a pusztában vala mind ama napig, amelyen megmutatta magát az Izraelnek." (Luk. 1.80.)

Meg kell hagyni, hogy igen keveset tudósítanak az evangéliumok Jézusnak leghívebb munkatársáról, aki „tanúságot" tett róla, mondván: „utánam jő, de előttem lett." De ha nyomozunk egy kicsit a kifejezések jelentése, értelme után, érdekes furcsaságokat észlelhetünk.

1.) „Abija" (és nem „abia") Áron fiainak a nyolcadik rendje (Krónika I. 24. 10), de „Áron lányairól" nincs adat, mert csak „fiakat" említ minden ószövetségi írás. A nők ugyanis másodrendű és alárendelt értékűek, akik a sátor (zsinagóga) előterébe mehetnek csak be. Tehát nem lehet tudni, hogy Lukács miféle „Áron-lányai" eredetet akar adni János anyjának, Erzsébetnek, aki az eredeti szövegben Eli-Sa-Beth néven található.

2.) Zakariás neve ugyanezekben a szövegekben: „Zakar".

3.) Igen zavaros az a kifejezés, hogy „a kis gyermek a pusztában nevelkedett". Mit érthet a „puszta" kifejezés alatt az evangéliumnak írója?...- Talán elködösíteni akar valamilyen valóságot, mely megzavarná azt a hiedelmet, hogy János zsidó volt?... Aztán mit értsünk e kifejezés alatt: „megmutató magát Izraelnek?" - Hát megmutatta jól magát, amikor a hozzá érkező farizeusoknak megmondja a „magáét", így: „ Mérges kígyóknak fajzatjai! Kicsoda

207

intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?" (M.8.7.)

Itt tehát kevés igazságot találunk, de a történelmi események jól eligazítanak minket. Vegyük hát sorra az eseményeket.

Abból kell kiindulnunk, hogy a Pártos Birodalom hatalmának tetőfokán áll ebben az időben, mint Róma egyetlen legyőzője. Tehát a Jézus születése előtti félévszázadban Palesztina egész területe a Pártos Birodalom fennhatósága alá tartozik és ők segítik a Hasmoneus zsidó-uralkodó ház tagját, II. Aristobulo név alatt, Jeruzsálem királyságába Heródes ellenében. De derítsük fel az eseményeket időrendi sorrendben:

Kr. e. 60 körül: A Pártus Birodalom kiterjeszti fennhatóságát Szíriára és egész Palesztinára, beleértve Galileát és Samáriát is.

Kr. e. 53-ban: A pártusok tönkreverik Carrha (Harran)-nál a támadó római légiókat és Crassus is ott marad a csatatéren.

Kr. e. 50 körül: Adiabani (Adiabene) Nakeb pártus királyi herceg lesz Galilea és Samária kormányzója, PA-KUR méltóságnévvel. Jeruzsálemben megépül az Adiabene-palota. Júdea azonban nem tartozik a hatáskörébe, mert ott II. Aristubolo a zsidók királya. Nakeb herceg kb. 32-34 éves ebben az időben.

Kr. e. 42: Adiabene Nakeb és Grapte-Kharax pártus hercegnő házassága. Ebből az alkalomból Bazarpan pártus király az Ár-Sak királyi házból meglátogatja őket Galileában és megerősíti II. Aristobulo júdeai királyságát Heródes ellen.

Kr. e. 40 és 39.: Róma kinevezi Heródest Júdea királyának és 39-ben a római légiók partra szállnak Joppá-nál (a mai Jaffa), de a pártusok hadserege megint tönkre veri a rómaiakat. A pártusok fogságba ejtik Heródes apját és testvérét is.

