20241218
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2024 február 18, vasárnap

Tudatunk védelme 10 - Talpra, Európa! Itt az idő, most vagy soha!

Szerző: Sütő Gábor

Még valami, amit őrizzünk meg a tudatunkban

Ma már pontosan tudjuk, hogy a háttérhatalom és a fősodor nyomása alatt illetékesek és illetéktelenek nálunk is milyen könnyen kialakítottak hamis társadalmi tudatot. Az oltatlanok kollektív elítélését, ami bizony legfelsőbb szinten is folyt. Szították ellenük a hisztériát, majd szellemi-politikai terrort, elmenve egészen a kétértelmű jelszóig: „Meghal mindenki, aki nem oltatja be magát!. Ma pedig már a világban az említett illetékesek és illetéktelenek által elhallgatva, az a kérdés, hogy tekintélyes szakemberek és szakmai szervezetek által kimutatva milyen súlyos következményekkel járt a máig bizonytalan és gyanús összetételű oltószer. Vakcina-áldozatok perelik a kormányokat az USA-ban, az EU-ban, szerte a világon. Perek tucatjai folynak a gyógyszer-maffia fő képviselői ellen. Mindez valahogy elkerüli a tömegtájékoztatásunk figyelmét. De a miénket ne kerülje el. Legyünk éberek, mert új COVID félelemkampány indult az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, s terjedőben van.

Jelenleg pedig, a kormány által javasolt és elfogadott törvény ellenére, ma mások ellen folyik hasonló szellemi-politikai terror. Az óvodától az utcáig megvalósuló LMBTQ mindennapos gyakorlati terror fenyegeti a gender őrülettel szembeszállókat is. „Nem elég, hogy semmibe veszik, megkerülik a törvényeket és mind a mai napig gyermekeket és pedagógusokat céloznak meg érzékenyítő programjaikkal, hogy hadjáratot folytatnak a normális értékeket képviselőkkel szemben, hanem már a joggyakorlatba, törvények alkalmazásának rendjébe is beleszólnak, külföldi finanszírozásból, rendőrségnek, ügyészségnek írt ajánlásaikkal, útmutatásokkal” – fogalmazott a HVIM elnöke.

Külön tanulmányt igényel, de az összképhez szervesen hozzátartozik, hogy más módszerekkel is folyik a tudatilag megzavart emberiségnek az Új Világrendbe történő kényszerítése. Hozzáértő szakértők szerint a világszerte telepített HAARP berendezések és 5G hálózatoknak célja, hogy a hamis tudatú klímavédőknek, a hisztérikus klímavallásnak kézzelfogható „bizonyítékokat” szolgáltassanak. Sokasodnak a tudományos tanulmányok, amelyek szerint nem véletlenek a megszaporodott szokatlanul rendkívüli természeti csapások, kezdve a Japánt sújtó cunamitól (Fukushima) a villámárvizekig, viharciklonokig, erdők, városok gyanús „öngyulladásáig”, földrengésekig.

És fenyeget a digitális pénz törvénytelen bevezetése is, ami még inkább kiszolgáltatottá tesz bennünket. Akik az alkotmányos-törvényes rendet nem tartják be, azok az országgal, a nemzettel fordulnak szembe, ezért ellenükben kell alkalmazni az alkotmányt és a törvényeket, s a rendvédelmi szerveket is. Az állampolgári ellenállást és önszerveződést is. Láthattuk, a párizsi idegen betolakodók rombolását is (ahogy az amerikai BLM mozgalom randalírozását szintén) a fentebb említett, de a hírközlésünkben ugyancsak elhallgatott állampolgári szabadcsapatok megjelenése állította le, mert a francia és az amerikai illetékes hatóságok a politikai korrektséghez tartották magukat. Reméljük, a magyar hatóságok a helyzet magaslatára emelkednek, akármilyen zajt is csapnak a gender őrültek, nemzetidegenek, betolakodók a világban. Ma még keményen tartják magukat, és adjunk meg nekik minden támogatást. De ne felejtsük a nemzetközi tapasztalatokat, hatóságainkkal együtt tudatilag és gyakorlatilag készüljünk a természetes életformánk védelmére a beszervezett idegen ügynökökkel szemben. 

Merre mutat a történelempolitikai iránytű?

