A köztudatban mesés bibliai történetként rögzült katasztrófát a mai történelemtudomány a geológiai és a régészeti feltárások eredményeképpen egyre inkább valós, megtörtént eseménynek tartja, sőt némi hitelt is ad az ókori írók Vízözön-történeteinek, s jobbára Marduk isten babiloni papja, a káldeai Bérósszosz leírását fogadja el, arra hivatkozik.

Bérósszosz I. Antiokhosz Szótér (Kr. e. 324-261), a Szeleukida Birodalom második uralkodójának megbízásából írt Babiloniaca, ill. Chaldeaica c. művében örökítette meg mezopotámiai hazája, és népe, a káldeaiak és a babiloniak történetét. A földi élet történéseit a teremtéstől a saját koráig felölelő könyve elveszett, ám a kivonatai, töredékei ókori írók, Euszebiosz[1], Abüdénosz[2], Alexander Polyhistor[3], Josephus Flavius[4] stb. műveiben maradtak meg. Könyvét a világ keletkezésével kezdte, majd tetteiket is megörökítvén felsorolta a 432 ezer évig uralkodó, a bibliai patriarchákkal és az ékiratos királylista uralkodóival azonos feladatkörű tíz Vízözön előtti királyt.[5]

Bérósszosz Vízözön története[6] a zsidó hagyományokkal s a belőle kinőtt judeo-keresztény Bibliával való hasonlatossága ellenére számos olyan adatot, eseményt tartalmaz, ami nem került bele a kanonizált Tórába, ill. görög fordításába, a Septuagintába, az Ószövetségbe. Valójában a királynevek mindhárom változatban azonos jelentésűek, csak a szerzők a saját anyanyelvükön görögül, héberül, sumirul nevezték meg őket. Az uralkodási idejükben viszont óriási, több tízezeréves különbség csak van.
Kronosz[7] isten (az ékiratos történetben Enki) álmában hírül adta Xisuthrosnak, a vízözönelőtti utolsó királynak, hogy Daisios/Δαίσιος, azaz május 15. napján óriási szakadó esők keltette özönvízben elpusztulnak az emberek. Megparancsolta, hogy Oannes, az emberiség tanítójának és őt követő hat társának tanításait, azaz minden dolog kezdetét, közepét és végét tartalmazó írásokat Sipparban, a Napisten városban ássák el, hogy megmaradjanak[8], s az áradat múltán megtalálják. (A teremtés utáni I. Világkorban Oannes, a bölcs tanító, az éjt a tengerben, a nappalt az emberekkel töltötte. Megismertette velük az írásjeleket és a tudományokat. Megtanította őket a művészetekre, a földművelésre, a városok benépesítésére, s átadta nekik az állam berendezkedésről írt könyvet…[9] E szent iratok nem a mai formájú és anyagú könyvek, hanem időtálló kő- és agyagtáblák voltak.

Bérósszosz Sippart, az Eufrátesz balpartján fekvő, a krisztusi időkben a csillagvizsgálójáról elhíresült ősrégi várost, a káldeusok bölcsességének székhelyét az „iratok városának” nevezi.[10] Itt őrizték, és a Vízözön elől itt rejtették el a káldeusok titkos tanait. (Az apokrif iratok szerint tizenkét éves korától harmincéves koráig Jézus Krisztus e városban tanult.) 

Az isteni parancsnak engedelmeskedvén Xisuthros, a vízözön előtti utolsó uralkodó „tizenöt nyíllövés hosszú és két nyíllövés széles” hajót épített. (A bibliai bárka 9000 láb hosszú és 1200 láb széles volt.) Beszállt a rokonaival és a „szükséges” (!) barátaival. Tehát nem 8 emberrel, mint a Bibliában, hanem jóval többel. A „szükséges barátok” kitétel arra utalhat, hogy Xisuthros számításba vette, hogy olyan embereket vigyen magával, kiket mentsen meg, akiknek a tudása, szakismerete hasznosnak bizonyulhat az ár elvonulta után az emberi műveltség ismételt megteremtésére.
Étel-ital is került a hajóra, bekerültek az állatok, a madarak és a négylábúak, isten parancsa szerint. (Az ékiratos történetben nem maguk az állatok, hanem csak a „magvaik” (a sejtjeik) kerültek a hajóra…
S akkor megnyíltak az ég és a föld csatornái…
Az eső megszűntével Xisuthros valami madarat (a Bibliában hollót) bocsátott ki, de az nem talált ennivalót, se pihenőhelyet, így visszarepült a hajóra. Néhány nap múlva másik madarat (a Bibliában galambot) bocsátott útnak, ez már sáros lábbal tért meg, jelezvén, apad a víz. Hét nap múltán az újra kibocsátott madár (a Bibliában galamb) már nem tért vissza. Ebből tudta meg Xisuthros, hogy föld ismét szárazra került.
A gordieiusok (örmények) hegyén feneklett meg a bárka. A környékbeliek a bárka anyagának gyógy- és varázserőt tulajdonítottak, ezért rendre szurkos fadarabokat hasítottak le róla. Mondják, a bárka megkövesedett maradványát még ma is lehet látni. A II. világháború idején az Ararát felett átrepülő harci gépek hajóhoz hasonlító alakulatot figyeltek meg. A háború után a helybéli hegyilakók útbaigazítása révén sikerült a helyét pontosítani, s a sziklás képződmény valóban hajószerű építményt formáz.

Az asszonya, a leánya és a hajómester kíséretében Xisuthros kiszállt a bárkából. A földre (borulva) imádkozott, oltárt emelt és áldozott az isteneknek, Majd hirtelen, a társaival együtt szem elől tűnt. Szárazra lépvén a többi bárkalakó kereste, néven szólította, de soha nem került elő. Hang hallatszott a légből. Intette őket, kötelességük légyen az istenek tisztelete. Közölte, Xixuthros az istenek iránti tisztelete végett az istenek lakában lakozik; a felesége, a leánya és a hajómester is e megbecsülésben részesült. E hang nyilvánította ki az istenek döntését: Térjetek meg Babilonba! Távozzatok a kiásott könyvekkel Sippar városából, és bocsássátok a szent iratokat az emberiség rendelkezésre!
A megmenekültek áldozatot mutattak be az isteneknek, és a hang tanácsolására a megtalált iratokkal gyalogosan indultak Babilonba.
A Bibliával és az ékiratokkal ellentében a bérósszoszi írásokból megmaradt sovány kivonatok nem közlik, miért határozta el Kronosz (a sumiroknál Enlil) az emberek vízözönnel való elpusztítását, Ám, az ókori források, sokszor egymásnak ellentmondó közléseiből, elhallgatott sugallataiból kiderül, hogy valami nem volt rendben a földet benépesítő emberi és más élőlényekkel.
A Biblia közvetlenül ugyan nem említi Isten rosszallását, hogy ”…Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nekik, ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak”. Mégis ezen óriás, hírneves emberekkel és az utódaikkal összefüggésben határoztatott el a földi élet elpusztítása: „…megsokasult az ember gonoszsága a földön… És monda az Úr: Eltörlöm az embert, kit teremtettem a földnek színéről: az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait…”[11]  

Merő feltételezésként felmerül, vajon nem a földön elszaporodott, különféle teremtmények keveredéséből származó szörnylények elpusztítását célozta volna meg Vízözön formájában az isten(ek) haragja, hogy a mai emberi fajt Xisuthros/Noé stb. és a társai személyében megmentse? Az embereken kívül a földet különféle fajok keveredéséből származó emberszerű lények, szörnyállatok népesítették be. Az egyiknek két, a másiknak négy szárnya, két arca vagy két természete (hím és nő) volt. Némelyiknek kecskecombja, szarvasfeje, sőt lólába volt, mások félig lovat, félig embert formáztak. Voltak emberfejű bikák, kutyafejű lovak, madárfejű embertestű lények stb. Ezek nem képzelet szülte lények, nem az írók fantáziájának termékei, hanem valós hús-vér, a korabeli szobrokon, pecséthengereken, domborműveken ábrázolt teremtmények voltak.
A Vízözön eseményeinek a bibliai leírása, sőt a zsidók szent könyvei is összhangban vannak Bérósszosz elbeszélésével. Ám nem elhanyagolható különbség, hogy mind a bérosszoszi, mind az ékiratos leírásban a természeti erők forrnak, dolgoznak, a zsidó változatban pedig természetfeletti isteni hatalom pusztít.
A káldeus Xisuthros, csakúgy, mint a bibliai Noé oltárt emelt az Úr tiszteletére. Bérosszosznál a megmenekültek Sipparba mennek, Noé utódai Sineárt népesítik be. Babilon a gordiéi hegyekből, az örményországi Araratról kapta a lakosságát. A héberek törzstáblája is ezt támasztja alá, miszerint Arpakhsad, Assur, Elam a Tigris mentén lefelé vonult kelet felé.
Bérósszosz a Chaldea (Káldea) és a Babilónia elnevezést felváltva használja, e terület szemita neve Sineár, ahol a papok, sőt az uralkodók is káldeusok voltak, nem pedig szemiták. A Vízözön után Káldeába kettős bevándorlás történt. E terület előbb az elamiták (a szakkönyvek az elamitákat sémi bevándorlóknak, az ékiratok viszont szkítafajúaknak tartják) birtokába jutott, aztán a káldeusok következtek, akik uralkodó osztállyá nőtték ki magukat, elsajátítván a régibb szkíta műveltséget, majd ezután következett a szemita megszállás…
Bérósszosz, a Biblia, a héber, és az ékiratos Vízözön történet egybevetéséből kiderül, hogy minden forrás ugyanazon egyetemes katasztrófát beszéli el. A különbözőség a szerzők faji, népi hovatartozásából fakad. Minden esetben uralkodók, templomok, korabeli társadalmi csoport megrendelésére utasítására gyűjtötték össze, írták meg az emberiség, illetve népük történetét. S, ami az egyik változatban megvolt, a másikból hiányzott és viszont. Politikai meggondolásból hallgattatott el, vagy illesztetett bele egy-egy esemény az írásokba. A zsidó történetírók minden igyekezettel azon voltak, hogy saját népüket magasztalják, s más népek rovására az egyedüli műveltségteremtő népnek tartassák.

A Vízözön ékiratos leírása a legkorábbi. Valójában Bérósszosz is ezekből dolgozott, hiszen a babiloni Marduk-templom papjaként hozzájutott az ékiratos forrásokhoz. A héber változat Bérosszosz nyomán más ókori írók történeteinek átvétele. Az Ószövetség történetei, a zsidók II. babiloni fogságának idejéből származnak. A zsidók a Kr. e. V-IV. században szerveződtek néppé, akkor alapozták meg a műveltségüket, amely szent könyveik sugallta összetartozásuknak köszönhetően egyre növekedik. Az engedékeny és jóságos káldeus királyok Nabukodonozor, Nabonid jóvoltából Esdrás, héber pap és történetíró a írástudó társaival együtt a babiloni ékiratos levéltárak anyagából szerkesztette meg az un. babiloni Talmudot, amely a judeo-keresztény[12] Ószövetséggé nőtte ki magát. 

Noé a bárkában (freskó, Catacombe dei Giordani, 3-5. sz, National Roman Museum, Róma, Olaszorsz. - bridgemanimages.com)

[1] Euszebiosz (Kr.e. 263-339) görög történetíró Kaiszareia keresztény püspöke.
[2] Abüdénosz/Abydenus (Kr.u. 1. sz.?), görög történetíró, 
[3] Alexander Polyhistor (Kr. e. 1. sz.), milétoszi származású rabszolgából lett görög tudós.
[4] Iosephus Flavius/Joszéf ben Mattitjáhu (Kr.u. 37-100 ?), zsidó történetíró és hadvezér
[5] Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011. 30-61. pp.
[6] A Vízözön leírása Euszebiosz Krónikájában levő Bérosszosz-töredékek szerinti In: Schnabel, Paul: Berossos, Verl. u.Druck von Teubner, Leipzig, 1923. 264-266 pp.
[7] A szerző görög lévén, a görög istennevekkel látta el a Vízözön előtti isteneket. A zsidó íróknál héber, a sumiroknál sumir istennevek szerepelnek.
[8] Euszebiosz/Eusebius’ Chronicle - The Chaldean Chronicle, Translated of classical Armenian by Robert Bedrosian, Sources of the Armenian, Tradition, New Jersey, 2008. 7-11. pp.
[9] Allgemeine Weltgeschichte, Bd. I.Traßler, Troppau, 1784. 88-90. pp. In: Marton Veronika: Világkatasztrófák i. m. 36-37. pp.
[10] Delitzsch, Friedrich: Wo lag das Paradies? J.C. Hinrichs’sche Buchhandlung, Leipzig, 1881. 209-212. pp.
[11]Szent Biblia i. m. Mózes I. kv., 6.r. 4-7.
[12] A római katolikus vallás alapja a zsidó vallás. Ezért lett a szent Bibliában egybevonva az Ószövetség és az Újszövetség.

Forrás: http://martonveronika.blog.hu/