Kr. e. 38 körül: Miután Adiabene Nakeb és Grapte-Kharax házasságából eddig utód nem született, a zsidó papok rábeszélik Nakeb herceget és feleségét, hogy vegyék fel a zsidó vallást, áldozzanak Jehovának és a zsidók istene majd megáldja őket gyermekkel. Így kap Nakeb herceg Joakim és felesége Anna nevet zsidóságukban. De Nakebnek kiskorú leánytestvére is zsidó lesz (kb. 14 évesen), aki Eli-sa-beth nevet kap.

Kr. e. 26.: Miután csaknem két évtized elmúlt és Nakeb hercegéknél - még Joakim és Anna voltukban - sem született gyermek, felhagynak a zsidó vallás követésével. Megszüntetik a zsinagógának nyújtott hatalmas összegű támogatásokat (mint „istennek tetsző" áldozatot) és Nakeb herceg Pártiába megy. Onnan - a mágus főpap tanácsára - hoz magával egy mágus orvosnőt, aki feleségét kezelésbe veszi. Elisabeth is elhagyja a zsidó vallást és az Olajfák hegyén lévő és a zsidók által „a korrupció hegyének" nevezett „Melkiilu" (Melkizedek) templomába jár imádkozni, a régi pártus-hite szerint és „Anahit" (Fény Szüze) segítségét kéri.

Kr. e. 25.: Adiabene Mária pártus hercegnő, Nakeb herceg és felesége gyermeke megszületik. Szülei 3 éves korában a „Beth-sha-an"-i (Scythopolisi)

208

magaslati templomba" adják át, Istennek ajánlva öt, régi fogadalmukat betartva. Elisabeth ebben az időben 25-26 éves lehetett.

Most nagyot kell ugranunk az időben, mert semmi adattal nem rendelkezünk és csak a következtetések logikája tudja kitölteni azt az időszakot, mely Jézus Urunk születéséig terjed. Ezen idő alatt Elisabeth férjhez megy az Olajfák hegyén lévő templom papjához - Zakarhoz -, akit az evangéliumok „Zakariás" néven említenek. Így Elisabeth a jeruzsálemi Adiabene palotában és az Olajfák hegyén lévő templomban is lakik, férjének segítve az ősi vallás ápolásában, annál is inkább, miután volt alkalma jól megismerni a zsinagóga „hercegeinek" a korruptságát.

Következő dátumunk:

Kr. e. 6. esztendő, Jézus Urunk születése

Mária szülei már nem élnek, hiszen Mária születésekor édesapja 58 év körüli, édesanyja pedig 40 év körüli volt. Itt számolni kell Heródes aljasságával is, aki a saját gyermekeit is megölette, tehát lehetséges, hogy Nakeb herceg valami „véletlen" szerencsétlenség áldozata lett. De unokaöccse, Adiabani József Pandúr lett utána Galilea kormányzója, aki ezt a méltóságot Jézus Urunk születésekor is betöltötte.

Az evangéliumi írásokból tudjuk, hogy Elisabeth (Erzsébet) fia három hónappal Jézus Urunk előtt születeti és őt nevezzük ma „Keresztelő Szent Jánosnak". Tehát Elisabeth (Erzsébet) fia is éppen olyan Adiabani hercegi származású, mint Jézus Urunk. János így unokabátyja volt Jézus Urunknak. Mária „Szentfiát" Galileában nevelte fel, ahol József Pandár védte őket minden bajtól addig, míg életben volt. Talán azért nem tudjuk, hogy a 12. évétől a 30. évéig hol tartózkodott Jézus Urunk, mert Édesanyjával együtt - valószínűleg - Pártiában éltek. Jézus a sippari bölcsek között tölthetett sok időt és Édesanyja a Van-tó melletti Adiabani tartományban, ahol az ő családja (rokonságának tagjai) uralkodott. Viszont Máriának hatalmas birtoka volt Galileában és Jeruzsálemben a palotájuk, valamint az egész Olajfák-hegye is az ő tulajdona volt, mert édesapja ezt megvásárolta a zsidóktól, hiszen azok a „korrupció hegyének" hívták éppen azért, mert Salamon-i tradíciójuk szerint Salamon itt imádta „Bált és Astoret"-et a „pogány" feleségével. János viszont a jeruzsálemi palotában felcseperedve, nagyon jól megismerte a zsinagóga vezetőit és látta, hogy a főpapok és írástudók miképpen tartják lelki rabszolgaságban a népet, kötelezve őket a rituális élet betartására és az „áldozatok" befizetésére.

Ezért aztán az evangéliumok írói a „pusztába" helyezik öt, pedig az Olajfák hegyén lévő templomi székhellyel ostorozza a zsidó főrendek és hercegek korruptságát és tereli a népet az Igazság Istene felé, a zsidó „megmerítési" ritust az „újraéledés" útjának nevezve.

János is tanított a tónál, az árnyas helyeken, ahová sereglett a nép hozzá, és ezeknek sokaságában zsidók is voltak. Olyanok, akik felismerték a zsinagóga általi kihasználásukat és félrevezetésüket. De Salome, Heródiás leánya, valószínűleg gyermekkori ismerőse - talán pajtása - lehetett.

209

Salome valószínűleg sokat hallgatta János kimerítő tanításait és az Olajfák templomába is járt. Így anyja nem jó szemmel nézte lányának vonzódását János felé, hiszen János nemcsak „térítő", hanem „született herceg" és gyerekkori pajtás is volt. Tehát Heródiás, a gonosz anya tanácsolta szeretőjének - Heródes Antipasnak - azt, hogy „vesse tömlöcbe" Jánost. Sokat gondolkodva János lefejezésének történetén, valahogy nagyon sok aljasságot érzek itt. Heródiás megsejtette leánya vonzalmát János iránt és ezt használta ki János elpusztítására. Feltehetően Salome nem akart a Heródes által rendezett ünnepségre menni. Anyja csalta el azzal az ötlettel, hogy „kiszabadítjuk János herceget". Amikor aztán Heródes azt kérte, hogy Salome táncoljon, anyja mondhatta neki: „mondd, hogy táncolsz - ha Jánost kiadják neked." Salome belement és anyja mondhatta azt, amit az evangélium a „leány" kívánságának tanít. Idézem:

A leány pedig anyja rábeszélésére monda: Add ide nekem egy tálban a Keresztelő János fejét." (Máté 14.8.)

Az „evangélista" azt a „leányt", akiről semmi rosszat nem írnak sehol - ilyen szadista és elképzelhetetlenül gonosz fiatalnak állítja be egy közismerten és az evangéliumban is bemutatott „prostituált" mellett, mint Heródiás, a gonosz anya volt?... Milyen lehetett ennek a „Máténak" a lelkivilága...?

Amikor az ember sokat meditál ezeken a történeteken, nemcsak azt veszi észre, ami valami „érdeket" szolgál, hanem a négy evangélium ellentmondásos érveléseit is látja és kénytelen ezeket is az „érdek" szolgálójának felismerni, így pl. Lukács, Jézus Urunk keresztje alatt csak „asszonyokat" lát. (Luk. 23.49). - Márk már azt írja, hogy: „Mária-Magdala, Jézus Édesanyja és Salomé" is együtt állanak a felfeszített Istenfiát nézve. (Márk 15.40). Miután az egyetlen Salomé, akiről az evangéliumok írnak, Heródiás leánya, felfedezhetjük itt Benne azt a nőt, aki vonzódott János-herceghez és anyjának csalárdsága olyan kegyetlenül szörnyű csapást mért lelkére, hogy Jézus Édesanyjánál és Mária-Magdalánál keresett menedéket.... és talált.

Ebben a feje tetejére állított világban és az „Igazság" fellelésében találom meg azt a menedéket, mely a Léleknek nyugalmat ad úgy, amint Jézus Urunk tanította: „az igazság tesz szabaddá benneteket!" Ezért írom le bátran azt a Jézusi Igazságot, amit a Saul-Pál alapítású zsidó-kereszténységünk megváltoztatott, eltitkolt és még a papjaik is csak azt ismerik el, ami az emberek által írt „szentírásukban" olvasható. Itt pedig Jézus Urunkról csak az van leírva, ami szükséges annak elhitetésére, hogy Isten - a Jóságos Mennyei Atyánk - feláldozza egyszülött Fiát, hogy megváltson Téged, a papokat és az „anyaszentegyháznak" nevezett kétszáz-egynéhány keresztény szektát és azok tagjait bűneik sokaságától. Pedig Jézus Urunk erre is megfelelt, mondva:

Hiába tisztelnek engem, ha olyan tudományokat tanítanak, amelyek embereknek a parancsolatai. - Mert Isten parancsolatját elhagyva az emberek rendelését tartjátok meg...." (Márk. 7. 7-8.)

Nem akarok vitába szállni senkivel. Még II. János Pál pápa teológiai „átértékeléseivel" sem, ahol ő a „megváltást" - szubjektív és objektív - részekre bontja és ebben az alapállás = Jézus Urunknak a „megváltói érdeme", mert az

210

Ő szenvedései és kereszthalála által engesztelődött ki a Mennyei Atya-Isten az emberiséggel.

Én csak azt kérdezem: olyan szadista ez a Jóságos Mennyei Atya, hogy egyetlen Fiát - Jézus Urunkat - szenvedtette és szenvedése által „kiengesztelődött" és megbékélt az emberiséggel.....?

Kétségtelen, hogy ezek mind „emberek parancsolatai", egyházpolitika uralmi szándékának a „vallás" általi uralma a hinni akaró lelkek felett, mert Jézus Urunk így tanított: „Én és az Atya egy vagyunk!"...és így az Atya nevében is azt rendelte:

Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" (Máté 9., 13.)

Ne keverjük bele a Jóságos Mennyei Atya-Istent az emberi huncutság ügyeibe. Tartsuk meg őt a „Fény Atyának", aki áldott Napunk útján adja nekünk az életet és ne nevezzük „teológiának" - azaz „Isten-tan"-nak a hinni akaró lelkek elkábítására szolgáló dogmákat, emberi parancsolatokat és ideológiai magyarázatokat. Mert csak saját magad tudod „megváltani" magad a saját bűneidtől. Állj a Fénybe és Árnyékod így mögötted van. A Tudás és a Lélek-hang megmondja teendőidet!

Nekem a „fénybeállás" az, amikor Jézus Uramhoz fordulok. Szembe nézek Vele és kérem a segedelmét ebben az Igazság-kutatásban, amit végzek. Hiszem és tudom, hogy irányít engem és ezt le merem írni, hogy olvasóim is tudják.

Most is Hozzá fordulok és kérdezem Tőle, hogy mi történt - az általunk „Keresztelő Szent Jánosnak nevezett - unokatestvérének gyalázatos lefejezése után...?

Ugyanis az evangéliumok nem írnak semmiféle felháborodásról. Igen nehéz belőlük megállapítani a történéseket és azok időrendjét is.

Az egyetlen, amit „bizonyítottnak" vehetünk általuk az, hogy János és Jézus Urunk unokatestvérek voltak. Akkor is, ha Máriát és Erzsébetet zsidóknak vesszük (miként a júdai-kereszténység tanítja), és akkor is, ha mindkettő a pár tus Adiabene dinasztia hercegnője.

Nem feltételezhető a Földre szállt Szeretetről, Jézus Urunkról az, hogy unokatestvére meggyilkolásakor felháborodásának kifejezést ne adott volna. De az evangéliumok erről nem írnak, hanem érthetetlen ellentmondásokkal írják le a történteket. Ha kezdjük megint Márknak az írásával, láthatjuk, hogy „Jézus Urunknak János által való megmentésével (keresztelésével) indítja az „első" fejezetét és csak ezután választja Jézus első tanítványait, Simont és Andrást (1.16.), de előtte azt írja: „Miután János tömlöcbe vettetett, Jézus Galileába ment" (Márk 1.14.) Ugyanezt Máté így közli: „Mikor Jézus meghallotta, hogy Jánost bebörtönözték, visszament Galileába". (Máté 4.12.)

Márk azon megállapítása, hogy Jézus Urunk csak János által történt „megkeresztelése" után kezdi igehirdetését és tanítványokat vesz magához, valószínűsíti a szent sólyomnak (és nem galambnak) Jézus vállára való jöveteiét, égből való érkezését, hiszen ez az isteni kinyilatkoztatás indítja Jézus Urunkat küldetésének nehéz útjára.

211

Jézus Urunk nyomát kereső evangélisták nem gondoltak arra, hogy a két unokatestvér találkozása - küldetéstudatuk egyezésében - a nagy elhatározások és - talán így mondom - egy közös evangélizáló munkaterv megbeszélése is volt...? Valószínűnek tartom azt, hogy ezek a júdaiság felé hajló „szentiratok" nem közlik az igazságot. Állításomat igazolja a „bibliakutatás" tudománya, ahol a szentiratok tudósainak kiértékelése sokszor olyan valóságokat hoz a felszínre, melyeket a templomi prédikációk nem hirdetnek, talán azért, mert a papok a júdai-keresztény hivatalos vallásfilozófiáján nevelkedve, csak a „szentírás" valamiképpeni magyarázatával vesződnek.

Az állandó forrásadatnak használt „Bibliai magyarázó szótár", amit a hivatkozásaimban mindig így jelölök (*), Jézus Urunk tanításáról így vélekedik: („The Interpreter's Dictionary of the Bible", Abingdon Press. N.Y. 1962. „G" 347. oldal):

Jézus tanításából hiányzott a Thora magyarázata és a törvénytől való függetlenséget hirdette, egybehangzóan a galileaiak vallási lelkületével."

Itt tehát felmerül pontosan az a kérdés, melyre én mindig felelek. Milyen volt a „galileaiak" vallási lelkülete? Nyilvánvalóan nem a „Thora" szerinti, hanem más. Olyan, mint Jézusé és Keresztelő Jánosé - vagyis nem zsidó, hanem az, amit én - „Istenvárásnak" nevezek. Amit az ősi sumír-mahgar próféciák jövendöltek és az a várvavárt „szeretet-vallás" megjelent a Földön az Isten Fiával és unokatestvérével.

De a galileaiak vallását már ismerjük és tudjuk, hogy a „magaslati helyeken" épült templomaikban imádkoztak az „Isten-Anyához" és a papjaikat -ugyanúgy, mint a Pártus Birodalomban - „táltos", „mágus" néven ismerték. Mint már írtam, a zsidók Jézus Urunkat is „mágusnak" nevezték, de az „ördög, démon, mágus, Belzebub" a héberben azonos jellel íródik. Így Márk (3.22) írása szerint a zsidók Jézusunkat is „mágusnak" nevezték. De Máténál (11.18.) ugyanezt találjuk meg Jánosra vonatkoztatva mondva: „ördög van benne". Ez is ugyanúgy van írva, mint Márknál a Jézusra vonatkozó. Tehát nyilvánvalóan - Jézus és János „mágus"-nak voltak elismerve a zsidók által és ennél nagyobb ellenséget ők nem ismertek. A két unokatestvér tehát: lélekben mágus, és testben pártus herceg. Ez a hatalmas „másság" Júdeában a Szanhedrin által hozott hóhér-törvények alapján egyenlő volt a halálos ítélettel. Amit az evangélisták írnak Jánosról, hogy Heródes Antipas és Heródiás házasságát szidalmazta, az csak ürügy és nem bűntett. A Heródes családi vérfertőzéses egybekelések ellen a zsinagóga főpapjai sohasem tiltakoztak, hiszen náluk is a korruptság uralkodott.

János a „vízből való újjászületéssel" és Jézus dicséretével a hóhértörvények által leírt „hamis próféta" jelzőt kapta a zsinagógától és ehhez hozzájött Saloméval való megértése, mely Heródiásnál gyűlöletté változott.

Az egyháztörténészek úgy írják, hogy Heródes Antipas „Machaerus" börtönébe zárta be Keresztelő Szent Jánosunkat. Ez egy erődítménnyé épített palota, mely nagy Heródes rezidenciája volt. Heródes építtette saját magának és a börtönt is hozzá. Halála után Antipas költözött ide, aki itt lakott első fele-

212

ségével, a „Nabateus" király leányával, akit ugyanebben a börtönben tartott fogva azért, hogy Heródiással együtt élhessen.

Itt tudnunk kell azt, hogy ez a „Machaerus" a Holt-tenger keleti oldalán volt és a „Nabateus királyság" = a bibliai „Edom", melynek fővárosa: a műkincseiről és kultúrájáról híres „Petra" volt. De hogy a „heródesi" családról is tudjunk valamit, közlöm azt is, hogy:

Heródiás első férje apjának féltestvére volt, de ennek a Heródias első férjének féltestvére Heródes Antipas."

Hát János is abba a börtönbe került, ahol a megunt és elcsapott „királyné" raboskodott. Valószínűleg ebben a palotában volt az a híres ünnepség, ahol Saloménak táncolnia kellett és ennek ára Jánosunk „feje" és az ő lelki összeomlása volt.

Márk írja, hogy: „János tanítványai elvitték az ő testét és sírba tették." (Márk 6.29.) Majd így folytatja: „És az apostolok összegyülekezének Jézushoz és elbeszélnek neki mindent, azt is, amiket cselekedtek, azt is, amit tanítottak." (Márk 6.30.) Teljesen érthetetlen, hogy a mindig logikus Márk itt nem részletezi azt a „mindent", ami Keresztelő Szent János meggyilkolásával volt kapcsolatban és arról sem tudósít, hogy „mit cselekedtek az apostolok?". Aztán megtudjuk tőle, hogy Jézussal elmennek hajón egy „puszta helyre", és „csak maguk voltak, de a sokaság látta őket és minden városból egybefutának oda gyalog.... és hozzá gyülekezének". (Mk. 6.33.) - Igen furcsa történet ez. Csak „sejtet" valamit, mert milyen „puszta hely" lehet az, ahová „hajón" mentek, de mégis „sok városa van" ennek a „puszta helynek", ahonnét a „sokaság" Jézushoz fut....?

Vegyük csak elő Galilea térképét. Láthatjuk, hogy „hajón" csak a Genezáreti tavon lehet közlekedni és ennek partján települtek mind a városok, falvak. A tó másik neve „Galileai-tenger" és bőséges volt a halakban. Legnagyobb városa Capernaum (Simon-Péter és András lakóhelye) és forrásadatom (*) szerint „Jézus lakóhelye" is, mert Názáret ebben az időben nem létezett még. De itt van Chorazim, Bethsaida, Magdala és Tiberias is. Tehát ezekből a városokból futott a lakosság Jézus Urunkhoz. Máté, Márk és Lukács együntetűen írják, hogy „Jézus a galileai zsinagógákban" tanított. Meg is nevezik a Capernaumit. Itt azonban a júdaizmusi gyökérhez simított írások félrevezetését olvassa a jámbor hívő, mely nem lehet „Isten szava", hiszen a régészeknek ásatásaiból kiderült, hogy „Galileában csak a Kr. u. 2. századtól kezdődően épülnek a zsinagógák, melynek legszebbje a fehér kőből épített Capernaum-i, melyet a Kr. u.-i 3. században építettek (*) (G. 347. old.)

Most arra kérem az olvasót, hogy olvassuk együtt Márk evangéliumát: 6. rész 34. versétől az 56-ig.... és helyezzük be magunkat az akkori helyzetbe. De legyünk logikusak a szöveg kiértékelésénél. Alapállásunk: a galileai nép hitvilága elleni első és a galileai „kormányzó" általi első támadás megtörtént János lefejezésével. A nép ijedten fút Jézushoz. Jézus Urunk tudja jól mit várhat ő, saját maga és a nemzsidó „galil hag gojiim" népe a bosszúálló Jahwe népétől.

213

Meg kell erősítenie a népét. Ezért elmondja, hogy semmi jót nem várhatnak. Az evangéliumokban „Jaj néked Khorazim" és Capernaum jövőjére vonatkozó kijelentései (Máté 22.21. / Lukács 10.13-15.) ide vonatkoznak. Neki meg kellett mondani a népnek mindazt, ami majd elkövetkezendő. Márk ezért írja: „mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. És kezdi őket sok mindenre tanítani, vagyis megerősítette őket hitükben. Ezt leírja Lukács (10.19.) így: „íme adok nektek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat nektek."

 

De az összegyűlt sokaságnak „jelet" is kellett adni valami csodával, hogy a Földre jött „Isten-Fiának" földöntúli hatalmát lássa és érezze. Ekkor történik meg az „öt kenyér és két hal" csodája, miképpen együtt olvassuk most Márk írása szerint, de Lukács még arról is tudósít, hogy „evének és megelégedének mindannyian és felszedének, mik darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral". (Luk. 9.17.)

A nép tehát lelkileg felkészült a bekövetkezendő üldöztetésre, mert így mondta nekik:

......mert törvényszékeknek adnak át titeket és gyülekezetekben vernek majd

titeket és helytartók és királyok elé állítanak én érettem..... és lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad, az megtartatik." (Mk. 13.9. és 13.)

És minden úgy történt, amint mondta. De valószínűleg tájékoztatta a népet arról, hogy az ő küldetése „legyőzi a gonosz halálát" és feltámadásával bizonyságot tesz arról, hogy a Szeretet a világ megtartója. Hiszen azért adta népének a Szeretet-Törvényét, mondva:

Úgy szeressétek egymást, mint Én szeretlek Titeket"

214

De azért is intette őket az összefogásra, egymás megértésére és a közös, testvéri együttműködésre, mert jól tudta, hogy mit fognak rájuk hozni az elkövetkezendő esztendők. Ezért szomorkodik Chorazim. Capemaum és Bethsaida jövendő sorsán (Máté, 11.21, 26. és Luk. 10.13. és 15.) mondva: „le fogsz alázatni", mert bizony így is történt minden.

Amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet (Kr. u. 67.), a rabbinizmus erőszaka pontosan ezeken a területeken terjesztette el hatalmát, ahol Jézus Urunk tanította és figyelmeztette népét az elkövetkezendő nehéz napokra. - Mert a „hét kenyér és a két hal" csodáját azon a területen végezte, mely nem tartozott Galilea kormányzójának - Heródes Antipasnak - a felügyeletébe. Itt erősítette meg népét, ahol a zsidó „kormányzó" emberei nem tudták elérni és bántani őket. Itt nyilatkoztatta ki a SZERETET Törvényét ....Bethsaida „pusztáján".

Mert bizony úgy történt minden, ahogyan Ő mondta. A rabbinizmus itt, ezekben a városokban kezdte felépíteni a Kr. u. 2. század elejétől kezdve a zsinagógáit, lerombolva a „magaslatokon" épített régi, de most már „Jézus-hitű" szentélyeket. Így épült meg Bethsaidaban fekete bazaltkőből és Capernaumban fehér mészköböl a zsinagóga.

215