Az ANTANTÉNUSZ mondóka megfejtése rovás- és ékjelek segítségével

Bújj, bújj, zöld ág (Boldog, Pest-Pilis-Solt Kiskun vármegye)^[2]

Mások félrefordított latin eredetű versnek, vagy nemzetközileg elterjedt kiolvasónak, esetleg az indoeurópai számsor hangtanilag torzított alakjának tartják (mégcsak véletlenül sem eredeti magyar szövegnek).
Ismertebb változata: Antanténusz, szórakaténusz, Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz(ka)!
Némely íráskutató^[3], forráshivatkozás nélkül van kutató ősi „sumer” imának tartja, amit egy ékiratos cserépről olvastak le, majd a XX. sz. elején fejtettek meg: Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambúz = Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt! Nagyjából ennyit közöl a wikipedia^[4] e versikéről. Úgy tűnik a felsorolt érvek, vélemények sok igazságot tartalmaznak, ám pontos forrásmegjelölés nélkül ötletként értékelhetőek.
Ez ösztökélt, hogy próbálkozzak a megfejtéssel, és utánanézzek, valóban értelmezhető-e mai magyar nyelven a mondóka első és második része. A szöveg további részének megfejtése ellen a nyelvérzékem tiltakozott, mert sok, az értelmezést már a kezdet-kezdetén félrevezető szót éreztem benne.

Szőcs István, a nagyműveltségű kolozsvári tudós-újságíró véleménye volt a kiindulópont: „A népi gyerekdalok, mondókák kiszámoló-versikék érthetetlen szavai – nem halandzsák. Legalábbis annyiban nem, hogy kezdetben volt értelmük, s csak később homályosodott el.”^[6] A régiségben tehát közérthető jelentésük volt.

Hasonló véleménye van az Borbola János [8]: egyiptológusnak „… gyermekeink énekei, rigmusai őrzik leghívebben őseink kultúráját…” E „mondóka „egyáltalán nem latin eredetű, hanem ősmagyar gyermekvers… Az is elképzelhető, hogy eredetileg felnőttek sorshúzása volt, s azt vették át játékukhoz a gyermekek.” Megszívlelendő észrevétele, hogy a mondóka olvasásának „valószínű nyitja, hogy a ’varázsszavakat’ visszafelé kell olvasni.”
Pass László, debreceni evangélikus lelkész részletesebben foglalkozott a mondókával. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel ékjeles szójegyzékének latin betűs szócikkei alapján, a vonatkozó ékjelek mellőzésével vizsgálta szöveget, s megállapította: „Nem kiolvasó versike…, hanem kb. 12-10.000 éves ős-magyar Nap-köszöntő zsoltár, mely hívja, hívogatja napkelte előtt a Világosság Istenét az Ég-re, hogy győzze le a Sötétség Szellemét, hogy elterjeszthesse a világosság, a jóság uralmát az egész földön. Ez ősrégi Nap-hívogató ének ó-magyar nyelven az emberiség legősibb ismert zsoltára, ősi pentaton dallama[,] és még ma is időszerű.”^[9]
1975-ben Pass négyoldalas cikkére Komoróczy Géza, nyelvész válaszolt „Egyetlen olyan szót sem találni, mely a két nyelv [sumir-magyar] rokonságát bizonyítaná, mint ahogy az Antantémusz kezdetű gyermekversike sumer megfejtése is képtelenség…”^[10] Ezen „ex katedra” kijelentés okozhatta, hogy az akadémikus körök nem elemezték a versikét^[11], hanem megmaradtak a halandzsa besorolás mellett.
Pass László megérzése és az ékiratos szószedetekben való tapogatózása helyes. Ám kifogásolható, hogy a cikkében felsorolt sumir-magyar szóegyezéseket az íráskép és a hangalak alapján azonosította. El kell olvasni és értelmezni kell a hozzájuk tartozó vonalas, illetve ékjeleket. Ám a sumir fogalomírás és a magyar betűírás közti nagy az időbeli távolság, és a különböző íráskép miatt nem egyszerű.
Vajon össze lehet-e hozni e kétféle írást? Szabad-e a latin betűs, jól szótagolható mondókát visszavetíteni a több ezer évvel ezelőtti sumir fogalomírás jeleire?

Segítségül fel kellett használni a székely-magyar rovásírást. A mintegy két és fél ezer éves latin betűíráson és a sokkal régebbi székely-magyar, részben szótag-, részben betűíráson át kellett eljutni a kb. 6000 éves fogalomírásig. A magyar latin betűs írásnál csekély eltéréssel a hangalak és az íráskép összhangban van. Még a Kazinczy-féle beavatkozás ellenére is megmaradt az egy hang – egy betű elve.
A székely-magyar rovásírásban ez kissé másképp fest.^[12] Betűírásnak tartatik, ám valami megmaradt a keleti nyelvek mássalhangzós írásaiból. Ti. a mássalhangzók esetében a kiejtésekor, a hangzósításkor a mássalhangzóval együtt ejtett un. ejtéskönnyítő segédhang, leginkább az „e” zönge jelöletlen. Egy-egy szó rovásakor a hallással érzékelt^[13] mássalhangzókat kötelező jelölni, róni; az „e” ejtéskönnyítő segédhangot jobbára nem, de az ejtéskor bele kell olvasni a szóba! A sok mássalhangós cseh nyelv létrejötte az „e” segédhang elhanyagolására, „nemtudására” megy vissza. A szarmatákkal keveredett erdőlakó szláv nép bár nem ismerte a (szarmata) rovásírás elvét, de használta. Nem tudta, hogy ejtéskor a szóba bele kell olvasni a jelöletlen magánhangzót. (A cseh nyelv ennek köszönheti torlódó mássalhangzós beszédét.)

A somogyi rovásírásos tanító-tábla fényképe^[14]

A székely-magyar rovásírás, és más, pl. a skandináv rúnarás kevés jellel sokat fejez ki. Az írásban ez a betű-összevonásoknak köszönhető Mássalhangzót mássalhangzóval, továbbá egy vagy több magán- és mássalhangzót lehet összevonni, de csak akkor, ha a természetes szótagolás rendjét nem borítja fel. A mássalhangzók összevonásának a szó végén a helyük, hogy a szótagolás rendjét ne zavarják. E szabályt az „Antanténusz” c. versike értelmezésekor szigorúan figyelembe kellett venni.
A mai magyar nyelvérzék szerint a mondóka első „sora” két jelentésnélküli több szótagú szó. A szótaghatárok megállapítását nagyban elősegítette a versike erőteljes hangsúlyozása, vagyis a nyomatékos szótagolás.
A XIX-XX. századi magyarul tudó, az ékírást ismerő tudósok^[15] felismerték, az eredeti magyar szavak és nyelvtani elemek szótagjainak a régiségben önálló jelentésük volt. Semmi nem indokolja, hogy az „antanténusz szórakaténusz…” esetében ne így lett volna. A nyomatékos, egymástól elhatárolódó szótagokat önálló jelentéssel bíró gyökökként^[16] lehet felfogni.

A gyökhatárok pontos megállapítását a latin betűs szöveg rovásjelekkel való leírása segítette elő. A Rudimenta szerint, ha az egyes gyök-szavakat a hangzósításnak megfelelően összevont jelekkel le lehet írni, akkor azok szótagként, jelen esetben önálló jelentésű szavakként egybetartoznak.
Az alábbi táblázatban a 2. oszlop a mondóka két szótagcsoportjának (an.tan.té.nusz szo.ra.ka.tén.usz) mai írásképét mutatja. A következő az egyes gyök-szavak rovásjeleit, utána az ékjeleit, majd a latin betűs átírást és az ékjelek jelentését tartalmazza. A felettük levő nyilak az olvasás irányát jelzik.
A latin betűs átírásnál némely magánhangzó feletti vonás nem ékezet, hanem az alsó indexszel együtt a zönge pici kiejtésbeli másságát jelzi, amit nem hallunk.^[17] A megfejtésnél használt jelek az új-asszír szótári jelek.
A mondóka szövege ékjeles agyagtáblán még nem bukkant elő, ezért okafogyott találgatni, mely kor írására lehetne visszavetíteni. Ti. az íráskép kb. 500 évenként változott. A XIX-XX. századi szótárak meg az új-asszír ékjelekre épültek.

(Mind a rovásjelek, mind az ékjelek olvasási iránya: jobb-bal)

Az 1. sz. an rovása szokatlan. A n betű „arca” az említett kiadványok egyikében sem fordul jobbra. Az olvasási sorrendnek megfelelően az a betű a n hátára illeszkedik. Fordított esetben az olvasata na lenne.

A 3. sz. té ilyetén jelölése sem szokványos, de ha a „Tanító tábla” első sorában az e és az é betűt össze lehetett vonni, akkor ez is megengedhető.

A 4. sz. nusz szóban a kisebbre rótt u zönge a kiejtéskor alig hallik, mert az utána következő S =sz mássalhangzó erősen hangsúlyos, szinte teljesen elnyomja.

Talányos a fenti táblázat 4. számmal jelölt nusz ékjelének jelentése és értelmezése. A hangzósítás szerint a szót három összevont rovásjellel lehet leírni, tehát egyetlen dologra, fogalomra utalhat. Ám a Deimel-szótárban az ékjeles gyökök közt nincs nusz hangalakkal feloldható szó, ezért fel kellett e bontani a zárt szótagú szót NU és UZ írásképű gyökké.

A rovásjelek összevonhatósága miatt a nusz két ékjele is összetartozhat; minden bizonnyal egyetlen fogalmat, esetleg jelzős kifejezést (szószerkezetet) jelölhet. S valóban a NU8 és az UZ együttes jelentése „utód liba”, vagyis „kisliba”.

A 6. sz. gyök mai kiejtése: szó. Csakhogy az első megfejtők szerint a sumir nyelvben nincs o/ó hang. Ezért körül kell nézni, vajon a magyar nyelv, esetleg a tájnyelv lehetőséget ad-e arra, hogy az ó más magánhangzóként, esetleg u-nak ejtődjék. Az o „… a zárt a és u között…középhelyet foglal, honnan ezekkel … tájejtés szerént némely szavakban váltakozik, mint …bagár, bogár, bugár…, sőt az a-u egybeolvadásból igen gyakran hosszú ó válik pl. monda-uk lesz mondók.”[19] A ló tájnyelvi ejtése: ló-lou-lú. A magyarban a szó/szu váltakozás létező nyelvi jelenség, ezért nyugodtan egybe lehetett vetni a sumir SZU10 kifejezéssel.

A 6. sz. szu összerovásakor felismerhetővé kellett tenni a kétbetűs összetételt, ezért az u rovásjelet kisebbre, a S=sz mássalhangzót nagyobbra kellett venni.

A 8. sz. szó összevonásnál a rombusz alakú k =k-hoz balról illeszkedik az a. Efféle összevonás van a Tanító táblán a jobb felső sor második jelcsoportjában. A 10. sz. jel a 6. sz. jel fordítottja.

A 9. és a 10. szógyök a latinbetűs írásképe teljesen megegyezik a 3. és a 4. sz. nusz-szal. Hangzósításkor mégis úgy hallik, mintha 9. sz. tén szógyök n hangja kevésbé lenne hangsúlyos, mint az usz szógyök u, illetve sz hangja. Ezért szótaghatár nem a té és a nusz, hanem a tén és az usz közt lehet. Ezt tükrözi ékírás, hisz a tén ékjele teljesen megegyezik a té-vel; a jelentése is ugyanaz.

A magyar nyelv annyira gazdag, hajlékony, alkalmazkodó, hogy nincs olyan idegenes mondatszerkezet, amelynek a szószerinti jelentését vissza ne tudná adni. Nincs, amit magyar anyanyelvű ne értene, legfeljebb nem szép, nem magyaros és szabatos, vagyis nyakatekert.
Ily furcsának tűnő kifejezés a 8. és a 9. sz. szóhoz tartozó ékjel jelentése.

A „kapu-közel” kifejezés magyarul érthető. Azt jelenti, hogy valami közel van a kapuhoz, szinte megjelenik, de még nem lépte át a küszöböt. Ez az egyetlen kifejezés a mondóka első részében, amit kétféleképpen lehet értelmezni:

A Nap égi kapuja. E jelenséget őrizhette meg a versike (Tejút) ^[20]

A Nap „kapu-közelben” van. A horizonton látszik a hajnalpir, jelzi, hogy közeledik a napkelte, kezdetét veszi a derengés. Ám a Nap még nem lépett a látóhatár fölé, még nem alkot „aranykaput”.
Ez értelmezést támasztja alá az 1., 2., 3. sz., az „égi fénykorona közeledik” kifejezés. Az „antanténusz szórakaténusz” teljességgel magyar, ezért feltételezhető, hogy ebben is megvan a magyar népdal jellemző szerkezeti sajátossága a gondolatritmus. Pl. az „alma a fa alatt, nyári piros alma” első szóképe, a második szószerkezetben kibővítve megismétlődik.
A népdal megmondja, hogy a fa alatt van egy alma, s ez az alma nyári is, meg piros is. S csak ezután következik a népdal tényleges mondandója: „Engem gyaláz a szeretőm édesanyja…”
A mondóka esetében: Itt a pirkadat, közeledik a napkelte. A Nap már-már feltűnik a látóhatáron. A kislibák ébredése, kelése „kapuközelben” van. A hajnali hűvösségben reszkető, didergő kislibák, már nem szunnyadnak, hanem felébredtek, s epedve várják a napfelkeltét.
A rovás- és az ékírás együttes felhasználásával az An.tan.tén.usz szó.ra.ka.té.nusz… mondóka lehetséges mai magyar nyelvű értelmezése:

Égi fénykorona közeledik, kislibá(k), elég a reszketés, kapu-közel a felkelés...

A mondóka ilyetén értelmezése felidézi a „Süss föl nap / fényes nap / kertek alatt / kislibáink / megfagynak” c. gyermekdalt. Az „Antanténusz”-ban is várják a libák a napkeltét, de megjelenik benne a „Bújj, bújj zöld ág / zöld levelecske / nyitva van az aranykapu / csak bújjatok rajta!” c. dalocska „kapu” eleme is.

A régiségben az „Antanténusz”-nak, a halandzsa-szövegnek tartott versikének megvolt a jelentése, értelme. Csoda, hogy a mindmáig megmaradt és él a magyar gyermeknyelvben, s kivétel nélkül minden magyar ember ismeri, gyermekkorában játszotta, látta, hallotta.

A magyarság egyik nemzetalkotójának a pártusoknak párthiai hazájukban, Hatrában állt Naptemplomának kapuboltozata. Az Iszlám Állam Hatrát is teljesen lerombolta, elpusztította. Már csak a képeken, albumokban lehet látni, milyen volt. - hatrasite.com)

A cikk a Hol rejtőznek a magyar táltosok, (Matrona, Győr, 2013) c. könyvből való.

[1] Kiss Dénes szóbeli közlése. In: Vértessy György: Antantémusz – Egy kiszámoló versike bonctana.

[2] Görnyei Sándor felvétele, 1936. – tudasbazis-sulinet.hu

[3] Dudás Rudolf szerint a mondóka ékiratos táblán került elő; de nem közli, hol, melyik táblán található.

[4] hu.wikipedia.org/wiki/Antanténusz

[5] népművészet.network.hu

1Szőcs István: Halandzsa-e az Antanténusz? = Utunk, Kolozsvár, 1972. április. 2-4. pp.

[7] Győrffy István felvétele - wwangfolyó.blogspot.hu

[8] Borbola János: Magyarok Istene, Racell K., Bp., 2005., 39-40. pp.

[9] Pass László kéziratban terjesztett tanulmánya.

[10] Benedek I. Gábor: Elavult őshaza elméletek, Hétfői Magyar Hírlap, 1975. február 3.

[11] Badiny Jós Ferenc említi Pass megfejtését, de ő sem nem elemzi.

[12] A rovásírás szabályai, jelek leírása a Rudimenta és A somogyi rovásírásos kövek i. m. alapján.

[13] A nyelvújítás eredménye, hogy a magyarban eluralkodott a szóelemző (etimologizáló) írás, bár, az írás elve az „ahogy, hallik, úgy íratik” volt. Az írni tanulók, ösztönösen ma is ezt alkalmaznák.

[14] Marton Veronika: A somogyi rovásírásos kövek i. m. 6. p.

[15] Francois Lenormant és Galgóczy János

[16] Gyök: A nyelv bizonyos alapszavai, „amelyekből… belváltozás… által más-más, alapeszmében egyező szók erednek.” In: A magyar nyelv szótára (Czuczor–Fogarasi) Előbeszéd, 63.p.

[17]. ár = cipész-szerszám, vízáradat, pénzben kifejezett érték.

[18] Az olvasás balról jobbra irányul; az „eredeti” szöveg latinbetűs, nem ismert régen hogyan írták.

[19] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fogarasi) i.m. IV. köt. 998. p.

[20] Babus Patrik felvétele - ng.hu

Forrás: Marton Veronika