Az Ukrajna területén folyó, a világháború felé közelítő háború az összefonódott globális háttérhatalom és az amerikai kormányzat által előkészített kiprovokált cselekvéssorozat Oroszország, s rajta keresztül Kína meggyengítésére, természeti kincseik megszerzésére. E tényszerűen bizonyított törekvés beazonosítása a világban is egyre inkább elfogadott. Aki ezt nem ismeri fel, vagy – ami még rosszabb – nem ismeri el, az a nemzetközi politikában a háborúpárti és emberiségellenes erők ügynöke, vagy nem áll a helyzet magaslatán. Saját helyzetünkre vonatkoztatva – ahogy elhangzott helyes politikai jelszóként, de ismétlésére hiába várunk – Ukrajna érdekei soha nem előzhetik meg Magyarország érdekeit! Ez a mai világpolitikai ábécé, eszerint kell ítélnünk, s eljárnunk. Itthon is, külföldön is, nekünk is, vezetőszerveinknek és méltóságainknak is, szavakban is és tettekben is. Egységben, amit nemcsak fentről lehet igényelni, hanem lentről is meg lehet követelni. A megítélés és minősítés mércéje akkor is, ha nem személyes meggyőződésből, hanem taktikai, vagy szövetségi rendszerbeli követelésre, avagy nemzeti-faji, vagy más elkötelezettségből járnak el. A jóhiszeműségüket nem tagadva, nemcsak nemzetük és önmaguk ellen politizálnak, hanem a háborúpárti háttérhatalmi erők mellett állnak ki, még akkor is, ha az okok és okozók megnevezése nélkül, címezetlenül azonnali fegyverszünetet, tárgyalásokat és békét követelnek. Akik pedig megátalkodottan utalgatnak a kialakuló háborúellenes, emberiségpárti erők felelősségére, sőt őket vádolják agresszióval, s ezzel igyekeznek jeleskedni a világpolitikában, akarva-akaratlanul a háborúpártiság, a háttérhatalom mellett állnak. Legyenek akárkik. Az EU jelenlegi vezetői (akiket az sem zavarja, hogy köztörvényes bűnözői mivoltuk kiderült) és tisztviselői (köztük a magyarországi álbaloldali ellenzéki képviselők, akik ellenségnek nyilvánították magukat, ezért szó szerint göncöt képeznek nemzetünk nyakán) a lejtőn rohannak lefelé. Pozitív ellenpéldákért szerencsére nem kell messzire mennünk, sőt sehova nem is kell mennünk: előttünk vannak! Idézzük Orbán Viktor ilyen értelmű nyilatkozatait, amelyeket mintha még vezető politikusaink sem mindnyájan vesznek figyelembe. Legutóbb ezt olvashattuk tőle: „A békéhez erő kell. Lelki, gazdasági és katonai erő. Lelki, hogy ellenálljunk a háborúpártiaknak, hogy belepréseljenek minket a háborúba. A gazdasági erő ahhoz kell, hogy túllendüljünk a háború és a szankciók okozta károkon. Katonai erőre pedig azért van szükségünk, hogy mindenki láthassa: háborús időkben is meg tudjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát.” Most pedig Kövér László nemrég elhangzott iránymutatását csatlakoztatjuk hozzájuk. „Szent István Magyarországának örököseiként ma sem térhetünk ki a kihívás elől, hogy családjainkat és nemzetünket, keresztény kultúránkat és életformánkat megvédve, ugyanakkor együttműködve minden Kárpát-medencei és európai sorstárs nemzettel hozzájáruljunk az élet kultúrájának győzelméhez Európában is …a legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként … megőrizzük szuverén államunkat, megóvjuk és továbbadjuk keresztény kultúránkat, megerősítjük nemzeti összetartozásunkat és megtartjuk hazánk és szülőföldünk otthonosságát.

A jelenlegi nemzetpolitikai ábécé pedig, amely szerint kell ítélnünk, s eljárnunk, nekünk, vezetőszerveinknek, méltóságainknak, itthon és külföldön is, az alábbiakban áll. Nem az ukrán hazafiak ellen vagyunk, hanem a rohamosan elterjedt és szélesedő, hivatalosan is tudatunkra és közéletünkre rátelepített (egészségügy, oktatásügy, tömegtájékoztatás, kormányzati ügyintézés, stb., de bizonyos értelemben még hadügy is) ukranizálása, amit sürgősen és egyértelműen fel kell számolnunk, mert második zéró toleranciává nől ki. Azaz magyarok diszkriminálásává idegenek javára.

Lehet, hogy véletlen, de gondoljunk csak bele, a megnevezett bűnösök iránt támasztandó követelés hiányát, valamint indokolatlan önfeláldozó eljárásunkat tükrözi az újságokban és tv-kben sűrűn ismételt hivatalos hirdetés is: „ELÉG VOLT A HÁBORÚBÓL! ITT AZ IDEJE A BÉKÉNEK! Az orosz-ukrán háború kitörése óta 5100 Ukrajnából menekült gyermek jár magyar iskolákba és óvodákba. – Készült Magyarország Kormánya megbízásából.” Először is úgy értelmezhető, hogy Oroszország ellen irányul. Másodszor, senki nem tagadhatja, hogy ez az egyébként sem problémamentes hazai oktatásügy terhére történik. Nagylelkű áldozatkészséggel párosuló kibicsaklások, a feszült helyzet által megkövetelt szabatos, s a tényekhez igazodó megfogalmazások helyett. És lássuk csak a lényeget, az ukrajnaiak mutatnak-e némi kölcsönösséget, ami a nemzetközi kapcsolatok alapelve? Még szavakban sem! Legalább őszinték; önmagukat adják. Egyes vezető politikusainknak hozzájuk dörgölődzése – amit sajnos nem csak az ellenzéki körökben tapasztalhatunk – élesen szemben áll a történelempolitikai szemlélettel. Nem hadakoznunk kell, bár indokolt esetben ettől sem lehet visszariadni, ahogy nem egy esetben helyesen meg is tettük, hanem az együttműködésben egyenlőséget és kölcsönösséget kell megkövetelni. A kormány számos pozitív intézkedésének támogatása mellett kitartva, ezt az elvtelenségre, vagy hibás taktikázásra törekvést csak ellenezni lehet.

Ahogy az európai nemzetekkel együtt az iszlám, mint olyan ellen sem vagyunk, de az erőszakos iszlamizálást és élettérfoglalást is mindenképpen fel kel számolnunk. Akárcsak más betolakodást és hatalmi terjeszkedést. Ugyanúgy a harc, vagy megélhetési válság elől menekülő és a készbe beülő német, holland, zsidó, kínai és számos más betolakodó korlátozása nemcsak a kereskedelemben, ingatlanokban, pénzügyben, sőt magyarellenes szellemi téren nyomulásában, hanem magában a betelepülésében, aminek engedélyezésére senkinek semmi felhatalmazása nem volt, nincs, és nem lehet. Ideje „fent” is megérteni, s késlekedés nélkül ennek félreérthetetlen jelét is adni annak, amit „lent” már rég naponta egyre nyomasztóbban érzékelnek, s ők jelét is adják, hogy folytatása veszélyt jelent a magyar nemzetre.

A parancsolóvá vált történelempolitikai megoldással ellentétes a nem-ukrán ukrajnaiak békéltetgetése, a tévútra tévedt nyugati szövetségeseink ellenségeskedő bírálatának csillapítgatása, minden nézet terjesztésének eltűrése, a civilnek hazudott szervezetek, s az LMBTQ hősök randalírozásának engedélyezése, a magyarellenesség helyett az antiszemitizmus ellen törvényesített zéró tolerancia, az EU által kihívóan finanszírozott álbaloldali ellenzék nemzetellenes gátlástalan garázdálkodásának eltűrése, a háttérhatalmi érdekek szolgálata a nemzetközi kérdésekben. Mindennek tudatában küldetésnek kell tekintenünk nemzeti jövőnk alakítását. Annak tudatában, és nem visszarettenve attól, hogy a dolgok, fejlemények, megoldandó kérdések egyszerűek a maguk bonyolultságában, és bonyolultak a maguk egyszerűségében.

A senki ellen nem irányuló magyar nemzeti érdek egyértelmű nyílt védelme, elismertetése, elfogadtatása felel meg a helyzet követelményeinek, s ez folyik is. Ebben támogatnunk is kell a kormányt. Rögös az út, történelmünkben nem ismeretlen, fel-feltört az eszme az előző rendszerekben is, a rendszerváltás előtti évtizedekben is, de nemzetközi erőviszonyok miatt nem alakulhatott nemzeti politikai vonallá, ám nem lehet kitörölni a történelmünkből. Most sem nyitott az út, de itt van előttünk, s a rajta haladáshoz nemzeti tudatú egységre és kölcsönös bizalomra van szükségünk. Ez nem jelentheti a kormányrúdnál állók iránti jobbító bírálat mellőzését, sem a hazafiúi őszinteség visszafogását. Tisztességgel kell tenni, és méltósággal kell fogadni, s mindkét eljárásnak a szent célunkhoz kell illeszkednie, az emberiség érdekeihez, a magyar úton haladásunkhoz, magyar tudatunk védelméhez, a magyar nemzet megmaradásnak biztosításához.

Szerző: Sütő Gábor, nyugalmazott nagykövet, közíró.


« Prev Next

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló