20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 március 28, hétfő

Az önrendelkezés jár, ám az autonómia csak adható?

Szerző: Dr. Bene Gábor

Nem Óromániában, csak Erdély nagyvárosaiban jártunk annak monitorozására, miként tartja be Románia a vállalt emberi jogi alapelveket, a kisebbségvédelmi keretegyezményt és a nyelvi kartát.  A körutat Morvai Krisztina független EP képviselő és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a 2006-os események kapcsán a jogsértésekkel szemben fellépő, s így országosan ismertté vált Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja és a küldöttség több helyszínen is nyílt fórumokon és az igazságszolgáltatás intézményrendszerének székelyföldi egységeinek átvilágításával végezte feladatát.

 

 

Személyes tapasztalatom szerint az emberi jogi helyzet ma Erdélyben hasonló a 2006-ot követő magyarországi helyzethez, amikor a Furcsán Nyerenc vezette kormányhatalom mindent elkövetett a hazafiak megfélemlítésére. Mindezt az alaptalan bírságolásoktól a törvénytelen szabadságmegvonásokig minden olyan eszközzel megpróbálta, amely az emberi jogi alapelvekkel szöges ellentétben állt. Ma ezt a gyakorlatot folytatja a jelenlegi román hatalom is - eltanulva a hazai szocialisták minden mocskos trükkjét -, mert bízik az EU teljes közönyében, amit 2006-ban is felmutatott. Így tart Bukarestben fogva minden bizonyíték nélkül a román hatóság két székely hazafit, (Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt) s a terrorizmus vádját nevetséges módon petárdák lefoglalására alapítja, pedig mindketten egyértelműen: politikai foglyok.

A napokban pedig 84 személyt bírságolt meg a csendőrség ismételten, alaptalan hazugságok miatt. Pl. olyan személyt is megbírságoltak, aki a jelzett időpontban bukaresti ügyintézést végzett, s nem a Székely Vértanúk Napja megemlékezésén vett részt. Remélem, hogy ezek után végképp felismeri mindenki: nem lehet a Székely Szabadság napjának nevezni március 10-ét, mert az továbbra is csak a Székely Vértanúság Napja!

Izsák Balázs 10 ezer lejes bírsága remélhetőleg elegendő lesz arra, hogy ő is rádöbbenjen az igazságra: amit Ditrón 2006.06.18-án elfogadott a székelység: az többé már soha nem változtatható meg! Igaz a 2014 évi rendezvény után is kapott Izsák Balázs, egy szintén törvénytelen bírságot melynek ügyében sincs, még első fokú határozat se a tudomásom szerint. Ám a román hatóságok nem is az akkori 12 ezer lejes bírságot akarják rajta behajtani, hanem megfélemlíteni őt és minden olyan személyt, aki a székely önrendelkezés ügyét pártolja.Izsák Balázs kissé átalakította a Ditrói Határozatok követelését, de úgy látszik a hatalomnak ez sem volt elég. Tanuljuk meg ebből, hogy nem szabad engedni a 48-ból! Idézzük fel tehát az eredeti szöveget:

"Önrendelkezést a székely népnek - önkormányzást a Székelyföldnek!” 

Ez a követelés teljes egyértelműen tartalmazza azt, amit Eva Maria Barki is meghatározott jó pár éve, s amit a belgiumi flamandok képviselője megfogalmazott az adható autonómia gyengeségének a lehetőségéről, hisz ne feledjük el: az ÖNRENDELKEZÉS JÁR, azonban az AUTONÓMIA csak ADHATÓ!

Idézzük tehát Günther Dauwen EFA pártigazgatót is: "Spanyolországban gyenge  autonómiát adott a központi hatalom mindegyik közösségnek, nem azt amit igényelt, ez volt az ottani hatalom eszköze arra, hogy: oszd meg és uralkodj. A román központi hatalom eszköze erre az, hogy ötmillió eurót ad a közösség  egyik pártjának, amelynek célja a status quo megőrzése."

Évek óta hangsúlyozom itthon is, hogy a pénzpórázra fűzött pártok képtelenek szabadulni attól, hogy ne a bankárkaszt akaratát, ne a pénzmanipulációs lobbisták érdekeit képviseljék, hanem a választókét! S íme, Erdélyben is ez a helyzet. Sőt még az idegen impérium alá - a pénz-ANTANT segítségével - került legnagyobb európai etnikai egység (a székely-magyarok), sem tudnak egységet és azonos érdekképviseletet kialakítani, mert mindig akadnak az "önzés szabadságának" olyan áldozatai, akik vagy a pusztító közöny, vagy a megmagyarázhatatlanul bennük élő félelem okán szoronganak.  Mindezek miatt nem mernek kiállni a világ elé, pedig a joguk megvan hozzá. Csak ismerni kellene és létre hozni a jelen utunkon tapasztaltak miatt a Székely Jogvédő Szolgálatot, ottani tisztességes és magyar-érzelmű ügyvédekből és segítőkből!

Igaz, el kell ismerjem, hogy az EU is az igazság elfedésére jött létre, s vannak a polkorrekt beszédnek és politikai-magatartásnak haszonélvezői is.( pl. a megalkuvásáról híres RMDSZ). Azonban azt látni kellene minden józan székely embernek, hogy ma még a magyarságukat egészségesen megélők vannak döntő többségben ott, s így csak vissza kellene térni nekik Székelyföldön is, az ősi szkíta mellérendelés elvéhez. S a pártok helyett, egy valódi civil egységet kellene létrehozni, amely maga az őshonos, székely nemzet.

Székely értékek, valamint a székely jogi és önszerveződés  alapján az ősi Székelyföldön nemzetet kell építeni, amely nemcsak lelkileg, de tudatilag is összeköti majd a cselekvő székely közösséget. Székelyföldön, melynek már a nevét is megpróbálja a román hatalom bírósági úton ugyan, de számukra természetes hamissággal és gátlástalanul betiltani, eltüntetni. Egyre jobban látszik tehát, hogy a liberális "önzés szabadsága" kapcsán az erkölcstelen pártpolitikusi gárda gerince felpuhult, s eltűnik a nemzeti érdek és csak a "fanarióta" zsebek tömése, a nyugati hűbéri rendszer mintája által beszivárgott párthűbériség határozza meg a pártok és főleg a vezetőik működését. Gyorsan kell a székely civilséget nemzetté emelni, mert a divatossá tett terrorista hazugságokkal, megpróbálják majd az ősi Székelyföldet feldarabolni, román tömbökhöz csatolni, s ezzel végleg eltüntetni.

A székelységnek tehát meg kell szerveznie önmagát. Ahogyan a Baszk Nemzeti Párt képviselője (José M. Etxebarria) kifejtette: "..nem védhetjük a saját kultúránkat úgy, hogy a magyar politikai szervezetek közben egymással harcolnak..."

Ez nagy tanulság minden magyarnak, akár hol él a földön!

 S végül egy utolsó idézet a MVSZ Sajtószolgálat közleményéből: "Mind Morvai Krisztina, mind Gaudi-Nagy Tamás, mind pedig a kíséretükben lévő jogászok és közéleti emberek megdöbbentőnek, fájdalmasnak nevezték a Romániában tapasztalt emberi jogi állapotokat"

Szeged 2016-03-21                                                    

Bene Gábor

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló