Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Sze2017Nov22

2017. Március 27., Hétfő 22:51

Szkíta igazságok

Nagyon ősi nép a szkíták népe, amit ismertet Hérodotosz is. A szkíták annak az Európába bevándorló népességnek az utódai, akik valamikor 40.000 éve tűntek fel Kelet-Európa síkságain. Illetve néhány tízezer évvel előbb, akik a Homo sapiens fajhoz tartoznak. Nevezzük őket egyszerűen magyaroknak, amire igen sok bizonyíték áll rendelkezésre. Egyszerűen azért, mert Európa ősi népessége tudott írni, a magyar rovásírást alkalmazta a magyar számírás mellett, az írást magyar nyelven lehet olvasni. Manapság a szkíta nevet alkalmazzuk, a görögök szkytha alakban írták ezt a népnevünket.
Kategória: Igaz történelmünk
Szkytha nevünket elég sok formában értelmezték, de egyik sem volt helyes. Minden magyar tudja, hogy a szkythák a régi magyarok egyik neve, amint a hun is magyarokat jelölő név. Az egyik fejezetben részletesebben is szükséges bemutatni legfontosabb népneveinket, itt most a szkytha névvel kell foglalkozni.
Kategória: Mitológia
A vallásszemlélet a Vízözön előtt és után a kora-mezopotámiai korban egy-egy uralkodó népességet, fajt különböztet meg. Epiphanius egyházatya a vízözön előtt a pátriárkák, vagyis az őskirályok, a vízözön után szittyák/káldok/kusiták[1] uralmát feltételezi.
Kategória: Marton Veronika
2016. Április 21., Csütörtök 13:16

Néhány szó a manicheizmusról

A szkíta kereszténység kialakulásának tárgyalásával nagy lépést teszünk az első keresztény évezred vége felé végleges képet öltő magyarság hitvilága felé, annak a magyarságnak vallási hovatartozása témája felé, mely a magyarajkú őspannon és őserdélyi népesség maradványaiból, a rájuk két hullámban rátelepedő hun-avar betelepülőkből és a harmadik hullámként Álmos és Árpád nagykirályok által a Kárpáthazába haza- és visszavezetett magyari népek összeötvöződéséből létrejött visszatelepülőkből, majd végül a XII-XIII. században hozzánk csatlakozott jászok és a török kunok beolvadásából jött létre.
Kategória: Lajdi Péter
A magyar régészek 1939-ig nyolcvanöt nagyobb szkíta temetkezési helyet ismertek fel az országban. Hagyatékuk, csak a Kr. e. VI-III. század közötti időszakból (ez a hivatalosan elismert szkíta időszak) vaszablák sorozata, 25 bronztükör, 67 vasfokos, húsznál több állatalakos tegezdísz, 23 bronzcsörgő, több száz nyílcsúcs, fibulák, vastőrök és kardok.
Gézának, az Attila-hagyományú dinasztia sarjának ősi ellenségekkel kellett szembenéznie. Európa gyűlölettel tekintett a magyarokra, akik maguk is azt vallották, a hunok utódai, és sikeresen foglalták vissza ősi szokásjog alapján Attila örökségét, a Kárpát-medencét. Nemcsak fizikailag, eszmeileg is útban voltunk. Az európai feudális-hierarchikus alá-fölérendeltségi viszonnyal szemben, ahol az uralkodó teljhatalmú vezető, a szakrális magyar államban a Szent Koronán alapuló mellérendeltségre épülő páratlan közszabadság és népfelségjog érvényesült.
Kategória: Élet-halál harcaink
"Egy szentkép nem attól szent, mert a témája szent... Attól válik szent képpé, hogyha a ráhangolódás állapotában tényleg hozzám fordul... Ha le tud hajolni hozzám, meg tudja simogatni a fejemet, tud hozzám szólni szavak nélkül úgy, hogy az valóban megnyugtasson, és irányt mutasson a jövőre." - Pap Gábor
Kategória: Régi korok
Bihari Gábor írta - "párthusok neve valószínűleg a 'szekerce' jelentésű partha szóból eredt", vagyis "egy fegyver neve ragadt rá arra a törzsre, amely azt a fegyvert előszeretettel használta". Ha tehát a Pártus birodalom népeinek utóéletére vagyunk kíváncsiak, érdemes felfigyelnünk erre a jelenségre és követni a "baltás" és "bárdos" népek nyomát...."
Kategória: Régi korok
Ilyen baljós körülmények között csakis a nemzet egyesítése lehet napirenden, hogy végre rendelkezhessen önmaga felett, és ne idegen, magyargyűlölő "elitek" elnyomása alatt vergődjön fajtánk... Ki kell zárnunk a magyarság köréből mindazokat, akik szóval és tettel a nemzet leépítésén "fáradoznak"!
Kategória: Siklósi András
2014. December 06., Szombat 07:19

Emberek Aranyban

EGY HÓNAPIG ISMÉT Budapesten látható - Emberek Aranyban - Szkíta Fejedelmek Hagyatéka kiállítás Krym Altynbekov professzor szkíta aranykincseket bemutató kiállítása Európában
1. oldal / 6

Új írások

Jó honlapok

Oldalainkat 481 vendég és 0 tag böngészi

Látogatók

Hungary 67.4%Canada 1.1%
Romania 6.2%Serbia 0.8%
United States 4.1%Switzerland 0.4%
Germany 3%Australia 0.3%
Russian Federation 2.9%France 0.3%
Ukraine 2.8%Italy 0.2%
Slovakia 2.2%Kuwait 0.2%
United Kingdom 2%Netherlands 0.2%
Sweden 1.7%Greece 0.2%
Austria 1.5%Belgium 0.2%

Today: 85
This Week: 1814
Last Week: 5887
This Month: 17579
Last Month: 26328
Total: 1659941

Belépés