20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 március 15, vasárnap

Rendhagyóan modern üzenet március idusán

Szerző: Bene Gábor dr.

Talán ez az első március 15. amikor nem emlékezünk meg arról a nagyszerű pesti megmozdulásról, amely elindította a nemzeti önállóság visszaszerzésének a népi szárnyát is.

Sokan beszélnek a Pilvax kávéházról mint egy szabadkőműves klubról, pedig Petőfi és társai biztosan jót akartak a magyarságnak, s nem is gondolták, hogy a háttérerők milyen aljas módon fogják kihasználni a mozgalmukat is. Ráadásul szerintem azért erőltetik a háttérben valóban meghúzódó szabadkőművesek ma is a FORRADALOM kifejezést minden tiszta törekvés jelzőjeként, hogy eltakarják vele a SZADSÁGHARCUNK lényegét, az alkotmányos jogaink követelését. Ha azonban megvizsgáljuk, hogy mi az oka annak, hogy ma nincs az országban szinte sehol méltó módon történő, tömeges megemlékezés, akkor nagyon elszomorító ügyeket láthatunk! Olyan manipulációnak esett áldozatul az a szép nemzeti ünnepünk, amely egyrészt globális, másrészt nagyon okosan előre megtervezett!

Már március elején bekövetkezett a nemzetközi kőolaj tőzsdei összeomlása. Mindez a kőolajárak jegyzései és a világszerte terjedő „koronavírus hiszti" következtében történt. Ez nem csak a már bekövetkezett jegyzéscsökkenés miatt történt, hanem a közeljövőben még előreláthatóan várható keresletigény lecsökkenése miatt is.

Ugye mennyire érezhető, hogy a „koronavírus hiszti" mennyire mesterséges, hamis.

Valójában ebből a nézőpontból ez az egész hiszti egyúttal, tőzsdemanipuláció is!

Ez az „olajállamok" devizáit, és az állami költségvetéseket is jelentősen aláaknázta. Az olajárak mintegy 30 százalékkal állnak most alacsonyabban, de milyen érdekes, hogy ez nem érezhető a hazai benzinkutaknál. Vajon miért nem gyűrűzik be ez is a fogyasztókig? A kínai gazdasági krízis eddig kb. 10 milliárd dolláros kiesést okoz pl. az idei orosz exportban, vagyis Oroszországot is padlóra teszik ezzel a megoldással, s nem csak Kína veszíti el a gazdasági vezető szerepét, hanem ellehetetlenítik szinte az összes államot. Így válik szükségessé az önkéntes adósságcsapdába sétálásuk.

(Lehetséges, hogy ez is benne volt az eredeti tervben, amit a koronavírus kikísérletezése kapcsán – mint hatalmas, népirtó biológiai fegyver – elhatároztak?!)

Ha a „vírus hiszti" olyan erőssé válik a világban, hogy már mindenki elegendő szinten retteg, akkor elő lehet jönni az „ellenszerrel". Az valószínűleg kötelező védőoltásként fog majd ez megjelenni, s a „rettegők" milliárdjai követelni fogják a médiamanipuláció és a nem-létező háttérhatalmi erők által már alaposan hipnotizált államvezetőktől, hogy azonnal vegye meg az állam a vakcinát és ingyenesen. Sőt kötelezően adják be mindenkinek, hogy vége legyen végre a pandémiának. (világjárványnak?)

Gondoljuk át, hogy mi mindent lehet majd egy mindenkire kötelező védőoltással belénk erőszakolni úgy, hogy szinte magunk követeljük ki ezt a megoldást. Egyre inkább érezhetjük, hogy a reklámdemokrácia nemcsak a pártokat manipulálja az állandó és tisztességtelen pénzszerzésre, hanem az átlagembereket is. Lassan már csak azt tesszük, amit a média sugall a reklámokon, vagy a híreken keresztül. Ha örülni kell valaminek, akkor örülünk, ha viszont rettegni kell, akkor bizony rettegünk!

Én személy szerint szuverén embernek gondolom magamat, s büszke magyarként nem akarok egy olyan világban élni, ahol mindezek megtörténnek, s amit lehet meg is akarok tenni ez ellen a hatalmas, manipulációs világrendszerrel szemben azokkal a szerény eszközökkel, amivel rendelkezem. (Nekem csak a tollam a fegyverem!)

Évek óta próbálom megérteni, hogy: Miképpen lehetséges ennyire manipulálni az emberiséget, s ezen túl szinte hipnotizálni a politikai vezetést, minden országban?

Évek óta próbálom meggyőzni a magukat nemzetinek mondó egyéniségeket, hogy egy olyan megoldás a lehetséges csak, ahol a tudatmanipulációval szembeni ellenállás helyi kisközösségekben kezdődik el, és a médiamanipulációval szemben csak lassan és óvatosan lehet haladni, hiszen egyébként lefejezik, vagy szétverik a mozgalmat. Főleg akkor, ha az még látszatra sem illeszkedik be a pártos rendszerbe.

Ha a magyarság azt fogja várni, hogy a médiában szereplési lehetőséget kapó, s az által is hipnotizált vezető garnitúra mentse meg, akkor megjósolom, hogy ki fogunk pusztulni. Pedig nem vagyok sem jós, sem látó, csupán logikusan gondolkodom, s ismerem a közmondást, hogy: SEGÍTS MAGADON, S AZ ISTEN IS MEGSEGÍT!

Minden tiszta lelkű igaz magyarnak kívánom, hogy március idusán – kihasználva a koronavírus hiszti lehetőségeit – kezdjen neki a helyi kisközösség szervezésének! Mert ismét egyre nagyobb szükség lesz a márciusi ifjakra, akik nem forradalmat, hanem alkotmányos rendet akarnak. Hiszen őseink lefektették az alapokat, s nekünk csak azokat kell ismét a zászlónkra tűzni. Ma, március 15-én kezdjünk cselekedni!

Ha még nagy a rettegés a baráti körben, akkor vegyük kezünkbe a telefont és szervezzük meg egyelőre virtuálisan a helyi közösséget. Mert nélküle nem megy!

Szegeden, 2020-03-15

kiemelések a Magyar Megmaradásért szerkesztőtől.

Hozzászólás  

#1 multnv33 2020-04-13 23:48
Tisztelt Dr. Bene. Az On irasa a legkozelebbi a jelenlegi valosaghoz . A ma Macziusa ugyan ugy felrevezeto mint minden idokben. Ahogy Ady irta a Szent Lelek karavanja cinu verseben
"Hosszu tiz nap volt : sok ezer eves.
Hazudtak minden Punkosd hajnalan,
Tuzes nyelvekre , meleg aranyakra
Raszolgalt immar ez a karavan..."
Ha elolvassa a verset akkor rajon hogy mi Magyarok vagyunk a Szent Lelek karavanja .

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló