Minden hazafi föl szeretne ébredni ebből az ezeréves lidércnyomásból. A gond csak az hogy a lidércnyomás alatt szenvedő képtelen saját magán segíteni. Tudja hogy kellemetlen helyzetben van, érzi hogy szenved, bele is izzad, de tehetetlen mert nem ismeri föl állapotát, azaz nem tudja hogy álmodik. Amikor viszont fölébresztik, még mindig a nyomás hatása alatt van. A félelem álomból ébredező megijed és odavág egyet jótevőjének. De előbb utóbb magához tér, újra józanul gondolkozik és talán még meg is köszöni a segítséget. A tévhitben szenvedő egy efféle "lidércnyomásban" éli le életét ha csak valaki tudással föl nem "ébreszti." Amikor viszont fölriad, ő is letámadja jótevőjét. Erre jó lelkileg fölkészülni.
Nem tudom volt-e alkalmatok elolvasni mondanivalómat a Lelki, szellemi védekezésről, de ha nem, akkor kérlek nézzetek bele mert ott megpróbáltam részletesen (remélem érthetően) kimutatni a tévhit forgókerék agybénító hatását, azt a tehetetlenség állapotot amiből lehetetlen külső segítség nélkül "fölébredni." A "megtértnek" mondott tanítót is valaki tudással – és valószínűleg lelkesítéssel - "ébresztette" föl. Ha elutasítjuk tévhitben szenvedő honfitársainkat avval hogy gyógyítsák ki saját magukat tévhitükből (térjenek meg) és majd csak akkor jelentkezzenek hozzánk ha már kigyógyultak, annak annyi értelme van mint ha azt mondanánk nekik hogy először ébredjenek föl és majd csak akkor megyünk közelebb hozzájuk "fölébreszteni" őket amikor már magukhoz tértek. Mennyivel hatásosabb lenne ennél az ha például itt - és máshol - tudomásukra hozzuk amit tudunk – a papok is interneteznek - és azt hogy nyugodtan fordulhatnak hozzánk ha úgy kívánják mert itt hazafias szeretettel fogadjuk őket? Ha viszont elutasítjuk a kíváncsit, biztosak lehetünk hogy máshol fog kopogtatni. És lehet hogy ott nagyon szívesen befogadják és jól megtömik hazugsággal. Ebben az esetben nem csak hogy visszautasítunk lehetséges segítség-erőt, de tudatlanul meg is erősítjük ellenségünket.
Az érthető hogy egy fertőző beteg veszélyezteti az egész családot ha befogadjuk házunkba, pláne ha erőszakkal próbál bennünket megfertőzni. Az efféle veszélyt mindenki saját maga becsülje föl. Ne vegyen részt a betegkezelésben vagy lehetséges gyógyításban ha azt nem látja jónak. Mindenki a saját tehetsége szerint segít. A segítség sem nem jó se nem rossz; csak egy bizonyos pillanatban lehet hogy egy másiknál hatásosabb. Előbb utóbb rájön a gondolkozó ember hogy se emberben se cselekedetben nincs se jó se rossz, se fehér se fekete. Mindenki és minden cselekedet a szürke egy árnyalata amelyet a körülmények állandóan változtatnak.
Az is nagyon érthető hogy könnyben úszik szemünk akárhányszor a gonosztevő egy jó nagyot belerúg szeretteinkbe. De próbáljuk megérteni hogy a gonosznak nem az a célja hogy fájdalmat okozzon: Ez a (közvetlen) csel-támadás csak arra való hogy elterelje figyelmünket valódi céljától, a (közvetített) erkölcsi fölforgatástól. Ez a "habirú," (héber, hálóval, behálózással gyilkol) mesterkedése. A valódi támadás erkölcsünket célozza. Ha belénk is rúg a gonosztevő - igaz fájdalmas – csak akkor okoz lelki kárt ha eltérít bennünket elveinktől, ha alapjában megváltoztatja embertársaink iránti gondolkozásunkat. Jézus kiostorozta az élősködőket házából de nem hagyta hogy ez a senkiházi banda pimaszkodása elterelje őt a felebaráti szeretet tanításától és gyakorlásától.
Arra szeretnék minden honfitársamat megkérni hogy ne engedje meg hogy egy idegen, pláne egy gonosztevő, kilétével vagy magatartásával, fölforgassa a magyar szeretet-elvet. A gonosz mindent megpróbál hogy irigységet, gyűlöletet, bosszút keltsen szívünkben mert tudja hogy csak avval csalhat le minket az ő csataterére, oda ahol ő otthon van, ahol ő az erősebb. Ne engedjük meg hogy kútba ugrasszon bennünket. Sajnos nem csak jótevőink de a gonoszság végrehajtói is nagy számban közülünk származnak. Akibe egyszer beleoltották az irigység, a gyűlölet vagy a bosszú mérgét, azt már nem is kell hajtani mert magától rohan neki apjának, anyjának, fiának, fivérének ha a tévhit "kormánykereket arra fordítja a gonosz. Tehát nagyon vigyázzunk bele ne essünk ebbe a csapdába. Haladjunk csak szépen a magunk útján, védekezzünk, és bízzunk Babba Máriánkban. Utunkat pedig talán Petőfi írja le legszebben "Az apostol" című versében. Egy szakaszt ide szeretnék csatolni, különösen neked, Emőke:
A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? ez belékerűl
Évezredek vagy tán évmiljomokba,
De bizonyára meg fog érni egykor,
És azután az emberek belőle
Világvégéig lakomázni fognak.
A szőlő a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?...
Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.
Csak egy nap tart a sugár élete,
Tudom, hogy amidőn megérkezik
A nagy szüret,
Akkorra én már rég lementem,
S parányi művemnek nyoma
Elvész az óriási munka közt,
De életemnek a tudat erőt ad,
Halálomnak pedig megnyúgovást,
Hogy én is, én is egy sugár vagyok! ...
Petőfi Sándor 1848
Hazafias szeretettel,
őszkatona